Menő elektromos járművet terveztek magyar egyetemisták

2022.10.04.
Fotó: A Neumann János Egyetem Facebook-oldala A projekt résztvevői a MOME Design Intézet járműtervező hallgatói és oktatói, valamint az NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar Innovatív Járművek Tanszékének kollégái és hallgatói voltak - közölte az MTI-vel hétfőn a Neumann János Egyetem. Mint a közleményben kiemelték, a teljes egészében elektromos meghajtású jármű megalkotása a két felsőoktatási intézmény közötti együttműködés, illetve szakmai kapcsolat első, meghatározó lépcsőfoka. A projekt legfontosabb célkitűzése a műszaki és formatervezői munkák összehangolása, gyakorlati tapasztalat biztosítása a hallgatók számára a két szakterület közötti szoros együttműködésben. Az eseményen tartott beszédében Csizmadia Norbert, a NJE Alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés példaértékű: "jól mutatja, hogy a két egyetem által közösen hozott döntést követően az intézmények összefogásával, szoros együttműködésével, mindössze egy év alatt valóban világraszólót lehet alkotni" - idézi a közlemény. Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében elmondta, "nagyon sűrű hetek és hónapok várnak még ránk ahhoz, hogy ez a motor és az előttünk álló közös projektjeink a piaci hasznosítás útjára lépjenek". A Supermoto fejlesztése referencia arra, miként képesek mérnökök és designerek közösen olyasmit létrehozni, amely a zöld mobilitás felé mutat és a koncepcióból piacképes termékké válhat - áll a közleményben. A jármű maximális sebessége 100 km/h, átlagos hatótávolsága (40-70 km/h sebességgel) 100 km. A motor beállított teljesítménye 5 kW, csúcsteljesítménye 11 kW, maximális nyomatéka 70 Nm.A Supermoto teherbírása 130 kg, töltési ideje 5-6 óra. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Éjjeli tragédia: lámpa nélkül hajtott, esélye sem volt, hogy észrevegyék

2022.10.04.
Halálra gázoltak egy kerékpárost kedd hajnalban a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert és Tázlár között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A világítást nem használó és láthatósági mellényt sem viselő biciklist egy autó ütötte el. A férfi a helyszínen meghalt - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

50 helyett 116! Durván semmibe vette a szabályokat a taxis

2022.10.04.
Az akcióban megyeszerte összesen 175 gyorshajtót rögzítettek, közülük 42 alkalommal közigazgatási bírságot és 25-ször helyszíni bírságot szabtak ki sebességtúllépés miatt. Nyolcan nem használtak biztonsági övet, míg egy gépjárművezető úgy közlekedett, hogy nem volt jogosítványa. Ezeken felül egy személy elsőbbség meg nem adás miatt kapott helyszíni bírságot. Az akció során egy taxis - 50 km/h-t átlépve - 116 km/h-val száguldozott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tömeggyártás előtt az „utolsó mérföldes” kézbesítő robot

2022.10.04.
A Magna technológiai vállalat tömeggyártásra alkalmas, Model C elnevezésű kézbesítő robotokat rendelt a Cartken robotikai cégtől. Az első sorozat már futószalagon van, a piaci bevezetés küszöbön áll. A Magna a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójává vált, köszönhetően a Cartkennel kötött, a közelmúltban bejelentett partnerségnek. Az együttműködés révén egy autonóm robotplatformot hoztak létre az áruk rövid távolságokra történő szállítására, főleg bevásárlóközpontokban. Iparági elemzések szerint ez a növekvő vállalati szegmens a közeljövőben jelentős lendületet kap. A Cartken Model C gyártása már megkezdődött a Magna michigani üzemében. A termelési volumen a következő hónapokban a tervek szerint jelentősen növekedni fog. Az együttműködés bővülésével mindkét vállalat új - azonos architektúrán alapuló, de különböző alkalmazásokhoz és üzleti modellekhez igazodó - robotok kifejlesztését tervezi. A vezető nélküli robotokat kültéri és beltéri szállítási feladatok elvégzésére tervezték. Olyan távirányító rendszerrel vannak felszerelve, amely gyors és magas szintű szolgáltatást tesz lehetővé. A robotok videokamerákkal rendelkeznek, és - a gépi tanulási algoritmusok, a szimultán helymeghatározás és térképezés (SLAM) kombinációjával - online reagálnak a pillanatnyi helyzetre. A Cartken vezető nélküli alapmodelljei már jelenleg is kereskedelmi forgalomban vannak. Az autonóm kézbesítési alkalmazások különféle változataihoz használják őket üzletekben, szállodákban, egyetemeken és raktárakban. A Magnával történő együttműködés célja egy magasabb szintű irányítás és szolgáltatás. Ugyanis az ellátási lánc egyik legbonyolultabb és legköltségesebb része az úgynevezett „last mile” (utolsó mérföld), valamint a házhoz szállítás. Az a néhány száz méter, amikor is a megrendelt áru az elosztó raktárból a végső rendeltetési helyére kerül. Az utolsó mérföldes autonóm kézbesítések jelentették eddig a legfőbb akadályát az e-kereskedelemnek, amely a világjárvány idején nagy lendületet kapott, és ami azóta sem hagyott alább. A házhoz szállítás iránti igény drasztikusan növelte az autonóm kézbesítő robotokba, autókba és drónokba történő beruházásokat. Ezen a területen pedig már több kulcsszereplő is benchmarkként pozícionálja magát: köztük a Starship Technologies, Nuro, FedExFDX, Amazon Scout, Udelv, Kiwibot és a Coco. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Viszik az új rendszámot, mint a cukrot – mutatjuk, mennyi fogyott eddig

2022.10.04.
Forrás: A Technológiai és Ipari Minisztérium Facebook-oldala Már csaknem százezer jármű kapott új formátumú rendszámot - tette közzé a közösségi oldalán a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). Az elmúlt három hónapban a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) összesített adatai szerint több mint 99 500 gépkocsi állt forgalomba. Csaknem háromnegyedük személyautó, közülük már majdnem 73 ezer büszkélkedhet címeres hatósági jelzéssel. Környezetkímélő hajtásának köszönhetően közel ötezer jármű kapott zöld alapszínűt - írta Facebook-bejegyzésében a TIM. Az egyénileg választott vagy egyedileg rendelt jelzések iránti érdeklődés fokozatosan csökkent, összesen mintegy 1300 darab kelt el belőlük, több mint felük még júliusban. A minisztérium jelezte: az autók forgalomba helyezésének üteme nem lassult. A három havi adatokat egy teljes évre vetítve még mindig közel 400 ezerre rúghatna az új gépjárművek száma. A mutató a világjárvány miatti visszaesés következtében tavaly és tavalyelőtt 310-315 ezer darab körül alakult; 2019-ben ugyanakkor rekordot ért az akkor 385 ezres adat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Top 5: a legkreatívabb autógyártók a TikTokon

2022.10.03.
Mi is az a TikTok? A TikTok egy videómegosztó és –néző felület, ahol egy gyors regisztráció után máris fejest ugorhatunk a tartalmak világába. Első körben ki kell választanunk, milyen témák érdekelnek, ez alapján a szoftver olyan videókat fog ajánlani, amely az ízlésünknek megfelelő lehet. Azáltal, hogy kedvelünk egy videót, többször megnézzük, vagy továbbküldjük egy ismerősünknek, a rendszer megjegyzi ezt az információt és több hasonló tartalmat fog ajánlani a jövőben. A videók legfeljebb pár perc hosszúságúak, így ami nem tetszik, egyetlen mozdulattal görgethetünk tovább rajta, tovább a következő videóra. Előállítói oldalról is hasonlóan egyszerű az applikáció használata. Telefonnal felvesszük, amit szeretnénk, néhány filter és gyors vágás az alkalmazáson belül és már kész is a videó. Emiatt persze a TikTokon megjelenő tartalmak erőteljesen nagy hányada finoman szólva is megkérdőjelezhető, de hát a mai világban mindenki tartalomgyártóvá válhat egyetlen perc alatt és ez az app a tökéletes példája ennek. Azonban vannak igényes, sőt profi tartalomgyártók is, akik a rövid, pörgős formátumban felismerték a hatalmas potenciált. A mai fiataloknak, köztük nekem is, bevallom, lecsökkent a koncentrációs időnk – és nyilván ezen nem segít a TikTok sem –, így a hosszabb televíziós vagy YouTube-on megjelenő percnyi hosszúságú reklámok már nem fognak lekötni minket. Se nem kreatívak, se nem elég rövidek és pörgősek ahhoz, hogy megragadják a figyelmet. A TikTok azonban éppen erre a rövidségre épít. Sűrítsd bele a mondanivalódat tíz másodpercbe, mindeközben legyél látványos és kreatív. A marketingosztályok számára a TikTok egy teljesen új vevőkört is jelenthet, jelen esetben a fiatalokat. Így nem meglepő, hogy rengeteg autógyártó is létrehozta saját fiókját, egy újabb platformon hirdetve önmagukat. Ebben a cikkben azokat a márkákat szedtem össze, akik nem csak bemásolták Facebook vagy Instagram-tartalmaikat, hanem a TikTok elvárásainak megfelelő új, kreatív reklámozási módokat hoztak létre. 5. Lamborghini Ki ne ismerné a Lamborghinit? Ki ne szeretné a Lamborghinit? Az olasz szuperautógyártó kétmillió követővel büszkélkedhet a TikTokon, amelyet egyrészt annak is köszönhet, hogy a megszokott promóvideók közé néha-néha becsempész a TikTok éppen aktuális trendje közül is párat, vagy hírességekkel közösen készítenek videót. Ilyen például az a TikTok, amelyben David Beck, aki a platformon arról híres, hogy vízzel töltött, vagy éppen megfagyasztott lufikat lyukaszt ki, feltárva, mi rejlik bennük. Az autógyártóval közös TikTokban meglepő módon a fagyott víz közepén egy Lamborghini modell rejtőzött. Emellett egy életnagyságú Lamborghini Chiron legó modelljét is bemutatják. Az egyik videón egy életnagyságú Lamborghini Chiron látható, méghozzá legóból! (Forrás: TikTok) 4. Ferrari A másik méltán híres sportautógyártó, a Ferrari is igencsak népszerű a TikTokon, és bár kevesebb követője van, mint a Lamborghininek, a posztok sokkal kreatívabbnak bizonyulnak. A Ferrari médiacsoportja megtalálta a remek receptet a platformon való megjelenésre: a rövid videók nem egyszerűen csak egy promóvideóból kivágott részletek, hanem betekintést nyújtanak a márka mindennapjaiba. Az egyik TikTokon például a Ferrari színeiben versenyző Forma-1-es pilóta, Charles Leclerc irodájába enged bepillantást, míg egy másik az alváz és a kasztni esküvőjét mutatja be, vagyis amikor már felismerhetővé válik az autóforma és a motor is a helyére kerül. Bár nem rendelkezik annyi megtekintéssel, mint a Lamborghini, videóik szélesebb körű témákat mutatnak be. (Forrás: TikTok) 3. Toyota A japán márkának több profilja is van a TikTokon, egyesült arab emírségekbeli, német, kanadai, indonéz és brit követőinek is külön oldalt működtet és mindegyik különböző, az adott országra jellemző tartalmakat tesz közzé. Így az arab Toyota oldalán a sivatagi rallyra átalakított Hilux és Tundra pickupok, valamint a cég szuperautói láthatóak, a kanadai profil a túrázás és a széles puszták nyújtotta háttérben igyekszik bemutatni a modellek különböző funkcióit, a brit oldal fő irányvonalát pedig a Supra, a manuális váltó és a kisebb, városban könnyen ellavírozó hatchbackek alkotják. A Toyota fő csatornája mellett még öt másik profil igyekszik a márka legnagyobb felvásárló országainak kedveskedni. (Forrás: TikTok) 2. Honda A Honda TikTok oldala olyan tartalmakat is közöl, amely más autógyártóknál egyáltalán, vagy csupán egyszer-kétszer jelent meg: a múlt járművei. A Honda csapata rendszeresen tölt fel videókat, amelyek a régi modellekre összpontosítanak, például az idén 50 évessé váló Civic, amelynek apropóján teljes sorozat készült a híres modell generációiról, évtizedekre bontva. De tavaly karácsonykor például egy rövid animációval kedveskedtek követőiknek, amely egy füzet lapjainak pörgetésével jelenítette meg az ajándékokkal telepakolt Honda Ridgeline-t. A Honda, bár a legkevesebb követővel rendelkezik a listán felsorolt márkák közül, TikTok fiókja mégis rengeteg kreatív tartalmat rejt. (Forrás: TikTok) 1. BMW A baváriai autógyártó amellett, hogy négy profilja összesen a legtöbb, 49,2 milliárd megtekintéssel büszkélkedhet, széles palettával is várja a követőket. Szó szerint. Festmények és kreatívan elkészített dísztárgyak is megjelennek a BMW oldalán, de emellett itt is megjelenik a múltbéli és veterán modellek bemutatása is. A motorsportra specializálódott profiljuk pedig a lóerők és motorok mellett a bokszutca és a versenyzők életét is közszemlére teszi. A BMW négy különböző profillal igyekszik a márkát választó ügyfelek minden érdeklődési körét kielégíteni, legyen az egyszerű autóhasználat, motor- vagy autósport. (Forrás: TikTok) Így tehát kijelenthető, hogy a TikTok nem csak egyszerűen a fiatalok legújabb, agyatlan platformja, ahol bárki bármit megoszthat, hanem igenis létezik igényes és kreatív tartalom, amely más oldalakon nem férne el és ezt a potenciált szerencsére sok cég észrevette, amelynek köszönhetően rengeteg új és innovatív tartalom is felkerül erre a platformra.

A Sixt arra számít, hogy a bérautó árak tartósan magasabbak lesznek

2022.10.03.
A Sixt autókölcsönző cég az általánosan várt recesszió ellenére magabiztos. "Még nem érezzük a gyengébb gazdaságot" - mondta Kai Andrejewski pénzügyi igazgató a "Börsen-Zeitungnak". "A növekvő bizonytalanságok ellenére azt feltételezzük, hogy a fejlődés összességében stabil lesz." A német piacvezető pénzügyi igazgatója meg van győződve arról, hogy ez az ártrend folytatódni fog: "Az árak terén nagyon sokat kellett felzárkóznunk. Szeretném emlékeztetni, hogy a kínálati oldalon az elmúlt időszakban árzuhanás volt tapasztalható. Feltételezzük, hogy ez tartósan magasabb árszint lesz." A Sixt pénzügyi igazgatója, Kai Andrejewski. Fotó: Sixt Andrejewski szerint a Sixt összességében válságállóbb lett. Ezt működési szinten az üzletág nagyobb diverzifikációjával indokolja: "Ma már az üzlet körülbelül kétharmada a kiskereskedelmi szektorból, egyharmada pedig az üzleti szegmensből származik. Számunkra ez a válságokkal szembeni fokozott ellenálló képességet jelenti. Erősebb kiskereskedelmi üzletágunk bővült a csoport diverzifikálása érdekében." Ez kevésbé érzékeny a gazdasági ingadozásokra. "A Sixt az Egyesült Államokban és Európában végzett tevékenységével szélesebb körben is pozícionált" - mondta Andrejewski. A családi dominanciájú cég most a világ legnagyobb autókölcsönző piacán, az USA-ban bővíti tevékenységét. „Az USA a jövő fő piaca számunkra” – mondja a menedzser. A német piac azonban továbbra is rendkívül fontos a Sixt számára. Andrejewski szerint ez magában foglalja a termékegységek bevezetését és tesztelését, valamint az elektromobilitás kiterjesztését. „A Sixt innovációinak fejlesztése gyakran a hazai piacról érkezik, hogy később világszerte skálázhatóvá váljon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Migránsokkal teli gépkocsi ütközött rendőrautóval Szombathelynél

2022.10.03.
Fotó: police.hu Állampolgári bejelentés alapján az egyenruhások 2022. október 3-án 07 óra 10 perc körüli időben, a 87-es számú főúton, egy Kőszeg irányába közlekedő szerb forgalmi rendszámú gépkocsit akartak intézkedés alá vonni. A szerb állampolgárságú gépkocsivezető haladása során eddig tisztázatlan körülmények között egy szolgálati gépkocsinak és egy, a szemközti forgalmi sávban közlekedő személygépkocsinak is nekiütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt. A sofőrön kívül a gépkocsiban tizenkettő személy utazott, akik indiai és török állampolgárnak mondták magukat. Az utasok a rendőri intézkedés során sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szerb állampolgárságú sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.  
Címkék: 

MGE: a harmadik negyedévében folytatódott a piac lassulása

2022.10.03.
Az utóbbi hónapok gazdasági eseményei várhatóan visszavetik a keresletet, ugyanakkor ez a keresletcsökkenés egyelőre nem látható a forgalombahelyezési adatokban, a hosszú szállítási idők miatt ezek hatásai várhatóan majd csak jövőre köszönnek vissza az adatokban. Az energiaárak jelentős növekedése miatt sokan halaszthatják el az autóvásárlást, ami természetes ebben a bizonytalan időszakban, ugyanakkor kétséges, hogy hosszútávon megéri a halasztás a folyamosan növekvő listaárak mellett. A félvezetők hiánya bár továbbra is jelentős problémákat okoz, az európai autóipar lassan kezdi megtalálni a szükséges megoldásokat, így az ellátási láncok visszaállásával lassan, de biztosan enyhül a csiphiány. Ennek köszönhetően bár a szállítási idők továbbra is hosszabbak, mint azt megszokhattuk az utóbbi években, jelentősen csökkentek néhány hónappal ezelőtthöz képest. Az importőrök és a kereskedések mindent megtesznek, hogy kiszolgálják a vevőket, és tisztességgel helyt álltak az utóbbi időszakban – várhatóan egyre könnyebb dolguk lesz és kevésbé lesz nehéz feladat minden vásárlói igény kielégítése. 2022 első 9 hónapjában jelentősen visszaesett az új személygépjárművek forgalomba helyezése. 2021 azonos időszakában 8787 darabbal több új autó került az utakra, ami 9,3 százalékos visszaesést jelent ebben az évben. A kishaszonjárművek esetében még jelentősebb a visszaesés, 19,3 százalékkal kevesebb járművet regisztráltak idén szeptemberig, mint tavaly. Az elektromos autók száma jelentősen növekszik, közel másfélszer annyi új elektromos autót regisztráltak idén az első kilenc hónapban, mint 2021-ben. Ennek ellenére a regisztrált új autók mindössze 4 százaléka tisztán elektromos és hasonló arányt képviselnek a tölthető hibrid modellek. Ez az összességében 8 százalékos piaci részésedés, amelyet a tisztán elektromos vagy tölthető hibrid autók adnak igen alacsony és mivel a növekvő energiaárak sokakat elrettenthetnek az ilyen modellek vásárlásától, a növekedés lelassulhat a közeljövőben. A szegmensek tekintetében a legnépszerűbb továbbra is az alsó-közép kategória, minden negyedik autó ebből a szegmensből kerül ki. Továbbra is rendkívül népszerűek a városi terepjárók, ezek közül a legkisebb, B-kategóriás modellek a legkelendőbbek, de a többi méretet is figyelembe véve az SUV modellek a piac majdnem felét adják 48 százalékos részesedéssel. A nagyhaszonjárművek piacán 2022 első három negyedéve jelentős növekedést (25,5 százalék) hozott. Bár a kereslet minden bizonnyal valamilyen szinten visszaesett, az adatokban ezt a hosszú szállítási idők miatt várhatóan csak később fogjuk látni.   Az autóbusz piac az egész évben gyengélkedik, rendkívül alacsony darabszámokat mutat a statisztika. 2022 várhatóan az utóbbi időszak leggyengébb éve lesz, ami az autóbusz regisztrációkat illeti. Ez jelentős probléma, ugyanis a személyszállítás további és gyors megújítása biztonsági és környezetvédelmi okból sürgető igény. Erre vonatkozóan kormányzati tervek vannak a tisztán elektromos hajtású akkumulátoros, illetve a hidrogén hajtású, üzemanyagcellás buszok elterjesztésére. A jelenleg futó állomány igen magas életkorú, 16 év feletti, amely aggasztó, különös tekintettel arra, hogy a jövőben a városokban a tömegközlekedés fokozottabb előtérbe kerülése várható. A közúti nehéz pótkocsi értékesítés trendjében, ha sokkal lassabban is, de követi a nagyhaszonjármű piac alakulását. A tavalyi első kilenc hónaphoz képest 6,3 százalékos növekedést láthatunk az adatokban.   A motorkerékpár piac jelentősen növekedett az év első felében, de ez a trend a harmadik negyedévben lelassult. Míg az első félévben harminc százalékos növekedést láthattunk az előző évhez képest, a harmadik negyedévben a tavalyi volumen alatt teljesített a piac. Továbbra is szükségesnek látjuk a robogók azonosításának megoldását regisztrációval, vagy KGFB plakettel. Az első kilenc hónapban növekedést láthattunk a használt autók piacán, de június óta a tavalyi szint alatt van a használt gépjárművek első magyarországi forgalomba helyezése. A harmadik negyedévig 99 292 darab használtautót regisztráltak Magyarországon, ugyanebben az időszakban 8 763 használt kishaszonjármű érkezett az országba. A június óta tartó visszaesés oka elsősorban forint-euró árfolyam növekedése, a négyszáz forintos árfolyam számos használtautó-importőr számára jelentős határ volt. Az árfolyam bizonytalansága miatt további visszaesésre számíthatunk a használtautó-piacon, amíg az árfolyam nem megy tartósan 400 forint alá. 2021 év végén tett előrejelzésében az MGE abból a feltételezésből indult ki, hogy a pandémia lecseng, a megelőző vakcina megjelenésével további gazdasági nehézséget nem okoz és az élet normalizálódik, valamint az alkatrészellátás is helyreáll 2022 folyamán. Nem volt előrelátható ugyanakkor az ukrajnai háború, amely csak tetézte az amúgy is akut csip- és alkatrészhiányt, illetve teljes káoszt okozott az ellátási láncokban. A megrendeléseket a márkaimportőrök csak jelentős csúszással tudják teljesíteni, a kínálat szűkült, a modellválaszték hiányos. Az energiaárak rohamos emelkedése, az üzemanyagokkal kapcsolatos bizonytalanság és a tartósan gyenge forint további lassulást feltételez a hazai autópiacon. Általában elmondható, hogy a gépjármű gyártás és piac, ideértve a javítási szolgáltatásokat is, az utóbbi évtizedek legnehezebb időszakát éli át, amely a vásárlók, ügyfelek felé hosszabb szállítási határidőt, esetenként változó felszereltséget és magasabb árat jelent. Az év további részében azonban számolnunk kell a rendelések ütemének érezhető lassulásával is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

2022-ben is uralja a világ autóiparát a Toyota

2022.10.03.
Az olaszországi központtal működő Focus2Move a világ több mint 150 újautó-piacának értékesítési eredményeit elemzi, ezért összegzéseik elkészítése a szokásosnál tovább tart, ám az így kapott statisztikák pontosabban tükrözik a globális autóforgalmazás helyzetét, fejlődési irányait. A 2010 óta tevékenykedő szervezet szeptember végére tette közzé a 2022. első félévének eredményeit tükröző elemzéseket. A legfontosabb konklúzió, hogy távolról sincs vége az autóipar válságának; a tíz legnagyobb autógyártó konszern egytől egyig kevesebb gépkocsit tudott eladni az év első hat hónapjában, mint egy évvel korábban. Az okok ismertek – a koronavírus következtében meggyengült beszállítói hálózat okozta nehézségeket alapvető komponensek kritikus hiánya súlyosbította, és súlyosbítja a mai napig –, a következmények azonban nem egyformák az egyes szereplők számára. A Toyota-csoport 8,4 százalékos visszaesésével a legkisebb veszteségeket elszenvedő autógyártók közé tartozik a Top 10-es listán. Ennek köszönhetően megőrizte piacvezető szerepét, 4,77 millió eladott autóval a globális piac 11,9 százalékát tudhatja magáénak. Az egyes márkák között szintén nem volt vetélytársa a Toyotának: miután sikeresen minimalizálták az eladási veszteségeket (-6,7%), 4,25 millió járművet értékesítettek világszerte. Ez 10,7 százalékos piaci részesedést jelent. Ami az egyes típusok népszerűségét illeti, három méretosztályban első helyen végzett, további háromban pedig dobogós helyezést ért el a Toyota. A Toyota Yaris messze a legnépszerűbb kisautó a világon. 274 ezer eladott példánnyal 7,5 százalékos részesedéssel bír a B-szegmens globális eladásaiból. Egy méretosztállyal feljebb, az alsó-középkategóriában, minden meglepetést nélkülözve a Toyota Corolla vezeti a rangsort. Az ikonikus modellből több mint félmillió darabot (egészen pontosan 554 ezret) értékesítettek január és június között; ezzel a C-szegmens 12,1 százalékát birtokolja a modell. Ebben ráadásul nincsenek benne a Toyota Levin eladásai: Kínában ezen a néven forgalmazzák ugyanis a Toyota Corollát. 96 ezer darabos forgalmával így a Levin külön modellként került fel a Top 10-es listára. Szintén két típussal képviselteti magát a szabadidőjárművek mezőnyében a Toyota. Az abszolút első helyezett a Toyota RAV4: noha rengeteget, 459 ezer darabot adtak el a Toyota műfajteremtő típusából, a crossoverek és terepjárók hallatlan népszerűsége miatt ez viszonylag szerény, 2,8 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A lista hetedik helyén a RAV4 nagyobb testvére, a Toyota Highlander áll 186 ezer eladott példánnyal; a két típus együtt a globális SUV-piac csaknem 4 százalékát fedi le! A középkategóriában a Toyota Camry tavaly ilyenkor magabiztosan vezette az eladásokat. Idén 328 ezer eladott autóval és 8,5 százalékos piaci részesedéssel a stabil második helyen áll, több mint 40%-kal megelőzve a dobogó legalsó fokán álló típust. Európában nem kapható, a világ más piacain – elsősorban Észak-Amerikában – azonban rendkívül népszerű a Toyota Sienna buszlimuzin, amely legutóbbi modellváltása során végre megkapta a rég várt öntöltő hibrid hajtásláncot. Ez meg is látszik a forgalmán: nem kevesebb mint nyolc helyet ugrott előre a listán, 69 ezer eladott példánnyal és 3,4 százalékos piaci részesedéssel jelenleg bronzérmes, hajszállal maradva csak le az ezüstéremről. A Siennát egy jóval kisebb egyterű, a japán belpiacon forgalmazott, 3,7 méteres Toyota Roomy követi a sorban, 66 ezer eladott példánnyal. Hivatalosan az eladások harmadik helyén áll a Toyota Hilux a platós kisteherautók (pickupok) piacán. Míg azonban a két első helyezett, a Ford F-széria és a Chevrolet Silverado számos, eltérő méretosztályokba sorolható modell gyűjtőneve, a Toyota Hilux egyetlen, önálló típus. A sportszerűtlen összehasonlítás ellenére a Hilux hajszállal marad csak le a második helyről, a 297 ezer darab eladott autó a globális pick-up piaci 10,0 százalékát jelenti. Szintén a legjobb tíz között: a hetedik helyen szerepel a Toyota Tacoma, a Hilux nagy testvére, amelyből annak ellenére 118 ezer darabot adtak el, hogy jóformán csak Észak-Amerikában forgalmazzák. Érdekességképpen két további méretosztályt is érdemes megemlíteni: az egyik a miniautóké (A-szegmens), ahol a Toyota Aygo az idén márciustól forgalmazott utódmodell, a Toyota Aygo X jóvoltából szárnyalásba fogott, és 64 ezer darabot meghaladó darabszámokat ért el, ezzel pedig megszerezte a toplista kilencedik helyét. Ennél is látványosabb a Toyota GR86 felemelkedése a sportautók, kupék és roadsterek piacán. A második generációs modell tizenhét (!) helyet ugrott előre az eladási rangsorban, 7758 darabos forgalmával épp csak elmarad az ikonikus Porsche 911 (7800 db) mögött, és olyan illusztris modelleket előz meg, mint a Chevrolet Camaro (7103 db) vagy a Mazda MX-5 (6373 db) Ezek után nem meglepő, hogy a könnyű gépjárművek (személyautók és kishaszonjárművek) összesített rangsorában a tíz legnépszerűbb modell közül négyet is a Toyota jegyez. Az abszolút első helyen változatlanul a Toyota Corolla áll, mögötte a második a Toyota RAV4. A Toyota Camry teljesítménye az összesített ötödik helyre volt elegendő, a Toyota Hilux pedig a tizedik helyről erősíti a Toyota globális pozícióit. Az egyes méretosztályok teljes Top 10-es listája elérhető a cikkben elhelyezett linkeken. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója