Közlekedik a család: május 9-én újabb helyszíneken

2015.05.04.
A korábbi évekhez hasonlóan az OBB ismét várja a 6 és 17 év közötti gyermekekkel rendelkező családok jelentkezését a versenysorozatra, ahol legalább az egyik szülőnek rendelkeznie kell B kategóriás vezetői engedéllyel. Az országos döntőt június 21-én rendezik a Hungaroringen, addig helyi, megyei döntőkön mérkőzhetnek meg a családok a döntőbe jutásért. Az elődöntőket a korábbi évekhez hasonlóan a megyeszékhelyeken található Škoda márkakereskedéseknél szervezik meg a helyi Balesetmegelőzési Bizottságok szakembereinek segítségével. A döntőbe kerülésért az Interneten is lehet versenyezni, május 1. és június 7. között ötfordulós, játékos vetélkedőn lehet a weben részt venni. A feladatokat eredményesen teljesítők között fordulónként kisorsolnak a Hungaroring Sport Zrt. felajánlásaként a Formula 1 Magyar Nagydíjra 2 db belépőt, az Autós Nagykoalíció felajánlásaként 1 db 10.000 Ft értékű üzemanyag utalványt, valamint a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. felajánlásaként 1 db 10.000 Ft értékű Skoda ajándékcsomagot. Az itt legjobb eredményt elért család +1-ként kerül be az országos döntőbe, amelyen, így összesen 21 család mérkőzhet meg a fődíjért. A további időpontok és helyszínek: Május 16. Győr, Miskolc, Pécs, Szombathely, Május 30.  Veszprém, Szekszárd, Nyíregyháza Május 31. Nyíregyháza, Debrecen Június 6.  Kecskemét, Szolnok, Cegléd, Gyöngyös Június 13. Zalaegerszeg

Megújul és idén már profitot termel a Lukoil-kúthálózat

2015.05.04.
Az írás szerint a 75 magyarországi és 19 szlovákiai egységet három csoportba sorolták: az elsőbe a fejlesztésre leginkább érdemes 40 kút tartozik. Ezt átfogó hatékonyság-javítás, majd a keletkezett eredményből végigvitt fejlesztés követi. A lap a Lukoil-kutak fejlesztésének egyik irányaként a prémium üzemanyagok iránti nyitást, másikként a – részben ingyenes – szolgáltatások bővítését említette.
Címkék: 

Három halálos baleset és 143 ittas vezető a hosszú hétvégén

2015.05.04.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 966 személyt fogott el, ebből 99 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 404 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 839 személyt állítottak elő, köztük 302 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 143 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 489 esetben foganatosítottak. Tiltott határátlépés miatt 1031 főt fogtak el a rendőrök, 10 személlyel szemben közokirat-hamisítás és további 13 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Újabb sztrájkot hirdettek a német mozdonyvezetők

2015.05.04.
A GDL vasárnap este jelentette be, hogy ismét sztrájkol. A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság teherszállítási ágazatában dolgozó tagjait arra szólította fel, hogy hétfő délután 15 órakor függesszék fel a munkát. A személyszállítási területen dolgozó szakszervezeti tag mozdonyvezetőknek kedd hajnali 2 órától kell sztrájkolniuk az érdekképviseletet felszólítása szerint. A munkabeszüntetés mindkét ágazatban vasárnap reggel 9 órakor ér véget a GDL terve szerint. Az érdekképviselet már nyolcadik alkalommal hirdetett sztrájkot, amióta tavaly tárgyalást kezdett a munkaadóval. A tervek szerint csaknem egy hétig tartó, összesen 138 órás munkabeszüntetés az eddigi leghosszabb tiltakozási, nyomásgyakorlási akció a GDL részéről. A szakszervezet 5 százalékos béremelést és a heti munkaidő egy órával történő csökkentését követeli, és el akarja érni, hogy más területen dolgozó alkalmazottak, például a vonatkísérők nevében is tárgyalhasson a DB-vel. A munkaadó legutóbbi ajánlata 4,7 százalékos béremeléséről és ezer eurós egyszeri juttatásról szól. A GDL legutóbb április második felében sztrájkolt, az újabb tárgyalások pedig szerdán szakadtak meg. A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató DB vezetése és a 20 ezer munkavállalót képviselő szakszervezet vezetése egymást hibáztatja a tárgyalások kudarcáért. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter a szakszervezetet bírálta, és azt mondta, érthető, hogy sok embert dühít a sztrájksorozat. A DB bonyolítja le a németországi teherszállítás nagyjából 20 százalékát, ez naponta mintegy 620 ezer tonna mozgatását jelenti. Becslések szerint a vasút kiesése a teherszállításból naponta 100 millió euró kárt okoz a német nemzetgazdaságnak.

Spanyol Nagydíj: Lorenzo nyert a MotoGP-ben

2015.05.04.
Összetettben ugyanakkor az ezúttal harmadik olasz Valentino Rossi áll az élen. Eredmények, Spanyol Nagydíj: MotoGP: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 44:57.246 perc 2. Marc Marquez (spanyol, Honda) 45:02.822 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 45:08.832 Az élcsoport: 1. Rossi 82 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 67, 3. Lorenzo 62 Moto2: 1. Jonas Folger (német, Kalex) 45:01.873 2. Johann Zarco (francia, Kalex) 45:03.804 3. Tito Rabat (spanyol, Kalex) 45:04.095 Az élcsoport: 1. Zarco 73 pont, 2. Folger 57, 3. Alex Rins (spanyol, Kalex) 49 Moto3: 1. Danny Kent (brit, Honda) 41:19.552 2. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 41:19.649 3. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 41:19.848 Az élcsoport: 1. Kent 91 pont, 2. Efren Vazquez (spanyol, Honda) 60, 3. Fabio Quartararo (francia, Honda) 52

Valamit valamiért: Ford Ranger 2015 Wildtrack Teszt

2015.05.03.
Az autóipar követeli meg a ma mérnökeitől a legkomplexebb tudást. Együtt kell tudnia működni a fémipari szakembernek a mikroelektronikaival, a vegyiparinak, az ergonómiáért felelőssel. És mindezt lehetőleg egy kívánatos dizájnba kell becsomagolni. De a mérnöki munka nem más, mint kompromisszumkeresés. Az optimum megtalálása. És mintha nem lenne elég kihívás a teljesítmény kontra fogyasztás, kényelem kontra sportosság mátrixában megtalálni az üdvösséget, jön a marketing osztály és átveszi az irányítást a tervezés legelső fázisában. A kiállása elég markáns Ha úgy nézzük, a duplakabinos pickupokkal az autóipar a legeslegszélesebb vásárlói rétegre céloz. Belefér a család, lehet bele pakolni, még akár autópályán is lehet vele utazni, télen-nyáron, aszfalton, terepen egyaránt jól elvan. De mégis. Jó egy ilyen autó valamire? A raktere nem elég nagy, ha igazából szállítani akarunk. Az utastere egy kompakt autóéhoz mérhető, de mégis akkora batár, hogy vadászni kell a parkolóhelyet, ahova befér. Autópályán utazni csöndesebb egy tetszőleges mai kisautóban, mint egy pickupban. Terepen meg a nagy hosszúságuk miatt véreznek el az igazi terepjárókkal szemben. Ez a terep nem kihívás neki A Ford mérnökei azért mégis tettek egy erőteljes kísérletet arra, hogy a legnagyobb közös nevezőt megtalálják. A 2011-ben bemutatott Ranger aprólékos finomhangolás eredménye. Ez a modell már nem közös a Mazdával. Régebben a két ellipszis logós márka remekül tudott két autót kínálni, gyakorlatilag semmilyen különbséggel. Most viszont a Ford házon belül klónozott. Az Amerikában F-150-esként ismert jármű az alap. Sajnos Európáról lévén szó, benzines motoroknak itt se híre, se hamva, pedig aki hallott már szépen röfögő V8-ast, az biztosan elgondolkodott azon, hogy ez a hangélmény megér pár plusz litert tankolásonként. Azért benzinessel lehet igazán finom 2013-ban megkapta az ÉV PICKUP-ja címet. Ráadásul akkora előnnyel, hogy a dobogósok, a Volkswagen Amarok és az Isuzu együtt sem kaptak annyi pontot, mint a Ranger. Pedig mindkettő nagyon klassz jármű. Innentől a piac felkapta. A Dél-Afrikai üzemben nem tudnak eleget gyártani. A vásárlók általában abból választanak, amit a kereskedők előre berendeltek, mert egy egyedileg felextrázott modell legyártása és behajózása teljesen kiszámíthatatlan. Ráadásul az is nyújtja a szállítási határidőket, hogy az Európába érkező autók plusz üregvédelmet kapnak egy külön gyártósoron. A mi éghajlatunkon csak így tud 12 év átrozsdásodás elleni garanciát vállalni a gyár. Bizalomgerjesztő a teljeskörű 5 év garancia. Érződik is a jól összerakottság a kocsin. Még egy egészen furcsa jelenséget is megfigyeltem a fényezésen. Mikor egy erdőben az út elkezdett szűkülni és nem akartam többszáz métert tolatni, a bokrok csikorogva karistolták az autó oldalát. Kiérve a susnyásból megijedtem a látványtól, de kézzel dörzsölve lejöttek a nyomok. Megnyugodtam, hogy majd letörölgetem ha lesz rá időm meg egy alkalmas rongyom. Két nap múlva a csíkok maguktól eltűntek. Nem volt eső és nem hiszem, hogy ezt valaki megtette volna helyettem. Öntisztult a szép fehér fényezés. Csodálatos. Ide való A Ranger sikerének másik összetevője, hogy Európában egyedül neki van 5 csillagos töréstesztje a kategóriában, köszönhetően a sok légzsáknak. Vannak akik abban a hamis képzetben vásárolnak nagy, behemót pickupot, hogy biztonságos. Pedig pont a nagy karosszériamerevség miatt itt nem működnek úgy a gyűrődő zónák, mint egy személyautóban. De a Ford mérnökei ezen is sokat dolgoztak. Amúgy a nagy karosszériamerevségnek köszönhetően kemény vontató autó a Ranger. 3350 kilót bír a gyári vonóhoroggal. Jól tud ez jönni, amikor egy nagyobbacska motorcsónakot akar valaki legurítani a Dunára. És ha már itt tartunk, 80 centis a gázlómélysége. A jó terepjárási képességéhez még nagyban hozzájárul a 22,5 centis hasmagasság. Könnyű terepen kellemes társ Mi a tesztre a csúcsverziót kaptuk. Ez kicsit csalóka, de mi nem dőlünk be a gazdag extralistának. Úgysem fogja mindenki a jól felszerelt Wildtrack kivitelt venni. Nem is baj. A Ranger még mindig inkább munkagép, mint személygépkocsi. És az esetek 99%-ában annak is veszik. Cégautó lesz belőlük. De itt nem nagy állami vállalatokról vagy multinacionális cégekről van szó, hanem igazi hazai vállalkozásokról, ahol a tulaj maga dönt, mivel akar járni és nem a cég flottamenedzsere. Mivel a teszten a 200 lóerős, öthengeres 3,2 literes motort hajtottam, nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire kellemetlen a kisebbik, 2,2-es négyhengeres hangja. Sokkal rosszabb nem lehet, mert ez eléggé kerregős. Kár, hogy nem olyan szép az orgánuma, mint a Ford-Volvo együttműködés egyik gyöngyszemének a 2,4-es öthengeresnek, amiket a Volvókba szereltek pár éve. Normális használat mellett a kisebb motor 150 lóereje manuális 6 fokozatú váltóval elég mindenre. És a hosszú hatodiknak köszönhetően autópályán sem ugrik meg nagyon a fogyasztás. Viszont a tesztfogyasztás elég durva lett: 13,75 liter/100 km. Precízen 3 kattintásra tankolva ugyanannál a kútnál, több mint 300 kilométert megtéve. Átvételkor nulláztam minden számlálót. Mondjuk ezt városi fogyasztásnak kell tekinteni, némi terepezéssel, néha kihasználva mind a 200 lóerőt. Mindeközben a fedélzeti számítógép ugyanazt az értéket mutatta, amivel átvettem az autót: 12,2. Van különbség. Kényelmes beltér Az extralistát nagyon okosan kell ikszelgetni. Igazi genyóság az, hogy a tolatókamera csak a Wildtrack-hez rendelhető. Pedig anélkül nagyokat lehet szenvedni egy-egy tolatva parkolással. Vagy sok betétlap fogja bánni, ha tisztességesek vagyunk. Vagy egyszerűen nem merünk átlagos helyekre beparkolni és jókat sétálunk majd. Az összes többi extráról le lehet mondani, de erről nagyon nehéz. Érdemes körülnézni az utólagosan beszerelhető tolatókamerák között. Navigációt is jobb a saját telefonunkról használni. Például a Megyeri-hídon szerinte nyolcvannal lehet menni. De a budapesti Szentmihályi úton lehet kilencvennel is. A Bluetooth viszont okosan párosodik a mobillal Sajnos a gyári hangcucc vödörből szól. Aki sokat megy majd vele autópályán, az kénytelen lesz valami jobbat beszereltetni, mert nagy sebességnél utána kell hangosítani és a kevésbé jó rádiót még inkább. Ez viszont fárasztó hosszútávon. De pickup becsületére legyen mondva, nem elviselhetetlenül hangos 130-nál. A hangerő gombot nem tudom miből állt volna recésre fröccsönteni? Pont annyiba kerülne, mint így simán, ebből fakadóan csúszósan. És az alapfelszereltséghez nincs kormányról állítható hangerő. Így dolgozik a pénzügyi osztály. De hogy a centrálzár miért nem vezérli a csomagtérajtót a legdrágább verzióban sem, arra nem tudok magyarázatot. Ritka az elég nagy parkoló A teszthét végére kezdtem megbocsájtani a keményen rázó futóművét, mert ráéreztem, hogy milyen jókat lehet vele kanyarodni. Meglepően kis karosszéria dőlésekkel ellentételezi a zötykölődést. Persze arról nem a Ranger tehet, hogy Budapesten 20 másodpercenként hajtunk bele egy akkora gödörbe, amekkorába egy nyugat-európai márkatárs talán naponta egyszer. Azt hiszem a mérnökök jó kompromisszumot kötöttek a saját útviszonyaikhoz. Földutakon meg pont olyan tempóval lehet vele közlekedni, mint egy tetszőleges budapesti aszfaltúton. Hátul is kényelmes A vezetőülés nagyon kényelmes. Nekem teljesen leengedve és a combtámaszt teljesen feltolva jött be, de úgy nagyon. Hosszútávon tespedve és terepen zötykölődve is kifogástalan. Persze ez is feláras. Az ülésfűtés elég buta. Vagy be van kapcsolva vagy nincs. Ez viszont komolyabb mínuszokban kevés. Tudom, hogy pár éve valami amerikai debil megégette a seggét és súlyos kártérítést perelt ki magának emiatt, de ebben a bőrülésben ez a fűtési teljesítmény nagyon karcsú. Be- és kiszállni viszont az autó magasságából kifolyólag nehézkes. Itt nem dísznek van a fellépő. Olyan magasan ülünk mint a kisbuszokban. A többi pickuposra és terepjárósra lefelé nézhetünk. Van akinek ez számít. Viszont kiszálláskor vigyázni kell, hogy ne koszolja össze a nadrágunkat. Ide cementeszsákot vagy döglött disznót kellene rakni Direkt hátsókerékhajtásosként mentem vele terepre. Kíváncsi voltam mikor kéri a menet közben is kapcsolható összkerékhajtást. Külön nehezítés, hogy a gumik is aszfaltra valók voltak. Nem okozott gondot neki semmilyen út. Ezt úgy értem, hogy amíg egy földutat útnak lehet nevezni egyáltalán, bármilyen göröngyös vagy meredek, addig elvan két hajtott kerékkel. Mikor már benne vagyunk tényleg a susnyásban és növények csúszkálnak a kerekek és a föld között, oda kell a négykerékhajtás. Ügyes összkerékhajtás Magyarországon a szocialista hiánygazdaságot idéző nehézkes rendelés miatt szinte minden Ranger fekete, megvalósítva Henry Ford még a T Modellre tett megállapítását, hogy “minden színre vonatkozó igényt ki tudunk elégíteni, amennyiben az fekete.” Azért már láttam egy fehéret is a forgalomban. Ha valakinek tényleg szüksége van egy pickupra, az boldog lesz vele, de aki csak pózolásra veszi - mert tényleg megvan a Rangernek az emberek többségét lenyűgöző kiállása – na, az szenvedni fog vele. És meg is érdemli. További FORD cikkeink itt!        
Címkék: 

Elvis Presley emlékest is lesz a komáromi Amerikai Autó Fesztiválon

2015.05.03.
Az amerikai nagyvasak legnagyobb hazai találkozóján az adrenalin-növelő autós programokon és bemutatókon túl esténként az amerikai életérzést a rock and roll koncertek teszik teljessé. A fesztivál különleges zenei eseménye az Elvis Memories, az Elvis Presley-nek állított emlékest lesz augusztus 14-én. A hazai rockabilly műfaj jeles képviselőin, az Elvis kultusz továbbvivőin keresztül fognak felcsendülni Elvis remekművei, legnagyobb slágerei. Elvis Presley, minden idők talán legnagyobb előadóművésze 80 éves lenne. Egy élő legenda, munkássága és dalai halhatatlanok, máig a rajongók szívében élnek. A rockabilly legnagyobb alakjának női szívek ezrei estek áldozatul, kultikus hajviseletét rengeteg fiatal utánozta. Nézők millióit hódította meg magával ragadó hangjával és lenyűgöző táncmozdulataival. Hatása felmérhetetlen mind az Egyesült Államok, mind a világ kultúrájára. A XX. század második felének egyik meghatározó történelmi személyisége. 1956-ban, a Peace in the valley című dalt énekelve kérte honfitársait a magyarok megsegítésére. A „fekete hangú fehér énekes” által életre hívott rock and roll kultúra és életérzés örök. A több felvonásos koncertműsor alatt a Flying Times zenekar fog gondoskodni a rock and roll varázsról. A több évtizedes zenei múlttal rendelkező tagok kíséretével három, kiváló énekes lép majd a színpadra és kelti életre Elvis örökségének egy-egy korszakát. A Crazy Cat & the Blue Moons zenekar énekese, Mr. Crazy Cat az 50-es évek legnagyobb slágereit hozza el, míg az Elvis by Fly produkcióban a 60-as évek legkiválóbb dalai fognak felcsendülni. Ed Philips, Európa első számú tribute csapatának énekese a 70-es évek dalaival teszi teljessé a repertoárt. Az előadó 2009-ben első magyarként, az Elvis Presley Európa Bajnokság döntőse volt. Jailhouse Rock, Love Me Tender, Always On My Mind, Hound Dog, Little Less Conversation, Heartbreak Hotel, Don’t Be Cruel, Can’t Help Falling In Love, That’s All Right, Viva Las Vegas – hogy csak a legnagyobbakat említsük a show műsor várható dalai közül.    Olyan vad, vérforraló rock and roll estre készülhetünk, hogy még az amerikai autócsodák is táncra perdülnek tőle, nem csak az ugráló autók, a Low-Riderek.

Nőtt a Continental bevétele és nyeresége

2015.05.03.
A vállalat, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója közölte, hogy árbevétele az év első három hónapjában éves szinten 14 százalékkal 9,6 milliárd euróra, a kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) pedig 50 millió euróval 1 milliárd euróra emelkedett.      A Continental az idén az európai gépkocsigyártás, és ezzel összefüggésben az abroncskereslet növekedésére számít, aminek következtében a vállalat bevétele és nyeresége tovább bővülhet. A cég azt prognosztizálja, hogy árbevétele 2015-ben 9 százalékkal 37,5 milliárd euróra emelkedik. Magyarországon a Continental AG öt divíziója végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácon, Nyíregyházán, valamint Budaörsön. A gumiabroncs-üzletág 1991 óta van jelen a magyar piacon értékesítési irodával és disztribúciós raktárral.      A cég 5200 főt foglalkoztat Magyarországon.
Címkék: 

Generali CEE: Kiváló üzleti eredmények

2015.05.03.
A csoport közép-kelet-európai társaságainál elsősorban a vagyon- és balesetbiztosítási szektor teljesítményében mutatkozott jelentős fejlődés. A bruttó díjbevétel 1,3%-kal nőtt, és ezzel elérte az 1 milliárd 884 millió eurót, elsősorban a gépjármű (+2,6%) – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál 6,6%-os növekedést tapasztaltak – és a nem-gépjármű (+0,2%) termékeknek köszönhetően. Mindemellett a baleset- és egészségbiztosítási szektor is lényeges növekedést (+3,6%) ért el. A régiós országok ismét kiválóan teljesítettek, hiszen az összesített kárhányaduk 88,7% volt, ami a teljes csoportot tekintve a legjobb eredménynek számít. Az életbiztosítási szegmens 1 milliárd 487 millió eurós bruttó díjbevételével a közép-kelet-európai régió stabilan tartotta a tavalyi eredményeket, habár figyelembe véve a lengyelországi egyszeri hatásokat, némi (1,5%-os) csökkenés tapasztalható. „Továbbra is igyekszünk kihasználni a régióban a vagyon- és balesetbiztosítási szektorban elfoglalt erős pozíciónk előnyeit, amely összhangban áll a teljes csoport stratégiájával, miszerint éppen ezt a területet erősítjük majd a jövőben” – mondta Luciano Cirina, a Generali CEE vezérigazgatója. A Generali közép-kelet-európai sikerei 90%-ban öt piacnak köszönhetők, ezek Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, valamint Szerbia és Montenegró. Románia, Szlovénia, Bulgária és Horvátország a teljes bruttó díjbevétel mindössze 10%-át adják együtt. A régióban a Generali Csoport számára a cseh piac a legfontosabb, ahol a bruttó díjbevétel meghaladta az 1 807 millió eurót (-3%). Itt 31,4%-os piaci részesedésével továbbra is a Generali a piacvezető biztosító. Lengyelországban a bruttó díjbevétel 1,9%-kal növekedett, így elérte az 540 millió eurót, ami főként a gépjármű-biztosítási piacon elért erős teljesítményének köszönhető. A lengyel egység a Generali közép-kelet-európai biztosítási portfoliójának 16%-át teszi ki. A csoport Magyarországon is folytatta korábbi sikeres növekedését, miután a bruttó díjbevételük elérte a 393 millió eurót, azaz 4,2%-kal emelkedett a korábbi időszakhoz képest. A csoport régiós üzleti tevékenységének 12%-a a magyar piacon zajlik. A Generali Szlovákia eredményei stabilan 174 millió euró körül maradtak, míg Szerbia és Montenegró 18,3%-os növekedést követően 138 millió eurós díjbevételt ért el. A közép-kelet-európai régióban a Generali közel 16 millió ügyfelet biztosít, akiket az ügyintézés során több mint 12 800 munkatársuk segít.    
Címkék: 

Michelisz nyerte a második futamot a Hungaroringen

2015.05.03.
A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 30 éves pilóta a pole pozícióból startolva diadalmaskodott a mogyoródi pályán, ezzel az idei szezonban először nyert versenyt.      Michelisznek a WTCC-s pályafutása során ez volt a negyedik futamgyőzelme, 2012 után a második a Hungaroringen. A rajtnál Michelisz jól jött el, megtartotta vezető pozícióját, mögötte Tom Coronel (Chevrolet) és Tom Chilton (Chevrolet) vívott nagy csatát a második helyért, így a magyar versenyző valamelyest el tudott lépni az élen. Az ötödik körre Michelisz már csaknem 4.5 másodperces előnnyel vezetett Coronel előtt, a különbség kettejük között folyamatosan nőtt. A több tízezer lelkes szurkoló által buzdított magyar pilóta a futam második szakaszában sem hibázott, magabiztosan győzött. Az első futamon nyolcadikként záró Michelisz így 29 vb-pontot szerzett a Hungaroringen, ezzel az összetett pontversenyben 47 ponttal hatodik.      A WTCC idei szezonja két hét múlva a németországi Nürburgringen folytatódik. WTCC, Hungaroring, 2. futam (14 kör, 61,334 km), végeredmény:     1. Michelisz Norbert (Honda Civic) 26:00.367 perc 2. Tom Coronel (holland, Chevrolet Cruze) 7.103 másodperc hátrány 3. Tom Chilton (brit, Chevrolet Cruze) 9.315 mp h.     korábban:     1. futam (13 kör, 56,953 km), végeredmény: 1. José Maria López (argentin, Citroe:n C-Elysée) 24:11.868 perc 2. Yvan Muller (francia, Citroe:n C-Elysée) 3.958 másodperc hátrány 3. Hugo Valente (francia, Chevrolet Cruze) 10.290 mp h. ...8. Michelisz 15.548 mp h. A vb-pontverseny állása 6 futam után (még 18 van hátra):    1. López 129 pont 2. Sebastian Loeb (francia, Citroe:n C-Elysée) 96 3. Muller 86 ...6. Michelisz 47 MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója