Veszik az autót a németek, mint a cukrot

2016.03.04.
Az elmúlt év azonos időszakához képest 12,1 százalékkal vettek többen új autót a múlt hónapban Németországban.  A dízelre sem orrroltak meg a német vásárlók, a forgalomba helyezett autók 47,2 százalékába dízelmotor került, kicsivel rosszabb az arány, mint 2015 februárjában volt. Kiszállításra váró Volkswagenek. Fotó: VW A 12,1 százalékos növekedésen belül a magánvásárlók aránya 9 százalékos többletet produkált, ekkora növekedésre még az elemzők sem számítottak. A céges eladások 14 százalékkal nőttek, így jött az átlagosan 12 százalékos növekedés.  

Elkészült az első példány az új Mercedes E-osztályból

2016.03.04.
A Mercedes bejelentette, hogy elkészült az első darab az új E-osztályból a németországi Sindelfingenben található gyárban. Nem unatkoztak az üzem munkatársai, mert csak két hónap telt el azóta, hogy egy szintén vadonatúj modell, az S-osztály kabrió gyártását beindították ugyanitt. A Mercedes egyszerűen csak a világ legintelligensebb üzleti limuzinjának hívja az új E-osztályt, amit meg is érdemel a modell, mivel a benne lévő technika nagy lépést jelent a teljesen önvezető autók felé vezető úton. Az E-osztály a Mercedes legfontosabb modellje, a kilenc előző generációból ugyanis több mint 13 millió példány fogyott világszerte. Az első E-osztálynak a 170 V modellt tekinti a Mercedes, az a típus szintén Sindelfingenben készült az utódokhoz hasonlóan. A W213-as kódnevű új E-osztály választéka hónapokon belül kiegészül a kombival, amelyből talán terepes változat is készül majd, első alkalommal. Singelfingenben készül az E-osztályon kívül a CLS, CLS Shooting Brake, az S-osztály (szedán, kupé, kabrió), a Mercedes-Maybach, és a Mercedes-AMG GT is. Több mint 25 ezer embernek ad munkát a gyár, és az ügyfélközpontban naponta több mint 200 új autót adnak át a vásárlóknak.
Címkék: 

A fuvarozók is célkeresztben a NAV-nál – megjelent az adóhatóság ellenőrzési terve

2016.03.04.
  NAV sajtóanyag a 2016. évi ellenőrzési irányokról   A részletes irányelvek szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén kiemelt figyelmet fordít a közúti áruforgalom ellenőrzésére, az online pénztárgépekre, a közösségi szolgáltatásokra és az internetes kereskedelemre. Meghatározó lesz 2016-ban az adózói minősítésen alapuló ellenőrzések kétirányúsága. A megbízható adózóknál megelőző jellegűek lesznek az ellenőrzések, tájékoztatással ösztönözve a szabályok betartását. A kockázatos adózók esetében azonban visszatartó és kényszerítő jellegű, míg a nagy adózóknál folyamatos lesz az ellenőrzés.   A NAV honlapján megtalálhatók a 2016-os részletes ellenőrzési irányok, melyek az alábbi linkre kattintva olvashatók: A NAV 2016. évi ellenőrzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó ellenőrzési irányok (PDF)   Ami fuvarozói szempontból különösen fontos: Az irányelvek szerint kiemelt feladat az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe (EKAER) történő bejelentési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése, és a szállítmányok természetének figyelembe vételével a célzott ellenőrzések végrehajtása. A szállítmányok nyomon követése, a kockázatos szállítmányok ellenőrzésre történő kiválasztása és az árueredet vizsgálata érdekében tervezett összehangolt ellenőrzések a jogkövető vállalkozások érdekeit szolgálják. Erre is tekintettel a kockázati biztosíték alóli mentesség szabályszerű alkalmazásának ellenőrzése kiemelt feladatot lesz. Az EKÁER bevezetése óta a NAV munkatársai 43 ezer esetben végeztek EKÁER számhoz kapcsolódó közúti ellenőrzést, melyek 69 százaléka zárult megállapítással.   A tervezett ellenőrzések kiemelt prioritása a harmadik országos határátkelőhelyeken a jogsértő cselekmények felderítése érdekében a teher-, és személyforgalom ellenőrzése, az ukrán, a szerb zöldhatáron a csempészet felderítése és visszaszorítása, a jogellenesen forgalomba hozott termékek felderítése közterületen végrehajtott ellenőrzésekkel, valamint a mélységi ellenőrzések során az adótartozások fokozott vizsgálata és a végrehajtható tartozások biztosítása.   A jövedéki adó tekintetében benyújtott adó-visszaigénylések és visszatérítések esetében a jogosulatlan adó-visszatérítések megakadályozása az ellenőrzési terv szerint alapvető cél. (Ne feledje: a NiT Hungary jövedéki adó visszaigénylési szolgáltatása garantálja a jogszabályi előírásoknak megfelelő adóvisszaigénylést!)   Kiemelt ellenőrzési irányvonal a vezetési és pihenőidőkre, a menetíró készülékek és adatrögzítő lapok használatára vonatkozó rendelkezések betartására irányuló ellenőrzések. Hasonló prioritást kapott a veszélyes áruk szállításáravonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzése, továbbá a közúti járművek műszaki, biztonsági és környezetvédelmi tulajdonságaira, a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére, a rakomány rögzítésére, továbbá az ömlesztett áruk szállítására irányuló ellenőrzések.   Fontos feladat az üzembentartók telephelyein, a fel-, át-, és lerakóhelyeken, illetve más, az árukezelés céljából üzemeltetett területen magyar vagy külföldi rendszámú közúti jármű közlekedésére, valamint a közúti járművel végzett áru-, illetve személyszállítási tevékenységre vonatkozó rendelkezések betartásának vizsgálata. Fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a gyorsan romló élelmiszert és élő állatot szállítók. Ellenőrzési tervben szerepel a külföldi hatósági jelzéssel ellátott járművek belföldi üzemeltetése, használata szabályszerűségének vizsgálata is.   A 23 főbb ellenőrizendő tevékenységi kör között megtalálható a közúti áruszállítás és a személyszállítás is. A közúti áruszállítás tekintetében a 2015-ben végzett 473 adóellenőrzés 80,8 százaléka zárult megállapítással.

Félmillió példánynál tart a Range Rover Evoque

2016.03.04.
Kicsit több mint négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Range Rover legkisebb modellje elérje a félmilliós példányszámot. Az 500 ezredik legyártott Evoque a napokban gördült ki a halewoodi gyárból Nagy-Britanniában. Az Evoque a legjobban fogyó modell a Land Rover palettáján, mióta megjelent. Bár városi szabadidő-autónak tűnik, a Land Rover Freelanderből származó műszaki alapok garantálják az átlagon felüli terepjáró-képességeket. Az Evoque a Land Rover eladásainak 30 százalékát adja, és az is sokat mond a típus népszerűségéről, hogy minden 80. másodpercben legördül egy példány a gyártósorról. A típust 2008-ben előlegezte meg a Land Rover az LRX tanulmánnyal, aztán a piaci bevezetést 2011-re időzítették. Utána kevesebb mint egy év alatt elérték a 100 ezer példányt. Kezdetben csak három- és ötajtós változatban gyártották, de tavaly óta már egy igazi különlegesség, a kabrió is csatlakozott a kínálathoz. „Az Evoque igazán nagy siker a Land Rover számára. Több mint 165 nemzetközi díjat nyert meg, új ügyfeleket hozott a márkának, és sikeresen a konkurencia előtt maradt négy év óta” – mondta Gerry McGovern, a Land Rover dizájnstúdiójának vezetője. „Az Evoque Convertible modellel bátor lépést tettünk a kínálat kiszélesítésére, de meggyőződésünk, hogy ez a változat is új ügyfeleket hoz majd a Land Rover számára” – tette hozzá.

Nagyot nőtt a robotgyártó bevétele

2016.03.04.
  A dán céget tavaly tavasszal az amerikai Teradyne több mint 285 millió dollárért vette meg. Az Odensében 150 főt foglalkoztató vállalat ára a robotiparban előre jelzett jelentős növekedést tükrözte, különös tekintettel az innovatív, együttműködő robotok vagy ko-botok új piacára. Alacsony költségüknek, könnyű telepíthetőségüknek és egyszerű programozhatóságuknak köszönhetően ezek a robotok közvetlenül az emberek mellett képesek dolgozni, így javul a minőség és a gyártási hatékonyság. A világ első ko-botjai mögött az Universal Robots alapítói álltak.   Az Universal Robots első ko-botjait 2008-ban adták el, 2015-ben pedig az együttműködő robotok piacának értékét már 100 millió dollárra becsülték. Egyes becslések szerint a ko-bot piac 2020-ra akár a 3 milliárd dollárt is meghaladhatja.   Az Universal Robots 2015-ös, 17,4 milliárd forintos (418 millió koronás) bevétele 91 százalékos növekedést jelent a 2014-es adatokhoz képest, és 223 százalékos emelkedést 2013-hoz képest. Az adózás előtti profit 2,7 milliárd forintra (65,4 millió koronára) rúg, ez 122 százalékkal haladja meg a 2014-es adatot. A robotgyártó számára ezt az jelenti, hogy az egy robotra jutó bevételt növelte, míg a költséget csökkentette, amivel 2015-ben a korábbiaknál is hatékonyabb működést ért el, melynek során a profit növekedése megelőzte a bevételét.   2012 óta az Universal Robots éves eladásai átlagosan 75 százalékkal emelkedtek. A robotkarok gyártása teljes körűen Odensében történik, majd a robotokat 200 viszonteladón keresztül értékesíti a cég. 2015-ben az értékesítések 45 százaléka Európában, 30 százaléka Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, míg 25 százaléka Ázsiában történt.  

Együttműködik három település az Által-ér menti kerékpárútért

2016.03.03.
 A három településnek március végéig kell benyújtania pályázatát a beruházásra. A nyomvonal 11,5 kilométer aszfaltozott és 1 kilométer erdei útból áll. A burkolattal el nem látott szakasz a fő nyomvonalról ágazik le a kamalduli remeteség majki műemlék együttese felé - közölték a megállapodás aláírása előtt. A pályázati források elosztásának sajátosságai miatt a tatabányai, 4,2 kilométeres szakasz külön forrásokból épülhet meg. A teljes hosszában csaknem 16 kilométeres útvonal elkészülte után Oroszlánytól a Dunáig lehet majd kerékpározni az Által-ér mentén. A megyeszékhely és a települések korábban szintén együttműködési megállapodást kötöttek az útvonal tervezésére, a munkálatokra akkor 32 millió forintot nyert el a projektet vezető oroszlányi önkormányzat. Tatabánya és Tata térségében az elmúlt három évben mintegy 25 kilométeres hosszúságban épültek kerékpárutak. Tatabányán a város hosszában vezetett útvonalak mellett az ipari park üzemeit is bekötötték a hálózatba. A megyeszékhelyről Tata érintésével az Által-ér völgyében a 16 kilométerre fekvő Dunaalmásig épült kerékpárút, részben természetvédelmi területen. Az Oroszlány-Tatabánya szakasz tervezése egy nagyobb projekt része, amelyben a Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program keretében a szlovákiai oldalon Komarno és Karva között 25 kilométer hosszú kerékpárút épült, valamint elkészítették az Almásfüzitő és Süttő közötti szakasz terveit.   (MTI)

Új prémium komfort gumiabroncs az európai utakra

2016.03.03.
A prémium gumiabroncsgyártó Hankook bemutatja az európai piacra tervezett új Ventus Prime³ modelljét. A teljesítmény, a kényelem, a biztonság és a környezetbarát jellemzők közötti tökéletes egyensúly elérésére kifejlesztett Ventus Prime³ a vállalat sikeres Ventus sorozatának legújabb prémium komfort abroncsa. Az autósok számára kiváló vezetési jellemzőket biztosít, beleértve a vizes és száraz úton nyújtott jobb fékezési teljesítményt. A gumiabroncs 15-18 coll között, 53 különböző méretben kapható. A Hankook mérnökei kiemelkedő eredményt értek el a Ventus Prime következő generációjának kifejlesztése során az abroncs nedves útfelületen nyújtott fékteljesítményének javításában és Jelentős eredményt értek el a száraz úton nyújtott teljesítmény terén is. A tovább optimalizált aszimmetrikus futófelületi mintázatnak köszönhetően a gumiabroncs talajjal érintkező felülete 10%-kal nőtt. Az összes többi Hankook Ventus termékhez hasonlóan a vállalat új prémium komfort gumiabroncsa is futóműgeometria-jelző rendszerrel (Visual Alignment Indicator (VAI)) van felszerelve a vállrészeken, amely leegyszerűsíti a vezetők számára gépkocsijuk futóműbeállításának ellenőrzését.  

Függöny fel – Az új Audi Q2

2016.03.03.
„Specifikus formai stílusjegyekkel kiegészített, hangsúlyosan geometrikus formai nyelvezetet alakítottunk ki az Audi Q2 számára, így egészen önálló karaktert testesít meg a Q-modellek családján belül” – emelte ki Marc Lichte, az Audi vezető formatervezője. Robusztus külső Az eredmény határozott élek és vonalak jellemezte, erőteljes SUV-modell. Elején magasra emelt, nyolcszögletű Singleframe hűtőrácsa és nagyméretű légbeömlő nyílásai gondoskodnak határozott fellépésről. Különösen szembetűnő enyhén ereszkedő tetővonala, amely színében elkülönülő pengemotívummal (blade) kialakított C-oszlopokban végződik. E különleges kontraszt szintén az Audi Q2 sportosságát emeli ki. Hátulján hosszú tetőlégterelő és alsó védőlemezt formázó diffúzorbetét gondoskodik hasonlóképpen dinamikus lezárásról. Oldalnézetében magasan húzódó övvonala és az ajtók felületének homorú formái tűnnek fel. Utóbbiak a négy kerékjáratot kiemelve a kompakt SUV-modell quattro karakterét hangsúlyozzák. Az újdonság magassága 1,51, szélessége 1,79 méter, karosszéria-túlnyúlásai pedig 4,19 méteres hosszúsága és 2,60 méteres tengelytávja mellett kimondottan rövidnek hatnak. A felsőkategória technikái Az extrafelszerelésként rendelhető Audi virtual cockpit és Head-up kijelző mellett az Audi Q2 vezetői segédrendszerei is egyenesen a felsőkategóriából érkeztek, köztük az alapkivitelt bővítő Audi pre sense front technikával. E rendszer az autó előtti járművel és gyalogosokkal adódó kritikus helyzeteket érzékelve szükség esetén vészfékezést aktivál, az alacsonyabb sebességtartományokból egészen megállásig lassítva az autót. A kínálatban az araszoló (Stop & Go) funkcióval kiegészített adaptív sebességszabályozás (adaptive cruise control), a közlekedési torlódás asszisztens, a sávváltást segítő Audi side assist, az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását támogató Audi active lane assist, a közlekedési táblák kameraalapú felismerése, illetve a parkoló-asszisztens és a hátsó keresztirányú forgalom asszisztens is megtalálható. Színvonalas internet-kapcsolat A Q2 már alapkivitelében is tartalmazza a magasan a műszerfalra épített MMI monitort. Az infotainment-rendszer egy nyomó-/forgatógombbal és a középkonzol két gombjával kezelhető. Az MMI touch funkcióval kiegészített MMI Navigációs rendszer plusz megrendelésekor a központi kezelőpanelen egy érintőfelület is rendelkezésre áll, de a rendszer természetes hangvezérléssel és az integrált MMI-keresővel is kényelmesen irányítható. A WLAN-hotspot segítségével a mobil eszközök csatlakozhatnak a világhálóra. Az MMI touch segítségével az Audi connect online-szolgáltatásai is lehívhatók. Az iOS és Android operációs rendszerű mobiltelefonok az Audi smartphone interface segítségével kapcsolódhatnak a jármű rendszerére. Az Audi MMI connect alkalmazás révén az Online Media Streaming is lehetővé válik és az okostelefon naptára is az MMI-rendszerre továbbítható. Az alkalmazás az iOS számára a myAudi úti célok szolgáltatását is kínálja, amellyel a kívánt navigációs cél adatai bármely alkalmazásról átküldhetők az MMI Navigációs rendszer plusz számára, amely ezután átveszi az útvonalvezetés feladatát. Egyszerűen funkcionális Magas beszállás, jó kilátás és tágas csomagtér (405 - 1050 liter) – a Q2 kiválóan teljesíti a SUV modellekkel szembeni alapvető elvárásokat. Különlegessége azonban, hogy a vezető üléspozíciója a kormánykerékhez viszonyítva az Audi limuzinokat idézően alacsony és sportos. Kívánságra olyan praktikus megoldások is rendelkezésre állhatnak, mint az elektromos mozgatású csomagtérajtó vagy a rakodónyílással kiegészített, három részre osztott hátsó ülés. Egyéni kialakítás Az Audi Q2 éppolyan egyéni lehet, mint vezetője – kívül és belül egyaránt. Számos felszereltségi csomag, fényezések, kifejező színű dekorbetétek és üléskárpitok kínálnak bőséges teret az egyéni kialakításoknak. Kívánságra a LED-fénycsomag megvilágított dekorelemekkel közösen kelt az utastérben vonzó fényhatásokat. Hajtás és futómű A Q2 hat motor választékával mutatkozik be. Az 1,0 literes, háromhengeres TFSI mellett egy-egy 1,4 illetve 2,0 literes négyhengeres benzines, valamint három, szintén négyhengeres dízel is rendelkezésre áll, 1,6 és 2,0 liter összlökettérfogattal. Az erőforrások a 85 kW (116 LE) és 140 kW (190 LE) közötti teljesítménytartományt ölelik fel. A hatfokozatú manuális sebességváltó alternatíváiként mindegyik motor a kettős tengelykapcsolós, hétfokozatú S tronic váltóművel is rendelhető. A csúcs-TDI és a 2.0 TFSI számára új fejlesztésű kettős tengelykapcsolós sebességváltó készült, átdolgozott olajellátással és tovább mérsékelt belső súrlódással. E két aggregát már alapkivitelben a quattro összkerékhajtáshoz csatlakozik. A hátsó felfüggesztések az elsőkerék-hajtású változatokon kapcsolt lengőkaros, a quattro összkerékhajtás esetében pedig négykaros konstrukciók. A progresszív kormányzás minden változat esetében az alapkivitel része. A bekormányzási szög függvényében változó áttétele révén a nagyobb kormánymozdulatokat igénylő manőverek során a kormányzás közvetlenebbé válik. Extrafelszerelésként az adaptív csillapítás-szabályozás éppúgy rendelkezésre áll, mint az audi drive select menetdinamikai szabályozórendszer, amellyel a vezető igény szerint választhatja meg a Q2 alapvető karakterisztikáját. Piaci bevezetés Az Audi Q2 2016 év végén érkezik a magyarországi piacra. Az új kompakt SUV-modellre az év közepétől adható le megrendelés.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója