110 új munkahely Kőszárhegyen

2014.03.03.
A kormányfő hangsúlyozta: nem igaz, hogy csak a privatizált állami cégekből lehet és lehetett sikert elérni a magyar vállalkozói világban. "Igenis voltak Magyarországon a 80-as években induló vállalkozók, akik kijárva a vállalkozások iskoláját, megmászva a lépcsőfokokat eljutottak ide, ahol most vagyunk" - fogalmazott.Orbán Viktor megjegyezte, hogy az egyéni vállalkozás "mintha kihalt volna a mai modern világból", amelyet kft.-k és részvénytársaságok uralnak, mert az egyéni vállalkozások ebben az évezredben "nem elég jók Magyarországon". Emlékeztetett arra, hogy sok helyen indultak el hasonló cégek, és előbb-utóbb a család kezéből kikerült az érték, amit létrehozott. Hozzátette: Kőszárhegyen az ellenkezőjét tapasztalni, és a jövőt is családi vállalkozásként kívánják megélni.A miniszterelnök elmondta: tárgyalt a cégtulajdonossal, és "szándékegybeesést nyilvánítottunk ki további fejlesztések dolgában". A másik egyeztetésük egy tanműhely működtetéséről szólt. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: a kormány a magyar gazdaság jelentős gyengeségeként tartja számon a jó minőségű szakmunkásképzés hiányát.Orbán Viktor a mikrofonnál - fotó: MTI"Ott járunk, hogy nem szégyellünk a kommunista rendszerhez visszanyúlni és a jó szakképzés, szakmunkásképzés hagyományát felújítani" - mondta. Megjegyezte: ez már nem az a gazdaság és ipar, ezért modernebb formákat találtak. A kamarák segítségével átvették a német mintát, a duális képzést elindították, és "ha a választók is úgy akarják, akkor jó esély van rá, hogy a programot teljesíteni fogjuk" - fogalmazott.Orbán Viktor szólt a beruházásról is: a fejlesztés 550 millió forintba került, amelyből 100 millió forint volt az uniós támogatás, 130 millió a banki hitel és 220 millió forint az önerő. Közölte: 110 új munkahely jött létre, ezzel a családi vállalkozás létszáma 436-ra emelkedik.Orbán Viktor leszögezte: van elképzelésük a magyar gazdaság jövőjéről, ahol jelenleg kétezer exportképes magyar kkv van, amely saját erőből is képes külföldi piacra jutni.Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: a Simon Művek 2015-re 100 géppel akar termelni, és az alkatrészgyártás mellett kész egységeket kívánnak beszállítani az autóipari cégeknek. Megjegyezte: a cég nemcsak telephelyekkel kötődik Szabadbattyánhoz és Kőszárhegyhez, hanem az üzemek fontos része a közösségek életének, a mindennapoknak.Közölte: Fejér megyében egyharmaddal kevesebb a nyilvántartott álláskeresők száma, mint egy évvel ezelőtt. A tehetséges vállalkozók jóvoltából több ember zsebébe kerül tisztességes kereset, és több is marad benne a jó kormányzás miatt – tette hozzá.A miniszerelnököt a házigazda, Simon István kalauzolta.Simon István cégtulajdonos köszönetét fejezte ki Orbán Viktornak és Szijjártó Péter külgazdasági államtitkárnak a pályázat sikeréért, mert "a támogatás nélkül nem lehetett volna megvalósítani a fejlesztést". Elmondta, hogy a munkák megszerzése és megtartása is komoly feladat a cégcsoport számára, amely "tőkeerős cégek között versenyez". A jövőről azt mondta: másfél éve készítenek elő egy külföldi beruházást a Vajdaságban, ahonnan 4-5, Szerbiában lévő nagyvállalatnak szállítanának be. Kőszárhegyen egy új, ötezer négyzetméteres gyártócsarnok építését tervezik 2015-re, amely további 100-120 új munkahelyet is jelentene.A Simon Műanyagfeldolgozó a beruházás révén a jelenlegi tároló kapacitását háromszorosára tudja bővíteni. A fejlesztés során három szinten nettó 4452 négyzetméternyi alapterület jött létre, amelyből 2952 négyzetméter a földszinti raktárrész, az emeleten 1500 négyzetméter szolgálja a cég adminisztrációját, és lehetőséget ad műhelyek kialakítására.A Simon Műanyagfeldolgozó 1985-ben alakult, jelenleg 80 géppel tisztán műanyagfröccsöntéssel foglalkozik leginkább az autóipar számára. Havi 27 millió darabos termelésük legjelentősebb vevői között van a Tyco Electronics, a Harman Becker, az Interex, a Denso és a GE. Termékeik megtalálhatók a Ford, VW, BMW, Mercedes, Audi, Suzuki, Mitsubishi, Citroën és Peugeot gépjárművekben.A vállalkozás 2008-as éves árbevétele megközelítette az 1,4 milliárd forintot. Simon István egyéni vállalkozó 2011-ben 3,714 milliárd, 2012-ben 3,815 milliárd, tavaly 5,238 milliárd forint árbevételt realizált.
Címkék: 

Autólopás! JMF-721 Peugeot 206 X-DESIGN

2014.03.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JMF-731-Gyártmány:Peugeot-Típus:206 1.4 HDi X-Design-Kivitel:X-Design-Gyártási év:2004-Motorszám:PSA8HZ10FD623005872-Alvázszám:VF32A8HZF44388147-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 március 3-Lopás helyszíne - város:Várpalota-Utca, házszám:Szabolcska M. 79. 2/7.-Megjegyzés:Az autó vezető oldala az atjó előtt 1 cm2 részen lepattant a festék, mert ajtónyitáskor picit megszurul. Bal oldali első lámpa előtt kis horpadás van. Volt benne egy újszerű Cybex gyerek autósülés (szürke-fekete).https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603319019755785.1073742772.423534077734281/603319109755776/?type=3&theater

Autólopás! MPK-075 VW T5 - ezüstmetál

2014.03.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MPK-075-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Transporter T5-Gyártási év:2007-Motorszám:BNZ093540-Alvázszám:WV1ZZZ7HZ8H067016-Szín:ezüstszínek (csoport)-Lopás időpontja:2014 február 28-Lopás helyszíne - város:Hollandia, Roosendaal-Utca, házszám:Jan-Tooropstraat 7https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603316639756023.1073742769.423534077734281/603316666422687/?type=3&theater

Rekordot döntött a Seat Leon Cupra a Nürburgringen

2014.03.03.
A nemrég bemutatott Seat Leon Cupra 280 lóerős változata 7:58,4 perc alatt ért körbe a Nürburgring Nordschleifén, ezzel minden idők leggyorsabb szériagyártású, előkerék-meghajtású autója lett a legendás pályán. A régi rekordot, a 8:07,97-es időt egy Renault Mégane RS Trophy tartotta még 2011-ből, ebből faragott most közel 10 másodpercet a Seat. A Leon Cupra volánja mögött a Seat túraautó versenyzője, Jordi Gené ült, aki 154,9 km/h-s átlaggal száguldott körbe a 20,81 kilométeres, 154 kanyart tartalmazó aszfaltcsíkon, melyen a legnagyobb elért sebessége 242 km/h volt. Érvényes a rekord, mivel a rekorddöntéshez használt kocsi teljesen szériaállapotú volt, csak a gumijait cserélték le az opciós, de szintén utcai Michelin Pilot Sport 2 abroncsokra. A Leon Cupra 280 lóerős változata a valaha volt legerősebb szériagyártású Seat, a kétliteres turbómotorjának erejét egy elektronikus vezérlésű önzáró differenciálmű is segíti az útra vinni. A hot hatch 5,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebességét elektronika korlátozza 250 km/h-ra.

Mega-autóval érkezik Genfbe a Koenigsegg

2014.03.03.
A 20 éves Koenigsegg a Genfi Autószalonon mutatja be One:1-et, amely az Agera erősebb és könnyebb változata. Onnan kapta a mega elnevezést, hogy egy középre beépített, ötliteres, 1360 lóerős, vagyis 1 megawatt teljesítményű feltöltött V8-as motor mozgatja. Igazi különlegesség, hogy a változó geometriájú turbófeltöltő házát és a titánkipufogót 3D-s nyomtatóval készítették.Gyakorlatilag már csak idő kérdése, hogy az új Koenigsegg mikor adja át a Bugatti és a Hennessey sebességrekordjait a múltnak, mivel minden lóerejének csak egyetlen kilogrammot kell mozgatnia (innen a név). Bár a pontos menetteljesítmények még ismeretlenek, a sajtóanyag annyit már elárult, hogy 0-ról 400 km/h-ra kevesebb, mint 20 másodperc alatt gyorsul fel, és kanyarban 2 g-s oldalgyorsulást lehet vele elérni.Elméletileg több mint 440 km/órás végsebességre képes, de ezt nem tesztelték, mert a végsebesség helyett a versenypályás használatra optimalizálták. A One:1 tömegét azért tudták ilyen alacsonyan tartani, mert a karosszéria és a felnik is szénszálas műanyagból készülnek, és sem összkerékhajtás, sem hibrid technológia nincs benne.A One:1-et a sebesség függvényében kinyíló aktív aerodinamikai elemek szorítják az úthoz, 260 km/h sebességnél 610 kilogrammnak megfelelő leszorítóerőt generálnak a szárnyak, ami több, mint a McLaren P1 esetében. Nem csoda, hogy a Koenigsegg a memóriahabos kagylóülésekbe szellőztetést is tervezett, mert igencsak izzasztó lehet a kocsi vezetése a hatalmas adrenalin sokktól. A 3G-kapcsolattal ellátott autó komplett telemetriai rendszerrel rendelkezik. Már a gyártás előtt mind a hat példány elkelt a One:1-ből.

Autólopás! KN 852 DM - Audi Q5

2014.03.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KN 852 DM-Gyártmány:Audi-Egyéb típus:Q5-Típus:Q5-Gyártási év:2012-Motorszám:8R/XCGLCQ1/QD7B5035R8R727MGEM1-Alvázszám:WAUZZZ8R5DA005387-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 március 2-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Frankel Leó u. 25-Megjegyzés:Alikács fürdő parkolójából vitték el 13.40 és 16,45 közötthttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603211489766538.1073742768.423534077734281/603211509766536/?type=3&theater

Autólopás! KRY-594Opel Corsa

2014.03.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KRY-594-Gyártmány:Opel-Típus:CORSA D-Kivitel:3 AJTÓS-Gyártási év:2007-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 február 28-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:XV.-Utca, házszám:SZÉCHENYI UTCA 10.-Megjegyzés:KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJE, HOGY PIROS A MŰSZERFALA, AZ ÜLÉSEK PEDIG FEKETE-PIROSAK!https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603192316435122.1073742767.423534077734281/603192336435120/?type=3&theater

A Genfi Autószalonon lép színre a Fiat Freemont Cross

2014.03.03.
Az új Panda Cross modellről portálunkon már olvashattak, ezúttal svájci autókiállítás másik sztárja az új Freemont Cross, a Fiat szabadidőjárművének csúcskivitelét mutatnánk be röviden. A modell platinakróm betétes első és hátsó lökhárítóinak, fényes fekete hűtőmaszkjának, ötküllős, 19 colos Hyper Black keréktárcsáinak, valamint platinakróm színű küszöbtoldatainak köszönheti robusztus, karakteres megjelenését. Az első és hátsó lámpatestek fekete kerete még vakmerőbb személyiséggel ruházza fel a Freemont Cross modellt, kihangsúlyozva, hogy az készen áll az ismeretlen meghódítására.A Fiat Freemont Cross exkluzív belső terében új bőrüléseket találunk, sportos hálós betétekkel és világosszürke díszöltésekkel. A felületek Liquid Graphite árnyalatúak, emellett olyan tételek gazdagítják az alapfelszerelést, mint a 8,4 colos UConnect érintőképernyős rendszer műholdas navigációval és tolatókamerával, vagy a hat hangszóróval, 368 W teljesítményű erősítővel és mélynyomóval szerelt, prémium Alpine audiorendszer. És ez még nem minden: a Freemont Cross alapkivitelben kínálja a fűthető, motorosan behajtható külső visszapillantó tükröket, a hat légzsákot, a megvilágított pohártartókat, a kulcs nélküli nyitást és a nyomógombos motorindítást, továbbá a kormányról kezelhető audiorendszert és sebességtartó automatát.A Fiat Freemont ügyfelei kedvük és igényeik szerint alakíthatják ki az autó belső terét, hála a harminckét lehetséges ülésbeállításnak és az utastér különböző pontjain kialakított, több mint 20 tároló alkalmatosságnak – utóbbiak összesített kapacitása eléri a 140 litert, azaz egy tipikus városi kisautó csomagterének méretét. A második és harmadik sori ülések lehajtásával mintegy másfél köbméteres csomagtér alakítható ki.Az új csúcsváltozat kétféle motorral rendelhető. A 140 lóerős 2.0 MultiJet II dízelmotorhoz hatfokozatú kézi sebességváltó és elsőkerék-hajtás társul, míg a 170 lóerős 2.0 MultiJet II választhatóan kézi sebességváltóval és elsőkerék-hajtással, vagy hatfokozatú automata sebességváltóval és aktív AWD összkerékhajtással rendelhető meg.Az aktív AWD rendszer olyan állandó összkerékhajtás, amelynek elektronikus vezérlő egysége érzékelők segítségével ellenőrzi a négy kerék tapadását, és eldönti, hogy mikor szükséges hajtóerőt juttatni a hátsó tengelyre. Az elektronikus rendszer az elektronikus vezérlésű tengelykapcsoló (ECC) alkalmazásával modulálja a hajtóerő átvitelét; ez a tengelykapcsoló csak szükség esetén lép működésbe, ami mérsékelt üzemanyag-fogyasztást eredményez.

Autólopás! LPG-394 Ford Mondeo kombi - fekete

2014.03.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LPG-394-Gyártmány:Ford-Típus:Mondeo-Kivitel:Kombi-Gyártási év:2007-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 február 11-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Gábor Áron utcahttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603190759768611.1073742766.423534077734281/603190763101944/?type=3&theater

Autólopás! KCF-550 Suzuki Ignis - fehér

2014.03.03.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KCF-550-Gyártmány:Suzuki-Típus:Ignis-Kivitel:4x4-Gyártási év:2005-Motorszám:M13A1691317-Alvázszám:TSMMHY51S00247348-Szín:fehér-Lopás időpontja:2013 február 28-Lopás helyszíne - város:Kerepes-Utca, házszám:Szondi utca 12-Megjegyzés:Szilasligethttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603190483101972.1073742765.423534077734281/603190533101967/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója