Jól sikerült a pénteki szabadedzés a Hungaroringen

2016.08.27.
- Jó időket tudtam menni a pálya új burkolatán - mondta Kiss Norbi. "A szabadedzés olyan jól sikerült, hogy a tavalyi köridőknél is jobb időket tudtam autózni, ennek köszönhetően az első szabadedzésen én szereztem meg a legjobb időt. A második szabadedzésre változtattunk picit a beállításokon, így jobb lett a versenykamion de nem tudtam egy igazán jó kört menni ezekkel a beállításokkal." A mérlegelésnél kiderült, hogy még most is 100 kg-al nehezebb a kamionom. - Bízom benne, hogy holnapra még sokat tudunk javulni, nagyon optimista vagyok a versenyhétvégével kapcsolatosan, mindent megteszek azért, hogy a hétvégén közel kerüljünk akár egy futamgyőzelemhez is - mondta a hazai pályán a versenyző.

XXI. MAGYAR BOROK ÚTJA RALLYE 1.nap - délután

2016.08.26.
Galéria képek: 

Kreszprofesszor: Ki a hibás, ha jön a disznó (szarvas, őz)?

2016.08.26.
Ha kell baromi gyorsan tud az ember gondolkodni, és talán még ennek megfelelően cselekedni is. Most sikerült. A kifordítás megmentett, csak a kocsi jobb eleje (motorház, lámpák), és mivel kifordult a jobb tükör ripityára. Nos ennyi a kifejtés. Ja és több tíz éve vezetek aktívan. Kérdés(ek) 1. Mit jelent a "Vad veszély" tábla (mi az értelme, ha Rábafüzestől, Záhonyig végig ki van téve)? 2. Mit kell tennem, hogy a tábla utasításának, vagy annak az elvárásnak, amilyen cselekvést tőlem a tábla kihelyezője várt maradéktalanul eleget tegyek? 3. Mikor járok el helyesen? 4. Mit kell tennem annak érdekében, hogy ha egy vad 2 méterre elém ugrik, netán ráugrik a kocsira, vagy hátulról ráront a kocsira, akkor se én legyek a felelős? 5. Valaki aki a vadakért felelős a felsőséget azzal hárítja el magáról, "Volt Vadveszély tábla", és ezek után semmiért sem vállal felelősséget. Van-e olyan tábla, amit a kocsi oldalára kitehetek, "Gépkocsi veszély" ezzel én is mentesülök az alól, hogy nem megfelelő gondossággal jártam el? 6. Végül már csak érdekességből, mert az eset óta érzékeny vagyok a témára:   M7-es 170-es csomóponttól Pest felé egyszer csak "vadveszély" tábla alatta "10 km", egy km múlva,"vadveszély" tábla alatta "9 km", egy km múlva,"vadveszély" tábla alatta "8 km", egy km múlva .......... Kérdések: 1. Mi a francot keres egy vad az autópályán? 2. De ha az autópálya mégsem annyira autópálya, akkor mitől amortizálódnak le a táblák (Vadveszély + 10 km) egy km alatt úgy, hogy azt meg kell ismételni. 3. Jól értelmezem, ha azt gondolom, hogy ez az egész csak azért van, hogy ha valaki 130 km/o-val beleszáll egy szarvasba, vagy őzbe és belehal, akkor az autópálya kezelő azt mondhassa, "ki volt táblázva miért nem ment 30-al, akkor talán nem halt volna bele"?   Elnézést a kicsit hosszú leírásért, de a kérdés az eset előtt is érdekelt, most meg pláne. A választ várva üdvözlettel Lampert Sándor   AKI VÁLASZOL: A KRESZPROFESSZOR Sok-sok kérdést tettél fel, és bizony nem könnyű ezekre jól válaszolni. A KRESZ-ben a következő két gondolat áll: "Járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni;" "A jármű sebességét úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell." Ezek nagyon komoly kritériumok, hiszen például városon belül a szélső sávban közlekedve számíthatunk arra, hogy egy óvatlan gyalogos a járdáról - azaz egy-két méterről - hirtelen elénk lép? Természetesen az a válasz, hogy nem, még akkor is, ha tudjuk, hogy bármikor előfordulhat ilyen eset. Hiszen alapvetően jogosan számíthatunk arra, hogy az úttesten való haladást ilyen helyzetek nem nehezítik, a gyalogosoknak is ismerniük kell a szabályt miszerint az úttestre akármikor, akárhogy nem léphetnek. Hasonló kérdés egy vidéki út alkalmával: számíthatok az útra tévedt vaddisznóra? A válasz ismét csak az, hogy nem, hiszen jelenleg Magyarországon a vadásztársaságok kötelezettsége mindent megtenni azért, hogy ne legyen vadkár. A gond csak az, hogy a disznó ezzel nincs pontosan tisztában, és szalad amerre csak lát, amerre számára a legrövidebb. És ha az útját egy közút keresztezi, akkor sem fog körülnézni és megállni. Ez a kockázat az autóvezetés velejárója, mintahogy - bár sokkal ritkább esemény - mi van, ha egy tornádó arrébb teszi a kocsinkat, ha belecsap a villám, ha legördül egy kő a hegyoldalból elénk, vagy ha például egy jókora madarat csapunk el, amely szintén komoly kárt tud tenni a járműben. Persze a gyakrabban várható veszélyekre táblákkal is felhívhatják a figyelmünket, de semmit nem lehet tenni, ha a vad (a gyalogos, vagy a kerékpáros) két méterre van előttünk, mi meg jó nagy sebességgel érkezünk. Tehát a tábla megléte esetén, ha a vezető mindent megtesz azért, hogy biztonságban legyen, például nem lépi túl a sebességet, egy kicsit az átlagosnál jobban figyel, mondjuk nem akkor telefonálgat éppen, akkor ennyi, ennél több nem várható el. Ütközéskor a kárt vagy van esélyünk rendezni egy vadásztársasággal, vagy nincs. Ez már egy másik kérdés, mint ahogy a madár vagy a tornádó esetében nincs is kihez fordulni. Tehát összegezve, röviden a kérdéseidre: A "Vadveszély" tábla arra figyelmeztet, hogy itt nagyobb az esély vaddal találkozni, mint máshol. A szabályokat betartva kell továbbra is közlekedned, valamivel nagyobb óvatosság elvárható, de ez nagyon relatív. Legalább a sebességet ne lépjük túl, és kerüljük az átlagosnál nagyobb figyelemelvonást. (telefon, beszélgetés, evés-ivás stb.) Nem te vagy a felelős, ilyet nem állít senki. Legfeljebb a károdat nem téríti meg senki. De ilyen vezetés közben számtalan ok miatt lehet. Mint mondtam, hivatalosan a vadásztársaságok kártalaníthatnak. Nem vagyok vadász, de tudtommal nincs mindenhol vadásztársaság. Ilyenkor nem lehet mit tenni. Az autópályákat ma már szabály írja elő, hogy be kell keríteni. Sajnos a vad - például a róka - elég ravasz, és ezeket a kerítéseket elég könnyen ki tudja játszani. Hát kb. ennyi...  

Felújították egy Gerle 12-es repülőgép mását

2016.08.26.
A csillagmotorral felszerelt repülőgépet 1932-ben építették, majd több módosítás után 1940-ben leselejtezték. A Gerlékből összesen tíz darab készült, de ezek egyike sem maradt fenn. A tervező, Bánhidi Antal megőrzött tervei alapján 1991-ben újra megépítették a gépet, de több módosítással.      MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Az "új" Gerlét egy balszerencsés felszállás után kivonták a forgalomból és a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállításában kapott helyet. A Goldtimer Alapítvány 2012-ben határozta el, hogy a múzeumban lévő "új" Gerlét felújítja és átépíti úgy, ahogy az 1930-as években gyártották. Annyi módosítás történt, hogy az új verzióba már nem csillag, hanem anyagi okok miatt soros motor került. Rohács Tamás főpilóta a gép leleplezése előtti sajtótájékoztatóján azt mondta: 1975-ben az akkori Földművelésügyi Minisztériumban találták ki, hogy újra kellene építeni az egyik Gerlét, a munkákat 1980-ban kezdték el és tíz évig tartott. Ezt követően 20 órát, egy átalakítás után pedig újabb 70 órát repültek vele a 90-es években, a gép ezután került a múzeumba.      MTI Fotó: Szigetváry Zsolt A Goldtimer Alapítvány három év és 3 ezer munkaóra után készült el a felújítással, a gép most festésében, szerkezetében és repülési jellemzőiben is megfelel az eredetinek. A Gerle 12-est 1932-ben építették, szárnyfesztávolsága majdnem 9, hossza 7 méter, maximális felszállósúlya 880 kilogramm. Az eredeti 12-est egy Thorotzkai csillagmotor hajtotta, amelyet később egy Siemens egységre cseréltek. A kétüléses gép legnagyobb sebessége 177 kilométer és műrepülésre is alkalmas.

Három ember halálát okozó drogos sofőr ellen emelt vádat az ügyészség

2016.08.26.
Szalóki Zoltán közleményében felidézte: a vádlott 2015 novemberében egy este Gyöngyösön a személygépkocsijával két utast szállított, előtte azonban kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő szert fogyasztott. Ezektől bódult állapotba került, óránkénti 95-110 kilométeres sebességgel hajtva az egyik útkanyarulatban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol járműve nekiütközött a szemből érkező személygépkocsinak. A baleset következtében a vétlen jármű sofőrje a helyszínen, két utasa a kórházba szállítás után meghalt. A harmadik utas életveszélyes sérüléseket szenvedett, esetében a maradandó fogyatékosság kialakulása sem zárható ki. A baleset után a vádlott kiszállt a járművéből és könnyebben megsebesült két utasával együtt egy közeli büféhez ment ásványvizet vásárolni. A vétlen autó sérültjeinek meg sem próbált segíteni, oda sem ment hozzájuk. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a házi őrizetben lévő vádlottat a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre és határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől. MTI

1,7 billió dollárnyi kárt okoztak a természeti katasztrófák közel 10 év alatt

2016.08.26.
Az idei év első felében több mint 32 ezer viharokkal kapcsolatos kárbejelentés érkezett a Generalihoz, melyek értéke meghaladja a 2 milliárd forintot. A számok évről évre nőnek, csak a viharkárokat tekintve (vihar, felhőszakadás, villámcsapás, jégverés – az egyéb természeti károk nélkül) például 2014-ről 2015-re a Generali Biztosító által regisztrált károk értéke közel megduplázódott, a tavalyi évben megközelítve a 7 milliárd forintot. A környezetvédelem talán sohasem volt ennyire égető kérdés, mint napjainkban, a számok ugyanis azt mutatják, hogy a klímaváltozás egyre komolyabb gondot jelent a bolygónk számára. Az elmúlt évtizedben a saját bőrünkön is tapasztalhattuk a globális felmelegedés hatásait: Magyarországon a nyár egyre melegebb, a kánikula intenzívebb, míg a tél hidegebb lett.*  A viharos időjárás pedig  egyre nagyobb károkat okoz országszerte. A NASA kutatásai sem túl biztatóak: ezek szerint ugyanis idén februárban a globális földfelszíni átlaghőmérséklet 1,35 °C-kal magasabb volt az 1951 és 1980 között mért átlagnál.*  Nem véletlen, hogy a World Economic Forum globális kockázatokat taglaló éves riportja is azt tartja a következő 10 év legnagyobb problémájának, hogy nem leszünk képesek mérsékelni a klímaváltozást, illetve megfelelően alkalmazkodni hozzá.*  Hatalmas károk: árvíz, vihar, extrém hőmérséklet A környezetszennyezés következtében felgyorsult globális felmelegedés miatt egyre nagyobb méreteket öltő természeti katasztrófákkal kellett szembenéznie a világnak az elmúlt évtizedekben. Ezt jól mutatja, hogy 1980 és 2011 között 39-ről 154-re emelkedett az árvízhez kapcsolódó, 43-ról 84-re a viharhoz köthető, és 3-ról 15-re az extrém hőmérsékletből adódó természeti katasztrófák száma.  A váratlan időjárás okozta károk rendkívül sok területet érintenek, 2013-ban például a természeti katasztrófák által okozott kár a nemzetközi kutatóintézetek szerint 125 milliárd dollár körül volt a teljes világgazdaságban, ami megközelítőleg Magyarország teljes éves GDP-jének felel meg. A biztosítási szektornak is komoly kihívásokkal kell szembenéznie e téren. Itthon jellemzően az árvizek (53, 6%), emellett az extrém hőmérséklet (17,9%) és a viharok (17,9%) okoznak nagyobb gondokat.*  A MABISZ adatai szerint leginkább a május elejétől augusztus végéig tartó időszakban fordulnak elő a hirtelen lecsapó, viszonylag rövid ideig tartó, nagy mennyiségű csapadékkal és erős széllökésekkel járó viharok. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kora nyári, illetve nyári hónapokban 100 ezer körüli káreseményt jelentenek, 2014 nyarán azonban ennél több, 134 ezer, a tavalyi év ugyanezen időszakában pedig több mint 122 ezer bejelentés történt.  A vállalatok sem bújhatnak ki a felelősség alól A Generali számára éppen ezért kiemelten fontos, hogy a jövőben hogyan adhat megfelelő válaszokat a klímaváltozás okozta kockázatokra. A biztosítótársaság a fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalatként 2015-ben csatlakozott az Action 2020 Magyarország Programhoz, amelynek keretében a foglalkoztatás, illetve a fenntartható életmód terén kíván aktívan tenni és előremutató gyakorlatokkal szolgálni. Szintén ennek a folyamatnak a része a kockázattudatosság-növelés és a papírmentes ügyfélkiszolgálási folyamatok fejlesztése. Ennek eredményeként 2015 óta biztosítási ajánlatainak 90%-a elektronikusan készül, A klímatudatosság jegyében ingatlanüzemeltetése során is arra törekszik, hogy minél kevesebb károsanyag-kibocsátást eredményezve, korszerű világítással, szelektív hulladékgyűjtéssel és megfelelő hőszigeteléssel működtesse épületeit.  

NGM: megalakult az autóbusz beszerzési bizottság

2016.08.26.
A tájékoztatás szerint az alakuló ülésen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a nabb elnöke kiemelte: a kormány célja a  közúti tömegközlekedés elöregedett járműparkjának megújítása magyar gyártású buszokkal, amit a közlekedési társaságokkal együttműködve, közös érdekek mentén kívánnak megvalósítani. A tanácskozáson az M3 metró pótlását szolgáló buszok magyarországi gyártóktól történő beszerzésének lehetőségéről is tárgyaltak. Varga Mihály elmondta, a közösségi közlekedésben használt buszállomány átlagéletkora 14 év, de nem ritka - 7000-ből hozzávetőleg 1000 - a 20 évnél többet futott busz sem. Cél, hogy 2020-ra ez az időtartam 10 évre csökkenjen. Ezt többségében hazai gyártású buszokkal kívánják megvalósítani, mert ez segíti a magyar gazdaság növekedését és a munkahelyek számának további emelését. A nabb munkáját a nemzeti autóbusz beszerzési munkacsoport segíti, amelynek elnöke a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. A munkacsoport feladata a nabb által tárgyalandó ajánlások, javaslatok előkészítése. A tervek szerint a nabb és a munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik majd. A nabb tagjai a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős- és a vagyonpolitikáért felelős államtitkára, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős, illetve az államháztartásért felelős államtitkára. A bizottság ülésére állandó meghívást kapott Budapest főpolgármestere és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. MTI

Raktárcsarnokot avatott a Kirchhoff Esztergomban

2016.08.26.
Körtvélyessy Géza ügyvezető igazgató elmondta, a beruházás értéke 1,3 milliárd forint, a csarnok átadásával 50 új munkahelyet teremtettek. A fejlesztés forrásait negyven százalékban az Európai Unió biztosította. A létesítményhez egy 5200 négyzetméteres konténertároló kapcsolódik. A raktár anyagmozgató gépei naponta 110 kamion kiszolgálására képesek. A Kirchhoff Hungária Kft. itt valósítja meg késztermékeinek teljes logisztikáját. Fotó: archív Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra, hogy az üzem 2004-es alapítása óta a német tulajdonú társaság 100 millió eurót ruházott be Esztergomban. Dolgozóik száma megközelíti az ezer főt, a 2015-ös árbevétel elérte a 30 milliárd forintot. A Kirchhoff Hungária 2004-től 2010-ig kizárólag a Suzuki számára készített karosszériaelemeket, majd szélesítették vevőkörüket. A társaság 2017-ig további hét autógyártól kapott megrendeléseket, így a Mercedes és a General Motors magyarországi, a Peugeot, a Citroen és a Volkswagen szlovákiai, illetve a Skoda és Ford csehországi üzemeinek beszállítójává vált. A 227 éves Kirchhoff Gruppe német családi tulajdonban lévő cég, világszerte 10 ezer embert foglakoztat. A vállalkozás 4 divíziójában hulladékszállító és tisztító teherautó felépítményeket, precíziós kéziszerszámokat gyártanak, valamint személygépkocsikat alakítanak át mozgássérültek számára, illetve a Kirchhoff Automotive csoportban pedig fém karosszériaelemeket préselnek és szerelnek össze az autóipar részére. MTI
Címkék: 

XXI. Magyar Borok Útja Rallye 1. nap - Percről-percre

2016.08.26.
6:15 Folyamatosan érkeznek a versenyzők. Buda Márton, a Rallye házigazdája is megérkezett. Hétkor ünnepélyes megnyitó lesz, addig is csabai kolbász kóstolás... A képre kattintva GALÉRIA nyílik! 7:50 Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke is elrajtolt.  A képre kattintva GALÉRIA nyílik! 10:15 Már bőven úton vagyunk a Balaton felé. Mi a stábautóval a 8-as úton csalunk az egyre essélytelenebbnek tűnő M7-es autópályávaal szemben. Ja, és vannak még képeink a rajtról. A képre kattintva GALÉRIA nyílik! 11:00 Megérkeztünk Somlójenőre, a Nagy-Somlói Borvidék szívébe. A Kancellár Pincészet, majd a Tornai Pincészet meglátogatása következik. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke általában betalál. Így történt ez most is, a borosdugó célbadobó feladatnál. A képre kattintva a délutáni élmények galériáját tekintheti meg. 12:30 Pici csúszásban (de ez nem véletlen, hiszen nagyon szívesen töltöttünk az előírtnál több időt Somlójenőn) folytatjuk utunkat a Folly Arborétum és Borászat irányába. 45 perc és odaérünk. Addig próbálunk (a sofőr kivételével) regenerálódni. 13:20 Follyéknál csodálatos környezet, a Balaton pazar látványa, családi élmények szinte korlátlan tárháza várt minket. Körbejártunk, kóstoltunk (a borok mellett a fenyőrügy szörpöt mindenképpen érdemes kipróbálni), vetélkedtünk, és haladtunk tovább, hiszen a Rallye azért mégiscsak egy verseny. A képre kattintva a napközbeni események galériája nyílik 14:00 Borbélyék családi pincészete az arborétumtól csupán néhány kilométerre, szőlőültetvényük kellős közepén található. Valódi családias hangulat, barátságos kiszolgálás, kiváló borok (mi a Rózsakőre szavazunk, ami 3 hónapos fahordós érlelés mellett fantasztikusan friss tudott maradni)...  14:45 Badacsonytomaj, Halászkert Étterem, finom. Kicsi pihenő, már a versenyzőknek, mert nekünk, a stábnak ez a melós rész. Mindjárt töltjük is a fotókat! Addig is érdemes a Rallye Instagram oldalát böngészni a pillanatképekért. 15:30 Ebéd után egy jó fröccs? Fischeréknél erre is volt lehetőségünk. Aki még "úgy" volt, annak kellett a részegszemüveg az ügyességi feladathoz... Kéz a kézben a biztonságos közlekedésért - avagy részegszemüveges ügyességi feladat a Magyar Borok Útja Rallye-n 16:00 Két kilométernyi földúton vezet az út a balatoni Toszkánához, de a látvány és az életérzés megérte a döcögést. Megérkeztünk a Liszkay Borkúriához, ahol a medence, csobogó, a társaság, no meg a finom borok ragadták magukkal a társaságot. 16:40 A mai utolsó állomásunk, vagy ahogy mondani szokták: "végül, de nem utolsósorban" a Villa Tolnay Pincészethez látogatunk el. Bea, a háziasszony fantasztikusan finom falatokkal vár minket, és nemkülönben ínyünkre való az olasz és rajnai rizlingjük is a tavalyi esztendőből. Itt már nem sietünk, szívesen fogadjuk az utántöltést, marad idő még a beszélgetésre, a bohóckodásra, és a közös fotókra. Még néhány kilométer a befutóig Tapolcára, a Hunguest Hotel Pelionba. Csipet-csapat a Villa Tolnay Pincészetnél. A képre kattintva napvégi események galériája nyílik. 20:00 1. nap cél, Tapolca, Hunguest Hotel Pelion. A sofőrök fellélegezhetnek. Egészségükre. Szép volt, fiúk-lányok!      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója