Árvízkáros autó: Hogyan ismerhetjük fel, és érdemes-e megvennünk?

2024.10.01.
Matas Buzelis, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég használtautó-piaci szakértője szerint olykor igen nehéz megállapítani egy járműről, hogy korábban elöntötte a víz, ráadásul bizonyos problémák csak jóval a káresemény után jelentkeznek. Az eladók igyekeznek eltitkolni az árvíz okozta károkat Számos árvízkáros autó érkezik Európába az Egyesült Államokból. Az áradások azonban azokat az országokat – például Franciaországot, Németországot, Olaszországot és Belgiumot – is sújtják, amelyek nagy számban szállítanak használt autókat Kelet-Európába. Fotó: carVertical „A víz károsíthatja az autó elektromos rendszerét, motorját és különféle mechanikai alkatrészeit. Hiába szárítják ki és hozzák helyre az eladók az árvízkáros autót, a beázás egyes következményei sok esetben csak hat hónappal később jelentkeznek” – állítja Buzelis. Tekintettel arra, hogy a vásárlók többsége óvakodik az árvízkáros járművektől, a gátlástalan eladók igyekeznek eltitkolni ezt a tényt, hiszen jóval nehezebben vagy jelentősen olcsóbban tudnák csak eladni. Lássuk hát, milyen jelek utalnak arra, hogy egy autót elárasztott a víz! Kellemetlen szag az utastérben – mire utal? Ha egy autó hosszú ideig állt vízben, szinte lehetetlen olyan alaposan megtisztítani, hogy a nyomok minden kis zugból eltűnjenek. Az utastérben érezhető penészszag az első intő jel, amiből arra következtethetünk, hogy a jármű beázott. Buzelis azt javasolja, hogy az autó átvizsgálása során feltétlenül kapcsoljuk be a klímát – ha kellemetlen szagot érzünk, minden bizonnyal nedvesség, baktérium és penész telepedett meg a légkondicionáló rendszerben. A fifikás eladók természetesen igyekeznek különféle légfrissítőkkel elfedni a szagot, szándékosan megtévesztve a vásárlókat. A nedvesség jelei: a fényszóróktól a csomagtartóig Bármilyen alaposan igyekszik kiszárítani az autót az eladó, az árvízkár számos területen tetten érhető marad. A belülről bepárásodott fényszórókból és hátsó lámpákból sejthető, hogy a járművet elöntötte a víz. Célszerű alaposan megvizsgálni a csomagtartót, különösen a pótkerék környékét, mivel ott is gyakran maradnak nedvességnyomok. „Az árvíz által sújtott autók üléskárpitját – sőt, olykor az egész ülést is – gyakran lecserélik. Ha például egy 10 éves autó ülései hibátlanok, gyanakodhatunk, hogy nem eredetiek. Kérdezzünk rá az eladónál, hogy mi volt a csere oka” – javasolja Buzelis. A sós víz komolyabb károkat okoz Minden autó rozsdásodik, különösen azok, amelyeket hidegebb éghajlaton használtak. Az árvízkáros járműveket azonban súlyosabban érintheti a korrózió. Vásárláskor alaposan meg kell vizsgálnunk az ajtózsanérokat, az utastérben lévő csavarokat, a csomagtartó reteszeit, az ülésrugókat és a kesztyűtartót – leginkább ezeken a területeken mutatkozhatnak a korrózió jelei. Ha egy autó sós vízben merült el, a korrózió súlyosabb károkat tehet benne, mint egy édesvízzel elöntött autóban. Az elektromos rendszer meghibásodásait nehéz előre megjósolni A modern autókban számtalan elektromos berendezés található, amelyeket a víz helyrehozhatatlanul károsíthat. Az autó tesztelésekor mindig ellenőrizzük, hogy valamennyi elektronikus eszköz megfelelően működik-e, az ablakemelőktől a fedélzeti számítógépen át a multimédiás rendszerig. Autóvásárláskor nem könnyű felmérni az elektromos rendszerek állapotát, ugyanis a korrózió az érintkezőkben sok esetben csak hónapokkal a vásárlás után okoz problémát. Még egy tökéletesen megjavított autó esetében sem lehetünk egészen biztosak abban, hogy a későbbiekben sem merülnek fel komoly gondok a járművel. Az előzményjelentésekből kiderülhet az árvízkár Mielőtt meghozzuk a döntést arról, hogy megéri-e az árát az eladásra kínált jármű, mindenképpen érdemes ellenőriznünk a múltját. Fontos tudnunk, hogy mely országokban használták az autót korábban, és hogy fennáll-e annak a lehetősége, hogy az adott területen korábban árvíz volt. A carVertical jelentések új funkciója természeti katasztrófákkal kapcsolatos bejegyzéseket is tartalmaz. Bár az erre utaló adatok nem jelentik minden esetben azt, hogy a járművet elöntötte a víz, mégis utalhatnak arra, hogy az autó tartózkodhatott olyan területen, amelyet nemrég árvíz sújtott. Érdemes megemlíteni ezt a tényt a szerelőnek, hogy ebből a szempontból is vizsgálja át alaposan a járművet. „Egy árvízben megsérült autó esetében nemcsak azt kell fontolóra vennünk, hogy a felmerülő problémák javítása magas költségekkel járhat, hanem azt is, hogy vezetni is veszélyes lehet. Az ilyen járműveket jobb elkerülni, bármilyen fantasztikusan is néznek ki kívülről” – tanácsolja Buzelis.            
Címkék: 

Igenis létezik Porsche pickup, s nem is akármilyen

2024.10.01.
A Porsche kisteherautója hatkerekű, a jó öreg 944 modell alapjaira épült, de nem Porsche-gyárban. Merthogy a német vállalat sose gyártott pickupokat, és remélhetőleg szándékában sem áll! „Láthatják, hogy ez a vad alkotás, amelyet most néznek, egyik Porsche-gyárban sem készült, ennek ellenére valódi Porsche, teherautóvá átalakítva” – írják a karlsbadi aukción kiállított meghökkentő hatkerekű teremtésről. Értelmi szerzőjének és megalkotójának a kiléte nem ismert, de alapos a gyanú, hogy ez az egyetlen Porsche pickup a világon. A hatkerekű zömében eredeti Porsche alkatrészekből lett összerakva, de például a tengelyek Audi 200-tól lettek kölcsönözve.   A szóban forgó 944-es modell 1987-ben látott napvilágot, a metamorfózis 1995-ben vette kezdetét és 2021-ig tartott. Vagyis 26 év alatt lett szépen lassan a 944-esből kisteherautó.   A Porsche tulajdonosának több mint 2500 órába telt, mire összerakta a pickupot. Ha minden áldott nap – beleértve a hétvégeket is - dolgozott volna rajta napi nyolc órát, akkor valamivel több mint háromszáz napja ment volna rá, de ő elnyújtotta az élvezetet. A jó bort lassan isszák! A hatalmas hátsó rakodóhelynek tölgyfa padozata van, és tartozik hozzá egy nagy alumínium tároló doboz mindenféle szerszámokhoz és kellékekhez. A házi készítésű autó számos más kézműves praktikummal rendelkezik, például a 924 Carrera GT-től kapta a fényszóróit. A járművet eredeti négyhengeres, háromliteres Porsche motor hajtja, de nem az, amellyel 37 éve legördült a gyártósorról. A sebességváltó manuális. Nem derül ki az aukciós ismertetőből, hogy a pickup 240 lóerős motorja mely kerekeket hajtja. A belső tér szépen és ízlésesen van kidolgozva, a legnagyobb figyelmet pedig a kormányon látható „Porsche Pickup” logó érdemel. Az autó kikiáltási ára 99 990 euró, ami átszámítva mintegy 40 millió forint.    
Címkék: 

125 facsemetét ültet a Fiat Hatvan a márka 125. szülinapjára Kápolnán Kiss Norbi közösségi erdőjében

2024.10.01.
A szülinapi facsemetéket október 4-én, az Állatok Világnapján, a káli Globalplant Garden munkatársai és tulajdonosa, Farkas Pál erdő ökológus segítségével a kápolnai Macskaárvaház területén ültetik el.  -Farkas Pál javaslatának megfelelően szárazságtűrő, méhecske barát, úgynevezett “mézelő” facsemetéket ültetünk a Kiss Norbert sokszoros Európa bajnok autóversenyző által alapított közösségi erdőbe - mondja Képe Tibor üzletember, a Prémium Autóház Kft, és Heves Vármegye egyetlen hivatalos Fiat márkaszervizének (www.fiat60.hu) tulajdonosa, aki közel egy évtizede segíti a kápolnai állat és termeszét védő civilszervezet munkáját. Képe Tibor hozzátette: a világ egyik legrégebben működő autógyártója, az idén 125 esztendős Fiat nem csak az utánozhatatlan stílusáról, sportosságáról, de arról is híres, hogy típusai az elmúlt évtizedekben a környezet tudatosság, az alacsony fogyasztás és károsanyag kibocsátás példaképei voltak. Így kifejezetten illik is a márka zöld imázsához a faültetés. Október 4-én egyébként nemcsak faültetéssel, de jótékonysági vacsorával is ünnepli a Macskaárvaház az Állatok Világnapját: este hattól Egerben, a Wanda Borházban jótékonysági vacsora lesz, amelyen számos híresség és több, kormányzati szereplő is jelezte részvételét.           

Csapatbajnoki címmel zárta a TCR Europe idényét Losonczy Levi

2024.10.01.
Az ALM Motorsport Honda Civicjével versenyző Levi a szombati időmérő edzésen nem volt elégedett autójának egyensúlyával, ami miatt nem tudott igazán jó köridőt futni. „Túlságosan túlkormányozott volt az autó az időmérőn, emiatt nehéz volt kihozni a gumikban rejlő igazi potenciált. Nekem volt ezen a hétvégén plusz 20 kilogramm súly az autóban, közben sokan a körülöttem lévők közül plusz súly nélkül tudtak versenyezni. Ennek ellenére nagyon kicsivel csúsztam le a fordított rajtrácsos pole pozícióról, de a 11. helyről rajtolva eleve nehezebb a feladat” – elevenítette fel a történteket Levente. A 21 éves versenyző a szombati első futamon is túlkormányozottnak érezte a Hondát, ezzel együtt hetedikként ért célba, az ALM Motorsport pedig ezen a versenyen bebiztosította a csapatbajnoki címet. „A futamon szintén sokat számít a plusz 20 kiló, leginkább a gumikezelés szempontjából, a Cuprák pedig alapvetően nagyon gyorsak, ezért inkább védekezéssel telt ez a futam, mint támadással. A csapat aztán éjszakába nyúlóan dolgozott az autón, amiért nagyon hálás vagyok, köszönöm nekik a munkát” – nyilatkozta Levi. Vasárnap aztán még küzdelmesebb futama volt a magyar versenyzőnek, aki többek között az egyéni bajnoki címet megszerző argentin Franco Girolamival is nagy csatát vívott. Levit végül nyolcadikként intették le, de utólag a versenybírók 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, mert őt találták vétkesnek egy ütközésben. „Jó rajtot tudtam fogni és bejöttem a csapattársam mögé, később viszont Girolami utolért minket, próbált megelőzni és volt közöttünk kontakt. A 12-es kanyarnál volt egy összeérésünk, amiből én jöttem ki nagyon rosszul. A célegyenesben próbáltam lendületet venni, de négyen is utolértek, volt újabb ütközés is, miközben már ferde volt a kormány és az autó tolta az elejét a kapott ütések következtében. A kettes kanyarban aztán az egyik Cupra talált el, majd az egyenesben behúzott elém, összeértünk, ő megforgott és a kavicságyba csúszott. A futam után ezért kaptam egy 10 másodperces időbüntetést, amivel sajnos nem tudunk mit kezdeni. Ennek ellenére köszönöm az egész idényben nyújtott munkát mindenkinek és örülök a csapat bajnoki címének”– tette még hozzá Levi, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd. Levi az idényben két futamgyőzelmet aratott, illetve volt egy második helye Salzburgban és egy további dobogós helyezése Spa Francorchamps-ban. Ezzel hat forduló, azaz 12 verseny után 256 ponttal az összetett pontverseny hatodik helyén zárt, és október végén, Monzában áll rajthoz az olasz bajnokság, a TCR Italy idei szezonjának zárófordulóján.    

A közösségi közlekedés fotós szemmel

2024.10.01.
A pályázatra beérkezett műveket egy öt tagból álló zsűri bírálja el. A zsűri mind a két kategóriában az alábbi díjakat osztja ki: I. helyezett: 100.000 forintos pénzjutalom II. helyezett: 50.000 forintos pénzjutalom III. helyezett: 25.000 forintos pénzjutalom További részleteket ITT talál.  

Másfél év után új dizájnt terveznek a rendőrautóknak Szlovákiában

2024.10.01.
Nemrég Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter is a rendőrautók új kinézetéről beszélt, azt követően, hogy a belügyminisztérium bemutatta az útlevelek új dizájnját, amely elmondása szerint „nem szégyelli az állam jelképét és a nemzeti identitást”. „Lehetőségem volt megnézni a rendőrautók új tervezett dizájnját is, és örülök, hogy Hamran (az egykori rendőrfőkapitány) játékautós kinézete is hasonló stílusra lesz cserélve” – írta közösségi oldalán Taraba. A rendőrautók legújabb, sárga-kék dizájnját 2022-ben mutatta be a belügyminisztérium, a rendőrök pedig 2023 áprilisában kapták meg az első járműveket az új kinézettel.  

Marad a nyári tarifa a horvát autópályákon

2024.10.01.
A HAC azzal indokolta döntését, hogy 2012 óta nem emelt árakat. Ez idő alatt a karbantartási és építési költségek jelentős megnőttek, ezért a vállalatnak korrigálnia kellett az útdíjakat a pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében - közölte a HAC. A szezonális autópályadíjakat - amelyek tíz százalékos árnövekedést jelentenek a nyári hónapokban - először 2017-ben vezették be Horvátországban, de az elmúlt négy évben a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. A vállalat most úgy döntött: az idén július 1-je és szeptember 30-a között megszabott nyári tarifa október 1-jétől is érvényben marad. Ugyanakkor továbbra is kedvezőbb díjat vehetnek igénybe azok az autósok, akik rendelkeznek elektronikus ENC-készülékkel, amelynek használata legfeljebb 33 százalékos engedményre jogosít fel. A drágulás most sem vonatkozik a nehéz járművekre, autóbuszokra és kamionokra. MTI  

Egyre fontosabb az aftersales a gyártók számára

2024.10.01.
Az aftersales csapatok gyakran távol esnek a vállalatvezetéstől, és a felső vezetés körében ritkán találkozunk olyanokkal, akik ebből a területből jöttek. Ezzel szemben az utángyártott alkatrészek és a független szervizek egyre professzionálisabbá válnak, folyamatosan növelve piaci részesedésüket, és bizonyítják, hogy képesek kezelni az új technológiák által támasztott kihívásokat. Miközben az autóértékesítés jelentős változások előtt áll, az aftersales szektor sem marad érintetlen. A változások egyik fő mozgatórugója nem feltétlenül az autóvezetők igényei, legalábbis a fiatalabb és középkorú autók esetében. Az évek során végzett kutatások szerint az autósok számára az aftersales szempontjából a kényelem, a bizalom és az ár-érték arány a legfontosabb tényezők. Az autósok általában ragaszkodnak a megszokott szervizhez, amíg ezek a tényezők nem változnak – például ha a szerviz bezár, nem tud megfelelő időpontot ajánlani, vagy az árak túl magasak. Az elektromos autók térnyerése egyértelműen nagy változást hoz, de még mindig kérdéses, hogy pontosan milyen hatással lesz ez a szervizelésre és javításra. Egyelőre a gumicserék és a baleseti javítások száma nőtt, míg az általános karbantartási igények csökkentek, de ez a trend vajon fennmarad-e, ahogy az elektromos autók piacán a technológia érettebbé válik? A gyártók továbbra is évente vagy kétévente előírják majd a kötelező szervizeket, vagy inkább a Tesla által követett "szükség szerint" modell lesz az új irány? Az elektromos autók és az egyre inkább szoftvervezérelt járművek megjelenése még nagyobb nyomást helyez a megfelelően képzett technikusok iránti keresletre. Az ilyen szakemberek képzése elengedhetetlen, de sok esetben a jól képzett technikusokat más cégek magasabb fizetéssel vagy bónuszokkal csábítják át, ami tovább növeli a költségeket. A megoldás része lehet a nagyobb technikusi hatékonyság, az automatizált diagnosztika, és a feladatok átruházása alacsonyabb bérű személyzetre. Az aftersales döntések egyre kevésbé az autót vezető személyek kezében vannak, különösen a lízingelt vagy szerviztervvel rendelkező autók esetében. Ezekben az esetekben gyakran a lízingcég vagy a szervizterv-szolgáltató dönt arról, hogy hol és milyen munkát végezzenek el, ami eltérhet a lakossági ügyfelek döntéseitől.   Végül a kereskedői hálózatok átalakulása és az értékesítési modell változása is befolyásolja az aftersales-t. Ha a kereskedői pontok száma csökken, hogyan lehet biztosítani az aftersales lefedettséget? A mobil szervizek, OTA (over-the-air) javítások vagy különálló, márka által engedélyezett szervizek jelenthetik a megoldást, vagy a független szervizek még nagyobb szerephez jutnak? Az aftersales és az utángyártott alkatrészek piaca továbbra is kulcsfontosságú marad, és azok a szereplők, akik előre kidolgozott stratégiával rendelkeznek, és rugalmasan képesek reagálni a változásokra, jelentős előnyökre tehetnek szert. Az aftersales nem lehet másodlagos szempont, hanem központi szerepet kell kapnia a jövőbeli tervezésben.
Címkék: 

Világbajnok a föld alatt – szakmai díjat nyert az M3 metróvonal rekonstrukciója

2024.10.01.
“Ez a díj a hazai építőipar sikere. Az elmúlt években sorra kerültek magyar projektek a világ legjobbjai közé: 2023-ban az MVM Dome, korábban a Puskás Aréna, most pedig az M3-as metróvonal. Ezek az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar mérnöki és kivitelezői szakértelem nemzetközi a világ élvonalában. Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehettünk egy ilyen jelentős infrastrukturális projektben. Büszkék vagyunk, hogy termékeinkkel és szakmai támogatásunkkal hozzájárulhattunk az M3-as metróvonal felújításához” - mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.   Küzdelem a víz ellen – szigetelésjavítás injektálással   A korszerűsítés az északi szakasz felújításával kezdődött 2017-ben, majd 2019-ben folytatódott a déli szakasz felújítása. A középső szakasz, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti részek rekonstrukciója 2020 és 2023 között zajlott. A projekt a BKV Zrt. beruházásában, a Swietelsky Építő Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kivitelezésében valósult meg, ahol a Mapei Kft. is kulcsszerepet játszott. Az M3-as metró középső szakaszán a legfontosabb feladatok közé tartozott a beszivárgó víz megszüntetése, különösen azokon a helyeken, ahol a vasúti járműveket vagy az elektromos hálózatot veszélyeztette volna a víz jelenléte.   A szigetelésjavítás során a szakemberek különleges technológiákat alkalmaztak, és összesen 148 tonna anyagot használtak fel, amely képes behatolni a mikropórusokba és repedésekbe, így biztosítva a megfelelő vízzáróságot, és megszüntetve a vízszivárgást. A projekt kezdeti szakaszában intenzív konzultáció zajlott a Mapei technológusai és a kivitelező cég munkatársai között, még Olaszországból is érkezett szakértő, hogy a legjobb megoldásokat találják meg az alagút különböző szakaszainak egyedi problémáira. Ez a közös munka biztosította, hogy a megfelelő technológiák és anyagok kerüljenek alkalmazásra, figyelembe véve a változó talajviszonyokat és szerkezeti eltéréseket. A felújítás végére sikerült megoldani a problémákat, ami nagy előrelépést jelentett a metróvonal fenntarthatósága szempontjából.   Hidegburkolat az állomásokon – Mapei termékekkel   A középső szakasz állomásainak megújításában a Wayet Service Kft. játszott főszerepet. A felújítás során mozaikburkolatot, üzemhelyiségek burkolását és egyedi burkolásokat is végeztek. A munkálatok során alapozáshoz, vízszigeteléshez, aljzatkiegyenlítéshez és a burkolatok rögzítéséhez Mapei termékeket használtak. A Wayet Service Kft. régóta alkalmazza a Mapei termékeit, amelyeket megbízhatóságuk és kiváló minőségük miatt választottak. A kiváló végeredmény eléréséhez a rugalmas szakmai támogatás is hozzájárult, amit a Mapei szakértői biztosítottak.   Nézze meg az M3-as metróvonal felújításáról készült videót: https://www.youtube.com/watch?v=yTLoN2ho_ak    A beruházás adatai: Referencia: M3 metróvonal felújítása Felhasználási terület: vízszigetelés utólagos javítása, hidegburkolás Hely: Budapest, Magyarország Alkalmazás: vízszigetelés utólagos javítása, hidegburkolás Kezdési és záró dátum: 2019/2023 Alkalmazás típusa: Tile & stone installation systems, vízszigetelés Vállalkozó neve: BKV Zrt. Beépítést végző cég: Swietelsky Vasúttechnika Kft., Wayet Service Kft. MAPEI Viszonteladó: Bau Systeme 92 Kft. MAPEI Koordinálás: Horváth Ádám, Garay Gergely  

Extrém körülmények között is megállja a helyét a CATL új energiatárolási rendszere

2024.10.01.
Szeptember 25-én mutatta be a CATL a TENER sorozat legújabb termékét a Tener Flexet a müncheni Solar & Storage Live (SSL) 2024 energiatárolási szakkiállításon. A CATL legújabb fejlesztése kompakt megoldása lévén csökkenti az energiatároló rendszer méretét, miközben magas biztonságot, hosszú élettartamot és kivételes energiasűrűséget kínál. A TENER Flex-et az alkalmazások széles körére tervezték, alkalmazkodva a különböző topográfiai jellemzőkhöz, éghajlati viszonyokhoz és energiatárolási helyzetekhez. A TENER Flex helytakarékos, egymás mögé épített, csúszósínre szerelt konfigurációban helyezhető el, maximalizálva az állomás előnyeit a rugalmasság tekintetében, illetve egyszerű telepítést kínál. A meglévő infrastruktúrákkal való kompatibilitás, valamint a csökkentett munka-, idő- és üzemeltetési költségek ideálisak a nagyszabású projektekhez. A -40 °C és 60 °C közötti hőmérséklet, akár 4000 méteres magasság, valamint az erős esőzések és a 0-100%-os páratartalom elleni védelmet biztosító védettséggel rendelkező készülék megbízható teljesítményt kínál bármilyen környezetben. A fejlesztés rugalmas energiaelosztásával a nagyipari és a lakossági alkalmazások eltérő igényeinek egyaránt képes megfelelni. A zökkenőmentes működés érdekében 600V-tól 1500V-ig terjedő teljesítményátalakító rendszerekkel integrálható. Kialakításának köszönhetően a rendszer működésének folytonossága még akkor is biztosított, ha az egyik alkotóelem meghibásodik, ezzel növelve a megbízhatóságot és csökkentve az állásidőt. Skálázható kialakításával pedig minimalizálja a karbantartási költségeket, miközben bármilyen méretű projekt esetében alkalmazkodik a növekvő energiaigényekhez. A TENER Flex a vállalat idén júniusban bemutatott TENER Base termékének továbbfejlesztése, amely a használat első 5 évében nulla degradációval és több mint 6 MWh energiateljesítménnyel gyorsan népszerűségre és ipari elismerésre tett szert. 2023-ban a CATL energiatároló akkumulátoros rendszereinek értékesítése elérte a 69 GWh-t, ami 46,81%-os növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Ennek köszönhetően a vállalat három egymást követő évben szerezte meg a világpiaci előséget. A TENER energiatároló rendszer bevezetése várhatóan tovább erősíti a CATL pozícióját az energiatároló rendszerek nemzetközi piacán.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója