Megalakult a Német Üzleti Klub kecskeméti szekciója

2014.05.14.
A Deutscher Wirtschaftsklubnak a Magyarországon működő német tulajdonú helyi cégek, valamint a német kapcsolatokkal bíró magyar cégek képviselői a tagjai. A kecskeméti szekció a budapesti és a győri után alakult meg harmadikként kedden este a Mercedes-gyárban. Az új szekció megalakulásának nem titkolt célja, hogy hozzájáruljon a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez Kelet-Magyarországon. A Mercedes-gyárban kedden este tartott alakuló ülésen a leendő klubtagokat Thomas Geier, a kecskeméti Mercedes-gyár új igazgatója, és Dr. Arne Gober, a (DWC) elnöke köszöntötte. Majd Kecskemétről előadást tartott Szemereyné Pataki Klaudia, a város alpolgármestere - a Mercedes-gyárat pedig Ekkehard Philipp pénzügyi igazgató (MBMH) mutatta be. A főszereplők és a házigazdák Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, hogy rendkívül markáns és meghatározó a német érdekeltségű cégek jelenléte Kecskeméten. Ami egyébként régi keletű, hiszen 23-24 éves munka eredménye. Német tulajdonú, illetve német kapcsolatokkal bíró közepes méretű vállalkozásból már közel harminc működik a városban. Ráadásul ebben a viszonylag jelentős számú körben a kis és mikró méretű vállalkozások nincsenek is benne. A közel harminc cég 7 ezer munkavállalót foglalkoztat Kecskeméten, és a város iparűzési adójának 36 százalékát, 2.5 milliárd forintot ezek a vállalkozások adták 2013-ban. A lendületet pedig a német-magyar kapcsolatok további fejlődéséhez a Mercedes beruházás hozta. Ekkehard Philipp pénzügyi igazgató prezentációjának legérdekesebb része annak az adatnak a nyilvánosságra hozatala volt, hogy amikor a Mercedes az új gyár felépítésében gondolkodott, összesen 50 ország került képbe. Amikor pedig Magyarország mellet döntöttek, akkor 7 település volt „versenyben". Ezek közül győzött Kecskemét, amit a mai napig nem bántak meg a beruházók. Szemereyné Pataki Klaudia előadásaEkkehard Philipp azt is hangsúlyozta, hogy a CLA kizárólag Magyarországon készül és ezzel a típussal tört be a Mercedes az amerikai piacra. Úgy, hogy a kifogástalan árukhoz szokott amerikai vevők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a CLA nem Németországban, hanem Kecskeméten készül.

A magyar diákcsapatok Rotterdamban, Európa legnagyobb üzemanyag-hatékonysági versenyén

2014.05.14.
A Kandó Electric csapataA tavaly kategóriájában második helyezést elérő GAMF vett részt legelsőként a technikai vizsgálaton, és csapata a magyar diákok közül elsőként tegnap sikeresen átesett a szükséges  ellenőrzésen. Mivel a kecskemétiek tavaly és két éve is kiemelkedő, 2696 illetve 2367 kilométer/literes fogyasztást értek el, a technikai zsűri idén is nagy érdeklődéssel vizsgálta a kecskeméti főiskola diákjai által tervezett és épített különleges Megaméter IV. nevű járművet.Pollack Eco TeamNem sokkal később a másik kecskeméti csapat, a Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai is sikeresen átmentek a gépátvételen, majd az egyetlen magyar UrbanConcept járművel a győriek is sikerrel vették az első kihívást. Jelenleg a pécsi diákok és az Óbudai Egyetem csapata felkészíti járművét a hivatalos vizsgálatra, reményeik szerint hamarosan  ők is megkezdhetik első tesztkörüket.A GAMF csapatSZEnergy TeamAz Óbudai Egyetem csapata

Ötcsillagosra tört a Mercedes C-osztály

2014.05.14.
A Mercedes C-osztály az utasvédelemre 92 százalékot kapott. Utascellája stabil maradt a frontális ütközésnél, és kimagasló védelmet biztosított az utasoknak. Csak az oldalsó, póznával történt ütközésnél tárt fel gyengeséget a független szervezet, ekkor az utasok mellkasa kapott az átlagosnál nagyobb terhelést. Az ostorcsapás jellegű nyaksérüléstől jól óv az első fejtámla, a hátsó viszont csak átlagos védelmet biztosít. A C-osztály a gyalogosvédelemre 84 százalékos értékelést kapott. Némileg csalódás, hogy az aktív motorháztetővel (gázoláskor felpattan, hogy több hely legyen a közte és a motor között, így puhább felület jöjjön létre) ellátott autó csak 77 százalékot kapott a gyalogosvédelemre. Ez annak köszönhető, hogy a motorháztető első éle túl kemény, ami azért is érthetetlen, mivel a lökhárító kifejezetten gyalogosbarát kialakítású. Az asszisztens rendszerekre 70 százalékot kapott az autó, ami annak köszönhető, hogy sok rendszer csak felárért érhető el. Összeségében a Mercedes C-osztályt a maximális öt csillaggal díjazta a szervezet.A Hyundai i10 miniautó csak négy csillagot szerzett, ami kis csalódás lehet a koreai márkának. Utasvédelemre 79 százalékot kapott az autó, frontális ütközésnél a vezető mellkasa és a jobb lábszára kapott az átlagosnál nagyobb terhelést, de az utascella stabil maradt. Az oszloppal történő oldalütközésnél szerepelt rosszul az i10-es, ekkor az utasok mellkasánál nagy volt a sérülésveszély. Jól védtek az első fejtámlák jól az ostorcsapásos sérülés ellen, a hátsók viszont alig. A gyerekülésben ülő gyermekek végelmét 80 százalékosra értékelte az Euro NCAP. Jól sikerült a gyalogosgázolásos teszt, a Hyundai lökhárítója és motorházteteje is puhának bizonyult, egyedül a tető első élének két szélét és a tetőoszlopokat találták keménynek a vizsgálatot végzők. Erre a területre 71 százalékot kapott az autó, a biztonsági asszisztens rendszerekre pedig 56 százalékot.

Mercedesek szállták meg Zsámbékot

2014.05.14.
A 48 milliós SL 63 AMG volt a legdrágább kipróbálható autó, de nem a legerősebbKattintson a képre, galéria nyílik!Ismét Magyarországra érkezett a Mercedes-Benz Star Experience Roadshow amelyet a stuttgarti márka Európát bejáró gördülő autószalonjaként lehet a legjobban leírni. Zsámbékon a legújabb modelleket profi instruktorok segítségével, ellenőrzött körülmények között lehetett kipróbálni, emellett a márka a biztonságtechnikai újdonságaival is megismerkedtünk egy gyakorlati és egy elméleti órán. Az elsősorban ügyfelek számára rendezett programra évről évre meghívják a sajtó képviselőit is, hogy ízelítőt kapjanak a legújabb Mercedesek által nyújtott vezetési élményből. Sajnos a hangsúly ezúttal is az ízelítőn volt, mert a közel 50 résztvevő miatt minden autóra csak percek jutottak, néhány impressziót azonban így is lehetett szerezni róluk.A zsámbéki Driving Camp ideális helyszín volt a roadshow számáraA program a több oldalas felelősségvállalási nyilatkozatok kitöltésével kezdődött, valamint azzal, hogy a lelkünkre kötötték: a menetstabilizáló rendszert (ESP) egyik autóban sem szabad kikapcsolni. Persze teljesen érthető az óvatosság, hiszen a kipróbálható autók nagy része nyolcjegyű árcédulával rendelkezett, és több modellnél 3-assal, vagy 4-essel kezdődött az a bizonyos hosszú számsor. Nemcsak a kocsik ára, hanem a teljesítménye is tiszteletet parancsoló volt, hiszen ott volt a flottában a 360 lóerős A 45 AMG, a vele műszakilag egyező, kecskeméti gyártású CLA 45 AMG, a 422 lóerős SLK 55 AMG, az 585 lóerős E 63 AMG S, és az 537 lóerős SL 63 AMG is. Azonban nem a sportkocsik voltak az idei rendezvény főszereplői, hanem a legújabb modellek: az új C-osztály, a kompakt GLA szabadidő-autó, valamint a személyszállító V-osztály.Legfrissebb modellként nem hiányozhatott a V-osztályNégy vezetési feladat volt a napi penzum, a mi csoportunk a vészfékezési gyakorlattal kezdett, amit egy bójasor között, sávváltással kombinálva kellett végrehajtani. Először 60 km/h sebességgel, aztán 80 km/h-val kellett behajtani a piros bóják közé, a fékezési pontot kék bójákkal jelölték. Ez a feladat nem annyira az autókról szólt, sokkal inkább a vezetési tudás fejlesztéséről és a blokkolásgátló működésének kiismeréséről. Magyarországon ugyanis elterjedt probléma, hogy a sofőrök nem mernek teljes erővel rálépni a fékpedálra vészhelyzet esetén, ezért az ABS pulzálását sem ismerik, sőt, ha mégis megtapasztalják, megijednek tőle. Ez a gyakorlat viszont hatékonyan megszűnteti ezt a félelmet, és arra is jó, hogy megmutassa, egy modern autó fékrendszere mennyire rövid fékutat tesz lehetővé még lejtőn is. Meglepő volt, de a közel két tonnás E-osztály ugyanolyan magabiztosan hajtotta végre a gyakorlatot, mint a jóval kisebb és könnyebb A-osztály.Országos körúton a kipróbálható élményautókTurnéra indulnak a Mercedes-Benz álomautói 2014 májusától, amely során a csillagos márka kupé, kabrió és roadster modelljei, valamint a Mercedes-AMG nagyteljesítményű autói iránt érdeklődők Székesfehérváron, Veszprémben, Kecskeméten, Budapesten, Szegeden, Pécsen, Debrecenben és Nyíregyházán ismerkedhetnek meg a modellpaletta legdinamikusabb tagjaival. A roadshow-n egyéb járművek mellett kulcsszerepet kap a Mercedes-Benz C-osztály Coupé változata, az SLK, az A 45 AMG, a kizárólag Kecskeméten készülő CLA 45 AMG, valamint az E 63 AMG S-Modell is, emellett további impozáns autók, köztük az E-osztály Coupé és Cabrio, az S 63 AMG és az ML 63 AMG is várja az érdeklődőket. A dinamikus Mercedes-Benz álomautókat a csillagos márka DTM bemutató autója, az AMG Mercedes-Benz C-Coupé is több helyszínre elkíséri.A következő blokkban kipróbálhattuk a Driving Camp rántópadját is, amely egy vizes, rendkívül csúszós, műgyantával borított terület bejáratánál várt ránk. A padot 50 km/h sebességgel kellett megközelíteni, a feladat nehézségét az adta, hogy az ember nem tudta, hogy a pad épp melyik irányba fogja elrántani az autó hátulját. Ennek köszönhetően nem lehet előre felkészülni az ellenkormányzás irányára: azonnal kellett reagálni a megcsúszásra, és lehetőség szerint megfogni a kitörő autót. Némi gyakorlattal még a tekintélyes méretű V-osztállyal is sikerrel teljesíthető volt a feladat, pedig a menetstabilizáló rendszer segítségére nem nagyon számíthatott az ember, mert az út annyira csúszós volt, mint a tükörjég.Ritkán látunk így közlekedni egy tágas családi kombitEzután jött egy rövid kör az új S-osztállyal, amivel a Mercedes vezetéstámogató rendszereinek (Intelligent Drive) működését mutatták be; sajnos csak az utasülésen ülhettünk, a luxusautót egy német instruktor vezette. Megtudtuk, hogy az asszisztens rendszerek többsége a szélvédő mögötti sztereo kamera és az összesen hat (!), különböző hatótávolságú radar által gyűjtött információkra alapozva hozza meg a döntéseit, de persze ott van az éjjellátó rendszer kamerája és a több ultrahangos szenzor is.Elsőként a radaros tempomat (Distronic Plus) működését demonstrálták, amit a legújabb modellekben már kormányzási asszisztens is kiegészít. A két rendszer közösen valósítja meg a robotpilóta funkciót: a kocsi nem csak tartja a távolságot az előtte haladó autóhoz képest, de még a kormányzást is átveszi az embertől, amitől azonnal egy tudományos-fantasztikus filmben érzi magát az ember. 60 km/h alatt az előtte haladó autóhoz, afölött viszont már az úton lévő felfestésekhez igazodik az S-osztály. Az igazi robotpilóta érzést azonban csak alacsony sebességnél, dugóban araszoláskor lehet átélni, mert egyébként a rendszer – nagyon helyesen – megköveteli a vezetőtől, hogy akkor is fogja a kormányt, ha a gép kormányoz helyette. Erre nemcsak a jogi szabályozás miatt van szükség, hanem azért is, mert a kanyarodás funkció csak a sebesség függvényében meghatározott kanyarsugár felett tud aktív maradni. Ha az autó azt érzékeli, hogy a vezetőnek nincs a keze a volánon, akkor figyelmeztető hanggal és egy felvillanó piktogrammal utasítja a visszatevésre, ha pedig a sofőr továbbra sem engedelmeskedik, akkor a rendszer kikapcsol.Itt épp a robotpilóta vezeti az S-osztálytHasonlóan fejlett a sávtartó asszisztens is, amely, ha úgy érzékeli, hogy irányjelző használata nélkül készülünk elhagyni a sávunkat, akkor a megfelelő oldali fékek működtetésével visszaterel a helyes irányba. Természetesen a holttérfigyelő segítségével ezt akkor is megteszi, ha használjuk ugyan az irányjelzőt, de a másik sávban egy veszélyesen gyorsan közeledő autót érzékel.  Kipróbáltuk a BAS Plus koccanásgátló funkciót is: a kocsi 50 km/h sebességről akkor is képes elkerülni egy ráfutásos ütközést, ha a vezető nem lép a fékpedálra – megteszi ezt helyette az autó, miközben megfeszíti az utasok öveit, hogy felkészüljenek az ütközésre. Nem csak szilárd tárgyak előtt tud megállni az Mercedes csúcsmodellje, de a gyalogosok előtt is, mert a sztereo kamerával hatékonyan ismeri fel őket. Persze senki sem vállalta, hogy beálljon a két tonnás luxusautó elé, ezért a hálátlan feladatot egy kitömött bábura bízták. Egyébként a biztonsági védőháló nem csak ílyen esetben próbálja elkerülni a ráfutásos ütközéseket: hanem akkor is, ha a Mercedes lenne a tehetetlen áldozat: ha azt érzékeli, hogy egy másik autó közelít felé hátulról nagy sebességgel, akkor a féklámpák és az irányjelzők villogtatásával jelezni próbál a sofőrnek, hogy lehetőleg kerülje el az ütközést.Az S-osztály felismeri a gyalogost és 50 km/h-ról meg tud állni előtteA biztonsági rendszerek próbája után jött az élményautózás, amit a cikk elején már említett AMG modellekkel lehetett megtenni a vezetéstechnikai pálya külső részén kijelölt nyomvonalon, de csak konvojban, biztonsági autó mögött, folyamatos rádiós kontroll alatt. Amikor megláttam, hogy a több száz lóerős autók előtt egy A 180-as lesz az instruktor autója, már tudtam, hogy itt nem a legjobb köridő elérése, csak egy rövid élményszerzés a szervezők célja velünk. Erra viszont tökéletesen megfelelt a program, még úgy is, hogy a kevés rendelkezésre álló idő miatt mindenki csak egy kört mehetett autónként.Közel ezer lóerő dolgozik az SLK 55 AMG-ben és az SL 63 AMG-ben összesenEgyértelműen az A 45 AMG érezte magát legjobban a kanyargós pályán, ami nem csoda, mivel a legkönnyebb és az egyik legerősebb autó volt a mezőnyben.  Kétliteres, kézzel gyártott turbómotorja a világ legerősebb négyhengeresének szériamotorjának számít a 360 lóerős teljesítményével és 450 Nm-es nyomatékával. Ekkora erőhöz már kevés lenne a sima elsőkerékhajtás, ezért egy hátul elhelyezett elektronikusan vezérlet lamellás tengelykapcsoló segítségével a hátsó kerekeket is bevonták a hajtásba. Normál vezetésnél a gazdaságosság miatt azonban itt is csak az elsők hajtanak, a rendszer a sebesség, kereszt- és hosszirányú gyorsulás, kormányzási szög, fordulatszám-különbség az egyes kerekek között, kapcsolt sebességfokozat és gázpedálállás függvényében dönt egy szempillantás alatt arról, hogy juttasson-e nyomatékot (maximum 50 százaléknyit) a hátsó tengelyre. Az A45 AMG hihetetlenül gyorsul (0-100 km/h: 4,6 mp), de nem ez a legjobb benne, hanem a szelepekkel ellátott sportkipufogó hangja váltáskor és gázelvételkor, no meg a mozgékonysága, agilitása. Borzasztó ereje ellenére nagyon könnyen vezethető, mert eltúlzott tempónál az orrát kezdi finoman tolni a kanyarban, és gázelvételre sem akar kitörni a fara.A Mercedes új csúcsot állított fel az A 45 AMG-vel: ilyen erős hot hatch még nem voltAz utolsónak hagyott országúti vezetésen már jóval nyugodtabb volt a tempó, ekkor főként az egy új, 1,6-os, 156 lóerős turbós C 180-assal ismerkedtem meg. Ezúttal is konvojban kellett haladni egy felvezető autó mögött, természetesen a KRESZ szabályok szigorú betartásával. A Zsámbék környéki építkezéseken dolgozók bizony nem értették, hogy miért megy el mellettük többször is ugyanaz a mercedeses csapat, de ez legyen az ő bajuk. Egy rövid, pár perces vezetés is elég volt ahhoz, hogy az új C-osztály megcsillogtassa erényeit. Nem elég, hogy kívül-belül megszólalásig hasonlít a háromszor annyiba kerülő S-osztályra, még technikailag is közel áll hozzá, hiszen szinte minden olyan extra elérhető hozzá, ami a zászlóshajóhoz.Az Audi A4 és a 3-as BMW ellenfele a vadonatúj C-osztály Vezetés közben érződik, hogy közel 100 kilogrammot lefaragtak a tömegéből a régi C-osztálykoz képest, de nem csak a fogyókúra, hanem a közvetlenebb kormányzás és a jobban eltalált rásegítés miatt is nagyobb élmény volt terelgetni, mint az elődöt.  Viszonylagos agilitása ellenére alig volt rosszabb a rugózása mint az S-osztálynak, pedig a tesztautóban benne sem volt a kategóriában egyedülálló, feláras légrugózás. Ha mindenáron bele akarnék kötni valamibe, akkor a kis csomagtartót és a lassan kapcsolgató régi hétfokozatú automataváltót említeném, de utóbbira már meg is van a megoldás az új kilencfokozatú automatával, amely hamarosan elérhetővé válik. Egy biztos: az új C-osztály vezetés közben nem egy megnövelt CLA-nak, hanem egy mosásban összement S-osztálynak érződik, ami nem rossz ajánlólevél, mert a szakma manapság a nagy Mercedes limuzint tartja a világ legjobb és legfejlettebb autójának.Gulyás Péter

Megjelent a BKK Info mobilalkalmazása

2014.05.14.
Az alkalmazás iOS és Android rendszerű okostelefonokra érhető el.Nagy Levente, a BKK üzletfejlesztési és ügyfél-kommunikációs igazgatója szerdán újságíróknak tartott bemutatón azt mondta, az alkalmazás célja, hogy a felhasználókat a lehető legrövidebb időn belül a legpontosabban tájékoztassák, ezért a forgalmi zavar regisztrálást követő nagyjából egy perc alatt értesítést küld a telefonra.További funkció, hogy a felhasználó kiválaszthatja azokat a járatokat, sőt a járaton belül viszonylatokat, amelyekről értesítést kér, de időbeni korlát is megadható, kiválasztható, hogy mely napokon, vagy a napon belül mely órákban küldjön az alkalmazás értesítést az adott vonalat érintő forgalmi zavarokról, amelyet térképen is megjelenít a megállók neveivel.Ezen kívül egy hétre előre látható az összes tervezett forgalmi változás, de a felhasználók azt is kiválaszthatják, hogy mely közlekedési módokat (busz, metró, villamos, troli, HÉV, hajó, libegő) jelenítse meg az applikáció.Nagy Levente szerint az alkalmazás csak az első lépés, és további fejlesztések várhatóak. Hamarosan elkészül a windowsos telefonokra készített változat és már dolgoznak a Futár-rendszer adatainak integrálásán is, így az alkalmazáson keresztül letölthetővé válik egy-egy megálló pontos menetrendje, a járatok valós idejű érkezési, indulási ideje, valamint egy helymeghatározáson alapuló, a forgalmi zavarokat és aktuális indulási időket figyelembe vevő útvonaltervező is várható.Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a bemutatón azt hangsúlyozta, hogy amióta a BKK létrejött, nagy figyelmet fordítanak az utastájékoztatásra: a Google térképszolgáltatásába integrálták a járatok menetrendjét, megújul a BKK honlapja, a Facebook-on és a BKK Info oldalon is folyamatosan közlik a forgalmi zavarokat. Egyúttal jelezte: a BKK Info alkalmazás megjelenésével a korábban nyilvánosságra hozott, a többi egyéni applikáció elkészítéséhez segítséget nyújtó menetrendi információkat nem törlik, azok továbbra is elérhetőek lesznek a fejlesztők számára.MTI

Autólopás! CZW-054 VW Transporter

2014.05.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:CZW-054-Gyártmány:Volkswagen-Egyéb típus:Transporter T3-Típus:WV T3 transporter-Kivitel:zárt 9 személyes szgk-Gyártási év:1992-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 május 13-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Szilke u. Jos u. parkolo-Megjegyzés:Ismertetö jelei: sötétitett lila oldal üvegek,kör alaku ködlámpák,vonohorog,napfénytetö,2 db tetöcsomagtatro,alufelni hátso kerekeken,jobb toloajton nincs kilincs,két oldalt kerekek között küszöb alatt felhegesztett krom bukocső,jobb hátulján ablak also vonalában horpadáshttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.642877849133235.1073743000.423534077734281/642877872466566/?type=3&theater

Minden kárt meg kell térítenie a biztosítónak

2014.05.14.
Hámori László, a Gépjármű Károsultak Országos Szövetségének elnöke számos olyan esetben igyekezett nonprofit jogvédő szervezetével segíteni, amikor a károsult autósok és/vagy utasaik kárát nem akarta megtéríteni teljes egészében a biztosító. Azt gondoljuk, hogy egy baleset után csak a gépjárműben keletkezett károkat kell kifizetni a biztosítónak, ez azonban tévhit.Kevesen tudják, hogy a kötelező felelősségbiztosítás terhére nem csupán az autóban okozott, hanem az abban utazók összes felmerülő kárát meg kell téríteni a károkozó biztosítójának.Akár sofőrként, akár utasként ülünk egy autóban, amely károsultként balesetet szenved, a károkozó felelősségbiztosítójának minden kárt meg kell teljes egészében téríteni, amely a balesettel összefüggésben van. Ugyanígy igaz ez kórházi kezelésre, gyógyszerekre, a táppénz és a fizetés közötti különbözetre, az autóban található értéktárgyakra, esetleg rakományra, a legrosszabb esetben pedig a temetési költségekre. Elvileg ugyanebbe a csoportba sorolható a bérautó, csereautó és az esetleges taxiköltség, ennek az összegnek a megtérítése azonban már nem ilyen egyértelmű. A károsultnak ugyanis minden kétséget kizáróan, dokumentumokkal kell bizonyítani, hogy az autó munkaeszköz számára – fogalmazott Hámori László.A szakember azonban figyelmeztet, már a baleset helyszínén, a kárbejelentő lapon fel kell tüntetni az egyéb kategóriában, mely tárgyak sérültek meg, utólag ugyanis a biztosító egészen biztosan elutasítja a kártérítés kifizetését.Más a helyzet a casco esetében. Hámori László elmondta, nem ugyanaz a jogviszony egy casco és egy kötelező gépjármű biztosítás között. Így ha mi okoztunk balesetet, de megsérül az autónkon kívül más is a balesetben, azért csak abban az esetben kérhetünk kompenzációt, ha arra előzetesen biztosítást kötöttünk. Mindezt egyébként javasolja is azoknak, akik rendszeresen nagy értékű tárggyal, vagy rakománnyal autóznak.Még akkor is előfordulhat azonban, hogy tehetetlenek vagyunk a biztosítóval szemben, ha előzetesen, a kárbejelentés előtt mindent megtettünk az igazunk bebiztosításának érdekében. Tanukat szereztünk, lefotóztuk (esetleg lefénymásoltuk) a károkozó hivatalos okmányait és a helyszínt. Ebben az esetben célszerű egy olyan szakembert megkeresni, aki kellően jártas a jogban. A GÉKOSZ ingyenes jogtanácsadással, segítségnyújtással foglalkozik, nagy gyakorlatuknak köszönhetően sok autóst juttattak már hozzá jogos pénzükhöz. 

Autólopás! LAX-042 VW Polo VAN - fehér

2014.05.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LAX-042-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Polo van-Kivitel:háromajtós-Gyártási év:2007-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 május 13-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Szomolnok 2-Megjegyzés:Matricás céges autó ÉPKAR.hu felírattal, valamint a cég logójával az autó két oldalánhttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.642877119133308.1073742999.423534077734281/642877159133304/?type=3&theater

Autólopás! LOR-484 VW Golf - szürke

2014.05.14.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LOR-484-Gyártmány:Volkswagen-Típus:golf 1,4 tsi-Gyártási év:2009-Motorszám:cax419063-Alvázszám:wvwzzz1kzap068724-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 május 12-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIV.-Utca, házszám:Vezér u 147-149 között-Megjegyzés:vonóhorgos, ezüst metál, a jobb oldali tükörről hiányzik a külső burkolat, a kereken nincs dísztárcsa.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.642696972484656.1073742998.423534077734281/642697002484653/?type=3&theater

Autólopás! MCC-909 Volvo C30

2014.05.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MCC-909-Gyártmány:Volvo-Típus:C30-Kivitel:3 ajtós 1.6. D-Gyártási év:2008-Motorszám:D4164T-Alvázszám:YV1MK765282070002-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 május 13-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:XVI.-Utca, házszám:KÉMÉNY U 5.-Megjegyzés:KB. 20 DB KATICA MÁGNESMATRICA DÍSZÍTÉS VOLT RAJTA. JOBB OLDALI AJTÓ ENYHÉN HORPADT.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.642696255818061.1073742997.423534077734281/642696272484726/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója