Hazulról békés tempóban gurulok a járdán, gyalogosok között, a Bajza utcában átváltok a felfestett kerékpáros nyomra az úttesten, egyben nagyobb sebességre, majd az Andrássy út kerékpársávján hasítok harminccal. Lánchíd, szerénységből ismét a járdán, majd fel a Hunyadi János úton a Várba, 25 km/órás sebességgel a kaptatón. Az ördögbe is, ez nagyon megy! De meddig? Próbaképpen még négyszer másztam meg a Várhegyet, aztán nyomás haza, a Margit hídon át. Gyorsabb voltam bármilyen autónál – egy rollerrel! Természetesen elektromos rollerrel. Igazából nem is látszik rajta, hogy nem gyerekjáték, hanem high-tech jármű. A román feltaláló szabadalmain alapuló és Romániában gyártott e-TWOW S 2 BOOSTER PLUS pontosan akkora, és úgy is néz ki, mint egy lábhajtásos roller, csak súlyosabb egy kissé, bő 11 kilós. Lábdeszkája alatt lítium-polimer akkut rejtettek el, első kerekében 500 wattos agymotort. Fejlett elektronikája lassításkor visszanyeri, és az akku töltésére használja az energiát. Több fokozatban lehatárolható csúcssebessége 30 km/óra, hatótávja 30 kilométer, ára 320 ezer forint. E próba kapcsán elkerülhetetlennek látom, hogy városhódító útra induljon az elektromos roller. Ez ugyanis a legváltozatosabban használható jármű, amelynek alkalmazási lehetőségeit igazából csak tulajdonosának kreativitása határolja be. Mint roller, mehet járdán, mint kerékpár, az úttesten, mint poggyász, felvihető villamosra, trolira, buszra, metróra, vonatra, személypoggyászként repülőn utazhat, hogy tekintélyes taxiszámlákat spóroljon meg a célvárosban. Sebessége nagyobb a forgalomban kínlódó autókénál, és az átlagos biciklistákénál is. A motorkerékpárt, robogót is felülmúlja annyiban, hogy átvihető aluljárón, utat rövidíthet átjáróházon keresztül – és legfőképp azzal, hogy nem kell az utcán hagyni, mert bevihető üzletbe, munkahelyre, akárhová. Munkaidőben az íróasztal alatt töltődik, délután megint rendelkezésre áll a teljes hatótáv. Persze sok előnyét adja, lényegesen olcsóbban, a lábhajtásos roller is, nem véletlenül látni egyre többet az utcákon, de a látszólagos hasonlóság ellenére két egészen különböző műfajról van szó. Lábrollerezni – tapasztalatból tudom – kimondottan fárasztó, nem is a lökő lábnak, hanem a rugózó másiknak. Néhány kilométernél hosszabb útra kevesen vállalkoznak vele. A másik tényező lélektani jellegű: egy közönséges roller „gyerekes” dolog, sokan nem tudnák elképzelni magukat rajta. Egy csúcstechnikájú, dizájnos, szép kidolgozású e-roller viszont trendi, menő cucc, nemcsak vállalható, hanem villogni is lehet vele. Nem fura, ha ilyen kerül elő egy Audi, egy BMW vagy egy Mercedes csomagtartójából, hogy a többi egyszerűbb vagy prémiumautót ezzel hagyja faképnél a gazdája. Azt üzeni vele, hogy van gógyija és pénze is a közlekedés királyának lenni. Ugyanekkor végbemegy egy ellenkező irányú folyamat is: indulatok korbácsolódnak fel, ellenérzések ébrednek az individuális elektromos mobilitás eszközeivel szemben. Bamba, ügyefogyott, menet közben az okostelefonjukat bámuló turisták indulnak városnézésre Segwayjel, okoztak is már balesetet. Se szeri sem száma a hozzá hasonló, automatikusan egyensúlyozó elektromos kütyüknek, amelyek azért jókora adag ügyességet és gyakorlatot igényelnek a magabiztos használathoz. Elég egy két felelőtlen, gyalogos zónában vagy járdán száguldozó villanyrolleres, néhány fellökött gyerek vagy felnőtt, hogy lejárassák és a hatóságok kritikus figyelmének céltáblájává tegyék az e-rollert. Budapest néhány sétálózónájából és területéről már rendelettel tiltottak ki minden ilyesfélét, ami megint csak vet fel kérdőjeleket és felháborodást az érintettek részéről. Nyilvánvaló, hogy határozottan különbséget kell tenni a gyaloglást helyettesítő (Segway) vagy pusztán mókás játékszernek minősülő többi önegyensúlyozó eszköz, illetve a környezetkímélő, hatékony és praktikus közlekedési eszköz, a villanyroller között. Az utóbbi igazából kerékpárnak minősül a KRESZ szerint (noha a cikk elején említett típus túllépi a megengedett 400 wattos teljesítményt), így nyilván annak a szabályait kell alkalmazni rá, azzal, hogy mint roller, természetszerűleg használható járdán is. Mindössze azt kell elvárni, megkövetelni, vagy ha mindenképp szabályt kell alkotni, akkor kőbe vésni, hogy bárhol használják is, az illető közterületfajta – járda, kerékpársáv, úttest – szokásos viszonyaihoz illő közeledési stílus várható el. Aligha lehetne józan érveket felhozni a mellett, hogy lábhajtásos rollerrel lehessen a könnyedén futó ember 8-10 km/órás sebességével mozogni gyalogoszónában, de e-rollerrel legyen tilos. Mint minden új jelenség esetében, itt is meg kell várni, hogy mit hoz az élet. Az elektromos roller mindenesetre megjelent, terjed, egyre többen számolnak be ismerőseiknek az előnyeiről. Túlszabályozással, életidegen paragrafusokkal aligha lehet megállítani – nem is igazán látszik rajta, hogy milyen rollerről van szó, egy közterület-felügyelő aligha állapíthatja meg, hogy egy adott pillanatban működött-e a rásegítés, vagy milyen sebességhatárolás volt bekapcsolva. Az lenne jó, ha az illetékesek ugyanolyan rugalmasak lennének, mint amilyen közlekedési eszközként maga az e-roller, használói pedig kellő önmérséklettel és józansággal szereznének rokonszenvet maguk iránt.