640 lóerős királyt avattak az Aston Martinnál

2018.05.30.
2017-ben az Aston Martin rekordnak számító, negyedmilliárd fontos plusz profitra tett szert, miután eladásai először lépték át az 5 ezres küszöböt 2008 óta. A 2018-as márciusi, Genfi Autószalonon Andy Palmer elnök elmondta, sikerült stabillá tenni a céget, és egy új fejezet kezdődik a Second Century Plan névre keresztelt fejlődési ütemtervben. A DB11-es modellcsalád 610 lóerős, V12-es motorral szerelt változatától búcsúzunk a modell harmadik évében. A trón azonban nem üresedik meg, hiszen az Aston Martin Racing (AMR) keze nyomán 639 lóerős kivitellel búcsúzik az általunk Genfben meglesett, 5.2-es erőforrás. Nyomatéka megmaradt a lenyűgöző, 700 Nm-es szinten, azonban 0-100-as sprintideje két tizedmásodperccel 3,7-re csökkent. A sebességváltó fokozatait újra osztották, emellett finomítottak a karosszérián és a kipufogórendszeren is. A komoly, 334 km/órás végsebességhez 255 és 295 mm széles abroncsok, 20 colos felnik, elöl 400, hátul 360 mm átmérőjű féktárcsák tartoznak – 6, illetve 4 dugattyús féknyergekkel! A kizárólagos hátsókerékhajtáshoz széria az adaptív lengéscsillapítás, a rajtautomatika és a stabilitáskontroll. Az Aston Martin Racing nemrég létesített új tesztközpontot a Nürburgringen, így nem volt indokolatlan a csúcsmodellt ehhez kapcsolódóan bemutatni. A VIP vendégek és az újságírók övezte megnyitó az Aston Martin Festival keretén belül zajlott. A létesítmény teljeskörű támogatást nyújt az ügyfeleknek, vezetéstechnikai oktatások és nürburgringi taxi szolgáltatás is szerepel a terítéken – természetesen 600 lóerő felett. A szerviz terén képesek helyben kiszolgálni a vérbeli ritkaságokat is, nevezetesen a One-77, a Vulcan és a nemrég bemutatott Valkyre modelleket is. Az AMR gárda keze nyomán még több teljesítményorientált modell érkezhet a jövőben, mindegyik szériából terveznek egy AMR verziót is a 2017-es, genfi bejelentések alapján – a már meglévő Vantage AMR és AMR Pro mellet hamarosan a Rapide-ból is. Andy Palmer elnök megjegyezte, idejét látták egy erősebb változat bemutatásának, az 5,2 literes motorban rejlő lehetőségek kihasználásának. Mivel a DB11 2016-ban debütált, jó ötlet volt egy átdolgozott csúcsverzió piacra dobni. A koronát viselő királymodell így nemcsak színesíti a kínálatot, de kétség kívül a korábbi ínyencségekhez hasonlóan a gyűjtők nagy kedvencévé válik idővel. A nagy elismerések közé tartozik egyébként például a francia Aston Martin klubba való bekerülés, erről a 2018-as párizsi Rétromobile-on tudtunk meg többet. Nos, egy ilyen 639 lóerős ritkasággal ez sem lesz annyira nehéz! Hiszen egy 100 darabos különkiadás is készül a DB11 AMR-ből: három féle, egyedi dizájncsomagokból választhatunk. Az alapár ilyenkor meghaladja a 200 ezer fontot… Akik még tovább szeretnék fokozni az alapmegjelenést és a versenyzős életérzést, azoknak karbon motortakaró burkolat, karbon kormánykerék és egyedi hátsó légterelő jár – természetesen felár ellenében. Az egyedi bőröndszett most is elérhető, a táskák méreteikben igazodnak az autóhoz, no és persze milliós nagyságrendű árukkal sem állnak távol attól. Az alapjaiban véve inkább kényelmes, mint sportos márka egyedülálló vezetési élménnyel jutalmaz. A kínálat oszlopos részét jelenleg a James Bond-inspirált Vantage és a DB11 alkotja V8-as és utóbbihoz opcionálisan elérhető V12-es motorral. A DB11 kiszállításai 2018 második felében kezdődnek. Németországban például közel 220 ezer eurót kell érte leszurkolni, ezt csak növelni lehet az extrákkal.

Rali Eb: Herczigék új versenybenzinnel indulnak Görögországban

2018.05.30.
A négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta és navigátora, Ferencz Ramón a márciusi nyitányon hatodikként végzett az Azori-szigeteken, majd defektje ellenére 11. lett május elején a Kanári-szigeteken. A MOL Racing Team színeiben versenyző magyar páros Skoda Fabiájába az Akropolisz-ralin Hi5 elnevezésű, nemzetközi szabványoknak megfelelő versenyüzemanyag kerül. A MOL és a Hexán közös szakértői csapata 2015-ben fejlesztette ki a MOL Racing Fuel RST üzemanyagot, amely a nemzetközi szövetség, az FIA előírásainak megfelelő, kifejezetten versenyfelhasználású benzin. A MOL elsőgenerációs versenybenzinével szemben az új, Százhalombattán kifejlesztett Hi5 üzemanyag sokkal inkább koncentrál az FIA R5 géposztályú versenyautók motorjainak az elvárásához. Az üzemanyag nemcsak a csúcskategóriás motorral rendelkező versenyautóknak nyújt gyorsabb nyomaték felfutási lehetőséget, hanem az alacsonyabb fordulatszámon üzemelő egyéb turbós versenyautók is élvezhetik a kigyorsításoknál érezhető erőtöbbletet - olvasható a cég közleményében. Herczig és navigátora hosszú évtizedek óta az első magyar kettős, amely teljes szezont teljesít az ERC legmagasabb kategóriájában - két állomás után a tizedik helyen állnak a pontversenyben. A görögországi futam után Cipruson, majd Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban és Lettországban versenyez a mezőny - írja az MTI.

Az Audi Hungaria újabb három évre a Győri Balett főtámogatója

2018.05.30.
„A Győri Balett művészi produkcióiban a profizmust, az innovációt és a prémium minőséget élhetjük át, amire vállalatunk is törekszik az autóiparban. Örömmel tölt el, hogy az Audi Hungaria főtámogatóként állhat a világhírű társulat mellett” - mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyekért felelős igazgatósági tagja. Az AUDI HUNGARIA Zrt. 2002 óta főtámogatója a Győri Balett társulatának, melyet a pénzügyi támogatáson túl Audi személygépjárművek rendelkezésre állításával is erősít.   A prémiumgyártó számos kulturális rendezvényt és kezdeményezést támogat Győrben és a régióban, többek között a Győri Balett által minden esztendőben megrendezett Magyar Táncfesztivált.

Fellélegezhetnek az Opel dolgozói Németországban

2018.05.30.
A tulajdonos, az üzemi tanács és a dolgozók érdekképviseletének megállapodása szerint a veszteséges cég mintegy 19 500 munkavállalója közül legfeljebb 3700 távozik, valamennyien önkéntes alapon, és a munkaadó vállalja, hogy 2023 nyaráig nem bocsát el másokat - írja az MTI. A menedzsmenttel több hétig folytatott egyeztetés végén azt is rögzítették, hogy valamennyi üzemben végrehajtanak a termelést és a foglalkoztatást biztosító beruházásokat.  Az Opel közleménye szerint a beruházások révén az eisenachi üzemben gyártják a Grandland X városi terepjárót 2019 közepétől, és 2020-tól a  hibrid meghajtású változatot is. A rüsselsheimi kutatás-fejlesztési központnak is fontos szerepe lesz a PSA globális hálózatában, onnan irányítják majd az EP jelzésű motorcsalád új generációjának fejlesztését, és valamennyi európai forgalmazásra szánt új Opel modell fejlesztését. A társaság a leépítésekkel kapcsolatban hozzátette, hogy a 3700 fős keretet már majdnem betöltötték, 3500 dolgozóval egyeztek meg az önkéntes távozásról.  A Szentgotthárdon motorgyárat működtető Opel legutóbb 1999-ben ért el nyereséget. A vállalatot tavaly vásárolta meg a PSA az amerikai General Motorstól. A francia csoporthoz tartozik a Citroen, a Peugeot és a DC, valamint az Opel és brit testvérmárkája, a Vauxhall. A cégcsoport bevétele tavaly 65,21 milliárd euró (20 867,2 milliárd forint) volt, ami 20,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 54,03 milliárd euróhoz képest. Az adózott eredmény 1,929 milliárd euróra nőtt a 2016. évi 1,730 milliárd euróról.  A PSA tavaly 3,63 millió járművet adott el, ami 15,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az Opel és a Vauxhall márkájú gyártmányokból 1,09 millió darabot értékesítettek, ami csaknem 6 százalékos csökkenés. A társaság 2018-ra fordulatot vár, főleg az Insignia új változatától, a Grandlandtól és egy másik városi terepjárótól, a Crosslandtól reméli az eladások növekedését.

Lendületben a Krone pótkocsik

2018.05.30.
Figyelemre méltó átalakításokat vezényelt le a Krone pótkocsik magyarországi képviseletének nemrégiben kinevezett ügyvezető-igazgatója, Somogyi Gábor. Drasztikusan átszervezésre került a társaság értékesítési csapata, merésznek tűnő célokat tűzött ki, és minden eddiginél ügyfélközpontúbb üzletpolitika alapjait fektette le, miközben több új szolgáltatás bevezetését is elkezdte. Noha a rapid és mélyreható átalakítások a közelmúltban történtek, már most több jel mutat arra: sikerült új lendületet adni a Krone Trailer SE Kft.-nek. Somogyi Gábor, a Krone Trailer SE Kft. ügyvezető-igazgatója Az előző pénzügyi félévben ugyanis a cég eddigi rekordjánál 40 százalékkal több pótkocsira, összesen közel 300 darabra vettek fel rendelést a Krone hazai ügyfelei. Somogyi Gábor szerint ez az adat igazolja, hogy jó irányba indultak el, ráadásul az eladásokat elemezve több részlet is további bizakodásra ad okot. Az például: a darabszámot nem egy-két nagy flottamegrendeléssel növelték, hanem sok új ügyfél bizalmát sikerült elnyerniük. Ezzel az értékesítés kiegyenlítettebb lett, rengeteg a kisebb „egy-két-öt darabos” megrendelés. Ez pedig Somogyi Gábor szerint remek visszajelzés számukra, hiszen épp az volt a a cél, hogy a nagyobb partnerek mellett megpróbálják megszólítani kisebb társaságokat, egyéni fuvarozókat is. Az eladásokról szólva Somogyi Gábor megemlítette: az évi 50 ezer darab pótkocsit gyártó Krone Európában a „top egy-kettőben van”, piaci részesedése megközelíti a 35 százalékot, s bár Magyarországon ugyanez az érték csak cél, tudatos építkezéssel fokozatosan közelíteni kívánnak ehhez. Itthon egyébként a Krone pótkocsik kínálatából a hűtős, a ponyvás és a konténeres verziók voltak a legkeresettebbek. Az ügyvezető megemlítette azt a piaci sajátosságot is: a szállítmányozási cégek most nem szűkölködnek megbízásokban, forrást is lehet találni az eszközbeszerzéshez, a legnagyobb gondot a sofőrhiány jelenti. Ennek egyik következménye az: a sofőrök ma már könnyedén megtehetik, hogy nem csak a korszerű és új vontatót várják el, hanem a minőségi pótkocsit is – ez pedig kedvez a Krone Trailer SE Kft.-nek, hiszen a márka neve egyet jelent a megbízhatósággal és a minőséggel. Ez utóbbi kapcsán Somogyi Gábor többek között azt emelte ki: a Krone telematika-rendszere nyerte el 2017-ben az Év Telematika Díját. Az ügyvezető-igazgató értékelője szerint erős félévet zárt az alkatrész-értékesítésük is, mintegy 50 százalékkal teljesítették túl a tervet. Keresettnek számít például a Krone tengely, amelyre hat év, illetve kilométer korlátozás nélküli garanciát adnak. Emellett bombasikernek bizonyult a Krone saját márkás, Easy Rider gumiabroncsa, amely elsősorban ár-érték arányával vált vonzóvá a piacon. Somogyi Gábor megemlítette azt is: a Krone mintegy 8 millió eurós beruházással új, a szegmensben rekord nagyságúnak számító alkatrészközpontot épített. A beruházás, az átállás miatt olykor akadozott az alkatrészellátás, hosszabb várakozásra kényszerültek ügyfeleik, mára viszont a központ elkészült, az átállás befejeződött, ennek köszönhetően pedig a kiszállítási határidő a korábbihoz képest jelentően rövidült. Várakozáson felül teljesít Somogyi Gábor szerint a nemrég létrehozott pótkocsi bérbeadási ágazatuk is. A jelek szerint a fuvarozó cégek sorra ismerik fel, hogy sok esetben kifizetődőbb számukra a bérlés a vételnél: a Krone Trailer SE Kft. két hónap alatt teljesítette az éves üzleti tervét, s ma már a pótkocsiállományuk gyarapításán múlik csak, hogy mennyit bővülhetnek ebben a szegmensben. Az viszont már most biztos, hogy a képviselet szervizpartnereinek a száma kilencre nőtt, és még az idén további 3-4 taggal bővülhet.

A gyártásban is együttműködik a Suzuki és a Toyota

2018.05.30.
A 2017. február 6-án aláírt szándéknyilatkozatot követően a két vállalat már konkrét lépéseket tett a partnerség irányába: így kölcsönösen szállítanak egymásnak hibrid, illetve egyéb járműveket az indiai piacra. A Suzuki és a Toyota most a gyártás és piacfejlesztés terén is kibővítené a közös munkát.   A két vállalat legutóbbi megbeszélésén három főbb témában történő együttműködésről állapodott meg, amelyek további részleteiről később tárgyalnak:  - A Denso Corporation és a Toyota műszaki támogatást nyújt a Suzukinak egy kompakt és rendkívül nagy hatékonyságú hajtáslánc kifejlesztéséhez.  - A Toyota Kirloskar Motor Private Ltd. (TKM) gyártja a Suzuki indiai piacra fejlesztett modelljeit. A járműveket a Toyota és a Suzuki márkahálózatán keresztül közösen értékesítik. - A Suzuki modelleket - ideértve a Toyota által a fentiek szerint gyártott járműveket is – közösen szállítják Indiából az afrikai és egyéb piacokra. A folyamatban a Toyota és a Suzuki értékesítési hálózatai együtt vesznek részt, emellett további lépéseket tesznek a logisztikai és a szolgáltatási együttműködés fejlesztése érdekében is.     „A japán vállalatok közül elsőként a Suzuki lépett az indiai piacra jelentős szerepet vállalva India autóipari fejlődésének előmozdításában” – méltatta partnerét Akio Toyoda, a Toyota Motor Corporation elnöke. „Együtt mindent megteszünk annak érdekében, hogy India lakossága megtapasztalhassa a gépjárművek nyújtotta szabadság élményét, és hogy a „Gyárts Indiában” kezdeményezés keretében előállított járműveket Afrikában és a világ más országaiban is örömmel fogadják” – tette hozzá az elnök.   „Az Akio Toyoda elnök vezette Toyota töretlen lelkesedést tanúsított a partnerségről folytatott a Suzuki kezdeményezte tárgyalások során. Szívből hálás vagyok a pozitív hozzáállásukért. Bízom benne, hogy az új közös projektek hozzájárulnak mindkét vállalat jövőbeni sikeréhez, nemcsak Indiában, hanem a globális piacon is” – jegyezte meg Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnöke a tárgyalásokat követően.  

Buszvezetőre támadt egy solymári férfi

2018.05.30.
Mint írták, a 45 éves gyanúsított egy közlekedési konfliktus miatt vitába keveredett a 64A jelzésű járat sofőrjével, akit a vita során többször megütött.  A Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak, amelyet szabadlábon hagyása mellett a kapitányság vizsgálati osztálya folytat - olvasható a közleményben.

Jázmin, a magyarok kamionja futotta az EB idei leggyorsabb versenykörét

2018.05.30.
Misanóban, május 26-27-én kezdetét vette a 2018-as Kamion Európa-bajnokság. Míg a versenysorozatban a korábbi években átlag 15 versenykamion indult, az idei évben 21-re nőtt a mezőny. Mindez jól jelzi, hogy míg például a DTM egyre csökkenő létszámmal veszít a népszerűségéből, addig a kamionversenyzés iránt csapatszinten is egyre nagyobb az érdeklődés - írta közleményében a csapat.     Az idei Kamion Európa-bajnokságon egyetlen magyar csapatként az OXXO Hungary Truck Racing Team indult Ryan Smith pilótával, és már az első futamhétvégén óriási sikert ért el. A kétszeres Európa-bajnok, kétszeres angol bajnok csapat kamionja, Jázmin futotta a leggyorsabb versenykört, sőt, a négy futamból álló hétvégén egy futamot meg is nyert.     Utóbbi eredménnyel az OXXO Hungary Truck Racing Team megszerezte az idei év első magyar futamgyőzelmét az EB-n!   Pedig a csapatnak nem indult jól a hétvége: az első futamban két boxáthajtásos büntetést is kapott, a másodikban pedig egy komolyabb ütközés csaknem totálkárosra törte a kamionjuk pilótafülkéjét. A csapat szerelői egész éjszaka dolgoztak rajta, hogy a másnapi versenynapra működőképes állapotba hozzák az autót. Ezután a gyors felkészítés után nyerte meg a csapat a hétvége negyedik futamát.      A bravúros eredményt a versenyhétvége hivatalos kommentátora is értékelte, aki megszakítva a műsort az OXXO Hungary Truck Racing Team teljes stábját felhívta a tribünre, bemutatva őket a nézőknek és újságíróknak.  

Tilos a segway, a riksa, a sörbike az V. kerületi járdákon június közepétől

2018.05.30.
A közleményben a döntést azzal indokolták, hogy az utóbbi években a felsorolt - főként elektromos - közlekedési eszközök elterjedése miatt rengetegen panaszkodtak a Belvárosban, aminek az a legfőbb oka, hogy rutintalan emberek járnak velük. Ezek az eszközök a járdán, viszonylag nagy sebességgel közlekednek, az elektromos motor zajtalanságából adódóan kevésbé észrevehetők, ezért fokozottan balesetveszélyesek. A riksák és sörbike-ok méretükből eredően eleve nem alkalmasak arra, hogy a gyalogosok közlekedésére szolgáló területen közlekedjenek - tették hozzá. A rendeletmódosítás következtében a gyalogosforgalom céljára szolgáló területeken, parkokban csak tolva vagy kézben szállítva lehet velük átmenni. Aki nem a jogszabályban előírtaknak megfelelően jár el, 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható. A közterület-felügyelő legfeljebb 50 ezer forint helyszíni bírságot szabhat ki - írták. Az ezeket az eszközöket bérbe adóknak tájékoztatniuk kell bérlőiket a tilalomról. A képviselők a kerületnek a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló önkormányzati rendeletét Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatára módosították. A döntés előtt az önkormányzat kiemelt hangsúlyt fektetett az egyeztetésre az érintett vállalkozásokkal, az ott élőkkel és a felügyeleti szervekkel, valamint előzetes hatásvizsgálat is készült ebben a kérdéskörben - olvasható a közleményben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója