Videón a Bentley SUV-ja

2014.05.27.
A Bentley azt állítja a sajtóközleményében, hogy az új SUV-ja mércét állít majd a szegmensben a kézműves gyártási minőséget és a kocsi teljesítményét tekintve. Vagyis szinte biztosra vehető, hogy a britet szabadidő-autója lesz a szegmens legerősebb modellje, amit valószínűleg egy dupla turbós W12-es motor beépítésével érnek majd el. Arra azért kíváncsiak vagyunk, hogy a szintén a Volkswagen-konszernhez tartozó Lamborghini hobbiterepjárója nem lesz-e még erősebb, pár év múlva ki fog derülni.A rövid videón már jól kivehető részletek is megjelennek a legújabb Bentley-ről, amelyet az utóbbi hónapokban erősen át kellett tervezni, miután nem kapott túl jó visszajelzéseket a 2012-es Genfi Autószalonon kiállított EXP 9 F tanulmányautó formája. Már hivatalos, hogy 2016-ban kezdik meg a luxus szabadidő-autó gyártását, többféle motorral. Egy évvel később már konnektoros hibridként is elérhető lesz, ami valószínűleg csendesebb, erősebb, és takarékosabb lesz a sima benzinesnél.A Bentley SUV-jának olyan ellenfelekkel kell majd megküzdenie, mint a nem sokkal később érkező Rolls-Royce szabadidő-autó, vagy a Maserati hasonló modellje.
Címkék: 

Ismét bombariadó volt a kecskeméti Mercedes-gyárban

2014.05.27.
Kedden reggel csak rendőri átvizsgálás után léphetnek be a dolgozók a kecskeméti Mercedes-gyárba – írta a baon.hu egy olvasói bejelentés alapján. Általában a be- és kiléptetést a gyár biztonsági őrei végzik, a dolgozóknak és a vendégeknek detektoros kapun kell átmenniük érkezéskor és távozáskor is. A most elrendelt szigorított beléptetésre azért van szükség, mert hétfőn ebben a hónapban már harmadszor kapott bombafenyegetést az autógyár. Ebből a háromból két esetnek azonban már elfogták a gyanúsítottját.Egy hete a kecskeméti rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette M. Beatrix 33 éves kecskeméti lakost. A nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. május 7-én 12 óra 45 perckor a birtokában lévő telefonról az alábbi névtelen bejelentést tette a rendőrség segélyhívó számára: "Pokolgép fog robbanni a Mercedes gyárban Kecskeméten". A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a bejelentés valótlan volt, ugyanis nem találtak robbanó szerkezetet.A rendőrség szerint M. Beatrix megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2014. május 20-án 9 óra 8 perckor a 112-es segélyhívó számra ugyanarról a telefonról az alábbi névtelen bejelentést tette: "Bomba van a kecskeméti Mercedes gyárban". A bejelentés alapján a helyszínre vonuló rendőri egységek az épület átvizsgálása során robbanószerkezetet ebben az esetben sem találtak. A gyanúsított a kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, részletes beismerő vallomást tett. Cselekményét munkahelyi személyes konfliktussal magyarázta.Május 26-án hétfőn azonban újabb fenyegetést kapott a gyár, ismét kiürítették a csarnokokat, a termelés is leállt. A délutáni műszak sem tudta felvenni a munkát, a gyár átvizsgálásával 18 óra 20 perckor végeztek a rendőrök. Bombát, robbanóanyagot nem találtak.Összességében ez volt a negyedik, sorozatban pedig a harmadik bombariadó a Mercedesnél. Egy műszakban körülbelül 180 autó gördül le a gyártósorról, a bombariadók miatt kiesett termelést pedig valamikor be kell hozniuk a munkásoknak. A korábbi bombariadók kapcsán a Mercedes azt közölte, hogy be tudják hozni a lemaradást. A hétfői bombariadót okozó ismeretlen telefonálót még keresik a rendőrök. 

Ezeken a határátkelőkön kell keveset várakozni

2014.05.27.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az utasok nagy része a főbb közlekedési útvonalakon fekvő határátkelőhelyeket választja, ezért rövid időn belül torlódások alakulhatnak ki ezeken az átkelőkön, miközben a néhány kilométerrel távolabbi határállomások kevésbé forgalmasak - olvasható. A határátkelőhelyeken kialakuló torlódások megelőzésére a konzuli szolgálat alternatív útvonalakat ajánl.A Szerbia irányába utazóknak a Röszke-Horgos autópálya határátkelőhely helyett javasolják a Tompa–Kelebia közúti határátkelőhelyet 24 órás nyitva tartással, a személygépkocsiknak irányonként négy-négy forgalmi sávval, Szabadka után pedig gyors csatlakozási lehetőséggel az E-75-ös nemzetközi útra. Emellett előnyös a Bácsalmás-Bajmok közúti határátkelőhely 7 és 19 óra közötti nyitva tartással, irányonként két-két forgalmi sávval. A határátkelőhely után Szabadka irányába szintén gyors csatlakozási lehetőség kínálkozik az E-75-ös útra. Ugyancsak ajánlott a Hercegszántó-Backi Breg közúti határátkelőhely 24 órás nyitva tartással, irányonként két-két forgalmi sávval, Zombor-Kula-Vrbas irányába pedig csatlakozási lehetőséggel az E-75-ös útra. Végül választható az Ásotthalom-Backi Vinograd közúti határátkelőhely is 7 és 19 óra közötti nyitva tartással, irányonként két-két forgalmi sávval a személygépkocsiknak.A Románia irányába utazóknak a Nagylak-Nadlac közúti határátkelőhely helyett javasolják a Kiszombor-Cenad közúti határátkelőhelyet 24 órás nyitva tartással, kilépő irányba három, belépő irányba két forgalmi sávval a személygépkocsiknak, Temesvár irányába csatlakozási lehetőséggel az E-70-es nemzetközi útra. Az Ártánd-Bors közúti határátkelőhely helyett a teherforgalom részére javasolják a Gyula-Varsand közúti határátkelőhelyet 24 órás nyitva tartással, kamionterminállal és gyors csatlakozási lehetőséggel az E-671-es nemzetközi útra. Az Ukrajna irányába utazóknak a Záhony-Csap közúti határátkelőhely helyett ajánlják a Beregsurány-Asztély közúti határátkelőhelyet 24 órás nyitva tartással, irányonként négy-négy forgalmi sávval a személygépkocsiknak és gyors csatlakozási lehetőséggel az E-58-as nemzetközi útra. Javasolt még a Barabás-Kosyny (Kaszony) közúti határátkelőhely 7 és 19 óra közötti nyitva tartással, irányonként két-két forgalmi sávval, továbbá a Lónya-Dzvinkove (Kisharangláb) közúti határátkelőhely 8 és 16 óra közötti nyitva tartással, irányonként két-két forgalmi sávval.Az utazóknak összeállított tanácsok között szerepel, hogy a nyári meleg megnehezíti a várakozást, ezért a konzuli szolgálat azt javasolja az utazóknak, mindenképpen gondoskodjanak innivalóról.

Ilyen az új Volvo XC90 belseje

2014.05.27.
A képek alapján a Volvo hatalmasat lépett előre a belső tér minőségét illetően, az új XC90-esben a formák és az anyaghasználat is a legdrágább luxusautókat idézi. Nagy változás, hogy a legtöbb gombot száműzték a középkonzolról, helyette egy hatalmas érintőképernyőt építettek be, amelyről szinte minden funkció kezelhető.„A belső teret úgy terveztük meg, hogy a vezető a lehető legtöbb ideig az úton tarthassa a szemét és a kormányon a kezét” – nyilatkozta Thomas Ingenlath, a Volvo dizájnigazgatója. Ebből már következik, hogy a legfontosabb adatokat head-up display vetíti a szélvédőre, és a legtöbb funkciót hangvezérléssel is lehet kezelni. A műszerfal sem hagyományos, ugyanis egy képernyőre vetítve láthatóak a műszerek és a különböző adatok. Csakis a legkiválóbb anyagokat használták a belső tér megalkotásához, fát, bőrt és polírozott alumíniumot, az pedig igazán különleges, hogy az automataváltó előválasztó karját pedig üvegkristályból alkották meg.A Volvo szerin 170 centiméteres utasok is kényelmesen elférnek majd a hétszemélyes SUV harmadik üléssorában, amelyre a bejutás sokkal könnyebb, mint korábban. A két leghátsó ülés külön tologatható és lehajtható. Felárért négyzónás klímaberendezést is lehet vásárolni, amelynek segítségével a hátsó üléssorok utasai is szabadon beállíthatják a hőmérsékletet. Az új XC90 lesz az első modell a Volvo palettáján, amely már a svéd gyártó új, moduláris felépítésű SPA padlólemezére épül. Később minden új Volvo is ezt használja majd, ami jelentősen lecsökkenti a gyártási költségeket. Az XC90 turbómotorjai az új kétliteres, négyhengeres Drive-E motorcsaládból kerülnek majd ki.Bár az első képeket már augusztusban bemutatják, és az autót az őszi Párizsi Autószalonon is meg lehet majd nézni, a gyártás valószínűleg csak 2015 elején indul a göteborgi gyárban.
Címkék: 

Új Ford-gyár nyílik Törökországban

2014.05.27.
A megnyitó ünnepségen a Ford világszintű ügyvezető elnöke, Bill Ford, valamint a Koç Holding igazgatósági tagja és a Ford Otosan elnöke, Ali Y. Koç mellett a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan is részt vett. Az új gyár 16 hónap alatt, 511 millió dolláros költséggel épült fel, és már meg is kezdte a Ford Transit Courier kishaszonjármű és a Ford Tourneo Courier személyszállító jármű gyártását.“A mai nap egy másik szempontból is mérföldkövet jelent a Ford Otosan történetében, hiszen idén 55 évre tekinthet vissza a Ford és a Koç Holding partneri kapcsolata. A Ford Otosan megtisztelő feladata, hogy a Ford teljes egészében felfrissített haszonjármű-, és személyszállító-kínálatának két modellje itt, ebben a vadonatúj üzemben készül. Mindez hatalmas lehetőség számunkra a jövőbeli növekedésre és fejlődésre nézve. 1300 jól képzett mérnököt foglalkoztató kutatás-fejlesztési központunkban 500 tervezőnk dolgozott az új Courier modellek kifejlesztésén. Ezek az autók hatékonyan támogatják majd a török szállítmányozási üzletágat, és kiváló lehetőségeket nyitnak meg az export terén” – nyilatkozta Ali Y. Koç.Az új, 70 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény a Ford Otosan már meglévő Kocaeli összeszerelő üzeme mellett fekszik; az új gyár a Ford Otosan harmadik olyan üzeme, amely a Ford járművek gyártására épült. A Ford Tourneo Courier belépő szintű személyszállító és a Ford Transit Courier kishaszonjármű a világ 46 országában jelenik majd meg a márkakereskedésekben. Az évi 110 ezer darabos gyártási kapacitású üzemben ugyanazok a modern és környezettudatos gyártási technológiák működnek, mint a Ford többi globális létesítményében.A Ford Otosan már több mint 50 éve működik a Ford Motor Company és Koç Holding közös üzleti vezetése alatt; a két partnervállalat közti együttműködés közel kilenc évtizedes múltra tekint vissza. Az Egy Ford globális haszonjármű-stratégia központi elemeként a Ford Otosan gyártja a Cargo nehéz haszonjárművet, a Transit és a Transit Custom közepes haszonjárműveket, a Tourneo Custom személyszállítót, valamint a vadonatúj Ford Tourneo Courier belépő szintű személyszállítót és a Ford Transit Courier kishaszonjárművet. A Ford Otosan a világ 106 piacára exportál Ford járműveket.

Ismét emelkedik a benzin ára

2014.05.27.
Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 413-414 forintra nő, a gázolajé 417-418 forint marad. A Mol legutóbb a múlt héten, pénteken változtatott a benzin árán, akkor bruttó 2 forinttal emelte, a gázolajé nem változott.A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Természetesen az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Címkék: 

Befejeződött a Hindustan Ambassador gyártása

2014.05.27.
A legutolsó széria már csúnya műanyag lökhárítókat és alufelnikat is kapottTíz százalékot esett hétfőn a Hindustan Motors indiai autógyár részvényeinek árfolyama, miután a cég a hét végén bejelentette: beszünteti a legendás, 1948 óta készülő Ambassador gyártását.Az árfolyam meredek zuhanása miatt felfüggesztették a kereskedést a Hindustan papírjaival. A cég közölte: azért döntöttek úgy, hogy leállítják a gyártást, mert nagyon visszaestek az eladások, alacsony volt az üzem termelékenysége, és likviditási gondokkal is küszködnek.Mindössze 2214 darab Ambassadort adtak el a legutóbbi, 2013-14-es, március 31-én véget ért üzleti évben, miközben ugyanezen idő alatt Indiában 2,5 millió autó kelt el. 
Címkék: 

Autólopás! LZU-122 Ford Fiesta

2014.05.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LZU-122-Gyártmány:Ford-Egyéb típus:FIESTA-Típus:tdci-Kivitel:ferdehátú-Gyártási év:2011-Szín:kék-Lopás időpontja:2014 május 25-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XI.-Utca, házszám:Vahot utca-Megjegyzés:Vahot utcai orvosi rendelőhttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.650197175067969.1073743056.423534077734281/650197191734634/?type=3&theater

Autólopás! LDG-140 VW Jetta - sedan

2014.05.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LDG-140-Gyártmány:Volkswagen-Egyéb típus:Jetta-Típus:1.9 td-Kivitel:sedan-Gyártási év:2008-Lopás időpontja:2014 május 13-Lopás helyszíne - város:Debrecen-Utca, házszám:Derék 39https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.649245178496502.1073743055.423534077734281/649245188496501/?type=3&theater

Autólopás! JUE-367 Toyota Corolla - fekete

2014.05.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JUE-367-Gyártmány:Toyota-Típus:Corolla 1.4-Kivitel:hatchback-Gyártási év:2005-Motorszám:4zz2280755-Alvázszám:jtdkm20e800090017-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 május 25-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XII.-Utca, házszám:Trencséni u 54https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.649243545163332.1073743054.423534077734281/649243561829997/?type=3&theatercredit cards available#ebkl{position:absolute;clip:rect(474px,auto, auto,474px);}

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója