Fokozottan ellenőrzi a vonatokat és vasútállomásokat a rendőrség

2019.03.25.
A Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált ellenőrzés kedden 7 órakor kezdődik és 24 órán át tart. Az akció célja a személyszállító vonatokon, vasútállomásokon és környékükön elkövetett jogsértések megelőzése, valamint az ellenük történő hatékony fellépés, a csomagok ellenőrzése a szerelvényeken, illetve a pályaudvarokon - áll a közleményben.
Címkék: 

8 gombja van, elektromos és 2021-től kapható

2019.03.25.
Lássuk, milyen paramétereknek kell megfelelnie egy sikeres elektromos szupermininek, amely városi környezetben kell, hogy helyt álljon millió felhasználóval, okos applikációkkal és önvezető képességekkel fűszerezve! A kínaiak ilyesmi minije mivel tud többet? A német és svájci partnerek Sven elnevezésű modellje elektromos, hossza mindössze 2,5 méter, szélessége 1750 mm, ezáltal kis helyet foglal az utakon és a parkolókban is – Smart-módra, keresztben beállva is. A szárny módjára csukódó ajtók révén könnyű a bejutás az 1600 mm magasságú, 2+1 üléses kocsiba. A csomagtartó mérete 210 és 580 liter között alakul. A Sven tömege mindössze 850 kg, erre jut egy 33 lóerős villanymotor, 140 kilométeres hatótáv és 120 km/órás végsebesség. A teljes mértékben hálózatba kötött járgány beltere előre személyre szabható a hőmérséklet tekintetében, és természetesen az üléspozíció és a zenelejétszás is egyéni profil alapján valósitható meg. A felhasználók dolga egyszerű, mindössze 8 kapcsoló és gomb áll rendelkezésre. A Bosch önvezető dobozával ellentétben ez nem jelez, ha ott felejtenénk a táskánkat benne. A Svan platformja készen áll az önvezető megoldások befogadására, s már 2021-től elérhető lesz a piacon.

Eger-rali - Rekordszámú előzetes nevezés

2019.03.25.
Adamovits Márk, a verseny főszervezője a hétfői, egri sajtótájékoztatón bejelentette: a küzdelem a korábbiaktól eltérően már péntek délután megkezdődik. A Dobó téri rajtceremónia után a versenyzők nem a szervizparkba hajtanak, hanem az Egerszalók-Eger szakasz rajtjához. A 4,2 kilométeres távú szuperspeciált nézőcsalogatónak szánják. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kijelentette, hogy az autósport és Eger neve már összefonódott. Oláh Gyárfás szerint ezen a helyszínen mindig pozitív fogadtatásban részesülnek, amiért köszönet jár. Berényi Ákos szakágvezető úgy vélekedett, hogy a nagyon komoly létszám jelzi: jó versenyt hozott össze a szervező. Számos külföldi indulóra is számítanak, mivel az egri verseny közép-európai zóna futam is egyben. A kiírás szerint a Credobus Eger-ralin 16 - pénteken egy, szombaton kilenc, vasárnap hat - gyorsasági szakasz vár a mezőnyre. A hosszabb gyorsasági szakaszok közül is kiemelkedik a 14,6 kilométeres Egerbakta-Pétervásárai elágazás, melyen szombaton háromszor megy végig a mezőny. Habis László, Eger polgármestere elmondta, büszke arra, hogy a megyeszékhelyek közül Eger tudhatja magáénak a legtöbb vendégéjszakát. "Mindig van miért ide látogatni, és ennek része az autósport is" - szögezte le.

A helyszínen maradt a rendszáma a cserbenhagyó autósnak

2019.03.25.
A 49 éves férfi vasárnap délután Zalaegerszegen, a 74-es főúton szabálytalanul előzött, összeütközött egy szemből érkező személygépkocsival, majd egy másik autónak is nekicsapódott. Az elöl és hátul is összetört, "biztonságos közúti közlekedésre alkalmatlan" autójával megállás nélkül elhajtott, de a helyszínen maradt a rendszámtáblája. A rendőrök nem sokkal később Zalaszentivánban állították meg a törött személyautót. A sofőr által megfújt alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a férfit további mintavételre állították elő, illetve elvették a jogosítványát és a járműve forgalmi engedélyét. A zalaegerszegi rendőrök cserbenhagyás és ittas járművezetés miatt indítottak büntetőeljárást a kemendollári férfi ellen

A Ferrarival tesztelhet Mick Schumacher

2019.03.25.
Az autosport.com és a motorsport.com szakportál azt írta, a hétvégi Bahreini Nagydíjat követő tesztelés során Mick Schumacher előbb az olasz csapattal, majd a partneristállóval, az Alfa Romeóval gyakorolhat. A tesztelésre jövő kedden és szerdán kerül sor. A hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan. A 20 éves német pilóta tavaly megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot, a hétvégén pedig bemutatkozik a Forma-1 előszobájának tartott Forma-2-ben. Január óta a Ferrari utánpótlás-akadémiájának tagja. A hét elsőségével rekorder Michael Schumacher ötször a Ferrarival lett világbajnok, kétszer a Benettonnal nyert. Az 50 éves sportember 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.  

Drágul a benzin, olcsóbb lesz a gázolaj

2019.03.25.
A benzin ára ezzel literenként 371 forintra nő, a gázolajé 387 forintra csökken. A 95-ös benzin literje legutóbb március 15-én drágult bruttó 2 forinttal, 366 forintra. A gázolaj ára múlt szerdán bruttó 3 forinttal 389 forintra csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

„Tapadókorongok”

2019.03.25.
A Nokian talán ma az egyik legambiciózusabb gyártó a világ gumiabroncs piacán. A vállalat 1898-ban kezdte meg működését, mely hőskorában Hakkapeliita néven kezdi meg abroncsainak forgalmazását. A márka később ugyan új keresztlevelet kap, amin már a Nokian név áll, de a néhány terméke azonban továbbviszi az alapítók örökségének számító Hakkapeliitta nevet. Földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan, talán nincsen mit csodálkozni azon, hogy a finn gyártó a téli abroncsainak köszönheti elismertségét. Kezdtek... A márka első téli mintázata 1934-ben debütál, és az idők folyamán a legmagasabb szintre fejlesztik termékcsoportjukat. Ezért nem véletlen az sem, hogy legtöbb a téli gumikhoz kapcsolódó szabadalom is a Nokian nevéhez fűződik, és hozza meg a hírnevet is a cégnek. Történetének elmúlt százhúsz éve alatt a márka fejlődése töretlen, aminek az utóbbi néhány év még magasabb ívet adott. A finnországi Nokia városában lévő központ, majd az oroszországi Vsevolozhsk városában épített gyárak mellett, Észak-Amerikában Daytonban is megépíti első gyártóüzemét, mely 2020-tól látja el majd el az amerikai és a kanadai piacot. A gyártói lendület nemcsak a kapacitásbővítésben érhető tetten, hanem a fejlesztési oldalon is, aminek deklarált fémjele a Nokian spanyolországi tesztpályájája. A 300 hektáron elterülő számos féle és fajta aszfaltcsík lehetővé teszi, hogy a legforszírozottabb helyzetekben és akár 300 km/órás sebesség mellett tesztelhesse a gyártó az abroncsait. Nokian tesztpályája a spanyolországi Santa Cruz de la Zarzában Ezzel a hosszúra nyúlt bevezetővel tulajdonképpen el is érkeztünk a kiskunlacházi repülőtérre, ami ugyan nem veheti fel a versenyt a Nokian Santa Cruz de la Zarzában lévő tesztpályájával, de kétséget kizáróan a reptéri is program tökéletesen megmozgatta a jelenlévők mellékveséit. A kiskunlacházi reptéren felsorakozott tesztflotta A MARSO Kft. közel harminc éve van jelen a honi gumiabroncs kereskedelemben és mára a cég piacvezető helyet foglal el a szegmensben. A vállalat szinte a megalakulásának kezdetétől fogva látja el a Nokian abroncsok forgalmazását, így a márka kiemelt szerepet kap a cég portfóliójában. A Nokian két új nyári abroncsának bemutatóját bizonyos fokig kiemelt miliő vette körül, hiszen a Powerproof és a Wetproof immáron a Nokian UHP (ultra high performance) abroncsai a német TÜV által végzett bevizsgálás és összehasonlító tesztjei szerint is a prémium kategóriába sorolandók. Ennek megfelelően kaptak hangot az abroncsok tulajdonságainak bemutatása tesztnapon, amiket nagysebességű, valós – adott esetben autópálya vagy annál magasabb – sebességi tartományokban is megtapasztalhattunk. Nokian Powerproof - kétszeres irányváltás autópálya tempóban A három modulból álló tesztprogram lehetővé tette, hogy a plénum kipróbálhassa a nagysebességnél történő száraz illetve nedves útburkolaton történő tervezett és hirtelen sávváltást továbbá azt, hogy ilyen tempónál milyenek a gumik fékezési tulajdonságait. Nokian Powerproof - kétszeres irányváltás autópálya tempóban   Powerproof     Mika Häkkinen A Mika Häkkinen bábáskodás mellett létrejövő fejlesztés négy évig tartott és úgynevezett kétzónás biztonság koncepció mentén épül fel. A Dual Zone külső kiképzése a  ferde hornyos élek révén ellenállnak a nagy oldalirányú erőknek és még magas sebességnél is pontos kezelést biztosítanak. A belső mintakialakítás pedig a víz gyors távozását segíti elő. Ennek érdekében látványos megoldást is alkalmaztak, az egyik, hogy a középen futó hosszanti mintaárkok felületének kiképzése. Ez hétköznapi értelemben úgy néz ki, mintha fel lenne „polírozva”. Nokian Powerproof - középen a mintázati mélységjelző Wetproof A nevéből fakadóan a teljesítmény mellett a mintakialakítás a még jobb és tökéletesebb vízelvezetést fokozza. Ebben a mintázatban több vízelvezető hajszálcsatornát találunk a rajzolatban. Coanda technológia Emellett alkalmazták az úgynevezett Coanda technológiát, ami felgyorsítja a víz eltávolítását az áramlás irányításával és mozgatásával, és ez hatékonyan megakadályozza a veszélyes aquaplaning kialakulását.  Wetproof abroncs mintázata Mindkét abroncs alapanyag használatában is találunk speciális összetételeket. A Powerproof esetében Dynamic Grip gumikeveréket alkalmaztak. Az itt létrehozott funkcionális molekula láncok és polimerek sűrű, rugalmas hálószerű szerkezetet képeznek, amely jobb tapadást és tartósságot biztosítanak.  A többrétegű futófelület szerkezete csökkenti a gördülési ellenállást, aminek köszönhetően üzemanyag megtakarítást is eredményez.  A Wetproof az Aqua Hybrid vegyülete dominál, ami az esős időjárás körülmények között fejti ki jótékony hatását. Ez az új generációs gumiösszetétel, amely fejlett polimer típusokkal és javított szilícium-dioxid szerkezettel rendelkezik, kiváló nedves tapadást és alacsonyabb üzemanyag-költséget biztosít. Okosmegoldások és jelölési lehetőségek a gumi oldalfalán Mind a két abroncsnál úgynevezett okos megoldásokat is alkalmaztak. A futófelület létrehozott mintázati mélységjelző segítségével mindenféle eszköz nélkül szemmel érzékelhető a felületi kopás mértéke. Továbbá az abroncs oldalfalán helyet kapott egy további jelölési pont, amin bejelölhető, hogy az abroncs az autó melyik oldalára volt felszerelve. Ez az időszakos cserék alkalmával lehet praktikus megoldás. Spontán kikerülési manőver nagy sebességnél, nedves burkolaton A tesztnapon mi résztvevők mindebből csak az élvezeti részt tapasztaltuk meg. A Powerproof teszten 100 és 135 Km/órás tartományok között autóztunk, 10 km/órával emelve a sebességhatárokat. A kétszeres egyoldali, majd az egyszeri nagy sávváltási manőverek esetében is teljes biztonságban érezhettük magunkat. Ugyan ezzel az érzéssel autózhattunk a nedves útburkolati körülmények között spontán kikerülési manőverezések alkalmával, valamit a nagysebességről nullára történő fékezés esetében is. 130 km/óráról 0 km/órára történő fékezés, kikerülési manőverrel Jó lehet ezek e forszírozott helyzetek – reményeink szerint - csak ritkán fordulnak elő a hétköznapi közlekedésben. A megélt impressziók mindenesetre meggyőzőek voltak, amik által ismét teret nyert, hogy nem csak frázis a négytenyérnyi biztonság.

OMSZ: éjszakai mentésre is alkalmasak az új helikopterek

2019.03.25.
A főigazgató elmondta, áprilisban állhatnak szolgálatba az új mentőhelikopterek. A szolgálat összesen kilenc ilyen géppel rendelkezik majd, az első három érkezhet a jövő hónapban. A korszerű helikoptereket felszerelték meteorológiai radarral, robotpilótával, lélegeztető- és újraélesztő berendezésekkel, illetve ultrahanggal. Az OMSZ múlt szombati közleménye szerint az EC135P2+ típusú gép váltja fel az eddig bérelt osztrák tulajdonú helikoptereket. Mint írták, Magyarország korábban nem rendelkezett tartalék helikopterrel, szükség esetén azt is az osztrák bérbeadónak kellett biztosítania, ezzel szemben a kilenc új gép révén esetleges műszaki hiba sem okoz átmeneti leállást a mentésben, vagyis fejlődhet a légimentés rendelkezésre állása és területi lefedettsége is.

Az ABB tölti a világ első 12 méteres, elektromos önvezető buszát

2019.03.25.
A projekt az NTU, a Land Transport Authority (LTA) és a Volvo Buses önjáró busztechnológiák fejlesztését célzó együttműködés része. A program jelenlegi, az önjáró busz próbáira fókuszáló fázisában azt bizonyítják, hogy a járművel ugyanolyan rögzített útvonalú, menetrend szerinti szolgáltatást lehet megvalósítani, mint Szingapúr jelenlegi autóbuszos tömegközlekedési szolgáltatásai.  A projektben kulcsfontosságú ipari partnerként résztvevő ABB segítségével Szingapúr újabb jelentős lépést tehet a fenntartható közlekedés megvalósítása felé. Az ABB 300 kW DC teljesítményű HVC 300P villámtöltő rendszere 3-6 perc alatt képes feltölteni a busz akkumulátorát. Az ABB töltőrendszere az OppCharge nyílt szabványú interfészre épül. Ezt az interfészt alkalmazzák Szingapúrban, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben.  A buszmegállóban vagy a járműtelepen kiépített töltőoszlopokra szerelt pantográfokkal csatlakoztatják a töltőt a buszra szerelt töltősínekhez, így a töltést a buszjárat végállomásán, a jármű normál üzemének zavarása nélkül hajtják végre. Tarak Mehta, az Energetikai Termékek Divízió vezetője így nyilatkozott: „Az ABB a világ élvonalához tartozik az intelligens és fenntartható közlekedési megoldások fejlesztésében. Az elsők között alkottuk meg azokat a rugalmas, kiváló minőségű elektromos töltőrendszereket, amelyekkel tisztább, jobb hatásfokú és költséghatékony megoldások fejleszthetők.” - Nagy örömünkre szolgál, hogy Szingapúrban részt vehetünk e mérföldkőnek számító projektben, és reméljük, hogy az itt elért eredmények elősegítik az elektromos meghajtású tömegközlekedési megoldások elterjedését az egész térségben, ahol a közlekedésből származó szennyezőanyag-kibocsátás a gyorsan fejlődő nagyvárosokban súlyos gondot jelent - mondta Tarak Mehta. Az önvezető e-buszok egyikét az önvezető járművek tesztelésére létrehozott új kutatóállomáson, a CETRAN-ban (Centre of Excellence for Testing and Research of Autonomous Vehicles) fogják üzembe helyezni. Az NTU kampuszában felépített CETRAN Szingapúr egyik korszerű járművizsgáló létesítménye, ahol a kutatók a jövőben az új funkciókat tesztelik, és tanulmányozzák, hogy a busz hogyan működik együtt a közúton közlekedő többi járművel. A másik önvezető busz az SMRT-vel folytatott együttműködés keretében egy járműtelepre kerül, ahol tesztelési célokra alkalmazzák majd.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója