Formula 2-es motorcsónak világbajnoki futam a hétvégén Dunaújvárosban

2014.05.13.
A dunaújvárosi futam az első az öt versenyből álló idei Formula 2-es sorozatban. A magyarországi viadal után két olasz futam következik: június végén Brindisiben, szeptember végén pedig Comóban rendeznek versenyt. A december elején sorra kerülő negyedik futam helyszínéről még nem döntöttek, az viszont biztos, hogy a dél-afrikai Sasolburgban zárul a széria az év végén.    Sándor Péter, a dunaújvárosi versenyt rendező Magyar Motorcsónak Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a viadalt ezúttal is a hagyományos helyszínen, a Kikötői-öbölben tartják meg. A pilóták számára 1600 méteres pályát jelölnek ki, ezen kell majd 40 kört megtenniük a vasárnap 15 órakor kezdődő magyar nagydíjon.Az elnök elmondta, hogy a Formula 2-es géposztály mezőnye az egyik legnépesebbnek számít, a dunaújvárosi versenyre 8 országból már 23 nevezés érkezett. A sorozatban egyetlen magyarként a dunaújvárosi Cserni Béla indul. A többszörös világ- és Európa-bajnok motorcsónakos a Formula 2 tavalyi szezonját az összetett 20. helyen zárta, az Azerbajdzsánban rendezett futamon sikerült pontot szereznie.A vasárnapi futamon 20 motorcsónakos állhat rajthoz, az indulás jogát a versenyzők a három szombati időmérő edzésen szerezhetik meg.Látványos eleme a Formula 2-es viadaloknak a futamot megelőző napon a kieséses rendszerű verseny, amikor az időmérők után a leggyorsabb 16 versenyző vív párharcot. Két kört tesznek meg a párok, a gyorsabb továbbjut. A két leggyorsabb hajó szombat délután találkozik a döntőben.Sándor Péter kiemelte, hogy a Formula 2-es magyar nagydíj előtt rendezik meg vasárnap a jet-skizők nemzetközi Pentele Kupáját, amelyen több világ- és Európa-bajnok magyar versenyzőt is láthat a közönség, emellett flyboard bemutató is színesíti a programot.            A program:            Május 17., szombat:10.00-11.30 szabadedzés13.00-14.15 kvalifikációs futamok15.30-17.00 kieséses párosverseny            Május 18., vasárnap:10.00-11.45 szabadedzés12.00-14.00 jet-ski versenyek és flyboard bemutató14.30 ünnepélyes felvezető kör15.00 Formula 2 világbajnoki futamMTI
Címkék: 

Közlekedők figyelem: Viharos szelet és sok esőt hoznak a fagyosszentek

2014.05.13.
Zala megyében jelenleg is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a várható sok eső miatt. Itt 24 óra alatt több mint 20 milliméter csapadék hullhat. A meteorológiai szolgálat azt írta: a délnyugati határ közelében egy-egy zivatar is kialakulhat átmeneti szélerősödés és jégeső kíséretében.Útra dőlt fák nehezíthetik a közlekedést.Szerdára már nyolc megyére adtak ki figyelmeztetést a várható viharos erősségű szél miatt. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye területén a legerősebb széllökések akár az óránkénti 70 kilométert is meghaladhatják.Mint a meteorológiai szolgálat kiemelte: Pongrác, Szervác és Bonifác napja - május 12-14. - összekapcsolódott a tavaszi fagyokkal. Ebben az évben fagy még a talaj közelben sem valószínű, de sokfelé jelentős mennyiségű csapadék és viharos szél várható.A hét közepén ciklon helyeződik a Kárpát-medence fölé. Természetesen még mindig van még némi bizonytalanság az előrejelzésben, elképzelhető, hogy egyik nap erősebb az előrejelzett szél, és a csapadékmennyiségek is némileg módosulnak napról-napra, de - mint kiemelték - "az nagy valószínűséggel állítható", hogy viharos szél és országszerte eső, zápor várható.Szerdától szombatig a Dunántúlon gyakran lesz viharos a szél. A legerősebb széllökések csütörtökön lehetnek, ekkor akár az óránkénti 100 kilométernél erősebb széllökések is lehetnek. A legtöbb csapadék szerda estétől szombat délig hullik majd. A jelenlegi számítások szerint összesen 25-60 milliméter körül alakul a lehulló csapadék mennyisége.
Címkék: 

A becsült díj feléért biztosítja a belügyi autókat az Allianz

2014.05.12.
Az Országos Rendőr-főkapitányság által kiírt nyílt közbeszerzésre négy ajánlat érkezett és a legolcsóbb nyert.Ajánlatot tett még az UNIQA, a Groupama Garancia és a Generali biztosító is.A kiírás 10 ezer - plusz 40 százalék - gépjárműre szólt, a biztosítás időtartamát és az egyéb feltételeket a megvásárolható dokumentáció tartalmazta.A biztosítás a büntetésvégrehajtási intézetek, a katasztrófavédelem, a vízügy és a rendőrkapitányságok járműveire is vonatkozik.

Motorlopás! UKR-888 Malaguti 125 ccm

2014.05.12.
Lopott motor a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:UKR-888-Gyártmány:MALAGUTI-Típus:BLOG 125-Kivitel:ROBOGÓ-Gyártási év:2011-Motorszám:MALAGUTI03001135-Alvázszám:ZJM89010289002901-Szín:gyöngyfehér-Lopás időpontja:2014 május 12-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:V.-Utca, házszám:Október 6. utca 8.-Megjegyzés:A motor egyedi gyöngyház fehér színű, fekete plexivel. ilyen típusból 5-10 darab van Magyarországon.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.641797945907892.1073742986.423534077734281/641797955907891/?type=3&theater

Autólopás! LKT-729 Peugeot 308 SW

2014.05.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LKT-729-Gyártmány:Peugeot-Típus:308 SW-Gyártási év:2008-Szín:bordó-Lopás időpontja:2014 május 12-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Viador utca 5-7.-Megjegyzés:Megtalálónak 100 ezer forint jutalom.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.641796875907999.1073742985.423534077734281/641796952574658/?type=3&theater

Autólopás! KWL-476 Suzuki Ignis

2014.05.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KWL-476-Gyártmány:Suzuki-Típus:Ignis-Gyártási év:2007-Motorszám:M13A8032700-Alvázszám:TSMMHX51S0029S787-Szín:kék-Lopás időpontja:2014 május 6-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XXI.-Utca, házszám:Völgy utca-Megjegyzés:2014.05.06 reggelre tünt el. Bal hátulján képen is látható sérülésnyomok vannak.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.641320785955608.1073742984.423534077734281/641320799288940/?type=3&theater

Autólopás! MMZ-025 VW Sharan

2014.05.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MMZ-025-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Sharan-Gyártási év:2011-Szín:ezüstszürke-Lopás időpontja:2014 május 10-Lopás helyszíne - város:Budapest XVII-Kerület:XVII.-Utca, házszám:Újlak utca 7.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.641319719289048.1073742983.423534077734281/641319735955713/?type=3&theater

Autólopás! JUM-688 Suzuki Ignis - kék

2014.05.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JUM-688-Gyártmány:Suzuki-Típus:Ignis-Gyártási év:2005-Motorszám:M15A1060319-Alvázszám:TSMMHX81S00189623-Szín:kék-Lopás időpontja:2014 május 9-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Hűvösvölgyi út 3/5 Akadémia parkolóhttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.641318309289189.1073742981.423534077734281/641318315955855/?type=3&theater

Dr. Knáb Erzsébet: az Audi-konszern egyetlen női menedzsere

2014.05.12.
- Január elejétől a történelem során először egy nő vezeti a General Motorst, s azóta igencsak ráirányult a figyelem a nők és menedzsment témára. Ön nem csak a győri Audi ügyvezetői között az egyetlen hölgy, hanem a teljes Audi-konszernben is. Ennyire férfias iparág az autóipar?- Örültem, amikor a GM élére egy nőt neveztek ki. Üzenet értéke volt, hogy a nők alapvetően egy férfias iparágban is megállják a helyüket. Az autóiparra ugyanis valóban az a jellemző, hogy sokkal magasabb a férfiak aránya. Mi stratégiai célként fogalmaztuk meg a nők foglalkoztatottságát, hiszen bizonyított, hogy a hölgyek magas hatékonysággal, precíz munkára képesek, s vállalatunknál is nélkülözhetetlenek. Ez egészül ki a női intuícióval, a más fajta látásmóddal, s ez például a döntés előkészítésben nagyon hasznos lehet. Úgy gondolom, eljött a világban az ideje annak, amikor a nők meghatározó szerepet tudnak felvállalni. Gondoljunk csak Németországra, amelynek kancellárja egy nő. Ez régebben elképzelhetetlen volt.Dr. Knáb Erzsébet  Fotó: O. Jakócs Péter- Térjünk vissza önhöz. Hogyan vezetett az útja a személyügyekért felelős ügyvezető igazgatói posztra pontosan egy évvel ezelőtt?- Talán a véletlen műve, hogy én vagyok az Audi-konszernben legfelső szinten az egyedüli női vezető. Látszólag távoli területről kerültem ide, hiszen korábban nyelvészettel, oktatással foglalkoztam. A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának főigazgatójaként azonban az elmúlt tizenhét évben döntően menedzsment feladatokat végeztem, szervezetet kellett építeni, fejleszteni, stratégiákat alkotni, kommunikálni hazai és nemzetközi színtéren. Vagyis mostani munkámban támaszkodhattam a korábban megszerzett tapasztalataimra. Most is emberekkel foglalkozom, mint korábban, embereket  motiválok, mint korábban, embereket kell meggyőznöm egy út helyességéről vagy helytelenségéről. A különbség abban fogható meg, hogy korábbi pozíciómban szellemi terméket állítottunk elő, itt pedig tárgyiasul a termék, autókban és motorokban.- Jó dolog egyetlen nőként a menedzsmentben dolgozni? Kényeztetik férfi kollégái?Nő egy férfias iparágban. Balra Martin Winterkorn VW-főnök, jobbra Axel Schifferer, a győri Audi pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója.- Ugyan nem mondták, de biztosan meglepődtek, hogy egyszerre csak itt lett köztük egy nő, s talán óvatosság is volt bennük. De a hétköznapokban együtt kell működni, együtt kell dolgozni, csak az eredmény számít. Kényeztetés nincs, korrekt együttműködés viszont van. Amikor problémát oldunk meg, nincs férfi és nincs nő, csapatként működünk, amelyet a kölcsönös tisztelet jellemez.Dr. Knáb Erzsébet (56) Nemesnádudvaron látta meg a napvilágot, s a gyermekkora is oda köti. A középiskolás éveket Baján töltötte, majd a németországi Greifswald egyetemére került. Germanisztika-történelem szakos diplomával a zsebében tért haza Magyarországra. Abban a középiskolában lett kezdő tanár, ahol maga is koptatta a padokat diákként. Tanári karrierje az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen épült tovább, s ahogy fogalmaz: „ekkor még azt gondoltam tudós-tanár lesz belőlem.” Ezt tovább erősítette, hogy a Pécsi Tudományegyetemen is oktatott, 1994-ben azonban az élete váratlan fordulatot vett azzal, hogy a magyar és német kormány megállapodott abban, a magyarországi németeknek létrehoznak egy központot. Ennek vezetésére kérték fel dr. Knáb Erzsébetet, s rövid gondolkodás után eldőlt, élete további részét nem az oktatás-kutatás, sokkal inkább a menedzseri munka tölti ki. Irányításával német iskolák jöttek létre Baján kívül Kecskeméten és Győrben. A jövő hónapban elkezdődik a győri német iskola sok milliárdos beruházása, ami gazdagítani fogja a város iskolaügyét – mondja dr. Knáb Erzsébet, s büszkén említi azt, hogy a világban működő német iskolák világtérképére már Győr is felkerült 142.-ként.  Olvasás, utazás – ezeket említi, amikor kevés szabadidejének felhasználását firtatjuk, jelezve egyúttal azt is, az Audi nagy családja mellett a legértékesebb, amikor idejét családjával, férjével, fiával és édesanyjával töltheti.- Hadd utaljak vissza egy nyilatkozatára. Márciusban, az Audi AG ingolstadti éves sajtótájékoztatóján mondta, hogy az új járműgyárban meghirdetett háromezer állásra negyven ezren jelentkeztek. Meghökkentő adat. Miért akar ilyen sok ember a győri Audiban dolgozni?- Ez számunkra is megdöbbentő volt. Évek óta egyre többen jelentkeznek hozzánk. A sok itt dolgozni akaró ember ékes bizonyítéka annak, miért nyertük el hatodszor a Magyarország legvonzóbb munkaadója címet. A munkatársaink, akik nálunk dolgoznak, biztonságban érezhetik magukat. Mind anyagilag, mind erkölcsileg.  Akik karriert akarnak építeni, a világ bármely részén kipróbálhatják magukat a Volkswagen konszern gyáraiban Kínától Mexikóig, s az ott megszerezett tudással visszatérhetnek és magasabb fokra léphetnek.- Az Audi-bérek jóval meghaladják a magyar átlagot. Milyen béren kívüli juttatásokat kapnak a dolgozóik?Minden évben, meghatározzuk  a 13 havi fizetésen túlmenően a prémium mértékét, ami a vállalat eredményétől függ, ez átlagosan elérheti másfél-két havi fizetés összegét, valamint  béren kívüli juttatásokat biztosítunk.  Munkatársaink az idén például használhatják többi között lakáshitelek törlesztésére, utazási támogatásra, iskola felszerelések vásárlására. A munkatársi gépjármű program keretében A3-as limuzinokat bocsátunk a munkatársak rendelkezésére egy-egy évre, s a béren kívüli juttatásból kedvezményesen fizethetik a havi használati díjat. Magyarán nem kell autót vásárolniuk, hanem használatra kedvezően kapnak autókat.- Miközben negyven ezren szeretnének itt dolgozni, bizonyos szakmákból nem találnak megfelelő szakembereket. Mit tudnak tenni? Az egyetemmel és szakiskolákkal kialakított szoros kapcsolattal a magyar képzési rendszer tehetetlenségét próbálják áthidalni?Az Audi járműgyára: háromezer állásra negyvenezren jelentkeztek. Fotó: Audi- Az utóbbi néhány évben sok minden történt a közoktatásban és a felsőoktatásban. A duális képzés sikeréhez együttműködő partnerekre találtunk. Győrben három szakiskolával működünk együtt, van egy nagyon jól felszerelt képzési központunk. A szakmunkások kilencven százalékából munkatárs lesz, a maradék tíz százalék fele csak a diploma megszerzése után csatlakozik hozzánk. A gyakorlati képzés aránya jelenleg negyven százalék, bízom abban, hogy ez tovább emelkedik, s az új kormány felállása után egyeztetéseket folytatunk ennek érdekében. Ugyanez a helyzet a felsőoktatásban is. Európában egyedülálló, ahogy a győri Széchenyi István Egyetemmel intézményesítettük az együttműködést, s létre jött az Audi tanszékcsoport négy tanszékkel. Ezek a belső égésű motorok tanszéke, a járműgyártás, az anyagtudomány és a járműfejlesztés tanszékek. Most dolgozunk az ötödik tanszék kialakításán, ami a menedzsment tanszék lesz. Ha ez meglesz, akkor sem fogunk leállni, s biztos vagyok abban, hogy előbb vagy utóbb a logisztika területén is megszületik az intézményes együttműködés. Az eredmények is  látszanak. Az 1450 mérnökünk közül több mint hatszázhatvanan a győri egyetemről érkeztek. A Széchenyi egyetem mellett a másik legfontosabb partnerünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, innen több mint kétszáz végzős érkezett az Audihoz. Az Audi Hungariának fontos,  hogy a győri egyetem legyen az a regionális központ, amely a képzés, a kutatás és innováció központja. Az egyetemmel együtt létre akarunk hozni egy innovációs technológiai központot, amelyet európai uniós források bevonásával a kormányzattal való együttműködésben tudunk elképzelni. Ez egyedül álló és példa értékű lehetne Magyarországon.Dr. Knáb Erzsébet Thomas Sigivel (balra), az Audi AG HR-vezetőjével, dr. Szekeres Tamással, a Széchenyi-egyetem korábbi, dr. Földesi Péterrel, az egyetem jelenlegi rektorával, valamint Hanula Barnával, a Bugatti Veyron 1001 lóerős motorjának fejlesztőjével. dr. Knáb Erzsébet, a győri Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Jobbra Hanula Barna, a Bugatti Veyron ezer lóerős motorjának megalkotója, mellette dr. Földesi Péter, a jelenlegi rektor. - See more at: http://www.autoszektor.hu/hu/content/sigi-az-audinak-jelenleg-nincsenek-b%C5%91v%C3%ADt%C3%A9si-tervei-gy%C5%91rben#sthash.xyD4Ydeb.dpufdr. Knáb Erzsébet, a győri Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Jobbra Hanula Barna, a Bugatti Veyron ezer lóerős motorjának megalkotója, mellette dr. Földesi Péter, a jelenlegi rektor. - See more at: http://www.autoszektor.hu/hu/content/sigi-az-audinak-jelenleg-nincsenek-b%C5%91v%C3%ADt%C3%A9si-tervei-gy%C5%91rben#sthash.xyD4Ydeb.dpuf- Azon a napon készül az interjú, amikor az Audi újabb három évvel meghosszabbította a győri labdarúgókkal a támogatási szerződést. Miért fontos önöknek a sport, a kultúra az oktatás támogatása Győrben?- Az Audi Győrben otthon van. Mi itt vagyunk otthon. Ahol az ember otthon érzi magát, kötelessége mindent megtenni azért a közösségért, ahová tartozik, s ahol otthon érzi magát. Ez olyan kötelezettség, ami anyagi hozzájárulás, emberi hozzájárulás és hitvallás is. Az oktatás, kultúra sport és tudomány mellett kiemelten támogatjuk az egészségügyet, a jövőben ezt még intenzívebbé tesszük. Senki sem lehet nagy, sikeres, ha nem figyel másokra, ha nincs benne alázat.   

Alessandro Zanardi hivatalosan is a BMW márkanagykövete lett

2014.05.12.
A 47 éves pilóta számtalan rajongója példaképe, aki azután, hogy 2001-ben egy súlyos balesetben mindkét lábát elvesztette, töretlen lendülettel tért vissza a versenysportba, ahol egy trófeákkal tarkított, elképesztő új karriert épített fel.Mindössze két évvel szörnyű versenybalesete után Alex Zanardi speciálisan átalakított BMW versenyautók volánja mögött tért vissza a versenysportba, majd a ROAL Motorsport pilótájaként négy WTCC-futamon intették le győztesként. Az olasz versenyző 2005 és 2009 között több mint száz futamon állt rajthoz a túraautó-világbajnokságban. Utolsó szezonja alatt Zanardi kézihajtású kerékpárosként elindította második karrierjét is, amelyben élete egyik legnagyobb álmát váltotta valóra, amikor 2012-ben részt vett a londoni paralimpián. A bolognai versenyző hatalmas diadalt aratott a világjátékokon, ahol két arany- és egy ezüstérmet akasztottak a nyakába. Végül 2014-ben ünnepelte hivatalos visszatérését az autóversenyzés élvonalába: Alex Zanardi a ROAL Motorsport csapat tagjaként, a BMW színeiben, egy speciálisan átalakított BMW Z4 GT3 volánja mögött versenyez a Blancpain GT Sprint sorozatban.„Csodálatos érzés, hogy Alessandro-t a BMW márkanagyköveteként köszönthetjük” – mondta Ian Robertson, a BMW igazgatótanácsának értékesítésért és marketingért felelős tagja. „Rajongói számára ő nem csupán egy nagyszerű versenyző, hanem egy igazi példakép is, aki rendkívüli akaraterejével és pozitív hozzáállásával megmutatta, hogy minden akadály leküzdhető. Alex Zanardi egy vérbeli, örök bajnok, a versenypályán és azon kívül is, s mint ilyen, a BMW tökéletes nemzetközi márkanagykövete” – nyilatkozta Ian Robertson.„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a BMW márkanagykövete lehetek” – fogalmazott Zanardi. „A BMW a második családom, akivel az elmúlt évek során nem csupán nagyszerű munkát végeztünk a versenypályán, de közeli barátok is lettünk. Nagyszerű érzés a BMW pilótájaként visszatérni a versenysportba, és a tény, hogy ezt a legendás márkát ezentúl nagykövetként is képviselhetem, egyszerűen fantasztikus. Sokat jelent nekem ez a bizalom. Már alig várom, hogy képviselhessem a márkát, szerte a világban” – tette hozzá a 47 éves versenyző, aki márkanagykövetként a BMW számos rendezvényén személyesen képviseli majd a márkát, illetve a BMW munkatársainak és vezetőségének szervezett belső eseményeken is részt vesz majd a jövőben.Alex Zanardi a hétvégén ismét versenyautóba ül a Blancpain GT Sprint sorozat következő versenyén, aminek a nagy-britanniai Kent megyében található Brands Hatch aszfaltcsík ad otthont. A szigetország ezen megyéje különösen kedves az olasz pilóta szívének, hiszen a 2012-es paralimpiai játékokon itt szerezte meg két arany- és egy ezüstérmét.Alex Zanardi, a fenomén és a példaképAlex Zanardi egészen különleges ember. Amikor mindenki azt hinné, hogy a maximumot is elérte a kitűzött cél szerint, nemes egyszerűséggel újabb kihívás után néz, amit kivételes lelkesedésével újfent túlteljesít. Amióta 2001-ben Németországban, a lausitzi Eurospeedway versenypályán történt balesetben elvesztette mindkét lábát, Zanardi számos sorstársának új reményt adott. „Az a célom, hogy bebizonyítsam, a mozgássérült emberek előtt sincsenek leküzdhetetlen akadályok” – fogalmazott tömören a kétszeres ChampCar bajnok és a korábbi Formula-1 versenyző.Szörnyűséges versenybalesete után kevesen hittek benne, hogy az olasz pilóta valaha is újra versenyautóba ül, sziklaszilárd eltökéltségének és óriási életenergiájának köszönhetően azonban Zanardi megtalálta a versenysportba visszavezető utat. Két esztendővel azután, hogy mindkét lábát elvesztette, 2003-ban az egész motorsport tátott szájjal nézte, amikor az európai túraautó-bajnokság záró futamán, Monzában egy speciálisan átalakított BMW 320i versenyautóval rajthoz állt. A hazai közönség éljenzése meghozta Zanardi „étvágyát”, és a következő évben már egy teljes szezont végigversenyzett az európai túraautó-bajnokságban, amit 2005 és 2009 között a túraautó-világbajnokság követett a ROAL Motorsport versenyzőjeként.A versenyzés öröme azonban nem elégítette ki maradéktalanul a bolognai pilótát, aki szíve mélyén futamgyőzelmekre vágyott. És Zanardi megcsinálta! 2005. augusztus 28-án, a németországi Oschersleben versenypályáján Alex Zanardi lett az első ember a versenysport történetében, aki mozgássérültként világbajnoki futamon győzelmet aratott. A szenzációs győzelmet egy évvel később egy újabb követte Isztambulban, majd 2008-ban, a WTCC Brno-i futamán, miután megszerezte WTCC-pályafutása első pole pozícióját, rajt-cél győzelmét követően ismét a dobogó legfelső fokán ünnepelték a legendás pilótát. Alex Zanardi 2009-ben újfent diadalmaskodott Brno-ban, ezzel megszerezve negyedik futamgyőzelmét a túraautó-világbajnokságban.A 47 esztendős pilóta a Formula-1 történelmében is maradandót alkotott. Amikor 2006. november 25-én, a „száguldó cirkusz” valenciai futamán Alex Zanardi a BMW Sauber F1 csapat versenyautójával körözött a pályán, a rajongók, a média és a motorsport képviselői egy emberként döbbentek rá, hogy versenytörténelmi pillanat részesei: Zanardi lett az első mozgássérült ember a versenysport történetében, aki Formula-1-es versenyautót vezetett. Ezután már senki sem lepődött meg azon, hogy az olasz pilóta körről körre egyre jobb időt autózott a spanyol aszfaltcsíkon.Óriási ambíciója igazi példaképpé emeli Zanardit, akinek története túlmutat az autóversenyzés világán. Kézihajtású kerékpárosként felépített egy második karriert és a sportág egyik ünnepelt sztárja lett, mi több, a világ egyik legjobb és legsikeresebb sportolója. Eddigi legelőkelőbb helyezéseit a 2012-es paralimpián szerezte, ahonnan két arany- és egy ezüstéremmel tért haza. London után 2013 szeptemberében is Zanardi lett a sportág legjobbja: a Kanadában megrendezett világbajnokságon a kézihajtású kerékpárosok világbajnokává koronázták. Jövő augusztusban, az egyesült államokbeli Greenville-ben Alex azt tervezi, megvédi címét.A BMW Motorsport egy különleges DTM-teszttel jutalmazta az olasz pilótát a londoni „aranyeső” után. 2012. november 8-án Zanardi egy arany fényezésű BMW M3 DTM versenyautóval gurulhatott ki a Nürburgringre, ahol a legendás pilóta egyhamar verseny üzemmódba kapcsolt: a harminckét kör mindegyikében egyre jobb és jobb köridőket autózott.Alex Zanardi 2014-ben tért vissza a BMW versenyzőjeként a versenysport élvonalába, ahol a ROAL Motorsport színeiben versenyez a Blancpain GT Sprint sorozatban, vágyai pedig mit sem változtak. „Az nem autóversenyző, aki utolsóként akar célba érni” – vallja az olasz pilóta. „Az a célom, hogy mindvégig az élbolyban autózzak, és talán még futamgyőzelem is elképzelhető. De elsősorban nem ezért vagyok itt. Sokkal fontosabb, hogy ez a széria és ez a szezon egy újabb kihívás, amivel lelkesedéssel és rajongással nézek szembe. Azért vagyok itt, hogy helytálljak, mert ez a lényeg” – mondja Alex Zanardi.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója