Német védőpajzs kerül a magyar Hiúzokra

2021.05.13.
"A fenyegetést jelentő ellenséges páncéltörő lövedékeket semlegesíteni képes, úgynevezett aktív védelmi rendszerek nyújtják a ma elérhető legmagasabb fokú biztonságot a honvédség új harcjárművei számára. A StrikeShield megóvja a Lynxek személyzetét és a szállított katonákat. Ezáltal lehetővé teszi, hogy a 21. századi intenzív hadviselés viszonyai között, korszerű fegyverek tüzének kitéve is teljesítsék feladataikat" - idézte Maróth Gáspár kormánybiztost a közlemény. A kormánybiztos szavai szerint a haderőfejlesztésben kiemelt szempont a saját erők megóvása, túlélőképességük biztosítása, így "nem lehetett kérdés, hogy az új, nagy értékű fegyverrendszer-platformokat, járműveket a rendelkezésre álló legkorszerűbb önvédelmi megoldásokkal, technikákkal lássák el". A Lynx (Hiúz) gyalogsági harcjárművek beszerzéséről, valamint az eszközök nagy részét idehaza előállító vegyesvállalat létrehozásáról szóló megállapodásokat 2020 szeptemberében írták alá a német Rheinmetall és a magyar állam képviselői, több mint 2 milliárd euró értékben - emlékeztettek. Ezen belül a StrikeShield aktív védelmi rendszer több mint 140 millió eurót tesz ki - tették hozzá. Ezek a harcjárművek alkotják majd a legfontosabb fegyverrendszerét annak a korszerű nehézdandárnak, amelynek felállítását a NATO felé vállalta Magyarország. "A beszerzés egyúttal egy olyan alapvető haditechnikai eszközkategóriát állít helyre a magyar haderőben, mellyel az a BMP-1-esek több mint másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta egyáltalán nem rendelkezett" - fogalmaztak. Az első 46, még németországi gyártású Lynx 2022-től érkezik, majd további 172 járművet már a hazai üzemből kap meg a honvédség. A Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi harcjárműgyárának alapkövét 2020 decemberében tették le. A tervek szerint 2022 végén lesz a tesztüzem, amit a termelés beindítása követ - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tündöklő a Subaru és a Toyota közös gyermeke

2021.05.13.
A Subaru nyilvánosságra hozta új crossoverének dizájn-sziluettjét és a nevét – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. A Toyotával közösen fejlesztett autót a Solterra névre keresztelték. Ezzel a névvel hozzák forgalomba az egész világon, Európában, az USA-ban, Kínában és Japánban is. A Subaru Solterra név a latin "Sol" ("Nap") és "Terra" ("Föld") szavakból származik. A két „szülő” ezzel is jelezni akarja törekvését az „anyatermészettel való harmonikus együttélésre”. A modell az e-Subaru Global Platformra (e-TNGA) épül, amely a Toyota TNGA felépítményének speciális változatát hordozza. Ez utóbbit kifejezetten az elektromos autókhoz tervezték. Az alváz lehetővé teszi változó számú meghajtók beépítését, illetve az összkerékhajtást. A Subaru továbbra is titokban tartja a Solterra műszaki jellemzőit, azonban nem hivatalos adatok szerint a crossover két motort kap majd (tengelyenként egyet-egyet), amelyek biztosítják az összkerékhajtást. A közeljövőben várható, hogy a Toyota hivatalosan is előáll az elektromos crossover saját változatával, amelynek prototípusát már bemutatták április közepén, a Sanghaji Autószalonon. A piaci versenytársak között ott van egyebek között a Volkswagen ID.4 és a Nissan Ariya. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Zebrán sodort el egy anyát gyermekeivel egy teherautó

2021.05.13.
Szabóné Berki Bianka elmondta, hogy a helyi általános iskola előtti zebránál egy személygépkocsi megadta az elsőbbséget az ott áthaladó nőnek és két gyermekének. A mögötte érkező kisteherautó ezt későn észlelte, a gépkocsi bal hátuljának ütközött, és elsodorta a zebrán áthaladókat, majd egy távközlési oszlopnak csapódott. Az eddigi információk szerint az anya és a két gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte a szóvivő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Top 40 – Ezek a legnépszerűbb autók Magyarországon

2021.05.13.
A személyautó márkák versenyében vezet a Suzuki (6295 autó, 131,52 százalékos ugrás 2020-hoz képest), a japán márka piaci részesedése 14,74 százalék, mögötte a Ford második (4062 személyautó, 44,09 százalékos növekedés), dobogón szorosan a Toyota (4042 személyautó, 5,45 százalékos csökkenés), negyedik a Skoda (3019 személyautó, 15,05 százalékos mínusz). Ötödik a Dacia (2948 személyautó, 18,92 százalék esés), hatodik a Kia (2706 személyautó, 40,43 százalék plusz). Jól kezdte az évet a magyar piacon a Fiat (2478 személyautó, 58,24 százalék plusz), a Mercedes-Benz (2007 személyautó, 52,51 százalék növekedés), a Jeep (1122 autó, 91,14 százalékos növekedés), jól megy a Ssangyongnak (368 autó, 77,78 százalékos plusz), a Land Rovernek (182 autó, 323,26 százalék megugrás), a Mininek (155 autó, 43,52 százalék plusz), az Alfa Romeónak (148 autó, plusz 169,09 százalék), az Abarthnak (110 autó, 92,98 százalék plusz), a Jaguarnak (40 autó, 73,91 százalék plusz), a Cuprának (25 autó, 733,33 százalékos emelkedés), a DS-nek (21 autó, 90,91 százalék plusz) és a Ferrarinak (13 autó, 85,71 százalék plusz). Rosszul kezdte az évet, de fokozatosan javul a Volkswagen (-33,65 százalék, 2480 személyautó), a Renault (-57,49 százalék, 831 eladott személyautó), a Peugeot (-31,67 százalék, 686 személyautó), gyengén fogynak a Seatok (-35,26 százalék, 380 autó), a Mitsubishik (-31,73 százalék, 73 autó), a Subaruk (-44,44 százalék, 20 autó), mélyrepülésben a Tesla (-89,8 százalék, 5 autó), kevesen vesznek Smartot (-53,33 százalék, 7 autó) és Maseratit (-50 százalék, 2 autó). A magyar személyautó-piacon a B kategóriás SUV-ok vannak az élen (21,89 százalék részesedéssel) (bestseller az Év Magyar Autója 2021 díjat elnyerő Suzuki Vitara 2956 autóval), ezután jönnek a kompaktok (20,65 százalék a részesedése ennek a szegmensnek). Ezek közül a legkelendőbb az Év Magyar Autója 2020 díjas Suzuki SX-4 S-Cross 2213 autóval. A harmadik legnépszerűbb kategória C-SUV-oké 16,19 százalékos részesedéssel (bestseller az új Hyundai Tucson 955 autóval. A legnépszerűbb egyterű a Dacia Lodgy (505 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (474 autó), a kisautók között a Suzuki Swift vezet (942 autó), a minik között a Fiat 500 (2222 autó) az első, a nagyautók között vezet a Mercedes-Benz E-osztály/AMG (177 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában a Ford Mustang (37 autó), a luxusautók között nagyon belekezdett a Mercedes-Benz S-osztály/AMG/Maybach (103 autó), a B kategóriás egyterűk között a Toyota Proace City Verso (585 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között pedig a Skoda Kodiaq (489 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (925 jármű), a kishaszonjárművek között a Dacia Dokker Van (339 jármű), a legmenőbb pickup a Magyar Év Autója 2021 díja Ford Ranger (997 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (1310 jármű). Január-áprilisban is sok különlegesség kapott magyar rendszámot: egy-egy Jaguar F-Type, Mercedes S-osztály Maybach, Bentley Flying Spur, Bentley Continental, Bentley Bentayga, Lotus Exige, Toyota Mirai, Tesla Model S, Audi S8, Ferrari 488, Lexus RC F, Ferrari F8 Spider, Ferrari GTC4 Lusso és Ferrari F8 Tributo, két Aston Martin DBS, két Audi e-tron GT, két Ferrari SF90, három Mercedes GLS-AMG Maybach, három Lexus LC500, három Ferrari 812 GTS, három BMW X7 M, három Audi RS 7 Sportback, három Lamborghini Urus, négy Ferrari Roma, négy Audi e-tron, hat Audi RS 6 Avant, hat Jaguar I-Pace, hét BMW iX3, tíz Audi SQ8, tíz Porsche Taycan, tizenegy BMW X6 M, tizenhét Mercedes-Benz EQC, 18 Porsche 911, 19 BMW M5 (M Performance modellekkel együtt), 20 BMW X5 M, 20 Porsche Panamera, 22 Porsche Cayenne, 26 Mercedes AMG GT, 32 Mercedes-Benz G AMG, 38 Range Rover. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (93,62 százalékos piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 1474-et, 46,2 százalékos növekedés). Visszaesett a buszértékesítés, 86 ilyen járművet – mintegy nyolcada hazai gyártmány - vettek január és április között Magyarországon (66,7 százalékos visszaesés). Top 40 új autó Magyarországon 2021-ben (személyautó és kishaszonjármű, I-IV. hónap) 1. Suzuki Vitara 2956 autó 2. Fiat 500 2222 3. Suzuki SX4 S-Cross 2213 4. Dacia Duster 2057 5. Skoda Octavia 1443 6. Ford Tourneo Custom 1310 7. Kia Ceed 1105 8. Ford Ranger 997 9. Toyota Corolla 966 10. Hyundai Tucson 955 11. Suzuki Swift 942 12. Jeep Renegade 929 13. Ford Transit 925 14. Kia Sportage 789 15. Toyota Yaris/Yaris Hybrid 782 16. Ford Puma 766 17. Fiat Ducato 712 18. Toyota RAV4 683 19. Toyota Proace City Verso 585 20. Toyota C-HR 562 21. Renault Master 558 22. Toyota Hilux 537 23. Nissan Qashqai 514 24. Ford Focus 509 25. Dacia Lodgy 505 26. Skoda Kodiaq 489 27. Volkswagen Passat 474 28. Ford Transit Custom 394 29. Volkswagen T-Roc 390 30. Peugeot Boxer 375 31. Hyundai Kona 370 32. Ford Ecosport 367 33. Skoda Superb 351 34. Dacia Dokker Van 339 35. Citroen Jumper 322 36. Dacia Sandero 321 37. Skoda Scala 320 38. SsangYong Korando 317 33. Volkswagen Tiguan 313 40. Opel Crossland 308 (forrás: Datahouse) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mit keresnek a búvárok a Lánchíd alatt?

2021.05.13.
Megkezdődött a Lánchídnál a Duna medrének fém- és lőszermentesítése, a munkák előreláthatóan másfél hónapig tartanak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A BKK közleménye szerint a Lánchídon és környezetében javában tartanak a felújítást előkészítő munkák. A Duna érintett szakaszának medréről korábban szonárfelvételek készültek a híd tengelyétől mért 250-250 méteres távolságig. Az előzetes felmérések alapján, valamint a hatóságok által jóváhagyott terveknek és engedélyeknek megfelelően ezúttal - 50-50 méteres távolságon belül - újabb méréseket végeznek, illetve búvárfelderítők merülnek alá - írták. Közölték, a vizsgálatok megkezdésével párhuzamosan, szerdától a Magyar Honvédség tűzszerészei folyamatosan közreműködnek a felderítő munkákban. Az esetlegesen talált lőszereket a honvédségi szakemberek hatástalanítják, az egyéb, mozgatható fémtárgyakat pedig a pontos felmérés után búvárok emelik ki. A munkavégzés idejére az itt közlekedő hajókat elterelik, és időszakosan hajózási zárlatot is elrendelnek. A zárlat alól a munkálatokban részt vevő felderítő, honvédségi és vízirendészeti hajók mellett a folyamfelügyeleti, valamint a mentő- és tűzoltósági hajók is mentesülnek. A Lánchíd környezetében lévő területek fém- és lőszermentesítési munkái több ütemben történnek, és előreláthatólag összesen másfél hónapig tartanak. A BKK emlékeztetett, a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező, az A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet. Ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budai ugyanakkor június közepéig nyitva marad, és addig a közúti forgalom, így a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok is zavartalanul közlekednek a Lánchídon. A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között - mindkét irányban - ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak. A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás. "Cél, hogy Budapest a 150. születésnapjára 2023-ban méltó ajándékot kapjon - a megszépült Lánchidat" - írta a BKK. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hármas Skoda győzelem az összkerekes közönségszavazáson

2021.05.13.
Az összkerékhajtású ENYAQ iV nagyszerűen debütált és első alkalommal - az impot autók között - rögtön megszerezte az összkerékhajtású kategória első helyét. Az OCTAVIA 4x4 az «Összkerékhajtású autók 40 000 euró alatt » mezőnyében lett az import modellek legjobbja, míg a SUPERB 4x4 egészen a dobogó legfelső fokára állhatott az « Összkerékhajtású személyautók 40 000 euró felett » kategóriában - írja a márka közleménye. Az OCTAVIA számára ez már a hatodik ilyen elismerés, a SUPERB pedig ezzel a győzelemmel a tizenkettedik első helyét gyűjtötte be az olvasói szavazáson. A ŠKODA ENYAQ iV első alkalommal vett részt a választáson és lenyűgözte a magazin olvasóit : a tisztán elektromos SUV modellt választották meg ugyanis elsőnek a « Tisztán elektromos hajtású autók » mezőnyében. A ŠKODA első, a Volkswagen Csoport moduláris elektromos platformjára (MEB) épülő sorozatgyártású modelljével a márka eddigi legnagyobb lépését tette meg az elektromobilitási stratégiájának megvalósításához vezető úton. A cseh autógyártó zászlóshajójának két legerősebb változatában – az ENYAQ iV 80x és az ENYAQ iV RS modellekben – az összekerékhajtás mellett egy második elektromos motor is helyet kapott, mégpedig az első tengelyen. A ŠKODA ENYAQ iV modellel már április közepe óta találkozhatnak az érdeklődők a ŠKODA európai kereskedéseinek bemutatótermeiben. A ŠKODA OCTAVIA kategóriájában a legjobb import autónak bizonyult a 2014, 2015, 2019 és 2020. évi szavazásokon. A tavalyi évben a modell az összesített győzelmet is megszerezte az « Összkerékhajtású személyautók 40 000 euróig » kategóriában. Az idei sikerrel az OCTAVIA 4x4 már hatodik alkalommal végez az élen ezen a jelentős olvasói szavazászon. A ŠKODA SUPERB második generációja kategóriájában végig az import járművek élén végzett 2009. és 2013. között. 2015-ben a modell jelenlegi generációja folytatta a sikertörténetet. Az olvasók továbbá kategóriájának legjobb import járművének választották a SUPERB modellt 2016. és 2020. között.Az idei győzelem így a tizenegyedik alkalom, hogy a középkategóriás modell megnyerte az összkerékhajtású járművek olvasói szavazását. Az olvasók január 7. és február 21. között tíz kategóriában összesen 237 modell közül online választhatták ki kedvenceiket. Az « Év összkerékhajtású autója » választást az idén huszadik alkalommal rendezték meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

Kisteherautó hajtott az emberek közé - több sérült is van

2021.05.13.
Kisteherautó gázolt el több embert Rádon, a Madách utca és a Váci út kereszteződésénél. A helyszínre a váci hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet és rögzítettek egy távközlési oszlopot - írja a Katasztrófavédelem honlapja. A mentők is a helyszínen vannak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Rekordmagasságba szökhet idehaza az üzemanyagok ára

2021.05.13.
Legutóbb tegnap, szerdán, május 12-én változott az üzemanyagok ára. A gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal 430 forintra nőtt. A gázola utoljára 2018 novemberében volt 429 forint volt. A történelmi csúcs 2012 januári, majdnem 452 forint. A 95-ös benzin literenkénti átlagára változatlanul marad 431 forint. A történelmi csúcs, a 451 forintos ár 2012 áprilisi, ettől még 20 forintra van az üzemanyag. 2020 áprilisában érték el a mélypontot az üzemanyagok árai. A KSH adatai szerint ekkor egy liter 95-ös benzin 293 forintba került, a gázolaj pedig 334-be, idén áprilisban viszont már 426, illetve 424 forintba. Ez alapján a múlt hónapban 39,2 százalékos áremelkedést mért a statisztikai hivatal. A benzin átlagára három hónapja, a gázolaj ára pedig negyedik hónapja magasabb 400 forintnál. A tavaly májusihoz képest most közel 40 százalékkal kerül többe egy liter benzin, ez azt jelenti, hogy egy átlagos autót most 5600 forinttal többe kerül teletankolni, mint tavaly ilyenkor. Üzemanyagpiaci szakértők szerint a magyarországi üzemanyagárak két hónapon belül megdönthetik a 9 évvel ezelőtti rekordárat. Az üzemanyag literenkénti ára hamarosan átlépheti a 450 forintos határt.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Levetkőztették, úgy csinálta végig a ralit

2021.05.13.
A farmotoros, 204 lóerős villany-SUV minimális átalakításokkal teljesítette a kőkemény versenyt, amelynek nehézségéről mindent elárul, hogy a 90 indulóból mindössze 64 ért célba. Az ID.4-est Rhys Millen Racing készítette fel a versenyre, ami azt jelentette, hogy speciális tereprali rugókat és lengéscsillapítókat szereltek be, az alsó lengőkarokat elöl-hátul lecserélték. Feljebb tették és nagyobbra cserélték a hűtőt, így nem csak az akku- és motorhűtési kapacitás nőtt meg, de az első terepszög is javult, emellett alsó védőlemezeket szereltek fel. Belülről minden felesleges kényelmi extrát, hangszigetelést, kárpitozást és ülést kiszereltek, versenyüléseket, bukócsövet és különböző kijelzőket szereltek be. Amihez nem nyúltak, az a hajtáslánc: a 204 lóerős, hátra beépített szinkron villanymotor és a padlóba épített, 78 kWh-s lítium-ion akkumulátor is 100 százalékig gyári maradt. A verseny során kiválóan működött a kocsi, egyedül egy sérült lökhárítót kellett kicserélni. Az ID.4-est gyakran töltötték a gyorsasági szakaszok között, a legtöbbször bioüzemanyaggal hajtott generátorral. Az egymástól távol lévő pályák között pedig nem trélerrel vitték a versenyautót, hanem vontatták, mert így a rekuperáció segítségével szintén tudtak áramot juttatni az akkumulátorába. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bizarr, tripla vaddisznógázolás az M5-ös autópályán

2021.05.13.
Az M5-ös autópálya 112-113. kilométerszelvényében ma, hajnali 3 óra körül Budapest irányába egy gépkocsi, Szeged irányába két gépkocsi vaddisznót gázolt. A balesetben személyi sérülés nem történt - írja a police.hu. A rendőrök a helyszínelés idejére mindkét irányba egy-egy forgalmi sávot lezártak. (Képünk illusztráció) A helyszínelést a rendőrök valam,ikvel hajnali 5 óra előtt befejezték. Kiskunfélegyháza közelében az autópályán mindkét irányba zavartalanul haladhat a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!            
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója