Itt a Maserati Levante hibrid

2021.04.19.
Első villamosított SUV modelljének bemutatásával a Maserati a Ghibli Hybrid tavalyi piaci bevezetését követően, újabb fontos lépést tett az elektromos autók gyártása terén megfogalmazott stratégiája megvalósítása érdekében. „Gyorsabb. Zöldebb. Egyedi.” A Levante Hybrid gyorsabb, mint a dízelmotorral szerelt verzió, illetve fenntarthatóbb, mint a dízel vagy benzines változat, mindemellett egyedi jellemzőkkel bír. A Maserati SUV modellje, amely rekordot döntött az eladások terén és már önmagában ezzel impozáns helyet követel magának a márka történelmében, most utat mutat a jövőbe, mely során a Szigonyos márka átfogó átállást valósít meg az elektromos autók világába. A Maserati természeténél fogva innovatív és a Levante kifejezi a vállalat elektromos autók világába vezető stratégiájának mögöttes filozófiáját: amelynek lényege, hogy úgy kell növelni a teljesítményt, hogy közben a márka hű maradjon értékeihez. A Maserati úgy kínáljon agilitást, sebességet, luxust és vezetési élményt, hogy közben csökkenjen az üzemanyag fogyasztás. Ennek eredménye egy olyan hibrid SUV, ami magáénak tudhatja a Maserati modellekre jellemző, semmivel nem összetéveszthető dübörgő hangot. A Levante Hybridet egy négyhengeres, kétliteres motor és egy 48 voltos hibrid rendszer kombinációja hajtja, amely a lassításkor és fékezéskor keletkező energiát táplálja vissza. A hibrid változat így súlyra könnyebb, mint a hathengeres benzin-, vagy dízel motorral szerelt verzióké. Továbbá sokkal jobb súlyeloszlással rendelkezik, hiszen az akkumulátort az autó hátuljába szerelik, mely optimális tömegegyensúlyt eredményez anélkül, hogy csökkentené a csomagtér méretét. Ezzel még agilisabbá téve a Levantét, és még inkább fokozva a vezetési élményt. Köszönhetően 330 lóerős maximális teljesítménynek, és a 450 Nm-es nyomatéknak, ami már 2250-es fordulatszámon rendelkezésre áll, a Levante Hybrid öszkerékmeghajtás esetén elérhető teljesítmény mutatói bámulatosak: az autó 240 km/órás végsebességre képes, és 6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órás sebességre. Ami a külső megjelenést illeti, a Levante Hybrid egy új, Azzurro Astro névre keresztelt, háromrétegű metál fényezést kapott, ami a márka egyedi felszereltségi programjának, a Maserati Fuoriserie-nek része. További belső és külső részletek járulnak hozzá a jármű összetéveszthetetlen formanyelvéhez: bizonyos elemek kék színt kaptak, melyek a hibrid mivoltot hívatottak jelképezni, ahogyan azt már a Ghibli Hybrid modellnél is megismerhettük. Az autó külsején a három ikonikus oldalsó légbeömlő nyílás, a féknyergek, és a C-oszlopon elhelyezett logó kapott kék fényezést. Ugyanez a kék árnyalat az autó belsejében is visszaköszön, az ülések öltéseihez használta cérna színében. A Levante Hybrid Maserati Connect rendszerrel van felszerelve, ami lehetővé teszi az autó állapotának folyamatos monitorozását. A rendszer javítás, karbantartás szükségessége esetén azonnal jelez, így növelve az ügyfélelégedettségi élményt. Okostelefonnal vagy okosórával, a vezető a Maserati Connect App segítségével csatlakozhat az autó rendszerére. Ez otthonról is lehetséges virtuális személyi asszisztens (Amazon Alexa vagy Google Assist) segítségével. A Levante Hyibrid virtuális világpremierjén David Beckham, a Maserati új globális márkanagykövete, és Dardust is részt vett, aki egy exkluzív, erre az alkalomra készült zeneszámot is bemutatott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Kórházi dolgozóknak segített az abroncs forgalmazó

2021.04.19.
2021. március 11-én volt egy éve, hogy a WHO a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid19 betegséget pandémiává nyilvánította. A legnagyobb feladat az egészségügyi intézményekre hárult, akik pillanatok alatt alakították át a betegutakat és a mai napig erőn felül teljesítenek. A MARSO Kft. a KLEBER gumiabroncs márkával közösen, március és május között kiemelt figyelmet fordít az egészségügyben dolgozók felé, függetlenül attól, hogy szakdolgozó, orvos vagy éppen háttérszolgáltatásban dolgozó személyről legyen szó. A vállalatok fontosnak tartják, hogy a kórházi dolgozók biztonságban közlekedjenek autóikkal a szezonnak megfelelő gumiabroncsokon. Országosan 12 kórház munkavállalói számára tette lehetővé a két vállalat, hogy 4 darab új nyári vagy négy évszakos KLEBER abroncshoz mindössze 2 darabot fizetve jussanak hozzá, míg a másik 2 abroncsot a KLEBER márka és a MARSO közösen adományozta a kórházi dolgozóknak. Amennyiben a megvásárolt gumiabroncsokat fel is szereltették a kiválasztott MARSOPONT szervizekben, úgy a szolgáltatás árát is felezték, további támogatást nyújtva ezzel. Éppen ezért a kórházak kiválasztásánál fő szempont volt, hogy olyan városban legyenek, ahol van MARSOPONT szerviz, hiszen a felszerelést ott lehetett igénybe venni kedvezményesen. Így többek között a Veszprémben, Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, illetve két fővárosi intézményben dolgozók is éltek a lehetőséggel (a teljes lista lentebb látható). Ezzel a döntéssel közel félezer kórházi dolgozónak segített a MARSO Kft. és a KLEBER abroncsmárka. A március 1-jén kezdődő akció során 1.920db abroncshoz juthattak hozzá a kórházak dolgozói és a kampány sikerességét mutatja, hogy mindössze másfél hét alatt gazdára találtak a gumik. A két vállalat ezúton fejezi ki köszönetét azoknak a kórházi kapcsolattartóknak is, akiknek segítségével közvetlenül és gyorsan eljutott a dolgozókhoz a kampány híre! A MARSO-KLEBER Health Care névvel jelzett kampány másik elemeként a MARSO Kft. és a KLEBER abroncsmárka két egészségügyi intézménynek, a nyíregyházi székhelyű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórháznak, valamint a budakeszi Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek ajánlott fel 40-40db abroncsot, amelyet a MARSOPONT-okban ingyenesen fel is szerelnek hamarosan. Amennyiben a pandémia harmadik hullámának leszálló ágához érkezünk, a két vállalat személyesen is felkeresi a két egészségügyi intézményt. A MARSO-KLEBER Health Care kampány célja az, hogy a két vállalat közösen fejezze ki köszönetét és elismerését a kórházakban dolgozóknak, amihez a legjobb választás volt ez az akció, hiszen sok családnak jelentős segítséget jelentett a kedvezmény. MARSO és a KLEBER összefogása számszerűsítve közel 23 millió Forint támogatást jelentett! A KLEBER Health Care kampányban résztvevő kórházak: Székhely Egészségügyi intézmény Békéscsaba Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház Budapest Dél-Pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László telephelye Budapest (Budakeszi) Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Debrecen Debreceni Egyetem Klinikai Központ Győr Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Hódmezővásárhely Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Semmelweis Tagkórháza Nyíregyháza– Nagykálló– Mátészalka– Fehérgyarmat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Pécs Pécsi Tudományegyetem Szeged Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szombathely Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Veszprém Csolnoky Ferenc Kórház További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Jól áll neki az elektromosság - Opel Mokka-e

2021.04.19.
A PSA, vagyis mostmár Stellantis választása, hogy nem dedikált elektromos modelljei vannak, hanem a hagyományos autóit alakítja át elektromos hajtásúra, okos megoldás, de kompromisszumokkal jár. Mások is indultak el ezen az úton, mint például a Volkswagen az elektromos Golffal, de az inkább egy gyors lépés volt, hogy legyen elektromos autó a kínálatban, amíg megérkezik az MEB platformra épített ID. modellcsalád. Mindenesetre a franciák biztosan rengeteget spórolnak ezzel, de minden bizonnyal ez az oka annak, hogy az elektromos modelljeik hatótávja elmarad a versenytársak által forgalmazott elektromos modellekéhez képest. Így van ez a Mokka-e esetében is, ami bár stabilan hozza a 300 kilométer körüli hatótávot, messze elmarad néhány kompetitortól, bőven elegendő tud lenni, különösen városi használattal. Mindemellett kihagyják az elektromos autók nyújtotta egyik legfontosabb előnyt: nincs motor, így az utasteret bőven lehetne előre bővíteni, főleg, ha például a padlólemezben lenne az akkumulátor. Ez a megoldás az oka annak is, hogy több modelljük, ami elektromos verzióban is elérhető (Peugeot 208, Opel Corsa), nem néz ki kifejezetten elektromos autónak. Ezzel szemben a Mokka hozza a tipikus elektromos autós, kifejezetten extravagáns, különleges külsőt. Mintha ennek az autónak a tervezésénél a gondolatmenet úgy indult volna, hogy ez egy elektromos autó lesz, ami elérhető belső égésű motorral is, nem pedig fordítva. A Mercedes által bemutatott, egy magasságban lévő, duplaképernyős infotainment és műszerfal rendszert sokszor dicsértük mi is. Ez (más gyártókkal egyetemben) az Opel számára is feltűnt, így gyakorlatilag átültették azt az új Mokkába. Az infotainment egyébként is kifejezetten szép és könnyű használni, de olykor kicsit mintha megakadna a szoftver, de ez minden bizonnyal egy kezdeti probléma, amit orvosolni fognak. Mi a legmagasabb, Ultimate felszereltségű autót próbáltuk, amiből ránézésre nem maradt ki semmi, amire az embernek szüksége lehet. Belül sok hasznos tér áll rendelkezésre, a váltó hiánya különösen örömteli. Az Opel szerencsére a belső égésű motorral szerelt verziókban is shift-by-wire megoldást használ, így ott is felszabadul a középkonzol jelentős része. A kis B betűs gomb a sebességfokozatot jelző panel alatt a rekuperációt jelenti. Ebben a fokozatban az autó sok energiát termel vissza, így egyrészt gazdaságos, másrészt ha megszokja az ember és kiismeri a használatát, szinte alkalmas az egy pedálos vezetésre is. Igazán sajnálatos, hogy néhány gyártó teljesen ignorálja az egypedálos vezetés adta lehetőségeket, de szerencsére az Opel nem hagyja ki ezt a ziccert. Ami a csomagteret illeti, nem áll túl jól a Mokka. 350 literes csomagtartója bár elegendő, de nem ezzel fogunk hosszú családi nyaralásokat tervezni. Amit persze valószínűleg amúgy sem terveznénk, különösen pandémia idején, 300 kilométeres hatótávú elektromos autóval. Ez egy megbocsátható hiányosság, mégis csak egy városi autóról beszélünk, de kissé elmarad a versenytársaktól. A testvérmodell, a Peugeot e-2008 434 literes helyet ajánl, míg például a Kia e-Niroba 451 literig pakolhatunk. A Mokka-e-t a jól ismert, 50 kWh-s, 136 lóerős akkumulátor hajtja, ami a többi Stellantis által forgalmazott elektromos modellt is. 136 lóerő nem sok, de elektromos autóról lévén szó nem igazán számít ez az érték, a piroslámpánál ennyivel is bőven állva hagyjuk a forgalom nagy részét. Ami a töltést illeti, nem az autón fog múlni, hogy mennyi időbe telik a töltés: kompatibilis a gyorstöltőkkel is, akár 100 kWh-ig, a probléma inkább ott van, hogy Magyarországon egyelőre nincs elég ezekből. Ugyanakkor mivel az akkumulátor kapacitása nem olyan nagy, egy 11 kWh-s töltő is néhány óra alatt feltölti. Az Opel magyarországi honlapján egyelőre nincs ára az elektromos Mokkának. Németországban az alapverzió 34.000 euróba kerül, az általunk próbált csúcsmodellért pedig valamivel több, mint 42.000 eurót kérnek. Persze nem tudhatjuk, mennyiben tér el a specifikáció és az árazás a magyar modell esetében, de hasonló nagyságrendekkel számolhatunk valószínűleg. Ebből persze lejön az elektromos autó támogatás, tehát egy Mokka-e vételárát az alapfelszereltségű modell esetében nagyjából kilenc millió forintra érdemes saccolni, a csúcsverzió pedig valahol 12 és 13 millió között mozoghat. Utóbbi persze hatalmas összeg, de ha valakinek engedi a pénztárcája, híve az elektromos autózásnak és egy feltűnő, jól összerakott kocsit szeretne, jó választás lehet a Mokka-e. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos baleset a 83-as főúton

2021.04.19.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 83-as számú főút 61. kilométerszelvényében, Nagyszentpál térségében, április 19-én, hétfőn 6 óra 57 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi – előzés közben – egy szemből érkező autóbusznak ütközött. Az autó vezetője a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az AutoBild a Bridgestone-nak ítélte a 2021-es ‘‘Év gyártója” címet nyári gumiabroncs kategóriában

2021.04.19.
Potenza Sport – AutoBild Sportscars 2021 és Sport Auto Az ultra-nagy teljesítményű gumiabroncs, a Bridgestone Potenza Sport nyerte az AutoBild Sportscars 2021-es abroncstesztjét. A legrövidebb féktávúnak bizonyult száraz körülmények között, száraz kezelhetőségét pedig a teszt két legjobb teljesítménye közé sorolták. Nedves körülmények között szintén a Potenza Sporté volt a legrövidebb féktáv, nedves kezelhetőségét és az esős körülmények között mért teljesítményét pedig legjobbként díjazták a körpályán. A csúcskategóriás sportabroncsot kitüntették, mint az abroncsot, amivel a legkisebb a vizenfutás lehetősége, melyre az AutoBild Sportscars magazin a nedves kezelhetőség „teljesen új mércéjeként” hivatkozott. „Nagyon jó” minősítéssel szoros másodikként végzett a Sport Auto éves tesztjén2 és összesített legjobb eredményt ért el száraz körülmények között a legrövidebb féktávval, a legjobb irányíthatósággal, kiváló sávváltási képességekkel és közvetlen kormányzási reakcióval. A nagy teljesítményű gumiabroncs nedves körülmények között a legjobb pontszámot begyűjtve nagyszerű minősítéseket kapott féktávért, kiváló kezelhetőségért és magas szintű nedves tapadásért. Turanza T005 – ADAC, Auto Motor und Sport, AutoBild Allrad Az ADAC “jónak” értékelte a Turanza T005 abroncsot, ami a kiadvány által adott legmagasabb minősítés. Száraz és nedves körülmények között egyaránt jónak ítélték rövid féktávval és magas fokú tapadással, továbbá jól teljesített az üzemanyag-fogyasztás és a belső zajszint szempontjából is.3 Az Auto Motor und Sport „nagyon jó” értékelést adott, ami egy előkelő második helyezést eredményezett.4 A Bridgestone prémium minőségű nyári gumiabroncsa száraz és nedves körülmények között egyaránt kiváló eredményeket ért el. A gördülési ellenállás terén a legjobb besorolást kapta. A kiadvány szerint üzemanyag-takarékos, sokoldalú és „magas fokú biztonságú” abroncs. Az AutoBild Allrad "példásnak" nevezte, miután száraz körülmények között nagyon jól (fékezésben és kezelhetőség egyaránt legjobbként), nedves körülmények között jól (nedves körpályán a legjobbként, kezelhetőségben jól) vizsgázott, gördülési ellenállásban pedig osztályelső lett.5 „Ezek az elismerések a kutatás és fejlesztés területén szerzett tapasztalatainknak köszönhetők. Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy folyamatosan befektessünk prémium gumiabroncstermékeink fejlesztésébe, hogy magas minőségű termékeket szolgáltathassunk ügyfeleink számára. Különösen büszkék vagyunk, hogy a portfóliónk legújabb terméke, a Potenza Sport ilyen jól teljesít. Az “Év gyártója” cím elnyerése a nyárigumi-abroncs kategóriában a bizonyítéka kollégáink kemény munkájának és odaadásának” – mondta Daniel Giroud, a Bridgestone EMIA értékesítési igazgatója. AUTO BILD Sportscars 2021-es tesztje: nyárigumik, tesztjármű Ford Mustang https://www.autobild.de/artikel/sommerreifen-test-2021-265-35-zr-20-19395693.html. Tesztelve: 265/35 ZR 20-ason. Sport Auto, 04/2021. szám, 2021-es teszt: nyárigumik, BMW Z4 + Toyota Supra tesztjárművek. Tesztelve: 255/35 ZR19 és 275/35 ZR19-en. ADAC 2021-es teszt: nyárigumik, tesztjármű VW Golf VII https://www.adac.de/rund-ums-fahrzeug/tests/reifen/sommerreifen/205-55-r16/. 205/55 R 16 91 V-n tesztelve. Auto Motor und Sport 2021-es teszt: nyárigumik, VW Polo és Seat Ibiza tesztjárművek https://www.auto-motor-und-sport.de/reifentests/. Tesztelve: 195/55 R 16 H-n. AUTO BILD allrad 2021-es teszt: nyárigumik, Jeep Renegade tesztjármű https://www.autobild.de/artikel/sommerreifen-test-2021-215-60-r-17-19210169.html. 215/60 R 17-en tesztelve.  
Címkék: 

AutoWallis első negyedév: az organikus növekedés mellett a tavaly lezárt hat tranzakció is berobbantotta a gépjármű-értékesítést

2021.04.19.
Jelentős pozitív fordulat látható az AutoWallis idei első negyedéves értékesítési számaiban a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt bevezetett korlátozások ellenére. A társaság Nagykereskedelmi üzletágában közel a négyszeresére (+382,5%), 4.555 darabra ugrott az eladott új gépjárművek száma. A kiugró növekedést a 32,5 százalékos (1.251 darab) organikus bővülés mellett az év elején indult, négy országra kiterjedő Opel értékesítés robbantotta be: többek között ezen márka nagykereskedelmi értékesítésének hatására a tranzakciók összesen 250 százalékkal növelték az értékesítési számot (3.304 darab). Jól teljesített a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat Kiskereskedelmi üzletága is, amely különösen figyelemreméltó annak ismeretében, hogy a magyar személy- és kistehergépjármű-piacon eközben összességében egy százalékkal, 35.927 darabra zsugorodott az eladás*. Az AutoWallisnál az új gépjármű-értékesítések száma a tavalyi tranzakciók hatása nélkül 42 százalékkal, míg a tavalyi tranzakciók hatásására (Iniciál Autóház, Wallis Kerepesi, hazai Jaguar és Land Rover értékesítés és a ljubljanai BMW-kereskedés) összességében 238 százalékkal, 1678 darabra növekedett. A használt gépjármű-értékesítés is jól teljesített: a tranzakciókkal együtt 132 százalékkal, 434 darabra emelkedett az eladott járművek száma (tranzakciók nélkül 8 százalékos csökkenés). A szervizórák száma tranzakciók nélkül 40 százalékkal bővült, míg az említett négy tranzakciónak köszönhetően összességében a két és félszeresére (+152,7%), 29.447-re nőtt. A koronavírus miatti korlátozások még visszafogják a gépjárműkölcsönzési terület növekedési lehetőségeit, de már látható pozitív fordultat: a bérleti napok száma már 43 százalékkal növekedett, miközben a mérethatékonyság javult, ugyanis a bővülés csökkenő flottaméret (-22%) és a bérleti események számának mérséklődése (-48%) mellett történt. Mindez jól mutatja, hogy az AutoWallis jól reagált a COVID-lezárások miatt megváltozott üzleti környezetre, és költséghatékony átalakítást hajtott végre. Az első negyedév értékesítési számait Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a vállalat életében. Emlékeztetett, hogy a most publikált számok összhangban vannak azzal a korábban bejelentett tervvel, amely szerint a társaság 2021-ben a tavalyi közel háromszorosára, akár 230 milliárd forint fölé növelheti árbevételét az organikus növekedésnek és a 2020-ban lezárt hat tranzakciónak köszönhetően. Hozzátette, hogy a gazdaság újranyitásával és a turizmus élénkülésével a Kiskereskedelmi üzletágon belül a szolgáltatási tevékenységek további erősödésére számít, és az új gépjárművek megrendelésállománya is bizakodásra ad okot a járvány lecsengési ütemének bizonytalansága ellenére is. * A piaci adatokat a DataHouse szolgáltatta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az első, 99%-ban újrahasznosított anyagokból készült kisautó

2021.04.19.
A Matchbox környezettudatos törekvéseivel összhangban egy limitált szériás, 99%-ban újrahasznosított anyagokból készült Tesla Roadster kisautót is piacra dob. A játék 62,1% újrahasznosított cinkből, 1% rozsdamentes acélból és 36,9% újrahasznosított műanyagból készül. A 2022-től kereskedelemi forgalomban is kapható kisautó karbonsemleges tanúsítványt is kapott a márka a kolorádói és montanai védett füves területeket támogató karbonkredit vásárlása révén. A zöld technológiák és a környezettudatosság népszerűsítése mellett a Matchbox nemrég elindította Egy jobb jövő felé vezetünk elnevezésű programját, hogy a gyerekeket egy fenntarthatóbb jövő felé terelje a játékon keresztül. A program célja a felelősségteljes csomagolási újítások bevezetése és az öntési folyamat fejlesztése a kisautók részletgazdagságának és magas minőségének megőrzése mellett. A márka környezetbarát megközelítésének megfelelően folyamatosan bővíti az elektromos járművek számát a portfólión belül, illetve a játékszetteket elektromos jármű töltőkkel egészíti ki. „Májustól megújult termékportfolióval jelentkezik a Matchbox, a valódi autókról mintázott új modellek pedig folyamatosan érkeznek majd az év további részében. A növekvő környezeti problémák kezelése érdekében elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a márka 100%-ban újrahasznosított, megújuló vagy bioalapú műanyagokat használjon fel. Célunk, hogy a környezetbarát technológiák és gondolkodásmód megismertetése, valamint játékaink környezetbarát módszerekkel történő tervezése és gyártása révén a gyerekeket egy fenntarthatóbb jövő felé tereljük" – mondta Török Kata, a Mattel magyarországi brand managere. A Matchbox számos lépést tesz elkötelezettségének teljesítése érdekében, egyebek mellett elindítja a műanyagmentes csomagolásra való fokozatos átállást is. A Magyarországon 2022-től kapható, népszerű, számos liszenszelt és eredeti, 1:64 méretarányú kisautót tartalmazó Matchbox Power Grabs® választék lesz az első műanyagmentes csomagolású sorozat, amely FSC tanúsítványú papírból és farostból készül. Ezt követően a további termékcsaládok is műanyagmentes csomagolással érkeznek. A műanyagmentes csomagolásokkal és az újrahasznosított, megújuló, bioalapú műanyagokkal kapcsolatos vállalásain túl a Mattel a következő újrahasznosítást támogató és hulladékcsökkentő intézkedéseket vezeti be: Újrahasznosítható alkatrészeket terveznek, valamint a játékszettekben egyetlen, könnyen eltávolítható modulba foglalják az elektronikát, hogy megkönnyítsék a helyi e-hulladék újrafeldolgozási folyamatát. Megjelennek a How 2 Recycle címkék, amelyek eligazítják a fogyasztókat a csomagolóanyagok megfelelő kezeléséről. Csökkentik az energiafelhasználást, a széndioxid-kibocsátást és a hulladékot a műveleteik során.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Immár a Toyota Európa második legkedveltebb személyautó márkája

2021.04.19.
A világ legfejlettebb környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljeiről ismert japán autógyártó nem csupán Magyarországon ért el 13,1%-os  (prémium márkájával, a Lexusszal együtt 13,8%-os) rekord piaci részesedést , megőrizve piacvezető pozícióját: a Toyota és a Lexus Európában is történelmi magasságú, 6,6%-os piaci részesedéssel zárta az első negyedévet. Mindeközben történetének legmagasabb, 6,4%-os piaci részesedésével a Toyota márka a második helyre lépett elő a legkelendőbb személyautó-márkák európai listáján. A Toyota Motor Europe* értékesítési eredménye és piaci részesedése tovább nőtt 2021 első negyedévében, amikor a vállalat 287.678 járművet értékesített: ez 6 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakának eredménye. Ezzel a japán autógyártó eddigi legjobb első negyedéves európai piaci részesedését produkálta, 0,1 százalékponttal 6,6%-ra növelve részesedését, ami elsősorban az alacsony CO₂-kibocsátású, hibrid hajtású Toyota- és Lexus-modellek iránti erős keresletnek volt köszönhető. A Toyota és a Lexus összesített európai hibrid mixe újra rekordot döntött: Európában 56%, Nyugat-Európában (a vállalat ide számolva Magyarországot is ) 67% (5 százalékponttal gyarapodva), míg Kelet-Európában** 27%. Eddigi legmagasabb, 6,4%-os piaci részesedésével a Toyota márka a 2. helyre lépett előre a legkelendőbb személyautó-márkák európai listáján. “A Toyota Motor Europe erősen kezdte az évet, sőt márciusban újabb szintet léptünk, amikor a Toyota Yaris megkapta a 2021-es Év Autója címet, és első ízben vált Európa legnagyobb darabszámban értékesített autójává. Nagy bizakodással tekintünk elektromos hajtásláncú modellkínálatunkra, ami idén tovább gyarapodik, és a vásárlók komoly érdeklődését hűen tükrözi a jelentős előrendelés-állomány. Bár még túl korai lenne pontos becslésekbe bocsátkozni, várakozásaink szerint a 2021-es értékesítésünk jóval meghaladja majd a válság előtti, 2019-ben elért 1,1 milliós darabszámot.” – fogalmaz Matt Harrison, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója. A Toyota márka és az egyes modellek európai teljesítménye A Toyota értékesítési eredménye 6%-al, 268.607 darabra nőtt a idei év első negyedévében, 6,4% -os piaci részesedést érve el, ami 0,4 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest a személyautók mezőnyében. A márka legkelendőbb modelljei a Yaris, a Corolla-család és a RAV4 voltak, amelyek a teljes értékesítés 59 %-át tették ki, miközben összesített hibrid mixük 71% volt. A Toyota összesített hibrid értékesítése 15%-al nőtt a tavalyi első negyedévhez képest (148.671 darab, 55% összesített hibrid mix). A Lexus márka és az egyes modellek európai teljesítménye A Lexus 19.071 autót értékesített az év első három hónapjában, ami 4%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A márka teljes európai hibrid mixe 62% volt, ami Nyugat-Európában elérte a 93%-ot (Magyarországon 99% volt). Az összes eladás 80%-át a SUV-kínálat tette ki (RX, NX, UX, GX és LX), és a SUV-modellek 58%-a kelt el hibrid hajtással (hazánkban 99%). A tavalyi első negyedévhez képest a legnagyobb növekedést az LC (+212%) és az ES (+35%) érte el. A Toyota Motor Europe ederményei, 2021. január-március: Összesített értékesítés: 287,678 (+6% a tavalyi első negyedévhez képest) Piaci részesedés: 6,6% (+0.1 százalékpont a tavalyi első negyedévhez képest) Összesített hibrid értékesítés: 159,163 (+13% a tavalyi első negyedévhez képest) Hibrid mix: Nyugat-Európa: 67% - Kelet-Európa*: 27% -  összesen: 56% Európai Toyota eredmények 2021. január-március: Toyota értékesítés: 268,607 (+6% a tavalyi első negyedévhez képest) Legkelendőbb: Corolla család (59,288); Yaris (58,944); RAV4 (41,014) Legkelendőbb hibridek: Yaris Hybrid (45,677); Corolla Hybrid család (44,996); Toyota C-HR Hybrid (28,799) Összesített hibrid értékesítés: 148,671 (+15% a tavalyi első negyedévhez képest) Hybrid mix: Nyugat-Európa: 66% - Kelet-Európa*: 29% -  összesen: 55% Európai Lexus eredmények 2021. január-március: Lexus értékesítés: 19,071 (+4% a tavalyi első negyedévhez képest) Legkelendőbb: UX család (4,789); RX család (4,265); NX család (5,203) Legkelendőbb hibridek: UX Hybrid (4,008); NX Hybrid (3,614); RX Hybrid (1,303) Összesített hibrid értékesítés: 11,748 (-6% a tavalyi első negyedévhez képest) Hybrid mix: Nyugat-Európa: 93% - Kelet-Európa*: 9% -  összesen: 62% A 2021. január-márciusi időszak modell szerinti értékesítési eredmények listája lent olvasható TOYOTA / LEXUS ÖSSZESEN                                    287,678     TOYOTA                                    268,607 AYGO                                      22,390 Yaris (és Yaris Hybrid)                                      58,944   Yaris Hybrid                                      45,677 Corolla H/B & Touring Sports (és Hybrid)                                      32,312   Corolla H/B & Touring Sports Hybrid                                      30,766 Toyota C-HR (és Hybrid)                                      29,581   Toyota C-HR Hybrid                                      28,799 Corolla  SDN (és Hybrid)                                      26,976 Corolla SDN Hybrid                                      14,230 Prius család                                         3,150 Prius                                            583 Prius+                                         2,142 Prius Plug-in Hybrid                                            425 Mirai                                            129 Camry (és Camry Hybrid)                                         8,466   Camry Hybrid                                         2,075 Supra                                            390  RAV4 (és RAV4 Hybrid)                                      41,014 RAV4 Hybrid                                      22,589 Highlander (és Highlander Hybrid)                                         1,973 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Csoda Hegyeshalomban: megrepedt a vasfüggöny az éjjel

2021.04.18.
Schengen a kovid megjelenése óta meghalt vagy átmenetileg szünetelt. Egy év óta a magyar-osztrák, illetve a magyar-osztrák határ maga volt a pokol. Befelé péntek este és éjjel, kifelé vasárnap este és éjjel, attól függően, hogy az ingázó magyarok éppen haza felé tartottak vagy kifelé mentek. Az elmúlt hónapok bármelyik vasárnap éjjelén készülhetett volna ez a fotó. Vasárnaponként a 3-4 órás várakozás nem volt ismeretlen azoknak, akik euróban keresték a havi bérüket.   Amikor a határra értek, nagyon is úgy érezték, megdolgoznak érte. A szigorú ellenőrzések miatt ugyanis visszatért a vasfüggöny. Araszolás, egy helyben várakozás, autópályára pisilés.   Most vasárnap ismét üdítő volt a kijutás,  csak hatvan perc. Kivételesen ugyanezt írták a Hegyeshalmi határinfó csoport tagjai és az osztrák Ö3 rádióállomás útinformja.   A helyzet feltehetőleg azért javult, mert a magyar határral szomszédos Burgenland tartomány feloldotta a szigorú zárást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mesteremberek – Gumiabroncs szerelő 2.rész

2021.04.18.
Annak gondolom nem örültök, amikor úgy viszik hozzátok az autót, hogy leütik a gumit? Vagy telenyomják defektjavítóval. Azt is meg kell oldani, olyankor is próbálunk segíteni. Vannak, akik maguktól próbálnak kereket cserélni. Elsőre ez sem egy bonyolultnak tűnő dolog, mégis, voltunk mi már olyan helyszínen, hogy megpróbálta az ember lecserélni a kereket, de beszakadt az autó alja mert nem jó helyen emelte meg. Mindig vannak lelkesek, akik megpróbálják, persze az elején én is próbálkoztam, de aztán rájöttem, hogy professzionális gépekkel, sokkal egyszerűbb. Ettől függetlenül csillagkulcssal is meg lehet csinálni, ha valaki ügyes, és van rá ideje. Forrás:pixabay.com Mit gondolsz a szakmáról van elég jó szakember? Ez mindig egy nehéz kérdés. Nehéz jó, és precíz szakembert találni. Sokan vannak a szakmában, és van, aki szeret dolgozni, meg van olyan is, aki nem. Olyan munkaerőt nagyon könnyű találni, aki olyan, hogy egyik nap jön, de a következő napon már nem, mert rájön, hogy ez egy komoly, és megterhelő fizikai munka. A 17-18 colos felnik emelgetése fizikailag is megterheli az embert, és emellé kell a folyamatos figyelem, hogy finoman kezeljük a felniket. Mert nem örül az ügyfél, ha megkarcolom, vagy odaütöm a géphez a drága, és gyönyörű felnijeit. Az alkalmazott, aki ezzel nem foglalkozik az nem megfelelő munkaerő. Mindenki a saját kocsijára a legháklisabb. Ezért az ügyfelek gyakran alaposabbak, mint egy vizsgabiztos, amikor tesszük fel a kereket, jönnek velünk körbe-körbe, hogy minden rendben megy e a felrakásnál. Összességében a szakemberekre nagy szükség lenne, de egyre kevesebb jó szakember van. Mi a véleményed összeségében az autós szakmában tapasztalható szakemberhiányról, és mi a jövője a gumisoknak? Itt a szakképzéssel van probléma, nincs képzés, és nem is sokan akarnak elmenni gumiszerelőnek. Az autószerelőknél ugyanez a helyzet, nehéz embert találni. Reméljük, hogy a közeljövőben ez meg fog változni, és egyre inkább a szakmunka fog előtérbe kerülni, mert manapság már a kétkezi munkával is lehet annyit keresni, mint diplomával. Mit tanácsolsz azoknak, akiket érdekel a szakma és kacsingatnak felé? Először kellenek a biztos alapok, meg kell tanulni a szakma alapjait. A jogosítvány megszerzéséhez hasonlítanám, ahol, ha leteszed a vizsgát, akkor az még nem jelenti azt, hogy jól is vezetsz. Mert amikor először kimész a sikeres forgalmi vizsga után nyilván nem úgy megy a vezetés, mint több éves rutin után. Nálunk a gumisoknál a precizitás is fontos a gyorsaság mellett, és sokan nem gondolnak bele, de a felelősség is nagyon nagy, hiszen családok utaznak azokban az autókban, amiket mi gumizunk át. A szakma alapjait hamar meglehet tanulni, de az igazi rutin megszerzéséhez sok időre van szükség. A tavaszi téli szezonba érdemes előre bejelentkezni? Ha beindul az igazi szezon, akkor jóval hetekkel előtte érdemes bejelentkezni, mert ilyenkor nagy a roham. Az őszi cserénél őrültek háza van, ha leesik az első hó. Pedig semmi köze a hónak a téligumi cseréhez. Az emberek megvárják az első havat, és ha jön, akkor pánikba esnek, és mindenkinek azonnal nagyon fontos lesz, hogy felkerüljön a téligumi az autójára. Ebből a szempontból a tavaszi, nyári szezon kényelmesebb, mert jobban elhúzódik. De nem jó ötlet fennhagyni a téligumit, mert jobban kopik, de közel nem olyan veszélyes, mint télen nyárigumival közlekedni. Forrás:pixabay.com Ha nem gumiszerelés, akkor mi a kedvenc elfoglaltságod, ami kikapcsol? Én társasági ember vagyok, szeretünk kirándulni, együtt lenni, és jókat enni. Emellett a másik nagy szerelem a horgászat, imádom a víz közelségét nagyon megnyugtat. Bízom benne, hogy interjúnknak hála máshogy nézünk majd a kedvenc gumiszerelőnkre, ha legközelebb a műhelyében járunk. A többi mellett ez is egy olyan szakma, ahol egyre kevesebben vannak a tisztességes, és lelkiismeretes szerelők. Mindig rossz azt hallani egy szakembertől, hogy felhígult a szakma. Ettől függetlenül nagyon is fontos, hogy a jó szakembert megbecsüljük, mert csak így tud kiemelkedni munkájával, és ennek elismeréseként láthatja a műhelye előtt tavasszal és ősszel a kígyózó sorokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebook oldalunkon is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója