Dögös pickup tanulmány a Dacia Dusterből

2014.10.29.
Dél-Amerikában a könnyű haszonjárművek háromnegyede platós pickup, így a Renault-nak is létfontosságú, hogy kiszakítson magának egy szeletet ebből a hatalmas tortából. Ennek az igyekezetnek az első jele a Duster Oroch koncepcióautó, amely a formája alapján akár már holnap gyártásba kerülhetne. A csütörtökön nyíló Sao Paoló-i Autószalonon, a Renault standján lesz megtekinthető a nálunk is népszerű román SUV alapjaira épült platós jármű.A formatervért a Renault dél-amerikai formatervező stúdiója, az RDAL felelt, a dizájnerek egy olyan autót akartak alkotni, ami elég helyet kínál öt felnőttnek, stílusos megjelenésű, és olyan robusztus, mint egy klasszikus SUV. Csak nyomokban emlékeztet az Oroch a Dusterre, sőt, az orr-rész láttán még a Volkswagen Amarok is beugorhat a szemlélőnek. A nagy hasmagasságú jármű 255/60 R18-as gumikon gördül, a terepjáró képességet az összkerékhajtás garantálja, a fényezést műanyag betétek védik a karcolásoktól. Az Oroch teljes hosszán végighúzódó tetősínek védik az üvegből készített panorámatetőt, a platót pedig úgy alakították ki, hogy két kitesurf deszka könnyen beférjen. Igazi különlegesség a hátsó ajtók mögé beépített két videokamera, amelyek 80-140 fokos szögben elforgathatóak a beltérben elhelyezett vezérlőgomb segítségével, így szinte bármilyen sportot meg lehet örökíteni velük. A felvételeket azonnal meg lehet nézni a belső képernyőn.

Feledékeny autósokon is segít a magyar fejlesztés

2014.10.29.
A hazai fejlesztők továbbgondolták a GPS technológia alkalmazási lehetőségeit a gépjárművek üzemeltetésében. Az eredmény egy olyan többfunkciós mobil applikáció lett, amelynek segítségével egyetlen gombnyomással lehet elintézni a parkolást, vagy megvásárolni az autópálya-matricát. Az egyetlen gombnyomás szó szerint értendő: a felhasználó csak megérinti az alkalmazást a mobil képernyőjén, ezzel indíthatja a parkolást, távozáskor pedig a szolgáltatás automatikusan leáll. Ha a sofőr nem tér vissza a maximális idő végéig, a rendszer újraindítja a parkolását.Az új megoldás a GPS gépjárművédelem, az okostelefonok és az NFC technológia kombinációjára épül. A távfelügyeleti eszköz szervere érzékeli, ha a jármű fizetős övezetben, gyújtáslevétellel megáll. Ekkor a rendszer figyelmezteti a sofőrt a parkolási kötelezettségre, amit ő a képernyő megérintésével engedélyezhet. A parkolási díjat a sofőr, vagy a szerződő cég utólag, a távfelügyeleti szolgáltatónak fizeti meg. Így soha sehol nem kell aprópénz, vagy automata után keresgélni.Varga László, a fejlesztést végző Auto Securit Zrt. vezetője elmondta, a visszaélés, csalás lehetősége kizárt, mivel a parkoló autó pozícióját a parkolás időtartamában egy automata elektronikusan rögzíti. Céges felhasználók számára fejlesztették ki azt a technológiát, melynek segítségével a parkolási díjról az információ azonnal bekerül a vállalat pénzügyi rendszerébe, így autónként akár havi több tízezer forintnyi költség válik könnyebben elszámolhatóvá. Természetesen, mivel egy adott GPS-eszköz az autóba fixen beépített, így az sem lehetséges, hogy valaki céges költségen a magánautóját parkoltassa – hangsúlyozta Varga László.A GPS-nek köszönhetően a feledékeny autósok térkép és irányjelek segítségével könnyen megtalálhatják leállított autójukat is. A belvárosban sokszor nehéz parkolni, nem ritka, hogy csak több utcával arrébb van hely. Idegen városokban járva, de másutt is megeshet, hogy az ember nem talál vissza azonnal az autóhoz. Egy másik ikon megérintésével az applikációba épített gyalogos navigáció segít megtalálni az autót.A szakember közlése szerint a most kialakított megoldás pillanatnyilag csak a szolgáltató által felügyelt autókban elérhető, de már dolgoznak a lehetőség kiterjesztésén. Látszik, hogy ez a fejlődés egyik új iránya és az NFC eszközök hamarosan elterjednek majd nemcsak a járműipar, de az élet számtalan területén, jelentősen egyszerűsítve mindannyiunk hétköznapjait.A fenti rendszer lehetőségei még messze nincsenek kihasználva. Heteken belül autópálya matricát is vehetünk ugyanezen az applikáción, de figyelmeztetni fog a központ a téli nyári, vagy futásteljesítményből számított gumicsere periódusokra is. Az értesítések szólhatnak a kötelező szervizintervallumokról, de akár útnyilvántartás is készíthető az applikáció segítségével. A felhasználási lehetőségeknek innentől csak a felhasználói igények és a fantázia szab határt.

Elindult a BKK új közúti információs rendszere

2014.10.29.
A BKK INFO és a FUTÁR Utazástervező után elindult a BKK Info közúti modulja is, egyelőre csak teszt jelleggel, a kozut.bkkinfo.hu linken. Az új közúti információs rendszer a kozut.bkkinfo.hu címen érhető el. a BKK célja, hogy mindenkit ellásson a neki szükséges forgalmi információval, és a fejlesztésnek köszönhetően már bárki hivatalos forrásból jusson hozzá a neki szükséges közlekedési adatokhoz. A BKK új szolgáltatásában megjelenteket bárki szabadon felhasználhatja tájékozódásra és tájékoztatásra.A BKK által létrehozott internetes felületen az előre jelzett forgalomkorlátozásokon túl a rendkívüli események is megjelennek, ezért ügyfeleink folyamatosan értesülhetnek arról, ha például egy baleset vagy egy lámpahiba nehezíti a közlekedést a fővárosban. A közúti információk szövegesen és térképen megjelenítve is elérhetők. Az új útinformációs alkalmazás használata egyszerű, hiszen az adott korlátozás szöveges leírására kattintva automatikusan megjelenik térképen is a tudnivaló, illetve (szürkével jelezve) az is, hogy a környéken milyen további forgalomkorlátozásokra kell számítani. A szolgáltatás jelenleg még próbaüzemben működik, kérik, hogy az észrevételeket, javaslataikat írják meg a bkk@bkk.hu címre.Készül az új weboldal akadálymentes változata is, ezért hamarosan a látássérült ügyfeleink is használhatják. Egy kattintással megoldható lesz, hogy a szöveges információk hangos tájékoztatás formájában is elérhetőkké váljanak.A közeljövőben a szolgáltatást integrálni fogják a BKK Info mobilapplikációba, valamint harmadik felek, alkalmazásfejlesztők felé is megnyitják az adatbázisunkat.

Kgfb: indul a kampány

2014.10.29.
A jogszabályi előírásoknak megfelelően legkésőbb 2014. november 2-áig kell közzétenniük a 2015. január 1-jétől érvényes kgfb-tarifáikat azoknak a biztosító társaságoknak, amelyek jövő év január 1-jétől módosítani kívánnak díjaikon. A MABISZ statisztikái szerint az összes, mintegy 4,167 millió jármű 52 százaléka, 2,167 millió gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is január 1-je. A 4,167 millió járműből 2,691 millió személyautó – az összes jármű 53,24 százaléka – van magánszemélyek tulajdonában. Közülük 1,433 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós, esetükben kerülhet sor évfordulós biztosítóváltásra. A magánszemélyek tulajdonában álló autók többsége - 38,7 százaléka - B10-es kategóriájú, míg A0-s kategóriájú a személygépjárművek 11,64 százaléka.Ami a gyakorlati tudnivalókat illeti: az idei kampányban a tavalyihoz hasonlóan a díjakat a biztosítók a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján, a MABISZ, illetve a saját honlapjaikon kötelesek megjeleníteni. A tavalyelőtti jogszabály-módosítás alapján a biztosítók már nem kötelesek díjat hirdetni. Annak a társaságnak, amelyik november 2-áig nem hirdet új díjat, automatikusan az utoljára meghirdetett tarifája lesz érvényben 2015. január 1-jétől is.Ismeretes, hogy 2013. január 1-jétől szabaddá vált a hazai kötelező gépjámű-felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere. E szerint a biztosítók év közben is, bármikor – nemcsak, mint korábban, évente egyszer – módosíthatják díjaikat. Természetesen a már megkötött szerződések díja a következő biztosítási évfordulóig változatlan marad.Az európai statisztikák szerint Magyarországon a kgfb-átlagdíj rendkívül alacsony, a legalacsonyabb Európában: a magyar piaci átlagdíj 64 euró, miközben Olaszországban 436, Belgiumban 306, Németországban 228, Görögországban 267, Romániában 115, Lengyelországban pedig 103 euró az éves kötelező biztosítás átlaga. A magyarországi átlagdíj az idei év első félévében 19 887 forint volt, amely kevesebb, mint 1660 forintot tesz ki havonta. Ennek az olasz tarifa csaknem a hétszerese, a belga csaknem az ötszöröse, míg a németek 3,5-szer annyit fizetnek a kötelező biztosításért.

Bemutatkozott a valaha volt legerősebb Audi

2014.10.29.
A novemberi Los Angeles-i Autószalonon lesz a hivatalos világpremierje az Audi R8 Competition modellnek, amely a legerősebb szériagyártású autó, amit a német gyártó valaha készített. Az R8 ezzel a szériával búcsúzik el, hiszen az utód 2015-ben érkezik.A Competition mozgatásáról az ismert 5,2 literes szívó V10-es motor gondoskodik, amelynek a teljesítményét 570 lóerőre emelték meg. A középre helyezett motor hétfokozatú S tronic váltón keresztül hajtja mind a négy kereket. 0-97 km/h-ra 3,2 másodperc alatt gyorsul fel az autó, a végsebessége eléri a 320 km/h-t, ezzel az új R8 változat nem csak a legerősebb, de a leggyorsabb széria Audi is egyben.A Competition külseje az R8 LMS-re hasonlít, a karbonból készült első szpojlerek, az oldalpengék, a tükörházak, a hátsó diffúzor és a hátsó szárny mind a versenyautós gyökerekre utalnak. Egyedi részletnek számítanak a fényes feketére fújt felnik, a fekete kipufogóvégek, a karbon-kerámia féktárcsák és a piros féknyergek is. Belül is számos alkatrészt és díszítést karbonból készítettek el, a küszöbön pedig megvilágított R8 Competition felirat látható.Mindössze 60 példányt gyártanak majd az R8 utolsó különkiadásából, és mindet az Egyesült Államokban fogják értékesíteni. Az első megrendeléseket novemberben veszik fel a Competitionre, az első autókat 2015 elején szállítják le az ügyfeleknek. 

Gyalogosészlelő rendszer az új Ford Mondeóban

2014.10.29.
A Ford bejelentette, hogy az új Ford Mondeóhoz lesz elsőként megrendelhető az új gyalogosészlelő technológia, amely mérsékelheti a gyalogosgázolások súlyosságát, sőt abban is segíthet, hogy az autós megelőzze ezeket a baleseteket. A Ford új Ütközés Előtti Asszisztense a Gyalogosészlelő rendszerrel kiegészítve képes felderíteni az autó előtti útszakaszon tartózkodó embereket, s ilyenkor automatikusan fékez, ha a vezető nem reagál a figyelmeztető jelzésre. A rendszer a szélvédő mögött elhelyezett kamera és a lökhárítóba épített radar jeleit dolgozza fel, majd összeveti azokat a “gyalogos alak” adatbázis tartalmával, így különböztetve meg az embereket a többi útakadálytól.“Az új Mondeo a legfejlettebb technológiájú Ford, ami valaha megjelent az európai márkakereskedésekben.” – hívja fel a figyelmet Ulrich Koesters, a Ford Európa termékcsalád-igazgatója. “A Gyalogosészlelő rendszerrel kiegészített Ütközés Előtti Asszisztens, és a többi modern berendezés nagymértékben növeli a közlekedés biztonságát a zsúfolt nagyvárosi forgalomban.”Megérzi a veszélytA Gyalogosészlelő 80 km/h-s sebességhatárig képes felismerni a gyalogosokat, és mérsékelni a gázolás súlyosságát. Ha a rendszer egy gyalogost észlel az autó előtti útszakaszon, a vezetőt hang- és fényjelzés figyelmezteti a várható balesetre. Ha a vezető nem reagál, a rendszer a féktárcsák és a fékbetétek közti távolság csökkentésével rövidíti le a fékhatás felépüléséhez szükséges időt. Ha az autós továbbra sem tesz semmit, a berendezés önálló fékezéssel csökkenti a jármű sebességét. A mérnökök zárt pályán, életnagyságú bábukkal tesztelték a rendszert, majd hónapokat töltöttek azzal, hogy a világ különböző közútjain ellenőrizzék és finomítsák a berendezés működését, míg az a valós útviszonyok közt is megbízhatóan végrehajtotta feladatát.“A valós körülmények közt végrehajtott tesztelés kulcsfontosságú volt, hiszen rengeteg különböző testforma és testmagasság létezik, nem beszélve a testhelyzetek szinte végtelen számáról.” - emlékszik vissza Gregor Allexi, a Ford Európa aktív biztonságra szakosodott mérnöke. “Több mint 500 ezer tesztkilométert tettünk meg, hogy a Gyalogosészlelő a lehető legkülönbözőbb testalkatok esetén és bármilyen forgalmi helyzetben biztonságosan teljesítsen.”Az új Mondeo az év későbbi részében kerül forgalomba négyajtós, ötajtós és kombi karosszériával. A nagy teljesítményű dízelmotoros változat 2015 elején jelenik meg.
Címkék: 

„Nyitott motorháztetők” program a Közlekedési Múzeumban

2014.10.29.
Az október 29-én, szerdán 11.00 órakor kezdődő „Nyitott motorháztetők” programon a Maybach és a ZISZ autók motorháztetői mögé lehet bekukkantani, az autók érdekes műszaki megoldásairól egy autórestaurátor beszélAz 1934-ben gyártott Maybach Zeppelin DS 8 as luxusautót néhány hónapja láthatja csak a nagyközönség. Ebből a típusból – az összes karosszéria-változatot beleszámítva kevesebb, mint 30 darab készült.A ZISZ 115-ös páncélozott szovjet luxusautót a „népi demokráciák” vezetői kapták a Szovjetuniótól, így Magyarországra is jutott 10 darab. A kiállított, a Magyar Nemzeti Bank elnöke által használt fekete autót hatalmas méretű motor hajtotta.A Közlekedési Múzeum az őszi iskolai szünet alatt a gyermekes családokat a további programokkal várja:Október 29. szerda 11 óra: Nyitott motorháztetők, a Maybach Zeppelin DS 8 és a ZISZ 115-ös autók bemutatása Október 30. csütörtök  10.00 óra: Őszi vizeken (interaktív játékos csoportfoglalkozás diákoknak a hajós élet mindennapjairól hajóvezető szimulátorral és más játékos feladatokkal)Mit csinál ősszel a hajóskapitány? A program alkalmával az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a vízi életbe, képzeletben végigsétálhatnak egy hajó fedélzetén. Ha kíváncsi vagy arra, mi is az a csiga, mire használták régen a szextánst, honnan hová „utazik” a búza vagy a farmernadrág, hogyan kell csomóznod a kötelet a biztonságos kikötés érdekében. Szeretnéd kipróbálni, milyen érzés hajót vezetni, akkor itt a helyed!A fenti programok a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében valósulnak meg, a foglalkozásokra bejelentkezés nem szükséges.

Honda shop

2014.10.29.
Galéria képek: 

Ford Lifestyle Collection

2014.10.29.
Galéria képek: 

Mesél a szakértő! – Hiányzó típustábla

2014.10.28.
Nemrég egy Opel Astra vizsgálatában segítettem, ahol kicsi, de annál fontosabb hiányosságra lettem figyelmes. Az „Anyukám”-rovatban korábban már volt szó a járművek egyedi azonosítását szolgáló alvázszámról, és azok elhelyezkedéséről. Az azonosítók megléte nagyon fontos egy járművön, mert a vásárláskori eredetiség vizsgálaton ezeknek sértetlenül meg kell lenniük, ráadásul egyezniük kell a jármű papírjaiban feltüntetett számokkal.Első ránézésre jónak tűnikAmikor vizsgálni kezdtem a kocsit, akkor még úgy gondoltam, hogy a korának és futásteljesítményének megfelelő állapotban van. Elsőre csak a szemrevételezéses módszert alkalmaztam, és egy rövid menetpróbán teszteltem a kocsit. A motor járása megfelelő volt, a fék fogott, a futómű is csendben tette a dolgát. Az utastér mondjuk jó koszos volt, de a klímája hűtött, szakadás vagy egyéb kárpit, illetve burkolati hiba nem volt látható.122.598 km - nem sokHét éves kora ellenére csak 122 ezer km-t mutatott az órája és azóta sem találtam semmi okot, hogy ebben kételkedjek, még akkor sem, ha szemlátomást hiányos volt a szervizkönyve – 2 éves az utolsó bejegyzés, úgyhogy azért egy általános kis szervizt javasoltam.KiszállásJöjjön a motortér! Csövek a helyükön, burkolatok épek, a klímakompresszor forog, csövei hidegek. Olajfolyás nyomai nem láthatók, minden rendben. Nézzük akkor át a karosszériát is! A mindennapi használat nyomai azért látszottak a H Astrán: kerékjárati ívek kicsit leverve, kisebb rányitásos horpadások az ajtókon, egy karcos szélvédő, orvosolható hibák, vagy legalább olyanok, amelyekkel azért még együtt lehet élni.Jobb, ha nincs kiglancolva, így feltűnik az olajfolyás - ha van...Lássuk a műszertMíg a kocsi baloldalán azért jócskán találtam kisebb-nagyobb sérüléseket, a jobboldala feltűnően ép volt. Ez mindig furcsa, bár nem lehetetlen, hogy egy autónak csak az egyik oldala kapjon mindig mindent. Elővettem a jó öreg rétegmérő készüléket, és méricskélni kezdtem. Nem másztam egyből a kritikus helyekre, gyarló ember módjára a külső burkolati elemeken vizsgálódtam először. A baloldali elemeken minden rendben volt, korábbi fényezésnek, vagy javításnak semmi nyoma.A csomagtartó fedélen már magasabb értékek voltak, de talán egy színátfújásra lehetett gyanakodni. Aztán jött a jobb hátsó sárvédő, itt már a szokásos érték 5-6-szorosát is jelezte a készülék, de a C-oszlopon még a gyári rétegek voltak. Mivel hegesztett elemről van szó, amit nem lehet csak úgy lecsavarozni a kocsiról, megszokott dolog, hogy ilyenkor kicsivel többet „engednek meg maguknak” a lakatosok, fényezők.Normál esetben 100 alatt kellene lennieAz ajtókat is átfújták, de egy plusz réteg festéknél nem tudtam többre asszociálni. Az első sárvédő viszont már a szakszerűtlen visszajavítás kategóriájába esett nálam, az elem első sarkán ugyanis 1 mm-nél is vastagabb értéket jelzett a műszer. nagyot sóhajtottam, mert láttam, hogy ez az eset sem lesz az az idősporolós szemle – éreztem, hogy tovább kell mérnem.Jött a jobboldali küszöb, amiről kiderült, hogy szintén megsérült korábban, itt 600-as értékek jöttek sorra. Ekkor még fel sem tűnt, amiért ez a cikk megszületik – pedig feltűnhetett volna. regisztráltam a kis papíromon, hogy mely elemek és milyen mértékben/minőségben voltak javítva, aztán tovább léptem.Személyi igazolványt kérem szépen!Soha nem hagyom ki az azonosítók vizsgálatát, mert ha ott valami nem stimmel, akkor azt csak igen körülményesen lehet helyrehozni. Az alvázszámot az Opelekben a legtöbbször a padlólemez jobboldalába ütik be, nincs ez másképp az Astrában sem. Felnyitottam és lefotóztam, minden jó volt. A szemlesorban most a típustábla vizsgálata következik, de ahogyan odapillantottam, nem volt a helyén. Még egyszer átgondoltam, hogy esetleg máshol kellene lennie, de nem, ez bizony hiányzik!Itt kellene lennie a típustáblának, helyette jó vaskos fényezést találtamHogyan veszik el egy típustábla?Ezt csak egy módon tudjuk elhagyni, úgy hogy ha leszedik. Ami persze nem olyan egyszerű, mert a gyárban ezeket a vastag anyagú matricákat olyan erősen felragasztják, hogy csak flex-szel lehet eltávolítani. Megint elővettem a rétegmérőt, még akkor is ha már gondosan elcsomagoltam a műszert. Erre tessék: 877 mikron egy takart elemen!Egy másik Astra B-oszlopa az eredeti táblávalÉs akkor most mi ebből a tanulság?A típustábla hiánya önmagában nem katasztrófa, hiszen a beütött, elsődleges alvázszám rendben valónak tűnt. Mégis ennek a táblának a hiánya, és a felfedezést követő újabb mérés alapján derült ki, hogy bizony  valamikor alaposan oldalba verték szegény autót, és a javított elem már soha nem fogja azt a minőséget képviselni, mint a gyári elemek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója