Nem fogadják szívesen az Andrettit az F1-ben

2023.02.08.
Számtalanszor megkapja kritikának a Forma-1, hogy a nevelőszériákból érkező pilótáknak nem jut elég hely az elitben, ahogy az új csapatoktól is erősen elzárkóznak, pedig több autó akár jobb versenyeket is képes lenne összehozni. Ez persze a külső szemlélő szemszöge, de akik mélyen benne vannak a sportban, azok másképp látják, és talán joggal. Bombaként robbant a hír év elején, hogy az Andretti Global és a General Motors közösen adták be kérelmüket az FIA felé, hogy szeretnének csatlakozni tizenegyedik csapatként az F1 rajtrácsához. Azonban az FIA elnökének legnagyobb meglepetésére ezt nem fogadták túl jól az F1-es csapatok. A General Motors a Cadillac márka alatt szállt volna ringbe, azonban az F1-es csapatok túlnyomó többsége, igazából az Alpine kivételével mind ellenezték a csapat érkezését, hiszen nem szeretnék, hogy még több csapattal kelljen osztozniuk a Forma-1 által évvégén osztott díjakon és egyéb szponzorpénzeken. Toto Wolff még a Miami Nagydíj alatt nyilatkozta, hogy a sport egyik legnagyobb értéke az exkluzivitása, és butaság lenne a bajnokság részéről, hogy extra csapatokkal csökkentené saját értékét. Mi több, maga a Forma-1 vezetése sem lát olyan mértékű extra értéket egy tizenegyedik csapat érkezésében, ami megérné ezt a lépést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fiúk a bányából, avagy Moszkvicsot alázó gigász

2023.02.07.
A fiúk a bányában harcolnak, a brigád nemzetközi, van köztük amerikai, japán és orosz gigász is. Frontvonalukra kevesen mernek bemerészkedni, ami érthető, mert olyan nevek fémjelzik, mint a BelAZ, Caterpillar, GAZ, Hitachi, Komatsu, KRAZ, LARC, MAZ, Scania. Van közöttük áramszedős troliváltozat, de az igazi újdonság ennél attraktívabb: itt a távirányítós gigadömper, az elektromos hajtású és robotváltozat. A Komatsu Las Vegasban mutatta be a világ első automatizált óriásdömperét: a 15 méter hosszú, 8,5 méter széles robotjármű agyát a két első kerék közé építették, a rendszer ide gyűjti a kamerák, szenzorok, radarhullámok adatait, így képes autonóm és távirányítós üzemmódra. A 230 tonna teherbírású és 415 tonnás maximális össztömegű bányadömper képes önálló közlekedésre és kameraképpel távirányítható is. A 16 méteres fordulókörű Komatsu 2700 lóerős (2014 kW) teljesítményű dízelmotorjával 64 kilométer/órás tempóra képes. A világpremier előtt alaposan tesztelték a Komatsu bányadömpert, mely már egymillió tonnányi kőzetet szállított ausztráliai és chilei fejtéseken. Az evolúciós folyamat és a folyamatos méretnövekedés több márkánál is megfigyelhető: Komatsu 2017-ben mutatta be gigadömperét, aztán tavaly jött a 250 tonnás Caterpillar, a mezőny idei újdonsága a 240 tonnás Liebherr billencs, melyet a Fortescue leánycégével, a WAE Technologies vállalattal fejlesztette az ötven fős mérnökcsapat. Az aktuális trendet jelzi, hogy T 264 dömperből kiszerelték a 2700 lóerős teljesítményű dízelmotort és átépítették elektromos hajtásúvá, a villamos rendszer tömege 15 tonna, a 1,4 megawattos, 36 modulos akkumulátorának hossza 3,6 méter, magassága 2,4 méter, gyorstöltéséhez mindössze félóra kell. A rendszer hatékonyságát javítja a regeneratív fékezés, mely a lejtőkön lefelé gurulva visszatáplálja a villamos energiát. A monstrumot a nyugat-ausztráliai Pilbarában tesztelik. Az autonóm változatok első nemzedékének még volt vezetőfülkéje és a biztonság kedvéért ült is benne ember, ezeket közúton is tesztelték, de a bányákban és zárt üzemi területeken már teljesen önálló robotváltozatok dolgoznak. A Scania AXL dömperben már elhagyták a kabint, ami messziről felismerhetővé teszi a Rio Tinto nyugat-ausztráliai Dampier Salt telephelyén dolgozó bányamunkásokat. A kamerákkal, radarokkal, lézerekkel és GPS-szel tájékozódó AXL-ek egymással is kommunikálnak, olyannyira biztonságosan, hogy a dömperflottát egyetlen diszpécser felügyeli. A robottechnológiával működő AXL hajtáslánca meglehetősen konzervatív: bioüzemanyaggal táplált hagyományos dízelmotorja automata sebességváltón át hajtja a nyolc kereket, melyből az első négy kormányzott. Gigászlista A világ legnagyobb bányadömpere a fehérorosz gyártmányú BelAZ 75710-es össztömege 810 tonna, szállítási kapacitása 450 tonna, kettő ( egyenként 2300 lóerős teljesítményű 16 hengeres) dízelmotor termeli az elektromos áramot kereket hajtó négy darab 1200 kW teljesítményű villanymotornak. Üresjáratban csak egyik motorja üzemel, maximális tempója 65 km/h, megpakolva 40 km/h. A BelAZ hossza 20,6 méter, magassága 8,16 méter, szélessége 9,87 méter, hűtőköreinek feltöltéséhez 1380 liternyi folyadék, kenőolajból 538 liter, hidraulikaolajból 1800 liter kell. Óránkénti fogyasztása 550 liter, vagyis egy műszak alatt kifogy az 5600 literes tankja, ára 2,5 milliárd forint, a 2013-ban bemutatott gigadömperből eddig csak három készült. A 2009-es Caterpillar 797F 400 tonna szállítására alkalmas, terheletlenül akár százas tempóra is képes. Ugyancsak 400 tonnás teherbírású a Liebherr 282B és a T842 modell, előbbi 3750 lóerős motorja 4730 literes tankból táplálkozik. A Liebherr dízelmotorja generátorokat hajtva termeli az áramot mely a hátsó kerékbe épített villanymotorokat hajtja, ezek segítenek az 592 tonnányi tömeg fékezésében is. Minden óriásdömper őse az 1973-as Terex Titan, melyből egy darab készült, utódja a Unit Rig modellcsalád: a Terex 6300 AC 363 tonna cipelésére alkalmas, és 2011. óta a Caterpillar családhoz tartozik. A Hitachi EH50000AC-3-as 326 tonnát képes szállítani, és Cummins QSKTTA60-CE dízelmotor hajtja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Levillogta az előtte haladó autót, civil ruhás rendőrök ültek benne

2023.02.07.
Hétfő este 19 óra 15 perc körül a gyorshajtó az A2 Südautobahnon, Alsó-Ausztriában, Wiener Neudorf közelében egy másik autó hátuljához nagyon közel hajtott nagyon nagy sebességgel. Ezután felvillantotta a fényszórókat, hogy a sofőrt kikényszerítse az előtte lévő sávból, majd ismét lenyomta a gázpedált. A Heute cikke. Képernyőfotó. De ezután sem jutott sokra, mert az autóban civli ruhás rendőrök ültek, akik azonnal üldözni kezdték az autóst. A garázda autós (24) és két utasa a megengedett 130 km/h helyett 159 km/h-val mentek, majd Guntramsdorfnál megálltak. Az ellenőrzés során a hatóságok megállapították, hogy a szintén 24 éves osztrák utasra 25 ezer euró körüli közigazgatási bírságot szabta ki, de nem fizette. Letartóztatták, a sofőrt pedig feljelentették. Ahogy Magyarországon, úgy Ausztriában is egyre több civilnek álcázott rendőrautót használ az Osztrák Rendőrség, hogy kiszűrjék az utak szélhámosait.

A Volkswagen Kanadában is épít akkumulátorgyárat

2023.02.07.
A Kanadával való együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot augusztusban írta alá Herbert Diess volt VW-főnök, akinek ez volt az utolsó nagyobb üzleti útja vezérigazgatóként. Ahhoz, hogy a német cég elkezdje keresni saját akkumulátorgyárának helyét az országban, utódja, Oliver Blume decemberben Kanadába érkezett, és aláírta a megfelelő kiegészítő megállapodást Kanada ipari miniszterével, Francois-Philippe Champagne-nal. Fotó: Volkswagen Ennek lényege az akkumulátorgyár helyszínének felkutatása. Az aláíráson részt vett Thomas Schmall, a VW-csoport technológiai igazgatója. Ez már a harmadik VW akkumulátorgyár, aminek biztos a helyszíne. Svédország és Németország után immár Kanada is nagy e-mobilitást segítő beruházásra számíthat.    

Két Guinness-világrekordot állított fel a Škoda - videó

2023.02.07.
A Škoda a Stortjärnen-tavon felállította a jégen futott leghosszabb folyamatos járműves drift rekordját. Richard Meaden a nemrég bemutatott Enyaq RS iV volánja mögött több mint 15 percnyi kontrollált drifttel tett meg összesen 7,351 kilométert, új, hivatalosan is megerősített rekordot állítva fel. Az előző, 6,231 kilométeres rekordot 2022-ben, Kínában érték el. Ezzel egyidejűleg Meaden és a Škoda Enyaq RS iV „A leghosszabb folyamatos járműves drift jégen elektromos járművel” rekordját is sikerrel állította fel. A videó a képre kattintva indul! A GUINNESS WORLD RECORDS bírója, valamint David Kalas nemzetközi driftbíró felügyelete mellett a Škoda végül a negyedik napon, különböző gumiabroncs-kombinációkkal futott számos tesztet követően állította be a rekordot. Az autógyártó öt nap alatt összességében 18 órát fordított a fagyos körülmények közepette a „tökéletes drift” teljesítésére. Rekordkísérlete során az Enyaq RS iV SUV-modell nehéz körülmények között 15 perc 58 másodperc alatt 39 alkalommal járta körbe a driftpályát. Ezalatt 48,69 kilométer/óra csúcssebességet ért el, a leglassúbb ponton pedig 31,64 kilométer/órával haladt. A rekordkísérletben az Enyaq RS iV egy 20 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsákkal szerelt, sorozatgyártású példánya szerepelt. Az első kerekek a Michelintől származó Däckproffsen 245/35-R20 méretű versenyabroncsain 600 darab ötmilliméteres, míg a hátsó tengely 255/45-R20 méretű Nokian Hakkapelitta abroncsain 300 kétmilliméteres szög gondoskodott a kellő tapadásról – ideális kominációként a 40 centiméter vastag jégrétegen. E két GUINNESS WORLD RECORDS címmel a Škoda és a friss rekorder Richard Meaden, valamint az „RS” rövidítés egyaránt visszatért a rekordok könyvébe. A brit pilóta már 2011-ben is felállított egy rekordot, amikor egy Nagy-Britanniában épített Škoda Octavia RS volánja mögött 227,080 mérföld/órás tempóval megdöntötte a 2,0 literes, feltöltött, sorozatgyártású járművek a Southern Californian Timing Association (SCTA) szerinti szárazföldi sebességrekordját. Meaden az amerikai egyesült államokbeli legendás Bonneville Salt Flats síkságán futotta meg rekordját. Richard Meaden így nyilatkozott legfrissebb sikeréről: „Valóban különleges újra egy Škoda volánja mögé ülni és újabb rekordot dönteni. Az egyesült államokbeli Bonneville Salt Flats, majd Svédország egy befagyott tava – két teljesen különböző rekord, két alapvetően eltérő járművel. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy tizenkét év múltán újra olyan csapat tagja lehetek, akik közösen rekordokat döntenek. Ki gondolta volna, hogy egy elektromos autóban driftelünk itt a jégen? Ez is jól bizonyítja, milyen rohamosan változik az autózás világa, s milyen izgalmas ez az átalakulás.” Az Enyaq RS iV sportfutóműve elöl 15, hátul 10 milliméterrel süllyeszti alacsonyabbra a karosszériát az Enyaq iV változathoz képest. Emellett a progresszív kormányzás és a Menetprofil-választás (Drive Mode Select) technikája éppúgy még hatékonyabb vonóerő-átadási képességeket biztosít, mint az extrafelszerelésként rendelhető Adaptív futóműszabályzás (Dynamic Chassis Control). A modellspecifikus felszerelések között szerepelnek a karakteres RS-lökhárítók, a fényes fekete külső elemek, illetve az egyaránt fekete bőrrel bevont sportülések, kormánykerék és műszerfal. Az Enyaq RS iV a Škoda RS-családjának már második tisztán akkumulátoros elektromos tagja, amely 82 kWh (nettó 77 kWh) energiatároló képességű akkumulátorral készül, két elektromos motorja pedig együttesen 299 lóerőt teljesít. A dinamikus menettulajdonságokat segíti 460 newtonméter maximális forgatónyomatéka is, így álló helyzetből mindössze 6,5 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra. A gyorstöltésre akár 135 kW teljesítménnyel is lehetőség nyílik, amely során mindössze 36 perc alatt tölthető fel az akkumulátor kapacitásának 10 százalékáról 80 százalékra. Videó a rekorddöntésről: https://www.skoda-storyboard.com/en/press-releases/skoda-enyaq-rs-iv-sets-two-guinness-world-records-titles-with-7-351-km-ice-drift/attachment/skoda-enyaq-drift-hero-subtitles_1_a3c67417/  
Címkék: 

Rendőrségi drón filmezte, ahogy a gyanútlan autós pirosban a sínekre hajt

2023.02.07.
Kollégáink a napokban ismét drón segítségével ellenőrizték a közlekedőket. Egy nem mindennapos szabálytalanságot rögzített a kamerájuk az 56-os főúton levő egyik vasúti átjáróban. A felvételen jól látható, hogy egy Smart vezetője a tilos jelzés ellenére fékezés nélkül hajt át az átjárón. jól látható, hogy a merész cselekedetet követően néhány másodperc múlva a sorompó is lecsukódik, és kicsivel később a vonat is közelít az átjáróhoz. Az egyenruhások néhány száz méter múlva megállították az autót, melynek vezetője azzal védekezett, hogy féktávolságon belül érkezett az átjáróhoz, és ezért nem állt meg a piros jelzésnél. A nő felelőtlenségének ára több tízezer forint közigazgatási bírság és 8 közlekedési büntetőpont lett.    A tavalyi évben az országban csaknem három tucatnyi ember vesztette életét vasúti átjáróban történt balesetben. Tolna vármegyében is történt vasúti átjáróban tragédiával végződő baleset. Egy nő 2022 decemberében a Pincehelyen levő átjáróban kerékpárját tolva lépett figyelmetlenül a sínekre, miközben jött a vonat. Az ő életét sajnos nem tudták megmenteni.  

5 éven belül az európai elektromos piac ötöde a kínai gyártóké lehet

2023.02.07.
Kína és Európa a világ két legnagyobb piaca, ha elektromos járművekről van szó. Míg az európai autógyártók régóta exportálnak autókat az ázsiai országba, ahol számos gyártótelepet és vegyesvállalatot működtetnek helyi cégekkel, most fordulni látszik a trend és egyre több kínai gyártó érkezik Európába. Az elektromobilitás lehetőségeket nyit meg ezen ázsiai gyártók előtt, akik keményen igyekeznek felismerhető és jó hírű márkákat építeni a régióban. A Nio, az XPeng, a BYD, a Great Wall Motors (GWM), a Hongqi és a BAIC csak néhány autógyártó, akik azon dolgoznak, hogy a kontinens vezetői közé kerüljenek. Ennek persze nem mindenki örül, az európai gyártók joggal félnek a kínaiak érkezésétől: „A kínai gyártókat vörös szőnyeggel fogadják Európában” – mondta Carlos Tavares, a Stellentis vezérigazgatója újságíróknak. „Minket nem így fogadnak Kínában.” Jelenleg a kínai gyártók piaci részesedése az elektromos autók terén 5%, ez a szám pedig 2 éven belül elérheti a 15 százalékot is elemzések szerint. Az elektromos autók piaca egyre inkább növekedik, így a 15% a jelenlegi darabszám sokszorosát jelenti.  Persze még keresztbe tehetnek a kínaiaknak, elsősorban a francia elnök szószólója az európai protekcionizmusnak. Emmanuel Macron „Vásároljon európait törvényt” szorgalmazta, hogy megvédje a kontinens autógyártóit a kínai versennyel szemben, és válaszul az Egyesült Államok saját, ellentmondásos, a hazai termelés ösztönzésére irányuló programjára. „Szükségünk van egy európai vásárlási törvényre, mint az amerikaiaknak, támogatást kell nyújtanunk az európai gyártóink számára” – mondta Macron. „Kína megvédi az iparát, az Egyesült Államok védi az ipart, Európa viszont teljesen nyitott.” Az európai gyártók megvédésének módja egyelőre kérdéses, de jó esély van rá, hogy az állami támogatások köréből eshetnének ki a nem európai gyártók. Európa számos országában nyújtanak támogatást elektromos autók támogatására, ennek megvonása jelentősen megnehezítené az érkező kínaiak dolgát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Vasúti biztonsági berendezést fejlesztett a PowerQuattro Zrt.

2023.02.07.
A két és fél év alatt megvalósított kutatás-fejlesztés során a magyarországi vasútvonalakon alkalmazható önműködő elektronikus térközbiztosító berendezést fejlesztettek ki. A rendszer elemei az egyes biztosítási objektumoknál - állomás, sorompó, térköz - helyezkednek el, és egymással biztonsági adatátvitelen keresztül kommunikálnak - áll a közleményben.      Fotó: a cég honlapja Hozzátették: a fejlesztési folyamat során elkészült a LED-es fényjelző, fényellenőrző, továbbá a vonali ütemadó, vevő, illetve a biztonsági adatátvitelen keresztül kommunikáló elektronikus térközbiztosító berendezés. A korszerű, a huszonegyedik század igényeinek megfelelő rendszer segíti az esetleges hibás egységek felderítését - hangsúlyozta a PowerQuattro Zrt. Felidézték, hogy a MÁV törzshálózatára az 1960-as évektől telepített önműködő térközbiztosító berendezéseket, amelyeket a mai napig használnak. Ezek jelfogós kialakításúak és pótlásuk nehézkes, ezért a PowerQuattro Zrt. úgy véli, hogy ezen berendezések felújításánál az általuk kínált rendszer alternatívát jelent mind a MÁV, mind a GYSEV vonalain. Szücs Attila szakmai projektvezető az MTI-nek elmondta: a berendezés üzemeltetéséhez kifejlesztett számítógépes diagnosztika központilag is és bármely pontból is elérhető, így az egyes üzemállapotok, üzemi események folyamatosan monitorozhatóak és naplózhatók. Arra a kérdésre, hogy vannak-e már üzembe helyezve ilyen berendezések valahol, a projektvezető közölte: jelenleg kísérleti üzem zajlik a GYSEV Zrt. területén, a Püspökmolnári-Vasvár vasúti vonalszakaszon. A berendezés gyártását is a PowerQuattro Zrt. fogja végezni - tudatta Szücs Attila. A PowerQuattro Zrt. elsősorban teljesítményelektronikai berendezések fejlesztésével, gyártásával, telepítésével, karbantartásával, javításával, valamint tartalék alkatrészek szállításával foglalkozik. Hazai piaci részesedése a professzionális áramellátó berendezések területen közlésük szerint nagyobb, mint harmincöt százalék. A cég árbevétele 2020-ban 2,574 milliárd forint volt, 2021-ben 2,094 milliárd forint, adózott eredménye 2020-ban 262 millió forint, 2021-ben 241 millió forint volt.

A Széchenyi-egyetemről a Jaguar Land Rover Hungary Kft.-hez

2023.02.07.
A 31 éves széchenyis hallgató 2017-ben kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A gimnázium elvégzését követően a családi vállalkozást támogatta autószerelőként, megszerzett tudását pedig felsőfokú képzés keretében kívánta elmélyíteni. A kérdésre, hogy fővárosiként miért esett egy vidéki egyetemre a választása, Biró István egyértelmű választ adott: „Több egyetem nyílt napjára is ellátogattam, hogy megtaláljam a leginkább nekem tetsző szakot. Indíttatásul szolgált, hogy az egyetem előtt gépjárműjavítással foglalkoztam. Szerettem volna a szakterületen felsőfokú végzettséget szerezni, elmélyíteni ismereteimet, és a Széchenyi István Egyetem kínálta a leginkább gyakorlatorientált képzéseket.”   Biró István jelenleg a Jaguar Land Rover Hungary Kft.-nél dolgozik ADAS rendszerteszt mérnöki pozícióban. (Fotó: Csiszár Gergő) A szakmai tapasztalat valódi előny egy frissdiplomás mérnöknek Döntését igazolja, hogy az alapképzést követően is maradt a Széchenyi István Egyetemen, és megkezdte a gépészmérnök mesterszakot. Biró István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy olyannyira elégedett volt az egyetemen megszerzett tudással és az intézmény által nyújtott lehetőségekkel, hogy egyértelmű volt számára a folytatás: „Azt tapasztaltam, hogy az egyetemeken megszerzett általános tudás nagy részét az iparban sokszor csak részlegesen vagy azt tovább bővítve lehet hasznosítani. A Széchenyi István Egyetem megannyi lehetőséget biztosított különböző ipari és tanulmányi projektekben való részvételhez, aminek köszönhetően a diplomaszerzést követően már jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkeztem, ami más kezdő mérnökökkel szemben előnyt jelentett. Az egyetem rengeteg szakmai fejlődési lehetőséget kínál.” Biró István pedig élt a lehetőségekkel. Már az alapképzés során felhívta magára oktatói figyelmét, hiszen tanulmányi kötelezettségei mellett számos pluszfeladatot vállalt. Az egyetemi videotórium példatáraiba műszaki ábrázolásból vázlatokat készített, műszaki ábrázolás és gépszerkesztéses modellezés órákon demonstrátorként tevékenykedett, emellett pedig egy olyan mobiltelefonos applikációt alkotott meg, amelynek célja a hallgatók térlátási képességeinek fejlesztése, az oktatók munkájának segítése. Az utóbbi projekttel a 2021-es Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) tanulás- és tanításmódszertani, tudástechnológiai szekciójában második helyezést ért el. Ezen eredmények elérésében pedig oktatói segítették: „Tanulmányam elején ismerkedtem meg Kovács Gáborné tanárnővel a műszaki ábrázolás I. tantárgy keretein belül. Ő figyelt fel rám és mentorált végig. Az ő közbenjárásának köszönhetően ismerkedtem meg Hajdu Flóra tanárnővel, akivel két Új Nemzeti Kiválóság Program-pályázatot is sikerült elnyernem. Konzulensi segítségükkel a 35. OTDK-n második helyezést értem el. Menyhártné Baracskai Melinda tanárnővel pedig közös publikációt sikerült megjelentetnünk.” Mindemellett a hallgatói közösség motivációs erejét is kiemelte: „Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen kollégiumi éveim során nagyszerű diáktársakkal ismerkedhettem össze, akikkel közösen tudtuk a tanulmányainkkal kapcsolatosan felmerülő problémákat megoldani. A kollégiumi közösség hatalmas motivációs erővel szolgált a tanuláshoz és persze a kikapcsolódáshoz is. Rengeteg információhoz tudtam hozzáférni ennek köszönhetően.” Az egykori hallgatótársakat és kollégiumi életet említve Biró István szívesen emlékezik vissza a Győrben töltött évekre: „Közösségi élet szempontjából mindenképpen a kollégium volt a legmeghatározóbb számomra. Úgy hiszem, hogy az ott kialakított barátságok és kapcsolatok eredményeimben is visszatükröződnek. Szerettem széchenyis lenni, és most levelezős hallgatóként visszagondolva hiányoznak az aktív, gondtalan tanulmányi évek. Sokszor ültünk össze a barátokkal egy hosszú nap, zh vagy vizsga után, hogy lemenjünk az Aranypartra vagy bemenjünk a városba sétálni.” Az alkalmazás, ami OTDK-helyezést és alapítványi ösztöndíjat is ért Végzése évében a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány ösztöndíjában részesült saját fejlesztésű applikációja elismeréseként, amelynek célja a hallgatók térlátási képességeinek fejlesztése, az oktatók munkájának segítése. Az alkalmazásról Biró István kifejtetette: „Az app a Google által fejlesztett Flutter fejlesztői környezetben íródott. Ennek köszönhetően egy forráskódból fordítható Android- és iOS-eszközökre is. A programban eleinte a műszaki ábrázolással kapcsolatos 3D-s modellek jelenítődtek meg. A későbbiek folyamán kvízszerű, feleletválasztós feladatokat is implementáltam. Csiszár Gergő hallgatótársam közbenjárásával pedig kiterjesztett valóság (AR) funkciókkal bővítettük az eszközkészletet. Utóbbival a hallgatók telefonjuk segítségével valós térben is körüljárhatják az egyes, tantárgyhoz kapcsolódó modelleket, ezzel is elősegítve a 3D-s objektumok 2D-s leképezésének megértését.” Biró István jelenleg a Jaguar Land Rover Hungary Kft.-nél dolgozik ADAS rendszerteszt mérnöki pozícióban. Idén tervezi befejezni mesterszakos tanulmányait a gépészmérnöki szakon, alkalmazott mechanika szakirányon, de a későbbiekben doktori fokozatot is szerezne. A jövőjét ezután valamilyen kutatás-fejlesztési pozícióban tudja elképzelni autóipari területen. Mindezek mellett pedig akár oktatói feladatokat is ellátna, hiszen alapszakos tanulmányai végeztével már nyílt lehetősége egy évet tanszéki mérnökként dolgozni a Széchenyi István Egyetemen, amikor műszaki rajzzal kapcsolatos tárgyakat, illetve hő- és áramlástant tanított. A zene és a műszaki irányok távolsága csak látszólagos Biró István nemcsak a műszaki, de a zenei világban is otthonosan mozog. Koncertszervezői múltjára a Facebookon bukkantunk rá, amivel kapcsolatban elmondta: „Egyetemi tanulmányaim előtt foglalkoztam koncertszervezéssel, illetve nyolc év klasszikus zongoratanulmányokat tudhatok a hátam mögött. A zene és a műszaki irányok távolsága csak látszólagos. A zenében ugyanúgy megtalálhatóak a mérnöki pontosságú rendszerek, és a műszaki világban is szükség van a zenében is elengedhetetlen kreativitásra. Egyik régi tanárom sokszor idézte ebben a témában Goethét: »Aki nem szereti a zenét, az nem szolgált rá az ember névre; aki szereti, az csak fél ember, aki maga zenél, az egész ember!«”

Európában is megkezdi a plug-in hibrid elektromos autók gyártását a Toyota

2023.02.07.
A Toyota C-HR második generációja a Toyota Motor Manufacturing Turkey (TMMT) gyárban készül majd Sakaryában. Az öntöltő hibrid elektromos és plug-in hibrid elektromos is változatban elérhető új Toyota C-HR egyben az első plug-in hibrid személyautó is, amelyet Törökországban gyártanak majd. Emellett a TMMT lesz a Toyota első európai gyára, amely elkezdi a plug-in hibrid járművek gyártását, és az első, amelyet akkumulátor gyártósorral szerelnek fel. Fotó: Toyota Az új Toyota C-HR 100 százalékban elektrifikált hajtáslánc-kínálata tükrözi a Toyota azon elkötelezettségét, hogy megfelelő széndioxid-csökkentési lehetőségeket kínáljon Európa legnagyobb és legversenyképesebb piaci szegmensének. A hibrid változat mellett az új, helyben összeszerelt akkumulátorokat kapó, plug-in hibrid Toyota C-HR tovább bővíti a Toyota multitechnológiás kínálatát, és 2035-ig 100 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátást Európában. A hálózatról tölthető hibrid járművek és akkumulátorok gyártása stratégiai mérföldkövet jelent Európában A járművek gyártósora mellett a TMMT egy új, plug-in akkumulátorokat összeszerelő gépsort épít ki, amelynek kapacitása évi 75.000 egység lesz. A plug-in hibrid akkumulátorok összeszerelése 2023 decemberében kezdődik, és mintegy 60 új, szakképesítést megkívánó munkahelyet teremt. Az akkumulátor-összeszerelő gépsor létrehozása a TMMT-ben stratégiai mérföldkő a Toyota elektrifikációs átalakításában, és a jövőben más európai Toyota gyárakat is támogatni fog megfelelő munkaerővel és know-how-val. A projekt teljes beruházása körülbelül 317 millió euró lesz, így a TMMT-be összesen bekfetetett összeg mértéke körülbelül 2,3 milliárd euróra emelkedik. Az új modell okán szükséges beruházás keretében a TMMT továbbfejleszti gyártósorát, miközben lefekteti a keretet a termelési sokszínűség és a rugalmasság jövőbeli követelményeinek teljesítéséhez – ez kulcsfontosságú tényező a Toyota Europe üzleti fenntarthatósági stratégiájában. Zöld üzem A Toyota elkötelezett amellett, hogy 2040-re elérje a teljes karbonsemlegességet Európában, és ennek keretében 2030-ra minden gyártóüzemében megcélozza a karbonsemlegesség elérését. A TMMT e cél felé halad azáltal, hogy olyan technológiákat vezet be a Sakaryában található üzemben, amelyek minimalizálják az energiafogyasztást, ugyanakkor áttérnek a megújuló energiára. Ezek az intézkedések magukban foglalják a széndioxid-kibocsátást minimálisra csökkentő új fényezőműhely-technológiák bevezetését, valamint a napenergia felhasználását, amelynek célja, hogy az üzem önellátóvá tegye az energiafelhasználást. „Ebben a projektben, amely a TMMT magas színvonalú járműgyártási tapasztalatát és fejlett mérnöki képességeit mutatja be, nagy odaadással hajtjuk végre feladatainkat. Ez izgalmas előrelépést jelent a TMMT jövője szempontjából, mivel továbbra is népszerű, vonzó és kiváló minőségű modelleket gyártunk majd. Ez a projekt ismét megerősíti, hogy sakaryai gyártóüzemünk globálisan fontos hely a Toyota számára. Büszkén osztom meg ezt a fontos mérföldkövet alkalmazottaink és értékes beszállítóink nevében. Egy csapatként továbbra is hozzájárulunk Sakarya és Törökország gazdaságához, minden energiánkkal együttműködve.”  - fogalmaz Erdoğan Şahin, a Toyota Motor Manufacturing Turkey elnök-vezérigazgatója. „Büszkén jelentjük be, hogy a TMMT gyártja majd a második generációs Toyota C-HR-t, és ezzel egyben az elsők lesz, amely konnektorról tölthető hibrid Toyotát gyárt Európában. A TMMT munkatársai által tanúsított kiemelkedő teljesítmény és elhivatottság teszi majd ezt az új modellt is olyan sikeressé, akárcsak elődjét. Ez egy másik fontos mérföldkő is egyben, hiszen az első európai akkumulátor-összeszerelő sorunk is elindul majd, ami fontos lépés az európai elektrifikációs tervünkben.” – teszi hozzá Marvin Cooke, a Toyota európai gyártásért felelős ügyvezető alelnöke.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója