A kecskemétiek nyerték az egri Pneumobilt és az egymillió forintot

2018.05.13.
Tájékoztatásuk szerint a rengeteg innovatív megoldást, számtalan izgalmat és drámai pillanatot hozott megmérettetésen az egri Érsekkertben 9 ország 20 egyetemének 36 csapata állt rajthoz. (Beharangozónkat itt olvashatja.) A magyar, cseh, észt, lengyel, lett, litván, román, svéd és szlovák indulók között a korábban megszokottnál nagyobb csata alakult ki: a kiegyensúlyozott mezőnynek köszönhetően minden versenyszámban másik csapat nyert. Fotó: Baon.hu A részeredmények összesítése után végül a kecskemétiek bizonyultak a legjobbnak, így ők vehették át az "Aventics legjobb pneumobilja" díjat, amivel ezúttal egymillió forintos pénzdíj is járt. Az egyetemek közötti pontversenyben a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzett az élen. Az intézmény ugyancsak egymillió forint értékű pneumatika eszközt nyert, melyet a gyakorlati oktatás fejlesztésére használhat fel. A zsűri díjazta még a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet, a telemetriai megoldásokat, a legjobb futóművet és a legszebb karosszériát is - olvasható az esemény házigazdája: az egri Aventics Hungary Kft. közleményében. Fotó: Heol.hu

Százéves villanyautó vontatta kortársát

2018.05.12.
Megszűnt márkák: Studebaker és Horch a Balaton partján                           Fotók: Boros Jenő Ami biztos, hogy elfogult vagyok, de az is biztos, hogy nem csak nekem a leglátványosabb hazai program az évente megrendezésre kerülő Balatonfüred Concours d'Elegance, mely a klasszikus autók és motorok találkozója. A mezőny idén is a csodálatos Tagore sétányon sorakozott fel, van amelyik tréleren jött, többségük saját lábon, egy részük konvojban érkezett Győrből, rendőrmotoros felvezetéssel. A füredi Gyógy-téren mindenki megcsodálhatta a begördülő járműkaravánt, melyben több klasszikus is volt. Igazi autóikonok, melyek nem csak látványosak, de értékesek is, így megérdemlik a műtárgyaknak kijáró figyelmet. Volt olyan köztük, melynek biztosítási értéke meghaladta az egymillió eurót, de ne reménykedjen senki, ennyiért nem adják el tulajdonosaik. Wikow 35 Kapka, vagyis a Csepp nevű és formájú autó A szépség átka A sétány gyönyörű, de a gyönyörű park öreg fái okoztak némi gondot, mert többször is tisztítani kellett a karosszériákat, melyekre jutott bőven szálló pihéből és gyantából is. De ez sem vette el senkinek a kedvét, a nézők áhítattal nézték a takarítást, miközben hallgatták az autókról szóló történeteket és olvasták krónikájukat. Mert ilyen közelről ilyen csodákat látni ritka lehetőség, mellyel több tízezren éltek a májusi hétvégén, hála a hírverésnek, a páratlan kollekciónak és a gyönyörű időnek. Százévesek kötélvégen Autóvonták találkozása A közelmúltban épült mélygarázsból hajnali hat óra után kezdtek kirajzani a veteránok, volt amelyik többször is végig száguldott a parti úton, volt amelyik, néhány száz méter után leállt és nem sikerült újraindítani lefulladt motorját. Jó ideig kerülgették, de nem lett nagy forgalmi dugó, mert gyorsan jött a segítség, méghozzá nem is akármilyen: százéves villanyautó vette kötélvégre és vontatta kijelölt parkolóhelyére, pontosabban kiállítási területére benzines kortárását. Ilyet tényleg ritkán látni: az 1918-as Detroit Electric vette kötélvégre az 1912-es EMF Studebakert, melynek sofőrje mobiltelefonon kért vontatást. Klasszikus Chevy, panoráma szélvédővel Pontos nyitás A hivatalosan meghirdetett hajnali kirajzás időpontját nem várták a veteránosok, a koránkelőket a parti sétányon az Autószektornak is történészi alapossággal író Négyesi Pál irányította kijelölt placcukhoz, ahol Valker Viktor igazi karmesterként vezényelte le a pontos beállásokat. Nem sokkal nyolc óra után már mind a félszáz veteránautó és vagy húsz újkori kettő-, meg négykerekű a helyén állt, utóbbiak az évek óta főszponzor BMW és MINI autói és motorkerékpárjai voltak. Természetesen mindkét márka több old timer darabbal is megjelent az idei Concourse-on, ahogy tette ezt már a korábbi években is. Idén egy fabetétes 1965-ös Mini Traveller és egy 1955-ös BMW 503-as érkezett, ezeket néhány kiváltságos szakíró, így a szerző is kipróbálhatta, ami nem csak órisi élmény, de igen nagy megtiszteltetés is, hiszen a BMW gyári kollekciójából érkezett kupé biztosítási értéke meghaladta a 300 ezer eurót. Nem véletlenül, hiszen a gyárott 273 példányból csak néhány maradt meg ilyen állapotban. BMW 503-as és Mini Traveller Minden összejött A péntek délutáni vezetés után épségben kerültek vissza a gépek, aztán másnap is csodás idővel ajándékozták meg az égiek az V. Concours d”Elegance nagyérdeműjét és mezőnyét, melyben igazi különlegességek voltak. A lista igen csak hosszú, de érdemes rajta átfutni, mert tényleg megérdemelték a díjakat. A félszáz autó jelentős része jóval hatvan évesnél öregebb, de akadt jó néhány százéves darab is. A luxusszektor BMW, Mercedes, Packard, Rolls-Royce, Lincoln, Cadillac és Jaguar kínálatánál nem kevésbé volt érdekes a népautók és sportkocsik mezőnye. 1941-es Packard Alvó márkák klasszikusai Szó szerint méltóságteljes a négy karikás jelvényű Horch és sportosan elegáns Hispano Suiza, melyek megjelenésükkel is azt sugallják, hogy örök értékek a gyűjtőknek, miközben a járműtörténelemben is kiemelkedő szerepük van. Próbálkoztak mindkét márka feltámasztásával, de egyelőre a németek csak az ötletig, a spanyolok pedig egyetlen tanulmánymodellig jutottak. Szóval egyelőre marad a régiek megcsodálása. Meg persze az olyan klasszikus márkáké, mint a Lancia, Abarth, vagy igazán ritka Alfa Romeo, melynek karosszériáját Zagato tervezte és készítette. Kétajtós Skoda 1000 MBX kupé Cseh remekek A Škoda egyik ritkasága az 1969-es MBX, vagyis a farmotoros 1000-es, melyet csak De Luxe felszereltséggel gyártottak, a kétajtós kupéból 2517-et gyártottak, ám ebből nem exportáltak a magyar piacra, de a veterángyűjtőknek köszönhetően ma már több is van belőle nálunk. Nem kevésbé volt látványos a cseh Wikow 35 Kapka, mely nevéhez illően cseppformájú. Az 1931-es prágai autószalonon bemutatott túraautóból mindössze öt készült, mindegyiket 1743 köbcentiméteres motor hajtotta és árcéduláján 75 ezer cseh koronás ár szerepelt. Igazi ritkaság az 1936-os Zbrojovska Z5-ös sportkocsi. Balatonfüred Concours d’Elegance Az autók gördülő múzeumának is beillő Balatonfüred Concours d’Elegance az elegancia és a nagy múltú márkák találkozása hagyományt teremtett Magyarországon is. Nyolcvanévnyi kihagyás után, 2014-ben támasztották fel az autósszépség-versenyt a balatonfüredi Tagore sétányon. 2016-ban a magyarországi rendezvény különleges rangot is kapott, azzal, hogy az UNESCO elismerte, és patronálásáról biztosította, az idén az 50 éves jubileumát ünneplő FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens, vagyis a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) műszaki kulturális örökségvédelem terén kifejtett fáradhatatlan tevékenységét. Amerikai negyed a balatonfüredi Tagore-sétányon Jubileumi kiemelés A félévszázados FIVA kiemelte a balatonfüredi rendezvényt a több száz hasonló eseménye közül és biztosította az UNESCO patronáltja státuszt. Az 2014-ben először megrendezett esemény sikere nyomán, az immár hagyományos program különleges kapcsolatteremtési pont gyűjtőknek, gyártóknak és érdeklődőknek. A Balatonfüred Concours d’Elegance szervező bizottsága: Balatonfüred Önkormányzata, Valent Classic, CEAuto, Mavamsz, FIVA. Alapító: Valker Viktor, az esemény fővédnöke: Zoób Kati. A helyszínt a füredi önkormányzat, a szponzorációt a BMW, Shell és Allianz biztosítja, a szervezők a VGT Group, a CeAuto és a Katti Zoób divatház. http://balatonfuredconcours.eu/ Hölgyválasz Ahogy az ilyen rendezvényeken megszokott, minden jármű kap valamilyen elismerést, van amelyiknek tulajdonosa több díjjal távozhatott, van amelyiknek emlékplakett jutott. Hosszú a lista, de érdekes átböngészni, hogy milyen korú járművek szerepeltek, és hogy mire szavaztak a hölgyek és milyen autóra az urak. A két legidősebb jármű 1912-ben készült, a legfiatalabb 1983-ban, ez kapta a legmesszebbről érkezett autónak járó különdíjat. Az esemény fődíjasa a farmotoros Tatra A 2018-as Balatonfüred Concours d’Elegance díjazottjai: Best of Show: Tatra 87 1939 A FIVA különdíja: Mercedes Benz 170 1931 A BMW különdíja: Lombardi GrandPrix 1970 A Shell különdíja: Mercedes Benz 170 1931 Az Allianz különdíja: Alfa Romeo Junior Zagato 1974 Balatonfüred városának különdíja: Hispano Suiza J12 1934 A legszebb amerikai autó (1945 előtt): Packard Model 110 1941 A legszebb amerikai autó (1945 után): Cadillac Eldorado Biarritz 1958 A legszebb antik (1919 előtt gyártott) autó Chenard&Walcker 1912 A legszebb BMW: BMW 503 1956 A legszebb brit autó: Jaguar MK2 1964 A legszebb classic limuzin autó: Daimler DS420 1987 A legszebb classic nyitott autó: Riley RMC 1949 A legszebb csehszlovák autó: Skoda Popular Monte Carlo 1949 A legszebb GT autó Lancia: Flavia 1967 A legszebb Mercedes Mercedes: Benz 380 SL 1982 A legszebb német autó: Mercedes Benz 300 SEL 6,3 1970 A legszebb olasz autó: Lancia Flavia 1967 A legszebb sportkocsi: Jaguar E Type 1966 A legszebb vintage nyitott autó: Horch 750 1933 A legszebb youngtimer: Alpina B10 Biturbo 1993 Az Alfa Digital különdíja: Ford Mustang March 1 1973 Az Austro Classic különdíja: Toyota Corona MK II Coupe 1972 A Bátor Tábor különdíja: Volkswagen T1 1973 A BYC különdíja: Velie Model 38 1918 A Ceauto Classic különdíja: Mercedes Benz 400 1928 A Katti Zoób különdíja: Clenet Series 1 1979 A Flohr Design különdíja: Austin Healey 3000 1960 A VGT Capital különdíja: BMW 628 1984 Az MKB Bank különdíja: Skoda MBX 1969 A MAVAMSZ különdíja: Opel Olympia 1953 AZ MTÜ különdíja: Skoda MBX 1969 A Veuve Cliquot különdíja: Chenard&Walcker 1912 A szervezők különdíja: Lincoln Continental 1947 A Totalcar magazin különdíja: Detroit Electric Model 75 1918 Közönségdíj – férfiak: Horch 750 1933 Közönségdíj – hölgyek: Mercedes 290S 1936 A legeredetibb autó különdíja: Mercedes 500 SEL 1981 A legszebb áramvonalas autó: Wikov 35 Kapka 1931 Különdíj legmesszebbről érkezett autónak: Land Rover Range Rover 1983 Különdíj legöregebb autónak: EMF StudeBaker 30 1912 A Bátor tábor különdíját a VW T1-es kapta EMLÉKPLAKETT Zbrojovska Z5 1936 Mercedes Benz 220A 1955 Mercedes Benz 250SE 1966 Mercury Grand Marquis 1977 Chevrolet Impala 1959 Aero 30 1936 Lanca HF 1987 Abart 500 Really 1970 Chevrolet 3100 1952 BMW 1502 1975 BMW E3 1972 Ford Mustang 1965 Bugatti T43 1927 Bugatti T43-as  

Biztonságos közlekedés gyerekszemmel

2018.05.12.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága – az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának kiírása alapján – gyermekrajz pályázatot hirdetett óvodások, valamint alsó és felső tagozatos diákok részére biztonságos, szabályos kerékpárközlekedés témában.  A kiírásra közel 500 pályamű érkezett, amelyeket – a kecskeméti Tudomány és Technika Háza közreműködésével és segítségével – a főkapitányság aulájában állítottak ki. A megyei forduló legjobb rajzainak készítőit – kategóriánként 6-6 gyermeket – 2018. május 9-én a főkapitányság épületében ünnepélyes keretek között megjutalmazták. A díjakat Bóbis Attila rendőr alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője adta át. A gyermekrajzok az országos mérettetésen is részt vesznek.
Címkék: 

Túraautó-vk - Michelisz Norbert kiesett a második futamban

2018.05.12.
A Hyundai-jal versenyző, 33 éves magyar pilóta, aki a délelőtti versenyen ötödikként ért célba, a délutáni újabb megméretésen már az első körben is részese volt kisebb balesetnek. Később tovább sérült az autója, és bár a hatodik pozícióból hátrébb került, ekkor még így is az első tíz között volt, vagyis pontszerző helyen haladt. A 25 kilométeres pályán, a befejező körben azonban egy figyelmetlen riválisa nekiütközött, Michelisz kocsijának bal hátsó kereke kitört, ennél fogva számára befejeződött a viadal. Kiesése miatt nem gyűjtött újabb pontokat, így a bajnokságban jelenleg 102 ponttal a negyedik.         Nagy Norbert (Seat Cupra), akárcsak délelőtt, ezúttal is 18.-ként ért célba a Nürburgringen. MTI

50%-ban elektromos Volvók 2025-re

2018.05.12.
A Volvo kiemelten koncentrál a kínai piacra, ahol tavaly először lépte át eladásaiban a 100 ezres álomhatárt (+14%). Kína elektromos mobilitása a Volvo jövője, hiszen a középosztály életszínvonalának emelkedésével, valamint a SUV-ok piacán prognosztizált, ötéves viszonylatbeli komoly bővüléssel jó esélyei vannak a gyártónak az eladások növelésére.  2025-re évi 7 millióra hízik az egy évben forgalomba helyezett autók száma Kínában. A kormány törekvéseinek megfelelően pedig előnyben lesznek a hibrid és elektromos autók, amelyek az eladások mintegy egyötödét teszik majd ki várhatóan. A Volvo nagy célokat tűzött ki magának a keleti térségben az elektromos autókkal, így nem csoda, hogy a máris nagyon népszerű XC40 SUV mellett az XC60-hoz, az XC90-hez és az S90-hez is kínálja/kínálja majd díjnyertes hibrid erőforrását. A Volvo Car Groupról A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2017-ben 571 577 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg. A 2017-es decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 38 ezer alkalmazottja van világszerte. A Volvo Cars központi irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Göteborgban, Svédországban található. A kínai központ Sanghajba került. A gyártás Göteborgban, Gentben, Chengduban és Daqingban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.

Spanyol Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban

2018.05.12.
A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei második, és pályafutása 74. időmérős elsősége, Barcelonában karriere során negyedszer startolhat az első kockából. A vb-címvédő brit versenyző mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtol majd, míg a harmadik starthelyet a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalhatja el. A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik. MTI - Címlapkép: MTI archív

A Škoda Karoq kabrióváltozatát készítik el a Škoda szakiskolájának tanulói

2018.05.12.
Újabb lehetőséget kínál ifjú tehetségeinek a ŠKODA AUTO, hogy járműtervezőként is megállják helyüket. A 17 és 18 esztendős fiatalok a ŠKODA szakiskolájának diákjaiként fogtak össze az immár ötödik ilyen járműtanulmány megalkotására. Oktatóik vezetése alatt, illetve a vállalat székhelyén, Mladá Boleslavban működő műszaki, formatervezési és gyártástechnológia részlegek támogatásával ezúttal a ŠKODA KAROQ alapjaira épülő kabrió-tanulmányt készítenek. A projekt egyrészt a legújabb SUV-modell jelentőségét hangsúlyozza a márka termékprogramja szempontjából, másfelől a KAROQ sikereire és díjaira hívja fel a figyelmet, miközben friss és fiatalos formavilágát is kiemeli. A gyakorlati projekt keretében a tanulók azt is gyakorolhatják, hogyan fejleszthetik csapatmunka keretében műszaki és szervezői képességeiket. A kész tanulmány, amely még nem kapott nevet, júniusban mutatkozik be a nagyközönség előtt. A fiatal szakemberek hét szakmából – köztük a fényező, a jármű-mechatronika és a szerszámkészítő – érkeztek. „Nagy örömmel tölt el minket e projekt, mivel saját elképzeléseink szerinti autó megépítésére kínál lehetőséget” – hangsúlyozta Ondřej Bacík, a csapat tagja. A Skoda tanulói 2014 óta évről-évre terveznek és építenek egy-egy koncepciójárművet. Az első ilyen tanulmányként a ŠKODA CITIGO kétüléses változata készülhetett el, amelyet 2015-ben a ŠKODA FABIA műszaki alapjaira épülő pickup, 2016-ban pedig a ŠKODA RAPID SPACEBACK kupétanulmánya követett. A 2017-ben született elektromos buggy alapjául ismét a ŠKODA CITIGO szolgált. A tanulói projekt ezúttal is a ŠKODA képzési rendszerének színvonalas minőségét hangsúlyozza. Az 1927-ben alapított szakiskolában különböző műszaki szakmák három- és négyéves képzésében részesülhetnek a fiatalok. Jelenleg több mint 900 diák tanul az összesen tizenhárom, öt négyéves és nyolc hároméves időtartamú teljes képzésben, valamint a két további oktatási programban. Emellett a ŠKODA mintegy hatvan dolgozója bővíti ismereteit a különböző továbbképzések során. A gépipari szakiskola a ŠKODA Akadémia részeként működik, amely 2013 áprilisában tanulók és dolgozók komplex képzésére jött létre, s amelynek oktatási programja kifejezetten a vállalat igényeihez igazodik. Az autógyártó a KOVO szakszervezet támogatásával 2013 óta mintegy 260 millió cseh koronát fordított a képzési program bővítésére és a ŠKODA Akadémia felszerelésének korszerűsítésére.                  
Címkék: 

Bezárja egyik németországi üzemét a ZF

2018.05.12.
A portál értesüléseit a ZF megerősítette. A bezárásra várhatóan az év végén kerül sor. A dolgozókat már értesítették, a további részletek egyelőre nem ismeretesek. Az automobilwoche.de úgy tudja, az érintett ötszáz dolgozó nem marad munka nélkül, a konszern egyéb gyáraiban állást kínálnak neki. A Gelsenkirchenhez legközelebbi gyár Wittenben van, ami 34 kilométerre fekszik, ez autóval könnyen bejárható. Wittenben egyébként a ZF 900 embert foglalkoztat. A bezárás indokaként a ZF egyik szóvivóje azt mondta, hiányoznak az újabb megrendelések, az árak pedig meglehetősen nyomottak. Mivel a trendváltás jelei nem látszanak, ezért döntött a cég az év végi gyárbezárás mellett.
Címkék: 

Modellek tuningolása – I. rész

2018.05.12.
Hogy miért is foglalkozunk a kérdéssel? Röviden azért, mert egy olyan kérdést boncolgatunk egy kicsit mélyrehatóbban, mely előbb utóbb, minden modellező fejében megfordul. Amikor megvásároljuk első modellünket, alapvetően eltart egy darabig míg az irányításával megbarátkozunk és kitapasztaljuk képességeit. Amint viszont megbarátkoztunk modellünkkel, és bármilyen helyzetben pontosan tudjuk már irányítani azt, eszünkbe fog jutni, hogy többet szeretnénk. Szeretnénk, ha gyorsabban menne, jó volna, ha tovább működne, az is előfordulhat, hogy mostanra kitapasztaltuk, hogy adott terhelés mellett melyik az az alkatrész, ami a legkevésbé bírja az igénybevételt, így azt szeretnénk megerősíteni valahogyan. További tuning igény lehet az is, amikor nem a teljesítményét akarjuk javítani a modellünknek, hanem optikai tuningot szeretnénk, kicsit szebb modellt, élethűbbet, másik színt vagy formavilágot akarunk neki adni. A gyártók az RTR, vagyis Ready-to-Run, futásra készen összeszerelt modelljeiket általában olyan konfigurációban árulják, amelynek minden eleme egy bizonyos terheléshez van optimalizálva. Ez azt jelenti, hogy a modellünkbe szerelt alkatrészek csak bizonyos sebesség elérését teszik lehetővé, a modell főbb alkotóelemei pedig ehhez a teljesítményhez vannak kalibrálva. Annak érdekében, hogy tudjuk, milyen lehetőségeink vannak ésszerűen bővíteni modelleink képességeit, nézzük meg, mi az, amit könnyűszerrel megtehetünk, és mik azok a lépések, melyek esetén biztosan további elemek cseréjére is szükség lesz annak érdekében, hogy a megnövelt teljesítményt modellünk egyéb alkotóelemi is ki tudják majd szolgálni. A modellek fő alkotóelemei maga a modell, a fedélzeti elektronika és a robbanómotor, (utóbbi értelemszerűen akkor, ha robbanómotoros modellről van szó). Mindegyik részegységben lehetnek olyan elemek, melyek cseréjével sebességet, megbízhatóságot, jobb irányíthatóságot, nagyobb játékidőt nyerhetünk. Mivel a modellekre magukra vonatkozó tuning-tippek általános érvényűek, így első körben inkább nézzük meg a meghajtások típusai szerint bontva az egyes lehetőségeket. A mini-sorozat I. részében a robbanómotoros modellekkel kapcsolatos lehetőségekről lesz szó. "Nitrós", robbanómotoros modellek A nitrós robbanómotoros modellek fő alkotóelemei maga a modell, a fedélzeti elektronika és a meghajtást biztosító, üzemanyaggal hajtott robbanómotor.   Alapvetően a nitrós robbanómotoros modellek teljesítménye szoros összefüggésben van a beleszerelt robbanómotor képességeivel, így csak egy szűk tartományban tudunk ezeknél tuningolásról beszélni. Azonban ezeknek a modelleknek is számos alkatrésze cserélhető erősebb, vagy a teljesítményt, megbízhatóságot növelő más alkatrészre. Mik is lehetnek ezek? Robbanómotor: Robbanómotorunk képességeit alapvetően határozza meg, hogy a gyár milyen teljesítményre kalibrálta azt, milyen hengerűrtartalmú, vagyis hány köbcentis az adott motor. Ezeken a paramétereken mi, mély műszaki ismeretek nélkül jobb, ha csak külső elemek cserélgetésével variálunk, és nem állunk bele egyből a motor belső kialakításának reszelgetésébe, mert abból általában nem sok jó sül ki. Viszont van pár dolog, amit megtehetünk.  - helyes bejáratás, beállítás Többek között az egyik legfontosabb, hogy a modellmotor beállítása tökéletes legyen. Sok modellező arcán láttam már meglepetést, amikor a modell robbanómotorját egy tapasztalt modellező vette kezelésbe, és kiderült, hogy az addig vérszegény, problémás modellmotor egy jó beállítás hatására újjászületett, stabilan járt és teljesítménye jelentősen megnövekedett. Tehát egy megfelelő karburátor beállítás nem csak a teljesítményre, de modellmotorunk egészségére is jótékony hatással lesz! Hasznos lehet, ha elolvassuk korábbi cikkeink egyikét a megfelelő motorbejáratásról. Amennyiben modellmotorunk beállítása megfelelő, de a teljesítményből még többre lenne szükség, és a modell váza lehetőséget ad erre, építhetünk be nagyobb hengerűrtartalmú motort is, például 3.5 cm3 helyett 4.1 cm3-es motort. Légszűrő A második elem, amihez bátran nyúlhatunk az a légszűrő. Mint minden robbanómotornál, a modellmotoroknál is van egy légszűrő, mely a karburátorhoz kapcsoltan gondoskodik arról, hogy a környezetből kosz, por ne jusson a szorosan illesztett motorba és megóvja azt a kopástól és így annak idő előtti tönkremenetelétől. Egy nagyobb teljesítményű légszűrő beszerzése és felszerelése, több levegő bejutását teszi lehetővé a motorba, és a teljesítmény is növekszik ezzel. Leömlő, rezonátor Modellmotorunk kétütemű robbanómotor, a leömlő és a kipufogó hangolása alapvetően hat a teljesítményre. A gyári kipufogó lecserélése tuning rezonátorra és a megfelelően illesztett leömlő párosra hozhat egy kis plusz teljesítményt. Modellautókon, versenyhajókon, repülőkön sokszor láthatunk extrém megoldásokat is, ahol az ebben rejlő lehetőségeket próbálják a modellezők a végletekig kiaknázni. Kuplung A modellmotor alkatrészének tekinthető kuplungban levő alkatrészek megfelelő kiválasztása is javíthat modellünk teljesítményén. Itt a kuplungpofák és a rugók cserélgetésével érhetünk el különböző karakterisztikájú működést. Áttételezés Az eltérő áttételezés is hasonlóan hat majd modellünk viselkedésére. Lassabb gyorsulás és nagyobb végsebesség, vagy ennek fordítottja is elérhető a megfelelő áttételek alkalmazásával. Robbanómotornál a spúrkerék és a kuplungharang egymáshoz passzoló, eltérő fogszámú alkatrészeinek cseréjével tudunk játszani. Elektromos modellek esetén a motor tengelyén lévő pinion és a spúrkerék megfelelő változtatásával próbálkozhatunk. Arra vigyázni kell, hogy az áttételek nem lehetnek akármilyen, szabadon választott fogszámú, fogazású alkatrészek. Egymáshoz passzolniuk kell, illetve, nem terhelhetik túl a modell többi alkatrészét. Például elektromos meghajtású modellek esetén, adott szabályzó és akkumulátor áramerősség után a spur/pinion párost cserélni kell annak érdekében, hogy úgy növeljük a modell végsebességét, hogy közben ne égjen le a terheléstől a modell szabályzója! Üzemanyag A modellmotor üzemanyag speciális formula. Alkotóelemei a metil-alkohol, a nitro-metán és kenőanyag valamilyen keveréke. Akit részletesebben érdekel az üzemanyagok világa, annak figyelmébe ajánlom az Üzemanyagokról szóló cikkünket is. A lényeg, hogy a modellmotorunk optimális működési tartományán belül választhatunk nagyobb nitro-tartalmú üzemanyagot. Nagyobb nitrotartalom – több oxigén a keverékben, ami nagyobb teljesítményt jelent. Fedélzeti elektronika  -vevő akkumulátor Robbanómotoros modellek esetén is egy vevő akkumulátor látja el a fedélzeti elektronikát árammal. Így a vevőakkumulátor szolgálja ki a távirányításért felelős vevőegységet, illetve az irányításért felelős szervókat is. Amennyiben a gyári akkumulátor kapacitása kicsi, előbb utóbb hiába tankoljuk fel üzemanyaggal a modellünket, meg kell majd álljunk, hiszen a modell irányításáért felelős egyéb berendezések nem kapják meg majd a szükséges tápellátást. Ez adott esetben akár modellünkre nézve végzetes is lehet ez, a repülőnk leeshet, autónk elszabadulhat irányíthatatlanul, modellhajónk a vízen marad és úszhatunk be érte. Így érdemes egy nagyobb kapacitású vevőakkumulátort választani, ami még befér a vevődobozba. Ezzel jelentősen növelhetjük modellünk működési idejét! Aki bővebben szeretne elmerülni az egyes akkumulátor típusok lelkivilágában, olvassa el az akkumulátorokról szóló cikkünket is! Szervók Sokszor tapasztalhatjuk, hogy egy RTR készletben levő kormányszervó egy határon túl nem képes megfelelő módon és megfelelő sebességgel megbirkózni az irányítással. Mondjuk egy kicsit megtuningoltuk a motorunkat, erre kiderül, hogy az adott kormányzásért felelős szervó a megnövekedett sebesség mellett már nem tudja hatékonyan elmozdítani a megfelelő irányba modellünket. Ekkor érdemesebb egy méretében ugyanolyan, azonban teljesítményében erősebb modellre cserélni a gyári szervókat. Ugyanilyen probléma előfordulhat akkor is, ha egy modellt egy kicsit a tervezettől eltérő módon használunk, mondjuk egy off-road autó esetén túl kemény landolások, ugratások sorát adjuk feladatul modellünknek, vagy csupán nagy sebességgel közlekedünk egy simának egyáltalán nem nevezhető terepen. Könnyen lehet, hogy a gyári szervókban előbb utóbb valamelyik fogaskerék tönkremegy. Ilyenkor érdemes lehet a szervót úgynevezett fémfogaskerekes szervóra cserélni. Ebben a fogaskerekek valamilyen fém ötvözetből vannak, így jobban bírják a terhelést. További kérdés, hogy analóg vagy digitális szervót választunk esetlegesen a gyári szervó helyére. Mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai. A különböző szervók működéséről, eltérő felépítésükből adódó előnyökről és hátrányokról is olvashatnak a szervókról szóló korábbi cikkükben is, érdemes az erről szóló cikkünkben is elmélyülni kicsit. A robbanómotoros modellek alkotóelemeivel kapcsolatos lehetőségeinket igyekeztünk teljes körűen áttekinteni. Ebben a részben a modell felépítésével kapcsolatos egyéb tuning lehetőségeket nem vizsgáltuk, mivel az általánosan igaz lesz majd a modell meghajtásától függetlenül is és a sorozat III. részében térünk majd ki ezekre a lehetőségekre. Sorozatunk II., következő részében az elektromos meghajtású modellekkel kapcsolatos tuning lehetőségekben merülünk el kicsit részletesebben!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója