Mosoly nyaralás ŠKODA autókkal

2014.07.22.
A 14 gyengén látó gyermek 4 gyógypedagógus kíséretében érkezett Debrecenből a fővárosba, majd a ŠKODA jóvoltából kényelmes autókban folytatták útjukat a nyugati határszélig, ahol eddig még egyikük sem járt. Az egész napos utazás után a szállodában Farkasházi Réka és Csiszár Ferenc zenés programja hangolta a gyerekeket a pihenésre.Az első napok az erdő és a természet felfedezésével teltek: az erdei programok szakértői olyan különleges feladatokkal készültek, amelyek a gyengén- vagy alig látó gyerekeknek is sok hasznos és érdekes ismeretet adtak a természet változatos világáról. Volt tapintásra, szaglásra, hallásra épülő erdei élményt adó foglalkozás - többek közt kötélpálya, fatörzsposta, tobozmesék - activity, majd a mezítlábas tanösvény felfedezése és nagy lelkesedéssel végzett tornagyakorlatok zárták a közös játék óráit. Sopron nevezetességeinek felfedezése után, este az egész Mosoly csapat nagy elszántsággal és kalandvággyal csatlakozott a szálloda népszerű programjához, a nyári bakancsos túra éjszakai erdei sétájához. A lurkók ellátogattak Nagycenkre is, ahol a lovardában közelebbről is megismerkedhettek a lovakkal, majd a program a VII. Soproni Tündérfesztiválon való részvétellel zárult.A soproni Lövérben töltött napok esemény- és élménydúsan teltek a gyermekek számára. A rendezvény zárásaként Farkasházi Réka, a ŠKODA és a Danubius jóvoltából minden gyerek ajándékokkal térhetett haza.„A ŠKODA azért állt a program mellé, mert a cseh márka mindig törekedett arra, hogy néhány kiemelt területen hosszabb távon elősegítse fontos célok megvalósítását” – mondta Dalnoki Balázs ŠKODA márkaigazgató.Ezt a programot a márka vezetője és munkatársai azért is tartották fontosnak, hogy néhány gyermeknek mosolyt csaljon az arcára és ráirányítsa a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára.

Megkezdődött az új Mazda2 gyártása Japánban

2014.07.22.
Az új generációs Mazda2 nagyszerűen ötvözi a teljesítményt, az alacsony fogyasztást, a biztonságot és a vezetés örömét – így mindene megvan, hogy a Japánban történő őszi bevezetés alkalmával hasonló sikert érjen el, mint a Mazda CX-5, a Mazda6, vagy akár a Mazda3. A legújabb Mazda továbbfejlesztett műszaki tartalmával és ergonómiájával magasra fogja tenni a mércét a B-szegmensben, Európa autópiacának legnagyobb részesedésű kategóriájában.Az új Mazda2-t Európában az új, tiszta üzemű 1.5 literes SKYACTIV dízelmotorral, és különböző teljesítményszintű 1.5 literes SKYACTIV benzinmotorokkal vezeti be a márka*. A SKYACTIV-karosszéria, -futómű, kézi és automataváltók mellett az új modell megkapja a Mazda3-ban már megismert, innovatív MZD Connect kapcsolódási, és a Mazda6-ban használt i-ACTIVSENSE vezetésasszisztens rendszereket, valamint a teljesen átdolgozott és kifinomult belső teret.Az agilis és megbízható, korábbi Mazda2-ből a gyár mintegy 2,4 millió darabot** adott el világszerte 1996 óta – az új generáció a modell új, izgalmas interpretációját kínálja.* Piactól függően**Japánban Mazda Demio-ként is árusítva

E-útdíj - Az OTP nyerte a bankkártyás útdíj fizetés tenderét

2014.07.22.
A hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzés eredetileg becsült ellenértéke 645 millió forint volt.Az OTP - elfogadott - ajánlatában alig több, mint ennek fele, 354 millió forint szerepelt.
Címkék: 

A világ első, kanyarban is segítséget nyújtó ABS rendszere szupersport-motorok részére

2014.07.22.
A verseny ABS 2009-es bemutatkozása óta a BMW Motorrad kínálatában folyamatosan szerepelt kimondottan a szupersport-motorok igényeire szabott ABS, jelentősen fokozva a szegmens aktív fékezési biztonságát. Az ABS Pro funkció a verseny ABS folyamatos finomításának eredménye, amely lehetővé teszi az ABS segítségét kanyarban történő fékezés során is. Az ABS Pro utólagos kiegészítőként, és kizárólag a HP4 szupersport-motorhoz rendelhető a BMW Motorrad márkakereskedésekben.A funkció kifejezetten közutakon történő használatra született, ahol mindig váratlan veszélyek leselkednek ránk. Miközben a HP4 verseny ABS funkciója magas fokú biztonságot szavatol egyenesben történő lassítás során, az ABS Pro egy lépéssel tovább merészkedve kanyarokban is növeli a fékezés biztonságát. Az ABS Pro megakadályozza kanyaríveken a kerekek blokkolását, még akkor is, ha gyorsan következik be a fékezés; ez csökkenti a hirtelen kormányerő-változást a váratlan fékezési manővereknél, és megakadályozza a motorkerékpár hátuljának akaratlan kitörését.Műszaki értelemben az ABS Pro az ABS vezérlését a motorkerékpár dőlésszögének függvényében változtatja, az adott helyzetnek megfelelően. A motorkerékpár dőlésszögének meghatározásához a rendszer ugyanazoktól az érzékelőktől származó hossz- és oldalirányú gyorsulási, valamint a perdületre vonatkozó adatokat hasznosítja, amelyeket a DTC (kipörgésgátló) és a DDC (dinamikus csillapítás-szabályozás) rendszerek.Minél élesebb szögben dől a motorkerékpár, a féknyomás gradiensét a vezérlés annál jobban korlátozza hirtelen manőverek során. Ez azt jelenti, hogy a nyomás felépülése lassabban történik, továbbá az ABS szabályozási tartománya még kiegyenlítettebb lesz. Az ABS Pro előnye a vezető számára a kifinomult reakciókban, a fékezés és stabilitás magas fokában és a kanyarokban elérhető legnagyobb mértékű lassulásban nyilvánul meg.Az ABS vezérlése a kiválasztott üzemmód függvényében változik: az ABS Pro teljes hatását a „Rain” és a „Sport” üzemmódban fejti ki. Indulás előtt az ABS Pro üzemmód működését a műszercsoporton a „Rain” és a „Sport” felirat mellett lévő „ABS Pro” kijelzés mutatja a motoros számára. Ugyanakkor a nagyon sportos, tapasztalt pilóták számára kifejlesztett „Race” és „Slick” üzemmód nem támogatja az ABS Pro funkciót, mivel az kimondottan közúti használatra született.Bár az ABS Pro értékes támogatást és jelentős biztonsági pluszt kínál kanyarodás során a motoros számára, nem képes a fizikai határok újradefiniálására. Helytelen helyzetfelismerés vagy vezetési hiba következtében ezeket a határokat át lehet lépni, ami szélsőséges esetben bukáshoz vezethet.Az ABS Pro nem arra készült, hogy fokozza a fékteljesítményt fordulókban történő lassítás során – különösen nem versenypályán. A fejlesztés célja a HP4 biztonságosabb használatának elősegítése a motorkerékpár fizikai határain belül, közúton, például kanyarban hirtelen fellépő veszély során. Ugyanakkor az ABS Pro funkció támogatását „Rain” és „Sport” üzemmódban kevésbé tapasztalt motorosok is élvezhetik a versenypályás használattal való ismerkedés során, a jóval magasabb fokú biztonság eléréséhez.Az ABS Pro rendszer 2014. október végétől, utólagos kiegészítőként érhető el a BMW HP4 motorkerékpárhoz a BMW Motorrad márkakereskedésekben.
Címkék: 

„Megtörjük a germán hegemóniát” Interjú Kutas Gábor Györggyel, a Peugeot Hungária vezetőjével

2014.07.21.
Szerző: Heimer GyörgyAutószektor: Hosszú éveken át élt, tanult, dolgozott Franciaországban. Beszélne szakmai életútjáról, hogy bemutathassuk olvasóinknak?KGGY: Szüleim révén én már ifjúkoromban vagy hat évig Marokkóban és Algériában éltem. 1995-ben a budapesti Műszaki Egyetemen diplomáztam, majd Franciaországban még rátanultam: újabb diplomát szereztem az École du Petrole et des Moteurs posztgraduális kurzusán. Marketingfelelősként a Peugeot Hungária vevőszolgálati részlegénél kezdtem szakmai pályafutásomat, majd Franciaországban, első fontos feladatként néhány nagy felvevőpiac alkatrészellátásáért voltam felelős. Ezután egy Párizs melletti város, Boulogne Peugeot-Citroen kereskedését is vezettem. Az üzleti volumen méretét érzékelteti, hogy csupán ott évente mintegy 1800 autó talál gazdára, vagyis csak ezen az egy ponton annyi kocsit értékesítünk, mint fél év alatt, Magyarországon. Szakmai előmenetelem újabb fontos állomása, hogy Nancy körzetében, a francia-német határ közelében régiómenedzserként irányítottam a helyi Peugeot részleget. Rengeteg tapasztalatot szereztem ebben a szerteágazó feladatkörben, de ekkor én már jó ideje exporttal akartam foglalkozni. Törekvéseim megértésre találtak főnökeimnél is, így kerültem vissza a Peugeot Hungáriához; 2011-ben kereskedelmi, majd 2012 januárja óta ügyvezető igazgatóként irányítom a céget.Ennyi tapasztalattal a háta mögött bizonyára jól össze tudja vetni a francia és a magyar autósok közötti különbségeket. Mi jellemzi igényeiket, motorizációs szokásaikat?A franciák nem soviniszták, de büszkék autóiparukra, kedvelik saját gyártmányaikat, jóllehet a három nagy márka a Peugeot, Citroen és a Renault piaci részaránya az elmúlt tíz év folyamán 60 százalékról mintegy 45-re csökkent. Megjegyzem viszont, hogy az új és jobb modellek eredményeként részesedésük mostanában ismét növekszik. Tény viszont, hogy a kiélezett versenyben a német márkák mellett, főként a koreaiak, a Hyundai és a Kia látványosan előretörtek. Franciaországban is az alsó középkategóriás modellek a legnépszerűbbek, ám – ismét csak a hazai autóipar jóvoltából – kedveltek a kisautók is, így a nemrég piacra dobott Peugeot 208-as sorozat. Mindemellett a városi SUV típusoknak ugyancsak nagy a rajongótábora. Amikor a Nissan annak idején berobbant a Qashqai-al, úgy vitték azt, mint a cukrot. Ami az autós igényeket illeti, a franciák is alaposan meggondolják, milyen extrákat kérjenek: nem egyszer heteken át meditálnak egy-egy opciós felszerelés megrendelésén. A két ország autósai között azonban a legnagyobb különbséget a fizetőképes kereslet eltérő szerkezetében látom. A franciák esetében is van egy költségérzékeny fogyasztói réteg, de ennek aránya jóval kisebb a magyarénál. Az ottani autópiac ugyanakkor szegmentáltabb, kereslete kifinomultabb, amin többek között azt értem, hogy egyes modelleken belül népszerűek a speciálisan felszerelt szériák is. Ilyen például a női vezetőket megcélzó 208 XY. Kellő érdeklődés híján ilyen változatokat itthon nem is hozunk forgalomba.Akkor kanyarodjunk hazai pályára. Piaci elemzők szerint a piaci gödör már nem mélyül tovább, s ha lassan is, de a forgalom növekedésére lehet számítani. Visszaigazolja ezeket az előrejelzéseket?Már tavaly év is jó évet zártunk: a 30 százalékos forgalomnövekedés eredményeként az újautó-kereskedelemben feljöttünk a 13-ik helyről a 10-ikre, részesedésünk közel 4 százalékos a személygépkocsi-piacon, s nem tartom lehetetlen célnak az 5 százalék körüli érték elérését sem. Az idei év első negyedében 573 új személyautót adtunk el, ami a tavalyi évhez viszonyítva 31,7 százalékos növekedésnek felel meg. A forgalombővülésen túl nem kevésbé lényeges cél, hogy az idén növeljük a magánvevők számát. Ismert, hogy a piacon a közületi flottaeladások dominálnak, ami azt jelenti, hogy az új autók mintegy háromnegyedét céges vásárlások adják. A mi esetünkben ez a mutatószám még nagyobb, 87 százalék. Mindebből azonban nem következik, hogy a magánautósok ne akarnának olyan nagy számban új autók volánja mögé ülni. Sokkal inkább arról van szó, hogy az alacsonyabb fizetőképesség okán az autósok az alacsonyabb árfekvésű, a 2-2,5 millió forintos modellek iránt érdeklődnek. Ez kifejezésre jut abban is, hogy a használt autók piaca most nagyon erős, meghaladja az új autókét. A Peugeot azonban az újautók piacán is tud ilyen árkategóriájú modelleket kínálni. Ezek között említhetem a 301-es típust, amely szedán kivitelű, 640 literes csomagtérrel és a takarékos, 1,2 literes benzinmotorral ideális családi kocsi, ára pedig 2,4 millió forintnál startol. De reményeket fűzök a Magyarországon népszerű , az árban is versenyképes 208-ashoz is, tehát a magánvásárlók részarányának növelése egyáltalán nem valamilyen kincstári optimizmuson alapul.A német márkák már hagyományszámba menően, nagy becsben állnak a magyar piacon. Önnek van terve, hogyan csökkentse ezt a starthátrányt?A fogyasztói gondolkodás megváltoztatása összetett feladat, aligha megy egyik napról a másikra. Mindezek ellenére hadd mondjam, amikor flottás ügyfeleinknek lehetőséget kínálunk, hogy próbálják ki modelljeinket, gyakorta hallom: nem is gondolták volna, hogy ilyet is tud a Peugeot. Ez arra figyelmeztet, hogy fokozni kell a modellismertető kampányokat a közületi- és a magánfelhasználók körében egyaránt. Az elmúlt években a cég folyamatosan megújította modellpalettáját, amelynek csúcspontjaként az új 308-as az idén elnyerte az év autója címet. Ez is arról tanúskodik, hogy modelljeink kivitele, szolgáltatásai semmivel sem maradnak el a konkurenciától. Sőt, az újgenerációs modellkínálat megtervezésekor a konstruktőrök szeme előtt döntő célként ott lebegett a vezetés élményének kívánalma. Erre csak egy példa az i-Cockpitnek nevezett vezetőhely, amelyben a szokatlanul kisméretű kormány felett kaptak helyet a műszerfali egységek, továbbá oldalt a multifunkcionális érintőképernyő. Mindennek eredményeként a vezetőnek nem is nagyon kell levennie szemét az útról, ha rá akar pillantani a műszeregységekre, nem is részletezve a volánforgatás újszerűségét. De nem akarom megkerülni a német konkurenciát firtató kérdést. Igaz az is, hogy a korábbi modellsorozatoknál – főként az elektronikus vezérlőrendszerek kiforratlansága miatt – előfordultak hibák, de ezeken már több mint 10 éve túl vagyunk, a megbízhatóság szempontjából is álljuk a versenyt. Ma már mi is felkínálunk különböző szintű karbantartási szerződéseket, természetesen kiterjesztett garanciával, felkészült vevőszolgálati és szervizhálózattal. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a magyar autósok valahogy kevésbé megbocsátóbbak, mint a régióban, mondjuk a cseh, vagy szlovák társaik. Így hát nekem sincs jobb receptem annál, hogy minél szélesebb hírveréssel, a mindennapokban pedig az ügyfelek jó kiszolgálásával próbáljuk megtörni a „germán hegemóniát”.Mostanában a forint euró-árfolyama nem egyszer ide-oda idegesen ugrál, az erősebb romlás óhatatlanul árfelhajtó hatással jár. Milyen árpolitikát követ a Peugeot Hungária?Minden márka, rendszerint az év első negyedében, áttekinti árait és módosításokat hajt végre, de akad olyan importőr, amely évente kétszer is emeli árait. A Peugeot-nál mi év elején egyszer szoktuk korrigálni árainkat, központi direktíva szerint a termelési költségek növekedésének függvényében, rendszerint 0,5-1 százalékkal. A forintgyengülésből fakadó veszteségeket eddig „lenyeltük”, év közben nem változtatunk a kiskereskedelmi listaárakon, legfeljebb a kedvezmények, a promóciós autóárak szűkítésével ellensúlyozzuk az árfolyamromlást. Más lapra tartozik, hogy szélsőséges árfolyammozgások esetén hozzá kell nyúlnunk a belső árakhoz, de ismétlem: most semmilyen áremelés nem szerepel napirenden.A hazai autókereskedelem egyik évek óta tartó kísérő jelensége, hogy a dealerek a határon túlra szállítják, reexportálják fölös készleteiket, hogy a lanyha belső hazai kereslet miatt fenntartsák forgalmukat. Önnek erről mi a véleménye?Amikor a német határ közelében dolgoztam, Franciaországban is adtunk el a határon túlra. Már csak azért is, mivel az egységes uniós piacon a vevők igényeit ki kell elégíteni. Mindezzel csak azt akartam jelezni, a reexport távolról sem csak magyar jelenség, itthon szinte minden márka él vele, s ez alól a mi kereskedőink sem kivételek. Mindemellett úgy gondolom, a kereskedői reexport káros, mivel sorvasztja a márkahálózatot. Ha a dealer nem a vevőkörének bővítésére koncentrál, akkor annak előbb-utóbb üzlete látja kárát. Különösen fontos ez mostanában, amikor használtautó-kereskedelem kerül előtérbe, s ennek folyományaként még inkább felértékelődik a megbízható javítószolgálat. E törekvésünket szolgálja többek között a Főnix-program, amely az autók életgörbéje szerint, sávos kedvezményt kínál a behozott járművek javítására. Így például egy hatéves kocsi esetében már 25 százalékos kedvezményt kínálunk a szervizárakból. A program ugyanakkor azt is célozza, hogy felvegyük a kesztyűt a barkácsoló „sufnijavítókkal” szemben. Ne dőljenek be a töredék áraknak, a hozzá nem értő, hitvány munka megbosszulhatja magát. Arra akarjuk rávenni a Peugeot-sokat: jöjjenek vissza a márkaszervizekbe. Ott a régebbi típusokhoz is jól értő szakmunkások dolgoznak, a felhasznált alkatrészek mind ellenőrzöttek.Amit mond a javítószolgálatról, alighanem örökzöld téma, az egész autószektort sújtó gond még észérvekkel sem könnyű meggyőzni a vékony pénztárcájú autósokat. Az imént azonban már említette, hogy az elmúlt években új modellek sokaságát dobták piacra. Mit várhatunk az idén: folytatódik az új modelloffenzíva?Tavasszal jelenik meg a 308-as SW, azaz a kombi változat, s jön az új Boxer haszonjármű is. Fontos fejlemény, hogy tovább bővül a motorkínálat: a genfi autószalonban már debütált a 208-as és 308-as típusokban nyáron megjelenő új blue HDI, valamint a háromhengeres 1-1,2 literes kis turbós erőforrások. Ősztől itthon is kapható lesz az 508-as facelift változata, s a vadonatúj 108-as, amely a szlovákiai Kolinban a Citroennel és a Toyotával kooperációban készül. Ha az érdeklődők ellátogatnak a Nagykőrösi úton lévő bemutató központunkba, ott szemügyre vehetik az avantgarde formájú, 1,6 literes, 270 lóerős RCZ R sportkocsinkat is, amely úgy gondolom, az Audi TT méltó riválisa. Ami viszont nem kézzelfogható, de nem kevésébe fontos: a Peugeot megállapodott kínai partnerével, a Dongfeng céggel, hogy együttműködésük keretében tőkével is beszállnak a cégbe, s e feltőkésítéshez a francia kormány is csatlakozott. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt évek hullámvölgye után az oroszlános márka versenyben marad, s biztos vagyok benne, hogy a magyar autósok is díjazni fogják az újabb, izgalmasnak ígérkező Peugeot fejlesztéseket.  

Európában 5,8 százalékkal nőtt az új autók eladása az első félévben

2014.07.21.
Az autóipari információ szolgáltató cég közlése szerint a figyelembe vett 30 európai országból 24-ben nőttek a féléves eladások.Júniusban az értékesítés 4,3 százalékkal bővült, és ezzel már a tizedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves szintű növekedést.Az első hat hónapban Portugáliában nőtt a legnagyobb mértékben az új autók eladása, 37,7 százalékkal, majd Horvátország (+35,6 százalék) és Ciprus (+27,7 százalék) következett. Izlandon csökkent a legjelentősebben az éves szintű értékesítés az első hat hónapban, 18,9 százalékkal, de 8,5 százalékkal hanyatlott Szerbiában és 5,1 százalékkal Hollandiában.A kimutatásból kiderül, hogy júniusban a legjelentősebben, 46,5 százalékkal Cipruson, és 41,1 százalékkal Görögországban nőtt az értékesítés éves szinten, miközben a legnagyobb mértékben, 43,9 százalékkal Izlandon és 17,4 százalékkal Szlovéniában esett az eladás.A JATO Dynamics adatai szerint Magyarországon az első félévben 21,6 százalékkal nőtt az új autók eladása éves szinten és 25,1 százalékkal júniusban a tavaly júniushoz viszonyítva. Magyarországon júniusban 6278, az idei első hat hónapban összesen 33 251 új autót értékesítettek.

Elítéli országos szövetségük a taxisok erőszakos cselekedeteit

2014.07.21.
Az OTSZ szégyenletesnek nevezete azt, hogy egy taxis bárhol az utasokon verje le vélt vagy valós sérelmeit. "Szégyenletes az, hogy egy közfeladatot ellátó taxis, - aki a közösségi közlekedés részét képezi egy adott településen - rombolja a tisztességes és törvényt tisztelő taxisokról kialakult általános megítélést a közvéleményben" - írták.   Leszögezték, Magyarországon a taxisok többsége betartja a jogszabályokat és tiszteli az utasait. Teszi ezt többek között azért, mert utasok nélkül nem létezne a taxis sem - jegyezték meg.Közölték, mivel az elmúlt időszakban "egyre több, az engedéllyel és egyéb igazolásokkal sem rendelkező taxis", aki - megtévesztve az utasokat - folyamatosan része a közösségi közlekedésnek, rendkívül nagy károkat okozva ezzel az utasoknak, a szakmának és a teljes magyar gazdaságnak. A szövetség ezért kezdeményezi a kormányhivatalnál és a szakminisztériumoknál a kormányrendelet megújítását.A Blikk hétfőn arról írt, hogy az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban Budapesten egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak. A lap szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap azt közölte, hogy egy budapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki a súlyos testi sértés miatt indult ügyben.Ugyancsak a Blikk írt szombaton arról, hogy a BKV volt szóvivőjét, a kerékpározó Szilágyi Károlyt kis híján elgázolta, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis.
Címkék: 

Százezeren keltek át hétvégén a röszkei határátkelőn

2014.07.21.
Szenti Szabolcs elmondta: az átkelőn mind a 9 kilépőoldali sáv folyamatosan működött, ezeken Szerbia irányába valamivel több mint 70 ezer embert és 22 ezer járművet léptettek ki a rendőrök. Egy átlagos hétvégén 15-20 ezres forgalmat bonyolít Röszke.    A határátkelőhelyen 175 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek, legtöbbször a Schengeni Információs Rendszer jelzése alapján. Körözött személyt és gépjárművet is találtak a sorban várakozók között; három nap alatt 119 felnőtt és 19 gyermek határsértőt, valamint egy embercsempészt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei a polgárőrökkel együttműködve.A következő hétvégéken szintén erős forgalom várható az átkelőn mindkét irányban, ezért kérik az utazókat, hogy indulás előtt tájékozódjanak. Az aktuális várakozási idők megtekinthetők a rendőrség honlapján, a www.police.hu-n, illetve a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség ügyeletén is lehet érdeklődni a +36 30/466-1021 telefonszámon.

Növelte üzemi eredményét a Scania

2014.07.21.
Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatójának összefoglalója„2014 első félévében a Scania üzemi eredménye elérte a 4.276 millió svéd koronát. A szervizszolgáltatásokból származó bevételeket ellensúlyozta a gyengébb piaci mix és az árfolyamok negatív hatása. A tehergépkocsik rendelésállománya a második negyedévben magas szinten volt. Ezen belül az európai rendelésállomány emelkedést mutatott az előző negyedévhez hasonlítva, főként a javuló gazdasági helyzetnek és a járművek szükséges cseréjének köszönhetően. A Scania megerősítette helyzetét Európában, növelte piacrészét, többek között a szakújságírók tesztjein is kiemelkedően szerepelő Euro 6 termékválasztékának köszönhetően.A Latin-amerikai rendelésállomány az előző negyedévivel azonos szinten maradt ugyanakkor Ázsiában, a Közel-Kelet hatására, erőteljesen emelkedett. Az oroszországi keresletet hátrányosan befolyásolták a régióban zajló események. Buszok tekintetében a Scania jelentős BRT (Bus Rapid Transit) megrendeléseket kapott Afrikában és Latin-Amerikában. Az európai és ázsiai kereslet eredményeképpen a motorok rendelésállománya növekedett. A Scania és az Atlas Copco között született egy megállapodás motorok szállításáról. A Scania hosszú távú tervei alapján folytatja tovább munkáját, mely szerint növelni szeretné piacrészét a szervizek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások terén. Ennek eredményeképpen bevételei 5 százalékkal növekedtek az első félévben ezen a területen. A pénzügyi szolgáltatások szintén jó eredményeket hoztak. A második negyedév folyamán a Volkswagen ajánlatának elfogadásával tisztázódott a tulajdonosi szerkezet is. Az MAN-nel és a Volkswagennel folytatott együttműködés most már intenzívebbé válhat, amely alapot ad a vállalat 2020-ig felvázolt növekedési stratégiájához. A fejlesztési projektek magas szinten maradnak és a Scania a jövőben is fejlesztéseket eszközöl gyártási és szolgáltatási kapacitása növelése érdekében.” Pénzügyi áttekintés H1, 2014 Q2Tehergépjárművek és buszok, darabszám 20142013Változás% 20142013Változás%Rendelésállomány 43.68043.3511 22.65322.5640Leszállított mennyiség 38.39137.9801 19.54721.042-7         Nettó árbevétel és eredményEUR m.*       Értékesítés árbevétele, Scania Csoport, SEK m4.77543.91742.1394 22.79122.7980Üzemi eredmény, járművek és szolgáltatások, SEK m4093.7633.6693 1.7721.891-6Üzemi eredmény, Pénzügyi szolgáltatások, SEK m5651330270 24714768Üzemi eredmény, SEK m4654.2763.9718 2.0192.038-1Mérleg szerinti eredmény, SEK m4424.0663.9144 1.9571.996-2Nettó eredmény, SEK m3232.9732.7717 1.4161.3733EBIT % 9,79,4  8,98,9 Saját tőke arányos megtérülési ráta  % 17,318,0     Befektetett tőke arányos megtérülési ráta, Járművek és Szolgáltatások % 21,220,4     Cash flow, Járművek és Szolgáltatások SEK m1431.313405224 58349318* Átváltás SEK 9,1965 = EUR 1,00.A teljes jelentés elolvasható a www.scania.com weboldalon 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója