A merénylet után újra termel az Audi brüsszeli gyára

2016.03.23.
Kedden a délutáni műszakot törölni kellett, a repülőtéren és a metróállomáson elkövetett merénylet után ugyanis a belga kormány felszólította az embereket, hogy maradjanak otthon. Az Audi tudomásul vette a rendkívüli helyzetet, s törölte a délutáni műszakot, mivel a dolgozók nagy része nem érkezett meg a gyárba. Fotó: Audi Az Audi vezetői folyamatosan tartották a hatóságokkal a kapcsolatot, s mivel a rendkívüli helyzetet – hogy az emberek ne menjenek az utcára – feloldották, a reggeli műszak elindításának nem volt akadálya. Az Audi brüsszeli gyárában jelenleg az A1-es kisautót gyártják, 2018-től pedig áttérnek az elektromos SUV gyártására. 

A Mol alaptőkéjének leszállításáról dönt áprilisi közgyűlésén

2016.03.23.
A tájékoztatás szerint az alaptőke csökkentést 2 090 381 darab, 1000 forint névértékű, "A" sorozatú, a társaság tulajdonában álló törzsrészvény bevonásával hajtják végre. Az alaptőke leszállítás a társaság részvényeseinek részvénytulajdonát nem érinti. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert a Mol március 20-i hatállyal felmondta a Magnolia Ltd-vel 2006. március 20-án megkötött swap szerződést, így sajátrészvény tulajdona várhatóan 7,2 százalékra növekszik. Mivel a Mol pénzügyi helyzete stabil, készpénztermelő képessége magas, mérlege erős, nincs szüksége saját tőke típusú finanszírozásra befektetései és a növekedése finanszírozásához - áll a közleményben. Mint írják, ennek következtében felmerül tőkeoptimalizációs lépések lehetősége és szükségessége. Az igazgatóság a jelenlegi alaptőke mintegy 2 százalékának megfelelő összegű, részvénybevonással megvalósuló alaptőke leszállítást javasol a részvényeseknek, amely elősegíti a társaság pénzügyi rugalmasságának megőrzését, ugyanakkor

Autólopás! MYP-408 BMW 120D

2016.03.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MYP-408 -Gyártmány: BMW -Típus: 1 -Kivitel: 120D -Gyártási év: 2005 -Motorszám: 204D4 -Alvázszám: WBAUG31090PU25069 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 március 22 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Bossnyák utca 3 -Megjegyzés: A tulajdonos 100 000 jutalmat ajánlott fel a megtalálónak

Autólopás! MBR-501 Skoda Fabia kombi - piros

2016.03.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MBR-501 -Gyártmány: Skoda -Típus: Fabia -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2012 -Motorszám: CGG751235 -Alvázszám: TMBJC25J1C3136391 -Szín: piros -Lopás időpontja: 2016 március 20 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Dereglye utca 2. -Megjegyzés: Az autó a házunk elől, a Dereglye uttcából tűnt el Óbudán. vagy március 20-án vasárnap, vagy 21-én hétfőn. A dísztárcsák hiányoznak róla, hátul a rendszámtábla mellett van rajta egy golfozó embert ábrázoló matrcia.

Autólopás! JAK-615 Toyota Yaris - bronzbarna

2016.03.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: JAK-615 -Gyártmány: Toyota -Típus: Yaris -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2003 -Motorszám: 2SZD243798 -Alvázszám: VNKKL12360A091578 -Szín: bronzbarna -Lopás időpontja: 2016 március 21 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Ormánsag u 4

Autólopás! NMY-645 BMW 318D

2016.03.23.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NMY-645 -Gyártmány: BMW -Típus: 318D -Kivitel: Sedan -Gyártási év: 2010 -Alvázszám: WBAPG11050E552012 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 március 19 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: IX. -Utca, házszám: NÁDASDY UTCA 10/D -Megjegyzés: MÉLYGRÁZSBÓL LOPTÁK EL 03.17 ESTE 10 ÓRA ÉS 03.18 DU 13.30 KÖZÖTT KB. ZÁRT MÉLYGARÁZSBÓL VITTÉK EL, AHOL TELEFONNAL NYITHATÓ A KAPU (AMI NEM SÉRÜLT) ÍGY EGY LAKÓ IS LEHETETT. 2 HETE SE VOLT NÁLAM, MOST VETTEM - TÚL GYANÚS AZ EGÉSZ. RENDŐRSÉGEN LE VAN JELENTVE A LOPÁS. KÉREM, AKI BÁRMIT TUD AZ AUTÓRÓL, JELENTKEZZEN.

Autónavigáció - nagyágyú tért haza az NNG-hez

2016.03.23.
Berlinből csábította haza legújabb menedzserét az NNG. A szoftver-, termék- és értékesítés fejlesztés, valamint az üzleti menedzsment területén több mint tíz éves, nemzetközi tapasztalattal rendelkező Szabó Tamást a vállalat Termék menedzsment igazgatói posztra szerződtette. Szabót az NNG egyik versenytársától, a nemrég német autógyártók kezébe került HERE-től igazolta, tovább erősítve a már eddig is igen illusztris és nemzetközi menedzsment gárdáját. Szabó az NNG színeiben egyrészt a vállalat termékstratégiájáért, a termékmenedzsmenthez kapcsolódó külső és belső folyamatokért, illetve a különböző piacelemzésekért, másrészt pedig a központi termékek fejlesztéséért fog felelni. Hozzá tartozik mindezek mellett az egyes termékek dizájnjának meghatározása, valamint a szükséges üzleti tervek és folyamatok kidolgozása. Szabó korábban dolgozott a Nokia első, internetezésre is alkalmas telefonjának piaci bevezetésén Amerikában, Finnországban és Magyarországon, később a Nokia Provisioning Suite megoldásnak piacra vezetésén illetve termékstratégiáján, Budapesten és Újdelhiben, valamint felelt a Nokia magyarországi leányállatának az üzletfejlesztéséért és pénzügyi teljesítményéért. - Szakterületem az új megoldások piaci bevezetése. Úgy gondolom, hogy egy olyan innovatív és komoly, az egész ipar gondolkodását formálni képes mentalitással rendelkező vállalat, mint az NNG számos kihívást tartogat számomra. Legfontosabb feladataimnak az ügyfél-elégedettség maximalizálását, valamint az ehhez szükséges folyamatok kialakítását tartom – mondta el Szabó Tamás az NNG Termékmenedzsment igazgatója.
Címkék: 

Krajovában jövőre megkezdődik a Ford EcoSport gyártása

2016.03.23.
Az Európa-szerte – és Oroszországban is – forgalmazott EcoSport modellek jelenleg a Ford indiai Chennai összeszerelő üzemében készülnek. Az indiai gyáregységben természetesen nem áll le a termelés, hiszen a helyi piacra és a világ számos más piacára továbbra is itt készül majd az EcoSport. – Az EcoSport értékesítése idén közel 30 százalékkal erősödött, és a kisméretű SUV-k szegmensében további növekedés várható; ideje tehát Európában is beindítani a modell gyártását, kihasználva krajovai üzemünk kiváló munkaerejét és hatékony működését – nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. Az európai újautó-piacon a SUV-szegmens produkálja a leggyorsabb ütemű növekedést: miközben az iparág átlagosan 10 százalékkal erősödött az elmúlt évben, ebben a szegmensben 23 százalék volt a növekedés. A kisméretű SUV-k szegmense – amelybe az EcoSport is tartozik – 44 százalékkal erősödött a 2015-ös évben. A Ford várakozásai szerint a kisméretű SUV-k szegmense 2017-ben eléri az 1,5 milliós darabszámot, ami 35 százalékos növekedést jelentene a 2015-ös eredményekhez képest. A bejelentést eredményes tárgyalások előzték meg a Ford és a román kormány között, amelyek értelmében a vállalat további befektetésekkel alapozza meg a Ford Krajova üzem új lehetőségeit, még inkább megszilárdítva a romániai gyár nemzetközi versenyképességét. A Krajova üzem 2008-as megnyitása óta a Ford több mint 1 milliárd eurót fektetett be romániai gyártási tevékenységébe. Jelenleg is itt készül a Ford B-MAX modell, emellett pedig itt gyártják a Ford 1,0 literes EcoBoost motorját – a világ egyetlen erőforrását, amely már három alkalommal is megkapta az Év Motorja címet. A Ford azt is bejelentette, hogy tovább vizsgálja annak lehetőségeit, milyen termékeket gyárthatna még Krajovában, hogy teljes mértékben kiaknázhassa az üzem kapacitását és eszközállományát. – Krajova fényes jövő elé néz, ha továbbra is sikerül növelnie versenyképességét és működésének rugalmasságát. A nemrégiben megkötött, két évre szóló foglalkoztatási szerződés is kifejezetten pozitív eredmény – mondta el Farley. „Az infrastrukturális és logisztikai fejlesztések érdekében továbbra is együtt kívánunk működni a kormánnyal és a helyi hatóságokkal.” A Ford nemrégiben közölte, hogy az elkövetkező három év során öt új autóval bővíti SUV- és crossover-modelljeinek európai kínálatát; ennek első lépese az új Ford Edge megjelenése lesz 2016 második negyedévében. A vállalat arra számít, hogy SUV-értékesítése 2016-ban első ízben lépi majd át a 200.000 darabos határt, ami több mint 30 százalékos növekedést jelentene a 2015-ös év eredményéhez képest.

Spanyol buszbaleset – kritikus állapotban a sofőr

2016.03.23.
Mint mondta, a buszvezetőt vasárnap este szállították mellkasi fájdalmakkal kórházba, ahol jelenleg az intenzív osztályon kezelik "pulmonáris eredetű szeptikus sokk" miatt. A hatóságok számára kulcsfontosságú lenne a férfi vallomása, ugyanis a nyomozás elsődleges adatai őt teszik felelősség a tragédiáért. A spanyol sajtóban megjelent feltételezések szerint elaludhatott a volánnál. Ezt az elméletet erősíti több, a buszon utazó diák nyilatkozata is, akik azt mondták, hogy az ütközés előtt közvetlenül a jármű cikkcakkban haladt, továbbá a La Razón című napilap egyelőre nem megerősített értesülése, miszerint a sofőr a kiérkező mentősöknek azt hajtogatta: "sajnálom, elaludtam". A szerencsétlenség halálos áldozatainak azonosítása befejeződött, az illetékes hatóságok megadták az engedélyt a holttestek hazaszállításához, amely már ezen a délutánon megkezdődik - jelentette be Neus Monte katalán kormányszóvivő. A baleset sérültjei közül 23-án kerültek kórházba, egyelőre mindannyian ápolásra szorulnak. A sofőrön kívül még egy diák állapota kritikus, három egyetemistáé pedig súlyos. A diákcsoport 5 buszból álló konvoja vasárnap hajnalban Valenciából Barcelonába tartott, a négy barcelonai egyetemen Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatókkal, miután előző este részt vettek a Fallas elnevezésű, hagyományos tűzijátékünnepen. Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant. A gépkocsi két utasa megsérült. A balesetben 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb halálos áldozat 19 éves, a legidősebb 25. A busz 60 utasa közül 44-en sérültek meg, köztük egy magyar diák is, akinek mindkét keze eltört. A barcelonai magyar főkonzulátus munkatársának azt mondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, és családja kiutazik hozzá.

Elérhető egzotikumok a láthatáron

2016.03.22.
Azt, hogy fellendülést, növekedést hoz-e 2016 az autóiparnak nem tudnám megmondani, de annyi már most egészen bizonyos: az igényes különlegességekre, a stílusos egzotikumokra vágyók biztosan nem fognak unatkozni. Idén ugyanis a megszámlálhatatlan új autótípus, modellváltozat mellett két olyan márka is visszatér Magyarországra amelyek legendája szinte ködbe vész. Képre kattintva galéria nyílik! Ha azt mondom Alpine, nagyon sokaknak egy kítűnő minőségű hifi márka ugrik be, holott az igéző név mögött eredendően egy nagyszerű kisszériás francia autógyártó áll. Az 1955-ben Jean Rédélé által alapított tuning műhely sikert sikerre halmozott Európa legendás versenyein. Lapos, dögös A110-es Berlinette modelljük, majd később a brutális V6-os turbójuk a közutakon, a versenypályán és a filmvásznon is mindenkit lenyűgözött. Ez a márka éled most újjá és anyavállalata a Renault szárnyai alatt tér vissza várhatóan Magyarországra is. 2013-ban a Shanghai-i autószalonon mutatkozott be a Renault Alpine A110-50, amely prototipus már sokmindent előrevetített a modernkori Alpine-ok stílusjegyeiből. A 2016-ban visszatérő Renault Alpine Coupe azonban úgy tűnik inkább a 70'-es évek Berlinette-jének formajegyeit újítja meg - egészen kíváló stílusérzékkel. Az új Alpine tehát várhatóan az elérhető árú sportautók szűk szegmensét bővíti majd ami jó hír mindazoknak, akik elérhető áron vágynak valami különleges egzotikumra.  Ami Franciaországnak az Alpine az Olaszországnak az Abarth. Gyorsan egy kis kultúrtörténet: a legendás Skorpió azért lett az 1949-ben Bologna-ban alapított tuning műhely emblémája mert Carlo Abarth a skorpió jegyében született. A sárga és vörös színek pedig édesapjának szülővárosa az Észak-Olasz Merano zászlajának színeire emlékeztetnek. Itthon az Abarth talán ismertebb mint az Alpine egyrészt ma is fut még néhány Ritmo, Mirafiori és régi 500-as Abarth felszereltséggel - vagy legalábbis matricákkal. De egyre többet látni az új Fiat 500 Abarth változatából is a hazai utakon. Ez utóbbiak még szürke importból származnak de 2016 első felétől hivatalosan itthon is lehet Abarthot vásárolni. Az Abarth modell paletta egyenlőre csak a Fiat 500 sportos változatából áll, de nem sokkal a Fiat 124 Spider visszatérését követően annak is elkészül a skorpiós verziója.  Képre kattintva galéria nyílik! Abarth és Alpine: a XX. század második felének két nagy legendája. Mind kettő kis műhelyekből vált világszerte kívánatos sportautóvá. Az ezredforduló környékén mind kettő esetében nagyon úgy állt a helyzet, hogy végleg eltünnek az autóipar nagy halottjainak pantenonjában. Végül sem a Renault sem a Fiat nem hagyta veszni múltbéli sportsikereik és saját hétköznapi autóik stílusát is jelentősen befolyásoló kis műhelyeket. Szimbólikus, hogy több évtizednyi hányattatás után szinte egyszerre, egy időben térnek vissza, hogy újra versenyre kelljenek - a versenypályák helyett - ezúttal az inyenc vásárlók kegyeiért.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója