Bizarr halálos balesettel indult az ünnep

2023.03.15.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. március 15-én, 7 óra körüli időben Viszák külterületén egy, erdei úton közlekedő traktor pótkocsijáról – eddig tisztázatlan körülmények között – egy 44 éves férfi leesett és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - adta hírül a police.hu szerda reggel. Kérjük, vezessenek, óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

INA-Mol: az utolsó fázisba érkezett az OMV Slovenija felvásárlása

2023.03.15.
Az INA horvát olajipari vállalat és a Mol Nyrt. tavaly megállapodott az OMV Slovenija többségi részesedésének felvásárlásáról. A tájékoztatás szerint a Mol március 9-én 39 szlovéniai benzinkútra kötött adásvételi szerződést a Shell-lel. A közlemény szerint ez az egyik kulcsfontosságú pontja annak, hogy az Európai Bizottság (EB) kedvező döntést hozzon az OMV Slovenija Mol által kezdeményezett felvásárlásáról. A Mol-csoport a lépéssel megerősíti elkötelezettségét a piaci versenyképességre vonatkozó, EB által támasztott valamennyi követelmény teljesítése mellett, és kifejezi készségét az átvételi folyamat lezárására a következő hónapokban. Az OMV Slovenija 120 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatával az ország második legnagyobb üzemagyag-forgalmazója, amely három különböző márkanév alatt működik: OMV, Euro Truck és Avanti/DISKONT. Az INA jelenleg 7,75 százalékos részesedéssel rendelkezik az OMV Slovenijaban, a Mollal kötött szerződés értelmében pedig részesedését 33 százalékra növeli. A Mol MTI-hez kedden eljutatott közleményében megerősítette a tranzakció részleteit, és egyebek mellett azt írta, az OMV Slovenija üzletág megvásárlása erősíti a versenyképességet a szlovén piacon, tekintettel arra, hogy a Mol-csoport teljes termelési, logisztikai és feldolgozó kapacitását a jelenleginél nagyobb mértékben lehet majd hasznosítani a tágabb régióban. A Mol a regionális piacon a kőolajtermékek egyik vezető független beszállítója, minekután sikeresen irányítja és fejleszti a teljes logisztikai láncot - tették hozzá. Az ügylet lebonyolítása alatt az összes benzinkút - beleértve a 39-et is - változatlanul üzemel. A Mol Shell-lel kötött megállapodása alapján az eladott töltőállomások dolgozóinak munkaviszonya a tranzakció lebonyolítását követően is folytatódik. A Mol-csoport három finomítót és két petrolkémiai üzemet üzemeltet Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, valamint csaknem 2500 benzinkútból álló hálózattal rendelkezik Közép- és Délkelet-Európa 10 országában. A Mol-csoport üzemanyag-kiskereskedelmi szegmense piacvezető a legtöbb országban, ahol működik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Csökkent a Skoda Auto üzemi nyeresége tavaly, de a bevétel nőtt

2023.03.15.
A Skoda tavalyi gazdasági eredmémyét negatívan befolyásolta az ukrajnai háború, a magasabb termelési költségek és az árfolyamok kedvezőtlen alakulása is - mutatott rá a közlemény. A Skoda Auto bevételei ugyanakkor 18,5 százalékkal 21 milliárd euróra emelkedtek tavaly. A cseh autógyár már korábban nyilvánosságra hozta, hogy tavaly 731 300 személygépkocsit szállított ki megrendelőinek, ami éves összehasonlításban 16,7 százalékos csökkenés. Ennek okait a cég a folytatódó chiphiányban, az ukrajnai háborúban, a beszállítói hálózat gondjaiban, a növekvő energia- és nyersanyagárakban, valamint a globális autópiacokon uralkodó bizonytalanságban jelölte meg. A Skoda Auto világszerte 45 ezer embernek ad munkát. Jelenleg több mint tíz modellt kínál az érdeklődőknek, ezek a következők: Fabia, Rapid, Scala, Octavia, Superb, Kamiq, Karoq, Kodiaq, EnyaqiV, Enyaq Coupé iV, Slavia és Kushaq. Csehországon kívül a Skodának nagyobb összeszerelőüzemei vannak Kínában, Szlovákiában és Indiában a konszernbeli partnerek közvetítésével, valamint Ukrajnában és Kazahsztánban helyi partnerekkel együttműködve. Jelenleg a Skoda Auto a világ mintegy 100 országának a piacán van jelen. A közelmúltban jelentették be Mladá Boleslavban, hogy az idén a vietnami piacon is megjelennek a cseh személykocsik. A Skoda korábban Oroszországban is jelen volt, de a Volkswagen konszern bejelentette, hogy az ukrajnai háború miatt meghatározatlan időre leállítják a két oroszországi összeszerelő üzem működését, valamint a konszern autóinak kivitelét Oroszországba. A Skoda Auto számára 2021-ben az orosz piac még a második legnagyobb volt.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bolondbiztos módszer a könnyű parkolásért

2023.03.15.
A szenzoros érzékelővel vagy a parkoló asszisztenssel felszerelt autók ugyan egyre inkább terjednek, de még ma is kínálnak "fapados" modelleket, amiket bizony érezni kell. Hát még a régebbi évjáratúakat, amelyeknél nem is volt opció ez a segédlet. Ezeknél tudni kell felmérni, hogy hová fér be az autó orra, hogy mennyire van a járdaszegély, vagy hogy az utas ki tud-e szállni, ha még pár centit továbbtekerjük a kormányt. És nem mindneki ilyen Fittipaldi:  A parkolás sokaknak nehézséget okoz és úgy érezhetik, olyan ez, mint egy hadművelet: helyzetfelismerés és begyakorolt koreográfia kell hozzá. Pedig van egy módszer, ami nagyban megkönnyíti a manővert. Igaz, csak a saját otthonunkban működik, az utcán és a parkolóházakban nem. De ha naponta kell beállnunk a garázsba és már többször kitört rajtunk a frász, mert majdnem súroltuk a falat, hát érdemes alkalmazni az ún. labdás módszert. Ez arról szól, hogy ki kell mérni, melyik a garázsban az a pont, ameddig az autó még sértetlenül be tud állni. Namármost, ez lesz a viszonyítási alap, ide kell egy teniszlabdát fellógatni a mennyezetre. Az autóval addig lehet előre menni, ameddig a labda meg nem érinti a szélvédőt. Akkor stop, egy centit sem tovább! Így biztosan nem szakítja le a lökhárítót és megóvja autója karosszériáját. Forrás: motori.news További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Elsőfokú riasztás az erős szél miatt, porviharokra figyelmeztet az utinform

2023.03.15.
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki az erős szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer/órát is. A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi hivatkozáson elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon. Ma kiemelten a Dunántúlon, majd északkeleten is elérhetik a legerősebb széllökések a 60-75 km/h-t, de helyenként 80 km/h körüli széllökés sem kizárt - írta szerda reggel fél hatkor az OMSZ. Estére fokozatosan mérséklődik a légmozgás. - A  viharos erejű szél sok helyen hordja és viszi a homokot vagy a port, porvihart kavarva, így a látótávolság is lecsökkenhet a közutakon. A hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon illetve a mellékutakon, bárhol lehet letöredezett faágakra vagy kidőlt fákra számítani. Vezessenek kellő figyelemmel - figyelmeztet az utinform.hu. Reggeltől az Északi-középhegység hegyvidéki területein, majd késő délutántól az ország keleti harmadában helyenként síkvidéken is az esőt havas eső, havazás váltja fel. Síkvidéken megmaradó hótakaró nem valószínű, azonban az Északi-középhegységben ~400-500 méter felett megmaradhat a hó, a magasabb csúcsokon (Mátra, Bükk, Zempléni-hegység) akár 10-15 cm-es olvadozó hóréteg is összejöhet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ilyen az apa kulcs, a kölyök kulcs és a piás kulcs

2023.03.14.
Kulcs nélkül indult az autózás: az 1886-oas Benz Patent Motorwagen esetében a motorindításhoz elég volt a lendkereket megforgatni. Később megjelent a nem kevésbé izomerőigényes kurbli. 1910-ben készült az első autókulcs, mely a gyújtóáramkört zárta, de a motorindítás továbbra sem ment tornamutatvány nélkül. Az első belsőégésű motoros automobil megszületése után több mint negyedszázaddal született az elektromos starter: a Cadillac márkát alapító Henry Leland munkatársa, Charles F. Kettering készített sorozatgyártásra alkalmas önindítót: az 1912-es Touring Edition modellt V-nyolchengeres, 5,5 literes motor hajtotta 60 mérföldes óránkénti sebességgel. Mercedes 190 SL sportkocsi kulcsa   Fotó: Boros Jenő Ahogy napjaink sportkocsijainál, úgy a száz évvel ezelőtti modelleknél is gombnyomásra indult a motor. Az elektromos önindító megjelenésével már elég volt elforgatni a kulcsot, mely a hatvanas éveben többfunkciós lett: nyitotta az ajtót és a csomagtér fedelét, majd az üzemanyagbetöltő nyílását. A klasszikus reszelés után eljött a lézervágott, lapon mart autókulcsok korszaka: az új generációsok szára vastagabb és kevésbé hornyolt, vágásához használt gép drágább, ezért ilyenekkel nem rendelkezik minden műhely. Szóval ez már nem a haszáltautós kulcsmásolós mesterek területe. Az ezredfordulón a kulcsok fejébe transzponderchip került, ezek pótlása többnyire csak a márkakereskedésekben lehetséges. Az indításgátlók biztonságát növelték az ugrókódos rendszerek. Amerikai próbálkozás az ajtónyitásra      Fotó: Boros Jenő Az ezredfordulón az amerikai autóknál jött divatba a kilincs fölé épített tasztatúra, melyen bele lehetett pötyögni a nyitókódot, az utólag is beépíthető megoldás nem terjedt el, a kulcsok okosodása viszont nem állt meg. A keyless go megoldással már elő sem kell venni a kulcsot a zsebből, táskából, mert az autó közelében nyitja a központi zárat, és beülés után is így indítható a motor. A klasszikus kulcstollakat már csak akkor kell kihajtani, ha lemerül a távirányító telepe, vagy az autó akkumulátora, ami miatt nem nyílnak a központi zárak. Egyre több gyártó alkalmaz vonalkódos megoldást és közlekedésbiztonsági eszközzé fejleszti az indítókulcsot. Az autó ajtajában lévő lézeres leolvasó az általunk generált és mobiltelefon képernyőjén megjelenített vonalkód azonosítása után nyitja az ajtót. Az EU felmérése szerint évente közel tízezer ember hal meg az utakon ittas vezetésből származó balesetekben, ezek megelőzését és a büntetés megúszását szolgálják az alkoholszondás kulcsok. Nem véletlen, hogy ezen a területen a közlekedésbiztonságban és nem utolsósorban az ittas vezetésben is élenjáró svédek tették meg az első lépést, mert náluk minden harmadik balesetnél szerepe volt az ittas vezetésnek. Elsőként a Saab épített autójába szondával kombinált jeladós indítókulcsot, melynek csutorájába fújva ellenőrizhető volt a vezető alkoholszintje: az elektronika ennek megfelelően engedte, vagy tiltotta a motorindítást. Nehezen játszható ki, mert hőmérsékletfigyelője észreveszi, ha nem tüdőből, hanem pumpából érkezik a levegő. Hasonló eszközt fejlesztett 2007-ben a Volvo, melynek Breathalyzer nevű szerkezete az ittas vezetőket igyekszik távol tartani az utaktól, azáltal hogy egyszerűen nem engedi elindítani a járművet. Az Alcoguard üzemanyagcellás technológiára épül, ilyen módszerrel működő eszközöket használ a legtöbb európai rendőrség is. A vezetőnek indítás előtt egy drót nélküli, kézben tartható mobil egységbe kell fújnia, a lehelet kiértékelése után a mobil egység rádiójellel továbbítja az adatokat a kocsi elektronikus rendszerének. Amennyiben a véralkohol szint meghaladja a 0,2 g/literes értéket, a motor nem indul be. A lélegzetelemző eredményeit a motor leállítása után 30 percig tárolja a rendszer, így a vezetőnek rövid megállások után nem kell újra elvégezni a tesztet. A Volvo Alcoguard szonda tesztjének eredményeit három fénykibocsátó dióda mutatja a mobil egységen. Zöld: 0.0-0.1 g/l alkohol, a kocsi motorja beindul. Sárga: 0.1-0.2 g/l alkohol, a kocsi elindul, de a vezetőnek nem kellene vezetnie. Piros: több mint 0.2 g/l alkohol, a kocsi motorja nem indul be. A Toyota 2007-es automata rendszere leállítja a járművet, ha érzékeli, hogy a vezető ittas, ezt a kormányba épített kéznedvesség érzékelőkkel állapítja meg. Később több modellbe is bekerült a vezető szemének mozgását, pupilláját elemző éberségjelző. A Honda és a Hitachi közös fejlesztése a kártyába épített alkoholszondás indításgátló: a 2016-os eszköz alsó mérési küszöbe 0,015 mg/l véralkohol-tartalom, vagyis pontosabban mér, mint az itthoni zéró tolerancia 0,1 mg/l-es küszöbértéke. Az Európai Bizottság terve, hogy 2050-től ne történjen halálos közlekedési baleset, a kampány részként az ittas vezetésre vonatkozó zéró tolerancia szabályt valamennyi tagországra kiterjesztené, ebben segítenének az autókba épített műszerek is. Sokan csak a rendőrségi ellenőrzésre gondolnak, pedig a bírságnál fontosabb szempont, hogy ittas vezetés esetén akkor sem fizeti a biztosító a károkat, ha az alkoholos befolyásoltságú személy nem hibás! Az okos vezető után itt az okos karkötő, az elsőt 2015-ben a Jaguar kínálta F-Pace modelljéhez: a mottó, hogy ne cipeld magaddal és zárd be a slusszkulcsot az autóba, így biztosan nem veszted el, vagy nem ázik el vízbeeséskor. Az autót zárni és nyitni az Activity Key karkötővel lehet. Ez is a slusszkulcséval megegyező frekvencián működik: biztonsági megfontolásból mindig csak az egyik eszköz működőképes. És végül egy igazi amerikai klasszikus ötlet: volt már ilyen, de feledésbe merült, pedig ez is életmentő lehet. 1995-ben a Corvette különlegesen erős változatához, a ZR sportkocsihoz mellékelt tini kulcsot a Chevrolet, mely megzabolázta a 411 lóerőnyi ménest. Szóval amennyiben a papa mégis odaadhatta bulira igyekvő fiának a bivalyerős kocsit, akkor a különleges kulcs biztonságos korlátok között tartotta a V8 hengeres teljesítményét. Az ötletet később a Ford fejlesztette tovább, és 2009-től már mindegyik modelljéhez kínálja a MyKey programozható kulcsot. mely 80 mérföldre, vagyis 130 km/órára korlátozzaa az autó sebességét, és 45, 55 illetve 65 mérföld/órás tempónál is figyelmeztető hangjelzést ad, olyat, mint a be nem kapcsolt biztonsági öv pittyegése. A MyKey rendszer korlátozza a hi-fi hangerejét és a biztonság érdekében nem engedi kikapcsolni a kipörgésgátlót, megelőzendő a költséges és veszélyes gumiszaggató mutatványokat. A biztonsági kölyökkulcs valamennyi Ford, Lincoln és Mercury modellhez jár. Az apa-gyerek kérdésre a legkorszerűbb megoldás a virtuális kulcs. A Xiaomi okostelefonok már digitális autókulcsként is működnek, vagyis ajtónyitásra, zárásra és motorindításra is alkalmasak a kompatibilis BMW és MINI modelleknél. Ami még izgalmasabbá teszi a rendszert, hogy a Google Wallet integrációval rendelkező szolgáltatás keretében nem kell fizikailag átadni a kulcsot/kártyát, így távolról is kölcsönadhatjuk kocsinkat. Az Apple 2020-ban mutatta be a Nio elektromos autókhoz használható virtuális kulcsrendszert. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újrahasznosított autó? – az Audi vizsgálja

2023.03.14.
Mindeddig csupán kevés, régi autókból kinyert anyagot használtak fel az új járművek gyártása során. Ilyen például az acél, amely leginkább szerkezeti acélként folytathatta a kiöregedett autók újrahasznosítási folyamatát követően. Az Audi változtatni szeretne ezen, újból visszavezetve a gyártásba a régi járművekből származó másodlagos anyagokat. Ennek során azonban feltétlen elejét szeretné venni az úgynevezett downcycling, vagyis az anyagok újrahasznosítás alatt bekövetkező minőségromlása jelenségének. „A MaterialLoop projekt az élettartamuk végére érkezett autók számára kidolgozott, különösen hatékony körforgásos gazdasági koncepcióról szóló ambiciózus víziónkat emeli ki” – mutatott rá Markus Duesmann, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke. „Célunk, hogy a lehető legtöbb anyagot nyerhessük vissza magas minőségi színvonalon, hogy újból felhasználhassuk őket termelésünkben. Ezzel értékes elsődleges alapanyagok takaríthatók meg, és csökkenthető a termékek ökológiai lábnyoma. A másodlagos anyagok közvetlen elérhetősége ugyanakkor az ellátásbiztonság növeléséhez is hozzájárulhat a jövőben, ez esetben ugyanis nem szükséges a nyersanyagokat újonnan kitermelni.” Fotó: Audi A MaterialLoop részeként száz autót, köztük korábbi próbajárműveket bontottak szét 2022 októberében. Az egyes alkatrészek célzott szétszerelésével jó minőségű másodlagos anyagokat, például nagyobb műanyagalkatrészeket biztosíthattak további újrahasznosításra. A bontást követően megmaradt karosszériaszerkezeteket feldarabolták, majd a partnervállalatokkal közösen különböző anyagcsoportokra, mint acél, alumínium és műanyag válogatták szét. Annak érdekében, hogy új járművei gyártása szempontjából is vizsgálhassa az újbóli felhasználást, az Audi az újrahasznosítási szakma, a márka beszállítói hálózata és a tudomány területeiről érkezett projektpartnereivel közösen alakította ki, illetve teszteli az újrahasznosítás további folyamatát. „A projekt során az iparágunkon belüli körforgásokra összpontosítunk, hogy termékeink és az azokhoz felhasznált anyagok a lehető leghosszabb ideig használhatók maradjanak. Víziónk szerint a jövőben már kevésbé kellene más iparágakra támaszkodnunk a másodlagos anyagok alkalmazásakor” – fejtette ki Johanna Klewitz, az ellátási láncolat hosszú távú fenntarthatóságáért felelős vezető. Az anyagok az Audi ellátási láncolatába való visszajuttatásának műszaki megvalósíthatósága mellett az új járműgenerációk újrahasznosíthatóságának növelése is előtérbe került. A projekt az Audi körforgásos gazdaság stratégiájának részeként értékes ismeretekkel szolgál a körforgásos gazdaság (Circular Economy; CE) gyakorlati megvalósításához. Dennis Meinen, az Audi körforgásos gazdaság szakértője: „A körforgásos gazdaság esetében lényegében az erőforrások felelős felhasználásáról van szó, amely során termékeink élettartama, javíthatósága és újrahasznosíthatósága áll a középpontban.” Az Audi A4 gyártásában kel új életre az újrahasznosított acél Noha a kísérleti projekt április végéig tart, az Audi máris értékes ismereteket hasznosíthatott a gyakorlatban, a projekt résztvevői ugyanis már vissza is vezették az első anyagokat az autógyártásba. Ily módon a projektben újrahasznosított acél nagy része az új modellek előállításában használható fel. Az első kísérlet alkalmával hat olyan acéltekercs készült, amelyek a MaterialLoop másodlagos anyagok mintegy 12 százalékos részaránya mellett is megfelelnek az Audi magas minőségi követelményeinek, így a legigényesebb szerkezeti elemekben is alkalmazhatók. Az Audi az ingolstadti présüzemben nagyjából 15 ezer belső ajtóalkatrészt tervez készíteni belőlük az Audi A4 számára. A projekt keretében végzett vizsgálatok szerint a jövőben tovább is növelhető a járművekből újrahasznosított acél aránya az acéltekercsek anyagösszetételében. Mindezeken túl a négykarikás márka és a projektpartner-vállalatok a jövőbeni modellek termékfejlesztéséhez és konstrukciós kialakításához is értékes információkhoz juthatnak. A járművek új generációi újrahasznosíthatóságának optimalizálásában a válogatási technológia fejlesztése mellett az úgynevezett körforgás-alapú tervezés (Design for Circularity) is döntő szerepet játszik. Ennek szellemében anyagválasztásuk, anyagösszetételük és moduláris kialakításuk szempontjából egyaránt eleve úgy kell megtervezni az egyes főegységeket és alkatrészeiket, hogy a járművek élettartamának végén anyagfajta szerint szétválaszthatók legyenek. A MaterialLoop kísérleti projekt további eredményeként az Audi a Volkswagen Csoporttal együttműködve olyan irányelveket dolgozott ki beszállítói számára, amelyekből kiderül, milyen módon alakíthatók ki úgy a műanyagalkatrészek, hogy tovább bővüljenek az autógyártásban rendelkezésre álló újrahasznosítási lehetőségeik. Üveg-, műanyag- és alumínium-újrahasznosítási tapasztalatok Az Audi az elkövetkező évek során folyamatosan növelni kívánja a termékkínálatában alkalmazott újrahasznosított anyagok arányát. Az Audi beszerzési részlegének célja ezért az autóipari alkalmazások minden olyan pontján érvényesíteni az anyagkörforgást, ahol az műszakilag megvalósítható, valamint gazdaságilag és ökológiailag indokolható. Ennek jegyében az Audi – egy kísérleti projektje keretében – már 2022 tavasza óta gyűjti tapasztalatait a használt autóüvegek újrafeldolgozásáról. A már nem javítható autóüvegeket innovatív újrahasznosítási eljárás folyamán először felaprítják és osztályozzák, majd az így nyert üveggranulátumot beolvasztva új autóipari síküveggé dolgozzák fel – és a Q4 e-tron gyártásában máris hasznosítják. A négykarikás márka emellett a műanyagok újrahasznosítását is intenzíven kutatja. Három műanyag-újrahasznosítási projektjének egyike, a PlasticLoop keretében az Audi és a LyondellBasell műanyaggyártó közösen dolgozott ki olyan eljárást, amely során első ízben alkalmazhatják a vegyes autóipari műanyaghulladék vegyi újrahasznosításának eljárását az Audi Q8 e-tron sorozatgyártásában. 2017 óta az Audi ingolstadti, neckarsulmi és győri, valamint a Volkswagen Csoport pozsonyi termelési helyszínén újrahasznosítási körforgásba vezetik vissza az alumíniumot. Ennek során a présüzemben keletkező lemezdarabolási hulladék közvetlenül a beszállítóhoz kerül vissza, aki változatlan minőségben ismét alumíniumlemezekké dolgozza fel. Ezeket az Audi ismét felhasználhatja a gyártás során, így értékes elsődleges nyersanyag takarítható meg, a járművek pedig kedvezőbb környezetvédelmi mérleggel kezdhetik meg élettartamuk használati szakaszát. A megadott felszereltségek, adatok és árak a németországi modellprogramra érvényesek.  

Günsel B9: Itt az első elektromos autó Ciprusról

2023.03.14.
Az autógyártás világa eddig elkerülte a Földközi-tenger szigetét. Ez változhat, mert a 2016-ban alapított Günsel autómárka a Törökország által szuverén területként követelt sziget északi részén akarja tömegesen gyártani a kisméretű elektromos autót, a B9-et. A háromajtós B9 modern megjelenést kínál. Belül egy rendezett pilótafülke található nagy érintőképernyővel, amely kijelzőként és kezelőfelületként szolgál az infotainment és a jármű funkcióihoz. A kormány mögött a vezető egy digitális műszercsoportot néz. (Kép: Günsel) Az 1,4 tonnás autót 140 kW/188 LE teljesítményű villanymotor hajtja. Az állórajtból 100 km/h-ra való sprint 7,7 másodpercet vesz igénybe, a határ 150 km/h. Az 52,6 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor 350 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé. A 80 százalékos gyorstöltés 30 perc alatt lehetséges. A Günsel eredetileg bejelentette, hogy a sorozatgyártás hamarosan indul. A gyártó honlapja azonban egyelőre nem adott konkrét információt az árakról.
Címkék: 

Tömegszerencsétlenség az M1-en: beérkeztek az első kárigények a biztosítókhoz

2023.03.14.
A hétvégén, az M1-en bekövetkezett tömegszerencsétlenség után már megérkeztek a biztosítókhoz az első kárigények. Az egyik társaságnál egy cascora történő bejelentés nyomán már az érintett gépjármű kárszemléje is lezajlott. A biztosítónál úgy ítélik meg, hogy pár napon belül megtörténhet a totálkár kifizetése is. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Egy másik társasághoz ugyancsak érkezett casco szerződés alapján kárbejelentés. Itt egyelőre még nem történhetett meg a kárszemlézés, mivel a személygépkocsikat a rendőrség egy lezárt telephelyen tárolja. Azonban ennél a társaságnál is gyorsított, soron kívüli eljárást ígérnek a károk rendezésében. A MABISZ a teendők ügyében felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, amely a további eljárás menetéről közleményben tájékoztatja a nyilvánosságot. A leggyorsabban azok számíthatnak teljes kárrendezésre, akik rendelkeznek casco szerződéssel. Ők ahhoz a biztosítóhoz fordulhatnak, amellyel a szerződést megkötötték. A baleset sérültjei, illetve a gépjárművek üzemben tartói a károsult jármű felelősség biztosítójánál, illetve a MABISZ-nál jelenthetik be igényeiket.  A társaságok arra is felhívják a figyelmet, hogy a tömegkatasztrófa minden érintettjének érdemes végig gondolnia, nem rendelkezik-e olyan egyéb – baleset vagy valamilyen kiegészítő – biztosítással, amely az adott esetben térít. Akik nem, azok is számíthatnak arra, hogy a hazai biztosítói közösség - saját, a tömeges kárrendezésre vonatkozó belső szabályozása keretében - az adott élethelyzetben lényegi segítséget nyújtó, jogcím nélküli előleget fizet. A végleges kárrendezésnél ezzel attól függően kell majd elszámolni, hogy megállapítható-e vagy sem az érintett részbeni, illetve teljes felelőssége a keletkezett károkért.    

Ha az autóm zabálja az olajat, akkor szükséges egyáltalán az olajcsere? (3.rész)

2023.03.14.
Az előző rész végén ott hagytuk abba, hogy akkor is kell-e olajat cserélni, ha nem értük el a gyár által meghatározott kilométert, viszont lejárt az egy éves csereintervallum. Akkor mondhatjuk azt, hogy ne a legdrágább full szintetikus olajat használjuk, hanem legyen egy picit olcsóbb, erős középkategóriás motorolaj, de gyakrabban lecserélve? Egy korszerű motor esetében, amelyben az olaj is egy alkatrész, amit ahhoz a motorhoz fejlesztettek, ilyesmire nincs lehetőség. A járműgyártói követelményeknek meg kell felelni. Ezek pedig nagyon sokfélék lehetnek. Vannak gyártók, akik megelégszenek a nemzetközi szabványoknak (API, ILSAC, ACEA) való megfeleléssel, míg mások -elsősorban az európai gyártók- saját specifikációkat adnak ki. Az olaj kiválasztásánál azonban az nem elég, hogy az olajos flakonon rajta van az autónk márkajele, vagy a gyártó valamilyen specifikációja, annak betűre, számra pontosan meg kell egyeznie a szervízkönyvi előírással. A motorolajok tulajdonságai egymástól olyan mértékben különbözhetnek, hogy hibás választásból akár egy motorkárosodás is bekövetkezhet.  Idekapcsolódik a HTHS viszkozitás, ami nekem sem egy ismert kifejezés, de érdekes lehet kifejteni a rövidítés jelentését A flakonokon a SAE viszkozitás jelölést tüntetik fel. Ez információt ad arról, hogy milyen az olaj viszkozitása 100°C-on. Ennél azonban működés, nagy terhelés közben a motorolaj jóval melegebb is lehet. Magasabb hőmérsékleten a különböző olajok eltérően viselkedhetnek. Az egyik sokkal jobban elveszítheti a viszkozitását, mint egy másik. A HTHS (High Tempreture High Shear) viszkozitást 150° C fokon mérik. A teszt az autópálya üzemet modellezi, amikor magas fordulatszámon, nagy terheléssel jár a motor. De miért is érdekes ez számunkra? Kisebb viszkozitású olajjal alacsonyabb az üzemanyagfogyasztás. A másik oldalról azonban a viszkozitás az, ami biztosítja kenőfilm teherviselő képességét, egy bizonyos határon túl nem lehet csökkenteni. A korszerű motorokat úgy tervezik, hogy kisebb viszkozitású -így kisebb teherviselő képességű- olajjal is biztosított legyen a megfelelő kopásvédelem. Azonban ezek közül sem mindegyikben használhatók alacsony HTHS viszkozitású olajok. Itt visszakanyarodunk a specifikációkhoz, hiszen a HTHS viszkozitást azokban határozzák meg. Két SAE 5W-30 viszkozitású olaj ebből a szempontból jelentősen eltérő lehet. Emiatt is fontos a specifikációk betartása motorolaj választásnál. Az ACEA személygépkocsikra vonatkozó rendszerében HTHS esetében három szintet különböztet meg: nagyon alacsony, alacsony, és magas. Ezt az A, B ill. C betűk és az utánuk következő számok mutatják. És minél nagyobb a szám, annál jobb az olaj gondolom Nem feltétlenül jobb, hanem más. Az egyik motorhoz jó, a másikhoz nem. Egy ACEA A5 vagy C6 specifikációjú motorolajat nem szabad betölteni egy olyan motorba, ahova ACEA A3/B4-et írtak elő. De a HTHS csak egy a számos tulajdonság közül, amit egy specifikációban meghatároznak. A legfontosabb, hogy olyan olaj kerüljön a motorba (váltóba, szervóba, fékrendszerbe), amilyet a járműgyártó előírt. Akkor a mélységek után jöjjön egy hétköznapi kérdés: Egy olajfogyasztó motor esetében szükséges az olajcsere? A tulajdonosok szerint az új olaj betöltésével folyamatosan frissül a töltet Frissül, ez igaz. De a kopásból eredő kisméretű fémrészecskék, amik az olajszűrőn átjutnak, gyűlnek a rendszerben és katalizátorként gyorsítják az olaj öregedését. Ugyanez igaz magából az öregedéséből származó, az olajban nem oldódó anyagokra is. Azt nem mondja egy gyártó sem, hogy olajcserekor csak a felét engedd le a töltetnek, frissül az úgyis.  A magas olajfogyasztás egyébként nem normális jelenség, több problémát is okozhat, mint pl. lerakódások, DPF eltömődés stb.. Az okát érdemes megkeresni és megszüntetni. Kivételt képeznek a nagyméretű stabil ipari gázmotorok, ahol a szelepkenés okán tervezetten nagyobb az olajfogyasztás. Ott nem kizárt, hogy egy motor az olajcsere-periódus alatt legalább annyi olajat megeszik, mint amennyi az olajtöltet. Itt ezer literes töltetekről beszélünk. Végül pedig egy nagyon érdekes kérdésről, a kenőolajfejlesztésről is essen pár szó Kevesen tudják, hogy ebben a legnagyobb szerepet az olajadalékgyártó vállalatok játszák. Az ő boszorkánykonyháikban állítják össze azokat az olajadalék-csomagokat amelyeket egy megfelelő minőségű alapolajhoz keverve megkapjuk a kívánt tulajdonságú kenőolajat. Korábban beszéltünk róla, hogy az olló egyre nyílik. Ma már sok egyedi igénynek kell megfelelni, univerzális motorolaj már nem létezik. Olyan is előfordul, hogy egy motorolaj csak egy bizonyos motortípushoz használható. A legnagyobb olajvállatoknak sem éri meg ilyet fejleszteni és gyártani. Valószínű, hogy csak ’gyári’ olajként kerül forgalomba. Minél újabb termékeket nézünk, egyre inkább biztosak lehetünk abban, hogy  a különböző márkák szinte semmiben sem különböznek. A MOL-LUB Kft. kenőanyagüzemében is ugyanazokat az adalékokat és alapolajokat használjuk, mint a világ többi részén. Ha megvizsgálnánk egy autósbolt polcain fellelhető egyforma specifikációjú, de különböző gyártóktól származó olajokat, a szokványos olajvizsgálati módszerekkel azonosnak találnánk őket. Akkor ezek tudatában valóban komoly marketing munka értékesíteni a motorolajat. Tényleg csak az dönt, hogy melyik „egyház” tanait követjük, például, hogy a Fiat motor a Selénia olajjal szól a legszebben: nekem volt Multijetem, és mindenkitől azt a tanácsot kaptam, hogy csak Seléniát használjak Ez akár igaz lehet, hiszen azt az olajat a gyártója az adalékgyártóval és a motorgyártóval karöltve ahhoz az egy típusúmotorhoz fejlesztette. Azonban a többi azonos specifikációjú motorolaj is elvileg ugyanolyan, hiszen ugyanazon receptúra alapján készül, ugyanazokból az alapanyagokból, függetlenül attól hogy milyen márkanév alatt kerül forgalomba. Azt gondolom, hogy egy rendkívül érdekes beszélgetésen vagyunk túl, köszönöm Attilának, hogy időt szánt rám, és ezáltal az olvasóknak is elvihettük egy kis szeletét annak, hogy mennyivel komplexebben áll össze a motorolajok világa annál, amit laikusként elképzeltünk. Ha esetleg lenne még olyan kérdése, témája a kedves olvasónak, amire itt a beszélgetés során nem került sor, akkor itt felteheti, és egy későbbi interjú alkalmával Attila válaszol majd az olvasóink kérdéseire. Addig pedig kövessenek minket Facebook oldalunkon.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója