Megkezdődött a balatoni vitorlás és turisztikai szezon

2016.05.07.
Balatonfüreden megtartották a nagy hagyományú vitorlabontó eseményt is, amelyen a magyar vitorlássport élő ereklyéjének, a Kishamisnak a 120. születésnapját ünnepelték - tudatta szombati sajtóközleményében a Magyar Vitorlás Szövetség. Az elegáns cirkáló a legidősebb, máig vitorlázott hajó a Balatonon, melyet 1896-ban a füredi hajógyárban építettek.      Forrás: onlinebalaton.hu Az ünnepségen Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte, hogy a vitorlázás komoly szerepet játszik a balatoni turizmus életében. Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatta az elmúlt időszak eredményeit a sportágban, külön kitérve arra, hogy a riói olimpián a vitorlássportot - a szörfösökkel együtt - öt induló képviseli, míg Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elsősorban a sportágban elért sikerekről beszélt. Az első ünnepélyes balatoni vitorlafelhúzót 1935. június 9-én rendezték. Az effajta ünnepség is fontos szerepet játszott az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Manapság már jelentősen hosszabb a versenyszezon, szinte nincs is igazán téli leállás. A balatoni vitorlás évad március végétől november közepéig tart, ám a vitorlafelhúzó ünnepség szép hagyománya fennmaradt - áll a szövetségi közleményben. Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjon 160 hajó állt rajthoz. MTI
Címkék: 

Szemetet szedett a NÚSZ a TeSzedd! program keretében

2016.05.07.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kiemelten fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóságot, ezért elmondásuk alapján a mindennapi munkájuk során is törekednek a környezeti terhelés csökkentésére. Az önkéntesen jelentkező munkatársak csütörtöki egynapos akció során összesen 107 zsákot töltöttek meg szeméttel, ezzel is hozzájárulva a munkahelyük és környezetük tisztaságához. A szemétszedésen túl az útdíjszedő saját hagyományának megfelelően az ügyfélszolgálatokvirágosításával is igyekezett „zöldebbé” tenni környezetét. A NÚSZ által összegyűjtött több mint 2 tonna hulladék 5 fő éves hulladéktermelésének felel meg, ami nagyjából annyit nyom, mint egy Mercedes CLA 45 AMG 4matic 4 fővel a fedélzetén.

Két személyautó ütközött az Árpád hídnál, nagy a torlódás

2016.05.07.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint balesetben mindkét jármű vezetője megsérült és beszorult a roncsokba, őket a fővárosi tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítják ki. A BKK azt közölte, hogy az Árpád hídon közlekedő 1-es villamos a dugó miatt lassabban közlekedik, a 34-es és 106-os busz a vágányokon, nagy késésekkel, de szintén jár, a 226-os busz pedig a Margit hídon át szállítja az utasokat.

Moduláris motorcsaládon dolgozik a Volkswagen

2016.05.07.
A Bécsi Motor-szimpóziumon árult el részleteket az új TSI modellcsaládról a Volkswagen. Az EA 211 evo-ra keresztelt motorcsalád nemcsak kisebb fogyasztást és károsanyag-kibocsátást ígér a jelenlegi motoroknál, de nagyobb teljesítményt is. Az előnyök nagy része abból származik, hogy ez lesz a világ második benzinmotorja a Porsche 911 Turbo erőforrása után, amiben változó geometriájú feltöltőt alkalmaznak. Ezt ráadásul Miller-ciklusú működéssel kombinálják, ami tovább növeli a hatékonyságot. Az új Audi A4-esben már megtalálható egy Miller-ciklusú kétliteres TFSI motor, amely 190 lóerős. Később a következő Golf GTI is ezt a motort kapja majd meg, de természetesen erősebb formában. Viszont az a motor, amely a Miller-ciklust a változó geometriájú turbóval először fogja kombinálni, a Bécsben bejelentett 1,5 literes, négyhengeres lesz, 130 és 150 lóerős változatban. Ez a motor a jelenlegi 1,4-es TSI-t váltja majd a palettán, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben érkező konnektoros hibridekben (GTE modellek) is ezt a motort fogják használni. Azért választották az 1,5 literes lökettérfogatot, mert ez a legnagyobb méret, amire még a kedvező adózási szabályok vonatkoznak Kínában, és több nyomatékot is szerettek volna, mint az 1,4-esnél. A 130 lóerős változat 1300-as fordulatszámtól 4000-ig biztosítja a maximális, 200 Nm-t, a 130 lóerő pedig 5000 és 6000 között jelentkezik. Elődjéhez hasonlóan az új motorban is lesz hengerlekapcsolás (két henger) részterhelésnél, ami tovább csökkenti a fogyasztást, akár egy literrel is. A kisebb belső súrlódás, valamint az új közvetlen befecskendezéses technológia (amely 350 bar nyomáson üzemel) tovább javítja a motor gázreakcióit és károsanyag-kibocsátását. Az új 1,5 literes TSI gyártása még idén elkezdődik, de azt még nem lehet tudni, hogy melyik modell kapja majd meg először.
Címkék: 

Elhagyja a Porschét Le Mans sikerkovácsa

2016.05.07.
Wolfgang Hatz 2011-ben lett a Porsche fejlesztési főnöke. A La Mans-i kettős győzelem mellett a Spyder 918 szupersportautót is ő jegyezte. Az új fejlesztési főnök, Michael Steiner. Érdemeit nem kisebb ember, mint Wolfgang Porsche méltatta. Egyebek mellett úgy fogalmazott, Hatz kiváló munkájának megkoronázása volt 2015 júniusában a kettős győzelem a 24 órás versenyen. Michael Steiner személyében egy kutatás-fejlesztésben járatos, régóta Porsche alkalmazott veszi át a stafétabotot. Több mint tíz éve vezető beosztásokban dolgozott a Porsche Weissachban található fejlesztőközpontjában. Porsche Spyder 918 A Porsche közleménye megemlíti, hogy Hatzot az elmúlt év szeptemberében szabadságra küldték a dízel-ügy kapcsán, a vizsgálatok azonban az ő felelősségét nem támasztották alá. Szívesen gondolok vissza a Porschénél eltöltött időszakomra, annak pedig külön örülök, hogy Michael Steiner lesz az utódom – idézi a Porsche sajtóközleménye Hatz szavait. 

A főszezon elején zárják le a turistabuszok előtt a Budai Várat!

2016.05.07.
Az ülés előzetesen meghirdetett napirendje a Rak-Park projekt, a lipótvárosi autóbuszos behajtási tilalom, a 2015-ben elfogadott turistabuszos közlekedési stratégia, valamint a hop on hop off szolgáltatók tevékenységének szabályozása köré épült, melyekkel kapcsolatban a NiT Hungary a Mobilitás Munkacsoport április 21-i ülésén kidolgozott, részletes előterjesztésekkel érkezett a kerekasztal-ülésre. A szervezetünk által előterjesztett napirendi pontokkal kapcsolatos érdekképviseleti javaslatok áttekintésre, elemzésre kerültek. Ezek rövid összefoglalójaként az előadó Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára által többször hangoztatott „a remény hal meg utoljára” gondolat utalt arra, hogy az elmúlt évben nemhogy több probléma megoldódott volna, hanem inkább újabb és újabb problémák érkeztek. A napirendeket követően a Budai Vár autóbuszos forgalmára vonatkozó közelgő korlátozás határozta meg a Kerekasztal-ülés hangulatát. A szakmacsoport a napokban értesült arról, hogy 2016. május 15-től nem hajthatnak fel a turistabuszok a Budai Vár területére. A tilalom oka a „hivatalos” indoklás szerint a budavári Karmelita kolostor felújítása, mely várhatóan jelentős teherforgalmat generál. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a héten szűkebb körű találkozón adott tájékoztatást a lezárásról, elsősorban a menetrend szerinti különjárati – ún. hop on hop off – szolgáltatók részére, erre azonban sem a hagyományos garantált programokat nyújtó autóbuszos személyszállítók legnagyobb hazai szakmai szövetsége, a NiT Hungary, sem az utazási irodák vagy az idegenvezetők szakmai szövetségei nem kaptak meghívást. Az elhangzott információk szerint a budai vár rossz állapotban lévő csatornarendszerének védelme indokolja a felújítások idején a turistabuszok kitiltását; a döntéshozók álláspontja szerint a nehéz-gépjárművek és autóbuszok egyidejű forgalma nemkívánatos. A turistabuszok május 15-étől a Palota út irányából nem hajthatnak fel a vár területére, a Dísz tér megközelítése sem lehetséges a Hunyadi János utca irányából annak egyirányú forgalma miatt, és teljes a bizonytalanság a Hilton szállodába érkező autóbuszos csoportok feljuttatása tekintetében. A Budai Vár a maga napi 300-as turistabusz-forgalmával Budapest talán legjelentősebb turisztikai attrakciója. Az információ a 2016-os turisztikai főszezon kapujában váratlanul és teljes megdöbbenéssel érte a szakmát; álláspontunk szerint a tiltásnak beláthatatlan következményei lehetnek a garantált programok teljesítése, és közvetve Budapest, mint kiemelt európai turisztikai desztináció nemzetközi megítélése szempontjából. A Kerekasztal április 28-i ülésén számos alternatívát próbáltak egyeztetni a résztvevő szakmai szervezetek és önkormányzati vezetők. A turisztika képviselői akár időbeli korlátozást is elképzelhetőnek tartanának (pl. délelőtt a buszok, délután a teherforgalom kapna engedélyt a közút használatára), de ezt az opciót a szakma nem kapta meg. A BKK jelenleg vizsgálja annak lehetőségét, hogy kisebb méretű közszolgáltató buszokkal, 5-10 percenként körbejáratva a járműveket, meg tudják-e oldani a turisták fel-, majd lejuttatását. A Budai Vár autóbuszok előtti, váratlan és minden előzetes bejelentés nélküli lezárása tekintetében szervezetünk megkezdte az érdekérvényesítést, azonnali szakmai konzultációt kezdeményezve Csepreghy Nándor parlamenti államtitkárnál. A fejleményekről tájékoztatjuk érintett tagjainkat.
Címkék: 

A győri Audi-vezér második fontos megbizatása Magyarországon

2016.05.07.
Peter Kössler finommechanikai megmunkálás-technikai mérnökként és energetikai elektrotechnikusként végzett. 1986-ban kezdte  pályafutását az AUDI AG-nál, Ingolstadtban. A termelés területén betöltött csoport- és projektvezetői megbízások után 1997-től a gyártás- és struktúratervezés területekért felelt. 2002-től az ingolstadti présüzem vezetőjeként dolgozott, majd két évvel később az Audi gyártótelephelyei alkotta présüzem-divízió vezetésére kapott megbízást. 2007-től 2015-ig Ingolstadtban gyárvezető tisztséget töltött be. 2009-től Peter Kössler az AUDI AG felügyelőbizottságának tagja.     .    

Négyturbós dízelmotort készített a BMW

2016.05.07.
A BMW már öt éve is nagy feltűnést keltett, amikor a világon elsőként háromturbós dízelmotorral jelentkezett: a háromliteres sorhatos motorból 381 lóerőt és 740 Nm-t hoztak ki. A fejlesztés nem állt le, és most bemutatták a világ első négyturbós dízelmotorját is, amely szintén a háromliteres blokkon alapul. Az erőforrás teljesítménye kereken 400 lóerő 4000-es fordulatszám mellett, a nyomatéka 760 Nm 2000-nél. Utóbbi több is lehetett volna, de a nyolcfokozatú automatikus váltó nem bír többet ennyinél. Bár erősebb a régi motornál az új, a fogyasztása a BMW szerint 5 százalékkal csökkent, ami 6,1 litert jelent az európai norma szerint. A régi, háromturbós motor két kisnyomású, és egy nagynyomású turbóval rendelkezett, az új motornak már két kis, és két nagynyomású turbója van, amelyek lépcsőzetesen működnek: alacsony fordulaton a kis tehetetlenségű kisnyomású turbók pumpálnak levegőt a hengerekbe, magas fordulatszámon viszont átveszik a munkájukat a nagynyomású társaik. A négyturbós dízelmotort először a 750d xDrive modellbe szerelik be. A luxuslimuzin 4,6 másodperc alatt éri majd el a 100 km/h-t ezzel az erőforrással, a végsebességét pedig elektronika korlátozza majd 250 km/h-ra. Később a motort beépítik majd az új 5-ösbe, az X5-ösbe és az X6-osba is.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója