Önjáró villany-sportkocsi az Auditól

2015.05.25.
Az Audi harmadik önjáró tanulmányautója a 462 lóerős, 920 Nm nyomatékú, kizárólag villanymotorokkal hajtott R8 e-tron modellen alapul. Ez a sportkocsi 3,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebesség 250 km/h, a hatótávolsága pedig akár a 450 kilométert is elérheti. Két darab 231 lóerős villanymotor hajtja a hátsó tengelyt, kanyarban eltérő nyomatékleadás is lehetséges a két oldal között (torque vectoring), amivel még nagyobb kanyarsebesség érhető el. A CCS töltési rendszer segítségével, amely lehetővé teszi, hogy egyen- és váltóárammal is lehessen tölteni, kevesebb mint két óra alatt lehet feltölteni az 92 kilowattórás, Audi által gyártott lítium-ion akkumulátort. Ebben az R8 e-tronban nem is a hajtáslánc a legkülönlegesebb, hanem azok az automatizált vezetésre képes technológiák, amelyek két év múlva már rendelhetőek lesznek a szériaautókhoz. Az újgenerációs lézer szkennerrel, ultrahangos érzékelőkkel, radarral és videokamerákkal felszerelt autó a zFAS nevű vezérlőegység segítségével nagyon pontos képet képes alkotni a saját környezetéről, valós időben.

Innovatív vezetői segédrendszerek új Škoda Superb-ben

2015.05.25.
A Volkswagen Csoporttól származó innovatív moduláris keresztmotoros platformon( MQB) alapuló új Škoda Superb egy egész seregnyi új vezetői segédrendszert kínál, amelyek a legkülönbözőbb helyzetekben segítik a vezetőt, biztonságosabbá és kényelmesebbé téve a közlekedést. A holttér-figyelő rendszer (BSD) új a Škodánál, figyelmezteti a vezetőt minden járműre, amely a visszapillantó tükrök holtterében van éppen. Radarérzékelők figyelik a Superb melletti területet, illetve a mögötte lévőt 20 méteres távolságban. Az autó mellett haladó másik járműre vagy a hátulról közeledőre, a visszapillantóban felvillanó LED szimbólum figyelmeztet. Ha a vezető az érzékelt jármű irányába jelez, akkor a LED villogni kezd. Először alkalmaz a Škoda hátsó kiállás-asszisztens (Rear Traffic Alert) funkciót. A rendszer a parkolóhelyről való kitolatáskor 90 fokos szögben pásztázza az utat és felismeri az oldalról közeledő járműveket. Ekkor egy hangjelzés figyelmeztet az ütközés veszélyére, ugyanakkor a veszélyes oldalról is képet mutat az infotainment rendszer kijelzőjén, és automatikusan használja a fékeket, ha szükséges. Szintén először áll rendelkezésre a márkánál és a modell esetében a közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist), amely nagyobb biztonságot és kényelmet nyújt a forgalmi dugókban és az araszoló forgalomban. A jármű automatikusan tartja a forgalmi sávot, s szükség esetén önállóan fékez és gyorsít. A vezetőnek mindehhez végig a kormánykeréken kell tartania a kezét. Az új vészfék-asszisztens is ebben a típusban debütál. A rendszer akkor avatkozik be, amikor a vezető alkalmatlanná válik az irányításra. Ha nem mozog a kormánykerék vagy más szokatlan vezetői tevékenységet észlel meghatározott ideig, akkor figyelmeztető hangjelzést ad. Ha a vezető erre sem reagál, a rendszer egy apró irányváltást produkál. Ha még ekkor sincs reakció az autó önállóan megállásig fékez, és a vészvillogó automatikusan bekapcsol. Innovatív világítási rendszerek tesznek eleget a „látni és látszani” elvnek. Az új Superb az első Škoda, amely elérhető a bővített funkciójú távolságifény-szabályzással (Smart Lights Assist). Ez a sötétben a szembejövő forgalmat multifunkcionális kamerán keresztül érzékeli, és automatikusan megváltoztatja a távolsági fényszórók fénykévéjét, hogy ne vakítsa el a szembejövő forgalmat. A távolsági fényszóró így hosszú távon is folyamatosan használható, kapcsolgatás nélkül. A Škoda első alkalommal kínálja az Adaptív lengéscsillapítás-szabályzást (DCC) az új Superbhez, beleértve a vezetői profil választást. A DCC lehetővé teszi, hogy a vezető a saját igényeinek megfelelően állítsa be járműve menettulajdonságait: normál, sportos vagy comfort üzemmód közül lehet választani. A beállítások a középkonzolon található gomb segítségével változtathatók. A vezetői profil-választó környezetbarát („eco”) és egyéni üzemmódokat is kínál. Szintén először érhető el a Škoda Superbhez a másodlagos ütközésvédelem. A rendszer megakadályozza a jármű ütközés utáni ellenőrizetlen mozgását, ezzel csökkentve a kockázatát, hogy az autó egy baleset után átsodródjon a szemközti sávba, újabb ütközést okozva. Az új Superb-ben debütál a Front Assist rendszer városi vészfék-funkcióval. A rendszer figyelmeztet az ütközésre 5 és 210 km/h sebesség között, illetve automatikusan először rövidet fékez vagy aktiválja a vészféket, ha szükséges. A városi vészfék-funkció aktívan kiegészíti a Front Assist munkáját városi forgalomban, 5 és 34 km/h sebesség között. Az új Škoda Superbhez extraként választható az adaptív sebességszabályzás (ACC). Az előre beállított sebességgel, a Front Assist automatikusan tartja a biztonságos távolságot az elöl haladótól. A radarérzékelős ACC 30 és 210 km/h közötti sebességnél működik. Ugyancsak először szerepel a Superb kínálatában a proaktív utasvédelmi rendszer (Crew Protect Assist), amely balesetveszély esetén „készíti fel” a vezetőt és az első utast a közelgő ütközésre. Kritikus helyzetekben, például vészfékezésnél automatikusan előre megfeszíti az öveket, bezárja a napfénytetőt és résnyire felhúzza az oldalablakokat. Az új opcionális sávtartást segítő rendszer (Lane Assist) az országutakon és autópályákon segít a járműnek a választott forgalmi sávon belül maradni, csökkentve az akaratlan sávelhagyás kockázatát. 65 km/h sebesség felett a kamera érzékeli az útburkolati jeleket a jármű előtt. Amikor a rendszer érzékeli az akaratlan sávelhagyást, automatikusan beavatkozik a kormányzásba. Ha erre sem reagál a vezető, figyelmeztető jelzést küld és megjelenik a „Lane Assist- kérjük vegye át a kormányzást” üzenet. A sebességhatároló (Speedlimiter) is új funkció a Superb esetében, amely biztosítja, hogy az autó ne lépje túl a beállított sebességet. A sebességhatárolót a vezető aktiválhatja a baloldali bajuszkapcsolón, és kikapcsol, amint a sofőr teljes gázt ad. Első alkalommal elérhető a közlekedési táblák felismerése funkció, amely folyamatosan tájékoztatja a vezetőt az aktuálisan érvényben lévő közlekedési táblákról. A visszapillantó tükörbe szerelt kamera pásztázza az aktuális útszakaszon előforduló táblákat, és a piktogramokat a multifunkciós kijelzőn és/vagy a navigációs rendszer kijelzőjén jeleníti meg. Az elektronikus rögzítőféket Auto Hold funkcióval is felszerelték, amely megakadályozza, hogy a jármű elguruljon álló helyzetből és újbóli elinduláskor megtartja anélkül, hogy a vezető nyomná a fékpedált. Az Auto Hold funkció a legmagasabb szintű kényelmet és biztonságot nyújtja vezetés és elindulás közben. Amikor a jármű teljesen megáll, a hátsó kerekeket két elektromos motor lassítja le, a vezető leveheti a lábát a fékpedálról. Amikor a sofőr újra gyorsít, és felengedi a tengelykapcsolót a manuális sebességváltó esetében az „Auto Hold” funkció automatikusan kikapcsol. Az új Superbet fáradtságérzékelő funkcióval is felszerelték, amely megelőzi, hogy a vezető kimerült állapotban vezessen. A kormányreakciókban bekövetkező jelentős eltérés a vezető fáradtságára utal. A multifunkciós kijelzőn ekkor megjelenik egy felirat: „Fáradtság észlelése – kérem tartson pihenőt.” Az új Superb elektronikus gumiabroncs-nyomásellenőrző rendszerrel érkezik. A légnyomást minden gumiabroncsban külön méri és jelez, ha bármelyikben nyomáscsökkenést érzékel. A parkolási manőverek kényelmesebbek mint valaha. Először választható extraként a harmadik generációs Superbhez parkoló-asszisztens (Park Assist). A rendszer automatikusan kormányozza  az autót hátrafelé a párhuzamos parkolóhelyre beálláskor, illetve merőleges parkolóhely esetében előre és hátrafelé is. Ugyanígy a párhuzamos parkolóhely elhagyásakor is segít a kormányzásban, a vezetőnek csupán a gázadás és a fékezés a feladata. Első alkalommal kapható tolatókamera a Superbhez. Hátrameneti fokozatba kapcsoláskor a kamera automatikusan működésbe lép, és az autó mögötti terület képe megjelenik az infotainment rendszer kijelzőjén. A képernyőn feltűnő segédvonalak még több segítséget nyújtanak a manőverezéshez.

A jövő motorját mutatta be a BMW

2015.05.25.
A „Concept 101” elnevezés az egyedülálló motorkerékpár-tanulmány erőforrásának hengerűrtartalmára utal. A kétkerekű koncepció meghajtásáról gondoskodó soros hathengeres motor lökettérfogata 1 649 köbcentiméter, ami hozzávetőlegesen 101 köbhüvelyknek felel meg az angolszász hengerűrtartalom-meghatározás mértékegysége szerint. A soros hathengeres motor nagy forgatónyomatéka minden közlekedési szituációban rendkívüli vonóerőt garantál. A 101-es szám ezen felül a különleges jármű létrejöttének helyét is jelöli: a BMW Motorrad dizájnerei a 101-es országút szomszédságában található Newbury Parkban, a BMW Group leányvállalataként működő Designworks Kalifornia állambeli tervezőstúdiójában fogtak össze ott dolgozó kollégáikkal, hogy megépítsék ezt a motorkerékpár-tanulmányt. „Egyértelmű elképzelés vezetett minket, amikor megalkottuk ezt a koncepciót: „a végtelen utazás és a szabadság kétkerekű szimbóluma” („The Spirit of the Open Road”) mottó alatt egy olyan nagyteljesítményű, hathengeres motorkerékpárt akartunk életre hívni, amely minden utazást élménnyé varázsol” – nyilatkozta Ola Stenegard, a BMW Motorrad járműtervezési részlegének vezetője. A „Concept 101” tanulmánnyal a bajor gyártó a „bagger” stílusú motorkerékpárok modernkori BMW-értelmezését fejezi ki. A koncepció rendkívül elnyújtott és áramvonalas sziluettje már messziről kiemelkedik a tömegből. A szupersport-motorok alacsony frontrészével és hátrafelé magasodó kialakításával ellentétben a BMW Motorrad „Concept 101” csepp alakú sziluettjét a „baggerek” jellegzetes felépítése szerint rajzolták meg a tervezők, amelynek a fejidom a legmagasabb pontja. Közvetlenül alatta kapott helyet a hatalmas első kerék, amely szinte húzza maga mögött a laposan elnyújtott sziluettet. A tökéletes „baggeres” arányok szerint megtervezett formát a jármű hátsó kereke melletti két oldalra erősített túradobozok zárják, amelyeket a tanulmány áramvonalas íveihez illesztettek. A „Concept 101” dinamikusan ívelt vonalvezetése a motorkerékpár-tanulmány nyújtotta lendületes motorozási élményt szimbolizálja. Az áramvonalas sziluett a letisztult vonalakkal és a stílusosan elválasztott felületekkel atletikus járműegységet alkot. A koncepció lendületes részeit klasszikus ívekkel illesztették egymáshoz a tervezők, ez a fajta dinamikus kontraszt pedig a „Concept 101” egyedülálló karakterét hivatott még tovább hangsúlyozni, miközben a tanulmány egyes egységeinek vízszintes elválasztása a jármű még laposabb benyomását fokozza. Amíg az erőteljes technikát magába foglaló alsó blokkot sötét árnyalattal látták el, addig a felső részt szándékosan világosabbra rajzolták a tervezők. A lendületesen ívelt fejidom szálcsiszolt alumínium felületet kapott. Az integrált fényszórók látványos duplakör-kialakítása a sötétben is vagány és összetéveszthetetlen megjelenést kölcsönöz a tanulmány modellnek. A fejidom jellegzetes kettéosztása („split face”) a motorkerékpár mindegyik elemén visszaköszön. A fejidomot mindkét oldalról erőtől duzzadó oldalidom fogja közre, a páncélhoz hasonlító széles vállrész így a „Concept 101” tanulmány vérpezsdítő erejét hangsúlyozza. A két oldalra kivezetett kipufogórendszer extravagáns, kétszer hármas végződése a hengerek számára, egyúttal az erőforrás kiemelkedő teljesítményére és hatalmas forgatónyomatékára utal, miközben maradéktalanul biztosítja a hathengeres motorhoz illő meghatározó hangzást. A motorkerékpár-tanulmány hátsó részének kialakítása a jármű átfogó megjelenésének harmonikus lezárása. A legfeltűnőbb elem itt a hátsó lámpák szokatlan vonalvezetése, amely a vékony LED-csíkokkal dekoratív keretbe foglalja a hátsó rész sötét egységét, mialatt a régmúlt idők cruisereinek dizájnnyelvezetét eleveníti fel.   Az ezüstös fényezésű, a szálcsiszolt alumínium és a szénszál felületeket sötétbarna fabetétek ellensúlyozzák. A gondos aprólékossággal mart fa elemeket kizárólag olajjal kezelték, diszkrét alkalmazásukkal pedig a tanulmány vízszintes vonalvezetését hangsúlyozzák még tovább a készítők. Az egyedülálló kétkerekű modellmegjelölését a fa elemekbe dolgozták bele, ezek és a márkaemblémák is alumíniumból készültek. Az ülés kétféle bőrbevonatot kapott, amely még tovább emeli a motorkerékpár exkluzív karakterét: az oldalsó részek fekete finombőrözése elegánsan egészíti ki az ülőfelületek lyuggatott fekete bőrrétegét. A kétféle huzatot elegáns barna varrás választja el egymástól. A koncepció az egyedi motorkerékpárokat készítő Roland Sands Design műhelyben öltött végleges formát, amely mindössze egy órára található az egyedi kétkerekűek Los Angeles-i központjának számító Newbury Parktól. Roland Sands a BMW Motorrad dizájncsapatával szoros együttműködésben szerelte össze a „Concept 101” exkluzív alkatrészeit. Roland Sands a BMW Motorrad „Concept 101” számos alkatrészét saját műhelyében rakta össze, a tanulmány egyedi darabjait pedig gondos aprólékossággal, kézzel készítette el. A páratlan kétkerekű ezen jellegzetes alkatrészei, így a kuplungfedél, a vezérműlánc-fedél és a keréktárcsák is a kiváló szakember kézjegyének logóját viselik.

Kamion Eb - Kiss Norbert tovább növelte előnyét az összetettben

2015.05.24.
 A magyar csapat tájékoztatása szerint a szombathelyi versenyző szombaton megnyerte az időmérőt, majd az első futamon harmadikként ért célba, a második versenyen pedig a hatodik pozícióból startolva győzött.      Kiss vasárnap ismét legyőzhetetlen volt az időmérőn, ezúttal rajt-cél győzelmet aratott az első futamon, majd a másodikon harmadikként végzett. Kissnek így három forduló, azaz 12 verseny után 209 pontja van, az összetettben mögötte második a cseh Adam Lacko 155 ponttal, harmadik pedig a német Jochen Hahn 147-tel. Az Eb június 20-21-én a franciaországi Nogaróban folytatódik. MTI
Címkék: 

Talán a legjobb magyar Mercedes – Mercedes CLA 45 AMG Shooting Brake

2015.05.24.
4,63 méteres hosszával a kategória határait feszegeti, a 0,26-os légellenállási együttható a legjobb a kompakt kombik között A CLA Shooting Brake a Mercedes kompakt modellcsaládjának az ötödik tagja az A, B, GLA és CLA után. Míg korábbi A- és B-osztály szendvicspadlós, és emiatt magas építésű volt, addig ezekben már normál padlót használnak, amitől elegánsabb, laposabb formát lehetett kialakítani. Eddig a legszebb családtag a Kecskeméten, a B-osztály mellett készülő CLA volt, amit a Mercedes előszeretettel hív négyajtós kupénak a CLS mintájára, de valójában egy kompakt méretű négyajtós limuzinról van szó, aminek szokatlanul alacsony a teteje. A kombi fara a CLS Shooting Brake mintájára készült Ez a típus sok rajongót szerzett már magának az elegáns vonalvezetése miatt, különösen az Egyesült Államokban népszerű, ahol ez a Mercedes legolcsóbb modellje, ami 10-ből 8 vásárlót más márkától csábít át a csillagos gyártóhoz. Azonban a CLA esetében a használhatóság kissé csorbát szenvedett a dizájn oltárán: a fejtér meglehetősen szűk a hátsó üléseken, és a 470 literes csomagtartót sem lehet könnyen megpakolni a szűk nyíláson keresztül. Az orron látszik, hogy a CLA az A-osztály közeli rokona Ezeket a hiányosságokat a Mercedes a legújabb, szintén Kecskeméten készülő karosszériaváltozat, a Shooting Brake bevezetésével orvosolta. A CLS Shooting Brake-re kísértetiesen hasonlító, lapos, nyúlánk forma már előrevetíti, hogy ez a kombit sem krumplis zsákok hurcolására, sokkal inkább elegáns bőrtáskák, esetleg golfozó felszerelés szállítására szánják Stuttgartban. Talán az is megveszi majd, akinek nincs szüksége a nagyobb csomagtartóra, mert könnyen elképzelhető, hogy jobban tetszik neki a formája, mint a négyajtósé. Hátul is belső hűtésűek a tárcsafékek az AMG-n, a felnik 19 colosak A Shooting Brake 4,63 méteres hossza és 2,7 méteres tengelytávolsága ugyan megegyezik a limuzinéval (bocsánat, kupééval), de a hosszabb tetővonal azt jelenti, hogy hátul már viszonylag kényelmesen elfér két átlagos méretű felnőtt, ugyanis a fejtér 4 centiméterrel lett nagyobb, és beszállni is könnyebb a nagyobb ajtónyíláson keresztül. Bár a normál CLA-hoz képest javult a hátsó térkínálat, azért a Shooting Brake még így is a kompakt kategória legszűkebb képviselői közé tartozik, mivel a belső szélesség és a lábtér sem túl nagy, ráadásul az erősen befelé dőlő, apró méretű hátsó ablakok és a fejtámlával egybeépített, kilátást csökkentő első ülések is csökkentik a térérzetet. A keret nélküli ajtó még ma is divatos, az A-osztálynak nincs ilyen A csomagtartó viszont tényleg sokkal használhatóbb: 495 literesre nőtt meg, amit egy trükkös funkcióval, a hátsó üléstámlák derékszögbe állításával (amit a Mercedes rakodási pozíciónak nevez) 595 literesre lehet növelni. Lehajtott hátsó üléstámlákkal már 1354 literes a tér, amivel a normál CLA nem tud versenyezni, akárcsak a nagyobb nyílással, ami ugyan elmarad egy átlagos kombi hátsó nyílásának méretétől, de azért lehetővé teszi nagyobb tárgyak szállítását is. A raktér szélessége eléri az 1,33 métert, ami a kategóriájában vezető érték. Okos, mindennapi életet megkönnyítő részletekből sincs hiány: a csomagtérfedél elektromosan nyitható, a hátsó ülések háttámlájának síalagútjában található mágneses rendező a hosszú tárgyak, mint például sílécek szállítását könnyíti meg, a csomagtér-rendező összecsukható tárolórekeszt, 12 V-os csatlakozót és a csomagtartó oldalán elhelyezett kiegészítő csomaghálót tartalmaz. Felárért még csúszásgátló betétekkel rendelkező alumínium sínek is rendelhetők a padlóra. Közel fél köbméteres a csomagtartó, de magas a rakodóperem A kényelmes első sportülések alacsonyan vannak, a széles tartományban, négy irányban állítható kormánnyal könnyen felvehető az ideális, kissé sportos vezetői pozíció. A hétfokozatú 7G-DCT duplakuplungos váltó AMG-logós, bőrrel bevont előválasztó karja csak az CLA 45 AMG-ben van a hagyományos helyen, a gyengébb változatokban egy kormány mögötti bajuszkapcsoló helyettesíti, ami miatt a középkonzolon tárolórekeszt lehetett kialakítani. Alcantara borítás a kormányon, AMG váltókar a középkonzolon Néhány apróságtól eltekintve megegyezik a CLA műszerfala az A-osztályéval, ami alapvetően nem hiba, de az mélyebben lévő műanyagok minősége néhol nem méltó a márka presztízséhez és az árcédulához. Igaz, a kilincsek és a váltófülek viszont tényleg fémből készülnek, ami ritkaság ebben a méretosztályban. Természetesen az AMG csúcsváltozat a legigényesebb belül a kormányon lévő Alcantara betét, a szénszálas díszítőelemek és a látványos, jobb oldaltartású kagylóülések miatt. Szerencsére a hároméves belső dizájn a kerek légbeömlőkkel még mindig frissnek és fiatalosnak hat, a forgótárcsás Comand rendszer könnyen használható, bár nem olyan intuitívan, mint például a BMW iDrive-ja. A különálló, 7 vagy 8 colos képernyő úgy néz ki, mintha utólag lett volna beszerelve az autóba, de a Mercedes ragaszkodik mostanában ehhez a megoldáshoz, az új S-osztály kivételével minden új modelljében alkalmazza. Akár négypontos övet is képes lenne fogadni a jó oldaltartású sportülés A CLA 45 AMG Shooting Brake-ben könnyen megfeledkezik az apró hibákról az ember, hiszen az orrában a világ legerősebb négyhengerese, a 360 lóerős kétliteres turbómotor dolgozik, amit egy technikus kézzel rak össze az AMG affalterbach-i üzemében, és aláírásával is felel is érte. Ez a morgó, durrogó, de ha akarjuk, kulturáltan is viselkedni képes erőforrás tényleg a CLA legerősebb pontja, mivel egyszerűen kívánja, hogy keményen pörgessük, de akkor sem illetődik meg, ha visszaváltás nélkül akarunk előzni vele, mert a 450 Nm-es nyomatékával rendkívül rugalmas is. Bár 30 kilogrammal nehezebb a kombi a négyajtósnál, ez nem rontott a menetteljesítményeken: a rajtprogrammal csupán 4,7 másodperc szükséges a 100 km/h-hoz, vagyis a CLA Shooting Brake a leggyorsabb kombi az alsó-középkategóriában, még a Volkswagen Golf R Variantnak sincs esélye ellene egy gyorsulási versenyben, bár a leszabályozás miatti, 250 km/h-s végsebességeik egyeznek. Kézzel rakják össze Németországban a 360 lóerős motort, utána szállítják Kecskemétre A Mercedes hétfokozatú duplakuplungos váltója viszont nem olyan jó, mint a Volkswagen hatfokozatú DSG-je: valahogy nem olyan gyorsak, élesek a váltásai, és Comfort üzemmódban kicsit lassan is reagál a vezető jobb lábbal leadott parancsaira. Sport állásban persze magára talál, de ekkor jobban ki is húzatja a motort, csak később vált fel, ami néha zavaró lehet. Talán a legjobb, ha Sportban, de kézzel kapcsol az ember a kormány mögötti váltófülekkel. René Förster rakta össze ezt az erőforrást Bár a kormányzás elektromos rásegítésű, nincs lehetőség állítani a nehézségén, de ez nem is nagy gond, mert az alapbeállítás is jól sikerült: kellemes ellenállása van a tekerés közben, olyan természetes érzést ad, mint a régi hidraulikus kormányszervók, és még arról is szolgáltat egy kevés visszajelzést, hogy épp mennyire tapadnak az első kerekek. A CLA 45 AMG Shooting Brake-hez széria az automatikus összkerékhajtás: alapesetben csak az első kerék hajt, de ha csúszásveszélyt érzékel a rendszer, akkor a nyomaték 50 százalékát a hátsó tengelyre tudja küldeni. Ha az elektronikus menetstabilizálót az engedékenyebb Sport állásba tesszük, ez a folyamat gyorsabban, a másodperc tört része alatt zajlik le. De még ennek ellenére sem túl játékos a futómű, mert a CLA mindig egy olyan fronthajtású autónak érződik, ami a kanyar közben és kigyorsításnál is át tudja adni hatalmas erejét az útra, akár nedves időben is. A hátsó lámpák nem változtak a négyajtóshoz képest Bár a futómű kissé lágyabb, mint a négyajtós CLA 45 AMG esetében, ez nem befolyásolja az útfekvést, minimális dőléssel, és egy kombitól váratlanul nagy sebességgel lehet bevenni a kanyarokat, miközben a Shooting Brake nem lesz sem alul-, sem túlkormányzott, egyszerűen csak sínautóként, semlegesen fordul. Még azzal sem lehet kihozni a sodrából, ha kanyar közepén elvett gázzal, vagy korán megkezdett, padlógázas kigyorsítással provokáljuk. Valamivel kényelmesebb a rugózás, mint a négyajtós AMG esetében, de azért ne legyenek illúzióink: a sportfutómű a 19 colos kerekekkel párosítva azért nem simítja ki olyan fölényesen a nagyobb úthibák ütéseit, mint ahogy az a nagyobb, hátsókerék-hajtású Mercedesekben tapasztalható. Látványos a matt ezüstszürke fényezés és az AMG oprikai csomag A CLA Shooting Brake azonos motorral mindössze 170 ezer forinttal drágább a négyajtós CLA-nál, ennyit pedig mindenképp megér a nagyobb használati érték és a vonzó kombi forma. A 122 lóerős 1,6 literes benzines turbómotorral 8,6 millió forinttól indul a kombi árlistája, a cikkben szereplő 45 AMG viszont még úgy is drágának számít a 16,12 millió forintos alapárával, hogy abban szinte minden fontos extra, meg az automatikus váltó és az összkerékhajtás is benne van. LED csíkok futnak a hátsó lámpában A CLA Shooting Brake dolgát azonban alaposan megnehezíti, hogy az egy kategóriával nagyobb, szintén friss C-osztályos kombi, a T-modell alig drágább nála: a nagy testvér 129 lóerős benzines turbómotorral már 8-assal kezdődő, hétjegyű összegért is elhozható, ennyit pedig tényleg megér a nagyobb utas- és csomagtér, az igényesebb belső tér és a komfortosabb rugózás, a nagyobb presztízs. A CLA Shooting Brake megvásárlását viszont tisztán észérvekkel nem lehet megmagyarázni, mivel az egyik legfőbb vonzereje pont a formaterve, akinek megtetszik, úgysem fog mást választani a Mercedes kínálatából, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a megvásárlásával hazai gyártású termékhez jutunk.

Magyar bronzérem a Shell Eco-marathon Europe versenyen

2015.05.24.
A három napos rendezvény során az egyetemistáknak és középiskolásoknak nem csak a 26 országból érkező  közel kétszáz csapattal kellett megmérkőzniük, hanem időnként a feltámadó szél és záporok is nehezítették a futamokat a rotterdami városi pályán. A magyar diákok a szoros nemzetközi mezőnyben kiváló eredményeket értek el. Az egyetlen úgynevezett városi koncepcióban versenyző magyar különítmény, a győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata 195 kilométert tett meg, ezzel bronzérmet szerzett elektromos hajtású autójával, amelyen napelemek biztosították a segédtöltést. „Idén a dobogó volt a cél, mivel tavaly 4. helyen végeztünk, és nagyon jó, hogy ez sikerült. Főleg, hogy az időjárás sok bosszúságot okozott nekünk a héten. Az utolsó napra azonban kedvezően változott a szél, a nap is kisütött, és a beállításaink is jónak bizonyultak” osztotta meg a siker titkát Zámbó Zoltán, a SZEnergy csapat pilótája. A SZenergy csapata. Az egyik legnépszerűbb kategóriában, a benzines prototípus járművek között a 2008 óta versenyző Óbudai Egyetem hallgatói 565 kilométert tettek meg, így a 14. helyen zárták a versenyt. „Várakozásainkon felül sikerült teljesítenünk, aminek nagyon örülünk. Két évvel ezelőtt volt azonos eredményünk, de azóta megváltozott a pálya haladási iránya, ami így sokkal nehezebbé tette a vezetést, és nagyon örülünk, hogy ilyen körülmények között ezt az eredményt meg tudtuk ismételni” nyilatkozta Sipos Petra, a csapat menedzsere. A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola szintén prototípus kategóriában, de elektromos hajtással indult. 405 kilométert futottak, így a 16. pozíciót szerezték meg. „Nagyon büszke vagyok a kis csapatra, hiszen idén a nehezített körülmények között is jól szerepeltünk. Igaz, kicsit rontottunk a tavalyi eredményen, de úgy gondolom, a lehetőseinkhez mértem megálltuk a helyünket” összegezte a 30. Shell Eco-marathon Europe-on történteket Mészáros Károly, a Kandó Electric Team vezető tanára. A másik középiskolás együttes, a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium diákjai idén először indultak elektromos prototípus járművükkel és 331 kilométert tettek meg, amivel a 21. helyen végeztek. Ahogy a tízedik osztályos hölgy pilóta, Perényi Kitty fogalmazott: „Nagy kihívás volt ezt az autót vezetni, főleg, hogy még jogosítványom sincs. Nagyon sokat tanultam a verseny során, és nem feltétlenül csak az autóversenyzésről. Nagyon jó tapasztalat volt részt venni a Shell Eco-marathonon.” A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem hallgatói idén először vállalkoztak a nemzetközi üzemanyag-hatékonysági kihívásra. A szigorú műszaki és biztonsági vizsgálat előírásainak sikeresen megfeleltek Rotterdamban, ám mért eredményt nem értek el. „Nagyon örülünk, hogy a versenyre összeállt az autónk, és sikeresen átmentünk a technikai vizsgálaton. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt napokban, éjjel-nappal szereltünk, és ha egy kicsit több időnk maradt volna a verseny végéig, biztosan pályára tudtunk volna lépni” összegezte az első verseny tapasztalatait Zsigmond Ádám a BME csapatának vezetője. A BME csapata. Kasza Krisztián, a Szegedi Tudományegyetem csapatának pilótája is sikeresnek ítélte a hallgatók első versenyét: „A lehetőségeinkhez mérten úgy gondolom, túlteljesítettünk. Nagyon nagy szó, hogy egy teljesen ismeretlen versenyen elsőre sikeresen megfeleltünk minden technikai előírásnak. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk, amit remélem, jövőre kamatoztatni tudunk.”

Új SEAT Ibiza – a legkorszerűbb technikával

2015.05.24.
Az átdolgozott futómű új szintre emeli az Ibiza nyújtotta komfortérzetet, amelyet a minőségi anyagokkal áttervezett belső tér látványa és tapintása tovább fokoz. Egy terület volt csupán, ahol kevés fejlődési lehetőség maradt az Ibiza számára: az Ibiza dinamikus és izgalmas formavilága, amely rendkívül kedvező visszhangra talált az ügyfelek körében és a mai napig központi elem a spanyol kompakt mellett szóló vásárlási döntésekben.  „Az új Ibiza, amely 2015 nyár végén érkezik a kereskedésekbe, tovább folytatja a SEAT jelenlegi sikertörténetét. Ez a modell az első példa arra, hogyan „Leonizáljuk” a modellkínálatot, miként alakítjuk át kínálatunkat a Leon példáját, eredményes mintáját követve. A hatékonyság, a minőség és a biztonság mellett különleges hangsúlyt fektettünk az összekapcsolhatóság kérdésére. Az új Ibiza része ennek az összekapcsolt világnak.” – nyilatkozta Jürgen Stackmann, a SEAT elnök-vezérigazgatója. „Az Ibiza a SEAT legsikeresebb modellje, az elmúlt 30 évben világszerte több, mint 5 millió talált gazdára. Az Ibiza különösen fiatal ügyfélkört tudhat magáénak, vásárlói átlagéletkora 43 év, a fiatal nők részaránya pedig bőven átlagon felüli.” A teljeskörű csatlakozási lehetőségek biztosítása manapság központi kérdés és kiemelt szerepet kap az új SEAT modellek fejlesztése kapcsán is. Az új Ibiza a spanyol márka második generációs Easy Connect infotainment rendszerét használja. Az új MediaSystem Plus és a navigációs rendszerek MirrorLink funkcióval bővíthetők, amely technológia lehetővé teszi az okostelefonok és az autó infotainment rendszerének tökéletes összehangolását. A MirrorLink technológiának köszönhetően a mobiltelefonok számos funkciója illetve alkalmazások széles köre használható biztonságosan a járművel való közlekedés közben. A SEAT is élni kívánt ezzel a lehetőséggel, ezért kifejlesztette a saját MirrorLink technológiás alkalmazását, a SEAT DriveApp alkalmazást. Ennek segítségével a SEAT a legelterjedtebb okostelefon rendszerekhez tud kapcsolódni. A Full Link összeköttetés (amely tartalmazza a MirrorLink, az Android Auto és az Apple CarPlay rendszereket) és az Easy Connect infotainment rendszer segítségével az új SEAT Ibiza vezetője állandó összeköttetésben állhat autójával függetlenül attól, milyen mobiltelefont használ, ezáltal teljes figyelmét a vezetésnek szentelheti. Az összekapcsolhatóság, a csatlakozási lehetőségek teljes kiépítésére a SEAT és a SAMSUNG partneri megállapodást kötött. Együttműködésük célja olyan technológiai megoldások kifejlesztése, amelyek biztosítják a teljes körű összekapcsolhatóságot a SEAT teljes modellpalettáján. „Az új Ibizával új fejezetet nyitunk az összekapcsolhatóság terén. Ügyfeleink mostantól út közben is élhetnek a digitális világ nyújtotta lehetőségekkel. A kulcskérdés számunkra azonban az, hogyan tudjuk ezeket a funkciókat a legbiztonságosabb és legélményszerűbb módon az ügyfeleknek elérhetővé tenni” – nyilatkozta Dr. Matthias Rabe, a SEAT kutatás és fejlesztés területéért felelős alelnöke. „Új erőforrásainak, lényegesebb komfortosabb, ugyanakkor továbbra is igen dinamikus és agilis futóművének és új vezetéstámogató rendszereinek köszönhetően az Ibiza egyike a piac legmodernebb és legvonzóbb szereplőinek.” Az ötajtós Ibiza, a háromajtós Ibiza SC (Sport Coupé) és az Ibiza ST (Sport Tourer) külső megjelenése egyaránt divatos és időszerű, mind az ügyfelek, mind a potenciális vásárlók körében rendkívül közkedvelt. Éppen ezért a külső formavilágot ért változtatások csupán a LED-es nappali menetvilágítással szerelt fényszórókra illetve a 16 és 17 colos méretben elérhető új rajzolatú keréktárcsákra és az újonnan megjelenő Holdkő szürke (Moonstone Grey) és Chili vörös (Chilli Red) fényezésre szorítkoznak. Jelentősen továbbfejlesztett belső tér A belső tér kialakításának újragondolásakor az az elgondolás vezette a tervezőket, hogy egyénre szabható elemek kerüljenek a beltérbe. Így az autó belsejét meghatározó éleknél és felületeknél harmonikus egyensúlyba kerülnek a karakteres ismertetőjegyek, a funkcionalitás és a minden részletre kiterjedő precíz és pontos kialakítás. A vízszintesen felosztott és a vezetőre szabott műszerfal a kezelőszervek ideális elhelyezésével és ergonomikus kialakításával tovább fokozza a vezetés élményét. A legapróbb részletek iránti figyelem érződik minden egyes elemen, így például a kormánykerék, a légbeömlők, a műszerfal és az infotainment rendszerek kialakításánál is. Ez utóbbi felület egyértelműen a vezető és a technika közötti szorosabb kapcsolatot támogatja világos használatával és könnyű kezelhetőségével. Az így kialakított belső tér képét a SEAT otthona, Barcelona ihlette és jól tükrözi a márkára jellemző letisztult, mégis karakteres formavilágot. Az egyénre szabható megoldások magasabb szintje Az új Ibiza olyan sokoldalú és színes, mint maga az élet. Az új Colour színcsomagokkal az egyénre szabott kialakítás teljesen új dimenziója nyílik meg a teljes Ibiza modellcsaládon belül. A Barcelonában készülő kompakt minden egyéni stílushoz tökéletesen illeszkedik. A Colour színcsomagok bátran nyúlnak a merész színekhez: Bismuth, a barna egy elegáns árnyalata éppúgy megtalálható köztük, mint a mély bíbor Velvet. A kínálatban helyet kapott egy intenzív vörös árnyalat, de emellett szürke, fehér, fekete és kék színek is szerepelnek, így mindenki megtalálhatja a saját kedvencét. Minden Colour színcsomag tartalmaz a választott színben elérhető dekorelemeket és szegélyeket. Az autó külső megjelenését a választott színben elérhető hűtőrács keret illetve a külső visszapillantó tükrök háza teheti még érdekesebbé, míg a beltérben a légbeömlőket körbevevő keret színeként illetve a kormányon, a sebességváltón megjelenő dekorelemek formájában és az ülések háttámláján jelenhet meg az ügyfél által választott szín. Karakteres megjelenést kölcsönöznek az új Ibizának a kéttónusú, 16 és 17 colos méretben elérhető könnyűfém keréktárcsák. Természetesen az Ibiza fényezése és a Colour csomagban elérhető színek lehetséges kombinációjának száma is igen nagy. A karosszéria formája, a felszereltségi szint, az elérhető erőforrások széles választéka és az extra felszereltségek lehetővé teszik, hogy mindenki a saját igényének és ízlésének leginkább megfelelő Ibizát válassza. Megújult biztonsági rendszerek A kormánykerék mögött ránk törő fáradtság még mindig rengeteg súlyos baleset okozója. A SEAT Ibiza új fáradtságfigyelő rendszere a kormányzás karakterisztikáján keresztül észleli a vezető figyelmének csökkenését és időben figyelmeztet. További új vezetéstámogató biztonsági rendszer a másodlagos ütközésvédelem rendszere (Multi Collision Brake). Ez balesetet követően automatikusan lelassítja a járművet, hogy levezesse a megmaradt mozgási energiát. Amennyiben az ütközés során a légzsák is kioldódott, az elektronikus menetstabilizáló rendszer (Electronic Stability Control; ESC) gondoskodik az autó mielőbbi lefékezéséről, miközben a vészvillogó is automatikusan bekapcsol. Teljesen új motorgeneráció A SEAT Ibiza lendületéről benzines és TDI motorok új generációja gondoskodik. A belépő szintű benzines erőforrás egy 1.0 literes háromhengeres motor, amely 55 kW (75 lóerő) teljesítményre képes. Ennek a TSI turbófeltöltésű változata 70 kW (95 lóerő) és 81 kW (110 lóerő) teljesítményszintekkel érhető el. A rendelkezésre álló 160 illetve 200 Nm maximális nyomatékkal az 1.0 TSI aggregát kifejezetten meggyőző vonóerővel büszkélkedhet. Az erőforrások kínálatában figyelmet érdemel még a négyhengeres 1.4 TSI ACT, amely aktív hengermenedzsment (ACT) rendszerrel rendelkezik. 110 kW (150 lóerő) megnövelt teljesítménye és 250 Nm nyomatéka a garancia a dinamikus élményautózásra, míg a részterhelésnél történő hengerlekapcsolás 4,8 literes átlagfogyasztást eredményez. Maximális hatékonyság A három- és négyhengeres erőforrások természetesen teljesítik a legújabb Euro 6 károsanyag-kibocsátási normát, ezen túlmenően pedig meggyőző fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeikkel hódítanak. Itt van például az 1.0 TSI Ecomotive modell, amely 70 kW (95 lóerő) teljesítmény mellett 4,1 literes átlagfogyasztást tud felmutatni 100 kilométeren. Ez kilométereként 94 gramm szén-dioxid kibocsátásának felel meg. Az új háromhengeres dízel motorok közül az 1.4 TDI 55 kW (75 lóerő) teljesítménnyel és mellette mindössze 3,4 literes átlagfogyasztással büszkélkedhet, amely szén-dioxid kibocsátás szempontjából 88 grammot jelent kilométerenként. A másik két TDI erőforrás 66 kW (90 lóerő) illetve 77 kW (105 lóerő) teljesítményre képes, de egyikük átlagfogyasztása sem haladja meg a 3,8 litert. A 81 kW teljesítményű TSI és a 66 kW teljesítményt felmutató TDI motorokhoz opcionálisan elérhető a kettős tengelykapcsolós sebességváltó (DSG). A motort álló helyzetben leállító Start/Stop rendszer pedig minden új generációs Ibiza modellhez rendelhető. Infotainment rendszerek legújabb generációja A legújabb generációs infotainment rendszerek integrált navigációs rendszerrel és érintőképernyős működéssel kerülnek az új Ibizába. Ezek a rendszerek képesek a DAB digitális rádióvételre illetve iPod készülékről vagy okostelefonról való zenelejátszásra az USB és Bluetooth csatlakozásnak köszönhetően. A MediaSystem Plus rendszernél már megjelenik az integrált hangvezérlés illetve az okostelefonokkal utazás közben való teljes összekapcsolódást lehetővé tevő MirrorLink technológia is. Az igazán erőteljes hangzásról az Ibizában az új SEAT Sound System gondoskodik. Hat hangszóró, egy tíz literes basszus doboz a csomagtartóban, egy további erősítő és a menürendszer egyénre szabható megoldásainak sora gondoskodik a zeneszeretők kényeztetéséről. Opcionálisan elérhető négy, az autó első és hátsó részén elhelyezett szenzor, amely parkolás közben folyamatos segítséget és visszajelzést nyújt, illetve hangjelzéssel és a kijelzőn keresztül vizuálisan is figyelmeztet a közeli akadályokra. Szintén az extrafelszereltség részeként rendelhető a tolatókamera is, amely a parkolást segíti a különböző segédvonalak kijelzőn való megjelenítésével. Ideális társ az aktív életmódhoz Az új Ibiza továbbra is három karosszériaváltozatban kapható, a kínálatot az ötajtós Ibiza, a háromajtós Ibiza SC (Sport Coupé) és az Ibiza ST (Sport Tourer) alkotja. Az Ibiza ST kombi karosszériás változata különösen jól kihasználható társ lehet kompakt méretei mellett. Sportos vonalvezetése ellenére igen nagyvonalú csomagteret kínál, mérete 430 és 1164 liter között alakítható. Az aktív kikapcsolódást kedvelők akár két kerékpárt is szállíthatnak benne, természetesen csak az első kerekek kiszerelése után. A belépő szintű Reference felszereltség is meggyőző kényelmi és biztonsági elemekkel hódít. A következő Style felszereltségi szint pedig az alapfelszereltség részeként kínálja többek között a légkondícionáló berendezést és a színes érintőképernyőt is. Az Ibiza FR pedig az autó első és hátsó részének jellegzetes dizájnjával és egyedi könnyűfém keréktárcsáival semmi mással össze nem téveszthető jelenség. Az új Ibiza a színválaszték, a felszereltség és a kiegészítők széles kínálatának köszönhetően minden eddiginél tökéletesebben összhangba hozható az egyéni preferenciákkal, az ügyfelek saját stílusával.  
Címkék: 

Hamilton a csapat hibájából bukta a győzelmet Monacóban

2015.05.24.
A Monacói Nagydíj 78 köréből az első 64-ben úgy tűnt, a pole pozícióból rajtolt Lewis Hamilton sima rajt-cél győzelmet arat majd. A kétszeres világbajnok jól kapta el a rajtot, és utána megnyugtató előnyt autózott ki Nico Rosberg és Sebastian Vettel előtt. A verseny akkor vett meglepő fordulatot, amikor Max Verstappen a 64. kör első kanyarjában, a Sainte Devote előtt hátulról belerohant a kopott gumijai miatt meglehetősen korán fékező Romain Grosjean Lotusába. Verstappen Toro Rossója nagy sebességgel fúródott a Tec-pro energiaelnyelő anyagból épített falba, de szerencsére nem sérült meg a balesetben. Mind a két autó azonnal kiesett, és a mentési munkák miatt beküldték a biztonsági autót a szervezők. Hamiltonnak ekkor már 21 másodperc volt az előnye Rosberggel szemben, talán ezért gondolta úgy a csapat, hogy ebbe az előnybe belefér egy előre nem tervezett, második kerékcsere. A britet behívták a bokszba, de amikor visszatért a pályára, pont Rosberg és Vettel mögé érkezett. A német csak centikkel szelte át előtt a második biztonsági autós vonalat, de ez már azt jelentette, hogy megtarthatta a második pozícióját. Pedig Hamilton komolyan támadta őt a biztonsági autó mögött, amit csak azért engedhetett meg magának – az előzési tilalom ellenére – mert azt hitte, ő haladt át előbb azon a bizonyos vonalon. Vettel azonban megtartotta a pozícióját, bár tudta, hogy az újraindítást követően nem lesz könnyű dolga, ha a kihűlt lágy gumikon maga mögött akarja tartani a friss szuperlágy gumikkal támadó britet.   A versenyből már csak kilenc kör volt hátra, amikor a biztonsági autó elhagyta a pályát. Hamilton keményen támadta Vettel szemmel láthatóan lassabb Ferrariját, de előzésre nem volt lehetősége a szűk pályán. Sőt, az utolsó két körben már Daniel Ricciardót is figyelnie kellett a tükörben, aki szintén szuperlágy gumikkal remek tempóban közeledett hozzá. A leintésig még nem változott az élmezőny sorrendje, egyedül Ricciardo adta vissza sportszerűen a negyedik helyet csapattársának, aki pár körrel korábban engedte el őt, hogy támadhassa Hamiltont. Daniil Kvyat ezzel pályafutása legjobb eredményét érte el. A fiatal orosz a rajtnál tudta megelőzni csapattársát, és a csapatutasítás érkezéséig maga mögött is tudta tartani. Ricciardo sokáig az ötödik helyen haladt, de Kimi Räikkönen a jókor végrehajtott kerékcserének köszönhetően meg tudta őt előzni a bokszban. Az ausztrál a vége előtt pár körrel előzte vissza a finnt, nem túl sportszerűen, kissé megpöckölve a Ferrari hátulját. Ezért nem kapott büntetést, a sportfelügyelők sima versenybalesetnek minősítették az esetet. A rajtnál nagy tülekedés alakult ki az első kanyarban a középmezőnyben, Fernando Alonso McLarenje például Nico Hülkenberg Force Indiájával akadt össze, ami miatt a németnek letört az első szárnya és véget is ért a futama, a spanyolt meg később 5 másodperces büntetésre ítélték. A McLaren javuló formáját mutatja, hogy még ezzel együtt is pontszerző helyen haladt Alonso, de ezúttal sem tudott célba érni egy műszaki hiba miatt: a kocsija váltóprobléma miatt állt meg az egyes kanyarban a verseny felénél. Csapattársa, Jenson Button viszont remekül vezetve megszerezte a wokingi istálló első idei pontjait, mivel a nyolcadik helyen ért célba. Remek versenyt futott a gyenge Force Indiával a hetedik helyen befutó Sergio Pérez, de dicséret illeti a szintén pontszerző két újoncot, Felipe Nasrt (Sauber) és Carlos Sainz-ot (Toro Rosso) is. „Nem tudom elmondani, hogy érzem magam jelenleg, ezért meg sem próbálom. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem is emlékszem. Az embernek meg kell bíznia a csapatában. Láttam a kivetítőket, és úgy tűnt, mintha Nico is kereket cserélt volna. Azt hittem, minden srác, aki mögöttem volt, kiállt már a bokszba, feltételeztem, hogy szuperlágy gumit kaptak, és ezért nekem is ki kellett jönnöm, hogy ne legyek a keményebb gumin támadható. Kijöttem magabiztosan a bokszba, mert azt hittem, a többiek is így tettek” – nyilatkozta a verseny után Hamilton. „Ez a verseny közel áll a szívemhez évek óta. Remek érzés volt itt versenyezni, olyan jó volt a tempóm. Nem is kellett túl keményen nyomnom a gázt, akár kétszer ekkora előnyt is ki tudtam volna autózni az élen. Ennek a tempónak köszönhetően egyszer vissza fogok jönni, és harcolni a győzelemért – most másra nem is tudok gondolni” – tette hozzá a rendkívül csalódott brit, akinek ezzel a vereséggel 20-ról 10 pontra csökkent az előnye a pontversenyben Rosberggel szemben. Eredmények: 1 Nico Rosberg Mercedes 78 1óra49p18.420mp 2 Sebastian Vettel Ferrari 78 -8'01.379 3 Lewis Hamilton Mercedes 78 -7'59.812 4 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 78 -7'53.900 5 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 78 -7'52.257 6 Kimi Räikkonen Ferrari 78 -7'51.519 7 Sergio Pérez Force India/Mercedes 78 -7'50.852 8 Jenson Button McLaren/Honda 78 -7'49.802 9 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 78 -7'42.245 10 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 78 -7'40.809 11 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 78 -7'39.633 12 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 78 -7'37.450 13 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 78 -7'34.706 14 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 78 -7'20.076 15 Felipe Massa Williams/Mercedes 77 1 kör h. 16 Roberto Merhi Marussia/Ferrari   2 kör h. 17 Will Stevens Marussia/Ferrari   2 kör h. - Max Verstappen Toro Rosso/Renault   ütközés - Fernando Alonso McLaren/Honda   ütközés - Pastor Maldonado Lotus/Mercedes   ütközés Egyéni világbajnokság:       1 Lewis Hamilton 126 pont 2 Nico Rosberg 116 3 Sebastian Vettel 98 4 Kimi Räikkonen 60 5 Valtteri Bottas 42 6 Felipe Massa 39 7 Daniel Ricciardo 35 8 Daniil Kvyat 17 9 Felipe Nasr 16 10 Romain Grosjean 16 11 Sergio Pérez 11 12 Carlos Sainz 9 13 Nico Hülkenberg 6 14 Max Verstappen 6 15 Marcus Ericsson 5 16 Jenson Button 4 17 Fernando Alonso 0 18 Roberto Merhi 0 19 Will Stevens 0 20 Pastor Maldonado 0 Konstruktőri világbajnokság:       1 Mercedes 242 pont 2 Ferrari 158 3 Williams/Mercedes 81 4 Red Bull/Renault 52 5 Sauber/Ferrari 21 6 Force India/Mercedes 17 7 Lotus/Mercedes 16 8 Toro Rosso/Renault 15 9 McLaren/Honda 4 10 Marussia/Ferrari 0  

Sikeresen taktikázott a SZEnergy csapat Rotterdamban

2015.05.24.
A kategória egyetlen magyar csapata, a győri Széchenyi Egyetem SZEnergy csapata azonban sikeresen taktikázott a kedvezőtlen időjárás ellenére is, és az első mért futamon 157,8 kilométert tudott megtenni egyetlen kWh energiával. „Mivel a mi akkumulátoros autónkon napelemes segédtöltések is vannak, nekünk nagyon nem kedvezett a mai időjárás. A szabályzat szerint a fogyasztás legfeljebb 20%-ába beszámítható a napelemek energiája, ezt viszont az első versenykör során nem tudtuk megfelelően kihasználni. Van viszont még három dobásunk a verseny végéig, és bízunk benne, hogy több napsütés mellett még tovább tudjuk javítani ezt az eredményt” foglalta össze az első versenytapasztalatokat Pup Dániel, a SZEnergy csapat vezetője. A SHELL ECO-MARATHONRÓL A Shell Eco-marathon egy egyedülálló nemzetközi verseny, amelyben diákok kísérleteznek újabb és újabb energiahatékonysági technológiákkal, amelyek a közúti közlekedésben alkalmazhatók. A rendezvény lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy saját tervezésű és építésű járműveket teszteljenek. A megmérettetés célja, hogy tudományos és mérnöki pálya választására inspirálja a fiatalokat. A verseny innovatív, problémamegoldó és kreatív gondolkodást valamint együttműködést igényel. Ez egy különleges, személyesen megtapasztalt élmény, amellyel értékes képességekre és tudásra tehetnek szert a résztvevők. A Shell Eco-marathon a Shell Energy Lab-bel és a Powering Progress Together fórummal együtt látogatók ezreit vonzza évről évre és így fontos szerepet vállal a jövő energiájával és mobilitási kérdéseivel kapcsolatos párbeszédben. A Shell Eco-marathon Europe-ra 30 ország, 16 és 25 év közötti diákjai érkeznek, hogy összemérjék tudásukat. A verseny győztese az, aki az autó tervezésének és a felhasznált technológiának köszönhetően a legnagyobb távot teszi meg 1 kWh energiával vagy 1 liter üzemanyaggal. Azzal, hogy a Shell a rendezvény helyszínének Rotterdamot választotta a versenyhez remekül illeszkedő városi pályával, közelebb hozza a nézőkhöz az Eco-marathont. A Shell Eco-marathon Europe kézzel fogható bizonyítéka a Shell elkötelezettségének amellett, hogy felelős módon találjon választ a világ növekvő energiaigényére és bemutassa az együttműködés fontosságát azáltal, hogy találkozási fórumot biztosít a diákok, a partnerek és a nyilvánosság számára. A Shell Eco-marathon Europe 2015. május 21. és 24. között ünnepli harmincadik évfordulóját, s már negyedik alkalommal nyitja meg kapuit Rotterdamban. A rendezvény helyszínén számos kísérőprogram várja az inspirációra vágyó európaiakat, akik érdeklődnek a jövő energiái és technológiái iránt, amelyek választ jelenthetnek a jövő kihívásaira. A Shell Eco-marathon egy globális kezdeményezés, amelynek hasonló rendezvénye van az Egyesült Államokban és Ázsiában is: a Shell Eco-marathon Americast április 9. és 12. között Detroitban, a Shell Eco-marathon Asiat pedig február 26. és március 1. között a Fülöp-szigeteki Manilában rendezték meg. 

Mercedes CLA 45 AMG Shooting Brake

2015.05.24.

Az új kecskeméti Mercedes, a CLA Shooting Brake kombi hasonlóan látványos, mint a négyajtós CLA, viszont sokkal nagyobb használati értéket kínál a megnövelt csomagtartóval és a tágasabb utastérrel. A 360 lóerős AMG sportverzió ráadásul maradandó vezetési élményt kínál, még rossz tapadási viszonyok mellett is.

Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója