Európa legjobbja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

2023.03.08.
Az ACI minden évben több mint 30 teljesítménymutatót vizsgáló felméréssel térképezi fel világszerte 400 nemzetközi repülőtér szolgáltatásainak minőségét. Ez alapján tavaly minden negyedévben kimagasló eredményt ért el a budapesti repülőtér; a pontszámok minden korábbi értéket és a régiós versenytársak pontjait is túlszárnyalták. Az utasok általános elégedettségi szintje egész évben ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt, és jelentősen magasabb volt, mint a legforgalmasabb 2019-es évben - ismertette a Budapest Airport. A közleményben kiemelték: a Budapest Airport által az elmúlt 4 évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig a 100 milliárdot is meghaladja majd. A fejlesztések között kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb, utasélményt növelő beruházások is találhatók. Felidézték azt is, hogy a Budapest Airport tavaly zsinórban kilencedszer nyerte el a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőtere díját, az utóbbi évek fejlesztései nyomán pedig a repülőtér a Családbarát Hely tanúsító védjegyet is megkapta. Tavaly rangos elismerésben részesült a cargo üzletág is, amikor elnyerte az Air Cargo News Awards Az év cargo repülőtere díját, lekörözve Szingapúrt, Brüsszelt és Liége-t. A Budapest Airport továbbra is tagja annak a 34 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amely karbonsemlegesen működik, ezen kívül a vállalat fenntarthatósági törekvései kiérdemelték az Effekt 2030 Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét és a Deloitte Zöld Béka díját is. A Budapest Airport marketing tevékenységét a World Routes Marketing Awards Legjobb légitársasági marketing díja is elismerte, a társaság kommunikációs tevékenységét pedig 2020-ban az Eventiada IPRA Golden World Awards Legjobb reputációmenedzsment díja igazolta vissza. Munkáltatóként az Investors In People aranyfokozatú minősítését tudhatja magáénak a vállalat, sőt, a szervezet által megmérettetett cégek közül a világ 7 legjobb munkaadója közé is bekerült - sorolta a reptérüzemeltető közleménye. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Magyar gépmentő titkos kollekciója

2023.03.07.
Nyitrai István szerencsés is meg nem is. Oly korban élt, amikor negyedmillióan szurkoltak a városligeti, majd a népligeti motorversenyeken. Őt is megcsapta a jellegzetes hang és benzingőz, így nem volt kérdés, hogy megpróbálkozik a sportággal, ám hiába volt tehetséges, a korszak és a körülmények nem voltak ideálisak. A Városligetben negyedmillóan szurkoltak a motorversenyzőknek   Fotó: Schwanner Endre Nyitray István gyógyszerész szülők gyermekeként született 1940-ben Berettyóújfalun, ahol köllyökként sokszor pucolhatta, olykor meg is hajthatta a helyi körorvos 100-as Csepeljét. Az Arany János gimnáziumi érettségi után Budapestre költözött, ekkor annyira fellángolt benne a versenyszellem, hogy jelentkezett a Zalka motoros klubba. A Honvéd mellett ez volt akkori legmenőbb és államilag is komolyan támogatott szakosztály, mely versenygépet is biztosított tagjainak. De nem csak ez volt csábította Istvánt, hanem a jó csapat és abartái hangulat is. 1959-1961 a Zalka Máté Motoros Klubban versenyzett, először hegyi futamokon indult, majd utasként oldalkocsissal, de a sok kellemetlen elszállás és landolás után inkább motokrosszra váltott. Nyitray István egyik kincse   Fortó: Boros Jenő Ötször próbált felvételezni a miskolci műszaki egyetemre, de hiába volt sikeres, helyhiány miatt elutasították. Vélhetően forradalmi szerepe miatt: 1956-ban nemzetőrként motoros futárkodott 250-es rendőrségi Csepellel. Kohómérnöi álma szertefoszlott, de nem adta fel a tanulást és 1962-ben beiratkozott a budapesti Bánki Donát gépipari technikum esti tagozatára. Ekkor véget is ért aktív motorversenyzői karrierje. Aztán megint elkapta a gépszíj: elmúlt már hatvan éves, amikor meghívták egy olaszországi hegyi felfutó versenyre, ahol csak harminc évnél öregebb motorokkal lehetett rajthoz állni. Nyitray István egy olyan angol Nortonnal indult, amilyennel egykor Honvéd legendás versenyzője, Kurucz György többször nyert bajnokságot. Az egyhengeres, hosszú löketű négyütemű motor kétszázas tempóra volt képes. Nyitray István 2010-es Alpok–Adria versenysorozatban második lett a, és szó szerint a csúcsra érve 75 évesen befejezte a versenyzést. A motoros világ mágusa  Fotó: Boros Jenő Esztergályos inasként kezdett, majd szakmunkásként dolgozott, első vállalatánál háborúból megmaradt alkatrészekkel újítottak fel amerikai Dodge Weaponokat és szovjet Pobjedákat. Rengeteget dolgozott, hogy lakást vehessen, mert 25 évesen nősült, ekkor a Járműipari KTSz-nél alkalmazták. A hetvenes években ismét motorozott egy külföldről nászajándékba kapott 750 köbcentis 75 lóerős, 4 hengeres Hondával, melynek nyergében feleségével bemotorozta fél Európát, felmentek egészen északra, a Nordkappe-ra, megjárták Hollandiát, Franciaországot, Görögországot, részt vettek nemzetközi túrákon, többek között a FIM Rallye-n. Szőke Károllyal motoros klubot alakítottak és 1990-96-ig 8 kategóriában veterán hegyi felfutó versenyeket szerveztek, akkora volt az érdeklődés, hogy százban kellett maximálni a jelentkezők számát. Egy ideig Nyitrai István nemcsak szervezte, hanem rajthoz is állt olasz 350 köbcentis Aermacchi motorral, majd 350 és 500 Hondával, 500-as BSA Gold Star 500-assal. 2015-ben végleg abbahagyta a motorozást, ám addig valamennyi rangos európai pályát kipróbálta: Rijeka motodrom, Brno, Most, Spa, Schwannerstadt, de a Saschnering volt a kedvence. Élvezte a hosszú nyújtott teli gázos Spa Francochamps pályát is, de az már túl gyors a veterán mociknak, és persze motorosoknak: Nyitray István ízületeit pedig alaposan kikészítette az egykori terepezés. Látványos volt az oldalkocsis mezőny csatája            Fotó: Schwanner Endre Két évtizeden át technológusként dolgozott egy járműüzemben, miközben továbbra is megmaradt a motorok és a motorsport iránti szenvedélye. 1995-ben 55 évesen korkedvezményes nyugdíjba ment, 1990-ben saját vállalkozást indított, robogókat bukósisakokat importált. 1995-ben a Wallisnak restaurált egy kőrisfa-vázas 1935-ös évjáratú BMW 318-ast. Később fék- és futómű-alkatrészeket, küllős kerekeket gyártott veterán járművekhez. Hobbinak indult, komoly iparrá fejlődött a régi motorkerékpárok gyűjtése és restaurálása, ekkor vette észre a műfaj hiányosságait és az üzleti rést, azóta fiával, ifjabb Nyitray Istvánnal dolgozik. Eredeti dokumentációk alapján gyártanak alkatrészeket, ezeket a exportálják a világ minden tájára (USA, Ausztrália, Japán). Családi műhelyük gyártói és összeszerelési kapacitását kihasználva csodálatosan restaurált motorkollekciója: áramvonalidomos MZ, mellyel a hetvenes években id. Reisz János versenyzett és Bol D’Or-győztes magyar gép. Nyitray István gyűjteményében pihen Drapál János egyik olasz gépe, amit szatyrokban mentett meg a MÉH-teleptől, amikor 1990-ben feloszlott a Honvéd motoros klub. Igazi motortörténeti kincs a Bol d’Or-győztes fekete 250 köbcentis Csepeli Sport, mellyel 1956-ban a Párizs melletti 24 órás Aranysisak versenyen a Kurucz György-Reisz János páros győzött, a harmadik pedig a Cserkúti László–Szűcs László-kettős lett, megelőzve a a BMW, Ducatival, Norton, Puch versenyzőket. Gyönyörűen felújított Jawa Cross motorjáról annyit tudni, hogy 1958 és 1962 között gyártották: Nyitray István nagyon meghatódik ettől a géptől, mert egykor ilyenről álmodozott, de a Zalka motoros klubban nem neki jutott a néhány példányból, ő Pannóniát kapott. Gépmentésnél többet is tett a magyar motorsportért: 2013-ban szó szerint összekalapozta a Szabó II. László motorversenyzőről szóló kötet anyagi forrását, 2019-ben pedig a műfaj fotós legendájával, Schwanner Endrével elkészítette a Motorversenyek 1948-1971 című könyvet. Nyitray István álma, hogy megépíti a legendás magyar Cél motort, mely csak versenyzésre készült: az 500 köbcentis, 2 hengeres 4 ütemű, léghűtésest a mindig mogorva Czulyba Mihály konstruálta és 11 ezres fordulaton 48 lóerőt teljesített. Az AJS váltóval épített léghűtésessel versenyzett Szabó Kuksi, Szűcs László, a Népligetben Pál Béla, Nagy Károly, Petró, Schlenker Róbert 1959-ben Tihanyban, Börzsei Ottó pedig a Népligetben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Hella főnöke, Breidenbach távozik

2023.03.07.
A Hella főnöke, Rolf Breidenbach: A nyáron abbahagyja. (Fotó: Hella) A Hella főnöke, Rolf Breidenbach az év közepén mond le posztjáról, miután a francia Faurecia autóipari beszállító felvásárolta a céget. Az ügyvezető és a részvényesi bizottság közösen állapodott meg az ügyvezetői szerződés június 30-i lejáratáról - közölte a lippstadti cég pénteken. "A Faurecia a Hella új többségi részvényese, a sikeres jövő felé vezető út kikövezve" - ​​mondta Breidenbach, aki több mint 18 éve van hivatalban. Utódjáról a közeljövőben kell döntést hozni. A Faurecia január végén fejezte be a fényszóró-specialista többségi átvételét és azóta a vesztfáliai részvények 80,6 százalékát birtokolja. Korábbi információk szerint Paul E. Singer amerikai befektető is több mint tíz százalékos részesedést szerzett a Hellában az Elliott Management fedezeti alapján keresztül. A Faurecia főnöke, Patrick Koller szeptemberben az Automobilwoche-val folytatott beszélgetésében kifejezte bizalmát abban, hogy Breidenbach maradhat a cégnél.
Címkék: 

A mexikói elnök bejelentette, hogy Tesla-gyár épül az országban

2023.03.07.
Új üzemet szeretne építeni Észak-Mexikóban az amerikai elektromosautó-gyártó Tesla. Ezt Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök jelentette be, miután videohívást folytatott Elon Muskkal, a Tesla főnökével. A részletekről a cég hamarosan beszámol. A helyszín Monterrey, Nuevo León államban, ahogy López Obrador mondta. A Tesla emblémája. Fotó: Tesla Mexikóban nemrégiben kétségek merültek fel a tárgyalások sikerével kapcsolatban. López Obrador eredetileg az ország déli részén vagy közepén akarta a beruházást az északi Nuevo León állam vízhiánya miatt. Mexikó fontos helyszín az autógyártók számára, részben az USA-hoz, a gyártók fő piacához való közelsége miatt. Szinte minden nagyobb autóipari konszernnek van üzeme az észak-amerikai országban, amelyet 1994 óta szabadkereskedelmi megállapodás kötött az USA-val és Kanadával. A BMW február elején 800 millió eurós beruházást jelentett be a közép-mexikói San Potosí államban található üzemében. A Teslának már vannak gyárai az Egyesült Államokban, Kínában és Németországban, és továbbra is ambiciózus növekedési tervei vannak: Elon Musk vezérigazgató bejelentette, hogy az eladások évi 50 százalékkal növekednek. Problémát jelenthet azonban, hogy a Tesla eladásai szinte kizárólag két modellre épülnek, és az elektromos autók piacán egyre élesebb a verseny – írja a német portál.
Címkék: 

Teljes hajtásrendszert fejleszt a Volkswagen elektromos autók számára

2023.03.07.
Ennek szellemében a Volkswagen az összes alapvető főegységet házon belül kívánja biztosítani, az akkumulátorok és az elektromos motorok mellett immár az impulzus-inverter és a hőmenedzsment-rendszerek fejlesztését is önállóan végezve. Az ily módon közös forrásból származó Volkswagen hajtásrendszer jelentős hatékonysági és költségelőnyöket kínál: már az egyes alkatrészek optimális összhangjával is akár 20 százalékkal növelhető a gazdaságosság. Oliver Blume, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „A Volkswagen Csoport első osztályú termékeket és technológiát képvisel márkáival. A konszern méretének és széles termékpalettájának, valamint házon belüli szakértelmének köszönhetően jelentős méretgazdaságossági előnyöket aknázhatunk ki, ami egyszerre szolgálja ügyfeleink javát, illetve teszi még jobbá járműveinket.” „Az elektromos mobilitás terén is technológiai vezető szerepre törekszünk, amelynek érdekében nagyban támaszkodunk belső kompetenciáinkra is, s az akkumulátorcellák és a villanymotorok után immár az impulzus-inverterek és a hőmenedzsment fejlesztését is át kívánjuk venni. A Volkswagen Csoport ezzel a világ azon kevés autógyártóinak egyike, akik a jövőben átfogóan optimalizált, teljes rendszert kínálhatnak. A jelenlegi know-how nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalatcsoport és márkái az elektromos autók terén is vezető technológiai szerepet tölthessenek be” – hangsúlyozta Thomas Schmall, a Volkswagen AG igazgatótanácsának a technika területéért felelős tagja. Daniela Cavallo, a Volkswagen AG összüzemi tanácsának elnöke hozzátette: „A Volkswagen kollektívájának szakértelme és innovatív ereje világszerte egyedülálló. Ezen erőnk folyamatos és célzott növelése és kiaknázása nemcsak a piaci versenyben, hanem vállalatunk átalakításában is segít minket.” Inverter és hőmenedzsment – „Designed by Volkswagen” Az impulzus-inverter az elektromos hajtásrendszer „agyaként” nagymértékben felelős a gazdaságosságért és a teljesítményért. Az első „Designed by Volkswagen” inverter megalkotásakor a fejlesztők a hardver- és a szoftver tekintetében egyaránt az alapoktól tervezték újra ezt a főegységet, amely modulrendszerű koncepciójának köszönhetően – a belépőmotortól egészen az 500 kW vagy még nagyobb teljesítményű sportautóig – a teljes kínálat mentén használható a jövőben. Jelenleg a technika szériaéretté fejlesztése zajlik, és már a következő MEB-generáció tagjaiban alkalmazható. A Volkswagen teljesen új hőmenedzsment-megoldásokon is dolgozik. Ahol ma nagyszámú önálló modult és hosszú tömlőcsatlakozásokat használnak, a jövőben rendkívül kompakt, integrált hőmodul dolgozik majd. E technika szabályzófunkciója a teljes légkondicionáló berendezés mellett a nagyfeszültségű akkumulátorra is kiterjed, egyaránt jelentősen befolyásolva a jármű hatótávját és gyorstöltési képességeit. Az új integrált (all-in-one) modul lényegesen könnyebb, robusztusabb és gazdaságosabb a mai rendszereknél. A gazdaságosság mellett azonban mindenekelőtt a skálázhatóság áll az összes alapvető elektromos hajtásrendszer-főegység fejlesztésének középpontjában, a magasfokú méretgazdaságosság ugyanis jelentősen csökkentheti a költségeket. Group Technology – a vállalatcsoport technikai „erőműve” A Volkswagen Group Technology a teljes vállalatcsoportra kiterjedően fogja össze az akkumulátorok, a töltés és az elektromos komponensek szakterületeinek tevékenységeit, házon belüli technikai szállítóként támogatva a konszern márkáit. A PowerCo (akkumulátor) és az Elli (töltés és energia) leányvállalatok szintén ide kapcsolódnak. A high-tech termékportfólió része többek között a 2025-től a Volkswagen Csoport modelljeiben alkalmazandó cellaegység is, amely mércéül szolgálhat az akkumulátortechnikában. E területhez tartozik a Platform Business üzletág is, amely a külső partnerekkel – mint például a Ford és a Mahindra – kialakított együttműködést foglalja magában. A Volkswagen Group Technology világszerte mintegy 70 ezer főt foglalkoztat.    
Címkék: 

Megszólalt a férfi, aki egy motorháztetőn rendezett jelenetet Pozsonyban

2023.03.07.
A bíróság vasárnap vizsgálati fogságba helyezte a férfit, mivel fennállt a veszélye, hogy további bűncselekményt követ el. A gyanúsított még gondolkodik rajta, hogy fellebbez-e az ítélet ellen – írja a TV Noviny. A videót a képre kattintva, a parameter.sk oldalán nézheti meg. A 48 éves Ľudovít egyébként visszaeső bűnöző, korábban kilencszer jogerősen elítélték – többségében vagyon ellen elkövetett bűncselekmény miatt, de veszélyes fenyegetőzés miatt is bíróság elé állt már. A felvételen látható autóban – most már egykori – barátnője, Jana ült, és állítása szerint 2022 májusa óta alkottak egy párt. A férfi a megjelent bizarr felvétel ellenére tagadta, hogy megtámadta volna a nőt. „Mindenfélét mond“ – mondta Ľudovít azzal kapcsolatban, hogy a nő azt állítja, a férfi ütötte és rugdosta őt. A gyanúsított szintén tagadta, hogy megütötte volna Janát az autóban. Jana a TV Novinynek elmondta, állítólag azon vesztek össze, hogy a férfi arra kényszerítette őt, járjon vele lopni az üzletbe, ő viszont ezt nem akarta. A videóban rögzített incidenst egy konfliktus előzte meg, amire egy bevásárlóközpont előtt került sor. A férfi előbb letörte az autó mindkét visszapillantóját, majd megrongálta az ablaktörlőt és rugdosta a karosszériát. Közben a volán mögött ülő nőt fenyegette. „Bezárkóztam az autóba, és egész végig dudáltam, hogy valaki észrevegyen. De senki sem segített. Amikor ellépett az autótól, elindultam vele, de utolért egy kereszteződésnél, piros jelzés volt, és felugrott a motorháztetőre“ – mondta Jana. Két férfi sietett a nő segítségére, egyikük pedig értesítette a rendőrséget. A nő szerint Ľudovít a két férfi ellen is agresszív volt. Állítása szerint tanácstalan volt, ezért elindult a kocsival. „Úgy gondoltam, hogy ha egy darabig így megyek majd vele, akkor lemászik és abbahagyja. Kértem is, hogy másszon le, de ő nem akart. Végül megálltam és beengedtem az autóba. Erre megütött a fejemen, majd elkezdte csapkodni a műszerfalat“ – tette hozzá. A bíróságon azt mondta, Ľudovít nem először volt agresszív vele, a múltban többször is szakított vele, de a férfi folyamatosan követte őt, illetve meg is verte. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfit rongálással, veszélyes fenyegetőzéssel és hivatali határozat figyelmen kívül hagyásával gyanúsították meg.  

Győrben járt a Volkswagen Slovakia elnöke

2023.03.07.
Fotó: Linkedin/Les Zoltán - Megtiszteltetés, hogy ezúttal Dr. Oliver Gruenberg-et, a Volkswagen Slovakia igazgatóságának elnökét is vállalatunknál köszönthettük Németh Kinga, személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tag kollégámmal. A szakmai célú látogatás során pozsonyi vendégeinkkel igazán értékes beszélgetéseket folytattunk és megtekintettük járműgyártásunk több szegmensét is. Egyetértettünk abban, hogy földrajzi közelségünk okán hasonló jellegű trendekkel és kihívásokkal szembesülünk, ezért mindkét fél számára fontos, hogy kiváló kapcsolatainkat hasonló szakmai találkozók során tovább erősítsük. Kedves vendégeinknek köszönöm az inspiráló látogatást – remélem hamarosan ismét találkozhatunk! – posztolta Les Zoltán.

Sokba kerülhet a figyelmetlenség e-matrica-vásárláskor

2023.03.07.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint 2022-ben közel 3,7 milliárd forint összegű pótdíjat fizettek be a belföldi honosságú járművel jogosulatlanul közlekedők. Fotó: NÚSZ Szintén csak a 2022-es évet vizsgálva az látható, hogy a magyar utazóközönség mintegy 20 ezer esetben vett igénybe olyan szolgáltatást, amely során az e-matricához kapcsolódóan valamilyen utólagos javításra, módosításra volt szükség. Mintegy 15 ezer esetben rendszámelírás történt, több mint 2,1 ezer esetben a díjkategóriát, közel 1,6 ezer alkalommal pedig a felségjelzést rögzítették rosszul, nagyjából ezer esetben pedig véletlenül többet vettek egy-egy e-matricából ugyanarra a járműre. A tévesztéseket az esetek nagy részében utólag lehet javíttatni a jogszabály adta lehetőségek keretein belül, ilyenkor a kiszabott pótdíjat társaságunk visszavonja. Tipikusan ilyen eset a rendszám és a felségjelzés elírása, amit utánajárással és az ügyintézési díj megfizetésével korrigálni lehet. A NÚSZ Zrt. csak 2022-ben több mint 270 millió forint összegű pótdíjat vont vissza a hazai felségjelzésű járművek esetében, a rendszám és a felségjelzés javítása után. Eltér azonban az előbbiektől a díjkategória eltévesztése, amikor a vonatkozó jogszabály alapján ún. pótdíjkülönbözetet kell kifizetnie az érintett úthasználónak. Az ilyen esetekben ráadásul, ha az ügyfél módosíttatja a díjkategóriát, mert még szeretné használni az e-matricát, a megvásárolt és a jármű tényleges díjkategóriája közötti árkülönbözetet is rendeznie kell. Érdemes tehát az e-matricához rögzített adatokat még a vásárlás során, a fizetés előtt alaposan leellenőrizni, mert annak aláírásával vagy az elektronikus nyugtázó értesítés jóváhagyásával a vevő elfogadja az e-matricához rögzített adatok helyességét. Tapasztalataink szerint e-matrica vásárlásakor a jármű díjkategóriájának megállapítása okozhatja a legtöbb nehézséget. Ez a kérdés elsősorban a D1 és D2 kategória esetén merül fel. A megfelelő díjkategória kiválasztásában a forgalmi engedélyben szereplő mezőket kell figyelembe venni. D1 kategóriába a legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas 3,5 t alatti személygépkocsi és annak pótkocsija tartozik, ha a forgalmi engedélyben a „J” mezőben „M1” vagy „M1G” jelzés szerepel. Ha ezen feltételek bármelyike nem teljesül, a jármű nem a D1 kategóriába tartozik. Bővebb információ a kérdés kapcsán a nemzetiutdij.hu oldalunkon olvasható. A NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatain a leggyakrabban egyébként a Mercedes-Benz Vito, a Renault Trafic és Citroen Xsara Picasso márkájú autókkal kapcsolatosan kérnek tanácsot az ügyfelek. Az e-matricához rögzített adatok javításáról weboldalunkon részletes tájékoztatás olvasható, de ügyfélszolgálatunk munkatársai és a mobil megállításos ellenőrzést végző kollégáink is készséggel állnak ügyfeleink rendelkezésre. 
Címkék: 

Zsugorított Land Cruisert készített egy kínai mopedautó-gyártó

2023.03.07.
A Toyota ügyvédei aligha hagyják majd annyiban, hogy a japán autógyártó egy újabb ikonikus modelljének lopták el a formatervét a kínaiak, bár az is lehet, hogy megenyhül majd a szívük a Kuluze nevű elektromos mopedautó láttán, hiszen egy rendkívül aranyos megjelenésű négykerekűről van szó. Szinte semmit nem lehet tudni az apró, elektromos hajtású járműről, amelynek képei először a kínai közösségimédia-oldalon, a Weibón tűntek fel. Az biztos, hogy az alkotói ügyesen másolták le a 2021-ben bemutatott 300-as Land Cruiser jellegzetes vonásait, bár az apró autócskán komikusan hatnak az ötméteres, hétszemélyes terepjáró dizájnmegoldásai az igencsak eltérő arányok miatt. Nagyon hasonló a fényszórópár a LED-es nappali menetfényekkel, valamint az általuk közrefogott krómozott hűtőrács is. Oldalnézetből a szögletes kerékjáratok is a Land Cruisert idézik, igaz, a 18-20 colos kerekek helyett jóval kisebbeken, saccra úgy 13-asokon gurulhat az ötajtós mopedautó. Ismerősek lehetnek a hátsó lámpák, a közel azonos csomagtérajtó és fehér diffúzorbetét is, bár az eredeti Toyotán nincs matricacsík a lámpák között. Kínában az átszámítva 1-2 millió forintért kapható, 40-60 km/h végsebességű, Low Speed Electric Vehiche (LSEV) kategóriába tartozó elektromos mopedautók igen népszerűek az idősek és a városi futárok körében, hiszen kevés pénzért nyújtják a négykerekű, környezetbarát mobilitás lehetőségét. Igaz, a savas akkumulátoros technikájuk primitív, a hatótávjuk kicsi, a felszereltségük fapados, és a biztonsági színvonaluk is messze alulmúlja egy hagyományos miniautóét, de arra jók, hogy rossz időben is el lehessen intézni velük a bevásárlást, és közben a parkolással sem lesz gondja a tulajdonosnak.   Fotó: CarsCoops
Címkék: 

CO2-kibocsátás: a COVID-19 után növekszik a közlekedés

2023.03.07.
  A közlekedés CO2-kibocsátása a Corona-korszakot követően ismét emelkedett az EU-ban. A közlekedés CO2-kibocsátása a Corona-hullám után ismét emelkedett az EU-ban. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) előzetes adatai szerint a közlekedési ágazatból származó klímagáz-kibocsátás 2021-ben mintegy 776 millió tonna CO2-egyenértéket tesz ki. Ez 55 millió tonnával több, mint 2020-ban, amikor is lezárások, termelési leállások és utazási korlátozások voltak a jellemzőek. Az ágazat részesedése az EU teljes kibocsátásából 22 százalék. A nemzetközi légi közlekedés még nem tartozik ide, amelynek kibocsátása tizenkét millió tonnával, 68 millió tonnára nőtt.  Visszalépés az klímavédelmi erőfeszítésekben Összességében a tagállamok tavaly mintegy öt százalékkal több CO2-t és más éghajlati gázokat bocsátottak ki, mint az előző évben. Mindazonáltal a kibocsátás alacsonyabb, mint 2019-ben. 2020-hoz képest a közlekedés mellett az iparban és az energiaellátásban is nőtt a kibocsátás. A mezőgazdaságban és a hulladékkezelésben is történtek fejlesztések. A közlekedési ágazatban az EEA arra számít, hogy a kibocsátások 2030-ra 631 millió tonnára csökkennek, de csak akkor, ha a szakpolitikák a jelenlegieknél tovább mennek. Az új adatok visszaesést jelentenek az EU éghajlatvédelmi erőfeszítései számára. 2030-ra a CO2-kibocsátást legalább 55 százalékkal kell csökkenteni 1990-hez képest. Az EU 2050-re klímasemlegessé akar válni. Az 1990-es referenciaévhez képest azonban a mérleg 2020-ra csak 32 százalékos csökkenést mutat. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója