Megtett úttal arányos útdíj várható Londonban

2022.02.10.
Az angol főváros közlekedési vállalata, a Transport for London (TfL) a londoni polgármester, Sadiq Khan kérésére megvizsgálja a megtett úttal arányos útdíjszedési rendszer bevezetésének lehetőségét, amely megtett mérföldenként vetne ki díjat az egyébként is igen forgalmas világváros közúthálózatán. A javaslat az autóforgalom csökkentésére irányuló közlekedéspolitikai stratégia része, mely elsősorban a a zéró emissziós célok elérésére irányul. Ehhez a londoni városháza megbízásából független szakértő által készített jelentés szerint legalább 27%-kal kell csökkenteni a gépjárműforgalom arányát 2030-ig. Nem lesz olcsó a látvány... (kép: Traffic Technology Today) A polgármester szerint a megtett úttal arányos díjszedés a „használó fizet” és „szennyező fizet” elvének megfelelően figyelembe veszi a megtett távolságot, a helyszíneket, a tömegközlekedési alternatívákat, a napszakot, valamint azt, hogy mennyire szennyező egy jármű. Egyúttal képes mentességet vagy kedvezményt biztosítani az rászorulók (pl.: alacsony jövedelműek és fogyatékkal élők) számára, valamint jótékonysági szervezetek támogatását. és kisvállalkozások. Mivel azonban a kilométerenkénti (mérföldenkénti) fizetési rendszer működtetésének technológiája nem valószínű, hogy belátható időn belül elkészül, a polgármester azt javasolta a TfL-nek, hogy vegyen számításba más közlekedéspolitikai eszközöket, amelyek a reális időtávon belül bevezethetől. Ezek közé tartozik, hogy a legtisztább járművek kivételével az összes jármű sofőrjétől „ egy kis” napi díjat számítanak fel, melynek mértéke legfeljebb 2 GBP lenne. További lehetséges opciók közé tartozik a „tiszta levegő napidíj”, melyet kivetnének minden személygépjárművel való városi áthaladásra Nagy Londonban, vagy az Ultra-Low Emission Zone (ULEZ) 12,50 GBP mértékű napidíj alkalmazása az összes benzines és dízelmotoros autóra, nem csak a régebbi modellekre. A TfL fontolóra veszi az ULEZ további bővítését és határdíj bevezetését a Nagy-Londonba való behajtáshoz. A teljesen elektromos és más zéró emissziós gépjárművek mentesülnének ezen díjfizetési kötelezettségek alól. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a kedvezmény nem lenne valami nagy, hiszen jelenleg a londoni utakon közlekedő járművek mindössze 2%-a elektromos hajtású. A Királyi Autóklub (RAC – Royal Automobile Club) „rosszul időzítettnek” titulálta az új útdíjszedési terveket. Ők azzal érveltek, hogy a kevésbé szennyező járművek egyelőre túl drágák a legtöbb ember számára. Khan azonban kijelentette, hogy nem hajlandó tétlenkedni, és azon a véleményen van, hogy az úthasználati díjak alkalmazása egyszerű és méltányos rendszer lenne, amely képes helyettesíteni a jelenlegi dugódíjat vagy az ULEZ-t. Sadiq Khan, London polgármestere (kép: Traffic Technology Today) „Mindkét terv meglehetősen korlátolt, miközben a technológia fejlődött. Azt akarom, hogy London vezető világváros legyen.” – mondta Khan, majd hozzátette, hogy „Nem vagyok hajlandó ttlenkedni, miközben London képes akár nagyot is lépni, ha változásra van szükség. Gyakran tapasztaljuk, hogy a légszennyezés és az éghajlati vészhelyzet kezelésére irányuló intézkedéseket elhalasztják a világ más pontjain, mert túl keménynek vagy politikailag kényelmetlennek tartják, de én nem vagyok hajlandó elszalasztani vagy elhalasztani azokat a lépéseket, amelyeket itt Londonban végre tudunk hajtani.” – egészítette ki érvelését Khan. Nicholas Lyes, a RAC közútpolitikáért felelős vezetője szerint „A javaslatok súlyos pénzügyi kihívások elé állítanák az autótulajdonosokat, családokat és vállalkozásokat a belvárosba, de még a külvárosi kerületekbe látogatók számára is nehézségeket okozva, miközben megbüntetik azokat, akik egyszerűen nem engedhetik meg maguknak az elektromos autót”. A polgármester és a TfL most megkezdik a konzultációs időszakot a londoniakkal, a helyi önkormányzatokkal és a vállalkozásokkal. Ez alapján hoznak majd döntés, és a kiválasztott megoldást a tervek szerint 2024 májusig vezetik be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! forrás és kép: Traffic Technology Today

Súlyos kamionbaleset - mentők, tűzoltók a helyszínen

2022.02.10.
Egy kamion és két személyautó volt a részese annak a balesetnek, amely a 441-es út 5-ös kilométerénél történt, Cegléd térségében - írja a katasztrófavédelem honlapja. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A mentők is a helyszínen vannak. A forgalmi akadályt Csemő felé lehet elkerülni - írták. ovábbi autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A németek szerint megugrik az új autók száma

2022.02.10.
A Német Autóipari Szövetség szerint 2022-ben több mint 2,8 millió új személygépkocsit helyeznek forgalomba Németországban, hét százalékkal többet, mint 2021-ben - jelentette be szerdán Hildegard Müller, a szervezet elnöke. Tavaly 2,62 millió új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az eladásokat 2021-ben elsősorban a félvezetőáramkör-ellátás szűk keresztmetszetei csökkentették. A világjárvány előtt, 2019-ben több mint 3,6 millió új járművet helyeztek forgalomba Németországban. Azt, hogy a forgalombahelyezések idei várható száma elmarad a járvány előtti szinttől, elsősorban az alkatrészek hiányára vezeti vissza a VDA. "Becsléseink szerint a félvezetők kínálatának mélypontja 2021 harmadik negyedévében volt" - mutatott rá Manuel Kallweit, a VDA vezető közgazdásza. "De a félvezetők problémája alapvetően még 2022-ben is velünk lesz" - tette hozzá. Hildegard Müller, a VDA vezetője ezért az európai félvezető- és akkumulátorgyártás gyorsított kiépítésének szükségességére hívta fel a figyelmet. "Ha Németország igényt tart a világpiac vezető szerepére, akkor minél hamarabb ki kell építenie a félvezetőipart" - mondta. "Már léteznek tervek az akkumulátorgyártás bővítésére Németországban és Európában. Fontos, hogy a tervek haladéktalanul megvalósuljanak, és a hozzáadott értéket Európában lehessen tartani" - tette hozzá. A VDA szerint az idei új regisztrációk között mintegy 750 ezer lesz alternatív hajtásrendszerrel rendelkező autó, és azok mintegy fele teljesen elektromos, akkumulátoros lesz. Vagyis az újonnan forgalomba helyezett autók 13,3 százaléka lesz teljesen elektromos, ami nagyjából megfelel a 2021. évi aránynak. "A szövetségi kormány céljának eléréséhez, hogy 2030-ra 15 millióra emelkedjen a forgalomban lévő elektromos autók száma, "ettől az évtől kezdve minden második eladott autónak elektromosnak kell lennie" - mutatott rá Müller, a VDA vezére. "Tekintettel azonban arra, hogy a töltőinfrastruktúra még nem épült ki megfelelően, a plug-in hibridek nélkülözhetetlenek lesznek az elektromobilitás sikeres felfuttatásához" - tette hozzá. "Amennyiben Németország a jelenlegi tempóban építi  a töltőinfrastruktúrát, akkor 2030-ra 160 ezer töltőpontja lesz a szükséges egymillió helyett. A plug-in hibridek beszámításával is 26 százalékos lesz idén az alternatív hajtású autók aránya a forgalomba helyezett új autók között, és az is túl alacsony" - mondta. Hilldegard Müller a VDA globális piaci előrejelzését ismertetve azt mondta: 2022-re a globális személygépkocsi-piac 4 százalékos növekedését várják, ami nagyjából megegyezik a 2021-es növekedési ütemmel. 2022-ben tehát a globális személygépkocsi-piac még mindig csaknem 13 százalékkal marad el a 2017-es csúcsszinttől. Az Egyesült Államok és Kína piacai várhatóan 2 százalékkal nőnek, míg Európa jelenleg jóval távolabb van a válság előtti szinttől, viszont várhatóan 5 százalékkal nő, részben a felzárkózási hatásoknak köszönhetően - közölte. A VDA várakozásai szerint a német autóipar hazai termelése az idén várhatóan eléri a 3,5 milliót. Ez 13 százalékos növekedés, de csak a 2020-as termelési szintnek felel meg. A külföldi termelés várhatóan 5 százalékkal, 9,9 millióra nő idén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Erre az öt horrorkaravánra csaptak le a rendőrök egy nap alatt

2022.02.10.
Az M0, illetve az M4 autóúton közlekedők közül szűrték ki 2022. február 9-én azt az öt járműszerelvényt, amelyről ránézésre is sokat gondoltak. Gyanújukat a mérések alátámasztották, a három moldáv, valamint két román honosságú karaván összesen 1914 kg-mal nyomott többet a megengedettnél. Az öt közül kiemelkedett az a román járműszerelvény, amely egyedül 700 kg pluszt produkált. A négy sofőrnek 750 ezer forint bírságot szabtak ki. A járműszerelvényeket leparkoltatták, a sofőrök csak a szabálytalanságok megszüntetése után folytathatták útjukat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A legkelendőbb Porsche: a Taycan megelőzi a 911-et

2022.02.10.
Fotó: Porsche Míg 2021-ben a legtöbb autógyártó súlyosan megszenvedte a chiphiányt, ezért lényegesen kevesebb járművet tudtak gyártani, eladni és szállítani, a Porschénál más a helyzet. A SUV- és sportautó-gyártó 301.915 járművet adott át vásárlóinak világszerte a 2021-es pénzügyi évben. A Porsche ezzel tizenegy százalékos növekedést ért el 2020-hoz képest, és a cég történetének legerősebb szállítási eredményét produkálta. Taycan megelőzi a 911-et Ha megnézzük a modellek rangsorát, igazi meglepetést találunk. Bár továbbra is a két SUV-modell, a Macan (2024-ben tisztán elektromos lesz) és a Cayenne dominál, mögöttük a Taycan tudta tartani magát a 911-gyel szemben. Az elektromos Porschéből most először több modellt adtak el, mint az ikonikus sportautóból. A Panamera és a 718-as sorozat (Cayman / Boxster) következik a többi helyen. Konkrétan a modellek eladási adatai a következők: Macan: 88 362 db Cayenne 83 071 Taycan: 41 296 911: 38 464 Panamera: 30 220 718: 20 502 Régiók Saját információi szerint a Porsche a világ összes értékesítési régiójában növelni tudta kiszállításait. Különösen egyértelmű pluszt könyvelt el az USA. 22 százalékkal több járművet szállítottak oda, mint az előző évben. Összesen 70 025 amerikai vásárló döntött a márka modelljei mellett. Az egész amerikai kontinensen a Porsche összesen 84 657 kiszállítást hajtott végre, ami szintén 22 százalékos növekedés. Kína továbbra is a VW leányvállalatának legnagyobb egységes piaca, és nyolc százalékos növekedést ért el. Összesen 95 671 járművet szállítottak ki kínai vásárlóknak. A Porsche összesen 131 098 járművet adott át Ázsia-Csendes-óceáni térségben, Afrikában és a Közel-Keleten nyolc százalékkal többet, mint 2020-ban. Európában összesen 86 160 járművet szállítottak le – hét százalékkal többet, mint 2020-ban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A szépségdíjas Nohab, ami áttörte a vasfüggönyt II. rész

2022.02.09.
Íme néhány szemelvény a Nohab legendáriumából: A hazánkba látogató minisztereket Nohabbal az élen kormányzati szerelvények kényeztették ami egy-egy szalon- és étkezőkocsiból, hálókocsikból állt. Időnként a mozdony és az első szalonkocsi közé egy személyzeti kocsit is besoroltak. Farkas Bertalan abban a kegyben részesült, hogy a luxusvonattal utazhatott szülőföldjére, Szabolcsba. Az úgynevezett „különcélú” szerelvényeket is a Nohabok húzták, melyre egyedi szabályok vonatkoztak. A kiválasztott mozdonyvezetők mellé biztonsági őrt is rendeltek, egyes esetekben a sínek mellett 500 méterenként őrség állt. A mozdonyvezetők körében rangot jelentett, ha Nohabot vezethettek. Többet is kerestek a feszes forda miatt, ezért a „nagyképű nohabosokat” írígykedve nézték. Nagy becsben tartották imádott munkahelyüket, rendszeresen takarították, csinosítgatták. A Nohab M61-eseken nem volt sem mosdó, sem pedig toalett. A mozdonyok gyakran átlagosan napi 500-800 kilométert teljesítettek jelentősebb meghibásodás nélkül. Megtörtént, hogy a MÁV irreális mennyiségben rendelt gázolajszűrőket. A gyár szakértői műszaki problémára gyanakodtak. Alapos vizsgálatot követően kiderült, hogy a bronzból készült míves szűrők a dolgozóknál ellenállhatatlan vágyat ébresztettek azok ellopására. A dízel-motor dugattyújának átmérője: 216 mm. Egy tankolással több mint 1500 kilométert lehetett megtenni. A MÁV szerette volna felmérni az új mozdonyai teljesítőképességének felső határát. Az M61 002 pályaszámú Nohab 1963. augusztus 15-én a Tótkomlós-Budapest viszonylatban egy 2400 tonnás tartályszerelvényt vontatott. A szerelvény valamivel 50 kilométer/óra feletti sebességet tudott elérni. 1976. június 4-én az esti órákban Balatonszemes határában egy férfi feltartott kezekkel a sínekre vetette magát. Az érkező Nohab szerelvényt vészfékezéssel sem lehetett megállítani és az ütközést nem lehetett elkerülni. A tragédiát követően néhány percen belül kiérkező mentőorvos 19.55-kor a halál beálltát állapította meg. Az áldozat nem volt más, mint az öngyilkos színészóriás Latinovits Zoltán. A Nohab M61 mozdonyt 567-es megbízható, kiforrott motorja már világszerte bizonyított hajók és áramfejlesztők esetében. Az 1435 kW-os teljesítmény lehetővé tette a 100 tonna feletti szerelvények mozgatását akár 130 km/órás sebességgel. A magyar vasúti pályák állapota miatt azonban csak 100 km/órás sebességet engedélyeztek. Az M61 magasan elhelyezett vezetőfülkéje tökéletes kilátást biztosított mind a pályaszakasz, mind a jelzőberendezések megfigyelésére. A vezető a méretes visszapillantó tükrök segítségével a mozdony mögötti teret szemlélhette. A kényelmes vezetőülés, a vezetőfülke kellemes klímája, a nagy fokú automatizálás a kulturált munkavégzés feltételeit szolgálta. A vezetőt csak a motorzúgás zavarhatta, a nem igazán tökéletes zajszigetelés miatt. A Nohab M61 üzemanyag fogyasztása 140-170 liter/100 km körül alakult, függően terheléstől, sebességtől, a megállások gyakoriságától. Beszédesebb, ha megvizsgáljuk a 100 árutonna kilométerre vetített értéket, ami a Nohab esetében kb. 0.15-0.30 liter, kamion esetében kb. 0.60-0.75 liter, egy furgon (Peugeot Boxer 2.2 Hdi) esetében az érték kb. 5,4 liter. Az adatok meggyőzőek és elgondolkodtatóak, igazolják a vasúti szállítás gazdaságosságát és környezetkímélő hatását. (A mutató arra is felhívja a figyelmet, hogy a teherbírás kihasználása fontos gazdaságossági tényező.) A MÁV a licencvásárlást és tíz év alatt mintegy száz mozdony gyártását tervezte. Továbbá reális lehetőségként merült fel két, akár háromszáz hasonló mozdony exportálása is, mivel a szocialista tábor sem rendelkezett ilyen nagy teljesítményű vontató járművel. Bár a Nohab nem zárkózott el a tervtől, de a General-Motors Corporation (valószínű, hogy az USA kormányának nyomására) hallani sem akart arról, hogy a gyártósor és a fejlett gyártástechnológia egy szocialista ország birtokába jusson. Magyarország további mozdonyok beszerzését fontolgatta, de a KGST megtorpedózta a lehetőséget. A Szovjetúnió megjelent az M62-es, a becenevén Szergejjel amivel ellátta a baráti országokat és megpecsételte a további Nohabok sorsát. Hiába volt a M62-es fogyasztása (kb. 350 l/100 km) közel duplája a Nohabhoz képest, a békát le kellett nyelni. (A rendelkezésre álló adatok alapján a Szergejek egyenként alsó hangon is 5 millió liter többlet gázolajat pöfékeltek el életük során) Nohabok gyülekeznek a Magyar Vasúttörténeti Parkban Az érzelmeket felülírták a kegyetlen számok, mert egy motorcsere már többe került mint egy új Szergej. Döntés született a Nohabok forgalomból való végleges kivonására. A Nohabok agóniája 1993-ban kezdődött és 2000-ig tartott. Öt járművet mentettek meg az utókornak. Ha valakinek kedve szottyan nosztalgiázni a Magyar Vasúttörténeti Park alapítvány máig indít nosztalgia járatokat. A Nohabok 4-5 millió kilométert hagytak maguk mögött. Mielőtt kalapot emelnénk a tekintélyes futásteljesítményt elismerve, meg kell említenünk, hogy a norvég testvérek 8 millió kilométert futottak, köszönhetően a kulturáltabb szerviz- és a zökkenőmentes alkatrészellátásnak. Akit a téma részletesen érdekel olvassa el a több szerző által írt remek „Nagy Nohab-könyvet” és látogasson el Budapestre a Magyar Vasúttörténeti Parkba Köszönet a Nohab-GM Alapítványnak akik fáradságos munkájukkal ápolják a mozdony emlékét. Köszönet Lőcsei Dezsőnek a Szeged rendező pályaudvar fűtőház munkatársának, aki hiteles adatokkal, tapasztalataival segítette a cikk tényszerű megírását. A rajzok a szerző munkái.  
Címkék: 

Bemutatták a világbajnok Verstappen autóját - fotók

2022.02.09.
- A versenyistálló angliai bázisán, Milton Keynesben tartott online bemutató keretében leplezte le idei versenygépét, amely az RB18 típusnevet kapta. A versenyautót továbbra is a Honda V6-os turbó hibrid erőforrása hajtja, ám a japán motorgyártó helyett már a csapat amerikai főszponzora, az Oracle számítástechnikai vállalat adja a nevét az erőforráshoz - hirado.hu. Az RB18, a 2022-es Forma–1-es versenyautó. Fotók: Twitter/Red Bull Racing A Red Bull RB18 másik újdonsága a világbajnoknak járó 1-es rajtszám, amely 2014 után került vissza a bikásokhoz, valamint az, hogy a főszponzort jelképező bika pirosban ágaskodik a kocsi oldalán. Az istálló idén is a holland vb-címvédő Max Verstappennel és a mexikói Sergio Pérezzel vág neki a rekordhosszúságú, 23 futamból álló világbajnoki idénynek. Christian Horner csapatfőnök a The Race brit online szakportálnak megerősítette, hogy szerdán még csak az új autó színezését mutatták be. A február végi, barcelonai tesztelésen részt vevő RB18-as versenyautó részleteiben jelentősen el fog térni a bemutatón látott verziótól.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

2 millió dollárba kerül a Chevrolet, amiből egy van a világon

2022.02.09.
A Mecum aukciósház egy egyedi Chevrolet Corvette Super Sport Concept sportautót értékesít. Ez az egyetlen ilyen autó a világon, így hatalmas összeget, 2 millió dollárt kérnek érte. 1957-ben a General Motors gyártotta le az új Chevrolet Corvette kísérleti változatát. A sportautó különleges karosszériával, speciális szélvédővel készült. Ennél a modellnél a hagyományos kabrió tető helyett ezeket használták. Ez a sportautó kapta először a Super Sport (SS) előtagot. Ma ezt a rövidítést a legerősebb és legdinamikusabb Chevrolet sportkocsik használják. A Chevrolet Corvette Super Sport Concept 4,6 literes V8-as motorral, Rochester Ramjet befecskendezéssel és 293 LE-vel rendelkezik. Közvetlenül azután, hogy lekerült a gyártósorról, azonnal kiállítási darab lett az egyedülálló sportautóból. 1960-ban a roadster súlyos károkat szenvedett egy illegális gyorsulási versenyen. Emiatt hosszú időre egy raktárba került. Innen egy magángyűjtő vásárolta ki, aki otthonába, Albuquerque városába vitte. Itt éveken át porosodott. Az aukció előtt hozták szalonképes állapotba. A kocsi hivatalosan körülbelül 7000 kilométert futott összesen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hat kilométeres a kocsisor az M1-es autópályán

2022.02.09.
 - Baleset miatt hat kilométeres a kocsisor az M1-es autópályán Tata térségében Budapest felé - közölte az utinform.hu szerda délután. Két kamion ütközött össze, a külső sávot lezárták a 68-as kilométernél. - Két járműszerelvény ütközött, melyek közül az egyik veszélyes anyagot szállított. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a forgalom a belső sávban haladhat - írta a police.hu. - A balesethez a nagyigmándi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket - írta katasztrófavélem portálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A járvány előtti szint 60 százalékán a ferihegyi repülőtér utasforgalma

2022.02.09.
Éves összevetésben a havi 562 635 utas 750 százalékos növekedést jelent, míg a 15 748 tonnás teherforgalom 25,8 százalékkal nagyobb, mint tavaly ilyenkor, az áruszállítási rekordot döntő 2021-es év első hónapjában - írták. A járvány előtti úticélok 80 százaléka érhető el Budapestről, 27 légitársaság gépei 37 ország 101 repülőterére vitték az utasokat az év első hónapjában. A legnépszerűbb úticél London, Párizs, Moszkva és Dubai - derül ki a légikikötőt üzemeltető társaság januári összesítéséből. Manchester és Rimini márciustól válik elérhetővé Budapestről, május és október között újra lesz közvetlen járat Torontóba, majd júniustól New Yorkba is. Abu Dhabi, Castellon de la Plana, Szkopje, Kijev, Kisinyov, Izmir  idén szintén visszakerül az úticélok közé. A menetrend bővítése még nem ért véget, sőt lesznek olyan légi összeköttetések is idén, amelyek korábban nem szerepeltek a repülőtér kínálatában. Ezek bejelentését a következő hetekre ígérte a Budapest Airport. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója