Tavaly több mint 28 milliószor használták a mobilfizetési rendszert

2018.01.09.
A társaság összesítője alapján a rendszeren megvalósított ügyletek forgalma - az államnak és az önkormányzatoknak megfizetett díjak - meghaladta a 19 milliárd forintot, mobilparkolásból 11,6 milliárd forint, autópálya e-matricából, hu-go topup és viszonylati jegyből pedig 8,1 milliárd forint származott. Kiemelték, hogy a rendszer 2014. július 1-jei bevezetése óta a tavaly elért, több mint 28 millió tranzakció a működés megkezdésétől számított legmagasabb, amely jól mutatja, hogy a lakosság készpénzmentes, modern fizetési szolgáltatások iránti igénye folyamatosan növekszik. A közlemény idézi Veres Mihályt, a zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, annak érdekében, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben használja a készpénzmentes mobilfizetési szolgáltatásokat, tavaly december közepétől megkezdték az e-matrica mobilfizetéssel történő vásárlás és a mobilparkolás népszerűsítését. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly elindult a nemzeti elektronikus jegyrendszer platform fejlesztése, illetve 2018. első felében átadhatják a Pécs behajtás - védett övezet projektet és a debreceni intelligens kerékpártároló megoldást is. A tervek szerint idén megvalósítják a V4 smart platform projektet, amelynek célja, hogy a V4 tagországokban közösen bevezethető, egységes, a lakosság kényelmét és a közigazgatást segítő elektronikus szolgáltatások épüljenek ki - olvasható a közleményben.

Több dolgozót bocsátanak el a Vauxhalltól

2018.01.09.
A Vauxhall és az Opel márkát tavaly vásárolta meg a PSA a General Motorstól. Októberben a PSA bejelentette, hogy 2017 végéig mintegy negyedével csökkenti a dolgozók számát az üzem versenyképességének javítása érdekében. Az Opel Astra modelleket Vauxhall márkanév alatt gyártó üzem áprilistól kezdve egy műszakban termel.

Szabálytalan előzések a ködben

2018.01.09.
 Hajnalban és a kora reggeli órákban egyre gyakrabban és egyre intenzívebben fordul elő köd, a páralecsapódás miatt pedig egyes szakaszok csúszósabbá válhatnak, emiatt fokozott elővigyázatossággal kell közlekedni. Célszerű lassabban, nagyobb követési távolságot hagyva vezetni, és rendesen kivilágítani a járművet. Fontos a követési távolság növelése, ködben nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot. A képre kattintva vakmerő előzéseket láthat a videón. Ilyen időjárási körülmények között lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől, továbbá ismételten felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között - a 7500 kilogrammot - meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel! A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2018. január 8-án 8 óra és 15 óra között közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. Az intézkedés elsősorban a nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzésére irányult. Az ellenőrzés időszakában a rendőrök szabálytalan előzés miatt összesen kilenc járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, továbbá - a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából - egy külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.

Diszkontok - a Ryanair utasforgalma bővült a legnagyobb mértékben tavaly

2018.01.09.
A Ryanair MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 12 havi gördülő utasforgalom december végével 129 millió volt, 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A decemberi forgalom azonban a pilótahiány miatt végrehajtott kapacitáscsökkentés következtében mindössze 3 százalékkal nőtt tavaly decemberhez viszonyítva. A járatok töltöttségéről a Ryanair nem közölt adatokat. Az angol easyJet az elmúlt 12 hónapban 81,6 millió utast fuvarozott járatain, 9,6 százalékkal többet, mint az előző évben, a járatok kihasználtsága pedig 1,6 százalékponttal 93 százalékra javult. A magyar kötődésű Wizz Air százalékos arányban a Ryanairnél is nagyobb, 21 százalékos mértékben tudta növelni utasforgalmát, részben az alacsonyabb bázisnak köszönhetően. A Wizz Air 2017-ben 30,9 millió utast fogadott a gépek fedélzetén, az Airbus A320-as családba tartozó gépek kihasználtsága 2,3 százalékponttal 91,4 százalékra javult.

Visszaszorulóban a dízel a német autópiacon

2018.01.09.
A Duisburg-Essen egyetem CAR autóipari kutatóintézetét vezető Ferdinand Dudenhöffer az AFP hírügynökséggel közölte: a dízelek részaránya az idén 30 százalék alá csökken az újonnan forgalomba helyezett járművek között Németországban, és az elkövetkező három-öt évben pedig tovább csökken, 30 és 20 százalék között alakul majd. Tavaly decemberben 32,8 százalék volt a dízelek részaránya a német autópiacon, száz hónapja a legalacsonyabb, holott 2017 elején még 44,8 százalékon állt az arány. A dízelek népszerűségének a csökkenése négy fő okra vezethető vissza az autóipari szakember meglátása szerint. Az egyik ok annak a kockázata, hogy kitilthatják a dízeljárműveket a nagyvárosok belvárosi forgalmából. A másik, hogy a benzinmotorokra épülő hibrid hajtásláncok már a dízelekével vetekedő fogyasztási megtakarítást kínálnak. Harmadik okként felmerült már a dízelüzemanyag adókedvezménye megvonásának a lehetősége is. A dízel Németországban nagy adóelőnyt élvez a többi üzemanyaggal szemben. A benzin ára literenként 66 eurócent, a dízel 47 eurócent üzemanyag adót tartalmaz. A dízel térvesztésének a legfőbb oka azonban a negyedik, mégpedig az, hogy a jövőben már a céges üzemeltetők is elveszíthetik az érdeklődésüket iránta. Miközben a lakossági tulajdonba kerülő autók körében már 20 százalékra csökkent a dízelek részaránya, a céges autók körében még nem nagyon mutatkozik meg a részarány csökkenése, mivel ezek a járművek főként lízingkonstrukcióban üzemelnek, ami mentesíti a felhasználót a tulajdoni kockázatoktól. A lízingtársaságoknál azonban már növekedésnek indult a ki nem használt dízeljárművek aránya. A társaságok ezért díjaik növelésére fognak kényszerülni, ami viszont a felhasználók számára teszi majd még kevésbé vonzóvá a dízelautókat. Meg kell szabadulnunk a dízelt övező mítosztól és meg kell szüntetnünk a dízel adóelőnyét annak érdekében, hogy megvethessük az elektromos mobilitás alapjait Németországban" - szögezte le Ferdinand Dudenhöffer.  
Címkék: 

Munkahelyteremtő pályázat 5 milliárd Ft keretösszegből!

2018.01.09.
A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatást igényelhetnek: - új műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések, beszerzése - szabadalom, licenc és know-how beszerzése - ingatlan vásárlása, bérlése - új épület, épületrész építése A támogatás mértéke régióként eltérő, de maximum 75% lehet! A pályázat keretösszege 5 milliárd forint, így egy vállalkozás minimum 3 millió, maximum 240 millió forintot igényelhet. A tender célja a munkahelyteremtő beruházások létrehozása, így kitétel, hogy a fejlesztéssel érintett telephelyen a pályázó legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesítsen új munkahelyet. A támogatás feltétele továbbá, hogy a fejlesztés befejezését követő 90 napon belül a tervezett teljes létszámbővítés megvalósuljon. A létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől számított 3 évig szükséges folyamatosan fenntartania a vállalkozásnak. A támogatás intenzitása régiónként az alábbiak szerint alakul:  - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl régiókban 50%, - Közép-Dunántúl régió 35%, -  Nyugat-Dunántúl régió 25%, - Közép-Magyarország régió (felhívásban rögzített települései) 35% - Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken 20%. Amennyiben de minimis támogatásként igényli a támogató országosan maximum 75 % lehet a támogatás intenzitása. A pályázatok benyújtása 2018. február 9-ig lehetséges, amelyből csaknem 600 vállalkozásnál több ezer új munkahely jöhet létre. A támogatás összege minden nem regisztrált álláskereső személy esetén 1,5 millió Ft/új munkahely, amelyet kiegészítő támogatásokkal lehet emelni. Amennyiben a nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, ha olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft adódik hozzá alap 1,5 millió Ft/új munkahelyez. Amennyiben a beruházás kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új  munkahelyenként további 400 ezer Ft jár.   A munkahelyteremtő kiírás rendkívül népszerű, amelynek beadási határideje 2018. február 9., így nem éri meg késlekedni! Kérje segítségünket a +36 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen, hogy fejlesztési elképzeléseit személyesen is megbeszélhessük!

A közösségi médiában a Forma-1 volt legtöbbet növekvő sportmárka

2018.01.09.
A Liberty Media adatai szerint ennek eredményeként 11,9 millió követőjük lett a Facebook, Twitter, Instagram és YouTube oldalaikon, ami 54,9 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest. Nőtt a versenysorozat televíziós nézettsége is, a húsz legnagyobb F1-es piacon 1,4 milliárd néző látta a Forma-1-es versenyhétvégék műsorait, ami 6,2 százalékkal több, mint volt egy évvel korábban. A húsz futamot - élőben vagy felvételről - körülbelül 603 millióan látták. Az adat úgy is egy százalékkal nőtt 2016-hoz képest, hogy tavaly eggyel kevesebb versenyt rendeztek. Forrás: m4sport.hu

Eltűnt maláj utasszállító - újraindítják a keresést

2018.01.09.
A texasi vállalkozás csak akkor részesül sikerdíjban, ha megtalálja a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járatának maradványait. Az Ocean Infinity azt tervezi, hogy modern keresőhajóval 25 ezer négyzetkilométeres területet fésül át az ausztrál vizek közelében. Szakértők azt vélték a legvalószínűbbnek, hogy a gép valahol Ausztrália közelében, az Indiai-óceán déli részén csapódott a vízbe - emlékeztetett Liow Tiont Lai. A Boeing 777-es típusú repülőgép 2014 márciusában tűnt el 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén. Az MH370-es járaton lévők hozzátartozóinak minden tiltakozása ellenére a keresést több mint ezer nap után, 2017 januárjában leállították a maláj, a kínai és az ausztrál hatóságok. A költségek addigra több mint 150 millió dollárt emésztettek fel. A maláj utasszállító eltűnése a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye.

Dakar: Al-Attijah és Sunderland győzött - Szalayék borultak

2018.01.09.
Az autósok között a hétfőn másodikként célba érő, 13-szoros Dakar-bajnok, egyben címvédő francia Stéphane Peterhansel vezet. A harmadik etapon a mezőny összesen 502 kilométert teljesített Peruban, ebből 296 kilométer volt a gyorsasági szakasz. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős bukott, először az önindító ment tönkre, majd hét kilométerrel a cél előtt "leestek" egy dűne tetejéről. - Felborultunk, az autó az oldalán állt meg, megint elment belőle a töltés, úgyhogy hiába állított talpra valaki, nem tudtunk továbbmenni. Jött egy másik autó, aki húzott egy ideig, de amikor egy magasabb dűnéhez értünk, ott hagyott az aljában - nyilatkozta a pilóta. Szalay hozzátette: végül este tíz körül egy perui társuk segített rajtuk, így értek el a szerelőikhez. A viadal honlapja szerint Szalayék egyelőre összetett időeredmény nélkül állnak. Dési János, az egyetlen még versenyben lévő magyar motoros - Horváth Lajos technikai hiba miatt feladni kényszerült a Dakart -, a szakaszon 102. lett, míg összetettben 107. helyen áll. Eredmények (a verseny honlapjáról): 3. szakasz, Pisco-San Juan de Marcona (502 km, gyorsasági 296 km): autósok (44 célba érkező alapján): 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Gazoo) 3:09:08 óra 2. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 4:05 perc hátrány 3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 6:07 p h. Összetettben: 1. Peterhansel, Cottret 6:34:58 óra, 2. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot) 3:11 perc hátrány, 3. al-Attijah, Matthieu Baumel 7:43 p h. Motorosok (121 célba érkező alapján): 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 3:20:43 óra 2. Kevin Benavides (argentin, Honda) 3:03 perc hátrány 3. Toby Price (ausztrál, KTM) 3:28 p h. ...100. Dési János (KTM) 1:55:32 ó h. Összetettben: 1. Sunderland 6:44:23 óra, 2. Benavides 4:38 perc hátrány, 3. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 5:00 p h., ...107. Dési 5:31:57 ó h. A mezőny Perun, Argentínán és Bolívián halad keresztül, 9000 kilométert teljesít, és a végig versenyben maradók 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában érnek célba. Kedden a San Juan de Marcona környéki 444 kilométeres etap vár a versenyzőkre, 330 kilométer lesz a gyorsasági.

Még nem döntöttek a rendszámok jövőjéről

2018.01.08.
Pár éve még 2030 környékére várták a hatóságok a mostani, 1990 augusztusában indított 3 szám és 3 betű kifutását, ám annyira felpörgött az új és használt autók forgalomba állítása, hogy ha így folytatódik, 2025 környéke a reálisabb dátum. Hogy utána milyen rendszámok lesznek, egyelőre nem tudhatjuk. Egy autókereskedő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta: érezhetően növekedtek az eladásaik az elmúlt másfél évben, mind a használt, mind az új autó piac területén, az új autó szegmens esetében tovább erősödött a kkv-szektornak a kishaszongépjármű vásárlása. „Ez köszönhető volt a Növekedési Hitelprogramnak, ami alacsony kamattal rendelkező támogatást nyújtott a vállalkozói szférának” – közölte, majd megjegyezte: folyamatosan emelkedik a magánszemélyek vásárlása is. Variációk a P-s rendszámok kifutása után Marinka István, a Magyar Autóklub főtitkár-helyettese elmondta: néhány betűkombinációt eleve kizárnak, O betűvel, az összekeverhetőség miatt, nem kezdődött rendszám, azonban még jó néhány betű- és számkombináció elképzelhető. „Magyarországon örömtelien bővül mind az új autók értékesítése, mind a külföldről behozott autók üzembe helyezése” – tette hozzá. A Magyar Autóklub főtitkár-helyettese megjegyezte: létezik olyan rendszer is, például Svájcban, ahol a tulajdonos birtokolja a rendszámot, így az is egy rendszámot használ, akinek egyszerre több autója van. Népszerű a terület szerinti rendszámok kiosztása is, amely megyére vagy valamilyen területi körzetre, nagyobb városra vonatkozik – mondta. Az új típusú rendszámnak megfelelő információt kell hordoznia A Magyar Autóklub, mint a magyar autós társadalom érdekvédelmi szervezete, azt az álláspontot fogja képviselni, hogy olyan, Európában már működő és bevált rendszer váltsa le a 3 betű, 3 szám kombinációt, amely megfelelő információkat tud nyújtani a gépjárműről és annak használójáról – hangsúlyozta Marinka István. Hozzátette: az új típusú rendszámnak megfelelő mennyiséget kellene majd biztosítani ahhoz, hogy újra, akár évtizedekre lekerüljön ez a kérdés a napirendről. Egyre többen vásárolnak új autót Egyre többen visszatérnek arra, hogy az eddig elhalasztott autócseréjüket megejtsék, valamint egyre nagyobb bizalommal fordulnak a vásárlók a különböző hitelkonstrukciók irányába – közölte. Önmagában az ország gazdasági állapota az, ami leginkább kihat arra, hogy egyre többen vásárolnak új autót – mondta Marinka István.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója