Az elmaradt irányjelzés

2023.06.12.
Tényleg rendkívül keveset közlekedem, csupán napi 10 kilométert "ingázom", de még ezen a rövid szakaszon is, az ötnapos munkahétből legalább kétszer, vagy háromszor találkozom olyan esettel, amikor valaki kisebb, vagy nagyobb mértékben megszegi a KRESZ szabályait. Az irányjelzés elmulasztása a leggyakoribb probléma. Nézzük hát legelőször, hogy mi a szabály irányváltásnál, mit, és mikor kell jelezni. Először is minden elindulást, azaz amikor becsatlakozunk járművünkkel a forgalomba. Ugyanez akkor, amikor elhagyjuk a forgalmat, és megállunk. Végül pedig természetesen minden irányváltást. STIKK-es elindulás egyik alapeleme Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem lehet automatizált mozdulatsor az, hogy amikor kell, akkor jelezzük az irányváltási szándékot, mert egyrészt ez a szabály, másrészt pedig megkönnyítjük vele a többi közlekedő dolgát is. Miért mondom ezt? Nos, több okból is, hiszen, ha haladunk valaki mögött (feltételezve, hogy betartjuk a megfelelő követési távolságot), akkor az irányjelző lehet az első jel arra, amivel arra késztetjük a mögöttünk haladókat, hogy vedd el a gázt, mert hamarosan lekanyarodok. Figyelj rám, mert mindjárt irányt váltok! Ezáltal a mögöttes forgalom kényelmesen felkészülhet a manőverre. Illetve még egy fontos dolog, hogy az előre jelzéssel energiát is spórolunk, hiszen a mögöttünk jövő nem állóra fékezi járművet, és nem nulláról fog újra felgyorsítani, hanem valamennyi lendületet megtartva. Nem utolsó sorban nem azt a képzetet keltjük magunkról, hogy úgy közlekedünk, mintha egyedül lennénk az utakon, és egy másik dimenzióban mozognánk. Nem érdekel a külvilág Ez a legnagyobb probléma. Manapság nem csak az irányjelző elmulasztása miatt, hanem nagyon sok olyan esetben is, amikor a közlekedési szituáció megoldása a kölcsönös udvariasság alapján lenne kivitelezhető a legkönnyebben. Ezekben az esetekben működnie kellene egyfajta összetartásnak az autósok között, hiszen mindenki szeretne eljutni céljához. Miért nem lehet ezt egymást segítve megtenni? Miért kell akarva, vagy akaratlanul is, de bosszantani a többieket a nemtörődöm, nyegle stílusú vezetéssel? Megint csak azt látom, hogy sokan annyira nincsenek tekintettel a külvilágra, hogy fel sem fogják, nem csak ők vannak egyedül az utakon. Illetve nem is látják át komplex rendszerben a közlekedést, ezért lehet az, hogy egy torlódást okozó csomópont elhagyása is minden autósnak máshogy sikerül, hiszen, ha megelőzünk egy lassabb járművet, azt tehetjük úgy, hogy előre látva lassítunk, és amikor a szembejövő forgalom engedi, akkor lendületből elhaladunk mellette. Vagy nagy sebességről lassítva beeshetünk mögé, így elveszítjük a lendületet, mert beragadunk. Lehet tippelni, hogy melyik autós akasztja meg jobban a forgalmat. Elkanyarodtam kicsit, de az irányjelző elmulasztásánál is ugyanez a tendencia figyelhető meg. A harmadiknál szóvá is tettem az autósnak, hogy valami lemaradt, amire a válasz az volt, hogy „nem is láttam, hogy itt vagy mögöttem.” Mellé persze jöttek az ártatlan boci szemek is. Néma gyereknek… A három esetben, amit számoltam az utóbbi időben egy közös volt: mindegyik az őrületbe kergetett. Ez a teszek a külvilágra, és nem érdekel, mi van körülöttem típus, amit feltételezek az „elkövetőről”. Mindezt tovább erősítette bennem, hogy a felelősségre vonás után valahogy nem sikerült elismernie, hogy hibázott. Nem szeretném, ha belesodródnánk ebbe a mentalitásba, mert attól, hogy valaki így közlekedik, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy át kell venni a stílusát. Már csak azért sem, mert ez balesetveszélyt hordoz magában. Megdöbbentő, de egy, a DEKRA által készített kutatás szerint a megfigyelt több mint 5000 jármű közel fele nem használta az irányjelzőt. A felmérés változatos helyszíneken: autópályán, főútvonalon, mellékútvonalakon, kereszteződésekben készült. Egyébként a helyszínek másodlagosak, mert a szomorú megállapítás az, hogy szabályoknak megfelelően csupán az autósok fele használta az irányjelzőt. Bízom benne, hogy változik a tendencia, és a jövőben rájövünk arra, hogy a balesetveszélyes szituációkat úgy lehet elkerülni, ha mindent, amit annak idején tanultunk az oktatónkról a szabályos vezetésről, azt megpróbáljuk betartani. Tisztában vagyok vele, hogy vannak gumiszabályok. De az irányjelzés pont nem az. Ennek elmulasztása csak okot ad arra, hogy az utakon tapasztalható egyébként is paprikás hangulatot még tovább fokozzuk. Mert mindenki tudja, hogy ha kevesebb a szabálytalanság, akkor több a kiegyensúlyozott sofőr, és végül a közlekedés menete is olyan lehet, amiben jól érezzük magunkat vezetés közben. Nem lehetne ez egy kötelezően elérendő célkitűzés? További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!

Ausztriában nőtt a forgalomba helyezett új autók száma

2023.06.12.
Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint májusban 20,6 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, ami 20,6 százalékkal haladja meg a 2022 májusit. Gépjárművet összesen 31,5 ezret helyeztek forgalomba, ami 14,4 százalékos növekedést jelent. Benzinüzemű személygépkocsit 1,2 százalékkal többet helyeztek forgalomba, 6,8 ezret, dízelüzeműt pedig 7,9 százalékkal többet, 3,9 ezret. A benzinüzemű autók az új forgalomba helyezések 33,1 százalékát, a dízelüzeműek pedig 19,2 százalékát adták. Az újonnan forgalomba helyezett autók 47,7 százaléka, 9,8 ezer rendelkezett alternatív hajtással, ezen belül teljesen elektromos hajtással 4,1 ezer. Az alternatív hajtású autók száma 47,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a teljesen elektromos autóké pedig megduplázódott. A benzin-hibridek száma 29,3 százalékkal nőtt 4,5 ezerre, ami 21,9 százalékos részesedésnek felel meg, a dízel-hibridek száma 4,9 százalékkal nőtt 1,2 ezerre, ami az eladások 5,8 százaléka. Az üzembe helyezett személygépkocsik legtöbbje, 3,1 ezer VW márka volt 15,1 százalékos részesedéssel, a második legnépszerűbb pedig a Skoda 10,1 százalék részesedéssel, 2,1 ezer autó forgalomba helyezésével. Az előző évihez képest a Tesla forgalomba helyezései nőttek a legnagyobb mértékben, 2726,7 százalékkal, a második legnagyobb mértékben pedig a Skoda forgalomba helyezései 38,5 százalékkal. Januártól májusig 102,1 ezer új autót helyeztek forgalomba Ausztriában, 19,0 százalékkal többet, mint 2022 májusában. A koronavírus-járvány által nem érintett utolsó év, 2019 megfelelő periódusához képest ez azonban még 28,7 százalékos elmaradást jelent. Összesen 147 ezer gépjárművet helyeztek forgalomban az idei első öt hónapban, 15,5 százalékkal többet, mint 2022 január-májusában. Az első öt hónapban forgalomba helyezett személygépkocsik 34,4 százaléka volt benzines, 19,7 százaléka benzines, 45,9 százaléka pedig alternatív hajtású. Teljesen elektromos autók az összes forgalomba helyezések 18,4 százalékát adták. A benzinesek száma 4,0 százalékkal, a dízelesek száma 6,8 százalékkal, az alternatív hajtásúak száma 41,3 százalékkal, a teljesen elektromos autóké pedig 69,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Európai ranglistaelsők leszünk az akkumulátorok gyártásában

2023.06.12.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a japán DENSO új kapacitásbővítő beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az autóipari beszállító vállalat elektromos, illetve hibrid meghajtású járművek alkatrészeinek gyártására szakosodott divíziót hoz létre Székesfehérváron. A 25 milliárd forintos fejlesztést az állam 3,6 milliárd forinttal támogatja, amellyel 55 új munkahely létrehozását és 135 fő átképzését is segítik. Elmondta, hogy az elmúlt három évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, de ez sem tudta lelassítani az autóipari forradalmi megújulásának visszafordíthatatlan és hosszú távú folyamatát. Szijjártó Péter beszédet mond a DENSO beruházásának bejelentésén. Fotó: MTI/Kovács Attila "Azzal, hogy az elektromos autóipar képében teljesen új iparág jön létre, egy új és rendkívül éles verseny is elkezdődött, hiszen mindenki tudja, hogy a jövőben igazából azok az országok tudnak erősek lenni, azok tudják fenntartani a gazdasági növekedési pályájukat, amelyek az új elektromos autóipar beruházásait magukhoz tudják vonzani" - figyelmeztetett. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly nem csupán átlépte a 10 ezer milliárd forintos lélektani határt, hanem 12 ezer milliárd forinttal hatalmas rekordot döntött. Ez tizenkét év alatt három és félszeres bővülést jelent, s 2023-ban újabb 33 százalékos növekedést jegyeztek fel, miközben az ágazatbeli exporthányad továbbra is 90 százalék felett van - közölte. Hangsúlyozta: a Magyarországra érkező autóipari beruházások eközben egyre magasabb hozzáadott értéket képviselnek és egyre magasabb technológiai színvonalat követelnek meg, így hozzájárulnak a gazdaság dimenzióváltásához is. Emellett pedig illeszkednek abba a stratégiába, amelynek célja, hogy hazánk nélkülözhetetlenné váljon az európai gazdaság jövőbeli működése szempontjából legfontosabb iparágban - emelte ki. "Jelenleg Kínával, Németországgal és az Egyesült Államokkal versenyzünk a minél több kapacitásért és a minél jobb teljesítményért az elektromos autóipar terén" - fogalmazott. Közölte, bár a lakosságszámát tekintve Magyarország csak a 95. helyen áll a világban, az elektromos akkumulátorok gyártásában a negyedik a globális rangsorban, és ha lezárulnak a jelenlegi beruházások, akkor feljön a második helyre. "Így tehát az elektromos autóiparban az európai ranglistát mi fogjuk vezetni, mivel a kínaiak vezetik a globális ranglistát" - jelentette ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken

2023.06.12.
Az IC-helyjegy elővételben egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz a közlemény szerint. Július elsejét követően a nem IC-minőségű kocsikból álló, de hely-jegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken egységesen 300 forintra módosul a helyjegy ára. Ettől az időponttól lesz lehetőség arra, hogy országbérlettel is utazhassunk az ilyen vonatokon, illetve kocsikban. Fontos, hogy a vármegyebérlet továbbra sem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, illetve szakaszokon, az első és prémium (1+) osztályon pedig a két új díjtermék egyike - tehát sem a vármegye-, sem az országbérlet - nem lesz felhasználható az utazáshoz. Ugyanakkor július else-jétől prémium (1+) osztályra szóló helyjegyek ára is változik, egységesen 1990 Ft-ot kell fizetni - közölték. Szintén módosul a kilométeralapú menetjegyek díjszabása. Július 1-jétől 10 kilométer távolsá-gig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljes árú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt. A kedvezményt tartalmazó menetjegyek ára a fentiekkel arányosan módosul, míg a bérletek és a 30 kilométernél nagyobb távolságra szóló menetjegyek jelenlegi ára továbbra is megmarad. Változik azonban az automatákból és a digitális felületeken (interneten az ELVIRÁ-ból vagy a MÁV applikációból) vásárolt MÁV-Start és GYSEV menetjegyekre járó kedvezmények mértéke: az automaták esetében a kedvezmény megszűnik, a digitális felületeken keresztül váltott jegyek esetében pedig a mértéke 5 százalék lesz ezentúl. Fontos újdonság, hogy július 1-jétől a vármegye- és országbérleteket Zalaegerszegen már a helyi közösségi közlekedésben, a Volánbusz által üzemeltetett városi buszjáratokon is elfogadják. Ezzel a zalai megyeszékhely lesz az első település az országban, ahol megvalósul a teljes tarifa-közösség.

Kamerarendszerek (optikai szenzorok)

2023.06.12.
A kamerarendszerek előnyei a tárgyak észlelésében és azonosításában rejlenek. Ezt intelligens, képfeldolgozó szoftverek biztosítják. A hőkamerák még az embereket vagy az állatokat is felismerik. A mono kamerák olcsóbbak, mint a sztereó kamerák, és olyan videóalapú vezetőtámogató funkciókat tesznek lehetővé, mint a gyalogosfigyelés, a sávelhagyásra figyelmeztetés, az ütközésre figyelmeztetés vagy a közlekedési táblák felismerése. Eső-fény-szenzor az eső, a napfény és a hőmérséklet érzékelésére, hogy automatikusan vezérelje például az ablaktörlőket, a fényszórókat vagy a légkondicionálót. A sztereokamerák egy nagy felbontású kameraegységet infravörös kamerával párosítanak. Ezek a rendszerek képesek például a gyalogosok, sávok és járművek észlelésére. A HD színes kamera a jelzőtáblákat vagy közlekedési táblákat is érzékeli. Az infravörös kamera viszont ezen felül a járműveket és az embereket is azonosítja, és az állatokat is észleli. A modern sztereokamerarendszerek nehéz körülmények között, például éjszaka és ködben is képesek felismerni a különböző akadályokat. A kameraegységet CAN, FlexRay vagy Ethernet kommunikáción keresztül képes a járművel kommunikálni. A két autóipari beszállító, a friedrichshafeni ZF és a lippstadti székhelyű Hella például együttműködik az elülső kamerarendszerek fejlesztésében. Eső-fény-érzékelők Az esőérzékelők infravörös alapon működő optikai érzékelők. A kibocsátott infravörös fényt a szélvédő külső oldalán visszaverik. Ha nem esik az eső, a visszavert infravörös sugár közel azonos intenzitással tér vissza. Ha esőcseppet ér, ez nem így van - a szélvédőtörlő működésbe lép. A fényérzékelők két független, fényérzékeny félvezető ellenállással rendelkeznek. Ezek érzékelik a környezeti fényt (nagy beesési szög) és a jármű előtti világítást (kis beesési szög). Az általános fényerősséget mérik. A gyakorlatban az eső- és fényérzékelőket egy egységbe szerelik. Ezek vezérlik az automatikus sötétítő rendszert, az ablaktörlőt és a megfelelő belső tér- és klímafunkciókat. Érzékelőrendszerek és segédrendszerek. Ezek releváns példák. Az autóipari beszállító Valeo kifejlesztett egy szenzortisztító rendszert, az "EverView"-t. Megfelelő tisztítófolyadékot permetezve állítólag minden időjárási és útviszonyok között biztosítja az érzékelők optimális és zavartalan működését. Az ehhez szükséges folyadéktartály a Valeo szerint nagyon kicsi lehet, hiszen tisztítási folyamatonként mindössze 25 ml szükséges. A tisztítófolyadék egyenletesen permeteződik, amikor egy szórókar van kihajtva. Egy jégmentesítő funkció is rendelkezésre fog állni. Ez egy prémium márka autóinál már elérhető lesz. A hűtőrács mögötti EverView szenzortisztító rendszerrel a Valeo még a kedvezőtlen környezeti körülmények között is biztosítani tudja a teljes működőképességet. A hátsó ablak mögötti szenzorokhoz is kifejlesztettek megfelelő rendszereket. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

A Toyota hidrogénüzemével támogat egy Guinness-rekordkísérletet

2023.06.12.
A Toyota 2021-ben új Guinness-világrekordot állított fel hidrogénüzemanyag-cellás elektromos autó által egy tankolással megtett leghosszabb távra. Akkor egy második generációs Mirai 1360 km-t tett meg Dél-Kaliforniában, ami több mint kétszerese a hivatalos WLTP hatótávolságának. A rekord során 5,65 kilogramm hidrogént fogyasztott, a tankolása öt percig tartott. Egy évvel később a francia ARM Engineering megjavította a Toyota rekordját, és 2 055,68 km-t tudott menni Franciaországban egy átalakított, nem szériagyártású üzemanyagcellás elektromos autóval. Most azonban a hollandiai Delft Műszaki Egyetem 24 hallgatójából álló Delft Eco-Runner Team megpróbálja még tovább feszegetni a határt: különleges hidrogénjármű-prototípusukkal, az 1,36 lóerős ECO XIII-al több mint 2056 km-t kívánnak megtenni, amihez ráadásul mindössze 1 kg hidrogént terveznek felhasználni. Ennyi hidrogén Németországban 14 euróba, azaz 5170 forintba kerül, ami azt jelenti, hogy 100 km-t 251 forintból fog megtenni a diákok által tervezett és épített együléses autó, amelynek légellenállása kisebb, mint egy kerékpárosé. Az ECO XIII keskeny, szénszálból készült felniken gurul, a speciális gumik gördülési ellenállása 300-szor kisebb, mint egy normál utcai autón található abroncsnak. A karosszéria hátuljába rejtett szénszálas tartály 300 bar nyomáson tárolja a hidrogént, az apró villanymotor hatékonysága több mint 90 százalék. Májusban már tesztelték a szénszál-karosszériás prototípust a franciaországi Shell Eco-Marathonon, ahonnan a győri SZEnergy Team dupla győzelemmel és egy új világrekorddal tért haza. Magabiztosak a holland diákok a rekorddöntést illetően, tavaly ugyanis az autó előző változatával már - elméleti - 5407 kilométeres hatékonyságot értek el 1 kilogramm hidrogénre vetítve, ezzel elsők lettek a Shell Eco-Marathon hidrogénkategóriájában. Az idei rekordkísérlet 2023. június 23-25. között lesz Németországban, a csapat tagjai három napon keresztül vezetnek majd egy zárt pályán, hogy megtegyék ezt a tekintélyes, légvonalban Budapest-Madrid közöttinek megfelelő távolságot. Azért lesz más a rekordkísérlet, mint a 2022-es Shell Eco-Marathon, mert ezúttal tényleg meg kell majd tenni az 1 kg hidrogénnel a lehető legnagyobb távot, ami az anyagfáradások kiküszöbölése miatt masszívabb és kicsit nehezebb autót igényel. A holland diákprojekt fő támogatója a Toyota Nederland. A japán autómárka hollandiai kirendeltsége kölcsönadott a csapatnak több Mirait, amelyek technikai háttérautóként szolgálnak majd, és nagy segítséget jelentenek a dél-németországi utazás logisztikájában. - Örömmel támogatunk egy ilyen projektet, mert nulla károsanyag-kibocsátású társadalomra van szükségünk, amilyen hamar csak lehet - mondta Erwin Jongh, a Toyota Nederland Zero Emission projektvezetője. A Toyota a részben vagy teljesen elektrifikált járművek széles választékát kínálja, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse a CO2-kibocsátást az autóiparban. A klasszikus öntöltő és plug-in hibridek mellett akkumulátoros elektromos (bZ4X és Lexus RZ 450e) és hidrogénüzemanyag-cellás elektromos autóval (Mirai) is rendelkezik. Utóbbi kiválóan alkalmas hosszú utakra, a hatótávolsága a WLTP-szabvány szerint 650 km, a hidrogénnel való tankolása pedig csak néhány percet vesz igénybe. A hidrogénüzemanyag-cellás technológia tökéletesen megfelel a tömegközlekedési ágazat igényeinek, mivel az akkumulátoros elektromos meghajtáshoz képest jelentősen kisebb súlyú, és rövid ideig tart az energia újratöltése. A Toyota Mirai üzemanyagcelláit már használják a CaetanoBus H2.City Gold buszokban, és hamarosan a Hyliko teherautókban is megjelennek majd. Angliában a Toyota egy hidrogénüzemű Hilux prototípusán is dolgozik. - A hidrogénüzemanyag-cellákat használó elektromos hajtások csökkentik az elektromos hálózatból származó áramigényt, és nem igényelnek nagyméretű, nehéz akkumulátorokat. A hidrogén további előnye a stabil hatótávolság évszaktól függetlenül, valamint a rövid, három-öt perces tankolási idő. Fontos, hogy ez egy olyan technológia, amely folyamatosan fejlődik - tette hozzá Erwin Jongh. Fotók: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Fiatalítja flottáját a Waberer's

2023.06.12.
A közlemény szerint a vállalat az utóbbi években nyerges vontatói jelentős részét lecserélte, a jelenlegi beszerzés is egy további lépés a zöldebb működés érdekében. A Berger Ecotrail félpótkocsik 3 tengelyes kivitelben képesek 30 tonnánál nehezebb rakományok, hídelemek szállítására is. Az alacsonyabb önsúly és a nagyobb terhelhetőség közvetetten hozzájárul a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, egy fuvarral több termék szállítható el, a könnyű rakományoknál pedig a kisebb tömeg mérsékeltebb fogyasztást eredményez, ezzel hozzájárulnak a Waberer's Csoport klímacéljainak megvalósításához is - írták a közleményben. A Waberer's Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. 2800 tehergépjárműből álló modern flottát üzemeltet, és több mint 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál. A vállalat részvényeit 2017 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában. Az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 1735 forint minimumot és 2310 forint maximumot ért el. A Waberer's International árbevétele 11 százalékkal 176,4 millió euróra, a rendszeres kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 146 százalékkal 11,2 millió euróra emelkedett az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest a cég korábbi közlése szerint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A vasárnapi futamokat is Kiss Norbert nyerte a Slovakiaringen

2023.06.12.
A 38 éves szombathelyi pilóta a szombatihoz hasonlóan a vasárnapi időmérő edzésen is a leggyorsabb volt, így a nap első, a hétvége harmadik futamát a pole pozícióból kezdhette meg. A rajtot az első körben történt ütközés, valamint a sóderágyban ragadt egyik versenykamion mentése miatt megismételték, de Kiss a második startnál is megtartotta a vezetést, és magabiztosan nyerte a nyolckörös viadalt. Fotó: Facebook/Kiss Norbert A fordított rajtrács szabályának értelmében a vasárnapi második futamot a nyolcadik pozícióból kezdte Kiss, aki szép előzésekkel, a mezőny többi tagjánál látványosan nagyobb tempót diktálva féltávnál már átvette a vezetést. A leintésig semmi nem veszélyeztette a magyar versenyző sikerét, aki így százszázalékos hétvégét teljesített a Slovakiaringen: a pénteki két szabadedzést, valamint a szombati és a vasárnapi időmérőt, illetve mind a négy futamot megnyerte. Ugyanilyen teljesítményt legutóbb 2015-ben, Ausztriában nyújtott Kiss, aki a maximálisan megszerezhető 60 pontot gyűjtötte be, és ezzel az összetettben is az élre állt. Az Eb-pontversenyt két forduló után Kiss 96 ponttal vezeti, mögötte a hatszoros Európa-bajnok Jochen Hahn a második 81 ponttal, a háromszoros Eb-győztes spanyol Antonio Albacete pedig a harmadik 79-cel. A kamion Eb idei szezonja két hét múlva Lengyelországban folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem kell aggódni többet a benzin miatt

2023.06.12.
A Michigani Tejtermelők Szövetsége (MMPA) a kanadai Dairy Distillery nevű vállalkozással együttműködve különleges módon akar benzint előállítani. Azt mondják, hogy a tejtermelés melléktermékéből egy speciális erjesztési folyamattal etanolt kapnak. A kísérletek biztatóak, ezért az MMPA 41 millió dolláros beruházással egy gigacsarnok építésébe kezdett, ahol terveik szerint már 2025-től indul a környezetbarát bioüzemanyag előállítása. Évente több mint nyolcmillió liter etanol előállítása a céljuk. Ezzel, a tej melléktermékével kevert benzinnel évente 14 500 tonna szén-dioxid kibocsátását ellensúlyozhatják. Tehát egy olyan felfedezésről van szó, amely, ha piacra kerül, nagyon érdekes következményekkel járhat a nulla kibocsátási célt tekintve. Forrás: drive.com.au  

Halálos gázolással és bizarr balesettel zárult a hét

2023.06.12.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján​ június 11-én 19 óra 27 perckor az 55-ös számú főút 53-as kilométerénél egy kerékpáros úgy hajtott rá a főútra, hogy nem adott elsőbbséget az ott haladó autónak, ezért összeütköztek. A baleset következtében a kerékpárt hajtó 56 éves kisszállási férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrök félpályás útlezárás mellett helyszíneltek. Összeütközött két gépkocsi Mindszenten, a Nyomás soron, a karambol következtében kidőlt egy villanyoszlop is - írta a katasztrófavédelem honlapja nem sokkal vasárnap este 8 óra előtt. Az egyik gépkocsiba beszorult egy ember, őt a szentesi hivatásos és a mindszenti önkéntes tűzoltók szabadították ki. A mentők egy embert kórházba szállítottak.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója