Válságtünetként ezúttal nem elsősorban az orosz-ukrán háborúra és az EU öngyilkos szankciós politikájára gondolok, hanem nagyobb léptékben nézem glóbuszunk problémáit. Kimondom, amit senki más sem mond ki: az a fő baj, hogy – elenyésző kivételt leszámítva – mindenki pazarol a földkerekségen. A fejletlen országok a szaporodásukkal, hogy csak egy példát mondjak, Csád lakossága 1950-ben 2,5 millió volt, most 16 és az ENSZ becslése szerint a század végére elérheti a hatvanat. Nőtt vagy nőni fog e százötven éves időtávlatban Csád lakosságeltartó képessége? Nem, inkább csökkent, mert kivágták az utolsó hozzáférhető fákat. Joguk van az ottaniaknak páronként tízen-sok gyereket vállalni, mikor az elsőszülötteket sem tudják megfelelően táplálni? Igen, joguk van – felelőtlennek lenni. Majd a nagyvilág eltartja őket segélyekkel, illetve Európa befogadja elvándorlóikat, de ez nem mehet minden határon túl, tömeges éhínség fenyeget Afrikában. A fejlett országok termelésükkel és fogyasztásukkal pazarolnak. Illusztráló példaként, lapunk profiljához illően, nézzük meg az automobilizmust. A gépkocsi elsősorban individuális, motorizált közlekedési eszköz, személyeket és rakományt szállíthat el gyorsan, komfortosan, biztonságosan, két pont között. Ám vannak egyéb, ráaggatott funkciói is: szemgyönyörködtető mobil dizájnalkotás, gazdájának „névjegye”, státusszimbóluma, öröme és büszkesége, személyes fogyatékosságainak kipótlója. Gyenge az ülőmunkát végző tulajdonos, akkor a kocsija legyen erős, ha futni aligha képes, járműve menjen 200 fölött, ha egy dalt sem tudna elénekelni, sebaj, hifi szól az utastérben, és ha szerények az ember szellemi képességei, kiegyenlíti hátrányát az autó mesterséges intelligenciája, akár rábízhatja a vezetést is. Baj ez a kis örömszerzés? Igen baj, mert a túl nagy méretű, teljesítményű, sebességpotenciálú, fényűző kocsik előállítása, üzemeltetése és használata nagymértékben megterheli Földünk nyersanyagkészleteit, sok energiát emészt fel, szennyezi a légkört és végső soron a kelleténél több hulladékként végzi. Joguk van jóléti országok polgárainak családonként akár több prémiumautókat vásárolni, mikor valós közlekedési igényeiket tökéletesen kielégíthetné egy Suzuki Ignis? Igen joguk van – felelőtlenül nem gondolni a következő generációk helyzetére. Felelős gondolkodás egyének, országok fölötti irányító szervezettől várható el, mint az ENSZ vagy az EU. Az előbbi nem foglalkozik ilyesmivel, az utóbbi viszont bolondériák rabja. Az atomerőműveket Németországban leállító Zöldek nyomására közellenségnek kiáltották ki a belsőégésű motoros járműveket, teljes átállást követelnek elektromos hajtásra. Mindezt anélkül, hogy alaposan, megbízhatóan felmérték volna, lesz-e elegendő lítium sok tízmillió gépkocsi akkumulátorához, milyen kiszolgáltatottságokat, hiányokat, fennakadásokat okozhat ez a közeljövőben, és, hogy honnan akarják biztosítani a járművek töltését. Egyelőre még az is kérdéses, hogy élettartamra vetítve egyáltalán előnyösebb-e egy villanyautó a hagyományosnál, és ha igen, mennyivel? Ha jól megnézzük, az EU kikiáltott „európai értékei” – migránsok tömeges befogadása, genderjogok családvédelem elé helyezése, villanyautózás, Oroszország megbüntetése – inkább tűnnek egy új vallás dogmáinak, mintsem megalapozott jövőstratégiának. Ha legalább leszögezték volna, hogy az átállás az olajalapú közlekedésről a megújuló energiaforrásokra, jelentsen egyben elszakadást az autózás túlzó jelenségeitől. Meg lehetett volna határozni, hogy milyen teljesítménytől, csúcssebességtől nem támogatható egy jármű megvásárlása, üzemeltetése, ahelyett, hogy zöld rendszámot kaphatnak, kedvezményekkel együtt, többszáz lóerős izomautók. Ha lecseréljük Európa személyautó-állományát, hasonlóan pazar(ló) modellekre, azzal csak a lég- és környezetszennyezést csökkenthetjük valamennyire (azt sem biztosan), de semmit sem tettünk az autópark egyesített anyagtömegének, energiaszükségletének mérséklésére. Hogyan lehetne szabályozni a sokféle paramétert, adatok? Nem is kellene ezekbe belemenni, van egy általános értékmérő, az ár. Szerény, vitatható, akár kinevethető elképzelésem szerint azt kellene megadni, hogy egy határidő (például 2030) után jelenlegi forintárfolyam szerint például hatmillió forint legyen az árplafon, az alatti (akár elektromos hajtású) kocsikra járjon támogatás, kedvező parkolás, és fölötte progresszíven növekvő büntetőadó vegye el az emberek kedvét, illetve lehetőségét a kocsijukkal urizálástól. Aki továbbra is férfiasság-hosszabbítót, szomszédpukkasztót, más közlekedőket megfélemlítő, lenyomó behemótot venne, és prémiumautóval jutalmazná magát, „egyszer élünk” jeligével, vállaljon aránytalanul nagyobb részt a közös gondok megoldásából. Tudom, hogy naiv utópiát adok közre, esélye sincs, hogy akár megvitassák, hiszen az EU a globális ipari- és finánctőke érdekvédő, kijáró ügynöksége, a jelenlegi túlpörgés és profitráták legfőbb őre. Erőltetett tempóban lecserélni Európa autóparkját: mekkora biznisz! Így hát attól tartok, hogy elektromos luxus- és prémiumautókkal robogunk nemsokára a komplett csőd felé. Bár ne lenne igazam!