Cséfalvay Zoltán: Az autóipar jövője az innovációban rejlik

2013.08.13.
- Az Európai Bizottság szervezett 27 ipari miniszternek egy találkozót, ahol az európai autóipar jövőjéről vitatkoztunk egy vacsora keretein belül, hátha úgy magvasabb gondolatok jönnek – kezdte előadását az államtitkár, majd így folytatta. - Két dologban egyetértés volt. Az egyik az volt, ne hozzunk olyan szabályokat, amelyek ártanak az autóiparnak. A másik pedig: az autóipar jövője a kutatás-fejlesztésben és az innovációban rejlik. Bérszínvonalban, kereskedelempolitikában sok féle lehetőség felvetődött, két dologban azonban nem volt vita. Cséfalvay ZoltánKérdés persze, milyen kutatás-fejlesztés és milyen innováció? Ha valaki visszaemlékezik húsz-harminc évre, tudhatja, az autó fedelét felnyitottuk és bütykölhettük. Ennek az időszaknak vége, ma már diagnosztizálnak a szerelők, s megmondják, melyik panelt kell cserélni. Az autóipar óriási fejlődésen ment át, az autók évről-évre változnak, amit rejtett innovációnak neveznek a szakemberek. Ugyanaz a termék kicsit mindig változik. Elég ha csak az autók elektronikáját megnézzük, a húsz évvel ezelőttiekben sokkal kevesebb volt mint a mostaniakban. Egyre több jel mutat arra, hogy olyan korba érkezünk, amikor az autó és az autógyártás mintha a nagyobb áttörés küszöbén állna. Gondoljunk csak arra a kifejezésre, hogy zöldautó, s itt nem a színéről van szó, hanem az energiahatékonyságról. De beszélünk elektromos autóról is. Van olyan autó, amelyik vezető nélkül is működik. Egyes műszaki szakemberek azt mondják, ezt már régóta meg lehetett volna csinálni, most azonban van olyan cég, amelyik ilyen irányba megy el. Vagyis más típusú autó felé haladunk. A meglevők továbbfejlesztése mellett az áttörés is a levegőben van, legyen az elektromos, zöldautó vagy vezető nélküli, s ezek átalakítják a viselkedésünket is. Autóipari szakemberek újabban nem is autóról beszélnek, hanem mobilitásról. Nem autóról, aminek négy kereke van és gurul, hanem mobilitási koncepcióról. Arról beszélnek, hogy fel kell építeni azt a hálózatot, amelyben az elemeket fel lehet tölteni. Egyik dolog, hogyan lehet olyan elemeket előállítani, amely az elektromosságot hosszú ideig tárolni képesek, a másik, hogyan lehet kialakítani olyan rendszert, ami hálózatként működni tud. Ezután jön az újabb kérdés: hogyan változtatja meg mindez az életünket? A lét könnyelműsége, hogy odajárunk a benzinkúthoz és tankolunk, helyette most majd azt kell megnézni, hol vannak feltöltők, ez egy másfajta viselkedést is elvár tőlünk. Vagyis van egyfajta váltás, s ez nagyrészt attól függ, hogy a kutatás-fejlesztésben, innovációban milyen irányba halad az autóipar? Szó volt arról az egyik előadásban, a magyar gazdaságban az autóipar milyen kitüntetett szerepet játszik, s hogy hazánkban új iparosítás zajlik. Hadd hivatkozzak ismét az Európai Bizottságra, nekem havonta munkahelyi kötelességem, hogy jó pár napot Brüsszelben töltsek. Ha két éve Brüsszelben azt mondtuk, újraiparosítés, akkor nagyon furcsán néztek ránk. De nem csak ott, itt Magyarországon is a klasszikus szocialista nagyipar jutott sokak eszébe. Most viszont azt hallom vissza az Európa Tanácsban is, hogy az iparpolitika megújítására van szükség. Új iparpolitikára van szükség. Vagyis Európa is felfigyelt arra, hogy valaminek az előállítása érték. Tony Blair egyszer megkérdezte Merkel kancellártól, miért van, hogy a német gazdaság olyan jól működik? A válasz az volt: hogy mi előállítunk valamit. Az adatok és a számok azt mutatják, hogy Közép-Európa és Magyarország Európában igen jelentős termelési központtá vált. Ha csak az autóipart nézzük, a német autóipar külföldi tőkebefektetéseinek 22 százaléka Közép-Kelet-Európában, s ezen belül Magyarországon van. A német autóipar külföldi befektetéseinek első helyén az USA, a másodikon Brazília, a harmadikon pedig Magyarország áll. Utána jön Kína, Csehország, Svédország. Vagyis Magyarország a harmadik helyen áll a német autógyártók külföldi befektetéseinek listáján. Az, hogy ezt meg tudjuk tartani, nagyon erősen a műszaki értelmiségtől függ s attól a kutatás-fejlesztési háttértől, amit mi ehhez biztosítani tudunk. Ahhoz, hogy tartósan Magyarországon tudjanak maradni ezek a cégek, egyébként tartósan terveznek, nagyon fontos, hogy legyen jó infrastruktúra, ez megvan, fontos, hogy legyenek jó beszállítók, Magyarországon a beszállítók egyre jobban fejlődnek, s még több hazai beszállítóra lesz szükség. Fontos továbbá a jó képzési háttér, ha azonban ehhez nem tudunk hozzá tenni egy jó kutatás-fejlesztési és innovációs hátteret, akkor nem tudunk további autógyártó kapacitásokat Magyarországra hívni és nem tudjuk hosszú távon itt tartani ezeket a vállalatokat. Úgy gondolom, sok fajta lépés szükséges ahhoz, hogy Magyarországon dinamikus kutatás-fejlesztési háttér legyen. Szükségesek az alapkutatások, az akadémiai kutatások, az egyetemi és vállalatközi kutatások, szükségesek az egyetemek és vállalatok együttműködései, erre Győrben jó példát jelentenek az Audi tanszékek. Szükség van még egy dologra, amiről keveset beszélünk, az ipari K+F-re, olyan kutatás-fejlesztésre, ami közel van a vállalathoz. Szükség van olyan ipari kutatásra, olyan technológiai központokra, amelyek a már megérkezett és a jövőben megérkező autóipari cégeket a kutatás-fejlesztés és innováció oldaláról segíteni tudják. Egy dolog, hogy ehhez forrás és intézmény kell, de műszaki értelmiség nélkül ezt nem lehet megtenni – zárta előadását Csáfalvay Zoltán A magyar műszaki értelmiség napján elhangzott beszédében. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is előadást tartott az idei A magyar műszaki értelmiség napja rendezvényen. Előadását a helyszínen készült felvétel alapján foglaltuk össze.  

Nőtt júniusban az euróövezeti ipari termelés

2013.08.13.
Az idén júniusban az előző havihoz képest a 17 tagú euróövezetben 0,7 százalékkal, az Európai Unió 27 tagjánál pedig (Horvátország nélkül) 0,9 százalékkal emelkedett az ipari termelés.  Júniusban az ipari termelés 2012 júniusához képest az euróövezetben 0,3 százalékkal, az EU-ban pedig 0,4 százalékkal emelkedett.    Elemzők az euróövezet esetében 0,8 százalékos havi és 0,2 százalékos éves növekedést vártak.    Az előző hónapban, májusban az ipari termelés az euróövezetben havi bázison 0,2 százalékkal, az EU-ban pedig 0,4 százalékkal esett vissza.  Az Eurostat a júliusi adatokkal kezdve számol majd először az EU 28. tagjával, Horvátországgal.MTI 
Címkék: 

A Scania Németország átadta az ezredik Euro 6-os tehergépjárművet

2013.08.13.
Az autóipari kereskedelmi vállalatok és lízingcégek számára Európa számos országában logisztikai szolgáltatásokat nyújtó JVG Autologistik GmbH július folyamán vette át a jubileumi járművet. A Scania R 440-es, az Euro 6 károsanyag-kibocsátási normának megfelelő vontató Scania Opticurise-zal és Scania Active Prediction-nal egyaránt felszerelt volt.  Edmunk Zock, a Scania értékesítője; Michael Jost, a JVG Autologistik ügyvezető igazgatója; Ramona Jost, a felesége; Helmut Süring, a Scania Kerpen szerviz vezetője  Euro 6 tapasztalatMichael Jost, a JVG Autologistik ügyvezetője szerint: „Július folyamán összesen öt darab új Scania R 440 Euro 6 autót állítunk munkába, majd szeptemberben még három követi őket.” Jost úr szerint egy olyan jövőbe tekintő vállalatnak, mint amilyen a JVG is, fontos, hogy a legfejlettebb kibocsátás-szabályozó rendszerrel ellátott tehergépkocsikat használjon. „Többek között azért döntöttünk a Scania mellett, mert ennek a vállalatnak van a legnagyobb tapasztalata az Euro 6 motorok terén. Mindemellett a Scania ajánlotta a legkedvezőbb specifikációs csomagot az Euro 6 motor, alvázmagasság és az autószállító felépítményhez leginkább illő kipufogó-rendszer terén. A Scania értékesítőjével közösen sikerült megtalálnunk az ideális megoldást.” Vonzó a gépjárművezetők számáraA JVG Scania melletti döntését azonban a termék és a specifikáció mellett más is befolyásolta.  André Pieper flottamenedzser a következő magyarázatot adta: „Eddigi tapasztalataink a Scania szervizekkel kapcsolatban nagyon kedvezőek voltak. Ráadásul a Scaniákat „az utak királyaként” emlegetik és ennek megfelelően gépkocsivezetőink között is igen kedveltek. A most vásárolt R 440-es járműveket kiemelt pilótáink kapják meg.” Az ügyfelek pontosan ismerik a Scania logo mögött meghúzódó, az Euro 6 motorokhoz kapcsolódó tapasztalatot. 2011 márciusában a Scania volt az első gyártó, aki az Euro 6 normának megfelelő motorokat tehergépjárművekben, működés és használat közben, az utakon mutatta be, így most már több, mint két évnyi tapasztalattal rendelkezik ezen a területen. Díjazott technológiaAz előrelátó fuvarozó vállalatok számára adott volt a lehetőség, hogy már 2011-ben, az akkor rendelkezésre álló legtisztább technológiába fektessenek be. Számos innovatív technikai megoldással a károsanyag-kibocsátás jelentősen csökkenthető; a kibocsátott nitrogén-oxidok és szilárd részecskék mennyisége nagyjából 80%-kal csökkent az Euro 5 normához képest.  A Scania ügyfelei már az Euro 6 motorok második generációjából választhatnak, amelyek 250 és 580 LE között állnak rendelkezésre. Ráadásul a Scania az egyetlen gyártó, aki az Euro 6 termékpalettájában V8 motorokat is kínál. A Scania Euro 6 utókezelő rendszere pár hónappal ezelőtt kapta meg a Professor Ferdinand Porsche Díjat a járművekhez kapcsolódó kiemelkedő kutatási és fejlesztési tevékenységéért.
Címkék: 

Devizapiac - Gyengült délelőtt a forint

2013.08.13.
Az eurót a kora reggeli 297,27 forint után tíz órakor 298,49 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben.   A svájci frank jegyzése a kora reggeli 241,07 forintról 242,03 forintra, a dolláré 223,43 forintról 224,41 forintra, a japán jené pedig 2,2904 forintról 2,2959-re ment fel.    A 2,1 százalékos elemzői várakozásoktól lényegesen elmaradó, az előző havi 1,9 százaléknál is alacsonyabb, 1,8 százalékos júliusi magyar inflációs adat alapján az inflációs kilátások nem támasztanak akadályt a jegybank kamatvágásainak folytatása elé.    Kedden délelőtt a lengyel zloty 0,18 százalékkal erősödött az euróval szemben, a cseh korona 0,17 százalékkal, a román lej pedig 0,06 százalékkal gyengült. Délelőtt tíz órakor 4,1864 zloty, 25,8654 cseh korona és 4,4140 lej árfolyamon állt az euró.  Az euró árfolyama kissé gyengült, jegyzése a kora reggeli 1,3306 dollárról 1,3291 dollárra csökkent.MTI #mskz{position:absolute;clip:rect(419px,auto, auto,419px);}
Címkék: 

Júliusban 1,8 százalékos volt az infláció

2013.08.13.
Májusban szintén 1,8 százalékos volt az éves infláció, áprilisban pedig négy évtizedes mélyponton volt, 1,7 százalékkal.    A KSH jelentésében kiemelte: továbbra is a háztartási energiaárak jelentős mérséklése miatt alacsony az infláció éves üteme. A tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés történt, míg a szeszes italok, dohányáruk, élelmiszerek és a szolgáltatások átlag felett drágultak egy év alatt.   Mináry Borbála, a KSH statisztikusa szerint júliusban a háztartási palackos gáz árának 10 százalékos csökkentése (tavaly decemberhez képest), továbbá a július 1-jétől bevezetett újabb rezsicsökkentés (szennyvízszippantás, kéményseprés) játszott szerepet az infláció mérséklődésében. Kiemelte még az élelmiszerek közül a zöldségek árának esését, ami szintén az átlagos infláció lassulásának  irányába hatott. Mindez ellensúlyozni tudta az üzemanyagok árának júliusi emelkedését. Megjegyezte, hogy a víz, csatorna, valamint a szemétszállítás díjának szintén júliustól hatályos csökkentése az augusztusi-szeptemberi árindexben jelenik majd meg.MTI 
Címkék: 

Csökkent az OMV eredménye a második negyedévben

2013.08.13.
A második negyedévben az OMV értékesítési árbevétele 6 százalékkal 10,568 milliárd euróra emelkedett, ezzel párhuzamosan az üzleti eredmény 7 százalékkal 621 millió euróra nőtt, a nyereség viszont 5 százalékkal 360 millió euróra csökkent.    Az egyszeri tételektől megtisztított üzleti eredmény 15 százalékkal 733 millió euróra csökkent, az egyszeri tételektől megtisztított és a részvényesekre jutó nyereség 29 százalékkal 321 millió euróra esett. A Reuters hírügynökség által megkérdezett szakértők ennél jobb, 743 millió euró üzleti eredményre, illetve 336 millió euró nyereségre számítottak.   Az idei első félévben az  olajipari társaság 21,345 milliárd euró, az előző évinél 5 százalékkal nagyobb értékesítési árbevétel mellett üzleti eredményét 26 százalékkal 1,928 milliárd euróra, nyereségét pedig 31 százalékkal 1,294 milliárd euróra növelte.   Az osztrák APA hírügynökség által megkérdezett szakértők az előző évinek nagyjából megfelelő üzleti eredményre és a nyereség csökkenésére számítottak.    Az egyszeri tételektől megtisztított üzleti eredmény viszont az első félévben 5 százalékkal 1,584 milliárd euróra, az egyszeri tételektől megtisztított, a részvényesekre jutó nyereség pedig 20 százalékkal 671 millió euróra csökkent.    Az OMV nettó adósságállománya az első félévben 50 százalékkal 2,183 milliárd euróra csökkent, a beruházások pedig 26 százalékkal 1,120 milliárd euróra emelkedtek.   Az OMV alkalmazottainak száma az első félévben 7 százalékkal 27 ezer 170 főre csökkent.MTI 
Címkék: 

Csökkent a Mol féléves eredménye

2013.08.13.
A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az idei második negyedévben 20 milliárd forint volt a nettó eredmény, szemben az első negyedévi 32,3 milliárd forinttal, illetve a tavalyi második negyedévi 0,5 milliárddal.   A speciális tételek nélküli nettó eredmény az idei első félévben 53,9 milliárd forint volt, 43 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A második negyedévi eredmény 24,4 milliárd forint, az első negyedévi pedig 29,6 milliárd forint volt, míg tavaly a második negyedévben a speciális tételek nélküli eredmény 4,9 milliárd forintot tett ki. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 13 milliárd forint tisztított nettó eredményt vártak az idei második negyedévre.    A társaság az első félévben 2613,2 milliárd forint nettó bevételt ért el, míg tavaly ilyenkor 2 százalékkal többet. A második negyedévi bevétele 1320 milliárd forint volt, lényegében annyi, mint egy évvel korábban, míg az idei első negyedévben ez az összeg 1293 milliárd forint volt.    A jelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki szerint a második negyedév eredményeinek nem kedvezett az alacsonyabb kőolajár és a visszaeső szénhidrogén termelés.    A feldolgozás-kereskedelem területén pedig a szezonális okokból erősebb értékesítés pozitív hatását részben ellensúlyozták például a romló motorbenzin-termék marzsok, illetve néhány nem tervezett finomítói leállás.    A gyorsjelentés szerint az első félévben a Mol-csoport tiszta újrabeszerzési árakkal becsült kamat- és adófizetés, illetve amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 252 milliárd forintot ért el, ami 13 százalékkal marad el az előző évi teljesítménytől.    A kutatás-kitermelés (upstream) üzletág az első félévben több olyan negatív tényezővel szembesült, amely kedvezőtlenül befolyásolta eredményét: 9 százalékkal csökkent az átlagos szénhidrogén ár, miközben 8 százalékkal csökkent a termelés - figyelmen kívül hagyva Szíria hozzájárulását. Kedvezőtlenül alakultak a devizaárfolyamok is.    A feldolgozás-kereskedelem üzletág (downstream) teljesítménye nagyságrendileg 25 százalékkal javult annak ellenére, hogy a finomítói üzletági környezet romlott valamelyest. A javuló teljesítmény mögött a magasabb integrált petrolkémiai marzs, illetve a csökkenő piaci kereslet ellenére növekvő finomítói termékértékesítés és azeddig végrehajtott hatékonyságjavító intézkedések állnak a gyorsjelentés szerint.    A jelentés szerint jóllehet a közép-kelet-európai régió motorüzemanyag fogyasztása az első félévben 4 százalékkal csökkent, a Mol teljes kőolaj- és petrolkémiai termék-értékesítése 5 százalékkal nőtt, Magyarországon például 1 százalékkal nőtt a teljes kiskereskedelmi értékesítés.    Tovább erősödött a csoport pénzügyi pozíciója, a működési cash-flow 296 milliárd forint volt az első hat hónapban, amely 95 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Ennek eredményeként a társaság nettó eladósodottsági mutatója 5 éve nem látott alacsony szintre, 21 százalékra csökkent a jelentés szerint.    A beruházások és befektetések értéke az első félévben 89 milliárd forint volt, s a meghirdetett stratégiának megfelelően a teljes összeg 65 százaléka a kutatási és mezőfejlesztési munkálatokhoz kapcsolódott. Tavaly a beruházások és befektetések értéke 103 milliárd forint volt 2012 első hat hónapjában, ami 9 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben.   A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír hétfői záró ára 16 300 forint volt, míg az elmúlt egy évben 15 590 forint és 19 345 forint között mozgott.MTI 
Címkék: 

Új szolgálati BMW motorkerékpárok a rendőrségen

2013.08.13.
Első alkalommal 1926. július 29-én lépett szolgálatba rendőrségi motorkerékpáros, eleinte megfigyelő, felderítő, futár és összekötő feladatokat láttak el. A hazánkba látogató államfők és magas rangú személyiségek utazásainak biztosítására és kísérésére 1960 tavaszán 24 fővel díszmotoros egység alakult. A feladatokat Simson motorkerékpárokkal látták el, és ekkor alkalmazták először a híres rendőri „motoros ék” alakzatot, mely a mai napig a delegáció kísérések szerves és látványos részét képezi.A motorkerékpáros rendőröket rendkívüli mobilitás jellemzi, amely a helyszíni gyors megjelenésnél, a forgalomirányításnál, helyszínek biztosításánál, valamint az illegális migráció visszaszorításában, a gyorsforgalmi úthálózat ellenőrzésében egyaránt különös fontossággal bír. Mindezek mellett a motorkerékpáros szolgálat-ellátási mód a védett vezetők kísérésénél, valamint a motorkerékpáros szabályszegések visszaszorításánál is nélkülözhetetlen, továbbá közismert a motoros rendőrök megjelenésének kiemelkedő preventív hatása.A hatékonyság fokozása ugyanakkor fejlesztéseket tesz szükségessé. A járművek beszerzése mellett nagyon fontos az érintett személyi állomány életének és testi épségének védelme, megfelelő védőruhákkal való ellátása, valamint a motorkerékpáros képzés folyamatos fejlesztése.Napjainkban a budapesti, illetve a megyei rendőr-főkapitányságok szervezetében a motorkerékpáros státuszok száma 305. A motoros rendőrök több mint egyharmada a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerveztében teljesít szolgálatot, ugyanakkor vannak olyan megyék, ahol mindössze néhány motoros járőr osztható be szolgálatba.A most átadott, gyárilag rendőrségi használatra kialakított motorkerékpárok szolgálatba állítása méltó folytatása a közelmúltban megkezdett, átfogó, a rendőrségi gépjárműparkot megújító tevékenységnek, melynek során az elmúlt években több mint 2400 darab új, személy-és tehergépjármű, valamint 60 darab motorkerékpár állt rendszerbe. A 48 darab motorkerékpár szállítójának számos szigorú követelménynek kellett megfelelnie, melyek alapján két különböző, 900 illetve 1200 köbcentiméteres BMW motorkerékpár beszerzése valósult meg. A most rendszerbe állított motorkerékpárok a megyei rendőr -főkapitányságok, illetve az ORFK és a BRFK személyi állományának munkáját segítik majd.Forrás: police.hu  
Címkék: 

A Mercedes-Benz társadalmi felelősségvállalása Magyarországon

2013.08.12.
Már az év elejétől azon munkálkodik a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár személyzeti osztálya, hogy segítsen a régió rászoruló gyermekein. A gyár szociális elkötelezettsége ebben a hosszú távú projektben való részvétellel még erősebbé válik.Az MBMH személyzeti vezetője, Ács László nagyon örült a sikeres akciónak. ""Nagyon köszönöm a szociális projekt szervezőinek munkáját. Különösen értékelendő dolog, hogy a kollegáim a szabadidejüket arra szentelik, hogy a gyerekeknek segítsenek. A csillogó gyerekszemek jelentik számunkra a legnagyobb köszönetet. Nagyon fontos számomra, hogy cégünk nem csak Kecskemét gazdasági, hanem szociális életét is javítani szándékozik. Előre örülök a KINCS egyesülettel végzett további közös munkának és a jövőbeli terveknek.""A KINCS egyesület minden év augusztusában szabadidős programot szervez azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs lehetőségük nyaralásra. Ebben az évben záró programként a kecskeméti gyár személyzeti osztályának hatvan dolgozója gyermek-játszódélutánt szervezett a kecskeméti Árpádvárosban.A játszótéren felállított különböző állomásokon a gyerekek autókat építhettek, kötelet húzhattak, váltó- és rajzversenyen vehettek részt, megnézhettek egy bábelőadást, finom süteménnyel csillapíthatták éhségüket, és még számos dolgot csinálhattak. A délután végén minden gyermek apró ajándékkal távozott.Az egyesület szabadidős programját játékadományokkal is támogatta a gyár, ezen kívül a dolgozók iskolaszereket gyűjtöttek és vásároltak a gyermekeknek, hogy az első osztályosoknak megkönnyítsék a szeptemberi tanévkezdést.Fekete László, a KINCS egyesület vezetője is kifejezte köszönetét. ""Nagyon köszönöm az MBMH dolgozóinak a támogatást. A szervezet tagjaival közösen sikerült megvalósítani egy nagyon kellemes délutánt a kecskeméti gyerekek számára.""A kecskeméti Mercedes-Benz gyár támogatói tevékenységeA vállalati és társadalmi felelősségvállalás a Mercedes-Benz Gyár dolgozói számára egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Alapvető igényük, hogy egy vállalat dolgozójaként a régióban élő embereknek segítséget nyújtsanak és a társadalmi felelősségvállalásukat folyamatosan erősítsék.A régió egyik legjelentősebb munkaadójaként a gyár szoros kapcsolatot ápol közvetlen környezetével. Ennek köszönhetően folyamatosan új ötletek látnak napvilágot, hogyan lehetnének aktív részesei a régió fejlődésének, hogyan segítsék a kultúrák közötti párbeszédeket és megfelelő támogatással miként járuljanak hozzá Kecskemét város és ezzel együtt a régió szociális helyzetének fejlődéséhez.A Mercedes-Benz Gyár a KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete mellett több helyi szociális szervezetnek és egyesületnek nyújt anyagi támogatást.A gyár már 2011-ben részt vett egy kecskeméti játszótér felújításában, jelenleg pedig a régió gyermekeinek nyári táboroztatásában segít, ugyanakkor a vállalat az állatvédelemben is aktív szerepet kíván vállalni.Magánkezdeményezésre a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 12 dolgozója 2013. májusában jótékonysági akciót szervezett. A gyár dolgozói a több mint 1000 kilométeres Rastatt-Kecskemét szakaszt kerékpárral tették meg, és az akció során összegyűjtött 1.000.000 forinttal a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának koraszülött részlegét támogatták. 
Címkék: 

Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtéren

2013.08.12.
Papp László (Fidesz) stratégiai alpolgármester az ünnepségen úgy fogalmazott: a debreceni önkormányzat nem elszenvedője, hanem generálója, és maga is résztvevője a gazdaságfejlesztésnek.   Emlékezetett: a város tervei szerint három év alatt, 2015 végéig 50 ezer négyzetméter beépített ipari infrastruktúrát kell produkálnia a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoportnak.   Herdon István, a Xanga vezérigazgatója elmondta: a repülőtéren a keleti országrészben egyedülálló logisztikai központot alakítanak ki légi, vasúti és közúti terminállal. Jelenleg egy nagy német logisztikai társasággal tárgyalnak, hogy miként tudna majd bekapcsolódni az áruszállításba a debreceni repülőtéren.MTI 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója