Többé nem kell nézelődni, hogy meglássuk a szirénázó autót

2017.06.24.
A Ford most kifejlesztett egy technológiát, ami a rendőr-, mentő- és tűzoltóautókból egy jelet küld a közelben tartózkodó autósoknak, így azok pontosan tudják, merről érkezik a jármű, és milyen messze van. 2015-ben az Egyesült Királyságban 475 olyan közúti baleset történt, amelynek egyik elszenvedője egy megkülönböztető jelzést viselő jármű volt.* Az új megoldás viszont hangjelzéssel és a műszerfalon felvillanó fényjellel figyelmezteti az autósokat, sőt idővel arra is képes lehet, hogy optimális megoldást javasoljon arra, hová húzódjanak le, ha biztonságosan utat akarnak adni. “A vészhelyzeti szolgálatok munkájában nagyon fontos tényező az idő, ez a technológia pedig értékes másodperceket jelenthet számukra,” vélekedett Christian Ress, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési Központjának önvezető technológiákért felelős műszaki szakértője. A Ford ezen a héten mutatja be Szirénázó Járműre Figyelmeztető technológiáját a UK Autodrive tesztsorozatban. A UK Autodrive az egymással kommunikáló járműveket vizsgáló projekt, amit a brit kormány 20 millió fonttal támogat, s amelyben 16 partner vesz részt a tech-iparágak, az autógyártók, a helyi hatóságok és a tudományos intézetek részéről. “A West Midlands Tűzoltóság arra törekszik, hogy öt percen belül kiérjen a súlyos tűzesetek és balesetek helyszínére. Az ehhez hasonló, járművek közti kommunikációt javító technológiák segítségével sokkal hamarabb nyújthatunk segítséget, amikor baj történik,” mondta el Peter Allington, a West Midlands Tűzoltóság munkatársa. A Ford egy technológiát is tesztel, amely a balesetveszélyre figyelmezteti az útkereszteződéshez közelítő autósokat. A Kereszteződésben Ütközésre Figyelmeztető rendszer lényege, hogy az autó megosztja pozícióját a közelben tartózkodó (és ugyanezzel a technológiával felszerelt) többi járművel, s ennek alapján kikalkulálható egy ütközés esélye. Ha a rendszer valósnak ítéli az ütközésveszélyt, mindkét vezetőt figyelmezteti, hogy lassítsanak vagy álljanak meg. Ilyen helyzet lehet, ha oldalirányból egy olyan autó tart a kereszteződés felé, amely nem veszi figyelembe a közlekedési lámpa piros jelzését. Ugyancsak a tesztsorozat részeként a Ford már korábban bemutatta azt a rendszert, ami jelzi, ha egy előttünk haladó, de a kanyar miatt nem látható autó vészfékez; valamint az autók és a közlekedési lámpák működését összehangoló technológiát, aminek segítségével “meglovagolható a zöldhullám”, javítva ezzel a forgalom áramlását a nagyvárosokban. A négy fenti technológia tesztje 2018 végéig, vagyis a UK Autodrive befejezéséig folyik majd Coventry és Milton Keynes körzetében. Biztonsági tippek A vészhelyzeti szolgálatok a következőket tanácsolják arra az esetre, ha valaki meghallja, hogy szirénázó jármű közeledik:  Maradjon higgadt, figyeljen és füleljen. Ha hallja a szirénát, gondolja át időben, hogyan adhat neki szabad utat Kapcsolja ki a zenét az autóban, hogy jobban hallja a sziréna hangját Nézzen ki egy helyet, ahová biztonságosan lehúzódhat, és álljon meg ott. Az irányjelzővel mutassa egyértelműen a többi közlekedőnek, hogy lehúzódik Bizonyosodjon meg arról, hogy elég helyet hagyott a szirénázó jármű elhaladásához. Ne feledje, hogy akár több ilyen autó is érkezhet konvojban Cselekedjen biztonságosan, cselekedjen szabályosan. Ne hajtson át a piros jelzésen, hacsak nem egy egyenruhás rendőr utasítja erre
Címkék: 

Amit a bakui nagydíjról tudni érdemes

2017.06.24.
A bakui pálya egyediségét az adja, hogy olyan, mintha két teljesen különböző pályát építettek volna egybe. Van egy szűk, utcai szakasza (mint Monacóban) és egy Monzához hasonló, hosszú egyeneseket tartogató része is. A pilóták körönként több mint 6 kilómétert tesznek meg, ezzel ez a második leghosszabb pálya a versenynaptárban.  A pálya 20 kanyart tartogat és a verseny 49%-át teljesítik a pilóták padlógázon, miközben körönként átlagosan 78-szor váltanak sebességet, 210 km/h átlagsebességnél.  A pálya hosszú, ezért csak 51 kör a táv.                                                   Endurance Warranty Tavaly Nico Rosberg triplázott a versenyen, Hamilton pedig csak ötödik lett, így minden bizonnyal azon lesz, hogy javítson tavalyi eredményén. Minden bizonnyal így van ezzel a tavaly 6. helyezett Valteri Bottas is, de a Red Bull pilótái sem valószínű, hogy aláírnák a tavalyi 7. és 8. helyezésüket.  Érdekes módon tavaly csak 5 csapatnak sikerült pontot szerznie a versenyen, a Mercedes, a Ferrari, a Force India, a Red Bull és a Williams is mindkét pilótájával pontszerző helyen ért célba.  Idén új győztest avatunk                                                                                 Formula1.com A helyszín egyik kuriózuma, hogy a pilóták elképesztő sebességgel érik el a célt, a Mercedesek tavaly a 365 km/h sebességet is megközelítették, de még a végsebbeségben gyengélkedő Renault is 350-el száguldott.  A pálya trükkös és gyors, a világbajnoki verseny kiélezett, így minden adott, hogy egy igazán izgalmas versenyt lássunk a hétvégén, bízunk benne, hogy így is lesz.  A cikk forrása a Formula1.com összefoglalója.  
Címkék: 

Azeri Nagydíj - Hamilton rajtol az első helyről

2017.06.24.
A 32 éves versenyzőnek ez az idei ötödik, pályafutása során pedig már a 66. pole pozíciója, Bakuban először nyert időmérőt. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari 2007-es világbajnoka foglalja el. A vb-pontversenyben vezető, négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője negyedik lett az időmérőn. Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája nem tudott részt venni az időmérő edzésen, mert a harmadik szabadedzés során kigyulladt az autójában a motor, az erőforrást pedig a csapat már nem tudta időben kicserélni. Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el.   A teljes rajtsorrend:     1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Valtteri Bottas (finn, Mercedes)     2. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Sebastian Vettel (német, Ferrari)     3. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Sergio Perez (mexikói, Force India)     4. sor: Esteban Ocon (francia, Force India) Lance Stroll (kanadai, Williams)     5. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)     6. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)     7. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Nico Hülkenberg (német, Renault)     8. sor: Pascal Wehrlein (német, Sauber) Romain Grosjean (francia, Haas)     9. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Jolyon Palmer (brit, Renault)     10. sor: Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) Fernando Alonso (spanyol, McLaren) MTI

Ausztria legnagyobb árbevételű cége a Porsche Holding

2017.06.24.
A lista élén a járműkereskedelemmel foglalkozó, salzburgi székhelyű, VW-hez tartozó Porsche Holding GmbH áll 21,1 milliárd euróval. Második helyen az olaj- és gázkereskedelemmel foglalkozó ÖMV található. Tavalyi árbevételük 19,3 milliárd euró volt. Harmadik a a Spar, 13,8 milliárd euróval. Érdekes tény, hogy a három osztrák listavezető Magyarországon is rendelkezik érdekeltséggel. A TOP cégek között található még  a STRABAG, a REWE, a Borealis, a Mondi, az Andritz, a Red Bull, az ÖBB, a Novomatic, a Telekom Austria és a Hofer.    

Mercedes álomautók Szegeden

2017.06.24.

Dream Cars Roadshow címmel hirdetett a egy nem mindennapi programot a Pappas Auto, minap Szegeden vendégeskedett a turné, óriási érdeklődéssel kísérve. Aki későn ébredt a regisztrációval, könnyen lemaradhatott egy-egy csúcsmodellről - kategóriájukban ott vannak a topon ezek a Mercedes AMG modellek.

Galéria képek: 

Azeri Nagydíj - Bottas nyerte a harmadik szabadedzést

2017.06.24.
A második helyen honfitársa, a ferraris Kimi Räikkönen végzett, harmadikként a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) zárt. A pénteki első két szabadedzést nyerő Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ezúttal csak hatodik lett. Eredmények: 3. szabadedzés (a formula1.com alapján):     1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:42.742 perc 2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:42.837 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:43.158 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:43.287 5. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:43.344 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:43.614 pénteken:     2. szabadedzés: 1. Max Verstappen 1:43.362 perc 2. Valtteri Bottas 1:43.462 3. Daniel Ricciardo 1:43.473 4. Kimi Räikkönen 1:43.489 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:43.615 6. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:44.113   1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:44.410 perc 2. Ricciardo 1:44.880 3. Vettel 1:44.967 4. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:45.398 5. Lewis Hamilton 1:45.497 6. Bottas 1:45.737   
Címkék: 

Ez a legnépszerűbb 25 autó Magyarországon

2017.06.24.
A személyautó márkák versenyében egyelőre utolérhetetlen a már nem csak az esztergomi autóival sikeres Suzuki (5480 autó, 30,73 százalékos növekedés a tavalyi eredményéhez képest), amely jócskán megelőzi az évet izmosan kezdő Fordot (4515 autó, 38,67 százalékos plusz). Tartja a ranglista harmadik helyét a Skoda (3941 autó, 11,49 százalékos növekedés) 135 eladott autóval megelőzve az Opelt (3806 autó, 6,34 százalékos többlet). Jól zárta 2017 első öt hónapját a Toyota (3170 személyautó, 56 százalékos javulás), a Dacia (2843 autó, 68,22 százalékos plusz), a Seat (503 autó, 120,61 százalékos növekedés), a Jeep (401 autó, 251,75 százalékos plusz), a Lexus (258 autó, 126,32 százalék plusz), a Mini (109 autó, 136,96 százalékos növekedés), az Alfa Romeo (86 autó, 681,82 százalék plusz), a Jaguar (61 autó, 90,63 százalék plusz), a Porsche (54 autó, 54,29 százalék plusz) és a Smart (15 autó, 87,5 százalék plusz). Gyenge bizonyítványt kapott a magyar vásárlóktól a Mitsubishi (-38,73 százalék, 367 autó) és a DS (-30 százalék, 7 autó). A nagyobbak közül gyengén muzsikált a Hyundai (-0,25 százalék, 1196 autó), a Honda (-6,82 százalék, 792 autó) és a Lada (-2,79 százalék, 453 autó). A magyar személyautó-piacon tovább erősödött a szabadidő-autók térnyerése (14 750 ilyen autót adtak el), ezek tették ki az eladások 33,54 százalékát (bestseller a magyar gyártású Suzuki Vitara 3289 autóval). A népszerűségi listán ezután az alsó-középkategóriás járművek következnek, ezek tették ki az eladások mintegy 27,79 százalékát (bestseller a Skoda Octavia 2162 autóval), majd a kisautók 16,36 százalékos részesedéssel (bestseller a Ford Fiesta 736 autóval). A legkelendőbb egyterű az Opel Meriva (393 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (813 autó), a minik között a Fiat 500 (690 autó) az első, a nagyautók között vezet a BMW 5 (174 autó), a sportkocsik között a Ford Mustang (67 autó), a luxusautók között pedig a BMW 7 (38 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Fiat Ducato (787 jármű), a kishaszonjárművek között a Dacia Dokker Van (411 jármű), a legmenőbb pickup a Ford Ranger (588 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig az Opel Vivaro Tour (249 jármű). A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál, szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 2254-et, 5,7 százalékos növekedés). Közel ötvenszázalékos volt a növekedés májusban. Valamicskét javult a buszértékesítés is, 211 ilyen járművet vettek az év első öt hónapjában (9,9 százalékos növekedés). Májusban az egy évvel korábbinál 28,59 százalékkal több, 10 952 új személygépjárművet helyeztek forgalomba. Kishaszonjárművekből májusban az egy évvel korábbinál 6,3 százalékkal kevesebbet, 1611-et helyeztek forgalomba.     Nagy haszonjárművekből 644-at értékesítettek a múlt hónapban, ami 48,7 százalékkal múlja felül a tavalyi adatot. Múlt hónapban 34 buszt helyeztek forgalomba, ami 54,2 százalékos növekedés a tavalyihoz képest és kettővel több, mint az áprilisi adat. Top 25 új autó Magyarországon 2017-ben (I-V. hónap) (zárójelben az április helyezés) 1. (1.) Suzuki Vitara 3289 autó 2. (2.) Skoda Octavia 2162 3. (3.) Opel Astra 1665 (J és K) 4. (4.) Dacia Duster 1491 5. (5.) Ford Focus 1227 6. (7.) Suzuki SX4 S-Cross 1051 7. (6.) Ford Kuga 870 8. (11.) Volkswagen Passat 813 9. (8.) Fiat Ducato 787 10. (14.) Nissan Qashqai 751 11. (13.) Ford Fiesta 736 12. (10.) Renault Clio 730 12. (12.) Toyota Yaris/Yaris Hybrid 730 14. (9.) Fiat 500 690 15. (15.) Opel Corsa 644 16. (20.) Kia Cee’d 603 17. (17.) Ford Ranger 588 18. (15.) Skoda Rapid 581 18. (25.) Hyundai Tucson 581 20. (19.) Toyota RAV4 570 21. (22.) Volkswagen Golf 565 22. (18.) Toyota Hilux 541 23. (-) Dacia Sandero 509 24. (23.) Dacia Logan 503 25. (24.) Renault Megane 501   Top 9 magyar jármű 2017 (január-május) 1. (1.) Suzuki Vitara 3289 autó 2. (2.) Suzuki SX4 S-Cross 1051 3. (3.) Audi A3/S3 Limousine 190 4. (4.) Mercedes-Benz B-osztály 114 5. (5.) Mercedes-Benz CLA/CLA AMG 96 6. (6.) Kravtex Credo 02 Inovell 12 51 busz 7. (7.) Kravtex Credo 02 Econell 12 35 busz 8. (8.) Audi TT/TT Roadster 30 9. (9.) Audi A3 Cabriolet 22 Biró Csongor
Címkék: 

Cserbenhagyót keres a rendőrség, súlyosan sérült a kerékpáros

2017.06.24.
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08010/2309/2017. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személy ismeretlen forgalmi rendszámú, típusú (feltételezhetően tehergépkocsi) és színű gépjárművel közlekedett június 24-én 4 órakor a 81-es számú főúton - Töltéstava térségében - Győr felől, Pér irányába. Közlekedése során a főút 71-es kilométerszelvényben – eddig tisztázatlan okból – egy kerékpáros mellett elhaladva nem tartott kellő oldaltávolságot, melynek következtében azzal összeütközött. Az ütközés hatására a 67 éves kerékpárt hajtó férfi elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen járművezető a járművével a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrség kéri, hogy aki a látta a közlekedési balesetet, vagy a balesetet okozó gépjármű vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.           

Több mint száz szakmunkástanuló tett záróvizsgát az Audi Hungariánál

2017.06.24.
Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatósági tagja, Marco Reich, az Audi Akademie Hungaria vezetője, valamint Fekete Dávid, Győr város alpolgármestere a 11 legjobb végzőst elismerésben részesítette. „Versenyképes gazdasághoz versenyképes szakképzésre van szükség. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük duális oktatási rendszerünket, melyet vállalatunk immár 16 éve rendkívül sikeresen működtet”, mondta el Dr. Knáb Erzsébet. Az Audi Hungaria egyik definiált célja a szakmák vonzerejének növelése, a szakképzés igény szerinti bővítése, hogy a vállalat a jövőben is kielégíthesse szakemberigényét. Ebben a tanévben két új szakma, a járműipari karbantartó technikus és az alternatív gépjárműhajtási technikus is helyet kapott a képzési kínálatban. Ezek bevezetését a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Szakképzési Innovációs díjjal ismerte el. A vállalat nagy hangsúlyt fektet az új generáció oktatására és már a tanulóévek alatt felkészíti a fiatalokat a jövő szakmai kihívásaira. Jól felszerelt oktatóközpont segíti a tanulást, mely az elmúlt évek során folyamatosan bővült. Idén tavasszal két új robotcellát helyeztek üzembe, amin új kompetenciákat sajátíthatnak el a tanulók. Az e-motorok és a hibrid technológiák oktatásához létrehoztak egy oktatóállomást, ami az elektromobilitásra készíti fel a diákokat. A digitalizáció jegyében modern eszközök állnak rendelkezésre, a többi között iPad-ekkel támogatott Mobile-Learning teszi inspirálóvá a tanulást. A diákok elektronikus tananyagaikat önállóan elkészíthetik és bármilyen mobil eszközről elérik. Így saját projektek létrehozására és önálló tanulásra ösztönzik őket.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója