Szakértői javaslat: a vezetés közben telefonálók jogosítványát végleg be kellene vonni

2019.08.13.
A szakember egyetértett azzal, hogy aki fészbukozik, csetel, az mintha bekötött szemmel vezetne. Egy jó vezető reakcióideje 0,7 másodperc, ez nő meg jelentősen, ha vezetés közben másra figyelünk - mondta. Ráadásul adódhatnak olyan forgalmi helyzetek, amelyekben mindkét kezére szüksége van a sofőrnek, például egy durrdefekt vagy egy járdáról váratlanul lelépő gyalogos esetén. A tragikus következményeket pedig utólag már nem lehet meg nem történtté tenni - fűzte hozzá. (Fotó: corsematin.com) A közlekedésben a legrosszabbak a váratlan helyzetek, készen kell állni a másik hibájának kivédésére is - jegyezte meg a szakember. Romániában hétfőn döntött a kormány arról, hogy október közepétől szigorúbban büntetik az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben. Azután indult kampány az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt vezető. Vasárnap szintén egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr okozott három halálos áldozatot követelő balesetet Romániában, ahol naponta átlagosan öten halnak meg autóbalesetben.

Orosz hozott lopott Volvót

2019.08.13.
Egy orosz állampolgár 2019. augusztus 12-én 10 óra 30 perckor egy magyar honosságú Volvo XC 60 típusú gépkocsival akarta az országot elhagyni Kiszombornál. Az ellenőrzés megállapította, hogy az autó szerepel a körözési rendszerben, azt a magyar hatóságok keresik. A rendőrök a 15 millió forint értékű terepjárót lefoglalták.

Több száz repülőjáratot töröltek kedden is Hongkongban

2019.08.13.
A Hongkong Lantau-szigetén található, a világ egyik legforgalmasabbjának számító nemzetközi repülőterén mintegy 160 kimenő, és 150 beérkező járatot töröltek kedden. Több száz utas kényszerült a repülőtéren tölteni az éjszakát azt követően, hogy hétfő délután az összes aznapi, összesen csaknem 180 járatot töröltek. A Hongkongban rekedt utasok ráadásul vagy semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy mikor kelhetnek útra, vagy téves információt küldtek ki nekik üzenetben - írja a SCMP. (Fotó:3aw.com.au) A repülőtér vezetése arról nem számolt be, hogy pontosan mi indokolja a keddi járatok törlését. A végig békésen zajló ülőtüntetés résztvevőinek többsége még hétfőn éjszaka távozott, kedd délelőtt már csak egy kisebb csoport maradt a helyszínen.  Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a tüntetők "szakadékba taszítják" a várost a "jogállamiság lerombolását" célzó törekvéseikkel. A kormányzó könnyeivel küzdve azt mondta: a nemzetközi repülőtér működését ellehetetlenítő ülőtüntetés, a rendőrőrsök elleni támadások, valamint a megmozdulások során alkalmazott forgalomakadályozás következtében Hongkong többé nem biztonságos hely - írja a SCMP.      

Halálos ütközés a fővárosban: motoros az áldozat

2019.08.13.
Egy motoros és egy autó ütközött össze hétfőn az esti órákban Budapest XVII. kerületében, a Pesti út 346. szám előtt. A balesetben a motoros életét vesztette. A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták a Pesti utat a Nápoly utca és a Kispajtás utca között, a forgalmat a környező utcákba terelték. A helyszínelés véget ért, ismét zavartalanul haladhat a forgalom az érintett útvonalon. 

Hyundai ioniq electric

2019.08.13.
Galéria képek: 

Hyundai Ioniq hybrid, plug in hybrid

2019.08.13.
Galéria képek: 

Pénzbírság a Horvátországban súlyos balesetet okozó sofőr orvosának

2019.08.12.
Bírósági végzés alapján a hatóságok házkutatást tartottak a háziorvos rendelőjében, majd "rekordgyorsaságú" eljárásban ötezer kuna (215 ezer forint) pénzbírságra ítélték az orvost, mert nem jelentette a rendőrségnek, hogy a balesetet okozó férfi drogproblémákkal küzd - írta az Index.hr hírportál. A közlekedésbiztonsági törvény kimondja, hogy amennyiben az orvos a vizsgálat során megállapítja, hogy a vezetői engedéllyel rendelkező páciens valamilyen betegségben szenved, vagy olyan fogyatékossággal rendelkezik, amely miatt már nem alkalmas a biztonságos vezetésre, erről tájékoztatnia kell az illetékes rendőrkapitányságot. A hírportál ugyanakkor hozzátette, hogy a törvény nem definiálja pontosan, milyen betegségek esetén kellene a rendőrséget értesíteni. A jogszabály 2015 májusától van hatályban. A háziorvosok szövetsége azóta számos intézményen keresztül próbálta meg felhívni a figyelmet arra, hogy a szabályozás lehetetlen helyzetbe hozza a családorvosokat. A 35 éves horvát sofőr, aki az A4-es autópálya Sveta Helena-i fizetőkapujánál súlyos sérüléseket okozott egy magyar származású család tagjainak, amfetamin, diazepám és a köznyelvben ginaként ismert GHB hatása alatt állt, és két nappal a baleset előtt jött ki az elvonóról. A horvát rendőrség korábbi közlése szerint a súlyos balesetet okozó férfi a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett lassítás nélkül, az előzetes becslés szerint 150 kilométeres sebességgel csapódott be a fizetőkapunál álló, magyar rendszámú Skodába. A vétlen gépkocsiban ülő, magyar származású édesapa és horvát származású édesanya hétéves gyermekével Ausztráliából érkezett Magyarországra, ahonnan a horvát tengerpartra szerettek volna utazni. A család mindhárom tagja válságos állapotban került kórházba, de már jól vannak, és visszatértek Ausztráliába. A Zágráb megyei bíróság július 15-én harmincnapos vizsgálati fogságságba helyezte a BMW sofőrjét, az indoklás szerint azért, mert fennáll a veszélye a bűnelkövetés megismétlődésének. Augusztus 1-jétől szigorúbb szabályok léptek hatályba Horvátországban a közlekedésben. Az új rendelet a korábbi bírság háromszorosát, azaz 15 ezertől 20 ezer kunáig (650-900 ezer forint) terjedő büntetést ír elő nyolc kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekményre, úgymint az autópályán menetiránnyal szemben haladó közlekedés, lakott településen belül a megengedett sebesség túllépése, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetés, továbbá az alkoholos és kábítószeres ellenőrzés megtagadása.

Halálra gázoltak egy kerékpáros gyermeket

2019.08.12.
A balesetben a kerékpáros gyermek a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a rendőrök a Rákóczi utca érintett szakaszát lezárták.  

A Meseautótól a Merkurig, 34. rész: A Peugeot Magyarországon

2019.08.12.
Armand Peugeot a XIX. század végén a háztartási eszközöket gyártó családi vállalkozást teljesen átalakította. 1882-től kerékpárokat gyártott, majd a kor ismert mérnökével, Leon Serpolettel közösen gőzüzemű triciklit tervezett. Ezt a háromkerekűt az 1889-es Párizsi Világkiállításon mutatta be, ahol a Benz-féle gépkocsi és Gottlied Daimler egyik korai prototípusa is megjelent. A Daimler-féle erőforrás több francia vállalkozó figyelmét is felkeltette. Armand Peugeot gyorsan döntött, s a gőz helyett a benzinüzemű erőforrás mellett tette le a voksát. 1892-ben külön gyártelepet létesítettek a Peugeot autók előállítására, s 1900-ban már 500 darab lónélküli hintó készült Audincourtban. A megfakult fotón valószínűleg Fényi Béla "Kati" becenévre hallgató Peugeot autója látható (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)   A Peugeot lett a Benz után a második olyan autómárka, amelyet hivatalos kereskedő árusított Magyarországon. Fényi Béla (1861?-1942) Aradról költözött Budapestre, s az 1890-es években az osztrák Schember C. és Fiai mérleggyár hazai képviseletét irányította. Szabadidejében kerékpározott, majd 1897-ban megalapította a Téli és Nyári Kerékpáriskola Vállalatot a Városliget szélén. A Városligeti fasor és a Dózsa György út sarkán, ahol ma egy modern irodaház terpeszkedik az 1896-os Milleniumi kiállítás kapcsán egy díszes épületet húztak fel, ahova Gárdonyi Géza Pokol című körképét helyezték el. Azonban a mű nem tetszett a közönségnek, így hamarosan biciklik költöztek a helyiségbe: „Velodrom váltotta fel odakint a városligetben a Pokol körképet. A nagy arányú helyiségben a biczikli sport kapott új otthont, a hol katonazene mellett folyik a kerekezés, a közönség pedig tribünről nézi az egyes, kettős és hármasok biczikliművészetét..." - állt a korabeli riportban. A velodrom, azaz ovális kerékpárpálya hamarosan a cég nem hivatalos megnevezése lett. Fényi az oktatás mellett kereskedett is: Peugeot kerékpárokat árult. Hamarosan a kínálat kiegészült a cég motoros triciklijeivel és automobiljaival is. Amikor a Magyar Posta úgy döntött, hogy kézbesítőszolgálatát motoros triciklikkel fejleszti tovább, Fényi Béla szállította a háromkerekűek többségét - kettő darabot pedig a Ganz gyár, Csonka János tervei alapján. A Magyar Királyi Posta által 1900-1902. között beszerzett gépjárművek csoportképe. Jobb szélen egy 1898-ban gyártott Peugeot, bal szélen Peugeot quadcikli (Forrás: Postamúzeum) Az előző kép jobb szélén látható Peugeot csomagszállító gépkocsi 1901-ben az egykori lóversenypálya árverési csarnokában rendezték meg az I. Budapesti Nemzetközi Automobilkiállítást, ahol Fényi újabb üzleti sikereket könyvelhetett el. Ez arra sarkallta, hogy üzletét kiterjeszsze, garázsvállalattá fejlessze. A garage kifejezés azonban akkor még teljesen ismeretlen volt hazánkban, s így Fényi kénytelen volt megindokolni döntését: „a garage az automobilisták közt dívó franczia eredetű nemzetközi szakkifejezés ... annyit jelent, mint automobil istálló". Az érvelést elfogadta a törvényszék, így a Fasor 42 alatti épület a továbbiakban Automobile Garage néven működött. Ez lett a korai hazai motoros élet egyik központja, ahol a gépkocsik vizsgázása is folyt. Fényi azonban nem tudott lépést tartani a hullámzó piaccal, így 1907-ben eladta garázsát. Levélpapír 1904-ből (Forrás: Budapest Főváros Levéltára) Ezután néhány évig csend volt, majd 1913-ban gyors egymásutánban két kereskedőt, Waszky Rudolfot és Szilárd Bélát is hírbe hozták a Peugeot-val.   Waszky Rudolf az 1914-es Túraút a Kárpátokba versenyen Peugeot túrakocsival indult (Forrás: Pásztélyi András) Waszky Rudolf még 1921-ben is a „Peugeot” automobilgyár magyar megbízottjaként reklámozta magát. A márka újabb hazai sikere azonban Landy Istvánnak (1892-1965) köszönhető. Landy 1921-ben megvásárolta a csődbe ment Hazai Automobil Rt részvénytöbbségét. Átvette a Peugeot képviselet jogát. Támogatói, Gundel Ferenc vendéglős és gróf Forgách János földbirtokos segítségével a Múzeum krt 13 alatt bemutatótermet nyitott. A Hazai Automobil Rt Peugeot szalonja a Múzeum kőrúton (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum) Egy évvel később a Színházi Élet már arról írt, hogy „nálunk Pesten igen tekintélyes számban szaladnak a Peugeot-kocsik. Többek közt azon jár : Tasnádi Szűcs András, Fiát Ádám, gróf Festetich Sándorné, báró Prónay György, Polgár Péler, Kardos Iván, Barcza Károly, a Ganz villamossági rt., a Lloydbank, az Alföldi cukorgyár, a Pannónia kender- és lenipar, a Magyar-cseh Iparbank stb”. Míg 1923-ban 18, egy évvel később 43, s 1925-re már 62 db Peugeot szerepelt a nyilvántartásban. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek az üzlet fenntartásához. A Hazai Automobil Rt csődbe jutott, Landy pedig saját neve alatt folytatta tevékenységét. Ez a viharvert fénykép az 1925-ös svábhegyi versenyen készült, ahol Walter Ferenc Peugeot kisautóval vett részt (Forrás: Karl Zapletal/Martin Pfundner) Új garázsát az Országház közelében nyitotta meg. Itt 1928-ig árusította a francia Peugeot és az amerikai Auuburn autókat. 1926-ban 69 darab, 1927-ben 53 darab, 1928-ban már csupán 23 darab Peugeot talált gazdára. Így hiába voltak remek társadalmi kapcsolatok, a kiváló helyszín – a francia márka nem tudott valódi sikereket aratni. Az Országház téri kereskedés (Forrás: Burányi Gyula) Ezek után közel egy évtizeden át a Peugeot képviselet nékül maradt. 1937-ben Cserépfalvi László megpróbálta Landy István üzleti modelljét lemásolni: a Peugeot mellé ő is egy amerikai márkát, a Graham-Paige-t választotta. A Peugeot-ból 1938-ban 20 darabot sikerült értékesítenie, majd a fasizálódó Európa elől 1939-ben Amerikába emigrált. A második világháború után, az 1945-1948. közti időszakban Magyarország jó viszonyt ápolt Franciaországgal, ahonnan számos különböző gépjármű importjára került sor: Renault és Peugeot személyautók, Chausson és Isobloc autóbuszokból is több szállítmány érkezett. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy 1960-ban, - amely évből az első háború utáni statisztika rendelkezésre áll- 57 darabos volt a Peugeot állomány, amelynek döntő része, 36 darab az 1945-1948. között gyártott 202-ből került ki. Közúti ellenőrzés Érdnél 1954-ben. Előtérben egy Peugeot 202 (Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr) Az 1970-es években a „nyugati” gépjárművek importja növekedésnek indult. Ennek egyik fontos eleme a Konsumturist 1967-ben beindított ajándék gépkocsiszolgáltatása volt. Mivel magyar állampolgárok csak rendkívül nehezen juthattak konvertibilis valutához, ezért a vasfüggönyön túlra szakadt családtagok által nyújtott ajándékok szerepe felértekelődött. Persze az állam ezt is szabályozott keretek közé szorította (lásd cikksorozatunk 7. részét). „Azok a külföldi állampolgárok, akik magyarországi családtagjaikat, rokonaikat, hozzátartozóikat gépkocsikkal kívánják megajándékozni, a megajándékozott által kiválasztott gyártmányú és típusú személygépkocsit Budapesten a Konsumturist Autószolgálatnál megvásárolhatják” állt az ismertetőben. A Konsumturist a gépkocsik javításáról is gondoskodott. A program keretében KGST gyártmányú gépkocsikat, illetve Fiatokat, Peugeokat stb. lehetett beszerezni. 1970-re 673 darabra, 1977-re már 1229 darabra, 1984-re pedig 1320 darabra nőtt a hazai állomány. Diplomata rendszámos Peugeot 403 a budapesti utcán (Forrás: Fortepan/BFL/BRFK Helyszinelési fényképei) Peugeot 404 bérautó a MÁVAUT Andor utcai telepén. Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum A modellek közül 1974-ben a 404-es emelkedett ki 421 darabbal, míg 1980-ra a többek között a Volán Tourist által is használt 504-ből is 351 darabot regisztráltak. Ahogyan a Peugeot 504 ötvenéves születésnapjára írt cikkünkben említettük: A Volántourist bérautó-szolgálatának flottája a Zsigulin kívül “nyugati” típusokból, Fiatokból, Audiból, Volvo 164-ből és néhány Peugeot 504-ből állt. Ezt a szolgálatást még a Volán elődje, a MÁVAUT létesítette 1965-ben. A cél a beutazó turisták és az akkor még igen csekély számú külföldi, azaz „nyugati” üzletember eseti gépkocsi igényeinek kielégítése volt. A napi díjat dollárban adták meg. A MÁVAUT kölcsönzö szolgálatát később beolvasztották a Volán Tourist taxi üzletágába, ahol szintén használtak Peugeot 504-eseket. A Volántourist garázsa 1972-ben (Forrás: Fortepan/UVATERV) A Peugeot a rendszerváltást követően különböző kereskedőcégeken keresztül jelent meg ismét hivatalosan Magyarországon. Peugeot a BNV-n 1973-ban (Forrás: Fortepan/Bauer Sándor)

3D-s autókijelzők 2022-re

2019.08.12.
A fényelhajlás jelenségét használja a Continental és a Leia Display System új kijelzője. „Nem tükrözzük a fényt, hanem meghajlítjuk és pontosan megvezetjük az optimális 3 dimenziós hatás elérése érdekében” – árulta el Kai Hohmann, a Continental projektvezetője. Az újfajta kijelzők révén új szintre léphetnek a vezető felé közvetített figyelmeztető üzenetek, a vezetéstámogató rendszerek visszajelzései, az irányjelzés és a parkolóasszisztens képalkotása. A 3D-s objektumok szemüveg használata nélkül, minden szögből rendesen láthatóak, összesen 8 perspektívából alkotva, ügyelve a megfigyelő pozíciójára – még egy kicsit „vándorolni” is képes az adott nézőpont a realisztikus és pontos kép érdekében. Némely okostelefon kijelzője már rendelkezik ezzel a funkcióval, s 2022-re a Continental megoldása révén jelentősen megváltoznak majd egy autós központi kijelzővel szemben támasztott vásárlói követelmények.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója