Durva hot rod Lexus-szívvel

2020.05.03.
Az M38A1-est „felnégyelték”, majd megtoldották: kiszélesítették és fél méterrel megnyújtották, hogy ráférjen egy térhálós csővázra. Az üléseket egy Bell UH-1 (Huey’) katonai helikopterből emelték át, és igyekeztek minél mélyebbre beszerelni, hogy a tulajdonos elférjen a kocsiban – a tetőlemezt (pontosabban a Jeep eredeti, katonai vászontetejét) ugyanis nyolc centiméterrel alacsonyabbra húzták, igazodva a megkurtított szélvédőhöz. Az eredeti 76 lóerős, 2.2 literes, soros négyhengeres Hurricane-blokk helyére egy V8-as került: a Lexus LS400 négyliteres 1UZ-FE szívómotorja. A motort eredeti automata sebességváltójával együtt emelték át új otthonába, a hátsó tengelyhez egy 30 centiméterrel rövidebbre vágott Toyota Land Cruiser kardántengely viszi az erőt.
Címkék: 

Már rendelhető az új Yaris

2020.05.03.
Az új Yaris teljes hossza 5 milliméterrel kisebb, mint a jelenlegi generációé, miközben a tengelytáv és a szélesség 50-50 milliméterrel, a nyomtáv 57 milliméterrel növekedett. A modell elérhető lesz 1 literes és 1,5 literes benzinmotorral is, a legizgalmasabb azonban az új Yarishoz fejlesztett vadonatúj 1,5 literes Hybrid Dynamic Force rendszer lesz, ami a jelenlegi generációhoz elérhető hibrid hajtáshoz képest több, mint 20 százalékos fogyasztás- és károsanyagkibocsátás-csökkentést tesz lehetővé, 15 százalékkal megnövekedett teljesítmény mellett. Az új öntöltő hibrid rendszer 116 lóerős teljesítmény mellett (16 lóerős növekedést) 86 g/km-es károsanyagkibocsátást és 10,3 másodperces 0-100km-es gyorsulást kínál. Az új Yaris öntöltő hibrid elektromos rendszere akár 80 százalékban tisztán elektromos közlekedést tesz lehetővé, akár 130 km/órás sebesség mellett (korábban ez 75 km/óra volt). Az új Yaris már most megrendelhető, az első darabok várhatóan szeptemberben érkeznek majd a márkakereskedésekhez és az előrendelő ügyfelekhez. Amennyiben a koronavírus helyzet ezt lehetővé teszi, a Toyota még a nyár folyamán tervez egy országos roadshowt is, amelynek során az előrendelő ügyfelek élőben is megismerkedhetnek az új autóval. Az új Yaris induló ára az 1 literes benzinmotorral 4.800.000 Ft, az 1,5 literes benzinmotorral 5.240.000 Ft, míg a vadonatúj öntöltő hibrid elektromos rendszerrel 6.290.000 Ft.

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – A légszennyezés és a közlekedés

2020.05.03.
Egész Európában, így Magyarországon is az egészséget legjobban veszélyeztető környezeti kockázat a légszennyezés. Az Európai Unió tagállamaiban mintegy 400 ember idő előtti halálát okozza a rossz levegő. Magyarországon a 2016-os adatok szerint 13 250 ember hal meg idő előtt a légszennyezettség miatt, ami nagyjából megfelel Biatorbágy teljes lakosságának.  A járvány hatására javult a levegő minősége A koronavírus miatt elrendelt korlátozások miatt azonban nagyot csökkent a forgalom, Budapesten körülbelül a felével kevesebb autó van az utakon, mint máskor, és a teherforgalom is visszaesett. Emiatt javult Magyarországon a levegő minősége márciusban és áprilisban éves összevetésben. Országosan átlagosan 15 százalékkal, de a nagyobb városok forgalmasabb részein előfordult, hogy 35 százalékkal csökkent a levegő nitrogén-dioxid szennyezettsége. A nitrogén-dioxid (NO2) fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származik, főleg a járművekben elhasznált üzemanyagokból. A városokban a kibocsátott nitrogén-dioxid 80 százalékát az autók adják.  Bizonyos városokban 35 százalékkal is csökkent a levegő nitrogén-dioxid szennyezettsége A közlekedés károsanyag-kibocsátásának a csökkenését viszont ellensúlyozta, hogy az emberek többet voltak otthon, ezért többet fűtöttek. A lakossági szilárd tüzelésből eredő szennyezés, a kisméretű részecskék mennyisége kiegyenlítette a közlekedés okozta csökkenést. Ezért a kisméretű részecskék terén nem javult jelentősen a levegő minősége márciusban-áprilisban az előző év azonos időszakához képest. A járvány hatására leállt gyárak is hatással voltak egyes városok levegőminőségére, helyi szinten némi javulást mutattak a mérőműszerek az elmúlt egy-két hónapban.  A szálló por legnagyobb részéért nem az autók felelnek A légszennyezés okozta idő előtti halálozásokat túlnyomó többségében a PM 2,5 nevű, levegőben szálló részecskék a felelősek, amit szálló pornak is hívnak. Ezek 2,5 mikrométernél kisebb szemcsék hihetetlen aprók, körülbelül harmincszor kisebbek, mint az emberi hajszál átmérője. Mivel ilyen picik, mélyen behatolnak a légzőszervekbe, és a tüdőig is eljutnak. Irritálják a szemünket az orrunkat, a torkunkat, köhögést, tüsszögést, orrfolyást okozhatnak. Ha tartósan szálló porral szennyezett környezetben élünk, szívbetegségeket, tüdőrákot, valamint főleg gyerekek esetében légzőszervi megbetegedéseket okozhat a szennyezett levegő.  A szálló por a fosszilis tüzelőanyagok elégetése során keletkezik, és a legtöbben valószínűleg úgy gondolják, hogy a legtöbb szennyezést a közlekedés és az ipar bocsátja a levegőbe. Pedig ma már az egyre korszerűbb motoroknak és a szigorú szabályozásnak köszönhetően nem az autók kipufogógáza és az ipari szennyezőanyagok kibocsátása a legjelentősebb.  A szálló port tekintve a lakossági szilárd tüzelés a légszennyezés 50-60 százalékáért felel, de fűtési időszakban olykor ez akár 80 százalékra is emelkedhet. Sokan szénnel, brikettel, rossz minőségű fával vagy vegyes tüzelésű kazánnal fűtenek, és sajnos nem ritkán a házban és a ház körül keletkező szemetet is elégetik, főleg a szegényebb településeken. A közúti közlekedés pedig csak szálló por nagyjából 10 százalékáért felelős. A globális felmelegedés okozója A szennyezett levegőnek jelentős gazdasági hatásai is vannak, növeli az egészségügyi költségeket, csökkenti a munkavállalók termelékenységét, és károsítja a talajt, a terményeket, az erdőket, tavakat és folyókat. A légszennyezés, elsősorban a széndioxid-kibocsátás pedig a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elsődleges oka. De más gázok és anyagok is közrejátszanak bolygónk felmelegedésében, például a metán gáz, amely a mezőgazdasági tevékenység során keletkezik, és szorosan kapcsolódik az állattenyésztéshez és a húsfogyasztáshoz. Ezért nem csak azzal segíthetsz a bolygónak, ha odafigyelsz a fűtésre, kevesebbet autózol, hanem azzal is, ha például kevesebb húst eszel. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Odalépett a Nissan GT-R-nek – kétszáz fölött mérték be

2020.05.03.
Tíz óra alatt több mint 250 gyorshajtót mértek be a hajdúhadházi rendőrök. Az egyik autós lakott területen kívül a megengedett sebesség több mint kétszeresével, 209 km/órával ment. A rendőrség a szabálytalankodók forgalomból való kiszűrése érdekében folyamatosan ellenőrzi a sebességhatárok betartását. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság rendőrei 2020. április 25-én tíz óra alatt több mint 250 gyorshajtóról készítettek képfelvételt. Közülük az egyik autós a 4-es számú főúton, Téglás külterületén 209 km/órával közlekedett. Ez a sebesség több mint a kétszerese volt annak, amennyivel mehetett volna. A szabályok itt 90 km/órás sebességet engednek meg. A rendőrök 2020 áprilisában olyan esettel is találkoztak, amikor ugyanaz a sofőr egy nap négyszer is a megengedett sebességet túllépve közlekedett ugyanazon az útszakaszon. A közlekedési balesetek egyik legfőbb oka a gyorshajtás, amely számos esetben tragédiához vezet. A rendőrség a sebességtúllépések és a közlekedési balesetek visszaszorítása érdekében továbbra is rendszeresen végez sebesség-ellenőrzést.

Számokban a közösségi autózás

2020.05.03.
Budapesten jelenleg több mint 1000 carsharing autó vehető igénybe, a 4 évvel ezelőtti számokhoz képest – amikor a GreenGo a piacon elsőként indította flottáját, akkor 45 elektromos autóval – a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Ám mégis elmaradunk a hasonló méretű Bécstől, ahol nagyjából másfélszer ennyi közösségi autó fut az utakon. Az elmúlt néhány hétben megtörtént Magyarország „digitális átállása”, a lakosság egy része már online intézi ügyeit. A kérdés az, hogy vajon a közlekedés átalakulására is számíthatunk-e a krízis időszaka alatt. Ami biztos, hogy sokan még azt sem tudják idehaza, mi fán terem a carsharing. A K&H készített egy 500 fős felmérést, amiből kiderül, hogy a megkérdezettek 26 százaléka nem is érti pontosan, mire való az autómegosztás. Nagyon sokan vannak – messze 30 százalék felett – akik nem tartják reális megoldásnak a saját tulajdonú autó kiváltására, többen pedig úgy vélik, csak múló hóbort az egész. Mindössze 8 százalék jelentette ki, hogy feltétel nélkül bízik a carsharingben. Budapesten 30-60 ezer főre becsülik a felhasználók számát, ami egyelőre még elmarad a közel azonos méretű Bécstől, ahol ez a szám 100.000 fő körül van.

Egy nap, egy tragédia

2020.05.03.
Magyarország területén 2020. május 2-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 31 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 9 súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött – írta a police.hu. A halálos baleset az 57-es főút 5-ös kilométerszelvény melletti földúton történt. Egy férfi haladt rakodógépével, majd eddig ismeretlen okból és körülmények között letért az útról, és az árokba borult. A baleset során az 55 éves döbröközi sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A szolgálatot ellátó állomány 12 személyt állított elő ittas vezetés gyanúja miatt.

34 áruszállítóval bővült a büntetés-végrehajtás gépjárműparkja

2020.05.03.
Az új tehergépjárművek közül 30 a büntetés-végrehajtási intézetek szolgálati feladatainak ellátását támogatják majd, míg további 4 autó a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának gépjárműparkjába kerül. Az új járművek a 250 ezer kilométert futott, vagy több mint 10 éves Ford Transit, Opel Movano és Peugeot Boxer haszongépjárműveket váltják. A szervezet legutóbb 2020. március végén szerezte be azt a 45 darab Skoda Scala típusú gépjárművet, amelyek a büntetés-végrehajtási szervezet ügyintézői funkcióit segítik.

Alonsót megint a Forma-1-ben akarják látni a spanyolok

2020.05.03.
Alonso saját közösségi oldalán voksoltatta a rajongókat, összesen 113 ezer válasz érkezett a hogyan továbbra vonatkozó kérdésére, és 93 ezren - több mint 82 százalék - támogatják, hogy térjen vissza a Forma-1 világába. A toronymagasan győztes Forma-1 mellett a szavazók 8,7 százaléka látná őt örömmel az amerikai IndyCar-sorozatban, 5,6 százalék a Dakar-ralin, 3,5 százalék pedig az enduro-versenyek vébéjén, az úgynevezett WEC hosszú távú viadalain. A 38 éves pilóta, aki 2005-ben és 2006-ban volt világbajnok, 2018-ban hagyta ott a Forma-1-et, bár búcsúzásakor nem zárta ki, hogy valamikor visszatér. MTI

Meglepő modellekkel bővül 2020-ban a klasszikus autók panoptikuma

2020.05.02.
Az előkelő körbe való bejutásnak azonban nem csupán a modellek kora az egyetlen feltétele. Emellett még számos követelménynek is meg kell felelniük, hogy elnyerhessék a büszke címet.   Noha elméletileg nincs olyan szabály, amely pontosan meghatározná, mikortól válik „klasszikussá” egy autó, a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége (Fédération Internationale des Véhicules Anciens) előírja, hogy az adott modellnek legalább harminc évesnek kell lennie. A három évtizednél régebben kibocsátott autóknak azonban meg kell felelniük más kritériumoknak is. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy tulajdonosa „tökéletes történelmi állapotban” őrizze meg. Vagyis minden alkatrésznek eredetinek kell lennie. A tulajdonos nem használhatja a mindennapokban, hanem az állapotmegőrzés érdekében óvnia kell minden lehetséges károsodástól. Emellett az autónak meg kell felelnie azoknak a feltételeknek, melyeket a műszaki és kulturális örökség részévé nyilvánított tárgyaktól és eszközöktől elvárnak. A Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége minden évben nyilvántartásába veszi azokat a modelleket, amelyek megítélése szerint alkalmasak arra, hogy klasszikus autónak nyilvánítsák őket, amikor betöltik 30 éves korukat. Így alakult ki az a friss lista, amely tartalmazza a 2020-ban 30. évüket betöltött, és a kritériumok alapján klasszikussá nyilvánított modellek listáját. Íme: 1. Mazda MX-5 (1. generáció) 2. Honda NSX (1. generáció) 3. Renault Clio (1. generáció) 4. Lamborghini Diablo 5. Nissan Primera (1. generáció) 6. Fiat Tempra 7. Lotus Carlton 8. BMW 3-as sorozat (E36) 9. Ford Fiesta RS Turbo 10. Aston Martin Virage Flye 11. Toyota Previa (1. generáció)

Az Alfa Romeo bemutatta a Giulia GTA fényezését és elárulta az árát

2020.05.02.
Március 2-i bemutatkozását követően, a Giulia GTA azonnal óriási érdeklődést váltott ki az autózás szerelmeseinek körében. Az új Giulia GTA műszaki tartalma és koncepciója egyaránt az 1965-ös Giulia GTA-ra vezethető vissza: arra a „Gran Turismo Alleggerita” modellre, amelyet az Autodelta fejlesztett ki a nemzetközi sportsikereknek örvendő Giulia Sprint GT alapjain. A Giulia Quadrifoglio modellre épülő, újkori Giulia GTA az Alfa Romeo 2,9 V6-os biturbó erőforrásának erősebb, 540 lóerőre hangolt kivitelét kapta meg. Az új modell 100 kilogrammal könnyebb a Giulia Quadrifogliónál, és ezzel a kategória legkiválóbb tömeg/teljesítmény arányát (2,82 kg/LE) nyújtja. Külső és belső megjelenése egyaránt kifejezi híres történelmi elődje koncepcióját, tükrözi a márka műszaki kiválóságát, vezetési élményét. Még könnyebb a versenypályára optimalizált, hátsó ülések nélküli, lecsupaszított GTAm kivitel. A külső és a belső dizájn testreszabása révén a vásárlók egyedi élmény részesei lehetnek. A vásárlók speciális színvariációk között válogathatnak. Az olasz zászlót tiszteletben tartó GTA vörös, Trofeo fehér és Montreal zöld fényezések mellett kiválaszthatják autójuk oldalszámát, illetve Goodwool autóponyvájukat. Az exkluzív modelleken variálható a féknyergek, valamint a belső térben a bukócső, a biztonsági övek, és a kárpit öltéseinek színe. Az érdeklődők az Alfa Romeo internetes alkalmazása segítségével online tekinthetik meg Giulia GTA és a GTAm különböző lehetséges dizájnkombinációit. Az ötszáz szerencsés tulajdonos egyedülálló kiszolgálásban részesül. A GTA világához csatlakozókat különleges értékesítési folyamat várja, amelynek során a megrendeléstől az autó átadásáig szakértő „márkanagykövet” követi az ügyfeleket. A vásárlók személyes élménycsomagjukban értékes kiegészítőket találnak. Autójukhoz speciális színezésű Bell sisakot, a garázsban pihenő GTA és a GTAm védelmére Goodwool takaróponyvát kapnak. Ezen felül részt vehetnek egy az Alfa Romeo Autós Akadémia által kidolgozott vezetéstechnikai tanfolyamon is. A GTAm tulajdonosok autójukhoz teljes, overált, kesztyűt, cipőt magában foglaló Alpinestars versenyruházatot kérhetnek. És ez még nem minden: a vásárlók kérésére a GTA és a GTAm modelleket az Alfa Romeo történetének egyik ikonikus helyszínén, az Autodelta műhelyében, Baloccóban adják át. A cél az, hogy az egyediség és az exkluzivitás meghatározó tényező maradjon valamennyi Alfa Romeo rajongó és gyűjtő számára. A Giulia GTA és a Giulia GTAm Európában nettó 143 ezer és 147 ezer eurós áron érhető el, ami több mint 60 millió forintos magyar árakat vetít előre.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója