Augusztus 21-én kezdődik a Szentendrei út felújítása

2019.08.20.
Ahogy a BKK korábban közölte: a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával megvalósuló rekonstrukció során – amelynek elvégzését alapvetően az elhasználódott útburkolat indokolja – az útszakaszt újraaszfaltozzák, továbbá, ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül; rendezik a parkolási helyzetet, a közvilágítást, a vízelvezetési rendszert és a zöldfelületeket is. A várhatóan 2020 tavaszáig tartó felújítás alatt, a Mátyás király út októberbe nyúló felújítása miatti egyirányúsítás mellett,  a Szentendrei utat egyirányúsítják a városhatár felé, ezért változik a Szentlélek tér, illetve Dél-Pest irányú 134-es és 923-as busz útvonala. A Fővárosi Önkormányzat továbbra is elkötelezett a zöldfelületek védelme, megújítása és bővítése mellett. A területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen, amelyhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek. Ezek pótlásaként összesen 283 fa ültetése történik meg, jelentősen bővítve a kerületi faállományt. Ebből a felújításban érintett területen 25 fa ültethető el, a többi a III. kerület más részén gyarapítja majd a zöldállományt. Közlekedési változások A munkavégzés idejére a Szentendrei út Mátyás király út és Hollós Korvin Lajos utca közötti szakaszát egyirányúsítják a városhatár felé; aki a városközpont felé tart, érdemes lesz majd a Pünkösdfürdő utca–Batthyány utca, vagy a Hollós Korvin Lajos utca–Dózsa György utca útvonalon kerülnie. A beruházás első harmadában az Ürömi utat a Szentendrei út és a Dózsa György utca között a Szentendrei út felé egyirányúsítják, ezért a Szentendrei útról nem lehet majd balra fordulni. A forgalmi rend változása miatt módosul a Szentlélek tér irányú 134-es és a Dél-Pest felé tartó 923-as busz útvonala is: a Szentendrei út helyett mindkét buszjárat a Batthyány utcán és a Rákóczi úton halad. –          A 134-es autóbusz nem érinti a Szent István utca és a Czetz János köz közötti megállóit. A buszjáratra a Batthyány utcában a Szent István utca kereszteződésénél, a Rákóczi úton a Mátyás király út, majd az Attila utca kereszteződésénél, ezt követően pedig a 923-as busz Czetz János köz megállójában lehet felszállni. –          A 923-as busz nem érinti a Pünkösdfürdő utca és a Csillaghegy H megállóhelyet. A buszjáratra a 134-es busz Madzsar József utca / Pünkösdfürdő utca megállójában, majd a Rákóczi utcában a Mátyás király út kereszteződésénél lehet felszállni. A Szentendrei út felújításával párhuzamosan jelenleg is zajlik a Mátyás király út felújítása, ehhez kapcsolódóan a Mátyás király út továbbra is egyirányú a Batthyány utca irányába.

Fiat Ducato Electric 2020

2019.08.20.
Galéria képek: 

Fiat Centoventi 2019

2019.08.20.
Galéria képek: 

Fiat 500

2019.08.20.
Galéria képek: 

180-nal mehetett a tuningolt BMW, mielőtt az oszlop kettészakította

2019.08.20.
A 82-es főút 11-es kilométerénél, Gyulafirátót és Eplény között egy BMW E60 típusú személyautó villanyoszlopnak ütközött vasárnap délután, a becsadás ereje akkora volt, hogy az autó két részre szakadt. A sofőr a helyszínen meghalt, az utasát pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentők.     Az RTL Klub televízió információi szerint a 20 éves, zirci sofőr 180 km/órával hajtott a nagyteljesítményű, tuningolt BMW-vel, amikor lesodródott a 82-es főútról, és az oszlopnak csapódott. A sofőr kirepült az autóból, életét nem tudták megmenteni. Az autó utasát mentőhelikopterrel vitték kórházba, súlyos sérüléseket szenvedett, de stabilizálták az állapotát. A televízió riporterének a szerencsétlenül járt autós egyik barátja azt mondta, a fiatal sofőr néhány hónapja vette meg a német luxusautót, ekkor szerzett jogosítványt is. A 82. sz. főút ezen a szakaszát pár éve újították fel, nagy forgalmat bonyolít. Gyakoriak rajta a száguldozók, a veszélyesen előzgetők, és szinte minden napra jut egy-egy baleset is. 
Címkék: 

Milánó és Torino utcai forgalmában tesztelik az elektromos rollereket

2019.08.20.
Milánóban és Torinóban megkezdődtek az elektromos mikromobilitási tesztek, miután július 27-én hatályba lépett a kísérleti időszakra vonatkozó olasz kormányhatározat. A projekt célja a jelenlegi kaotikus helyzet kiküszöbölése. Az elektromos rollerek, a segwayek, hoverboardok és monowheelek is elárasztották a városok utcáit.  A KRESZ-re fittyet hányva cikáznak az utakon, eluralják a járdákat, veszélyt jelentve a gyalogosokra.      A kis méretű, egyszemélyes elektromos közlekedési eszközök használatát a kormányrendelet azokban a városokban teszi lehetővé, amelyek csatlakoznak a kormány kétéves kísérleti programjához. Ennek egyik feltétele, hogy az egy- és kétkerekű elektromos kisjárművek csak meghatározott utakon és a szabályok szigorú betartásával közlekedhetnek. A szabálysértőkre 26-102 euró közötti büntetés vár. A kétéves tesztidőszak tapasztalatait összesítve a kormány dönt majd arról, hogyan tovább.      Az elektromos rollerek és „rokonaik” tesztelésére vonatkozó rendelet szabályai összetettek és részletezőek. Az egyszemélyes elektromos közlekedési eszközeit mindenki használhatja nappal és jó időjárás esetén. Ám a naplemente után fél órától napfelkelte előtt  fél óráig tartó időszakban, illetve kedvezőtlen időjárási körülmények között csak olyan eszközök közlekedhetnek, amelyek fel vannak szerelve első és hátsó fényekkel, illetve reflektorral.      Az eszközöket csak felnőttkorúak, illetve olyan 14 és 18 év közötti fiatalok vezethetik, akik megszerezték a jogosítványt kismotor/moped  használatához. Utasokat nem szállíthatnak, és tilos minden „trükközés, hirtelen manőver vagy mutatványt, valamint a gyalogosokat akadályozó magatartás".     Az elektromos mikrojárművek közlekedhetnek a gyalogosok számára kijelölt helyeken, járdákon, kerékpárutakon, illetve a főutak mellett e célra kialakított sávokon.  Mozoghatnak  a 30 kilométeres zónákban, továbbá mindenütt, ahol a megengedett legnagyobb sebesség nem több 30 km/h-nál. A járművek sebességük nem haladhatja meg a 20km/h-t, amit le kell csökkenteniük 6 km/h-ra, ha gyalogosok közelében haladnak el.  

Mennyire Opelesedik a Peugeot?

2019.08.19.
A téma érzékeny, hiszen az Opelnek, mint német márkának kulcsfontosságú, hogy megőrizze az identitását. Kétségtelen, hogy a General Motors tulajdonlásának 90 éve (!) alatt az nem igen volt téma, hogy az Opel mennyire amerikai, pedig a GM családban is jó néhány közös platform és technológia került a különböző márkák autóiba, de  úgy, hogy mindegyik az maradjon ami – tehát az Opel egy innovatív német márka. A PSA (Peugeot/Citroen(DS csoport) tulajdonba kerülése nagy visszhangot kapott és sokan attól féltették az Opelt, hogy a más technológiai bázison épülő jövőben autók „franciásak” lesznek. Közös fejlesztésű autók Kétségtelen tény, hogy a radikális váltás azzal járt, hogy az új Opelek számára elérhető platformok és egyéb technológiák a PSA csoporton belül elérhető „Lego készletből” érkeztek. Mind a mai napig rejtély, hogy amikor az Opel és a PSA még a vétel előtt vagy három évvel megállapodott közös SUV és kishaszon jármű fejlesztésben, vajon megfordult-e bárkinek a fejében, hogy az Opel 2017-ben a PSA csoport részévé válik. Akár igen, akár nem, a korábban elkezdett együttműködés azt eredményezte, hogy a tulajdonos váltással egyidőben bemutatkozott az első közös „gyermek” a Crossland X, azt rövidesen követte a nagyobb SUV, a Grandland X és ma már sikeres tagja az Opel kishaszonjármű családnak az „ÉV Haszonjárműve” díj nyertese, az új Opel Combo.Ebben az időszakban fejlesztési szempontból az volt a kulcs, hogy a piacra kerülő Opel újdonságok ne csak külső és belső megjelenésre, hanem kezelhetőségre, vezethetőségre, érzésre is igazi Opelek legyenek. Új Corsa A közeljövő igazi megmérettetése az új Opel Corsa lesz, itt az Opel legsikeresebb modelljének hatodik generációjáról beszélünk. Az ősszel megjelenő kisautó első exkluzív tesztjei pontosan azt igazolják, hogy az autó feszes, jól, sőt akár sportosan is vezethető, olyan technológiákat kínál – például kategória első Led mátrix világítást és infotainment rendszert – amely igazán Opeles. De hogy jön ide a kérdés, hogy mennyire Opelesedik a Peugeot? Valóban, a PSA csoporton belüli integráció és fejlesztés még nem tart ott, hogy ez a kérdés felvetődjön. Pedig, ha valaki nyomon követi az Opel berkeiből tudható információkat, az olyan műszaki területekre bukkan, amelyeken az Opel az egész cégcsoport szempontjából kiemelt szerepet kapott a fejlesztésben. Opel központ Rüsselsheimben, az Opel Fejlesztő Központjában foglalkoznak például az alternatív meghajtások, ezen belül is az üzemanyagcellás autók fejlesztésével. Az egyre inkább elterjedő elektromos és más alternatív meghajtások az egész autózási kultúra megváltozását vetítik előre. Ezek között van az önvezető autók megjelenése – az ehhez kapcsolódó PSA fejlesztések ugyancsak az Opelnél vannak. Ha a hagyományos technológiákat nézzük, Rüsselsheimben dolgoznak egy új generációs 1.6-os benzinmotoron, itt fejlesztik a jövő manuális sebességváltóit és ugyancsak az Opelnél dolgoznak a következő évek, évtizedek kishaszonjárművein. Idő kérdése tehát, hogy válaszolni lehessen a kérdésre: Mennyire Opelesedik a Peugeot? Pontosabban idő kérdése, hogy senki ne firtassa, hogy a cégcsoport márkáinak műszaki tartalma milyen náció mérnökeinek a munkája, hiszen addigra az integráció olyan fokára ér el a cég, amikor a kérdést már értelmetlen feltenni. Eredmények  Egy biztos: az Opel egyértelműen profitált a tulajdonos váltásból. A kér évtizedes veszteség után már tavaly az első félévben félmillió eurós nyereséget produkált az Opel és az idei első félévi adatok még meggyőzőbbek: 700 millió euróval járult hozzá az Opel a PSA kiemelkedő pénzügyi eredményeihez.Az átmenet, amikorra minden modell közös platformra kerül, a tervek szerint 2024-ig tart. Addigra valamennyi Opel modellnek lesz elektromos változata és a márka nemcsak európai pozícióit hivatott megőrizni és erősíteni, hanem globálisan is akar terjeszkedni.
Címkék: 

Nagy értékű lopott Audi akadt fenn Röszkén

2019.08.19.
Egy szerb férfi jelentkezett belépésre 2019. augusztus 18-án nem sokkal 16 óra előtt egy német honosságú Audi A6 Avant típusú gépkocsival a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy az autó szerepel a körözési rendszerben, azt a német hatóságok keresik. A rendőrök a 20 millió forint értékű Audit lefoglalták. Fotó: police.hu
Címkék: 

Elkészült a világ legnagyobb kerékpártárolója

2019.08.19.
A hollandok köztudottan szeretnek kerékpározni, Utrecht pedig egyike a legkörnyezetbarátabb eszközt használó városoknak. Ha sok a biciklis, sok tároló kell. Ennek jegyében felépítették a főpályaudvar mellett a tárolót, ami inkább már garázs. Nem csak a saját kerékpárral közlekedők helyezhetik el a bicikliket, hanem ezer kétkerekűt bérelni is lehet. A terület nagysága 21 ezer négyzetméter, ami négy focipályának felel meg. Természetesen a nap 24 órájában nyitva van. A teljes beruházás 30 millió euróba került, s 2014 óta több szakaszban zajlott az építés, amíg elnyerte végső formáját. A statisztika szerint a hollandok 60 százaléka autóval jár munkába, a kerékpárosok aránya pedig 25 százalék. Utrechtben ennél is jobb az arány, így kiérdemli a legkerékpárosbarátabb városok egyikének jelzőjét.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója