Gépjárműhasználat mellőzését kérik Debrecenben a szmogriadó miatt

2016.01.24.
A közlés szerint a szálló por (PM10) légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért Papp László polgármester vasárnap elrendelte a füstködriadó riasztási fokozatát. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI A szmogriadó miatt megtiltották a kerti hulladék és a tarlóégetést, s felkérték a lakosságot, hogy kerüljék a személygépkocsik, főként a dízel üzemű járművek használatát. Arra is kérték a lakosságot, hogy aki teheti, szilárd tüzelés helyett a gázfűtést használja, azokban az útkereszteződésekben pedig, ahol a forgalomirányító jelzőlámpákon visszaszámláló van, a zöld jelzésig várakozva állítsák le a gépjárművek motorját. Az önkormányzat felkérte a debrecenieket, hogy kerüljék a szabadban végzett megterhelő fizikai munkát vagy sporttevékenységet. Javasolják, hogy a lakásokat a déli, kora délutáni órákban szellőztessék. Forrás: MTI

Rosszul lett és meghalt egy autó vezetője Budapesten a József körúton

2016.01.24.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja. Fotó: Mihádák Zoltán/MTI Tóth Karolina, az Országos Mentőszolgálat ügyeletesének tájékoztatása szerint egy 70 év körüli férfi lett rosszul, az újraélesztési kísérletek pedig sikertelenek voltak. A balesetben egy 35 éves nő, egy 2 éves kislány és egy 7 éves kisfiú könnyebb sérüléseket szenvedett. Forrás: MTI

Még mindig jó befektetés Porschét venni

2016.01.24.
Tavaly tovább nőtt azoknak az aukcióknak a száma, amelyeken kimondottan egyetlen márkára koncentráltak. Természetesen a Porsche története során rengeteg álomautót készített, így nem meglepő, hogy a zuffenhauseni márkára alapoztak több árverést is. Most következzen az „ínyencek” körében legnépszerűbb öt példány! Kezdjük a legmagasabb árkategóriába becsült 911-el. Az 1970-es évjáratú 2.3 ST változatból összesen 10 darab létezik, ezért nem meglepő, hogy az egyik tökéletesen karbantartott autó ára az 1,3-1,5 millió eurós sávban mozog. Hozzá kell tenni, hogy egy vérbeli versenyautóról beszélünk, bukócsővel és mindennel, ami a pályák koptatásához szükséges. A 230 lóerős motornak csupán 930 kilogrammot kell mozgatnia (plusz a vezető), ami fantasztikus tömeg/lóerő arányt eredményez. Még a legmodernebb versenyautók is megirigyelhetik! Bár a valódi futásteljesítménye ismeretlen, igazi kincs egy Porsche szerelmes számára. Porsche 911 ST Ha tippelnünk kellett volna, biztos, hogy a Porsche 959-et nyilvánítjuk a legdrágábbnak, ám egy kicsivel kevesebb a kikiáltási ára, mint a fentebb említett 911-nek. Az 1988-as sportautót 1,2-1,4 millió euró közé taksálják. A 959-ből csupán azért született utcai változat, hogy a versenyautót homologizálni lehessen. Ennek megfelelően a sporttörténelem egy darabkája is a tulajdonosa garázsában állhat. Jelenleg 8300 kilométert mutat a számlálója az Auctionata által hirdetett autónak, amely sokáig egy múzeumban pihent és 2004-es „szabadulása” óta is nagy becsben őrizték. Porsche 959 - lényegében a Nemzetközi Automobil Szövetségnek köszönhető a létezése A ’80-as évekből említhetünk egy másik kedvencet is. A 964 gyári kódszámú Porsche 911-ből készült Speedster a szóban forgó jármű. Az 1989-es modellből csak 2000 darabot gyártottak, szóval az igazi ritkaságok között tarthatjuk számon, ráadásul elég nehéz épségben megmaradt példányt találni. Az Auctionata kínálatában egy restaurált, balesetmentes előélettel rendelkező 964 Speedstert kínálnak. A fekete ritkaság 30 000 kilométert futott és minimum 270 000 eurót kérnek érte. Tengerparti utakra csalogató Speedster Az utolsó két „nevező” is a 911-es típuscsalád tagja. Az 1973-as 911 E a rövid ideig gyártott 911 L helyét vette át. Feltűnő sárga színével (hivatalosan Signal Yellow) elektromosan működtethető napfénytetejével, Recaro sportüléseivel és az időtlen Fuchs könnyűfém keréktárcsákkal sokak szívét meghódította. Aki szeretné a sajátjának tudni, legalább 140 ezer eurót tegyen félre. Sőt! Még egy kicsit többet, hiszen az árverésre bocsátott 911 E nincs tökéletes állapotban. Biztató viszont, hogy csak 85 000 kilométert futott. A 911E-jelzés nem az elektromos hajtásra utal, mint manapság. A befecskendező rendszer német elnevezésének kezdőbetűje A lista végére nem a legolcsóbbat hagytuk, viszont az egyik legérdekesebb a sorban. Első pillantásra szintén egy 964 Carrerát vélhetünk felfedezni, ám különleges kiadással állunk szemben. Egyike a 911 harmincadik születésnapja előtt tisztelgő változatoknak, így egy plakettet is kapott, amelynek alapján a 830. példányt azonosíthatjuk be. Jobban megnézve a további egyedi motívumok is felfedezhetők. Például a Turbo változathoz hasonló karosszéria, amely alatt összkerékhajtás lapul. Az 1994-es évjáratú és limitált példányszámú 911-ért legalább 210 ezer eurót kérnek.

Kohári Zoltán: „Ott szeretnénk lenni az Európa-bajnokságon”

2016.01.24.
Ugyan hol van már a tavalyi hó, de elkerülhetetlen a kérdés, túl tetted-e már magad a tavalyi éven? Kohári Zoltán: A 2015-ös esztendő a valaha volt legrosszabb szezonunk volt. Ezen nincs mit szépíteni. Folyamatos műszaki hibák hátráltattak bennünket, és így nem lehettünk eredményesek. De tudjuk, mi a probléma, és ezt az idei szezonra reményeink szerint orvosolni is tudjuk. A kérdés adódik, mi volt a baj? KZ: A Dragacs alkatrészei külön-külön hibátlanok voltak, de együtt mégsem passzoltak össze, és ez okozta a problémát. A motor egyszerűen túl erőssé vált az autó kasztnijához. De nem vagyunk elkeseredve, hiszen rájöttünk erre, és már szeptember óta rendeljük az alkatrészeket, illetve építjük a jövő Dragacsát. Mi fog változni a szörnyetegeden? KZ: Egy teljesen új autó készül. A motoron és a váltón kívül mindent lecserélünk. A srácok jelenleg a kasztnin dolgoznak, de még több alkatrészre várunk más területekre. Mikorra lesz üzemképes a Dragacs? KZ: Nem megy olyan egyszerűen, de mi bízunk abban, hogy a márciusi Auto, Motor és Tuning Show-n már ott lehetünk, és a kilátogató több ezer ember megcsodálhatja majd. Másrészt azért is fontos, hogy elkészüljünk vele, mert a kiállítást követő héten már magyar bajnoki futamon lesz jelenésünk. Ha már a versenynaptár szóba került, hol szeretnétek rajthoz állni idén? KZ: Hogy mi hol szeretnénk elindulni, és mi fog ebből megvalósulni, az sajnos nem egyedül rajtunk múlik, hanem a szponzorokon. Mindenképpen úgy tervezünk, hogy az összes magyarországi országos bajnoki fordulóban ott leszünk, illetve ha lesz új támogatónk, akkor pro mod kategóriában szeretnénk részt venni az Európa-bajnokságon is. De ha a teljes Eb-szezon nem is jön össze, egy-két futamon mindenképpen szeretnénk magunkat megmérettetni.

Újra itt a téli „Autópálya-kisokos”

2016.01.24.
Hogyan közlekedjenek a gyorsforgalmi utakon a téli hónapokban? Melyek azok a legfőbb szabályok és hasznos tudnivalók, melyeket érdemes tudni és megtartani, amennyiben télen közlekednek? Ezekre a kérdésekre ad választ az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság kiadványa, az „Autópálya kisokos”. Legfontosabb, hogy a gépkocsit felkészítsék a téli közlekedésre (akkumulátor, világítás, fékrendszer, gumiabroncsok, ablaktörlő lapátok stb.). A fagyálló ablakmosó, valamint a jégkaparó ugyancsak elmaradhatatlan kelléknek számít ilyenkor. Mivel a közlekedők hosszabb menetidőre, lassabb haladási sebességre számíthatnak, ajánlott tele tankolt járművel útnak indulni, illetve takarót, meleg italt, élelmiszert, s ha szükséges, gyógyszert vinni. A képen látható tájékoztató dokumentum ide kattintva letölthető A téli gumiabroncsok előnyeit talán már szükségtelen említeni, de az észlelhetőség biztosítása hasonlóan fontos. Amennyiben műszaki hiba, vagy egyéb ok miatt, ha csak rövid időre is elhagyják a járművet, mindig viseljék a fényvisszaverő mellényt. A téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit, ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor rendszeresen kell tisztítani. Ugyanakkor a rosszabb látási viszonyok miatt fontos a nagyobb követési távolság megtartása és lassabban kell vezetni, így kisebb a baleset bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak. Erősen csapadékos úton az előzést különösen meg kell fontolni. Amennyiben az előzés feltételei adottak, még a manőver megkezdése előtt kapcsolják be az ablaktörlőt, mert a megelőzendő jármű mellett elhaladáskor - különösen tehergépkocsik esetében - latyak kerülhet a szélvédőre, lehetetlenné téve a kilátást. Az „Autópálya kisokos” az előzőeken túl egyéb hasznos tanácsokat is ad, például felhívja a figyelmet az úgynevezett trükkös lopások veszélyeire, tanácsokat ad műszaki hiba esetére, továbbá közérdekű tudnivalók mellett ismerteti a segélykérő telefonszámokat is.

Új gépeket mutat be a Kühne Zrt. az Agromash Expón

2016.01.24.
Süli Csaba kiemelte, hogy a cégnél folyamatos a fejlesztés. A Kühne Zrt. gépei több mint 90 százalékban saját gyártmányok, a hidraulikai elemek kivételével szinte minden a cég üzemegységeiben készül - hangsúlyozta a vezérigazgató. Kifejtette: a mosonmagyaróvári Kühne Zrt. nyeresége 2014-ben mintegy 370 millió forint, a belföldi értékesítés nettó árbevétele pedig közel 2,5 milliárd volt. Ezekhez képest a tavalyi adatok néhány százalékos emelkedést mutatnak - közölte. Süli Csaba kitért arra is, hogy 2020-ig szeretnék megduplázni a mezőgazdasági gépek értékesítését. A Kühne Zrt. és a Kravtex Kereskedelmi Kft. alkotta cégcsoport ugyanis 1999 óta gyárt Credo buszokat, és ez biztosítja a mosonmagyaróvári gépgyár bevételének több mint 40 százalékát. A január 27-én nyíló kiállításon a mezőgazdaságé a főszerep - Fotó: agroinform.com A vezérigazgató utalt a cég tavaly elkezdett, mintegy fél milliárd forint értékű beruházására is. Az autóbuszgyártó csarnok bővítése egy hónapon belül befejeződik - mondta Süli Csaba. Majd hozzáfűzte: 2016-ra szintén több százmillió forintnyi fejlesztést terveznek.  A mintegy 300 főt foglalkoztató Kühne Zrt. elsősorban a magyarországi piacra gyártja termékeit, de kis mennyiséget értékesítenek Ausztriában és Szlovákiában is. Éveken át jelentős megrendelést kapott a gépgyár még Ukrajnából, de a kialakult bizonytalan politikai helyzet miatt ez most megszűnt - említette meg a vezérigazgató. Mint mondta, szeretnének további megrendelőkre szert tenni, ehhez szükséges az innováció és a Kühne márkanév még szélesebb körű megismertetése. A KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár zártkörű Részvénytársaságot, hazánk egyetlen nagyüzemi vetőgépgyártó cégét Wilhelm Henrik Pabst és Krauss Frigyes alapította 1856-ban. Az általuk létrehozott manufakturális üzemet Kühne Ede fejlesztette az iparág legismertebb hazai gyárává. A mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyár idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját. Magyarországon egyedülálló, hogy egy cég, profilját megtartva, ennyi ideje folyamatosan működik és még rentábilis is - fogalmazott a vezérigazgató. Az évforduló alkalmából növelik a Kühne Múzeum alapterületét is. "Kapunk gépeket felajánlásokból, de mi is találtunk például egy működőképes egyhengeres benzinmotort (fenti képen) az 1920-as évekből, ez igazi kuriózum" - említette. Forrás: MTI

Újabb ötmillió autót hívnak vissza hibás légzsákok miatt Amerikában

2016.01.24.
Egy nemrégiben Dél-Karolinában történt baleset késztette arra a közlekedésbiztonsági hatóságot, hogy visszahívasson ötmillió gépjárművet: a balesetben az autó vezetője meghalt, mert koccanáskor a légzsák felrobbant és a fémdarabok a sofőr testébe fúródtak. A vizsgálatok után kiderült, hogy a japán Takata nevű cég által gyártott légzsákok hibásak, életveszélyesek, és eddig már több mint száz amerikai gépkocsivezetőnek okoztak komoly sérüléseket, összesen tízen haltak meg emiatt. A Takata légzsákjait a Ford, a Volkswagen, az Audi, a Mercedes és a Saab típusú gépkocsiknál használták a gyártók, és a japán cég annak ellenére sem változtatott a légzsákok konstrukcióján, hogy tavaly kétszázmillió dolláros büntetést kellett fizetnie. Az újabb visszahívással 24 millió fölé emelkedik a hibás Takata légzsákok miatt az Amerikában visszahívott autók száma.

Út- és időjárási viszonyok vasárnap reggel

2016.01.24.
Az autópályák és főutak burkolata ennek megfelelően alakul, télies útviszonyokra kell készülni. A folyamatos sózásnak köszönhetően jellemzően latyakosak, hókásásak az utak burkolatai, de a folyamatos havazás miatt azonban vannak még havas főutak az Alföldön, és az északi területeken. Ahol viszont elállt a hóesés ott sónedves, a keleti országrészben pedig száraz a burkolat. A kép csupán illusztráció Alapvetően havasak vagy hótól letaposottak a mellékutak, de a sózás következtében vannak latyakos, hókásás, sónedves területek is. A keleti országrészben pedig lehetnek még jeges mellékutak. A látási viszonyok kielégítőek, de a havazás miatt helyenként csak pár száz méter a belátható útszakasz hossza. A hőmérséklet -13 C fok és +2 C fok között változik, a légmozgás gyenge, vagy szélcsend van. Jelenleg 194 gép végez elhárítást a közúthálózaton.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója