Fellélegezhetnek az autógyártók, enyhül a csiphiány

2022.06.12.
Végre gyorsabban is elkészülhetnek a mezei autók, hisz az autógyártónak a félvezetőhiány közepette a csúcskategóriás modelleket kellett előtérbe helyezniük, hogy a pénzüknél maradjanak. Ahogy enyhül a csiphiány szorítása, úgy gyorsul fel a termelés, és végre rövidülnek a sokszor egy évnél is hosszabb szállítási határidők. Jó hírek érkeztek A globális félvezetőhiány, amely közel két éve okoz zavart az autóiparban, az enyhülés jeleit mutatja, legalábbis egyelőre. Sajtóhírek szerint a Mercedes Benz, a Daimler Truck (a Mercedes teherautós üzletága) és a BMW is arról számolt be különböző csatornákon, hogy a hónapokig tartó bénító kiesések után mostanra elegendő csúcstechnológiás alkatrészt kapnak a teljes kapacitású termeléshez. Az áttörés hamarabb következett be, mint azt a vállalatok előre jelezték. Az iparág fellélegezhetne, ha nem romló gazdasági teljesítménnyel és emelkedő inflációval kellene szembe néznie, miközben az elektromos járművek gyártására való történelmi átállással is kénytelen megbirkóznia. A helyzet nem könnyű, de legalább nem reménytelen. A gyártók örülnek a javuló csipellátásnak, de még nem koccintanak a győzelemre. - Még hétről hétre figyelemmel kísérjük a csipellátást, de eddig alapvetően világszerte nem volt gondunk a termelés működtetésével" - mondta az Automotive News megkeresésére Jörg Burzer, a Mercedes-Benz gyártási és ellátásilánc-menedzsmentért felelős vezetője. Az ellátási problémák itt-ott előfordulnak, mondta, de semmi ahhoz képest, mint tavaly volt - nyugtatta meg az iparági szereplőket. Visszafogott termelés Az autók iránti kereslet fellendülésével párhuzamosan az autógyártóknak vissza kellett fogniuk a termelést, mivel az üzemek világszerte nem tudtak elegendő csipet beszerezni az egyre inkább digitalizált járművekhez. A kiesések olyan súlyosak voltak, hogy a globális személygépkocsi-termelés még mindig nem állt vissza a járvány előtti szintre, sőt... Bár a kereslet csökkenésnek így van pozitív hatása is, de a gyorsuló infláció és a magasabb kamatlábak komoly aggodalomra adnak okot: mi van, ha tovább csökken a kereslet? Akkor lesz még több csip, de nem kell majd ennyi autó. Az autógyártók tehát mégsem örülhetnek annyira.  Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója nemrég jelentette be, hogy a dolgozói állományt 10 százalékkal kell csökkentenie, hogy ne kerüljön veszélybe a vállalat eredményessége. De nem mindenki olyan pesszimista, mint Musk. A német autógyártók hangulata jelentősen javult májusban az Ifo intézet felmérése szerint. Ebben az áll, hogy az autógyártók körében nőtt a bizalom abban, hogy az emelkedő nyersanyagköltségeket kompenzálva magasabb áron is eladhatják autóikat. A csipek újbóli rendelkezésre állása részben a gyengülő gazdasági kilátásokból és az romló inflációból ered, ami csökkentette a csipeket felhasználó szórakoztatóelektronikai termékek iránti keresletet. Karin Radstrom, a Daimler Truck vezetője az Automotive News összeállításában azt nyilatkozta, hogy a vállalat folyamatosan megkapja a szükséges csipeket, így képes lesz ledolgozni a hátralékos megrendeléseket. A BMW-nél is hasonlóan visszafogott optimizmusnak adtak hangot, mondván, hogy minden üzem működik, és a vállalatnál nem tapasztalnak leállásokat a csipellátás miatt. - Jelenleg a helyzet egy kicsit stabilabb - mondta a bajorok egyik szóvivője, hozzátéve, hogy a BMW továbbra is napi szinten figyeli a csipellátást, és nem zárja ki, hogy a következő hetekben és hónapokban újabb fennakadások következhetnek be. A Volkswagen-csoport, amely másokhoz hasonlóan úgy becsülte, hogy a hiány 2022 második felében kezd enyhülni, szintén stabil ellátásról számolt be, de szóvivőjük útján azt is közölték, hogy a veszélyhezetnek korántsincs még vége, a következő hónapok ellátása még minidg bizonytalan. Harry Wolters, a Paccar DAF Trucks egységének elnöke ugyanezt a tendenciát látja: - Az alkatrészellátás jobb, mint amire talán öt-hat héttel ezelőtt számítottunk - nyilatkozta a lap amerikai változatában Wolters. - Így az Egyesült Államokban és Európában növelni tudtuk a termelést. Van, ahol még mindig nem állta helyre a rend: a Volvo Trucks az Autonews megkeresésére azt nyilatkozta, hogy még mindig korlátozott a csipek elérhetősége, és arra számítanak, hogy ez hatással lesz a második negyedévi termelésre. Közben tart a a spájzolás, Jim Farley, a Ford Motor vezérigazgatója a múlt hónapban azt mondta, hogy a vállalat minden szabad csipet felvásárol a szabadpiacon. B. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Azeri Nagydíj - Verstappen győzött, mindkét Ferrari kiesett

2022.06.12.
A Red Bull 24 éves holland pilótája idei ötödik, pályafutása 25. F1-es sikerét zsebelte be, mögötte csapattársa, Sergio Pérez lett a második. A nagy rivális Ferrari mindkét pilótája, Carlos Sainz Jr. és - az élről - Charles Leclerc is műszaki hiba miatt adta fel a versenyt, az így "szabaddá váló" harmadik dobogós pozíciót a brit George Russell (Mercedes) szerezte meg. A világbajnokság jövő hétvégén a montreali Kanadai Nagydíjjal folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Felszabadítják a magyar stratégiai benzintartalékokat az OMV-leállás miatt

2022.06.12.
A Technológiai és Ipari Minisztérium közlése szerint a hazai üzemanyagellátás biztosítása érdekében Magyarország felszabadítja az ország stratégiai benzin- és dízeltartalékainak egy részét, ezzel segítve a schwechati olajfinomító tervezettnél hosszabb leállása miatt kialakult helyzetet. A felszabadított stratégiai benzin- és dízeltartalékot az OMV a lehető leghamarabb visszapótolja - írja az MTI. Hangsúlyozták: az OMV osztrák olajfinomítójának meghibásodása ellenére Magyarországon biztosított az üzemanyagellátás. A kormány kiemelt célja, hogy a lakosság és a gazdaság számára folyamatosan biztosított legyen a megfizethető üzemanyag. A tavaly novemberben bevezetett benzinárstopnak köszönhetően a magyar emberek a legalacsonyabb árat fizetik az üzemanyagért egész Európában - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hogyan lehet az autóban felejteni egy gyereket?

2022.06.12.
A héten egy szörnyű tragédia történt: meghalt egy négyéves kislány, akit pár nappal korábban egy óvodásokat szállító buszban felejtettek. Úgy tudni, a gyerek csaknem nyolc órán keresztül volt a tűző napon álló járműben. Életveszélyes állapotban vitték kórházba, de hiába küzdöttek az életéért, már nem tudták megmenteni.  A szomorú eset újra felhívja a figyelmet arra, hogy soha ne hagyjunk gyereket vagy háziállatot az autóban, mert a napsütés hatására rövid idő alatt végzetes forróság alakulhat ki a kocsiban.  A legjobb szülővel is előfordulhat Az amerikai Kids and Cars nevű nonprofit szervezet adatai szerint az Egyesült Államokban évente átlagosan 38 gyerek veszíti életét a felforrósodott autóban. Ezt azt jelenti, hogy 9 naponta történik egy tragédia. Az áldozatok 87 százaléka 3 éves vagy fiatalabb volt, 54 százalékuk pedig nem volt idősebb egy évesnél.  Az esetek többségében a gyereküket szerető, felelősségteljes szülők tudtukon kívül az autóban felejtették a gyereket. A statisztikák szerint ez történt a halálesetek 56 százalékában, 26 százalékban a gyerek valahogyan bejutott a kocsiba. 15 százalékban pedig a szülő tudatában volt annak, hogy a gyerek az autóban maradt.  Egy árnyék nélküli parkoló a legveszélyesebb Ilyenkor mindig felvetődik a kérdés: hogyan lehet egy gyereket az autóban felejteni? Hihetetlennek tűnik, de nagyon ritkán a leggondosabb szülőkkel is előfordulhat, hogy a kialvatlanság és a stressz hatására az agy robotpilóta üzemmódra kapcsol, és átmenetileg nem üzemel az a terület, amelyik felelős lenne a gyerekkel kapcsolatos tennivalók, például az óvodába szállítás végrehajtásáért – idézi a Telex a téma szakértőjét, egy David Diamond nevű agykutatót. Az agy ezután létrehoz egy hamis emléket arról, hogy a gyereket a szülő beadta az óvodába vagy elvitte a bébiszitterhez. Ezért történhet meg, hogy hosszú órák után sem jön rá a szülő, hogy baj van, hiszen meg van győződve arról, hogy a gyereke jó helyen van. Mindezek mellett gyakran véletlenek szerencsétlen sorozata is közrejátszik abban, hogy benne felejtik a gyereket az autóban, és tragikus lesz a végkimenetel.  Tippek és jó tanácsok Az agy rövidzárlatát nehéz megelőzni, de bizonyos szabályok és praktikák betartásával tovább csökkenhető annak az esélye, hogy a gyereket valaki az autóban felejtse.  Amikor gyereket szállítasz az autóban, mindig tegyél az anyósülésre egy olyan tárgyat, ami emlékeztet arra, hogy az autóban van a gyerek. Ez lehet egy pelenkázó táska, egy cumisüveg vagy egy plüss.  Egy másik módszer, hogy tegyél egy pénztárcát, táskát vagy telefont a hátsó ülésre, amire mindig szükséged van, és ki kell érte nyitnod a hátsó ajtót.  Ha kiszálltál az autóból, és meggyőződtél arról, hogy nem maradt bent senki, zárd be a kocsit, nehogy egy gyerek valahogyan bejusson.  Soha ne hagyd a gyereket felügyelet nélkül az autóban, akármilyen is legyen az időjárás. Ha nincs kire rábíznod, vidd magaddal! Ha egy gyereket egyedül látsz egy bezárt autóban, ne habozz, hívd a 112-es segélyhívót.  Miért lesz forróság az autóban? A napsütés hatására az autó úgy viselkedik, mint egy üvegház: a napsugarak felmelegítik a járművet, az ablakok miatt azonban a hő nem tud távozni, mert az üvegek visszaverik. Emiatt az autó utasterében nagyon rövid idő alatt magasra szökhet a hőmérséklet még akkor is, ha odakint nincs túl nagy forróság.  Ha a kinti hőmérséklet csupán 21 fok, az autóban akár 50 fokig is melegedhet a levegő. Kísérletek igazolták, hogy egy tűző napon álló autó belső hőmérséklete 10 perc alatt akár 11 fokkal is emelkedhet, 20 perc után pedig 16 fok is lehet a növekedés. Gondolj csak bele, mit jelent ez, amikor odakint több mint 30 fok van! Egy óra után pedig akár a 60 fokot is meghaladhatja az utastérben mért hőmérséklet.  Mindezt jól szemlélteti a katasztrófavédelem által korábban közzétett táblázat:  (Forrás: Facebook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) Nagy meleget nem visel el az emberi szervezet hosszabb távon, 38 fok fölött megnő a hőguta veszélye, ami gyakran végzetes kimenetelű baleseteket okoz. A legnagyobb veszélyben a kisgyerekek vannak, mert a szervezetük hőháztartása még nem annyira fejlett. Náluk háromszor-ötször olyan gyorsan elérkezhet a kritikus állapot.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Kiss balesetes kamionja versenyképes, nyerte a vasárnapi időmérőt

2022.06.12.
Kiss közösségi oldalán köszönte meg a Révész Racing műszaki stábjának "az egész éjszakás, reggelig tartó munkát", amelynek eredményeként a kamion megfelelt a gépátvételen. Ezt követően Kiss már a bemelegítő körökön a legjobbnak bizonyult, miként utána az időmérőn is, így a 12.40 órakor kezdődő harmadik futamon majd az élről rajtolhat. A Révész Racing 37 éves szombathelyi versenyzője szombaton a délelőtti első futamon rajt-cél győzelmet aratott, majd a fordított rajtrácsos, második menetben - amelyen a nyolcadik pozícióból indult - óriási baleset szenvedő alanya volt. Kiss ugyan sértetlenül úszta meg a történteket, kamionjában azonban nagyon komoly károk keletkeztek, amelyek kérdésessé tették számára a vasárnapi folytatást.     A további program:     gyorsasági kamion Eb: 3. futam 12.40 4. futam 15.20     túraautó-világkupa: 1. futam 11.20 2. futam 16.45 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hatalmasat ugrott a zöld rendszámos autók száma idehaza

2022.06.12.
A közlemény szerint a kormány célja, hogy az ország a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiában foglaltak szerint 2050-re elérje a teljes klímasemlegességet, anélkül, hogy a gazdasági növekedés vagy a jólét veszélybe kerülne. Ebben fontos szerepet játszik a közlekedés zöldítése is, ami a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felel. "Az ország szén-dioxid-csökkentési céljainak elérése érdekében a közlekedés minden területén támogatjukk az elektromos járművek terjedését. Álláspontunk szerint a zöld átmenet esetében nem plusz terheket kell az emberekre róni, hanem például olyan pályázati konstrukciókat kialakítani, amelyekbe be tudjuk vonni a lakosságot, és hozzájárulnak a felmerülő költségek csökkentéséhez is" - idézi a közlemény Steiner Attila energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárt. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány a közlekedési szektor klímabarátabbá válását, többek között az elektromos személygépjárművek vásárlását az elmúlt években összesen csaknem 20 milliárd forinttal segítette. Ennek köszönhetően a hazai zöld rendszámos autók száma 2020 májusában elérte a 20 ezret, mára pedig már az 51 ezret is meghaladta, és ezek több mint fele tisztán elektromos - írták. A közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányát illetően Magyarország már most a régióban a legjobban, az uniós átlag felett teljesít. Ezt tovább növelhetik a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv intézkedései, amelyek az elektromobilitás elterjedését ösztönzik - áll a közleményben. Az állami támogatásoknak köszönhetően az elektromos autók mellett mind többen választják az elektromos robogókat is a hagyományos, benzines társaik helyett és egyre népszerűbbek az elektromos rásegítésű kerékpárok is, amelyek vásárlásához minden hónap első felében lehet pályázni támogatásra - írta a TIM. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ki nem találnák, melyik autóból fut a legtöbb az orosz utakon

2022.06.12.
Kiderült, hogy a hazai gyártású VAZ-2107 (Lada) szedánt használták a legszélesebb körben Oroszországban. 2022 januárjában 1 millió 460 ezer ilyen autót tartottak nyilván Putyin hazájában. Ezt a modellt további két VAZ-képviselő követi: a VAZ-2109 és a VAZ-2106. Ezekből 1,2 millió és 1,14 millió regisztrált autót rögzítettek a statisztikában. A vezető "trojka" után egy külföldi autó következik a listán: a Kia Rio Koreából. Az idei év elején egymillió orosznak volt a birtokában ez az ázsiai gyártású gépkocsi. Az ötödik helyen megint orosz termék következik: a hazai Lada 4x4 SUV, amiből 965,3 ezer autót birtokolnak a tulajdonosaik. A legnépszerűbb autók 10-es TOP-listáján ezen kívül még ott található a Hyundai Solaris (902 ezer), a Lada Granta (786,3  ezer), a Ford Focus (769,7 ezer), a Renault Logan (758,5 ezer) és a VAZ -2114 (753,4 ezer). További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Katonai menetoszlop vonul Magyarországon - mutatjuk, merre

2022.06.12.
A konvoj az Újdörögd - Nyírád (7317 sz. mellékút) - Devecser (8-as főút) - Veszprém (8-as főút) - Székesfehérvár - M7 - M0 - M3 - M35 - 4-es főút - Hajdúhadház útvonalon halad. A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. (Képünk illusztráció - Forrás: honvedelem.hu) A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a menetoszlop elején és végén kísérőjárművek adnak biztosítást - írták. A honvédség arra kér mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az emberek nyugalmát - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos balesettel indult a reggel a Balatonnál

2022.06.12.
Villanyoszlopnak hajtott egy személyautó a 7-es főút 107-es kilométere közelében, Siófokon, a főút és a Viola utca sarkán. A baleset nem sokkal reggel 6 óra után történt. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek, és odaérkeztek az áramszolgáltató szakemberei is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója