BKK: megérkezett az első új Solaris-Škoda Trollino 18 csuklós trolibusz

2022.09.23.
A közlemény szerint az új jármű a szükséges tesztek elvégzése és a papírok megszerzése után még az ősszel forgalomba áll. A korszerű, alacsony padlós csuklós trolibusz annak a 48 darabból álló flottának az első darabja, amely csaknem 2014-es áron kerül a fővárosba. Az új járművek a teljes budapesti trolibuszhálózaton közlekednek majd - idézte fel a kommüniké. A BKK beszámolt arról is, hogy a lengyel-cseh gyártó járművei akadálymentesek, légkondicionáltak, és legalább négy kilométert önjáró üzemmódban is képesek megtenni.

A Budapest Airport elnyerte az év cargo repülőtere díjat

2022.09.23.
Pénteken rendezték Londonban az egyik legnagyobb nemzetközi cargo médiaügynökség, az Air Cargo News éves díjátadóját. A légiszállítási ágazat Oscar-díjaként is emlegetett elismerést idén az év cargo repülőtere kategóriában a szakmai zsűri döntése alapján a Budapest Airport kapta - közölték, hozzátéve: a magyar főváros repülőtere olyan nagy, évi többmillió tonna árut regisztráló központokat előzött meg, mint a Brussels Airport Company, a szingapúri Changi Air-port Group és a Liege Airport. Közölték, a Budapest Airport 2020-ban, 50 millió eurós fejlesztésként adta át a BUD Cargo City elnevezésű légiárukezelő komplexumát, azzal a hosszútávú céllal, hogy a cargo bázis a teljes közép-kelet-európai régió elosztóközpontjává váljon.  A központ megnyitása óta a Budapest Airport 2021-ben újabb rekordévet zárt, és a globális trenddel ellentétben 2022-ben is stabilitás jellemzi a budapesti légiszállítást: a január-augusztus között 47 százalékkal nőtt a cargo volumene a 2019 hasonló időszakában kezelt forgalomhoz képest és 9,4 százalékkal bővült éves összevetésben, míg a világban 9 százalékos cargo forgalom visszaesés tapasztalható. A közlemény idézte René Droese-t, a Budapest Airport fejlesztési igazgatóját, aki elmondta: a BUD Cargo City nemcsak a koronavírus-járvány alatt jelentette a légiárukezelés legbiztosabb bástyáját, hanem az azt követő időszakban is óriási versenyelőnyhöz juttatta a társaságot. Biztos pontot jelentenek az ellátási lánc és ezáltal a magyar gazdaság minden szereplője számára, nem beszélve arról a több mint tizenkétezer munkavállalóról, akik a légiáruszállítás területén dolgoznak - tette hozzá. Kitértek arra, hogy a Budapest Airport 2022 szeptemberében megkezdte a BUD Cargo City bővítését: az árumennyiség növekedése miatt és a nagyobb kapacitású gépek hatékony kiszolgá-lása érdekében bővül a komplexumhoz kapcsolódó forgalmi előtér, valamint a BUD Cargo City árukezelő épületeinek kapacitása is megnő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Barcelonában folytatódik a Supersport-világbajnokság

2022.09.23.
A VB egyetlen magyar résztvevője a legutóbbi futam tapasztalati alapján magabiztosan várja a mostani megmérettetést: „Úgy érzem, hogy Magny-Coursban végre sikerült egy olyan beállítást találni a motoron, amin igazán jól éreztem magam. Ez az élmény önmagában nagyon magabiztossá tesz, hiszen úgy gondolom, ezt az utat folytatva már a pénteki naptól ott tudunk majd lenni az élmezőnnyel. Továbbra is az a célom, hogy a lehető legjobb eredményt sikerüljön elérni a szezon második felében.” - mondta el a HUMDA pilótája. A hétvégi program a péntek délelőtti szabadedzésekkel indul, a futamokat és a Superpole-t az Arena4 TV egész hétvégén élőben közvetíti. Hétvégi menetrend és közvetítések: Péntek: Szabadedzés: 11:25 – 12:10 Szabadedzés: 16:00 -16:45 Live Timing: www.worldsbk.com Szombat: Időmérő edzés: 10:25 – 10:45      ARENA4 TV! ÉLŐ I. Futam 15:15                           ARENA4 TV! ÉLŐ Vasárnap: II. Futam 12:30                            ARENA4 TV! ÉLŐ További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A kínai Haval sem gyárt több benzines autót 2030 után

2022.09.23.
Ráadásul az átállás meglehetősen gyors ütemben zajlik majd le. A tervek szerint 2025-ben a teljesen elektromos és hibrid motorral szerelt autók arányának el kell érnie a 80%-ot a márkaszerkezetben. A cél érdekében gigaberuházásokat hajtanak végre mintegy 100 milliárd jüan értékben. (Egy jüan körülbelül 58 forint.) Jelenleg három hibrid autó található a Haval kínálatában - ezek a H6S, Chitu és Shenshou modellek. A Haval jelen van Oroszországban a népszerű Haval Jolion modellel. Ennek hibrid változata már forgalmazzák Thaiföldön, és várhatóan hamarosan megjelenik az orosz márkakereskedésekben is.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos, frontális karambollal zárult a csütörtök

2022.09.23.
Frontálisan ütközött össze két gépkocsi a 66-os főút 22-es kilométerszelvényénél, Bodolyabér térségében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az út melletti füves területre került, a másik kocsi az úttesten maradt. A sásdi hivatásos tűzoltók áramtalanították az egyik autót, valamint a közútkezelő szakembereit kérték a helyszínre az úttestre került szennyeződés miatt. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. Az utinform.hu azóta egy másik balesetről is hírt adott: 21-os főúton, Tar település térségében, a 37-es km-nél egy személyautó a szalagkorlátnak csapódott. Pásztó irányába lezárták a belső sávot. Ugyancsak fontos hajnali információ, hogy a magyar-román határszakaszon, az M43-as autópályán, Csanádpalotánál a kilépésre várakozó kamionsor hossza elérte az 5 kilométert. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hangzóna - Motorolajokról, és olajfogyasztó motorokról

2022.09.22.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A podcasttel kapcsolatos témajavaslatait, észrevételeit a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.        

A Tesla több mint egymillió autót hív vissza

2022.09.22.
Fotó: Tesla Csaknem egymillió autót hív vissza a Tesla az Egyesült Államokban. Erről számol be többek között az "Automotive News". Előfordulhat, hogy az elektromos ablakemelők nem ismerik fel az akadályokat és az ujjakban komoly károkat okozhat, ha az ember nem figyel Feltehetőleg szoftverfrissítéssel orvosolható a probléma így az érintetteknek nem kell szervizbe menniük.
Címkék: 

A Hertz 175.000 elektromos autót rendel a GM-től

2022.09.22.
A Hertz a következő években 175 000 elektromos autót szeretne vásárolni a General Motorstól. Az autókölcsönző cég már régóta használja az e-mobilitást. Fotó: Chevrolet A Hertz autókölcsönző cég flottája villamosítását szorgalmazza. Nem ez az első nagyobb ilyen jellegű megrendelés, a Hertz már 2021-ben 100 000 Model 3-at rendelt a Teslától, 65 000-et pedig a Polestartól.
Címkék: 

Akkuberuházás Debrecenben: a gigaüzem ára

2022.09.22.
Szerző: Heimer György A világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai CATL (Contemporary Amperex Technology Co.) nem kevesebb, mint 7,34 milliárd euró (3 ezermilliárd forint) értékű beruházás keretében évi 100 gigawattóra kapacitású akkugyárat húz fel Debrecenben – jelentette be még néhány hete a kormány. A város melletti Déli Ipari Parkban 221 ezer hektárnyi területen felépülő gyártómű 9 ezer munkahelyet ígér, továbbá a termeléshez – újabb területeken, napelemekkel – 600 megawattnyi megújuló energia felhasználását is tervezik (2019-ben egész Magyarországon ennyi naperőművet fejlesztettek). Európában, a németországi után a debreceni gyártókomplexum lesz a kínaiak második ilyen vállalkozása: a vén kontinens elektromobilitási programjait meglovagolva innen akarják majd ellátni akkumulátorokkal az autógyártó multik régióban készülő e-autóit, így a leendő debreceni BMW-ket és a kecskeméti Mercedeseket. A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a debreceni akkugyártást, költségvetési forrásokból – az úgynevezett egyedi kormánytámogatásokat nem számítva – öt éven át közel 88 milliárd forintot irányoz elő ottani infrastrukturális fejlesztésekre. Töltésen a Mercedes EQS. E-mobilitás nincs akkumulátor nélkül. Fotó: Mercedes A CATL debreceni akkugyára – amely a külföldi működő tőkeberuházások (FDI – foreign direct investment) hazai történetében az eddigi legnagyobb invesztíció – egyúttal azt is jelenti, hogy kétszeresére, 6 ezermilliárd forintra bővül a zömmel ázsiai befektetők 17 különféle hazai helyszínen megvalósuló akkugyártó programjainak értéke. A dél-koreai SK Innovation több lépcsőben Iváncsán és Komáromban több mint 1000 milliárd forint, a Samsung SDI pedig Gödön 540 milliárd forint ráfordítással épít akkugyárakat. De a sorban ott szerepel a japán Toray Industries vagy a dél-koreai Nice Csoport leányvállalata, továbbá az e-autózás élvonalában egyre többet emlegetett kínai Nio autógyár, amely 5,6 milliárd forint beruházással Biatorbágyon fektet be akkumulátorcsomag-csereállomások előállításra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számos (gyáravató) beszédében rendre hangoztatta, hogy „Magyarország mára a globális autóipari forradalom, az elektromos autóipari átállás egyik legfontosabb helyszíne lett”…Magyarország 2025-ben a németek és lengyelek mellett az EU harmadik legnagyobb autóakku-exportőrré emelkedhet. Hyundai töltésen. Illusztráció: Hyundai Mindemellett a debrecenieket a teljes meglepetés erejével érhette a kínai beruházás augusztus eleji híre – tűnik ki a helyi sajtóismertetőkből. Legfőképpen a nagy mennyiségű vegyi anyagokat is felhasználó akkugyár és annak nagyarányú vízszükséglete nyugtalanítja az ott élőket. Egyes vélemények szerint a gyártelepítés utáni ötödik évben már nem garantált Debrecen biztonságos vízellátása, a naponta felhasznált vízmennyiség kétharmada akkugyártásra mehet majd el. A városvezetésnek még nem sikerült eloszlatni az aggályokat, mint ahogy Gödön az borzolja a kedélyeket, hogy még májusban egy független szakértői vizsgálat lítiumot és olyan oldószert mutatott ki a környék kutjaiban, amilyeneket a beruházó Samsung SDI használ. Közben Győrszentiván lakóközössége augusztus elején aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy tiltakozzanak a hozzájuk közel eső, a győri Audit kiszolgáló ipari park bővítése ellen, jóllehet akkugyártásról ott még nem tettek közzé semmilyen hivatalos közleményt. De nem csupán környezetterhelésről van szó. A külföldi működő-tőkeberuházások hozzájárulnak ugyan a munkahelyteremtéshez, de azok többsége jobbára összeszerelő tevékenység, nem pedig a hazai iparvállalatok modernizálását, versenyképességét szolgáló technológiai transzfer. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója