Játszva tanulták a KRESZ-t Zánkán

2014.08.11.
Távirányítású versenyautó robog a zánkai versenypályán. Fűre lépni elkerülhetetlen...Biciklizni, gokartozni a Balaton partján a gyerekeknek mindennapos időtöltés, ezúttal azonban mégis valami más történik, mint rendesen. A biciklik nyergében bójákat kell kerülgetni, és a felügyelő felnőttek azt is megmutatják, hogy kell viselni a sisakot, láthatósági mellényt. Aki jól teljesíti a feladatot, kis ajándékot: küllőprizmát, fényvisszaverő csuklópántot kap. Ha legközelebb biciklire ül, talán eszébe jut, hogy mit tanult az Erzsébet-táborban Zánkán.Érsek István, a közlekedési hatóság elnökhelyettese Zánkán. A szerző felvételeiA sok közül csak egy játékot néztünk együtt Érsek István, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnökhelyettese társaságában. A szakember elmonta, hogy közlekedési hatóság elsősorban a járművek biztonságáért, a műszaki üzembiztonságáért, a járművezetők képzéséért felel, de a jogszabályokban meghatározott feladatokon túl kiemelt célja a közlekedésbiztonság javítása kötetlen formában, játékos oktató feladatokkal, rendezvényekkel, kiadványokkal. Ennek jegyében vesznek részt már harmadik éve a zánkai gyerektáborban szervezett közlekedésbiztonsági napon. Az Európai Unió célkitűzése szerint 2050-re nullára kell csökkenteni a halálos balesetek számát, ezen belül különösen a gyermekbalesetek visszaszorítása sürgős feladat. A tízmillió magyarból ötmilliónak van valamilyen közlekedési engedélye, jogosítványa. Eszerint ötmillió nem tanult szervezett formában KRESZ-t, ezek közül 1,4 millió gyerekkorú. De a gyerekbalestek visszaszorítása érdekében a felnőtteket is képezni kell, hiszen a kiskorúak baleseteinek nagyobbik felében a felnőttek a hibásak. Az utóbbi évek nagy fegyverténye az ingyenes, játékos online oktató-program, a tanulok.hu, valamint a felnőttek számára készített kreszfelfrissito.hu bevezetése. A két eszközzel összesen közel félmillió embert értek el – felnőttet és gyereket -, vagyis jó úton halanak. Az a tervük, mondta Érsek István, hogy tovább fejlesszék és bővítsék a távoktatási lehetőségeket.A gyermekek és fiatalkorúak közlekedésbiztonságának további javítása, elméleti és gyakorlati ismereteinek bővítése a célja a zánkai Közlekedésbiztonsági Napnak, melyet idén már harmadik alkalommal rendezett meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium védnöksége mellett a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Közlekedéstudományi Intézet, valamint az Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka közreműködésével – tette közzé az NKH. Óberling József rendőr ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke a rendezvényen újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt években a gyermekek közlekedésbiztonsági helyzete sokat javult. Ezt adatokkal is alátámasztotta: míg az 1990-es évek elején 100-nál is több gyermek veszítette életét közúti balesetben, addig ez a szám 2001-ben 40-50, 2013-ban pedig 8 volt. Jelentős lépésként értékelte, hogy ma már több mint 2700 általános-, valamint 85 középiskolában vannak jelen az iskolarendőrök.Jámbor Gyula

Ennél gyorsabb Land Rover még nem volt

2014.08.11.
A Range Rover a Porsche Cayenne Turbónak, a Mercedes-Benz ML 63 AMG-nek és a BMW X5 M-nek kíván konkurenciát teremteni a ma bemutatott sportmodelljével, amelyet a kompresszoros Range Rover Sportból fejlesztettek tovább. A kocsi a Jaguar-Land Rover nemrég megalakított sportrészlegének, a Special Operations-nek a munkája, amelyet a Land Rover egykori vezetője, John Edwards vezet. Az SVR változat ötliteres, alumínium blokkos kompresszoros V8-as benzinmotorja megegyezik azzal, amit a legerősebb Jaguarokban találunk. Az 550 lóerős teljesítmény 40 lóerővel múlja felül a normál változatát, a 680 Nm-es csúcsnyomaték pedig 55 Nm-rel több. Érdekesség, hogy a kocsi fogyasztása nem nőtt meg, bár a 12,8-as gyári érték már eddig sem számított épp alacsonynak. A közel 2,5 tonnás kocsi 4,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége 260 km/h. A Nürburgringen 8:14-es időt mentek vele, ami egy jó hot hatch idejének felel meg.A hatalmas erő a ZF nyolcfokozatú automataváltóján keresztül jut el a négy kerékhez, a váltót úgy hangolták, hogy 50 százalékkal kevesebb ideig tartson egy váltás, mint a normál Range Rover Sportban. Sőt, a már arra is képes a kormányról is kapcsolható szerkezet, hogy visszaváltásoknál gázfröccsel hozza szinkronba a kerekek és a motor fordulatszámát.Bár a legerősebb Land Rovert elsősorban aszfalton utakra szánják, természetesen a terepjáró-képességet sem ölték ki belőle teljesen, amit a 85 centis gázlómélység, a meghagyott felező és a zárható differenciálművek jeleznek. A hátsó Dinamikus Aktív Differenciálmű úgy segíti a monstrum befordulását, hogy arra a hátsó kerékre küld több nyomatékot, amelyiknél több a tapadás. Természetesen a „torque vectoring” hatásra még az ívbelső kerekek megfékezésével is rájátszik a nagy Range Rover, de a légrugós, adaptív lengéscsillapítókkal ellátott futóművet is feszesebbre hangolták, mint az alapváltozaton. Különlegesség, hogy kanyarstabilizátorok helyett mindkét tengelyen hidraulikus pumpák felelősek azért, hogy a magas és nehéz autó alig dőljön a kanyarokban.Egy szelep segítségével szabályozható, hogy az aktív kipufogórendszerből milyen erős hangok szóljanak, a vaskos csövekből előtörő hang a versenyautókat idézi a Land Rover sajtóközleménye szerint. A 21 colos (felárért 22) felnik mögött hatdugattyús Brembo fékek teljesítenek szolgálatot, amelyek hatékonyan lassítják a Range Rover Sport SVR-t. Kívülről az új lökhárítókról, a nagyobb légbeömlőkről, a kiszélesített kerékjáratokról és az egyedi fényezésről lehet felismerni a legsportosabb Land Rovert.

Autólopás! JYW-510 Toyota Yaris Sport - szürke

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: JYW-510-Gyártmány: Toyota-Típus: Yaris sport-Kivitel: 3 ajtós-Gyártási év: 2006-Motorszám: 1NZ3724665-Alvázszám: JTDJT183100093806-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 augusztus 11-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Szőlő utca 70-Megjegyzés: A jobb oldali visszapillantó tükör színe nem egyezik az autó színével. A motorháztető festése keresztben karcolt. A bal hátsó kerék fölött horpadások vannak.

Szinte minden irányban megnőtt az új Kia Sorento

2014.08.11.
A Kia megmutatta az első hivatalos fotókat a Sorento harmadik generációjáról, amely formailag nem tekinthető forradalminak, de az arányai sportosabbak, mint korábban. 95 mm-rel nőtt a hossz (4780 mm), és 80 mm-rel a tengelytáv (2780 mm), csak a magasságból (1685 mm) csippentettek le 15 mm-t a koreai mérnökök. Természetesen a Kia jellegzetes tigris hűtőmaszkja a Sorentón is megtalálható, a krómozott maszk ezúttal látványos, háromdimenziós gyémántmintás ráccsal készül. Magasabban húzódik az övvonal, hosszabb a motorháztető és vaskosabb a D-oszlop, a tető pedig hátrafelé lejt a sportosabb összhatás érdekében. A dizájnért a Kia koreai formatervező stúdiója felelt, de az európai és a kaliforniai stúdió is bedolgozott.A belső térről még nem adott ki a Kia, de az elárulta, hogy a kívánságra három üléssorral, tehát hét üléssel is szerelhető kocsi több innovatív megoldást is tartalmazni fog, a középkonzolt például egy nagy érintőképernyő uralja majd. Egyelőre a motorkínálatot sem ismertette még a gyártó, de valószínű, hogy a 2,4 literes négyhengeres és a 3,3 literes V6-os benzinessel, valamint a 2,2 literes, 197 lóerős négyhengeres dízelmotorral forgalmazzák majd a kocsit, Európában lehet, hogy csak az utóbbit vezetik be. A Sorentók történetében először hibrid hajtás is rendelhető lesz, ami benzines-elektromos hajtást takar 2,3 literes, négyhengeres benzinmotorral és villanymotorral.A Kia állítja, hogy nem csak a Sorento kényelmi szolgáltatásai, és gazdaságossága, de a vezethetősége és biztonsága is sokat fejlődött az elődhöz képest. A kocsi európai változatát az októberi Párizsi Autószalonon mutatják be, az értékesítés várhatóan 2015 első negyedévében kezdődhet meg.

Autólopás! LIX-702 Renault Scenic

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: LIX-702-Gyártmány: Renault-Típus: Scenic-Kivitel: ötajtós-Gyártási év: 2008-Motorszám: K4M9766D070590-Alvázszám: VF1JM1R0640632361-Szín: betonszürke-Lopás időpontja: 2014 augusztus 11-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Dévai Bíró Mátyás tér 26.-Megjegyzés: Jobb hátsó kerékjárat külseje kissé karcos, egyéb sérülés nincs. Vonóhorgos. Indításnál kicsit dadog, ekkor még túl alacsony a fordulatszám. Csomagtartóban volt egy autós hordozó gyerekülés, amit mindig a jobb hátsó ülésre rögzítettünk a biztonsági övvel, ezért ennek az övnek egy szakasza már elég gyűrött.

Autólopás! MNU-058 Peugeot 3008 - kék

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: MNU-058-Gyártmány: Peugeot-Típus: 3008 5a kombi 2009-Kivitel: 1.6 HDI 115 LE Active-Gyártási év: 2013-Motorszám: PSA9H0510JBER0115516-Alvázszám: VF30U9HD8DS198973-Szín: kék-Lopás időpontja: 2014 július 30-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: XI.-Utca, házszám: IGLÓI ÚT 4.

Autólopás! JWM-650 Toyota Corolla

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: JWM-650-Gyártmány: Toyota-Típus: toyota corolla D4-D 1,4 diesel-Kivitel: hatchback-Gyártási év: 2005-Motorszám: 1ND0258902-Alvázszám: SB1KC28E20F018075-Szín: acélszürke-Lopás időpontja: 2014 augusztus 3-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Szugló u.64. mélygarázs-Megjegyzés: Lopás időpontja: 2014-08-03 - 2014-08-09 ig bármikor történhetett. 9-én vettük észre, hogy ellopták. A társasház mélygarázsából vitték el.(Budapest XIV.Szugló u. 64.) Képek korábbi felvételek.

A nyári hónapok, és azon belül is az augusztus a legveszélyesebb!

2014.08.11.
A két chart szolgáljon intő példaként előttünk, ugyanis megkezdődött az év - közúti közlekedés szempontjából - legveszélyesebbnek minősített időszaka.Forrás: MTI

Autólopás! MUH-537 Audi A3 - fekete

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: MUH-537-Gyártmány: Audi-Típus: A3 4a Limousine 2013--Kivitel: 1.4 TFSi 140 LE Attraction COD-Gyártási év: 2014-Motorszám: CPT106813-Alvázszám: WAUZZZ8V9E1042134-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 augusztus 10-Lopás helyszíne - város: ZAMÁRDI-Utca, házszám: Zöldfa utca és Panoráma utca sarka

Autólopás! MUK-941 Peugeot 3008 - fekete

2014.08.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám: MUK-941-Gyártmány: Peugeot-Típus: 3008 automata 1,6 HDI-Kivitel: fekete-Gyártási év: 2010-Motorszám: PSA9H0110JBBN0178629-Alvázszám: VF30U9HZH9S232635-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 július 8-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: IV.-Utca, házszám: Lőwy Izsák u. 11.-Megjegyzés: A gépkocsit 3 héttel a lopás előtt vettem a ..... Autokereskedésben. Másnap délelőtt 09:30 körül nagy valószínűséggel láttam Budapest IV. ker. Árpád út és Váciút kereszteződésében, a Váci útra a belváros irányába kanyarodni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója