Opel Csoport lett a GM Europe új neve

2014.07.23.
Karl-Thomas Neumann2014. július 1-jétől az Opel Group (Opel Csoport) felelős a General Motors európai tevékenységéért, beleértve Oroszországot is. Az új entitás igazgatótanácsa szinte teljesen megegyezik az Adam Opel AG igazgatótanácsával, a vezető is Karl-Thomas Neumann maradt, a központ pedig továbbra is a németországi Rüsselsheimben lesz.„Ma már többek vagyunk, mint az Opel/Vauxhall. Mi vagyunk az Opel Csoport, mi fogjuk össze a szervezetünk struktúráját és üzleti működését Európában” – nyilatkozta Neumann. „Az átszervezés egy fontos lépés a DRIVE! 2022 nevű üzleti tervünk megvalósítása szempontjából, és egy újabb jele annak a bizalomnak, amit anyavállalatunk, a General Motors mutat felénk” – tette hozzá a vezérigazgató. a DRIVE! 2022 terv kimondja, hogy az Opel 2022-re 8 százalékos piaci részesedést szeretne elérni Európában.Ebben nagy szerepet szánnak annak a tervnek, amely értelmében az Európából tavaly kivont Chevrolet helyére egy még olcsóbb márkát szeretnének bevezetni, amellyel Európa leggyorsabban növekvő márkájával, a Daciával versenyeznének a vevőkért. „A Dacia egy remek dolog. A GM természetesen nem ilyen autókat készít, de az olcsó szegmense a piacnak minket is nagyon érdekel. Csodáljuk őket, és tanulmányozzuk a szegmenst”– nyilatkozta Neumann a Financial Times-nak. „Nekünk itt volt a Chevrolet, ami ugyan olcsó márkának tűnt, de valójában nem az volt. Úgy hisszük, hogy az Opelnek van arra lehetősége, hogy kihozzon néhány alapszintű modellt, különösen most, hogy a Chevrolet már nincs a piacon” – tette hozzá. Az Opel vezére azt is elárulta, hogy első körben egy kis szabadidő-autót és egy kompakt ferdehátút szeretnének készíteni, amikkel a Dacia Dusternek és a Dacia Sanderónak állítanának konkurenciát. 

Az AAA AUTO szerint nyáron népszerűbbek az egyterű gépkocsik

2014.07.23.
„A praktikus és jól kihasználható egyterűeket a férfiak és a nők egyaránt kedvelik: a hölgyek az ilyen kategóriájú autók vásárlóinak 26 százalékát teszik ki.” - mondta Karolína Topolová, az AAA AUTO vezérigazgatója. „Az ilyen autók iránti kereslet szinte mindig meghaladja a kínálatot, így ha valaki most vásárol egyterűt, és megőrzi annak állapotát, akkor néhány éven belül valószínűleg nagyobb veszteség nélkül adhatja majd el autóját.”Opel ZafiraA statisztikák szerint az eladott egyterűek 46 százalékát dízelmotor hajtja, 22 százalékuk pedig akár 7 utas szállítására is alkalmas. A legnépszerűbb modellek az AAA AUTO fóti telephelyén a Renault Scenic (a Mégane Scenic és a Grand Scenic egyaránt), a Ford Fusion, az Opel Zafira, a Ford C-Max (a Focus C-Max és a Grand C-Max egyaránt), illetve a Citroen C4 Picasso, beleértve a C4 Grand Picasso-t is.Az egyterűek megugró népszerűsége azzal is magyarázható, hogy az emberek a költséges, távoli nyaralóhelyek meglátogatása helyett, egyre inkább hazájuk vagy a környező országok kedvelt üdülőhelyeit keresik fel autóval, s átalakuló utazási szokásaikhoz jobban passzolnak a több helyet kínáló, tágasabb egyterűek. A tapasztalatok szerint az emberek továbbra is inkább hitelre vásárolnak, de kevésbé használt, kevesebb kilométert futott autót keresnek, amely vezetett szervizkönyvvel rendelkezik, illetve első vagy második tulajdonostól származik. 

Teherautókat, autóbuszokat ellenőriz a rendőrség Borsodban

2014.07.23.
A tájékoztatás szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) műveleti csoportjának éves terve alapján a megye útjain a rendőrök közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak, elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzik.    A közúti kontroll kiterjed a belterületi utakra és a gyorsforgalmi útszakaszokra egyaránt.

E-matricával a száguldó nagycirkuszig

2014.07.23.
„Idén a tavalyihoz képest nem változtak az autópálya matricák árai, de néhány fontos tudnivalóra érdemes felhívni a közlekedők figyelmét. Akik korábban Állami Autópálya Kezelő Zrt. néven ismertek minket, a 2013. november 1-jei átalakulás óta Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-ként találhatják meg ügyfélszolgálati irodáinkat, országszerte 17 helyen. Itt nemcsak magyar autópálya matricát, hanem szlovák, szlovén, cseh és osztrák úthasználati jogosultságot is lehet váltani, valamint a HU-GO egyenleg feltöltésére és fedélzeti eszköz vásárlására is van lehetőség. Vannak olyan ügyek, amiket személyesen csak nálunk lehet elintézni, ilyen például a rendszám elírás korrigálása, vagy a rendszám átírásával a jogosultság átörökítése másik járműre.” – tudtuk meg a NÚSZ szóvivőjétől, Kibédi-Varga Lajostól.Az autópálya matricát személyesen, SMS-ben, online, vagy akár mobil applikáció segítségével is meg lehet vásárolni. Mindenképpen fontos azonban, hogy a tranzakció még az autópályára való felhajtás előtt megtörténjen. Azaz célszerű előre gondolkodni, még az utazás előtt megváltani a jogosultságot. Arra is érdemes odafigyelni, hogy még kifizetés előtt ellenőrizzük a rendszám, a díjkategória és az érvényességi idő helyességét, mert ezek helyesbítésére utólag csak korlátozottan van lehetőség.„Júliusban és augusztusban jelentősen megnő a Magyarországra látogató és az országunkon átutazó külföldi felségjelzésű járművek száma. Elsődleges célunk a jogkövető magatartás elősegítése, és a bliccelők kiszűrése. A következő hetekben a megszokott ellenőrző kapus és mobil ellenőrző autós jelenlét mellett mobilcsoportos, koncentrált vonali és teljes kitereléses ellenőrzések várhatók. A hétvégi F1 futamra igyekvők számára fontos információ, hogy az M3-as autópálya M0 csomópont és Ring pihenő közti szakasza is díjköteles.” – tette hozzá a szóvivő.

Korszerű eszközökkel növelik az autópályák felújítási munkáinak biztonságát

2014.07.23.
Az autópályák építési és fenntartási munkáit minden esetben a forgalom biztosítása mellett kell végezni. Ahhoz, hogy a felújítást végző szakemberek biztonságosan végezhessék munkájukat, az autópályán közlekedők pedig nagyobb fennakadás nélkül és főleg biztonságosan közlekedhessenek a felújítások ideje alatt is, olyan forgalomkorlátozó és elterelő berendezésekre van szükség, amelyekkel a kétféle tevékenység megfelelően elválasztható egymástól.Korábban több baleset adódott abból, hogy a mobil terelést az autósok a kamionok takarásában nem vagy csak későn vették észre. Mivel az autópályákon a járművek nagy sebességgel mozognak, ezért nagyon fontos, hogy a gépkocsivezetők időben kapjanak tájékoztatást az úton folyó munkákról, a forgalomszabályozás módjáról, helyéről, valamint a munkaterület kereszt- és hosszirányú kiterjedéséről.Az egytengelyes pótkocsikon elhelyezhető állítható jelzésképű fénytechnikai berendezések a talajszinttől 6,5 méterre emelhetők, így a közlekedők a jövőben még hamarabb észlelhetik az autópályákon érvényben lévő forgalomkorlátozásokat.

Autólopás! ISW-741 Toyota Avensis

2014.07.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:ISW-741-Gyártmány:Toyota-Típus:AVENSIS-Kivitel:SEDAN-Gyártási év:2003-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 július 20-Lopás helyszíne - város:SIÓFOK-Utca, házszám:SZIGET UTCA 34https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.681436778610675.1073743195.423534077734281/681436798610673/?type=3&theater

Autók akkor és most 1. rész

2014.07.22.
Azon kívül, hogy 1994-ben is volt labdarúgó-világbajnokság (bár most esély sem volt brazil-olasz döntőre), meg választások, nem tudnék túl sok hasonlóságot említeni. 20 év nem csak egy ember, vagy ország életében hosszú idő, hanem annak számít a járműgyártásban is. Sok szépreményű modell mára már szégyenfolt, vagy éppen fordítva, kultikus autó lett olyan kocsiból, amikre nem nagyon lehetett számítani. Lássuk milyen főbb dolgokban hozott változást ez a 20 év, mennyiben lettek jobbak, vagy éppen rosszabbak a mai kocsik.FutóműAz elmúlt 20 esztendőben talán a futóműveket érte a legkisebb változás. Persze akkoriban még ritkaságszámba ment például egy független hátsó kerékfelfüggesztés, de alapvetően nem változott semmi. Vagy mégis? Amit az előbb írtam az nagyjából igaz is, már ami az alsó- és közép járműszegmenseket illeti. A királykategóriában azonban hatalmas fejlődés állt be. Ma már nem kell megelégednünk egyféle futómű beállítással. Ha kedvünk tartja és pénztárcánk engedi, akkor a hangulatunkhoz és az útviszonyokhoz illeszkedő adaptív felfüggesztések közül választhatunk. 20 éve, bár a légrugók akkoriban is léteztek már a személyautókban is, még nem tudtuk változtatni a rugózás keménységén, vagy a lengéscsillapítók viselkedésén. Napjainkban a komfortos sétakocsikázásra optimalizált beállításoktól, a dinamikus szerpentinezésen át a versenyautókra jellemző keménységig minden beállítás lehetséges úgy, hogy közben nem kell autót cserélni.Milyen a hangulatod?A futómű része még a gumiabroncs is. 20 év alatt megtanultuk, hogy igen is létezik külön téli és nyári abroncs is, és hogy ezeket illik is cserélgetni, amikor eljön az ideje. Nagyot fejlődött a gumigyártás is, de ebbe most nem megyünk bele. Volt már szó azonban arról, hogy több szempontból is mennyire fontos a gumik nyomásának megfelelő értéken tartása. A járműipar erre is kínál, ma már olcsó megoldást. A kerekekbe épített érzékelők segítségével az autó figyelmezteti vezetőjét, ha valamelyik abroncsban csökken a nyomás. Ez a lehetőség szinte mindegyik új autóba kérhető, sőt egy szint felett ez a rendszer mára alapfelszereltséggé vált.Kormányzás20 éve extraként kellett a legtöbb autóba megrendelnünk a szervokormányt, ma már a szervó nélküli kocsi olyan ritka, mint a fehér Zorro. A hidraulikus elven működő kormányrásegítést fokozatosan leváltották az elektromos működésű szervók. Nem csak sokkal olcsóbb kialakítás ez, hanem a vezérelhetősége is rejteget magában lehetőségeket. Ma már az olcsóbb járművek is kérhetők olyan rendszerrel, ami a vezető helyett például párhuzamos parkolást szinte magától végre tud hajtani.A változtatható futóművekhez hasonlóan a kormányművek is képesek már többféle üzemmódban működni. Nem csak a városi parkolást segítő, extrakönnyű kormányzást teszik lehetővé, hanem például sportos üzemmódban arra is képesek, hogy ugyanakkora kormánymozdítás mellett kisebb, vagy nagyobb kerékelfordulást biztosítsanak.FékrendszerAlapvető működési elvüket tekintve a személygépjárművek fékrendszere sem változott. Igaz, hogy 20 évvel ezelőtt nagyon ritka volt a hátsó tárcsafék, de ennek anyagi okai voltak, nem pedig technológiai. A legnagyobb változás a fékeknél az ABS tömeges elterjedése volt. 1994-ben még annyira nagy szó volt a blokkolásgátló, hogy sok autóra ki is írták, hogy ABS-szel vannak felszerelve. A rendszer előnyeit az egész világ belátta, de még 10 évnek kellett eltelnie, hogy az Európai Unióban csak olyan személyautót lehessen forgalomba állítani, ami rendelkezik ABS-szel.A blokkokolásgátló működési elve :)Aztán, ahogyan a különböző érzékelők, radarok, szenzorok gyártása egyre olcsóbbá vált, a mai autóink olyan dologra is képesek lettek, amiről elődjeik álmodni sem mertek volna. Az első lépés a fékasszisztensek bevezetése volt, nem sokkal később viszont már képesek voltak felismerni a közeledő akadályt és azt is, hogy a sofőr viszont nem ismerte fel a veszélyhelyzetet. Első körben még csak csipogtak nekünk a kocsik, ma viszont, ha kell, állóra fékezi alattunk a járművet, neki elég, ha a vezető később fogja fel, miért volt ez az egész.Ennyit a felfüggesztés főegységeinek húsz éves fejlődéséről. A java még hátra van, ugyanis a váltók, motorok, kényelmi berendezések még ennél is nagyobb változáson estek át, de erről majd a jövő héten. Jöhet a folytatás!

Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a ZF Hungária

2014.07.22.
A megállapodás négy fő területe a magyarországi beszállítói kör növelése, a kutatás-fejlesztésen alapuló gyártásfejlesztés, a foglalkoztatás bővítése, illetve a szakképzési rendszer fejlesztése.  Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (k), valamint Őszi Csilla és Markus Schleier, a ZF Hungária Kft. ügyvezető igazgatói aláírják a magyar kormány és a sebességváltókat gyártó német tulajdonú cég közötti stratégiai megállapodást a Parlamentben 2014. július 22-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán  Az ünnepélyes aláíráson Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány 2010-ben döntött arról, hogy elindítja az ország újraiparosítását, azt a stratégiai célt kitűzve, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja.A hazai újraiparosítás sikeres, amiben az autóipar fontos szerepet játszik, a magyar autóipar kirobbanó formában van - fogalmazott az államtitkár.Szijjártó Péter emlékeztetett: míg tavaly 112 ezer, az idén már csaknem 127 ezer munkahelyet tart fenn az a 712 vállalat, amely ebben a szektorban dolgozik. Az autóipar által előállított termelési érték az év első öt hónapjában a teljes feldolgozóipari termelés 20 százalékát is meghaladta a tavalyi 18 százalék után, és a teljes magyar termékexporton belül már 20,4 százalék a járműipar teljesítménye.A stratégiai cél megvalósításához partnerekre van szükség, ezért köt a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodásokat. A ZF a világ tíz legnagyobb autóipari beszállítója közé tartozik, a ZF Hungáriával a 45. ilyen dokumentumot írják alá. A vállalat a nyolcadik német stratégiai partner - közölte az államtitkár.A stratégiai partnerek összesen 150 ezer munkahelyet tartanak fenn Magyarországon, a megállapodások aláírása után hoztak létre összesen több mint 5500 új munkahelyet. Ezek a vállalatok 650 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre az országban - emelte ki.Szijjártó Péter elmondta: a ZF Hungária tavaly 110 ezer sebességváltót állított elő, csaknem 60 milliárd forint árbevételt ért el, és magyarországi tevékenysége során összesen 145 millió eurónyi beruházást hajtott végre.Az államtitkár kiemelte: a ZF beszállítóinak 45 százaléka magyar, ez 53 millió eurónyi olyan beszerzést jelent évente, amelynek bevétele hazai kis- és középvállalkozásokhoz jut. Dolgoznak azon, hogy ezt a 45 százalékos arányt 60 százalékra emeljék.Szijjártó Péter utalt arra is, hogy a ZF hozzájárul a magyar ipar technológiai színvonalának folyamatos emeléséhez.Őszi Csilla, a ZF Hungária Kft.  ügyvezető igazgatója a többi között elmondta: a cég 1996-ban kezdte meg tevékenységét Egerben. Az induláskor 300 munkavállalót foglalkoztattak, jelenleg a létszám meghaladja a 800-at, és a magyarországi beszállítókon keresztül további 1500 embernek nyújtanak munkát.A haszongépjárművekbe gyártott 5 és 6 sebességes sebességváltók előállítása mellett az ügyvezető igazgató kiemelte a cégnél üzemeltetett fejlesztő-, illetve a tesztközpontot, valamint az informatikai központot.MTI

75 ezernél megáll a Maserati

2014.07.22.
A Maserati egyik magas rangú vezetője azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy 75 ezer autóban húzták meg az éves termelés felső határát. Ez jóval több, mint a Ferrari 7000-es darabszáma, azonban így sem lesz nevezhető tömegterméknek a szigonyos emblémával rendelkező sportos márka. A Maserati jelenleg azonban még messze van attól, hogy elérje ezt a számot, a vezetőség úgy számol, hogy talán 2018-ra lesz elérhető ez a mennyiség a modelloffenzívának köszönhetően.Tavaly a márka 15400 autót értékesített, idén az új Ghiblinek és a Quattroporténak köszönhetően már kétszer ennyire is van esélyük, míg jövőre már az 50 ezres számot is el szeretnék érni.Az eladások növekedésének a viszonylag elérhető áron kínált Ghibli az egyik motorja, a másik pedig a jövőre érkező szabadidő-autó, a Levante lehet. 2016-ban kezdik gyártani az idei Genfi Autószalonon bemutatott Alfieri szériaváltozatát. Egy évvel később nyitható tetővel is bemutatják a sportkocsit. 2018-ban érkezhet meg a GranTurismo új nemzedéke, amelyet a tágasabb karosszéria és az 560 lóerős motor miatt feljebb pozícionálnak majd, mint az Alfierit.
Címkék: 

Autólopás! KVA-416 Peugeot Expert - fehér

2014.07.22.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:KVA-416-Gyártmány:Peugeot-Típus:Expert-Kivitel:1.6-Gyártási év:2008-Szín:ezüstszürke-Lopás időpontja:2014 július 21-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XVIII.-Utca, házszám:Kisfaludy utca 70-Megjegyzés:Hátulról a jobb oldali ajtó kulccsal meg van karcolva, jobb oldalán a sárvédőnél egy 80 cm-es hosszú karcolás van az autón. Egy masszázságy volt az autóban. Az autó 9 személyes.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója