Autót tesztelt: gyorshajtás vagy munka?

2013.08.20.
Nicán Avivi, a neves izraeli gépjárműszakértő-újságíró, az autós magazin szerkesztője óránkénti 190 kilométeres sebességgel hajtott egy XS sport Jaguárral hétfőn, amikor motoros közlekedési rendőrök megállították a Negev-sivatag egyik útján, ahol maximum óránként 90 kilométerrel mehetett volna.    Az újságíró nem tagadta a rendőrök által bemért adatokat, de kijelentette, hogy csak a munkáját végezte, amikor a luxusautó képességeit vizsgálta. Mindez nem segített rajta, azonnali hatállyal harminc napra bevonták a jogosítványát, és eljárást indítottak ellene.MTI 
Címkék: 

Óriási veszteségek: sztrájk miatt leálltak az autógyárak Dél-Afrikában

2013.08.19.
A szakszervezetek 14 százalékos béremelést követelnek, a munkaadók csak nyolcra bólintatának rá, ezért sztrájk kezdődött Dél-Afrikában, s mind a hét nagy gyártót érinti a termelés teljes leállása. A kár, amit az autógyárak elszenvednek, napi 600 millió rand, azaz 45 millió euró. Napi háromezer autó nem készül el, s kérdéses, meddig tart a munkabeszüntetés.Teljesen ellentétes számok láttak napvilágot a sztrájkolók számáról. Egyes becslések szerint 17.500 ember nem vette fel a munkát, a szakszervezetek ezzel szemben 30.000 emberről beszélnek.- Eltökéltek vagyunk, addig sztrájkolunk, amíg a követeléseinket nem teljesítik - közölte az autóiparban tevékenykedő Numsa szövetség egyik vezetője.Dél-Afrikában hét nagy gyártó van jelen, a leállás így érinti a Volkswagent, a BMW-t, a Daimlert, a Fordot, a General Motorst, a Toyotát és a Nissant.Az el nem készült autókat exportálták volna, így a kiszállításokban csúszások várhatók. A VW Uitenhage-ban levő gyárában is áll a termelés.  
Címkék: 

A GM több mint 300 ezer autót hív vissza

2013.08.19.
Az autók döntő többségét az Egyesült Államokban adták el, így az európai fogyasztókat nem érinti a döntés - közölte a hírt az Auto-Reporter.net hírportál a GM-re hivatkozva. A visszahívásra a fékek hibája miatt kerül sor, baleseti veszély miatt.A 340 ezer autóból 45.000-et Kanadában értékesítettek, 641 került Izraelbe.A GM szerint eddig 27 olyan baleset történt, amelyben a hibás fékek okolhatók, elsősorban hideg motor járatásakor nem fejtik ki a fékek a kívánt hatást. Személyi sérülés azonban egyetlen esetben sem történt - közölte az amerikai nagyvállalat.
Címkék: 

Vételi ajánlatot tesz a kormány a Dunaferr-re

2013.08.19.
A miniszter közölte: délelőtt tájékozódott, egyeztetett a Dunaferr vezetőségével, és ez alapján döntött már hétfőn a kormány.    Varga Mihály hangsúlyozta, hogy elhibázottnak tartják a Dunaferr 2004-es privatizációját. Hozzátette: az ár kérdése és a körülmények tisztázása nagyon fontos a kormány számára. Úgy fogalmazott: "én azt gondolom, hogy ha van egy pozitív hozzáállás a mostani tulajdonosok részéről, akkor akár már az őszre, szeptember végére, október közepére meg lehet állapodni a legfontosabb kérdésekben".    A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy ha nem fogadja el a tulajdonos az ajánlatot, akkor a kormány feladata segítséget nyújtani minden olyan embernek, akit elbocsátanak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat például ügyfélszolgálatot nyit a cégnél.   Varga Mihály hétfőn délelőtt a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően újságírói kérdésre még úgy fogalmazott, a Dunaferr "visszaállamosítása" nem merült fel. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a cégre szükség van, és jelezte, hogy a Dunaferr helyzetéről a székesfehérvári kihelyezett kormányülésen is tárgyalnak majd.MTI 
Címkék: 

Tovább lassult az orosz gazdaság, 4,5 helyett 1,4 %

2013.08.19.
A tavalyi 4,5 százalék helyett az idei első hat hónapban mindössze 1,4 százalékkal nőtt az orosz GDP.    A Roszsztat múlt heti jelentése szerint a második negyedévben az első három hónaphoz képest 1,6 százalékról 1,2 százalékra lassult az orosz gazdasági növekedés. Ez rosszabb eredmény volt a gazdaságfejlesztési minisztérium várakozásainál.    A beruházások 6 százalékkal csökkentek júliusban a júniusban mérthez képest. Éves viszonylatban 0,7 százalékos a visszaesés. Júniusban rekordmértékű volt a tőkekivonás Oroszországból.    Andrej Klepacs gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes a múlt pénteken közölte, hogy a tárca júliusra a GDP kisebb mértékű emelkedésére számít annak ellenére, hogy a múlt hónapban 0,7 százalékkal csökkent az ipari termelés.   Az orosz szakminisztérium arra számít, hogy Oroszország elkerülheti a recessziót az év második felében várható gazdasági növekedésnek köszönhetően. Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter közölte, hogy a tárcánál egyelőre nem változtatnak az idei GDP növekedési előrejelzésen, azt továbbra is 2,4 százalékosra várják. "Stagnálás van, de recesszió nincs és nem is lesz" - jelentette ki a miniszter. Uljukajev ezt azzal magyarázta, hogy Oroszországban növekszik a fogyasztás és az export. Szavai szerint "az orosz gazdaság szerkezete és a társadalmi mátrix" képes arra, hogy 3 százalékon tartsa a fejlődési ütemet.MTI 
Címkék: 

Mercedes: adj esélyt a gyermekeknek

2013.08.19.
Stuttgart, Mercedes MúzeumAdj esélyt a gyerekeknek – az UNICEF és a Német Gyermeksegély Alapítvány felhívásához és programjához a Mercedes-Benz is csatlakozott. Minden gyermeket megillet a képzéshez való jog – ennek jegyében a múzeum ingyenes programokkal várja a gyermekeket és szüleiket szeptember 22-én Stuttgartban.Külön programokat szerveznek a négy és hat, a hét és tíz év, valamint a tizenegy és tizennégy közötti generációnak. A hatvanperces programokra a helyszínen lehet jelentkezni.A nagyteremben 11, 13, 15 és 16 órakor mágikus show veszi kezdetét. Lesz mini DTM bajnokság is, ahol a legkisebbek kipróbálhatják a távirányítási képességüket.Az emlékfotózáshoz egy Mercedes SLS áll készenlétben, a futball kedvelői pedig a helyi VfB Stuttgart Fritzle nevű maszkfigurájától kérhetnek autogramot.Tizennégy éves korig a belépés ingyenes, a kicsikkel érkező szülőknek vagy két kísérőjének ugyancsak nem kell szeptember 22-én jegyet váltani a Mercedes stuttgarti múzeumába. 
Címkék: 

Csökkentette alumíniumtermelését a Rusal

2013.08.19.
A Rusal az idei első fél évben a tavalyi 2,093 millió tonnához képest 4,5 százalékkal 1,999 millió tonnára csökkentette alumíniumtermelését. A világpiaci túlkínálat mérséklését célzó termeléscsökkentés elsősorban a vállalat legalacsonyabb hatékonysággal termelő kohóit érintette.    A timföldtermelést a Rusal 7,5 százalékkal 3,638 millió tonnára, a bauxittermelést 14,3 százalékkal 5,750 millió tonnára csökkentette. MTI 
Címkék: 

Karvai Sándor rekordjai a Hungaroringen

2013.08.19.
A cél az volt, hogy egy teljes kört tudjon megtenni motorral önállóan úgy, hogy Borsi Gergő ötszörös magyar bajnok autóversenyző telefonon keresztül adta neki az irányra vonatkozó utasításokat. Karvai Sándor a boxutcában.A kitűzött cél sikerült, így Karvai Sándor lett az első Vak Motoros, aki egy F1-es pályán végig tudott menni motorral.De Sándor vállalkozó kedve nem merül ki a motorkerékpárnál, nagy rajongója minden technikai sportnak.Biciklizik, autót vezet, navigált már rallye autóban, de a gokartot, sőt még tankot is vezetett korábban.A tervek szerint a Rabócsiringen, a Trackwood Drift Fesztiválon Sándor 2 kört tenne meg motorral, illetve autóval a versenypályán, Borsi Gergő irányításával.És a Music FM stúdiójában.Az idei Forma 1 Magyar Nagydíj alatt Karvai Sándor abban a megtiszteltetésben részesült, hogy látogatást tehetett a bokszutcában, a Mercedes csapatánál. Így egy olyan régi álma válhatott valóra, hogy közelről nézhetett meg egy igazi F1-es versenyautót. Ez a különleges esemény adta az apropót arra, hogy a 4ütem autós magazinban személyes élménybeszámolóját a televízió nézőivel is megoszthassa, a legújabb E-osztályos Mercedes tesztjének keretein belül.Karvai Sándor a 89.5 Music Fm szombat-vasárnap jelentkező autós műsorának, az Autogramnak stúdiójában járt, ahol Borsi Gergő és Balogh Tamás a bokszutcában szerzett élményeiről kérdezte a Vak Motorost.  A műsor vendége volt még Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing és PR vezetője, aki Mercedes terveiről és fejlődéséről beszélt. Edinától megtudtuk azt is, hogy a Mercedes csapat számára sokat jelentett Karvai Sándor látogatása, hiszen fontosnak tartják, hogy szellemiségüket és működési elvüket az is megtapasztalhassa, akinek erre máskülönben nem volna lehetősége. Majd humorosan hozzátette azt is, hogy talán ennek a látogatásnak köszönhetően nyerte meg csapatuk egyik versenyzője, Lewis Hamilton az idei Forma1 Magyar Nagydíjat.Karvai Sándor már nem ismeretlen az autós műsorok nézőinek számára, hiszen korábban is láthattuk már autót tesztelni Borsi Gergő autós szakértő oldalán.A Mercedes tesztről készült felvétel várhatóan szeptember első hetében kerül adásba az RTL Klubon, amelynek pontos időpontjáról tájékoztatjuk olvasóinkat.   
Címkék: 

Varga: a kormány minden segítséget megad az érintetteknek

2013.08.19.
Tájékoztatása szerint a Dunaferr helyzetéről a székesfehérvári kihelyezett kormányülésen is tárgyalnak majd.    "A helyzet komoly, 1500 család megélhetéséről van szó" - mondta a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a Dunaferr 2004-es privatizációja óta a kormány lehetőségei korlátozottak, mivel magántulajdonban lévő társaságról van szó.MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója