Halálos áldozata van a berentei balesetnek

2016.05.08.
Néhány perccel később a VÉSZ az alábbi helyesbítést küldte: A korábban kiadottaktól ellentétben nem két személygépkocsi ütközött össze, hanem egy személyautó borult az árokba Kazincbarcika berentei településrészén, az Ipari úton. A baleset következtében ketten a kocsiba szorultak, őket a kazincbarcikai hivatásos tűzoltók feszítővágóval emelték ki. A mentők megállapítása szerint egyikük elhunyt a balesetben. Az Ipari út balesettel érintett szakaszát lezárták, ezért kérjük, lehetőség szerint válasszanak másik útvonalat!
Címkék: 

Egyszerűbben intézhetik ügyeiket a taxisok

2016.05.08.
Tavasztól módosult a taxi gépjárművek arculati minősítése és az ehhez tarozó feladatok ügyintézése egy jogszabályváltozás miatt. A feladatok egy részét a Budapest Közút Zrt. vette át a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A gépjárművek minősítése, a díjfizetés, az engedélykártya és matrica átvétele valamint a szerződéskötés az eddig megszokott módon és helyen történik a VIII. kerületi Asztalos Sándor utca 16. szám alatt, immár a Budapest Közút Zrt. ügyintézésében. A jogszabályoknak megfelelően a gépjármű minősítését, a díjfizetést és a szerződés megkötését követően a BKK, mint közlekedésszervező adja ki a személytaxi szolgáltatást végző vállalkozásoknak az előzetes igazolásokat, amelyeket feltöltenek a TaxiDroszt nyilvántartó rendszerbe. Budapest Főváros Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya arról tájékoztatta a BKK-t, hogy a jövőben mind a tevékenységi engedély  vagy engedélykivonat kiadásánál, mind a taxi gépjárművek műszaki vizsgáztatása során elfogadja a TaxiDroszt nyilvántartó rendszerbe feltöltött, általa az ügyintézéskor közvetlenül elérhető és megtekinthető előzetes igazolást. Mindez fontos változás az ügyintézés menetében, hiszen a továbbiakban a Főosztálynál történő ügyintézéshez már nincs szükség az eredeti előzetes igazolás bemutatására. Amennyiben az engedélyt kérő vállalkozás mégis szeretné megkapni az eredeti igazolást, az – értesítés után – átvehető a BKK Központi Ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben.

10 pontot szerzett Michelisz az első futamon Marokkóban

2016.05.08.
"A Q3-ban több volt az autóban, túl óvatosan mentem az utolsó szektorban. Ismertem Rob részidejét, és amikor láttam a sajátomat, túl korán fékeztem a tizenegyes kanyarban. Onnantól pedig már nem lehetett visszahozni a lemaradást" - árulta el a szombati sajtótájékoztatón Michelisz Norbert, aki ígya második helyet szerezte meg az időmérőn, ami azt jelentette, hogy a fordított rajtrácsos Nyitó futamon a kilencedik helyről rajtolt a két csapattársa, Monteiro és Huff közül. A piros lámpák kialvása után Norbi a kilencedik rajthelyét megvédve gond nélkül eljött, ugyanakkor Huffot megelőzte Gabriele Tarquini. Az első kör végén Monteiro már az 5., Michelisz pedig a 6. helyen haladt, mivel hárman is kiestek, kicsúsztak előlük. Huff visszaelőzte Tarquinit, így ment a csapattársai után a hetedik helyen. Az élen haladó Hugo Valente boxutca-áthajtásos büntetést kapott, miután a pole-ból induló James Thompsont kilökte a rajt után, így a három Honda még egy-egy pozíciót feljebb lépett. A futam előtt több versenyző is elmondta, hogy a marokkói pályán nagyon nehéz előzni hasonló tempót diktáló autót, és ennek megfelelően az első egy-két kör után kialakuló élmezőny be is állt a következő sorrendbe: Coronel, López, Muller, Monteiro, Michelisz, Huff. Egy idő után az egyértelműen gyorsabb tempót futó López támadni kezdte az élen haladó Coronelt, aki azonban végig kitartott, és 2014 után az első futamgyőzelmet szerezte meg a Chevroletnek. Három körrel a vége előtt Norbinak csapatrádión jelezték, hogy Monteiro megpróbálja támadni Mullert, úgyhogy maradjon közel hozzájuk, hátha ő is előzni tud, ha adódik lehetőség. Nem volt azonban esély, így mindenki maradt a helyén. Mivel a második, Fő futamon a három Honda indul az első-második-harmadik helyről, számukra a fordított rajtrácsos futamon az autó épségének megőrzése volt az elsődleges cél. Ez sikerült is. A hétvége programja magyar idő szerint 18:00-tól a Fő futammal folytatódik, amelyen az időmérő második helyén végző Michelisz Norbert az első sorból rajtol majd. 

AMTS 2016

2016.05.08.

Többtucatnyian meghaltak egy közúti balesetben Afganisztánban

2016.05.08.
A szerencsétlenség az ázsiai ország középső részén található Gázni tartomány Mokor nevű körzetében történt. Dzsavid Szalangi, a gázni kormányzó szóvivője elmondta, hogy a két autóbusz - amelyeken nagyjából 125-en utaztak - Kabulból Kandahárba tartott, amikor belerohant egy szembejövő üzemanyag-szállító tartálykocsiba. Az ütközés nyomán tűz keletkezett, amely pillanatok alatt beborította mindhárom járművet. A szóvivő közölte, hogy a hadsereg egységei a helyszínre siettek és sikerült kimenteniük néhány utast a lángok fogságából. Ötvenen azonban meghaltak, 73-an pedig megsérültek, utóbbiak közül sokak állapota válságos. A szerencsétlenség még a közismerten veszélyes országutakkal rendelkező Afganisztánban is súlyosnak számít, de egyelőre nincs arra utaló jel, hogy egy közúti balesetnél többről lenne szó. A közösségi oldalakra feltöltött fényképeken látható, hogy a baleset helyszínén sűrű fekete füst száll a levegőbe a kiégett autóbuszok roncsai felett.
Címkék: 

Michelisz megkóstolta a marrákesi falat

2016.05.08.
A ladások ezúttal hiba nélkül jöttek el a rajtnál Tarquini, Valente, Catsburg sorrendben. A 2:51,636-os idejüket azonban csak a többiek eredményének függvényében lehetett megítélni. A Hondánál most már tendenciaszerűen Michelisz Norbert kapta el a legjobban a rajtot, így ő vezette a három Civickből álló sort, amely már a legelejétől jóval gyorsabb volt a Lada triójánál. Az utolsó körben azonban Norbi a hatos kanyarnál nekiütközött a falnak, és ennek következtében defektet kapott. Huff és Monteiro is megelőzte, de a harmadik beérkező pilóta ideje számít, a Honda így két másodperccel kikapott a Ladától. A Citroën végül magabiztosan nyerte meg a csapatidőfutamot a Honda hibáját kihasználva. A hétvége programja magyar idő szerint vasárnap 13:15-kor a Nyitó futammal folytatódik, amelyen az időmérő második helyén végző Michelisz Norbert a kilencedik pozícióból rajtol majd. 

Újra közlekedik menetrend szerinti hajójárat a Dráván

2016.05.08.
A kilencven embert befogadó vízi jármű vasárnaponként 14 órától Barcsról indulva Szentborbás vagy Drávaszabolcs irányába másfél órás sétahajózásra viszi utasait, hogy megcsodálhassák a folyó természeti értékeit. A hajó más időpontokban is kifut, ha erre nagyobb kirándulócsoportok igényt tartanak. A Dráva vízjárását tekintve a legszeszélyesebb magyarországi folyó, egyetlen nap alatt több métert képes apadni, vagy áradni. Halban az egyik leggazdagabbnak számít, meredek partfalában pedig több ezer pár parti fecske fészkel és itt honos a hajó névadója, a színpompás jégmadár is - jegyezték meg. Az önkormányzat a kisebb rendezvények megtartására is alkalmas Jégmadár nevű vízibuszt 18,5 millió forintért vásárolta a Balatoni Hajózási Zrt.-től., és további mintegy 20 milliót költött belső rekonstrukciójára, burkolatának javítására és a festésére. A hajó 1959-ben épült szegecselt alumíniumból, és Megyer, majd Akali néven több mint fél évszázadon át szolgált a Balatonon, főként menetrend szerinti hajóként. Szakemberek úgy ítélték meg: a Dráván még évtizedekig közlekedhet különösebb problémák nélkül. A vízibusz idén februárban a Sió-zsilipen, a Sió-csatornán a Keselyűsi-zsilipen keresztül a Dunán hajózva jutott el a Drávára, ahol egy évtized után éledhet újjá a menetrendszerinti hajózás, hozzájárulva Barcs és környéke turizmusának erősödéséhez. Karvalics Ottó (Fidesz-KDNP), Barcs polgármestere úgy véli: a hajózás elindításával már nem csak a nevében lesz Barcs a Dráva fővárosa. A Dráva határfolyó, amely az utóbbi évek turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően már nem elválasztja, hanem inkább összeköti a két parton élő magyarországi és horvátországi embereket - idézte az önkormányzat a politikust.
Címkék: 

A DTM és a Hankook határidő előtt meghosszabbítja partnerkapcsolatát

2016.05.08.
A Hankook és a DTM hivatalosan is további 3 évvel meghosszabbította 2011 óta fennálló, sikeres együttműködését. A Hockenheimringen ma rendezett nemzetközi szezonnyitó DTM sajtókonferenciát követően egy ennek megfelelő szerződést is aláírtak hivatalosan. A Hankook a korábbiakhoz hasonló módon a 2016-os év folyamán is a Ventus Race DTM típusú prémium teljesítményű gumiabroncsait szállítja a három autógyár, az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz számára. „A bizalomteljes együttműködés a Hankook-kal és a vállalat teljesítőképessége a gumiabroncs-technológia terén arra ösztönzött bennünket, hogy előre meghosszabbítsuk a fennálló partnerkapcsolatunkat. Éppen a jövőbeni műszaki szabályozások és a nemzetközibbé tétel miatt van feltétlenül szükségünk olyan professzionalizmusra, amilyet gumiabroncs-partnerünktől, a Hankooktól már régóta megszoktunk.” - mondta Hans Werner Aufrecht, az ITR.V., a DTM jogbirtokosának és értékesítőjének elnöke. Az aláírás során Hockenheimben a Hankook európai vezetője, Ho-Youl Pae a következőket mondta: „A DTM a legsikeresebb nemzetközi túraautó bajnokság. A három prémiumgyártó, az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz közvetlen részvétele azt jelenti, hogy olyan minőségi színvonal van a bajnokságban, amely a motorsport egyetlen másik ágában sincs, kiváltképpen nem a legmagasabb technikai szinteken. Büszkék vagyunk arra, hogy a DTM kizárólagos gumiabroncs-gyártójaként 2017-től újabb korszakot indítunk. Rá fogunk szolgálni erre a bizalomra.“ Ezt az elégedettséget osztják a résztvevő járműgyártók csapatfőnökei is. Dieter Gass, a DTM Audi Sport vezetője elismerően nyilatkozott a DTM abroncsbeszállítójáról: „A Hankook teljesítményével tökéletesen elégedettek vagyunk. A versenyabroncs minősége megbízhatóan magas szintű.“ Jens Marquardt, a BMW motorsport igazgatója elmondta: „A folyamatosság és a stabilitás fontos tényezők az olyan magas szintű versenysorozatokban, mint a DTM. Pozitívan értékeljük, hogy a Hankook gumiabroncs-szállítóként a fedélzeten marad. Egy olyan versenysorozatban, amelyben a világ legjobb túraautó pilótái körről körre a határokat feszegetik, természetesen a gumiabroncsokkal szemben is szélsőségesek az elvárások. Ebből következően a lehető legjobb kompromisszumot kell megtalálnunk a teljesítmény és tartósság tekintetében. Ennek eléréséhez folyamatos párbeszédre van szükség a gumiabroncs-partner és a mérnökeink között, konkrétan ebben nyilvánul meg együttműködésünk a Hankookkal.” A Mercedes-AMG DTM csapatfőnök, Ulrich Fritz is lelkesen szólt az abroncsokról: „A DTM egy műszakilag igényes versenysorozat, ezért fontos, hogy megbízható gumiabroncs-partnerünk legyen. A Hankook-kal több mint öt éve sikeres az együttműködésünk. Ezért örülünk, hogy a szerződést meghosszabbították.“ A gumiabroncs-gyártó 1992 óta működik a nemzetközi motorsportban, többek között az alábbi európai körpályás versenyeken vesz részt: DTM, FIA Formula 3 Európai bajnokság, 24 órás állóképességi versenyek vagy a TCR sorozat Németországban, Olaszországban és Portugáliában, valamint különféle Formula 4 formációk. A nemrégiben aláírt szerződésre vonatkozóan Manfred Sandbichler, a Hankook Motorsport európai igazgatója a következőket mondta: „A DTM egyike a világ legkarakteresebb motorsport versenysorozatainak. Több százezer látogatót vonz évente a versenypályákra, és több mint 175 országban közvetíti a televízió. A DTM szerződés hosszabbítását a Hankook-kal ezért abszolút pozitív eseménynek tekintjük, amellyel felhívhatjuk a figyelmet a több mint 20 éves versenysport tapasztalatból adódó technológiai szakértelmünkre a gumiabroncs-gyártás terén.“ A ma indult 2016-os DTM szezon hagyományosan a 4,574 km-es Hockenheimringen indul, ahol a Hankook gumiabroncsok sikertörténete a következő hétvégén folytatódik újabb 60 futamon keresztül. Az eddigi 58 DTM futam során a Ventus Race DTM mindig a legjobb oldalát mutatta. A legnehezebb körülmények között is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a Hankook abroncsok, megbízhatóságuk és biztonságosságuk meggyőző volt.
Címkék: 

Michelisz a második lett a marokkói időmérőn

2016.05.08.
Amikor a pénteki sajtótájékoztatón szóba került, hogy az új marokkói pályán nehézkesnek tűnik az előzés, Michelisz Norbertet arról faggatták, hogy milyenek lehetnek így a Honda esélyei a Citroënnel szemben. "Várjuk meg, hogy ki végez előrébb az időmérőn. Őszintén szólva nem hiszem, hogy ezen a pályán hasonló tempójú autót lehetséges megelőzni" - válaszolta Norbi, aki már a blogjában is fejtegette, hogy Marokkóban az időmérő kulcsfontosságú lesz. A pénteki teszten és a szombati két szabadedzésen dominált a Honda, és az időmérőn a Q1-ből való továbbjutás sem okozott problémát nekik. Az első gyors körök után Monteiro állt az élre a hondások leggyorsabb körét futva a hétvége során (1:21,934), de Huff és Michelisz követte őt a második, illetve a harmadik helyen. Ezután mindhárman begurultak a boxba, hiszen az akkor 13. helyezett Mehdi Bennani 1,3 másodpercre volt tőlük. A Q1 felénél López 1:21,818-cal, a hétvége leggyorsabb körével átvette a vezetést. Huff ekkor érezte úgy, hogy ideje újra odatenni egy jó kört, és az 1:21,750-nel vissza is helyezte a Hondát az első helyre. Négy perccel a vége előtt Norbi is kijött egy újabb gyors körre, és az első 1:22-n belüli idejét produkálva (1:21,950) a negyedik helyen pihent meg - aztán a Live Timing 1:22,059-re korrigálta az eredményét, így végül csak ötödik lett. A továbbjutás szempontjából ez nem osztott, nem szorzott. A Q2-ben kiderült, hogy mennyit tartalékoltak a pilóták - sokat. Monteiro és Michelisz az egész hétvége során kerülgették egymást, és ezúttal is csak négy ezredmásodperc volt köztük, most Norbi javára, aki az 1:21,463-mal rögtön az élre állt. Nem is jött ki többet, és a végén ugyan López még szűken, hat ezreddel megelőzte, de így is mindhárom Honda bejutott a Q3-ba a 2., a 3. és a 4. helyen. 2016-ban először fordult elő, hogy egy gyártónak három pilótája is ott legyen a végjátékban. A Q3-ban Rob Huff nem tudott javítani a korábbi körén, Monteiro pedig négy tizedet rontott is. Sajnos Norbi sem tudta megismételni a Q2-es eredményét, pedig azzal a pole is meglett volna. Így viszont Hufftól mindössze három századdal lemaradva a második helyen végzett.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója