Michelin abroncsokat kap az új BMW M4 GTS

2016.04.08.
Minthogy egy közúton is engedélyezett sportkocsiról van szó, a Michelin mérnökeinek olyan nagyteljesítményű, felsőkategóriás abroncsot kellett tervezniük, melyek minden körülmények között – közúton és versenypályán is – biztonságot nyújtanak. A BMW M4 GTS-re gyártott Michelin Pilot Sport Cup 2 abroncsnál a Michelin Bi-compound  technológiát alkalmazzák, melynek lényege, hogy két különböző keverék adja a váll, illetve a futófelület gumiját. Ez biztosítja a megfelelő egyensúlyt a kormányozhatóság a tapadás és az abroncs élettartam között.    Annak érdekében, hogy megfeleljenek a BMW M által támasztott teljesítménybeli elvárásoknak, a Michelin mérnökei az abroncs futókeveréke, a felépítés és a mintázat közötti, valamint a tengelyen lévő abroncsok egymás közötti kapcsolatára összpontosítottak, ami nem csak az erőt, reakciót és komfortot biztosítja, de a gyors köridő és a pályán nyújtott kiegyensúlyozott teljesítmény miatt is elengedhetetlen – amellett, hogy csökkenti a vállzóna túlmelegedésének lehetőségét és a kopást. A Michelin Bi-compound, kétkeverékes technológia mellett a versenysportokra fejlesztett „Track Variable Contact Patch 3.0” is jellemzi az abroncsot, mely újítás a talajjal érintkező felületen támadó erőket optimalizálja, és biztosítja, hogy a tapadási felület állandó maradjon akár egyenes vonalban, akár ívpályán mozog az autó. A Michelin Pilot Sport Cup 2 bársonyhatást keltő, Premium Touch technológiával készült oldalfallal rendelkezik, vagyis amellett, hogy a kiváló teljesítménnyel bír, még jól is néz ki, ami nem utolsó szempont, ha egy olyan stílusos és a figyelem középpontjában lévő autóra kerül, mint a BMW M4 GTS. 
Címkék: 

Oroszországban 10 százalékkal csökkent az új autók eladása

2016.04.08.
A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) üzleti érdekképviseleti szervezet pénteken közölt adatai szerint a múlt hónapban 125 917 új személygépkocsit értékesítettek az országban, 10 százalékkal kevesebbet, mint tavaly márciusban. Februárban 13,4 százalékkal, januárban 29,1 százalékkal, decemberben pedig még ennél is nagyobb mértékben, 46 százalékkal zuhant az eladás éves összevetésben.  Az idei első negyedévben 319 092 új járművet adtak el Oroszországban, ami 16,9 százalék éves visszaesést mutat.  Tavaly 36 százalékkal csökkent az új autók eladása Oroszországban, mintegy 1,6 millió új autó talált gazdára. Az AEB az idei évre az eladások ötszázalékos csökkenésére számít.    Az autóeladások már két éve is jelentősen csökkentek, ahogy az olajárak zuhanása és a Moszkva ellen bevezetett nyugati szankciók miatt az orosz gazdaság gyengülni kezdett. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.
Címkék: 

Charlize Theron is játszik a Halálos iramban nyolcadik részében

2016.04.08.
A Variety és a Hollywood Reporter című lapok szerint ezúttal is gonosz szereplőt alakít majd Theron. A színésznő jelenleg A Vadász és a Jégkirálynő című filmben a gonosz királynő szerepében látható. Vin Diesel, Dwayne Johnson, Jason Statham és Michelle Rodriguez főszereplésével nyáron kezdődnek meg a Halálos iramban 8. forgatási munkálatai, a film várhatóan 2017. áprilisában lesz látható a mozikban. A filmet F. Gary Gray rendezi. Az illegális autóversenyek világáról szóló filmsorozat korábbi részét még James Wan rendezte, a 2013-ban elhunyt Paul Walkernek az volt az utolsó szerepe.
Címkék: 

Egy hónap múlva csapnak össze a pneumobilok Egerben

2016.04.08.
Az elmúlt kilenc év során a pneumobilok versenyén induló csapatok száma megháromszorozódott. 2008-ban tizenkét hazai egyetem tizenhat mérnökcsapata indította el az akkor még csak országos léghajtány futamot. Idén májusban azonban már ötvenkét jármű áll majd rajthoz Egerben, melynek több mint a felét (29 pneumobil) külföldi mérnökhallgatók készítették. Hét ország, tizenkilenc egyeteme képviselteti magát külföldi színekben a kilencedik alkalommal megrendezett Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen. Közülük 11 csapat érkezik Romániából, 9 csapat Lengyelországból, 3 csapat Észtországból, 2 Csehországból, 2 Lettországból, valamint egy-egy csapat képviseli Németországot és Litvániát. A huszonhárom hazai mérnökcsapattal kiegészülve, több mint kétszáz hallgató, összesen pedig huszonkilenc egyetem méri össze tudását és ügyességét az egri Érsekkertben május 5-7. között normál, illetve szenior kategóriában. Három számban küzdenek majd a sűrített levegővel hajtott járművek. A hosszú távú futam során az egy palacktöltettel megtett legnagyobb távolságot mérik, a gyorsulási számban a legjobb időt, az ügyességi futamban pedig három kieséses menetben dől majd el, hogy melyik mérnökcsapat állhat a dobogó legfelső fokára. A szakmai zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt is díjazza, de a mérnökhallgatók által tervezett és épített járművek között értékelik majd a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is. Évről évre látványosan és töretlenül fejlődnek a csapatok által használt technológiai megoldások is, amit jól mutat az elmúlt kilenc év versenyeinek összehasonlító statisztikája: 2008-ban még a legjobban teljesítő pneumobil 7.117 métert tett meg egy palacktöltettel, ez a tavalyi verseny leghatékonyabb sűrített levegővel hajtott járművénél már 12.990 méter volt. Végsebesség terén is duplázni tudtak az ifjú mérnökök, az első év 25,5 km/h-s legnagyobb elért sebességéhez képest, tavaly már 51,9 km/h-val haladt át a leggyorsabb pneumobil a célvonalon. A telemetria használata is egyre népszerűbb, az elmúlt években a mérnökcsapatok több mint egyharmada használt nagy távolságú adattovábbító rendszert járműveiknél. Ez a szám idén várhatóan tovább növekszik. Nagyban folynak a háttérmunkálatok is a verseny előtti utolsó hónapban. Varga Mihály, a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny főszervezője elmondta, hogy a csapatok részére az összes szükséges elemet kiszállították. Az AVENTICS Hungary Kft. a mérnökhallgatók pótigényeit is rendezte már, ezzel minden induló csapat befejezheti léghajtányát. ″Várakozással tekintünk a következő, április 25-i fontos dátumra is, ameddig a csapatoknak egy minimum 5, maximum 10 másodperces videóval kell bizonyítaniuk, hogy járműveik önerőből képesek mozogni.″- mondta el a szervező. Emellett a verseny díjai is megérkeztek már, így 2016-ban is izgalmas nyereményekre készülhetnek a versenyzők.
Címkék: 

Tuti tippek az e-útdíjas bírságok elkerüléséhez

2016.04.08.
A NÚSZ Zrt. – jogszabályi kötelezettségeinek eleget téve – 2016. április 4-től bevezette az ún. érvénytelenített fedélzeti eszközök nyilvántartását (amit a szakma feketelistaként is ismerhet), amely az OBU-t használó fuvarozókat érinti, azonban a viszonylati jeggyel közlekedőkre nem vonatkozik. A fedélzeti eszköz akkor kerül be a nyilvántartásba, amikor az általa beküldött GPS koordináták alapján az adott jármű paraméterekkel (tengelyszám, környezetvédelmi besorolás) a következő díjköteles elemi szakasz használatára a HU-GO rendszerben vezetett számlájukon lévő összeg már nem biztosít fedezetet, vagyis az egyenleg kimerült. A nyilvántartásba vételről a felhasználó a HU-GO ügyfélszolgálati portálon regisztrált e-mail címére azonnali értesítést kap. Ez az értesítés nem jelent automatikusan büntetést, amennyiben a felhasználó nem közlekedik tovább díjköteles útszakaszon vagy feltölti HU-GO egyenlegét, illetve más módon rendezi (előre) az útdíjfizetését (pl.: viszonylati jegy vásárlásával). Az érvénytelenített fedélzeti eszköz a továbbiakban nem biztosít lehetőséget az útdíjbevallásra, vagyis az ezen keresztül bevalló tehergépjármű számára a díjköteles utak használatára, továbbá az érvénytelenített OBU és a hozzárendelt rendszám a listáról való lekerüléséig nem rendelhető szét. A tehergépjármű jogkövető magatartást folytatva úgy tud megkezdett útján tovább közlekedni a díjköteles úthálózaton, ha bankkártyával (top-up) a hu-go.hu weboldalon, vagy viszonteladón keresztül azonnal feltölti egyenlegét, ill. viszonylati jegyet vált a hátralévő útra. A feltöltésre javasolt minimális összeg 5 000 Ft. A HU-GO számla banki átutalásos feltöltésénél számolni kell a tranzakciós átfutási időkkel, ezért ez a módszer nem alkalmas arra, hogy a tehergépjármű zavartalanul, megállás nélkül folytassa az útját. Ebben az esetben – a büntetés elkerülése érdekében – mindenképpen célszerű viszonylati jegyet váltani. Egy a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban is kapható OBU-k közül. Hasznos kis kütyü, de azért oda kell figyelni... (kép forrása: NÚSZ) Az érvénytelenített fedélzeti eszközök listájáról az OBU azonnal lekerül, amikor a HU-GO számlán a feltöltés jóváírásra kerül. Ennek tényéről a felhasználó e-mailben értesítést kap. Az értesítést követően az OBU útdíjbevallás teljesítésére alkalmassá válik, a felhasználónak ezt követően további teendője nincsen. A szándékos bliccelőket két dolog buzdíthatja a jogkövető magatartásra: a NÚSZ szigorú, teljes országos lefedettséget biztosító ellenőrzési rendszere (110 fix kapu és 50 mobil ellenőrző autó), valamint az igen szigorú bírságtételek. Az útdíjszedő a HU-GO rendszerben ún. ellenőrzés-támogató tevékenységet végez, azaz a jogosulatlan úthasználattal kapcsolatos adatokat továbbítja a Rendőrség számára. A bírságolást a jogszabályoknak megfelelően a Rendőrség végzi. A HU-GO bevezetése óta eltelt közel 3 évben a fuvarozó feladata és felelősségi köre semmit nem változott, mint ahogy a szankciórendszer sem. Egy kis odafigyeléssel továbbra is könnyen elkerülhetők az útdíjas bírságok, mégis, a mai napig akadnak olyan felhasználók, akik nem figyelnek oda eléggé. A bírságok elkerülése érdekében ezért újra és újra érdemes átismételni a tipikus tévesztéseket és a fontos tudnivalókat: A fedélzeti eszköz segítségével történő útdíjfizetésnél már az utazás előtt érdemes ellenőrizni, hogy a fedélzeti eszköz be van kapcsolva, megfelelően működik, hozzá van rendelve az adott járműhöz, és a folyószámlán rendelkezésre áll az utazáshoz szükséges egyenleg. Célszerű az alacsony egyenleg értesítést a felhasználói profilban úgy beállítani, hogy az e-mail értesítés elolvasását követően lehetőséget (elegendő időt) biztosítson a felhasználónak az egyenleg feltöltésére. Az OBU-t használók körében nagyon sokan nem állítanak be alacsony egyenleg értesítést, és szintén jelentős azon felhasználók száma, akik 15 000 Ft körüli szinten kérik az értesítést. Ez nem hagy túl nagy teret a felhasználó számára a reagálásra, hiszen például egy négytengelyes, korszerű tehergépjármű (J4, A környezetvédelmi kategória) esetében például az M5-ös autópályán közlekedve ez alig egy Budapest-Röszke útvonal megtételére elegendő. Az OBU regisztrációnál, ill. a viszonylati jegy tervezésnél egyaránt fontos a rendszám és a rendszámhoz tartozó felségjelzés helyes megadása, hiszen a rendszám mellett ez a jármű egyértelmű beazonosíthatóságának másik fontos paramétere. Ezek az adatok utólag, a bírság kiszabását követően a HU-GO rendszerben már nem korrigálhatók. Pótkocsi vagy vontatmány le- ill. felkapcsolása esetén fontos a tengelyszám helyes megadása. Például ha két tengelyes járműre pótkocsit akaszt, ami így négy tengelyen folytatja útját, akkor a J2 tengelyszámot J4-re kell átállítani, ha lekapcsolja, akkor pedig vissza kell állítani J2-re. A nem megfelelő tengelyszám megadás közigazgatási bírságot von maga után. A tengelyszám változtatást a rendszerben az utazás megkezdése előtt el kell végezni. A felhasználói tévesztésekből adódó sorozatos bírságok elkerülése érdekében javasolható továbbá a riasztás funkció aktiválása. A riasztás funkció a HU-GO rendszerben regisztrált felhasználónak az általuk megadott e-mail címre figyelmeztetést küld, ha az ellenőrzési rendszer jogosulatlan úthasználatot állapít meg vagy vélelmez. Fontos, hogy a jogszabályi megfelelés miatt a riasztási rendszer nem változtatja meg a bírságolás rendjét, a jogosulatlan úthasználattal kapcsolatos adatok a zárt ellenőrzési rendszerben átadásra kerülnek a Hatóság számára. A riasztás funkciót a HU-GO rendszerben regisztrált felhasználók vehetik igénybe, függetlenül attól, hogy viszonylati jegy megváltásával vagy fedélzeti eszköz igénybevételével tesznek eleget útdíjfizetési kötelezettségüknek. A riasztás funkció alapbeállításként inaktív. Ezt a funkciót igény esetén a regisztrált felhasználóknak aktiválni kell. Érdemes odafigyelni a részletekre, hogy a kapuk alatt elhaladva ne dobbanjon nagyot a szívünk (kép forrása: NÚSZ) Az ellenőrzésről és szankcionálásról dióhéjban A 2013. július 1-jén bevezetett HU-GO e-útdíj rendszerben közel 60 ezer regisztrált ügyfél mintegy 218 ezer gépjárműve közül több mint 126 ezer már fedélzeti eszköz segítségével végzi az útdíj bevallását. A magyarok 96%-a, a külföldiek több mint harmada már OBU-t használ, tudva, hogy gyakori úthasználat esetén az eszköz helykoordináták alapján automatikusan végzett bevallása jóval egyszerűbb és kényelmesebb módszer, mint a viszonylati jeggyel történő fizetés. Az ellenőrzési tapasztalatok alapján elmondható, hogy az érintettek túlnyomó többsége a szabályoknak megfelelően használja a fedélzeti eszközt és fizeti az útdíjat. Fontos tudni, hogy ez minden esetben a felhasználó feladata és felelőssége, ezért érdemes tisztában lenni a jogosulatlan úthasználat eseteivel, a szankciókkal, és azok elkerülésének lehetőségeivel. A jogosulatlan úthasználat kiszűrése objektív paraméterek alapján történik. Az ellenőrzött adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az adott járműre a jogszabályoknak megfelelően megfizették-e az úthasználat díját vagy sem.  

A Ford teljes haszonjármű kínálata a Construmán

2016.04.08.
Magyarországon a haszonjármű park elöregedett, sok esetben a használhatóság határáig üzemeltetik a vállalkozók az építőanyagok szállítására használt teherautóikat. A válság évei a Magyarországon elérhető, viszonylag fiatal használt kisteher járművek számát is lecsökkentették, kevés a fiatal, megbízható forrásból elérhető használt áruszállító. Ezért jelent óriási lehetőséget az NHP programból, 2,5 %-os kamattal készletről elérhető új Ford haszonjárművek kínálata. A modellek széles választéka, minden vállalkozás igényét kielégíteni képes, rugalmasan variálható alváz, felépítmény, motor és felszereltség variációi miatt a Ford haszonjármű kínálata iránti kereslet folyamatosan növekszik, az új Rangernek és Transit modellek széles kínálatának köszönhetően a Ford kiemelkedő eredménnyel zárta az első negyedévet. A Ford idén márciusban összesen 1232, az első negyedévben pedig 3144 darab gépjárművet értékesített Magyarországon, mely 200 darabbal, 6,7 százalékkal múlja felül a tavalyi év azonos, kiemelkedően eredményes időszakában elért eredményeket, és 12,87 százalékos piacrészesedést jelent. „Az első negyedéves értékesítésünk legjelentősebb eredménye a haszonjármű kategóriában piacvezető Transit modellek sikere. A különböző Transit modellváltozatokból összesen 983 darab talált gazdára, Rangerből pedig 262 darabot értékesítettünk. Az egyre nagyobb számban beérkező új Rangerekre pedig szintén magas szerződés állománnyal bírunk, így minden okunk megvan az optimizmusra” mondja Szamosi Viktor, a Ford magyarországi ügyvezető igazgatója. A Construmán a vadonat új  Ranger mellett a Connect, a Courier, a Transit Custom (V362) és Transit (V363) különböző dobozos, szimpla és dupla kabinos változatai is megjelennek. „A kis cégek, flottavásárlók körében egyre élénkülő érdeklődést tapasztalunk, és a NHP folytatásával a második negyedévben még növekvő megrendelés állománnyal tervezünk. Magánvásárlói piacon tapasztalható enyhe élénkülést pedig kedvező hitelkonstrukciókkal és a nyílt hétvégén debütáló speciális ajánlatokkal igyekszünk tovább erősíteni.„avat be Dalos Attila a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatója.
Címkék: 

Önvezető kamionok forradalmasíthatják az európai szállítmányozást

2016.04.08.
Az önvezető kamionokból álló hat kötelék szerdán érkezett meg a kísérlet végállomásaként kijelölt rotterdami kikötőbe. A konvojok két-három, vezeték nélküli kapcsolattal összekötött önvezető kamionból álltak, amelyek közül a legelső határozta meg a kötelék sebességét és útvonalát.  A kísérlethez hat európai járműipari vállalat - DAF, Daimler, Iveco, MAN, Scania és Volvo - fogott össze. Az őket tömörítő ernyőszervezet vezetője, Eric Jonnaert elmondta, hogy az önvezető teherautók svéd és délnémet gyárakból indulva érkeztek Rotterdamba. Az önvezető kamionkötelékek előnye, hogy állandó sebességgel haladnak, ami elősegítheti a forgalom zavartalanságát Európa túlzsúfolt útjain - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a mostani volt az első ilyen típusú, határokon átívelő teszt. Eric Jonnaert megjegyezte azt is, hogy a kísérlethez még csak félig automatizált járműveket használtak: a kamionokat számítógépek vezérelték, de szükség volt sofőri felügyeletre is. A módszer támogatói szerint több akadályt is le kell még győzni ahhoz, hogy önvezető kamionok közlekedhessenek a kontinens útjain. Többek között az európai előírások szabványosítására, valamint olyan rendszerek kifejlesztésére is szükség volna, amelyek lehetővé teszik a különféle gyártóktól érkező kamionok egymás közötti kommunikációját. Melanie Schultz van Haegen holland infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős miniszter szerint az önvezető teherautókból álló kötelékek megjelenése egy jóval tisztább és eredményesebb szárazföldi szállítmányozás megteremtését jelentheti. "Az önvezető járművek hozzájárulhatnak a közutak biztonságához is, mivel a legtöbb balesetet emberi hiba okozza" - jegyezte meg. Az Európai Unió elnökségét jelenleg ellátó Hollandia április közepén olyan informális találkozót szervez, amelyen megbeszéléseket folytatnának arról, milyen szabályozás szükséges ahhoz, hogy az önvezető szállítmányozás valósággá váljon a kontinensen.  

Csökkent az üzemanyagok ára

2016.04.08.
A csökkentéssel a benzin átlagára 325-326 forintra, a gázolajé pedig 308-309 forintra mérséklődött. Legutóbb szerdán változtak az árak, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 2 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 4 forinttal csökkent.     A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. 

A Dunlop bemutatta az új ultranagy teljesítményű nyári gumiabroncsát

2016.04.08.
A Dunlop az autóversenyzésben nagy múltra tekint vissza; többszörös győzelme hosszú távú (endurance) versenyeken nagyban inspirálta az új Sport Maxx RT2 megalkotásában. A TÜV Süd Benchmark teszt eredményei¹ szerint a gumiabroncs igazán kiemelkedő tulajdonságokat mutat a tapadás és a kormányozhatóság területén, így kiváló abroncsválasztás olyan helyzetekre, amikor a teljesítmény a lényeg. A teszt nedves pályán 1,3%-kal jobb eredményt, míg szárazon 4,1%-kal jobb kezelhetőséget mutatott a négy fő versenytárs¹ átlagához képest. A gumiabroncs 5,6%-kal bizonyult jobbnak a nedves körteszten¹. Emellett a Dunlop DEKRA tesztet is rendelt, ahol a Sport Maxx RT2 34%-kal jobb kopásállósági eredményt produkált a legszigorúbb tengelyterhelésnél a fő versenytársak átlagához képest[1]. Legfontosabb műszaki jellemzők: ·         Új fejlesztésű futókeverék: gumigyantára épülő tapadógyanta a maximális tapadás eléréséhez nedves és száraz úton. ·         Nagy külső blokkok a vállon - elődjéhez képest fokozott tapadást biztosít a kanyarokban. ·         Rövid fékezési blokkok a féktávolság csökkentésére, elődjéhez képest főleg nagy sebességnél jelentős. ·         A rendkívül nagy szakítószilárdságú huzalos övrész fokozott kormányozhatóságot és még jobb visszacsatolást biztosít az útról; ezt a fejlesztést az inspirálta, hogy a Dunlop megnyerte a legkeményebb 24 órás Nürburgring-Nordschleife versenyt. „A legtökéletesebb ultra nagy teljesítményű (UHP) gumiabroncs olyan igényes sofőröknek, akik a tökéletes vezetési élményt keresik” - nyilatkozta Alexis Bortoluzzi, a Goodyear Dunlop fogyasztói szegmensének európai marketingigazgatója. „A teszteredmények is azt igazolják, hogy erős pozíciót értünk el az UHP szegmensben." Ezt a gumiabroncsot már gyári tartozékként adják az egyik legextrémebb közúti autóhoz, a Radicalhoz, mely leginkább versenyautóiról híres. A Dunlop Sport Maxx RT2-t választotta 2016-os RCX Turbo modelljéhez. Ezt a több mint 500 lóerős autót a modern Le Mans Prototype versenyautók ihlették. Az RXC Turbót komoly versenypályára tervezték, a versenyszintű leszorítóerőt aerodinamikailag fejlett karosszériájával és légterelőivel éri el – de megvan az a képessége is, hogy egy pályán töltött kemény nap után a legnagyobb kihívást jelentő közutakon is helyt álljon. A méretkínálat 17’’-től 21’’-ig terjed; a méretek 80%-a 2016 márciusától már elérhető.   [1]A tesztet a Dunlop megrendelésére a DEKRA végezte el: LRT 2015-137, 2015. november 2. Jármű: Golf VII 2.0 TDI 150 LE. FP01 tesztpálya, Mireval, Franciaország. Távolság: 19 275 km (6 kör). Teszt típusa: Futófelületi kopás. Abroncsméret: 225/45 R17. Prémium kategóriás versenytársak átlagához képest: Pirelli P Zero, Michelin Pilot Sport 3, ContiSportContact 5 és Bridgestone Potenza S001.  

Autólopás! SM 16 SKI - Audi A4 kombi

2016.04.08.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám (román): SM 16 SKI -Gyártmány:  Audi -Típus:  A4 -Kivitel:  Kombi -Gyártási év:  2010 -Alvázszám:  ACAU1F4511CAE5/2010 -Szín:  fekete -Lopás időpontja:  2016 április 6 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  XIII. -Utca, házszám:  Béke utca Tahi utca sarka -Megjegyzés:  Ellopták szerdán, ápr. 6-án a Béke utca - Tahi utca kereszteződéséből 2010-es Kombi Audi A4 -esemet. Színe fekete és egy szürke síbox volt a tetején!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója