Négy napig mindenki csabai

2016.10.29.
– Úgy gondolom, ezen a négy napon mindenki, vendégek és vendéglátók egyaránt csabaiak, és egyetértenek velünk: A csabai Csabán az igazi! — mondta Hégely Sándor. Hégely Sándor megnyitja a jubileumi Csabai Kolbászfesztivált Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke felidézte, amikor a hungarikumbizottság tagjaként ő maga is döntött a csabai kolbász hungarikummá nyilvánításáról. Megköszönte a csabaiaknak, hogy megőrzik, továbbadják azokat az értékeket, melyeket szüleik, nagyszüleik hagytak rájuk örökségként. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere azt kérte minden korosztálytól, hogy érezzék jól magukat. A kolbászfesztivál idei vendégvárosa Gyula. Dr. Görgényi Ernő polgármester a rendezvény során megvalósuló összefogást méltatta. Hangsúlyozta, egyebek között a közép-békési térség közös munkájának eredménye a rendezvény, mely a partnerség jelképe. Gajda Róbert megyei kormánymegbízott felidézte az első kolbászfesztivált. Mint fogalmazott, az akkor családias, 55 csapat részvételével megvalósuló program folyamatosan fejlődött, mára már a szombati főnapon 750 csapat gyúrja a kolbászt. Závogyán Magdolna, kultúráért felelős helyettes államtitkár a helyiek föld iránti szeretetét emelte ki, míg Vantara Gyula országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, a csabai családok kalendáriumában a kolbászfesztivál napjai piros betűs ünnepként szerepelnek. Szarvas Péter, a kolbász fővárosának, Békéscsabának a polgármestere a serpenyőben sercegő kolbásszal tette szemléletessé a csabai kolbász titkát Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke a hagyományok őrzése, ápolását emelte ki.

Az úttestre ömlött egy traktor rakománya

2016.10.29.
Közúti közlekedési baleset történt ma délelőtt a 63-as főút 88. kilométerében Székesfehérvár és Aba-Belsőbáránd között, melynek során egy traktor pótkocsija felborult és a rakománya az úttestre ömlött. Az útburkolat megtisztításának ideje alatt a forgalom váltakozó irányban félpályán halad - közölte a police.hu.

Hét autó ütközött az M3-ason - teljes útlezárás

2016.10.29.
Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze hét személygépkocsi ma délelőtt az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán Aszódnál. A baleset következtében két személy megsérült. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ezért az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.   A helikopter felszállása után a forgalom a leállósávon haladhat. A rendőrök a helyszíni szemlét megkezdték, a személyautókat és kisteherautókat a 3-as főútra terelik.
Címkék: 

Teljes az útlezárás az M43-as autópályán

2016.10.29.
Baleset történt ma reggel körül az M43-as autópálya 8-as kilométerénél, a Budapest irányába vezető oldalon. Eddig tisztázatlan körülmények között két jármű ütközött. A műszaki mentés idejére teljes az útlezárás az érintett pályatesten. A rendőrök a forgalmat az autópályáról leterelik. 

Négy autó ütközött össze az M5-ös autópályán

2016.10.29.
A police.hu adatai szerint a baleset során személyi sérülés nem történt. A balesetben érinztett járművek a belső sávot foglalták el, a forgalom rendőri irányítás mellett, a külső sávban haladhatott.
Címkék: 

Élményeink a jubileumi Csabai Kolbászfesztiválról

2016.10.29.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke (b) és Uhrin Sándor, a Csabai Kolbászklub alelnöke (j) az ünnepélyes díjátadón A tavalyi Krajcsó Pál Emlékversenyen készített kolbászokat megfelelő füstölés és érlelés után pénteken, a fesztivál első napján díjazta a zsűri. Az eredmények a következők szerint alakultak: Különdíjak Őszikék csapat Turbucz Gyuláné Körösladány Krivik András Békéscsaba   Díjazottak: 3.díj: Nagycsaládosok csapata Beraczka Ilona Tótkomlós 2.díj: Juhászok csapata Juhász Ádám Békéscsaba 1.díj: Generali csapata Filadelfi Mihály Békéscsaba A 20., jubileumi Csabai Kolbászfesztiválon pénteken kihirdették Az én disznótorom óvodás rajzpályázat eredményeit.Tizenkét óvoda több mint száz gyermeke nevezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének gyerekversenyére. Tíz pályamű részesült nyertesként egyenlő elbírálásban. Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke és Perényiné Czibolya Edit, a békéscsabai önkormányzat munkatársa elmondták, a hagyományok őrzése, ápolása szempontjából is fontos, hogy már a legkisebbek is képben legyenek a disznótorral, a kolbásztöltéssel kapcsolatban. Szintén a fesztivál első napján rendezték meg az ifjúsági kolbászkészítő versenyt 250 csapat részvételével. A következő eredmények születtek: Különdíjak 164, 165, 174, Százszorszép cicások csapatai 304 Töpörtyűk csapata 305 Töpörtyűk 150 Kolbászoló Közgazdászok 199 Vízmű 155 Kolbászadók 301 „Gyúrunk wazze?!” 329 Gang 153 Gyulai Ifjúsági központ 252, 253, 254, 262, 263, 264 Békéscsabai Kosárlabda Klub Díjazottak Óvodás korcsoport és általános iskola 1-4. osztály 3. díj: Bronzérmes diák kolbászkészítő díj– óvodások és általános iskola 1-4. évfolyam: 344 Esély pedagógiai Központ 2. díj: Ezüstérmes diák kolbászkészítő díj- óvodások és általános iskola 1-4. évfolyam: 175 Százszorszép cicás csapat 1. díj: Aranyérmes diák kolbászkészítő díj - óvodások és általános iskola 1-4. évfolyam: 149 Méhecskék a Mackó Kuckó csapata Általános iskola 5-8. évfolyam tanulói, középiskolás diákok, főiskolai, egyetemi hallgatók 3. díj: Bronzérmes diák kolbászkészítő díj – általános iskola 5-8. évfolyam tanulói, középiskolás diákok, főiskolai, egyetemi hallgatók: 255 Gál Ferenc Főiskola 2. díj: Ezüstérmes diák kolbászkészítő díj- általános iskola 5-8. évfolyam tanulói, középiskolás diákok, főiskolai, egyetemi hallgatók: 170 Beg-Rák Evangélikus Gimnázium 1. díj: Aranyérmes diák kolbászkészítő díj - általános iskola 5-8. évfolyam tanulói, középiskolás diákok, főiskolai, egyetemi hallgatók: 320 Kolbi14 A/2 A Csabai Kolbászfesztivál szakmai szempontból legrangosabb versenye a nemzetközi szárazkolbász verseny. Péntek délutánra megszülettek az eredmények.   Különdíjak Pallér Sándor Újkígyós Schäffer Ágnes Ifj. Uhrin Zoltán Békéscsaba Kis József Békéscsaba Szaszák Gergő Békéscsaba A fesztiválalapító dr. Ambrus Zoltán és dr. Ambrus Zoltánné Különdíja a legjobb hazai kolbászkészítőnek: Ifj. Juhász Ádám, Békéscsaba Békéscsaba város különdíja a legjobb csabainak: Ifj. Juhász Ádám, Békéscsaba Közönségdíj Pallér Sándor Újkígyós A média zsűri díjazottjai 3. díj: Schäffer Ágnes Mezőberény 2. díj: Péli István Békéscsaba 1. díj: Uhrin Gábor Ákos Budapest Pallér Sándor kolbászkészítő mestert is díjazták. Baráti társaságunk az ő termékeit szereti a legjobban... A legjobb nemzetközi szárazkolbászok 3. díj: Kustra Jan, Malacky Bernocakova, Szlovákia 2.díj: Opavsky Jan, Bacsky Szerbia 1.díj: Juraj Sefcik, Bratislava Szlovákia A szakmai zsűri díjazottjai 3. díj: Uhrin Gábor Ákos Budapest 2. díj: Tóth G. Ildikó Békéscsaba 1. díj: Ifj. Juhász Ádám Békéscsaba Fergeteges koncertek a Mokry Sámuel sátor nagyszínpadán - Majka és Curtis akcióban

Baleset miatt félpályás útlezárás az M43-as autópályán

2016.10.29.
A baleset október 29-én reggel történt. Eddig tisztázatlan körülmények között két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 10-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon. A balesetben senki sem sérült meg - közölte a police.hu. A műszaki mentés idejére az érintett szakaszon fél pályán lezárták az utat.

Lezárták az M6-ost, mert felborult egy kamion

2016.10.29.
A police.hu információja szerint a jobb pályán, Pécs irányában, Bölcske közelében egy kamion borult fel, egy személy megsérült. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben. A forgalmat a rendőrök a 6-os számú főútra terelik.

Drágább lesz a kgfb - 100 ezren válthatnak biztosítót

2016.10.29.
Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az idei kampány mintegy egymillió személyautót érint, ebben a körben - a flották autóit nem számítva - mintegy százezer szerződésváltás várható. Az idén a biztosítók már nem kínálhatnak a meglévő ügyfelekénél kedvezőbb díjakat az új partnereknek, így megszűnik az a korábban elterjedt gyakorlat, hogy az autósok felmondják, majd ugyanannál a biztosítónál újrakötik a kgfb-szerződésüket. 2015-ben a portál adatai szerint még az új szerződések több mint harmada ilyen visszakötésből származott.     Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint az év végi kgfb-szerződések átlagdíja akár 15-20 százalékkal is meghaladhatja a tavaly ugyanekkori szintet. Ez idén átlagosan 16-17 ezer forintot jelenthet majd, ami jóval elmarad az idén évközben tapasztalt 30-35 ezer forint közötti átlagdíjtól. Ennek a különbségnek elsősorban az az oka, hogy az év végi kampány olyan idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítását érinti, amelyek közel fele a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.   Kifejtette: az autósok 2010. január 1-jéig egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, ekkor van lehetőség biztosítót váltani. Azóta évről évre csökken az év végén forduló kötelező biztosítások aránya, amely idén már nem éri el az egyharmadot sem.   Időközben változott a kgfb-díjak meghirdetési szabálya is. A biztosítók már bármikor módosíthatják a tarifáikat, azzal a feltétellel, hogy azokat minimum 60 nappal korábban meghirdetik. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait legkésőbb november 2-án, szerdán ismerhetik meg az érintettek. Amennyiben a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e.

Átadták a 427-es út felújított szakaszát Berettyóújfalunál

2016.10.28.
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta: a program keretében idén 173 helyen mintegy 69 milliárd forintból végeznek útfelújításokat az országban. A legtöbb beruházás már be is fejeződött, csupán 10 helyen folynak még munkálatok, de november végére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 381-es út kivételével valamennyi felújítás elkészül - tette hozzá.  A program részeként Hajdú-Bihar megyében ebben az évben 3,3 milliárd forintból mintegy 24 kilométernyi útszakaszt újítottak fel. Jövőre az útfelújítási programra kizárólag hazai forrásból 100 milliárd forintot szán a kormány, és ebből a pénzből 850 kilométer út újulhat meg, a tervek szerint a korábbinál több jut majd alacsonyabb rendű utak felújítására is - hangsúlyozta. A program részeként jövőre Hajdú-Biharban 4 és fél milliárd forintból 35 kilométer út felújítása valósulhat meg.  Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a városhoz közeli ártándi határátkelőn évente mintegy 300 ezer kamion halad át. Ezért a 367 millió forintból felújított 427-es út a város lakóinak életminőségét jelentősen javítja, hiszen korábban a Berettyóújfalut délről elkerülő utat rossz minősége miatt a Románia felé vagy a Romániából közlekedő kamionok alig használták.  (MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója