Tóbiás és Balambér kalandjai - Összefoglaló

2014.12.28.
Tóbiás és Balambér a két kutyakölyök, a gyerekek meséken keresztül való szórakoztatása, és tanítása mellett, minden héten hoz egy jótanácsot, amit a tudatos közlekedésre is odafigyelő szülők hasznosíthatnak a mindennapokban.Nem ismered még Tóbiás és Balambér meséjét? Kattints ide, és hallgass meg egy mesét!2014 mozgalmas év volt Tóbiás és Balambér számára. Sok korosztály számára jutatták el üzenetüket, ami mindenkit a biztonságos közlekedésre nevel. Kis és nagy gyermekek számára tanították a táblák jelentését, az alapvető közlekedési szabályokat, hogy biztonsággal juthassanak el ’A’ pontból ’B’-be. Nézzük át, hogy ebben az évben milyen jelentősebb helyszínekre jutott el a két kutyakölyök meséje!Tóbiás és Balambér segítségével a résztvevők több helyen is kipróbálhatták az országban ritka minőségű Mobil Kreszparkot, amiben a gyermekek egy kisebb eligazítás után megismerkedhetnek a biztonságos alapjaival, aminek köszönhetően a való életben is biztonságosabban közlekedhetnek. Emellett találkozhatnak egy ügyességi Gokart pályával is, aminek lényege, hogy megtanítsa a nagyobb, már jogosítvánnyal rendelkezőket a biztonságos közlekedésre. Ennek célja, hogy megtanuljuk, attól, hogy gyorsabban, vagy dinamikusabban megyünk autóval, nem érünk oda hamarabb sehova, sőt feleslegesen növeljük a baleseti kockázatot és felesleges üzemanyagot égetünk el.A részegszemüveg alkalmazásával megtapasztalhatjuk, hogy milyen részegen, vagy valamilyen drog befolyásoltsága alatt mennyire romlik a finommotoros kéreg működése, és mennyire balesetveszélyes is. A vállalkozó kedvűek akár még a Gokartos ügyességi pályán is kipróbálhatták a tudásukat részeg szemüvegben.Volkswagen találkozó 2014Magyarország legnagyobb konszern találkozójára is ellátogattunk, amit a Hungaroringen rendeztek meg. Az idelátogató autófanatikus közönség is elsajátíthatta a biztonságos közlekedést a Gokartos ügyességi pályánk segítségével. Az itteni résztvevők száma meghaladta a 700 főt.A KolbászfesztiválonMagyarország legnagyobb gasztronómiai fesztiválján is  jelen voltunk. A sok sok finom kolbász és cigányka mellé a sportcsarnokban megtalálható volt Mobil Kreszpark és Gokartos ügyességi pálya.Idén rengeteg programon találkozhattatok Tóbiással és Balambérral, az ország több pontján is. Idén legalább 15000 gyereknek sikerült a biztonságos közlekedés alapjairól tanulnia, amiket remélünk, hogy a hétköznapokban is alkalmaznak! Jövőre még több helyszínen találkozhattok a két kutyakölyökkel! Látogassatok el ti is egy ilyen rendezvényre és legyetek részesei a Tóbiás és Balambér meséjének! Tudjátok, karácsonykor is csak óvatosan! 

Fennakadt a nagylaki ellenőrzésen az Audi A6

2014.12.28.
Az egyenruhások a jármű és az okmányok alapos átvizsgálását követően megállapították, hogy az alvázszámot manipulálták, illetve a forgalmi engedélyt meghamisították.A rendőrök lefoglalták az autót és a sofőrt előállították a Makói Rendőrkapitányságra. A 32 éves román férfi ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Autólopás! LFU-934 Suzuki Swift - zöld

2014.12.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LFU-934Gyártmány: Suzuki-Típus: Swift-Alvázszám: TSMMZC11S00600186-Szín: abszintzöld-Lopás időpontja: 2014 december 23-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Mirtusz u. 8.

Autólopás! BH 10 RLP Peugeot 3008 - barna

2014.12.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám (román):BH 10 RLP-Gyártmány: Peugeot-Típus: 3008-Gyártási év: 2010-Motorszám: RH02-Alvázszám: VF30URHE8AS161328-Szín: barna-Lopás időpontja: 2014 december 19-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: XIV.-Utca, házszám: DOZSA GYORGY UTCA 5 SZAM-Megjegyzés: LOPAS IDOPONTYAT NEM TUDOM PONTOSAN MIVEL HOGY KEZILABDA EB-EN VOLTTUNK A PAPP LASZLO ARENABA. IDOPONT 16-21 ORA KOZOT. A LOPAST BEJELENTVE A BP. XIV KERULETI RENDORKAPITANYSAON ............................... AZ AUTOBAN VOLT EGY FERFI TASKA FONTOS CEG DOKUMENTUMOKKAL SC RALUPE PREST SRL NEVENES EGY MASIK 307 PEUGEOT EREDETI BREEF ES KULCS.

Autólopás! JVZ-656 VW Polo

2014.12.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JVZ-656-Gyártmány: Volkswagen-Típus: Polo 75 1.4 Comfortline-Gyártási év: 2005-Motorszám: BKY045276-Alvázszám: -WVWZZZ9NZ6D014157-Szín: babakék-Lopás időpontja: 2014 december 21-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: II.-Utca, házszám: Kapás utca

Autólopás! LJT-372 Ford Focus - szürke

2014.12.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LTJ-372-Gyártmány: Ford-Típus: FOCUS-Kivitel: 4 ajtós-Gyártási év: 2010-Motorszám: SHDAAU28679-Alvázszám: WF0PXXGCDPAU28679-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 december 17-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: III.-Utca, házszám: Huszti út 1-7-Megjegyzés: December 17-én 19 órakor értem haza és parkoltam le a Huszti úton Másnap 11.00 órakor indultam volna, de a kocsi nem volt a parkolás helyén. Rendőrségi feljelentést megtettem, biztosítónál a lopáskárt bejelentettem.

Autólopás! LYF-866 Honda Civic - piros

2014.12.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LYF-866-Gyártmány: Honda-Típus: CIVIC-Kivitel: SPORT EDITION-Gyártási év: 2010-Motorszám: R18A25008401-Alvázszám: SHHFK2750AU007952-Szín: piros-Lopás időpontja: 2014 december 19-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: XII.-Utca, házszám: BEETHOVEN UTCA 8-Megjegyzés: ZÁRT MÉLYGARÁZSBÓL LOPTÁK EL BAL HÁTSÓ OLDALSÓ RÉSZÉN BETONOSZLOP ÁLTALI SÚRLÓDÁS LÁTHATÓ NYÁRI KÖNNYŰFÉM FELNI GARNITÚRÁN VAN RAJTA A TÉLIGUMI GARNITÚRA

Érkezik az új Ford Focus RS

2014.12.28.
A Ford megerősítette, hogy egy vadonatúj Focus RS bemutatója várható, így a világ legnépszerűbb típuscsaládja új taggal bővül. A vállalat azt is bejelentette, hogy a vadonatúj RS most első ízben világszerte is megjelenik majd a legfontosabb piacokon. – A Ford továbbra is fontosnak tartja a teljesítmény és az innováció egyesítését – avat be Raj Nair, a Ford globális termékfejlesztési alelnöke. “A globális Ford Performance csapat összefogja a versenysport-tevékenységeket, valamint a nagy teljesítményű autók és alkatrészek fejlesztését, így gyorsabban fejleszthetünk majd olyan termékeket, amelyeket vásárlóink világszerte elégedetten használhatnak a közutakon és a versenypályákon is.”Az első Ford RS 1968-ban, a legutóbbi pedig 2009-ben jelent meg, s a modell már a kezdetektől híres volt kiemelkedő vezetési élményéről. – Ahhoz, hogy egy autó méltó legyen az R-emblémára, kompromisszumok nélküli izomautónak kell lennie – méghozzá olyannak, ami ha kell, kiemelkedő teljesítményt nyújt a versenypályán, ugyanakkor a mindennapos közlekedéshez is tökéletesen használható – mutat rá Nair.A Focus RS-hez hasonló termékek is azt a célt szolgálják, hogy sikeresen megvalósuljon a vállalat Egy Ford terve, ami a Ford minden üzleti tevékenységében a gazdaságos növekedésre, a kiváló termékek előállítására és az innovációra helyezi a hangsúlyt. A nagy teljesítményű járművek piaca világszerte növekszik: a 2009-es adatokhoz képest Európában 14, az USA-ban pedig 70 százalékkal nőtt az ilyen autók iránti kereslet. A nagy teljesítményű járművek – mint például a Fiesta ST és Focus ST – motorpalettáján megjelentek a Ford díjnyertes EcoBoost erőforrásai. Az EcoBoost technológia 2009-es bevezetése óta a Ford több mint 2 millió EcoBoost motort gyártott világszerte.– Az EcoBoost remek példája annak, hogyan jelenik meg egész termékkínálatunkban a modern technológia és az innovatív mérnöki munka, élvezetes vezetési élményt biztosítva minden autónkban – és nem csupán a Ford Performance modellekben – magyarázza Nair. “A fürge Fiestától kezdve a kemény munkára termett pickupokon át egészen a versenyautókig minden termékünk részesül a legújabb technológiák előnyeiből.”Új, globális csapatAz új Ford Performance szervezet világszerte összefogja a Team RS, a Ford SVT és a Ford Racing munkáját, hogy innovációs központként és fejlett tesztlétesítményként segítse elő a különleges, nagy teljesítményű járművek, alkatrészek és tartozékok fejlesztését. A szervezet feladatai közé tartozik az aerodinamikai innováció és fejlesztés, a tömegcsökkentés, az elektronikai tervezés, a hajtásláncok teljesítményének növelése és az üzemanyag-fogyasztás csökkentése, hogy ezek eredménye aztán még szélesebb körben jelenhessen meg a Ford termékkínálatában.A csapat tevékenysége tehát nemcsak a versenypályákra korlátozódik, hanem a Ford globális tervezőközpontjai és az új észak-karolinai Charlotte-ban működő műszaki központ munkájának összehangolásával új modelleket is fejleszt majd. Az amerikai műszaki létesítmény modern technikáinak segítségével a csapat hatékony újításokat vezethet be a versenycélú autók tervezésében, illetve a nagy teljesítményű autók és a köznapi használatra szánt modellek fejlesztésében is. A Ford Performance szervezet vezetője David Pericak, akit a Global Ford Performace igazgatójának neveztek ki.A teljesítménynövelő innovációk hagyományaA motorsport régi hagyománynak számít a Fordnál, hiszen 113 évvel ezelőtt Henry Ford a Sweeptakes futamon legyőzte Amerika legnagyobb autóversenyzőjét, Alexander Wintont.A győzelem azért volt nagy jelentőségű, mert a versenyt Detroit üzleti elitje is figyelemmel követte, s néhányan közülük azonnal úgy döntöttek, hogy támogatják Henry autóipari terveit – így 18 hónappal később megnyithatta kapuit a Ford Motor Company.– A Ford ugyanazért van ma is jelen a motorsportban, mint amiért Henry Ford 1901-ben rajthoz állt: a világ legjobbjaival szemben akarjuk próbára tenni termékeinket és technológiáinkat – szögezi le Nair. “A Ford Performance csapata továbbra is arra törekszik, hogy az innovatív teljesítménynövelő megoldásoknak köszönhetően a Ford a világ minden autó-, terepjáró- és haszongépjármű-vásárlójának minden eddiginél élvezetesebben vezethető járműveket kínálhasson.”
Címkék: 

Autólopás! MNH-721 Citroen C3

2014.12.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MNH-271-Gyártmány: Citroen-Egyéb típus: Selection-Típus: C3-Gyártási év: 2013-Alvázszám: Nincs adat-Szín: nyárszínek (csoport)-Lopás időpontja: 2014 december 3-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XI.-Utca, házszám: Szabolcska utca 3-Megjegyzés: Feltűnő ismertetőjel: a bal külső tükör utángyártott, házilag lefestett. Benne volt egy orvosi táska, tele!

Autólopás! LNG-836 BMW 118 D - fekete

2014.12.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LNG-836-Gyártmány: BMW-Egyéb típus: 1-es-Típus: 118D-Gyártási év: 2007-Motorszám: N47D20A-Alvázszám: WBAUD71010PY84922-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 december 19-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XVIII.-Utca, házszám: Margò Tivadar u.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója