Elképesztő tempóban épül a debreceni BMW-gyár

2023.06.11.
A BMW Group Gyár Debrecen építkezésén az utóbbi egy évben tapasztalható fejlődés megkérdőjelezhetetlen: rendkívül látványos eredményekkel járó időszak volt ez, hiszen a legnagyobb, legkarakteresebb épületek helyét már nem oszloperdők, hanem kész szerkezetek jelzik, melyek napról napra nyerik el végleges formájukat. A hatékony építési módszernek köszönhetően egyszerre több fázis zajlik: miközben oszlopok emelkednek ki a földből, ugyanazon épület más pontján már az eszközök beszerelése is kezdődik. A párhuzamosan zajló folyamatok pontos tervezést és összehangolt munkát igényelnek, ezek eredményeképpen az építkezés a terveknek megfelelően halad. Az első épületek, amelyeket idén adnak át, a Képzési Központ és a Kommunikációs Központ. A Képzési Központ kivitelezése az utolsó fázisába lépett és az eszközök telepítése is hamarosan megkezdődik, hogy szeptembertől négy szakmában kezdhessék meg tanulmányaikat a duális képzési program technikus hallgatói. A Kommunikációs Központnál, amely az üzem központi épületeként fog szolgálni, elkészült a szerkezeti héj és megkezdődött a belső épületgépészeti elemek beépítése is. Ez az épület több funkciót is ellát majd: itt kap helyet az üzem legtöbb irodája, a munkatársak egészségügyi ellátását biztosító Egészségközpont, valamint a legnagyobb étkezde. De a legfontosabb, hogy összeköti a dolgozókat: a munkavállalók többsége ezen az épületen keresztül fog belépni az üzembe. Az üzem legmagasabb épülete, a Festőüzem idén áprilisban érte el a legmagasabb pontját, ami tökéletes alkalomként szolgált az ünneplésre, az építési partnerek társaságában megrendezett bokrétaünnepségre. Azóta a homlokzatokat már majdnem lezárták és hamarosan megkezdődik a belső technológiai berendezések telepítése. A további főépületekben, mint a présüzem, a karosszériaüzem, az összeszerelés és az akkumulátor-összeszerelés épülete, minden az ütemterv szerint halad és hamarosan az utolsó oszlopok is felállnak. A fenntarthatóság nemcsak a gyárból majd kigördülő modellek és gyártási folyamatok során kerül előtérbe, hanem a BMW Group Gyár Debrecen építési fázisában is. Az erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás jegyében az oszlopokat az építkezés helyszínének közelében öntik ki, időt megtakarítva és a szállítással kapcsolatos károsanyag-kibocsátást csökkentve. A szelektív hulladékgazdálkodást már az építkezés korai szakaszától kezdve bevezették, így az összes, az építési partnerek munkája során keletkező hulladékot is szelektíven gyűjtik és kezelik. Az erőforrás-hatékony megközelítésre tekintettel már a bokrétaavatón is egy földlabdás fa helyettesítette a hagyományos bokrétát, amelyet később a helyszínen ültetnek el, további, mintegy 4 500 fa társaságában. A fő parkoló már csaknem elkészült, az elültetett fák virágoznak és nőnek. A BMW Group Gyár Debrecen az üzem közvetlen környezetének élővilága számára a lehető legjobb körülményeket szeretné biztosítani, ennek jegyében már folyamatban van a biodiverzitási stratégia kialakítása. A 2023-as év azonban nemcsak az építkezésről, hanem az emberekről is szól: a BMW Group Gyár Debrecen munkatársainak száma hónapról hónapra növekszik, júniusban a 450. munkatárs csatlakozott a csapathoz, ezzel a létszám az év elejéhez képest több mint a négyszeresére növekedett. Az egyébként is intenzív toborzási tevékenység a következő hónapokban várhatóan még nagyobb lendületet vesz a számos irodai és termelési álláshely megnyitását követően. Az aktuálisan nyitott álláshelyek folyamatosan frissített listája és a jelentkezési felület a https://www.bmwgroup.jobs/hu/hu.html oldalon érhető el. A BMW Group a munkatársak egészségének megőrzését és az egészséges munkakörnyezet megteremtését abszolút prioritásként kezeli, a BMW Group Gyár Debrecen ezért is nyitotta meg már 2022. június 1-jén, az alapkő letételekor a magas színvonalú foglalkozás-egészségügyi ellátást és általános egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtó Egészségközpontját. Az intézmény a munkavédelmi részleggel szorosan együttműködve részt vesz a gyár elsősegély pontjainak kialakításában, a mentőszolgálati rendszer megszervezésében, továbbá egészségprogramokat is szervez: legutóbb májusban vett részt negyven munkatárs melanóma szűrésen. A BMW Group világszerte kiemelt figyelmet szentel annak, hogy az üzemeiknek és telephelyeiknek otthont adó régiókban a képviseleteik a helyi közösségek szerves részeivé váljanak. Tavaly év végén az adventi és karácsonyi időszakban a BMW Group Gyár Debrecen csapata együtt ünnepelt Debrecennel és több, a város által szervezett programot és aktivitást is szponzorként támogatott, illetve részt vett egy élelmiszeradományozási akcióban is. Kiemelt partnerként támogatta továbbá a kelet-magyarországi régió legnagyobb autó- és járműipari seregszemléjét, a Debrecen Drive-ot is. A gyereknapi hétvégén szervezett eseményen egész napos programok és mintegy 500 kiállító várta az érdeklődőket a Nagyerdei Stadion körül. Debrecenben a BMW Group egy teljes értékű autógyárat épít fel, présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal, valamint az elektromos hajtáshoz szükséges akkumulátorcellák összeszerelését házon belül lehetővé tevő, egyedi akkumulátor-összeszerelő üzemmel. A Debrecen északnyugati térségében, több mint 400 hektárnyi területen elterülő üzem a vállalatcsoport első olyan egysége, amelyet már a tervezés első fázisától teljes egészében az iFACTORY koncepció mentén fejlesztettek, a hatékony, környezetbarát és digitalizált gyártás jegyében. A BMW Group Gyár Debrecen a tervek szerint 2025-ben kezdi meg a termelést, több mint 1500 munkavállalóval, egyben ekkor gördül le a gyártósorról a Debrecenben debütáló, tisztán elektromos meghajtású NEUE KLASSE első modellje is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Talán a biztonsági öv megmenthette volna...

2023.06.11.
Soltész Bálint tájékoztatása szerint az autó szombat este, eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról és árokba csapódott Visonta és Halmajugra között. A balesetben a helyszínen életét vesztette a jármű utasa, aki a helyszíni szemle elsődleges adatai alapján nem használta a biztonsági övet és kirepült az autóból, míg a sofőrt a mentők kórházba vitték. A balesetben a jármű utasa, egy 29 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a sofőrt orvosi ellátásra szállították. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fegyveres autórablás, hihetetlen indokkal

2023.06.11.
Mindannyian vágyunk klassz autókra. Fiatalabb korban azért, hogy felvágjunk vele a haverok és a csajok előtt, később, érettebb fejjel meg azért, mert ez jár nekünk, mert megérdemeljük. De van, akinek sosem adatik meg, hogy brutális hangú gépekkel repesszen és feltűnő autók volánjánál szelfizzen. De attól még lehetnek ilyen álmai. Hogy legalább addig élvezzen egy mesés verdát, amíg elugrik a sarki bárba. Egy ilyen hihetetlen történettel találták szemben magukat az olasz rendfenntartók. Az eset, ami bekerült a rendőrségi krónikákba, május 27-én, szombaton délután történt Bergamóban. Egy 20 éves fiatalember fegyverrel kényszerítette egy Porsche 911 Carrera 4S tulajdonosát, hogy szálljon ki az autóból. A rémült férfi eleget tett a felszólításnak, majd döbbenten látta, hogy a suhanc elhajt a kocsijával. De a fickó nem ment túl messzire. Csak a közeli bárba hajtott, ahol – mintha csak a helyi járatról szállt volna le –, lazán sörözött, mikor megérkeztek a rendőrök. A rablóról kiderült, hogy koszovói származású, a fegyverről pedig, hogy nem más, mint egy sörétes puska. A férfit letartóztatták és a büntetés kiszabásánál valószínűleg nem lesz jelentős enyhítő körülmény, hogy az autó sértetlenül került vissza tulajdonosához. Forrás: autopassionati.it Főkép: anteprima24.it  

Kihaltak az egymilliós nyalóka modellek és fapados kiskocsik: autóárak anno és ma 3.rész

2023.06.10.
Mit mutat az időgép, az árak világában Ijesztő a kép, pláne, ha nem torzít a tükör. Természetesen senki nem sírja vissza a korszakot, melynek néhány eleme újra kísért napjainkban: folyamatosan emelkedő autóárak, üzemanyag-, biztosítási-, és szervizköltségek, olykor több hónapos várakozás egy új modellre. És persze a nagy kérdés, hogyan lett az egymillió forintos új családi autó ára majd kilencmillió? A sorozat előző részeiben ismertettük a második világháború előtti és utáni korszakot, aztán beköszöntött az újkori magyar autópiac, melynek alapjául az újjászületett hazai járműipar szolgált. Kapcsoljuk tovább az időgépet, és lapozzunk bele az árlistákba, autósmagazinokba, napilapokba, mert akkoriban még nem volt világháló, nem kellett frissíteni a memóriát, könnyű volt megjegyezni azt a néhány típust, mert hogy évekig, évtizedekig nem változott a kínálat, meg a várólisták hossza. A nagy változás történelmi dátuma 1992. március 13, péntek, 13 óra, amikor a szentgotthárdi Opel gyár szalagjáról legördült az első magyar Astra, aztán fél évvel később az esztergomi Suzuki. Az első Made in Hungary Opelt 998 ezer forintért kínálták, az első Swift ára is alig ment 700 ezer fölé. Made in Hungary Opelek a szenthgootthárdi tárolóban Fotó: Boros Jenő Majd fél évszázada, hogy megjelent az etalonnak számító első Golf, az 1974-ben piacra dobott első generációs kompakt modell után sokáig csak sóvároghatott a magyarok, hiszen csak keveseknek adatott meg, hogy nyugatnémet márkáért autót vegyenek és kifizessék a vámot. 1992-ben alig több mint egymillió forintért már a legújabb változatot vehették meg legálisan, forintért, garanciával a magyarországi márkakereskedésekben. Nyerőnek indult a svájci frankos hitelezés      Forrás: LSB Meglódult a piac, hála többek között az egyre gazdagabb kínálatnak, a gyors kiszállításnak, a nulla százalékos előlegnek és svájci frank alapú hitelezésnek. Utóbbi kockázatára többen is figyelmeztették a vevőket, ám hiába. Némely márkánál négyféle lista volt, a legalacsonyabb ár feltétele a finanszírozás igénybevétele volt, ami a kereskedőket is ösztönözte, hiszen olykor buktak az autóeladáson, de sokat nyertek a hitelkihelyezésben. Nem véletlenül bővültek a magyarországi újautó-eladások évi kétszázezer fölé, a használtimport 10 ezer alatt volt. Közben alaposan megfogyatkoztak a Ladák, Trabantok, Wartburgok, itthon a hazai gyártású Opelekből és Suzukikból futott – fut ma is a legtöbb az utakon. Az autócseréknek köszönhetően tíz év alá ment a hazai járműpark átlagkora. Különösen a tömegmodelleket sújtotta a válság   Fotó: Boros Jenő Aztán beütött a válság, megdrágult a svájci frank és hatalmasat zuhant az autópiac: fokozatosan eltűntek az olcsónak hirdetett „nyalóka modellek” és rohamtempóban szűkült a kétmillió forintnál olcsóbbak listája, miközben sorra zártak be a szalonok. 2009 augusztusában a magyar márkakereskedésekben háromezer típusból válogathattak a vásárlók, félszáz márka ezer szalonjában. A kínálat a legalacsonyabb árkategóriában is folyamatosan változott: kétmillió forintnál olcsóbbakból 2003-ban még huszonkettő volt, a 2005-ös mezőny nyolc márka tizenhat modelljéből, a 2006-os tíz márka húsz modelljéből állt. Csak minden harmadik kereskedés élte túl a világválságot     Fotó: Boros Jenő   A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének adatai szerint 2007-ben, a válság előtti Magyarországon 850 tulajdonos 1100 autószalont, a 2011. szeptemberi adatok szerint 329 tulajdonos 470 kereskedést működtett, 2017 nyarán 688 szalonból 399 maradt talpon. A válság előtti 150 Suzuki kereskedésből 2023-ban már csak 78 működik. 2008-ban több mint 200 ezer új személyautót és 10 ezer használtat helyeztek forgalomba. 2022-ban 112 ezer új és 126 ezer használt kocsit importáltak, ami nem hatott fiatalító szerként, az arányt az is rontja, hogy az újak 20 százaléka re-exportra ment. csökkent az autószalonok forgalma  Fotó: Boros Jenő A K&H 2022-es reprezentatív felmérése szerint a 30–59 éves magyarok 6 százaléka mondta, hogy egy éven belül autót venne, 29 százalékuk nem zárta ki a lehetőséget. Az autóvásárlást tervezők inkább használt autóban gondolkodnak és átlagosan 2,1 milliót költenének. Az új autó vásárlását tervezők átlagosan 6,7 millióig mennének el. Ennyiért viszont már igen csak szűkös a választék, ráadásul az árak mellett a hitelkamatok is nőttek. De vissza az eredeti kérdéshez: hogyan lett az egymillió forintos új autó ára kilencmillió, arra a rövid válasz, hogy az idő és az autóvilág változásainak köszönhető. A hosszabb pedig az, hogy az új autók jobbak minőségben, kényelemben, biztonságban és méretben is, márpedig ezt meg kell fizetni. Amikor az újkori magyar autótörténelmet írták, akkor egymillió forintot kellett fizetni a VW népautójáért, néhány ezerrel kevesebbe került a Golf akkori konkurense, az 1992-es szentgotthárdi Opel Astra. Az I. generációs Golf tömege 790 kg volt, és 100 km-en 9 litert fogyasztott. Elődeiknél kényelmesebbek, biztonságosabbakk és persze drágábbakk     Fotó: Boros Jenő Változnak az idők és a bérek, többet kell fizetni az üzemanyagért és persze az új autókért is, de ennyivel? Igen, bár az emlékekkel ellentétben az új autók árai idővel megszépülnek, általában évek múlva, használtként olcsóbbak lesznek, de már ez sem mindig teljesen igaz. A világjárvány és a háború ezt is megcáfolta, mert olykor merkúri időket idéznek a várólisták, ahogy az is, hogy jelentősen drágultak a használt kocsik, amiket 1-2 évesen új áron, vagy akár annál drágábban is el lehet adni. A 2023-as árlistákon az alap Astra ára 8,99 millió forint, a legolcsóbb Suzukié 6,13 millió forint. (Ezeknek az áraknak feltétele a finanszírozás, hűségprogram igénybevétele, stb). Az alapváltozat mindkét modellnél gazdag alapfelszerelést jelent: minimum 6 légzsák, automata vészfékrendszer, légkondi, fűthető külső visszapillantó, motoros ablakemelő, stb. Az 1,2 literes, 110 LE benzines turbó Astra tömege 1,3 tonna, átlagfogyasztása 5,6 liter. Az 1,2 literes 83 LE benzines lágy hibrid Swift tömege 0,9 tonna alatt van, átlagfogyasztása 4,7 liter. És akkor még ott bújkál az EURO7, ami megint drágítja majd az új kocsikat   Fotó: Boros Jenő A megcsappant vásárlóközönség továbbra is alaposan felextrázott autót választ, ami persze jóval drágább az alapváltozatnál: a tavaly forgalomba helyezett új autók átlagára alaposan megemelkedett minden szegmensben. A VW Polo, Seat Ibiza, Škoda Fabia, Opel Corsa, Renault Clio, Peugeot 208, Suzuki Swift modelleket felvonultató B-szegmens átlagára 8,53 millió forint lett, ami 22 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Hasonló mértékű áremelkedést mutat a kompakt kategória, melynek átlagára közel 12 millió forint, a mezőny tagja többek között a Honda Civic, a Hyundai i30, a Kia Ceed, a Mazda 3-as, az Opel Astra, a Peugeot 308-as, a Škoda Octavia, a Toyota Corolla és a Volkswagen Golf. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kamion Eb - Két futamgyőzelemmel kezdett Kiss a Slovakiaringen

2023.06.10.
Az első verseny eredetileg 13.30-ra kiírt rajtját a heves esőzés miatt fél órával elhalasztották, ráadásul sárga zászlós figyelmeztetés alatt tették meg az első kört a mezőny tagjai a vizes pályán. Kissnek így nem kellett küzdenie a rajt után a riválisokkal, mert az első körben nem lehetett előzni. A 38 éves szombathelyi versenyző a folytatásban magabiztosan száguldott az élen és végül több mint 20 másodperces előnnyel intették le elsőként a nyolcadik kör végén. A címvédő ezzel a sikerrel átvette a vezetést az összetettben az első szlovákiai versenyt negyedik helyen záró német Jochen Hahntól. Fotó: kissnorbi.com A szombati második futamon a fordított rajtrács szabályának megfelelően a nyolcadik helyről startolt Kiss, aki rövidesen már ötödik volt, majd a megérkező esőzés közepette feljött harmadiknak. A verseny hajrájában a címvédő már az élen száguldó Hahnt tudta támadni, és a német rivális hibáját kihasználva a vezetést is átvette két körrel a leintés előtt. A futam végül dupla sárgazászlós figyelmeztetés alatt ért véget, így Kiss ismét diadalmaskodott, előnye két pont Hahnnal szemben az összetettben. A kamion Eb szlovákiai fordulója vasárnap újabb időmérő edzéssel, valamint további két futammal folytatódik. A 12.50-kor kezdődő versenyt az M4 Sport élőben közvetíti, míg a 16.20-kor rajtoló futam az M4 Sport+-on lesz látható. MTI
Címkék: 

Hárman haltak meg három balesetben

2023.06.10.
HALÁLOS BALESET TATABÁNYA ÉS KÖRNYE KÖZÖTT  Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2023. június 10-én délután. A jelenlegi adatok szerint három személygépkocsi összeütközött. A balesetben egy személy olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést. Kerülni az ipari park felé lehet - írja a police.hu HALÁLOS BALESET TÖRTÉNT LOVASBERÉNYNÉL A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. június 10-én 13 óra 48 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött két személygépjármű a 8117-es számú út 16-os kilométerszelvényében, Lovasberény és Vereb közötti szakaszon. A baleset során a két járművezető megsérült, egyikük olyan súlyosan, hogy az elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt. HALÁLOS BALESET SZEGEDEN Mint arról már korábban beszámoltunk: baleset 2023. június 9-én valamivel éjfél előtt történt Szegeden, a Körtöltés utcában. A rendelkezésre álló adatok alapján egy motorkerékpáros eddig ismeretlen körülmények között egy szegélykőnek ütközött és felborult. A balesetben a motor vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.      

Eladó Alain Prost legendás F40-es Ferrarija

2023.06.10.
  A csaknem hárommillió euróra – több mint egymilliárd forint - taksált ikonikus, 83249-es alvázszámú modell több mint harminc éve került volt a háromszoros Forma-1-es világbajnok birtokába, ajándékba kapta, amikor leszerződött a Ferrari istállójába. Ma is hihetetlenül jó állapotban van, mintha csak most jött volna le a futószalagról. Gondos karbantartása szavatolja, hogy nem változott semmiben külső megjelenésben, illetve a jármű eleget tesz a tervezéskor kigondolt fantasztikus műszaki specifikációknak. Az F40-es megkapta a Ferrari Classiche minősítést, ami azt jelzi, hogy minden alkatrésze eredeti: motor, sebességváltó, karosszéria és így tovább. A ritka Ferrari modell május közepén kerül árverésre Franciaországban. Kevesebb, mint 7,9 ezer kilométert futott, és teljesen korróziómentes. Pontosan olyan, ahogyan a megépítése idején elképzelték. Nemrégiben a Ferrari lyoni márkakereskedésében átesett egy szervizelésen, amely az üzemanyagtartály cseréjét is magában foglalta. Az autó gumiabroncsai már tízévesek, de a leendő tulajdonosnak emiatt nem kell aggódnia, hiszen az autóval együtt egy új garnitúra gumit is kap. Prost gyakorlatilag nem használta az autót, nem sokkal a birtokba vétel után el is adta. Azóta a modell többször gazdát cserélt, többek között a Ferrari Challenge futamokon versenyző veterán, Graham de Zille tulajdonában is volt, aki egész Nagy-Britanniát bejárta vele, és egyik cikkében írt is róla.  
Címkék: 

Autóbalesetben haltak meg egy ismert szlovák cég vezetői

2023.06.10.
Az esetről elsőként a Nova televízió tájékoztatott, eszerint a Litomyšl felől érkező kamion hajtott neki a három egymás mögött haladó személykocsinak. Három személy a helyszínen szörnyethalt, egy súlyos sérültet mentőhelikoterrel a brünni kórházba szállítottak, egyet pedig a svitavy-i kórházba. A kamion sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta. A Plus Jeden Deň információi szerint a baleset három áldozata szlovákiai, a Tesla Stropkov vállalat vezetői, akik épp úton voltak a Tesla Pardubice munkatársaival közös ünnepségre. A vállalat korábbi és jelenlegi vezérigazgatója a két súlyos sérült, utóbbi felesége, valamint a cég vezetőségéből két további személy halt meg. Ők korábban alkalmazottak voltak, ma részvényesek. A karambol olyan erős volt, hogy a szétroncsolódott autók törmelékei szanaszét szóródtak az úton, a kamion pedig keresztbeállt az úttesten, miközben a kabinja az árokba lógott. Sofőrjét megszondázták, nem fogyasztott alkoholt. A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.      

Csoport HR igazgatóval erősít az AutoWallis

2023.06.10.
Erdélyi Arankát nevezte ki Csoport HR igazgatójának a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis Csoport. A szakember többek között a vezérigazgató szervezeti kérdésekkel kapcsolatos stratégiai támogatásáért, a Csoport HR-stratégiájának folyamatos frissítéséért, az általános HR-feladatokért, valamint a regionális szervezetfejlesztésért, utódlástervezésért és a toborzásért felel. Az új pozíció létrehozását és az igazgató kinevezését az tette szükségessé, hogy a régió 15 országában jelenlévő AutoWallis Csoport leányvállalatainak létszáma az elmúlt években végrehajtott akvizíciók eredményeként számottevően nőtt, mára megközelíti az 1000 főt. Erdélyi Aranka multinacionális környezetből érkezett az AutoWallishoz: 2021 óta HR vezetőként dolgozott a Caterpillar Hungary Zrt-nél, ezt megelőzően pedig közel tíz évig (2011-2020) volt a Közép-Kelet-Európa és Ukrajna régióját lefedő Nissan Sales CEE Kft. régiós HR vezetője, valamint dolgozott HR területen a kiskereskedelemben és a pénzügyi szektorban is. Marketing diplomáját a Szent István Egyetemen szerezte meg 2000-ben, ezt követően pedig a Budapesti Corvinus Egyetem Emberi Erőforrás Menedzsment képzését végezte el 2011-ben. Erdélyi Aranka szakmai fókuszának középpontjában a HR működési kiválóság mellett olyan stratégiák kidolgozása áll, amelyek jelentősen hatnak a vállalati kultúrára és értékrendre, befolyásolják a szervezeti struktúrákat, az ösztönző- és javadalmazási rendszereket, figyelembe véve a munkavállalók és a vezetők fejlesztését, elősegítve mindezzel a vállalati és az egyéni teljesítményt, hatékonyságot.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója