Vasárnapi zárva tartás: ünnepi menetrendről konzultál a BKK

2015.02.25.
A koncepciót – amelyhez február 27-ig várják az észrevételeket – a társaság honlapján tették közzé. Indokolásukban jelezték, hogy ezek az áruházak csak nyitva tartásukkor vonzanak akkora forgalmat, amekkorát közösségi közlekedéssel szükséges kiszolgálni. A vasárnapi zárva tartás idején a közösségi közlekedéssel való kiszolgálás ezért indokolatlan – tették hozzá. A BKK tervezete szerint a módosítás Budakeszi, Budatétény, Budaörs, Csepel, Kistarcsa, Kurucles, Lakihegy, Maglód, Óbuda, Pesterzsébet, Pesthidegkút, Pestszentlőrinc, Rákosmente, Rákospalota, Rákosszentmihály, Solymár, Soroksár, Szigetszentmiklós, Törökbálint, Újbuda, Újpalota és Újpest térségét érinti. Ezeken belül a 22, 22A, 38, 38A, 48, 64, 64A, 92, 92A, 104, 104A, 123, 123A, 126, 126A, 135, 135A, 138, 140B, 162, 204, 218, 218A, 224, 236, 236A, 238, 262 járatok menetrendjében várhatók változások. A 48-as villamos egyáltalán nem közlekedik majd vasárnaponként. Ahol egyszerre közlekednek az áruházat érintő és azt nem érintő buszok is, a jövőben egységes járatjelölési rendet vezetnek be: az áruházat nem érintő busz mindig "A" jelölést kap. Ennek nyomán például a 92-es busz vonalán 92A jelöléssel új buszjáratot indítanak. Ahol a buszjárat egy adott időszakban csak az áruházat érinti vagy csak azt nem érinti, közös járatszám lesz. Ennek megfelelően a 135A busz a 135-ös járatba olvad. A 224-es vasárnapi közlekedési rendjéről a járat finanszírozásában részt vevő partnerekkel történt egyeztetést követően döntenek. A 126/126A járat jelölése az áruházzal folyamatban levő tárgyalások lezárultáig nem változik. A 141-es és a 250-es járatnál külön vasárnapi, rövidített útvonalat vezetnek be, erről a budafoki hálózati változásokról szóló társadalmi egyeztetés lezárásakor ad tájékoztatást a BKK. Azokon a hétvégéken, amikor a törvény adta lehetőséggel élve az áruházak nyitva tartanak, az áruházakkal való megállapodás függvényében külön menetrendet léptetnek életbe, amely szerint a buszok a jelenlegi vasárnapi közlekedési rendben érik el az áruházakat – írta a BKK.  

Egyre nagyobb népszerűbbek a flottaautók

2015.02.25.
A LeasePlan Hungária Zrt. flottájának mérete például 8,4%-kal nőtt, míg saját tulajdonú flottájuk finanszírozott összértéke 11,3%-os növekedést mutatott. A hollandiai székhelyű LeasePlan tavaly összesen 14%-kal növelte nettó árbevételét, és a 2013-as 1,37 millió autóhoz képest tavaly már 1,42 millió általuk kezelt járművet lehetett látni az utakon. 2014-ben emelkedett a felhasználók elégedettsége is, melynek köszönhetően a LeasePlan a tavalyi év végére még több autót és még nagyobb piacot tudhatott magáénak. Az éves adatok szerint a nagy, nemzetközi ügyfelekkel foglalkozó LeasePlan International (LPI) 18.000 járművel gazdagodott, ami már közel 400.000-es flottát jelent; a LeasePlan pedig összesen 1,42 millió autót kezel világszerte. A LeasePlan Hungária Zrt. mutatói is növekedésnek indultak a tavalyi év folyamán: flottaméretük 8,4%-kal bővült, saját tulajdonú flottájuk finanszírozott összértéke pedig 11,3%-os növekedést mutatott. Földrajzilag a LeasePlan Kanadának köszönhetően a flottakezelő már egész Észak-Amerikát lefedi, a LeasePlan Turkey-vel pedig teljes tulajdonjogot szerzett Törökországban. Így már 5 földrész 32 országában van jelen a vezető gépjárműkezelő, és az idei évre további növekedési tervei vannak. A terjeszkedés mellett a LeasePlan célkitűzése olyan újabb innovációs megoldások kidolgozása, melyekkel a legjobb szolgáltatást biztosíthatja a cégautót használók számára. – A WebSzerviznek például jelentős figyelmet szenteltünk itthon, Magyarországon, hiszen rendkívül hasznos funkciókkal bír: az online szolgáltatás felhasználóbarát felületével biztosítja, hogy a gépjárműhasználók és a flottamenedzserek szervizigényeiket gyorsan és egyszerűen adhassák le – a LeasePlan Mobilapplikációja segítségével immár akár okostelefonjukról is –, illetve nyomon követhessék a szervizelés státuszát – fogalmazott Roelof Hansman, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója a fejlesztésekkel kapcsolatban.  

Megkezdődött a kereskedés a Wizz Air papírjaival a londoni tőzsdén

2015.02.25.
A bevezetés napján Londonban Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója nyitotta meg a kereskedést, majd ünnepélyes keretek között aláírták a megállapodást a londoni tőzsdével. A kereskedés első félórájában közel kétezer kötést regisztráltak, az árfolyam 42 pennyt emelkedett. Váradi József az MTI-nek adott interjújában elmondta: a Wizz Air az első magyar cég, amelyik megjelent a londoni főpiacon, jelenleg 2 milliárd eurós vállalati értékkel rendelkeznek, ami a legmagasabb a piaci bevezetés idején a diszkont légitársaságok között. Hangsúlyozta, hogy kifejezetten jól sikerült a nyilvános részvénykibocsátás, mivel az általuk meghatározott 1015-1200 penny-s sáv felső harmadán jegyezték az árat, nagyon erős volt az érdeklődés. Hozzátette: a másodlagos részvényeladásból származó részvénycsomagot 150-ről 220 millió euróra megnövelték a nagy érdeklődés miatt. Váradi József február 4-én jelentette be, hogy tőzsdére lép a Wizz Air. A légitársaság korábban is próbálkozott a nyilvános kibocsátással, de akkor visszaléptek. Váradi József korábbi nyilatkozata szerint a légügyi szektor működési környezete sokkal stabilabb, így kedvezőbb helyzetben tudnak a londoni tőzsdére lépni. A Wizz Air 23 360 008 törzsrészvényt dobott a piacra.
Címkék: 

Lendületben a Go-Kart, Go-Bosch!

2015.02.25.
Nem szokatlan, hogy a Bosch minden tavaszkezdéskor izgalmas kihívásokkal és nagyszabású projektkísérletekkel pezsdíti fel a mérnökhallgatók idegsejtállományát. A tavalyi verseny óriási sikerének és népszerűségének köszönhető, hogy idén már kétszer annyi csapat készül az önjáró gokart építő versenyre. Az idei évad megmérettetését ismét Budapesten tartják majd az április 17-18-i hétvégén. A gokartok mobilversenyei mellett szórakoztató programok és a Bosch legújabb fejlesztései várják a nagyközönséget. Az idei versenymezőny idén, a tavaly már szerepelt öt senior csapat mellett, további öt junior csapattal egészült ki. Minden egyes csapat egy-egy magyarországi műszaki felsőoktatási intézményt képvisel. A junior csapatoknak a tavalyi kihívásoknak kell megfelelniük: a Boschtól kapott gokartba elektromos gázpedált, az eredeti fékrendszertől független és elektromosan működtetett rögzítőféket, valamint ultrahangszenzorokat és elektronikus kormányzást kell beépíteni. A gokarttal emellett a hátramenet és az automatikus párhuzamos parkolás bravúrját is végre kell hajtani. A már második szezonjukat taposó senior csapatok ezúttal egy önindítót és két, az akkumulátoros fűnyíróban használt motort kaptak a Boschtól. Ezeket és a gokart gyári benzinmotorját felhasználva kell egy hibrid hajtást megvalósítaniuk. Egy akkumulátoros fúrógép is a csomag része volt, ebből pedig olyan önindítót kell tervezni és építeni, ami alkalmas a gokart benzinmotorjának indításához. Ezen kívül radarral és kamerával kell ellátni a gokartot, ezek segítségével megvalósítva a sávtartás, az adaptív sebességtartó automatika és a vészfékezés funkciókat. Emellett a tavalyi automatikus parkolást is teljesen új szintre kell emelniük. – A Boschnál évek óta zajlik az önmagát vezető gépjármű fejlesztése. A verseny nem titkolt célja – a Boschtól már megszokott kreatív kihívás és szakmai tapasztalatnyújtás mellett – hogy hazai fejlesztő csapatunkba további tehetséges mérnökjelölteket találjunk. Óriási öröm számunkra, hogy a Bosch ismét olyan innovatív és kreatív, nagy népszerűségnek örvendő versennyel állt elő, hogy a csapatok száma egy év alatt megduplázódott – mondta el Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője. Az előkészületekre, novembertől áprilisig, hat hónap áll a csapatok rendelkezésre, mely során komoly mérföldköveket kell leküzdeniük. A tervezés után minden újabb próbatétel egy-egy komponens beépítését jelenti. A Bosch ebben a versenyben is segítséget nyújt a csapatoknak, a mérnök mentorok folyamatos szakmai támogatásával.

Peugeot 308 GT – erős egyéniség

2015.02.25.
A bevezetése óta nagy népszerűségnek örvend a Peugeot 308 és 308 SW; a két modellből összesen 146.000 példányt rendeltek augusztus végéig. Ez a siker a formatervnek, az érzékelhető minőségnek, az innovatív i-Cockpitnak, valamint a takarékos és tiszta motoroknak köszönhető. A 308 5 ajtós és SW kínálata most két új változattal bővül. Mindkettő az exkluzívabb modellkínálat kialakítására irányuló törekvést illusztrálja, amit az Év autója 2014 cím elérése is bizonyít. Az új GT változatot stop-start rendszerű 1.6 literes THP motorral és hatfokozatú manuális váltóval, míg a GT 180-at 2.0 literes BlueHDi 180 motorral és EAT6 automata váltóval szerelik fel. Bármelyiket is választja az ügyfél, örömét leli majd a határozott stílussal és nagyszerű teljesítményekkel felruházott modellekben, és nemcsak a páratlan vezetési élmény nyűgözi majd le, hanem a mértéktartó fogyasztás is. – Az új Peugeot 308 technikai és minőségi ugrást jelent, amelyet a rangos Év autója 2014 cím odaítélésével is elismertek. A 308 kínálat most további dinamikus változatokkal bővül. A 308 GT dízel- és benzines motorral egyaránt áttörést hoz a piacon a vezetési komfort terén – mondja Maxime Picat, a Peugeot ügyvezető igazgatója. – A Peugeot 308 egy remekül sikerült szintézis. A 308 GT-vel sikerült még tovább mennünk. A GT 205 és a GT 180 kifejezetten sportos, mindennapos használatra tökéletesen alkalmas modell. Fantasztikus autó - véli Jean-Philippe Lamy, a 308 GT projektigazgatója.
Címkék: 

Ismét emelkedett a benzin ára

2015.02.25.
Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 349-350 forintra nőtt, a gázolajé 370-371 forint maradt. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal emelte, a benziné nem változott. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015. január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi egy hónapban viszont fokozatosan, 30 forinttal emelkedett. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február óta 24 forinttal lett magasabb. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Ford az intelligens mobilitásárt

2015.02.25.
A Ford a Mobil Világkongresszuson jelenti be a vállalat Intelligens Mobilitás tervének következő lépését: Barb Samardzich, a Ford Európa általános vezérigazgató-helyettese, Ken Washington, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési részlegének alelnöke és Don Butler, a Globális Termékfejlesztés ügyvezető igazgatója március 2-án, közép-európai idő szerint 10:00 órakor tart sajtótájékoztatót. Március 4-én a Ford a mobilitás témakörében rendez kerekasztal-beszélgetést az iparág szakértőivel, akik közt az IBM és a Goal.com képviselői is jelen lesznek. A Ford a Barcelonában megrendezett Mobil Világkongresszuson ismerteti a vállalat Intelligens Mobilitás tervének következő lépését. A Ford március 2-án a kongresszus C20-as standján (Fira Gran Via, 3. csarnok) rendezi meg sajtótájékoztatóját, amelyen Barb Samardzich, a Ford Európa általános vezérigazgató-helyettese, Ken Washington, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési részlegének alelnöke és Don Butler, a Globális Termékfejlesztés ügyvezető igazgatója is részt vesz. Don Butler és Erica Klampfl, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési részlegének a jövő mobilitását kutató menedzsere március 4-én a mobilitás témakörében kerekasztal-beszélgetést vezet az iparág szakértőivel, akik közt az IBM és a Goal.com képviselői is jelen lesznek. A Ford az év elején ismertette a Ford Intelligens Mobilitás tervet, ami az egyre súlyosabb globális közlekedési gondokra megoldást kínálva segíthet alapvetően átformálni a világ szemléletét, s a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan közlekedő autók, a vásárlóknak nyújtott élmény és a ‘big data’ adatfeldolgozás új szintjét honosítja meg a vállalatnál. A Ford már korábban ismertette világszerte folytatott kísérleteit, amelyek célja annak előrejelzése, mit várnak el az emberek a holnap közlekedési rendszereitől.

Honda CR-V facelift - képgaléria

2015.02.24.
Galéria képek: 

Anyukám is érteni fogja! – Autóhirdetési szótár

2015.02.24.
Aki már keresgélt az interneten, vagy régebben a nyomtatott sajtóban használt autót, annak jó néhány ismérv ismerősen hangzik. Kicsit szubjektív szemszögből nézzük most át, hogy melyik mit jelenthet a valóságban, illetve melyiknek lehet hinni, és melyik az, amelyiket azért fenntartásokkal kell kezelni. Az eladó Alapvetően az egyszeri ember két forrásból tud használtautóhoz jutni. Az egyik a magánszemély, a másik a járműkereskedő. Az elsővel hamar végezhetünk, mert ritka, mint a fehér holló. Aki hirdette már meg saját kocsiját magánúton, az biztosan szembesült már azzal, hogy tíz érdeklődőből kilenc autókereskedő volt. Nem is csoda ez, hiszen a kereskedőknél gyakran külön alkalmazott foglalkozik az internet napi 8 órában való böngészésével, és ahogy megjelenik egy valóban magánszemélytől származó hirdetés, azonnal felhívják és ajánlatot tesznek. Nálunk ritka kivétel az öltönyös nepper kereskedő A jól hangzó ajánlatra bevitt autón aztán éles szemmel felfedezik a legkisebb hibát is és végül a kínált ár pofátlanul alacsony lesz, de most nem is erről beszélünk. Magánszemélytől Az ilyen hirdetésnek sem szabad elsőre hinni. Sokan fényképezik le egy szép ház garázsa előtt az autót, és büszkén hirdetik, hogy magánszemély az eladó. Ez valamiért nálunk még mindig nagyobb bizalmat kelt az eladó irányába, mintha kereskedőtől vennénk. Aztán lejjebb görgetve ott van az „autóbeszámítás lehetséges” ismérv, ami magánszemélyeknél igen ritka, legfeljebb pontos típusmegjelöléssel kiegészítve van értelme, akármit azért nyilván nem számít be egy magánszemély, hanem konkrét típust jelöl meg cserealapként. Ha nincs semmilyen gyanús jel, akkor is érdemes megereszteni egy telefont, és ügyesen feltett kérdésekkel végére járni a dolognak. Exkluzív környzet - exkluzív autó? Kereskedésből Tehát zömében olyan autókat fogunk találni, amelyek bent állnak valamelyik autókereskedő telephelyén. Ilyenkor gyorsan nézzük meg, hogy nem az ország másik végében található-e a kereskedés. Ha nem túl nagy érvágás, akkor menjünk ki a telephelyre, és „szimatoljunk” körül. A telephely kinézete már önmagában árulkodó lehet. Egy elhanyagolt, felgazosodott telken nagyobb valószínűséggel lesznek a kocsik is rosszabb állapotúak, illetve kevésbé igényesek. Garázsban tartott Hát ez az a tulajdonság, amit az életben nem fogunk tudni leellenőrizni. Ökölszabály szerint egy garázsban tartott kocsi élettartama a duplája annak, ami állandóan a szabad ég alatt parkol. Egy manapság 10 éves kocsin, amelyet garázsban tartottak, nyoma sem lehet például rozsdának, kis szerencsével kevesebb az úgy nevezett rányitásos sérülés a kocsi oldalain. A napsugarak a fényezést tudják csúnyán mattá tenni. Kifakulnak a színek, a lakkréteg megöregszik és a fényes csillogás elvész. Ha ilyen kocsit látunk, az biztos nem felel meg a „garázsban tartott” megnevezésnek. Imádom ezeket a garázsajtó poszterek Keveset futott Mihez képest? A mára klasszikussá vált Mercedes-Benz 124-es sorozatának néhány tagja már bőven túl van az egymillió kilométeren, és még mindig szépen szolgál. Egy kisebb, olcsóbb kategóriába tartozó kocsinak lehet, hogy 150.000 km is megterhelő, mert egyszerűen nem ennyire tervezték őket. Jó módszer lehet a kérdés eldöntésére, ha tudjuk, hogy mi hány kilométert teszünk meg évben autókkal. Ezt a mutatószámot a keresett jármű éveinek számával felszorozva azonnal kiderül, hogy ha nálunk lett volna a kocsi új korától kezdve, kb. mennyi KM lenne most benne. Na, ehhez képest nézhetjük, hogy keveset, vagy sokat futott-e a kocsi. Szervizkönyv – rendszeresen karbantartott Szorosan kapcsolódik az előző ponthoz a szervizkönyv megléte. Ha azt írják, hogy van, az bíztató lehet, de mindenképpen ellenőriznünk kell az autóhoz mellékelt dokumentumot. Mindenekelőtt a szervizkönyvek erre dedikált hasábjain meg kell találnunk az autó alvázszámát, ezt minden ilyen dokumentum tartalmazza hivatalosan. Ennek stimmelnie kell, mind a 17 karakterében. Ha nem találjuk a bejegyzést, azonnal tudjuk, ez a szervizkönyv nem az igazi. Aztán lessünk bele a karbantartások listájába. Különböző pecséteket, tolltípusokat és kézírásokat kell látni. Elég valószínűtlen, hogy éveken keresztül ugyanaz a szervizes, ugyanazzal a tollal és pecséttel írja be a javításokat. "Csak lehúzott ablaknál szívtam, az nem számít!" Dohányzó – nem dohányzó Ez az egyik tulajdonság, ami majdnem teljesen irreleváns. Tudniillik, ha a dohányzás nyomait és szagát nem tüntetik el a kocsiból, akkor azt a gyakorlatlan szem (orr) is azonnal észreveszi, ha meg sikerült eltüntetni, akkor meg tök mindegy. A kiégetett ülések már más táma. Ügyes fényképezéssel ezek nem látszanak a hirdetéshez csatolt fotókon, viszont a személyes megtekintésnél azonnal szembeötlenek. Ha esetleg olyan hirdetést látunk, amelyhez nincs hozzáfűzve a „nem dohányzó” szöveg, akkor egy kérdést megér, amikor telefonon érdeklődünk. Első tulajdonostól Egy kocsi korábbi tulajdonosainak száma megint olyan dolog, ami igen nehezen válik mérhető előnnyé. Lehet, hogy a kocsinak csak egy tulajdonosa volt, de az olyan trehány volt, hogy az autót néhány év alatt sikerült teljesen lelaknia. A másik véglet pedig, hogy akár 6-7 kézen is átment a verda, de mindenki úgy vigyázott rá, mint a hímes tojásra. Egy autó állapotáról meglepő módon a szemmel látható állapota tanúskodik a legjobban. Egy kiült ülés, egy vasig lekopott kormány nem függvénye a tulajdonosok számának. Műszerrel mehetünk (majdnem) biztosra Sérülésmentes Logikailag ez a fogalom is furcsa. A kocsi most, jelen állapotában nem tartalmaz sérülést, vagy soha korábban nem volt összetörve semmije? A korábbi károsodások felfedezéséről korábban már több ízben szót ejtettünk, ehhez vagy hozzáértő szakember kell, vagy egy drága műszer. A hirdetésekben előszeretettel titkolják el a korábbi kisebb-nagyobb sérüléseket, érdemes tehát felkészülni erre a vizsgálatra is. Hölgy tulajdonostól Bár egyre kevesebbszer látom a „hölgy tulajdonostól” ismérvet feltüntetve, azért még találkozunk vele ma is néhány helyen. Egyik kedvencem volt ez mindig is, mert belegondoltam ennek a valódi jelentésébe. A jelenség, ami az Anyukám is érteni fogja rovatot is életre hívta az, hogy általában a hölgyek nem foglalkoznak olyan behatóan a kocsijuk állapotával, mint a férfiak. Természetesen azonnal megkövetek minden nőt, aki példásan pedáns módon tartja rendben az autót. Ha nem szívügy a kocsi, esetleg szerényebb vezetési képességekkel van megáldva a sofőr, akkor itt-ott van egy levert sarok, vagy egy alul eltörött lökhárító. Ennyi erővel azt is kiírhatnák a hirdetésekre, hogy profi-, vagy hivatásos sofőrtől. Vásárlóként az esetek legkisebb hányadában fogják a kezünkbe nyomni az előző forgalmi engedélyt, hogy akár a hölgy kilétét a neve alapján ellenőrizhessük. Én önironikusan biztosan azt írnám a saját hirdetésembe, hogy: „Nyugdíjas, svájci orvos házaspár hölgy tagjától”

Tűzoltóautó alvázat szállít a Rába

2015.02.24.
A Tűzoltóságnál már ismerik a Rába-Heros Aquadux-X járművet A győri székhelyű Rába Jármű Kft. ötmilliárd forint értékben gyárt tűzoltógépjármű alvázakat a budapesti BM Heros Zrt. számára a következő három évben, az első lehívás értéke mintegy 350 millió forint. A cég emlékeztet arra, hogy eredményes nyílt közbeszerzési eljáráson jutottak a három évre szóló megrendeléshez. Üzleti titokra hivatkozva azt nem közölték, hogy hány darab jármű készül. Az úgynevezett Rába-Heros Aquadux-X tűzoltóautót először tavaly márciusban mutatták be. A katasztrófavédelmi eszközök gyártásával és javításával foglalkozó BM Heros Zrt. a járóképes alvázakra saját fejlesztésű Aquadux-X 4000 felépítményeit szereli. Az új tűzoltójárművek a hazai igényekre szabottak lesznek, kiváló vezetési és terepjárási tulajdonságokkal rendelkeznek, így biztonságosabban és gyorsabban dolgozhatnak a katasztrófavédelmi szakemberek. A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2014-ben 47,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 0,9 százalékkal magasabb az előző évinél, 852 millió forintos eredménye viszont elmaradt a 2013-ban elért 2,67 milliárd forinttól. Üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a Futómű, az Alkatrész és a Jármű üzletág. (MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója