Halálos baleset Vas megyében

2016.06.15.
A közlemény szerint egy mikrobusz és egy pótkocsis teherautó ütközött össze, a balesetben a mikrobusz vezetője meghalt, a teherautó vezetőjét a mentők a helyszínen vizsgálták. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idejére az utat lezárták - írták.

Moszkva közelében építene gyárat a Mercedes

2016.06.15.
- Tárgyalásban vagyunk az orosz hatóságokkal, hogy lássuk, megvannak-e a keretfeltételek az oroszországi személygépkocsi-gyártás beindítására - mondta a német autóipari konszern szóvivője. A beruházás értékéről a szóvivő nem beszélt, de a Handelsblatt korábban úgy értesült, hogy a mintegy 200 millió euróért felépülő üzemben évi 30 ezer Mercedes gépkocsit szerelnének össze importált alkatrészekből. A beruházás révén a Daimler csökkenteni akarja a vámköltségeket, és azt reméli, hogy ismét megrendeléseket kap nagy állami ügyfelektől.

Nappalok és éjszakák a BMW Motorraddal

2016.06.15.
A BMW Motorrad Days a bajor motorkerékpár-gyártó elsőszámú nemzetközi találkozója, ahol a legnagyobb kétkerekű-rajongók mellett a motorkerékpárok iránt érdeklődőket is szívesen látják. A BMW Motorrad Days idén immáron tizenhatodik alkalommal gyűjti csokorba a motorkerékpár-rajongókat, járműfelépítéstől és típustól teljesen függetlenül: a három napon át tartó mulatságra akár sport-, túra- és enduro motorkerékpárokkal, akár a lehető legegyedibb járműkülönlegességekkel, de motorkerékpár nélkül is érkezhetnek a látogatók. A látványos programsorozattal teletűzdelt nappalokat kellemesen pihentető kerthelyiség, az éjszakákat pedig élő zene és hamisítatlan fesztiválhangulat teszi teljessé. A BMW Motorrad Days színpadán fellépő legnagyobb nevek között megtalálható Hannes Jaenicke német színész, Robert Gull jégen egykerekező világrekorder, Sabine Holbrook superbike-versenyző, az International GS Trophy győztes csapata és női indulói, Riccardo Burchielli képregényíró és még sokan mások. Boxer Sprint, kaszkadőr-show és „halálfal” bemutató A Boxer Sprint egy vérbeli gyorsulási verseny, amelyen a legambiciózusabb motorosok állhatnak rajthoz boxermotorral szerelt BMW motorkerékpárjukkal. A verseny zsűrije a jelentkezők közül tizenhat, két- és négyszelepes boxermotorral hajtott indulót választ ki, akik a legendás nyolcadmérföldes távon mérhetik össze erejüket. Minél különlegesebb a jelentkező átépített vagy egyedi készítésű motorkerékpárja, annál nagyobb eséllyel kap helyet a zsűritől a rajtrácson. A látogatók a Custom Village-ben a motorkerékpár-építés legegyedibb képviselőivel kerülhetnek közeli kapcsolatba, a hangulatról esténként élő rockabilly zene gondoskodik. És aki arra kíváncsi, hogy a motorkerékpározás legnagyobb zsonglőrjei miként írják át látszólag a fizika törvényeit, az Original Motodrome „halálfalánál” állva gyorsíthatja fel szívverését: Donald Ganslmeier és csapata történelmi motorkerékpárokkal hajt majd fel a világ legrégebbi „halálfalára”, alig egy karnyújtásnyira a nézőktől. Közös motorozás a hegycsúcsok felé A BMW Motorrad Days három napja alatt a látogatók a BMW aktuális motorkerékpár-palettájának rendkívül széles választékát is kipróbálhatják. A tesztvezetésre ajánlott előre regisztrálni június elejétől a www.bmw-motorrad.com/motorraddays weboldalon. A BMW motorkerékpárjainak nyergében a rajongók Németország egyik legszebb vidékét, a Garmisch-körüli Zugspitz régiót fedezhetik fel, a fél-, illetve egész napos túrákat helyi vezetővel kínálják a szervezők. Enduro-élmény és GS Try-Out Trophy az újoncok kedvéért Azon résztvevőket, akik saját BMW GS motorkerékpárjuk off-road képességeit tennék próbára, a GS Try-Out Trophy 2016 hozza majd egy csapásra izgalomba. A versenyen rajthoz álló csapatok minden esetben egyszerre indulnak, a nevezési helyek azonban korlátozottak. A GS Try-Out Trophy győztese egy exkluzív BMW Motorrad-díjjal lesz gazdagabb. A megmérettetés részletei a BMW Motorrad központi oldalán, a www.bmw-motorrad.com weboldalon olvashatók. A háromnapos találkozó szervezői a kevésbé ambiciózus enduro-rajongókra is gondoltak: a Hausberg-hegység lábánál kiépített off-road pályán a BMW Motorrad tapasztalt instruktorai vezetik be az érdeklődőket az off-road motorkerékpározás alapvető rejtelmeibe. A profi instruktorok segítségével az enduro-rajongók első kézből tapasztalhatják meg a BMW enduro motorkerékpárjainak valódi képességeit. Beszélgetés a BMW motorkerékpár-fejlesztőivel A látogatók a BMW Motorrad Days három napja során a BMW Motorrad motorkerékpár-fejlesztőivel, mérnökeivel és tesztmotorosaival is személyes kapcsolatba kerülhetnek, így minden korábbinál átfogóbb képet kaphatnak a motorkerékpár-divízió mindennapjairól. A BMW Motorrad Motorsport kamionjában a látogatók a kék-fehér versenymotorokat vehetik szemügyre és a BMW Motorrad motorkerékpár-versenyzőivel is találkozhatnak. Szervezett túra Magyarországról A Rhino Tours idén is felvette túranaptárába a BMW Motorrad Days rendezvényt. A hatnapos túra – amelynek során a résztvevők a BMW S 1000 XR és R 1200 GS Adventure modelljeit is kipróbálhatják – Európa több motoros paradicsomán is áthalad. A csapat még a Garmisch-Partenkirchenbe érkezése előtt ellátogat a müncheni BMW Múzeumba is.  
Címkék: 

Autólopás! KXS-669 Renault Traffic - kék

2016.06.15.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KXS-669 -Gyártmány: Renault -Típus: Trafic -Kivitel: Kisbusz -Gyártási év: 2008 -Motorszám: M9RE780C161188 -Alvázszám: VF1JLBHB68V311752 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2016 június 2 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Miskolci utca 82.

Magyar egyetemisták diadala külföldön

2016.06.15.
Megnyerték a prológot Zh-k után győzelem, nem is akármilyen: egyetlen magyar csapatként indult a németországi e-Race versenyen a BME Formula Racing Team, és egyből nyert. Tehát beérett az éjjel-nappali tanulás, meg autóépítés, ami a Formula Student világsorozatban résztvevő mérnökhallgatók életét jellemzi. Programjukat olykor vizsgák, zh-k és autótesztek színesítik. A BME alig egy hónapja bemutatott villanyautóját a tököli reptéren a csapat korábbi pilótája és jelenleg Forma 1-es Red Bull mérnökként dolgozó Kling Sándor is tesztelte. A felkészülésről Zivataros premier után folytatták a felkészülést a srácok a tököli repülőtéren, ahol a Formula Student versenyszámokat gyakorolták: folyamatosan tesztelték és ahol kellett finomították az új autót és természetesen sokat gyakoroltak, tájékoztatta az Autószektort Boriszov Dániel kapitány. Alaposan felkészített autóval és csapattal utaztak a németországi Neumünsterbe, ahol nemcsak hogy jól teljesítettek a különböző versenyszámokban, de meg is nyerték a versenyt, ráadásul a a vetélytársak szavazatai alapján megkapták a a legjobb csapat címet is, amit autójukkal és a srácok összeszokott munkájával is kiérdemeltek. Villamosítási program A BME Formula Racing Team tizenegyedik autójának, az FRC006-osnak mind a négy kerekét egy-egy villanymotor hajtja, ezzel indultak a sorozat prológjának számító futamon, a németországi Neumünsterben. Az E-Race-t a Német Villamosmérnökök Egyesülete (VDE, Verband der Elektrotechnik Elektronik Informationstechnik e.V.) szervezte és az idénynyitó versenyre az észak-németországi Formula Student csapatok mellé meghívták a BME Formula Racing Temaet is. Új autójukkal taroltak a magyar egyetemisták, akik nemcsak az E-Race-t nyerték meg, de a legjobb csapatnak járó és a versenytársak által megszavazott különdíjat is megkapták. Júliusban rajthoz állnak Silverstone-ban, majd indulnak a gönyűi kikötőben megrendezésre kerülő két hazai futamon is. Addig is tesztelnek és készülnek a július 14-én Silverstone-ban rajtoló Formula Student futamra, majd rajthoz állnak július 28-án az FSEast-en, és sorozat zárófutamán, az augusztus 20-i hétvégén Gönyűben megrendezésre kerülő FSH-n. Háttér Az első Formula Student versenyt az USA-ban rendezték 1981-ben, napjainkban ezer csapat vesz részt a globális sorozatban. A szabályzat szerint olyan szériaérett prototípust kell készíteni, melynek használói nem professzionális pilóták. Az autóknak nemcsak gyorsnak és megbízhatónak, de árban is piacképesnek kell lenni. A sorozat belsőégésű motorosokkal indult, de a járműipari trendeknek megfelelően egyre több csapat épít villamoshajtású autót. A szponzorok célja, hogy már a diploma megszerzése előtt gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a mérnökhallgatók, akik ezért keresettek az ágazatban.    

Autólopás! MOH-683 Opel Zafira B - ezüstmetál

2016.06.15.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MOH-683 -Gyártmány: Opel -Típus: Zafira B -Kivitel: 2005 -Gyártási év: 2013 -Motorszám: A17DTR2663463 -Alvázszám: W0L0AHM75E2033538 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2016 június 14 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Fodor utca 74

A vasútra is kiterjesztenék az elektronikus áruforgalom-ellenőrzést

2016.06.15.
Az újság szerdai cikke szerint az érintett társaságokkal a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is egyeztet. A vasúttársaságoknál, köztük a hazai árufuvarozási piac több mint kétharmadát lebonyolító Rail Cargo Hungariánál (RCH) megértik, hogy ki szeretnék szűrni az áruforgalomból az adócsalási céllal feladott tételeket - mondta az újságnak Kovács Imre, a cég igazgatóságának elnöke. A szakember szerint a kormányzat hajlik rá, hogy figyelembe vegye a vasúti árufuvarozás sajátosságait, amikor kiválasztja az ellenőrzés eszközeit. Az igazgatóság elnöke szerint a vasúttársaságok rendelkeznek a rakomány tartalmára, pillanatnyi helyére, illetve a célállomásra vonatkozó adatokkal. Most arról szólnak az egyeztetések - többek között az adóhivatallal -, hogy ezek az adatok milyen módon és platformon kerülnek a hatósághoz. A hatóságok nem sürgetik a rendszer mielőbbi bevezetését, jól működő és zökkenőmentes átállásban érdekeltek. A hazai vasúttársaságokat képviselő Hungrail munkacsoportja az elektronikus fuvarlevél bevezetését javasolta. Ezt ugyan több vasúti cégnél ki kell még fejleszteni, segítségével azonban egyszerre többféle kötelezettségnek eleget lehet tenni. Ehhez állami támogatást kérnek a cégek. Az érdekképviselet szerint a NAV nyitottnak mutatkozott arra, hogy elfogadja a módszert, ha az eváer bevezetése nélkül is megkapja a szükséges adatokat.

Halálos baleset történt Nagykanizsán

2016.06.15.
Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset nem sokkal este fél kilenc előtt, a nagykanizsai Teleki úton történt. A két jármű egyelőre tisztázatlan körülmények között ütközött ösze. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján arról adott hírt, hogy a másik személyautó vezetője és utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. Az MTI a helyszínről úgy értesült, hogy a balesetben elhunyt férfi az ott lévő benzinkúthoz akart behajtani, amikor a mögötte érkezőket is nagy sebességgel megelőzve egy személyautó nekiütközött a kanyarodó gépkocsinak. Az ütközés következtében mindkét autó az árokba csapódott. A roncsokból a súlyos sérültet a tűzoltók szabadították ki. A férfit a mentők a helyszínen próbálták újraéleszteni, de az életét már nem tudták megmenteni. 
Címkék: 

Banner óriás header

2016.06.15.

Vezettük a legforróbb BMW-t

2016.06.14.
Újra nemzetközi autóbemutató helyszíne Magyarország, az elkövetkező két hétben harminc ország 300 újságírója ismerkedik meg Budapesttel, a magyar konyhával, a balatoni, etyeki és tokaji borokkal, valamint a legforróbb BMW-vel, a vadonatúj M2 Coupéval - írja laptársunk a www.jarmuipar.hu  Hab a tortán, hogy a kocsit természetes élőhelyén a Hungaroring új aszfaltcsíkján próbálhatják ki. Ezt tettük mi is, és túléltük. Nem volt egyszerű, mert bár azt hihetné az ember, hogy az M2-es bolondbiztos, egymás után csak két hibát néz el, a harmadiknál már nem korrigál, eldobja a fenekét és megmutatja, milyen a rázókőlovaglás. A BMW M2 Coupé első pillantásra egyértelművé teszi hovatartozását, jellegzetes stílusjegyeivel hangsúlyozva a BMW M modellekre jellemző menetdinamikát. A hatalmas légbeömlőkkel ellátott első lökhárítót és az izmos kerékjárati íveket karakteres BMW M hűtőrács, 19 hüvelykes M duplaküllős alumínium keréktárcsák, valamint a sport kipufogórendszer ikervégződéseivel ékesített széles hátsó terpesztés egészíti ki. Az ikonikus BMW M elődmodellek jellemzői az utastérben is visszaköszönnek: az ajtókárpitok és a középkonzol alcantara borításának kivételes minőségét M logóval és kék dizájncsíkkal díszített szénszálas sportbetétek fokozzák tovább. A sportülések jól tartanak, a beltér azonban semmi extravagánsat nem hordoz magán, az M2 nem a külsőségeivel hódít, hanem őserejével, brutalitásával és zabolátlan ösztöneivel. Kihozza az emberből az állatot, nehéz neki ellenállni. Igazából nem is lehet, én nem tudtam.  Kirobbanó teljesítmény A BMW M2 soros hathengeres, új fejlesztésű, 3.0 liter hengerűrtartalmú benzinmotorja a legmodernebb M TwinPower Turbo technológiának köszönhetően 6500 percenkénti főtengely-fordulatnál 272 kW / 370 lóerő maximális teljesítményt küld a hátsó tengelyre. A percenkénti 1400 és 5560 közötti főtengelyfordulat-tartományban rendelkezésre álló 465 Nm csúcsnyomaték pillanatnyi túltöltéssel akár 500 Nm-re is növelhető, amely az opcionális extrafelszereltségként elérhető hétsebességes M duplakuplungos automataváltóval (M DCT) és a rajtautomatikával mindössze 4,3 másodperc alatt gyorsítja fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre a BMW M2 Coupé-t. A kocsi végsebességét 250 kilométer/óránál elektronikusan korlátozták, 200 kilométer/óra fölött alig mentünk, sorra jöttek az izgalmasabbnál izgalmasabb kanyarok. A sajtónapon alkalmunk volt vezetni közúton a 450 lóerőre felhúzott, speciális futóművel, kovácsoltvas 20 hüvelykes kerekekkel, fékekkel és átprogramozott elektronikával felszerelt BMW M4 Competition modellt. Eszméletlen jó kocsi, de még ez sem volt olyan kemény és sportolásra kihegyezett, mint az M2 Coupé.  A hathengeres motor mellett a kimagasló vezetési élményt a nagyobb testvér alkatrészeinek köszönheti. A BMW M3/M4 sportmodell első és hátsó tengelyének könnyűszerkezetes alumínium futóművével, az elöl 245/35 ZR19, hátul 265/35 ZR19 méretű gumiabroncsokkal szerelt, 19 hüvelykes kovácsolt alumínium keréktárcsákkal, a két beállítási lehetőséget is tartogató M Servotronic kormányzással és a kellően hatékony M fékrendszerrel bír. Nem kell Karottának lenni, hogy az ember ezzel a BMW-vel driftelni tudjon, a kocsi magától driftel, elég csak nyomni a gázt és bátran tekerni a kormányt. Sport plusz módban úgy üvölt, durrog és hörög, mint a V8-as M3-as, csupán alapjáraton és kis terhelésnél érezni, hogy hathengeres és turbós. Úgy kanyarodik, mint egy kígyó és úgy jár a feneke, mint egy kubai táncoslánynak. A kormány halálpontos, a picike váltókartól elolvadunk, a kormány mögötti fülekkel is válthatunk, a túl nagy tempós kanyarokat szigorúan bünteti. Szétterpesztett gumijaival úgy tapad, mint gekkó a falra, de ennek ellenére csak beérett felnőtteknek ajánljuk. A tudásához képest baráti áron kínálják, már 17,4 millió forinttól elérhető a kocsi. Egy baj van, hogy mégsem elérhető, átlagban közel egy évet kell várni még akkor is, ha nem egyedi felszereltséget rendelünk hozzá. Idén a magyar importőr hét autót kapott, mind megvették látatlanban. A BMW-nél örülnek a sikernek és igyekeznek gyorsítani a lipcsei gyártás tempóján, de azt Simon Langhofer ár- és termékfelelős lapunk kérdésére elárulta, hogy 11 ezer példányban határozták meg a gyártási darabszámot, ennél több M2-es valószínűleg nem lesz a világ útjain. Ikon született. Biró Csongor
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója