Ha autót akart mosatni, halassza el mindenképp

2022.03.29.
Azt írták, hogy a Magyarországtól északra húzódó frontrendszer, valamint a Nyugat-Európában mélyülő ciklon előterében, nyugatias áramlással ismét nagy mennyiségű por érkezik a kontinens déli fele fölé a magasban. A mediterrán vidékekhez képest Magyarországra kevesebb por érkezik, ugyanakkor ennyi is elég lehet ahhoz, hogy a szerda estefelé kialakuló kisebb esők, záporok ismét összekoszolják a tereptárgyakat. Fotó: idokep.hu "Nem érdemes tehát kocsit mosni" - fogalmazott a meteorológiai szolgálat, megjegyezve: már csak azért sem, mert csütörtökön többfelé kiadós mennyiségű eső várható. Legutóbb március közepén érkezett szaharai por Magyarország térségébe. Akkor csak kis eső esett, de láthatóan összekoszolta az autókat.

Molnár Martin a döntőben óriásit mentett, de nem volt meg a tempója

2022.03.29.
A WSK sorozatban szünet van, így a teljes OK Junior (OKJ) mezőny az FIA gokart Európa-bajnokságra és az azt megelőző felkészülési versenyre, a Champions of the Future Euro Seriesre koncentrált. A négy futamos bajnokság a portugáliai Portimaóban vette kezdetét, ott, ahol két hét múlva Eb-futamot is rendeznek. Molnár Martin csoportjában 8. helyezett, összesítettben pedig 22. lett az időmérőn. Már ekkor érezhető volt a tempó hiánya. A csapat mindent megtett, vázat, tengelyt cserélt, beállítást módosított, de a pályát jellemző jelentős szintkülönbségek próbára tették a motorokat. Martin és csapata a korábban elmaradt teszteket az öt előfutamon próbálta pótolni, azonban a sok különböző beállítás ellenére ahogy felszáradt a pálya a tempóhiány csak nem akart megoldódni. Az egyik előfutam során féktávon hátulról úgy eltalálták, hogy megforgott, majd úgy repült át rajta az egyik gokart, hogy a bukósisakján és az overallján is ott maradt a másik gokart gumijának lenyomata és még a kormánykerék is szétszakadt az ütközéstől. A baleset után Martin egyedül betolta a gokartját és mentett két helyezést, ezzel két pontot. Kifizetődő volt, hogy nem adta fel, mert később a kitartásának köszönhette, hogy bejutott a döntőbe. Az előfutamok után csak a 38. helyen állt. Ekkor következett az úgynevezett szuper előfutam, ahol négy helyet tudott javítani, így a 34. helyen éppen bejutott a döntőbe. A döntőben továbbra is az élmezőnyhöz képest körönként 0,5 másodperces tempóhiánnyal küzdve – kiváló versenyzéssel – a 34. helyről indulva végül 21. helyen végzett. „A hétvége egyetlen pozitívuma volt, hogy a gokartpálya mellett lévő Forma–1-es pályán Lamborghini versenyautókat teszteltek, amiknek iszonyú jó hangja volt – nyilatkozta Martin. – Sajnos a saját versenyhétvégémről sok jót nem tudok mondani. A teszteken esett az eső, ott még jól álltunk, de az időközben felszáradt pályán már az időmérőn tempóhiánnyal küzdöttem. Az előfutamokon a tempóm még arra sem volt alkalmas, hogy a rajthelyemet meg tudjam tartani.” „A döntő volt az egyetlen futam, ahol sikerült a rajtpozíciómnál jobb helyezést elérnem. A 34. helyről indultam, minden lehetőséget kihasználtam, kimaradtam az ütközésekből, de ennél többet nem tudtam kihozni belőle. Remélem, hogy két hét múlva az Eb-futamon versenyképesebbek leszünk” Molnár Martin következő versenye a gokart Európa-bajnokság első állomása lesz ugyancsak a portugáliai Portimaóban, április 7–10-én.  Molnár Martin, OKJ-eredmények Résztvevők: 64 Időmérő csoport: 8. Időmérő: 22. CD előfutam: 8. à 14. DF előfutam: 7. à 9. AD előfutam: 8. à 18. DE előfutam: 7. à 13. BE előfutam: 8. à 11. Előfutamok összesen: 38. Szuper előfutam: 13. à 16. Összesített eredmény a döntő előtt: 34. Döntő: 34. à 21.
Címkék: 

Az Opel el akarja adni rüsselsheimi gyárterületének felét

2022.03.29.
Ennek értékesítési folyamata elkezdődött – mondta az Automobilwoche-nek a cég szóvivője. A tervezett új "Zöld Campust" is el lehetne adni és visszabérelni. Az Opel központja és fejlesztése Rüsselsheimben: A korábbi gyárterület nagy részére már nincs szükség. (Kép: Opel) Az Opel rüsselsheimi központja formálja és uralja az egész várost – eddig. Mert most a Stellantis-csoporthoz bő egy éve tartozó gyártó a gyárterület több mint felét - összesen 128 hektárt - szeretné értékesíteni. Ezzel azonban nem lehet vége a területzsugorodásnak, mert a Stellantis az üzem tervezett új szívét, a „Zöld Campust” is eladásra fontolgatja.  
Címkék: 

Több mint 5 ezer autós még nem tudja, de kapja a büntetést

2022.03.29.
A rendőrök összesen 7709 esetben intézkedtek sebességtúllépés miatt. Ebből 2341 alkalommal meg is állították a szabályszegőket; 868  fővel szemben bírságot szabtak ki, míg 81 sofőr ellen eljárást kezdeményeztek. A többi 5368 esetben leállítás nélküli ellenőrzés történt, itt a gépkocsivezetők bírságukra postai úton számíthatnak.            Fotó: police.hu Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy a jövőben is mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe se magukat, se a közlekedés többi résztvevőjét azzal, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban vezetnek! - írja a police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Továbbra is az Audi Hungaria a világ legnagyobb motorgyára

2022.03.29.
Alfons Dintner: Az Audi konszern döntésének megfelelően az Audi Hungaria leállította az Oroszországba irányuló exportot. Az oroszországi kivitel az Audi Hungariát érintően "visszafogott", így az éves teljes volumenhez képest "nem drámai az arány". Az Audi Hungaria a koronavírus- és a félvezetőhiány okozta kihívások ellenére stabil eredménnyel zárta a 2021-es üzleti évet. A világ legnagyobb motorgyárában 1 620 767 erőforrás készült, míg a járműgyártásban 171 015 autó gördült le a gyártósorról, amely rekord a vállalat történetében. A győri Audi a tavalyi évben 7,717 milliárd euró árbevételt ért el, nyeresége 332 millió euró volt – fogalmazott dr. Patrick Heinecke, az Audi Hungaria pénzügy, IT, beszerzés és compialce területekért felelős igazgatósági tagja. A világ legnagyobb motorgyárában 1.620.767 erőforrás készült. Beruházásokra tavaly 162,6 millió eurót fordítottak Győrben. A 2021-es beruházások legnagyobb része az elektromos motorgyártás, ezen belül az új generációs elektromos hajtások, a PPE (Premium Platform Electric) motorok területére érkezett, valamint a belsőégésű motorok, például az új négyhengeres motorgeneráció gyártóterületére. Dr. Patrick Heinecke: A győri Audi a tavalyi évben 7,717 milliárd euró árbevételt ért el, nyeresége 332 millió euró volt. További beruházások érkeztek a vállalat Szerszámgyárának bővítésére, amely új kapacitásokat teremt az exkluzívszériás gyártás számára. A beruházásnak köszönhetően a jövőben még több karosszériaelem készülhet Győrben a Volkswagen és Audi Konszern exkluzív- és sportmodelljei számára. Elmondta azt is, az összberuházás értéke a vállalat alapítása óta elérte a 11,95 milliárd eurót, melynek köszönhetően az Audi Hungaria a magyar járműipar legnagyobb beruházója. A járműgyárban 171.015 autó gördült le a gyártósorról, amely rekord a vállalat történetében. „Az Audi Hungaria megtalálta a megfelelő válaszokat az elmúlt évek kihívásaira. A koronavírus és a félvezetőhiány okozta helyzetben mi a lehetőséget láttuk meg és tovább erősítettük üzleti területeinket. A gyártás mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a műszaki fejlesztés, pénzügy, IT és beszerzés területén nyújtott kompetenciaalapú szolgáltatásainkra, melyet az egész Volkswagen Konszern számára kínálunk. Az Audi Hungariára a jövőben nem kizárólag termelő vállalatként kell gondolni, hanem egy magas hozzáadott értéket biztosító, a munkatársai széleskörű szaktudására építő szolgáltatóra, amely aktívan alakítja a jövő mobilitásást”, mondta Alfons Dintner. Az igazgatóság elnöke az idei év nagy kihívásai között említette az ukrajnai háborút, amelyet felfoghatatlannak és ledöbbentőnek nevezett. Zavaró hatásai máris érződnek a termelésben. A motorgyártásban műszakokat kellett módosítani, a járműgyártásban azonban egyelőre „nincs olyan vevő, akit ne tudnánk kiszolgálni” – fogalmazott. Embert próbáló, viharos időszak volt – értékelte az évet Németh Kinga személyügyért és szervezetfejlesztésért felelős igazgatósági tag, aki szerint rugalmassággal, fegyelmezettséggel és felkészültséggel sikerült úrrá lenni a nehézségeken. A 2020-ban megkötött három éves bérmegállapodásnak köszönhetően idén minden audis dolgozó bére 58 ezer forinttal emelkedik, prémiumként pedig bérük 1,4-szeresét kapják meg a dolgozók. Németh Kinga: magyarországi segélyszervezeteken keresztül 250 ezer euróval (92,9 millió forint) támogatja az Audi az Ukrajnából Magyarországra érkező háborús menekültek ellátását. A világ legnagyobb motorgyárában továbbra is döntően benzin- és dízelmotorok készülnek. Meddig még? – hangzott az autoszektor.hu kérdése Robert Buttenhauser motorgyártásért felelős igazgatósági taghoz. Tavaly közel százezer elektromos motort gyártottunk Győrben, ez a jövő útja, a belső égésű motor azonban még sokáig meghatározó lesz a vállalat életében – kaptuk a választ. Talán az évtized végén jöhet el az az idő, amikor több villanymotort gyártunk, mint belső égésűt. Ha a vevőink is úgy akarják – fűzte hozzá. Robert Buttenhauser Alfons Dintner reagált arra a győri szóbeszédre is, amely szerint a kormány azért adott 10 milliárd forintot az ipari park bővítésére, mert Győrben építené fel a Volkswagen egyik Európába tervezett akkumulátorgyárát. Erről is nincs döntés. Ha lesz, azt Wolfsburgban hozzák meg – jelezte az igazgatóság elnöke, hogy Volkswagen ügyekben nem ő az illetékes. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

ACEA: hetente 14.000 új töltőpont szükséges

2022.03.29.
A kezdeti nehézségek után egyre több elektromos modell kerül a piacra a már bevált autógyártóktól. Mindeközben már nem luxusmodellek, hanem megfizethető áron hétköznapi használatra alkalmas járművek. Ez az állami prémiummal együtt nagy kereslethez vezet. Az e-autók piaci részesedése folyamatosan növekszik. A siker árnyoldala, hogy a töltési infrastruktúra bővülése nem követi a regisztrációk számának alakulását. Bár sok tulajdonos otthon tölti fel e-autóját, sokan ezt nem tudják megtenni, mivel az utcán parkolnak, vagy hosszabb utakon meg kell állniuk a töltéshez. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által közölt McKinsey-tanulmány aggasztó fejleményt mutat: míg az elektromos járművek eladása az elmúlt öt évben tízszeresére nőtt, a töltőállomások száma csak 2,5-szeresére. Az ACEA szerint 2030-ig EU-szerte akár 6,8 millió nyilvános töltőpontot kellene létrehozni, hogy lépést tudjunk tartani az elektromos autók fejlődésével. Ez heti 14.000 új töltőpontnak felelne meg. Eddig még heti 2000-et sem telepítenek. „Az átállás egy hosszú távú verseny” – mondja Oliver Zipse, a BMW főnöke és az ACEA elnöke. Az ACEA szerint további infrastruktúrára lenne szükség a haszongépjárművekhez. A teherautóknak több helyre és nagyobb töltőkapacitásra van szükségük, mint az autóknak. 2030-ra a szövetség 279.000 töltőponttal számol a haszonjárművek számára Európa-szerte. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Citroën győzelemmel kezdődött a hazai raliszezon

2022.03.29.
Mátraszentimrei teszttel kezdte a második magyarországi szezonját a norvég Mads Østberg. A WRC2 2020-as világbajnoka szeret Magyarországon versenyezni, ezt minden alkalommal elmondja. Idén új navigátorral vág neki a versenyzésnek, a svéd Patrik Barth segíti munkáját. Az előzetes terveknek megfelelően pénteken háromszor járták be a Salgó Rally három különböző szakaszát és ebből írták meg az itinerüket. A pályabejárás után poszterekkel és aláírókártyákkal készült a csapat egy jó hangulatú közönségtalálkozóra Salgótarján Főterén. Egy napba sűrítették a rendezők a szezonnyitó bajnoki futam programját, kilenc mért szakasz szerepelt az időtervben. A harmadik gyorsaságitól végig vezetett az Citroën-es páros és győztek több, mint 16 másodperccel. „Úgy kezdtük a szezont, ahogy tavaly befejeztük. Boldogok vagyunk, hogy sorban a negyedik versenyt nyertük, ahol rajthoz álltunk!” – örült joggal a verseny végén Balkányi György csapatfőnök, a Citroën magyarországi importőrének vezetője. Ahogy ez a szombat a magyar embereknek munkanap volt, úgy a Citroën Rally Team Hungary-nek is. „Dolgos nap volt, nem volt könnyű győzelem!” – mondta a verseny után a norvég pilóta. „Nagyon jó pilóták vannak a magyar mezőnyben és nagyon jól ismerik a pályákat. Sajnos a második szakaszon - szinte már menetrend szerint - defektet kaptunk, de szerencsére sikerült hamar ledolgoznunk ezt a hátrányt. Jó meccseket vívtunk a srácokkal, folyamatosan másodpercek voltak csak a különbségek. Egy ilyen küzdelmes nap után még jobb érzés győztesként felállni a céldobogóra!” Nem csak a pálya, a navigátor is új volt Mads számára. „Egyszer versenyeztünk együtt korábban Patrikkal, még 2017-ben. A jégkém csapatom tagja volt a világbajnoki futamokon, sőt, amikor bajnok lettem, akkor Ő a második helyezett autóban navigált. Svédül beszél, én norvégül, de a két nyelv annyira közel van egymáshoz, hogy mindenben megértjük egymást.” – mesélt a Patrik Barth-al való közös munkáról a pilóta. A Tagai Racing Technology által felkészített Citroën C3 Rally2 versenyautó most is tökéletesen működött és a csapat is jól végezte a dolgát. „Tóth Imi (sokszoros magyar bajnok navigátor) sokat segít nekünk. Tavaly még versenyzett, de idén már száz százalékosan mellettünk van. Jégkém, versenymérnök, időjárás jós és enni is mindig hoz nekem” – mondta nevetve Mads. Az első forduló után a magyar ralibajnokság nem hivatalos állása: Mads Østberg    - Patrik Barth     - Citroën C3 Rally2          34 pont Vincze Ferenc    - Németh Gergely            - SKODA Fabia R5            27 pont Velenczei Ádám               - Vánsza Zsolt    - SKODA Fabia R5            23 pont Turán Frigyes     - Farnadi Ágnes - Volkswagen Polo GTi R5            22 pont

Baumgartner Zsolt a Forma–1 után a Széchenyi-egyetemen váltott sávot élete autópályáján

2022.03.29.
Meghökkentőnek hathat az olvasók számára, hogy Baumgartner Zsolt egyenesen a Pápai Hús vágóhidjáról érkezett meg interjúnk helyszínére, ám az egykori autóversenyző és családja már rutinos állattenyésztőnek és alapanyag-előállítónak számít, hét évvel ezelőtt is rangos díjakat zsebeltek be magnaglicatenyésztő vállalkozásuk elismeréseként. „Sikerünk titka a minőségben és a gondosságban rejlik, amivel feladatainkhoz hozzáállunk. Sosem mulasztom el például minőségi szempontból ellenőrizni a vágást, hiszen szigorú feltétleknek kell megfelelnünk a nemzetközi piacon. Itt is ugyanúgy kell ügyelni a legapróbbnak tűnő részletekre is, mint egy Forma–1-es futamon” – vont azonnal párhuzamot a két dimenzió között a mára már vállalkozásaiban és családapaként kiteljesedő egykori pilóta, a Baumgartner-hálózat ügyvezetője. Baumgartner Zsoltot máig elvarázsolja az üzemanyag illata. (Fotó: Májer Csaba József) Mint mondta, szerinte ennek a szemléletnek is köszönhető, hogy az általuk előállított alapanyagokat mára Michelin-csillagos éttermek szakácsai rendelik szerte a világban. Ahogy tud, segít a háború elől menekülőkön  „Az Ukrajnában dúló háború aggodalommal tölt el bennünket is, hiszen ez minden magyar és európai vállalkozást kedvezőtlenül érint, de a humanitárius károk és veszélyek miatt is félve nyitom meg a híroldalakat” – reflektált a jelen kihívásaira az ügyvezető, aki elmondása szerint, ahogy tud, segít a bajbajutottakon. Adományt küldött segélyszervezeten keresztül, és szállodájukban is szállást biztosítanak a menekülteknek. „Nehéz ezekben a hetekben sikereimről beszélni” – sóhajtotta. Lendületet kapott a győri egyetemen További kérdéseinkre azonban elmondta, jelenleg leginkább a belföldi és a nemzetközi cégekkel való kapcsolattartást tartja legfontosabb feladatának. „Jó érzés, hogy a pilótaként megszerzett nyelvtudást és kapcsolatteremtő képességet, illetve a Széchenyi István Egyetemen a projektmenedzsmentről tanultakat együtt kamatoztathatom ilyenkor. A kereskedelemben, ha a partnered anyanyelvén szólalsz meg, azonnal jobb pozícióban vagy. Szerencsére nekem nem jelent akadályt az olasz és a francia kommunikáció sem, így tartós és közvetlen kapcsolatokat tudok építeni. Munkám során lendületet és kapaszkodót ad az a szemlélet, amit a győri egyetemen sajátíthattam el” – fejtette ki. Hozzátette: mindig is tudta, sportolói karrierjét diplomával is ki kell egészítenie ahhoz, hogy az F1 világából kilépve is sikeres legyen. Szerinte tájékozottsággal és képzettséggel könnyebb megérteni és segíteni másokat, azonosulni és érvényesülni a különböző élethelyzetekben.  „A műszaki tudományok terén kiemelkedő győri egyetem ideális helyszín volt felsőfokú tanulmányaimhoz, hiszen szerencsés elhelyezkedése miatt közel volt a bécsi, a budapesti és a pozsonyi reptér is, amelyeket akkoriban gyakran látogattam a versenyek okán. A korszerű járműipari fejlesztésekre fókuszáló környezet, az oktatásban is tetten érhető gyakorlati szemléletmód, és a sportolókat támogató, rugalmas háttér már a kétezres évek elején is jellemző volt az intézményre. Mára pedig látványos fejlődésen ment keresztül az egyetem, büszkén járok újra a falak között, hiszen látom, kézzelfogható eredményeket ért el, hatalmasat fejlődött az alma materem” – fűzte hozzá. Meghökkentő értékelés A pilótának sikerült még valamivel meglepnie: elmondása szerint autóversenyzőként ugyan mérföldkőnek tartja a pontszerző indianapolisi sikert a Minardi Forma–1-es csapatával, de a legbüszkébb mégis inkább 1999-es eredményeire, amelyek után már látható volt, hogy helye és lehetősége lesz a Forma–1-es startkockán. Abban az évben nyerte meg a németországi Formula Renault–2000-es bajnokságot, és az Európa-bajnokságon is a dobogón ünnepelhetett Gianmaria Bruni és Antonio Pizzonia mellett. „A siker értékét mutatja, hogy ugyanebben a sorozatban a következő évben például Felipe Massa állt ugyanezen a dobogón” – értékelte múltbéli teljesítményét a Széchenyi-egyetem alumnija. Baumgartner Zsolt még mindig részese a száguldó cirkusz világának, hiszen ő adhatja a gázt annak a kétüléses versenyautónak, amely körbefuvarozza a kiválasztott hírességeket a nagydíjhétvégék során. „Annak ellenére, hogy a mai napig a sebesség és az autók szerelmese vagyok, mára a legfontosabb számomra a családom és az ő sikereik, ezért valószínű, hogy hamarosan a kétülésestől is elköszönök” – árulta el.

A Bosch 2800 euró bónuszt fizet és Engelsben folytatja az orosz gyártást

2022.03.29.
Bosch: A kollektív szerződéses alkalmazottak bónuszt kapnak. (Fotó: Bosch) A Stuttgart melletti gerlingeni (Ludwigsburg kerület) cég bejelentette, hogy a Bosch mintegy 165 millió eurót fizet ki alkalmazottainak. A bónusz átlagosan a havi fizetés 54 százaléka, ami körülbelül 2800 euró. A díj kifizetése április végén történik. "Minden alkalmazott jelentős mértékben hozzájárult a 2021-es eredményhez figyelemre méltó csapatmunkával és magas szintű személyes elkötelezettségével, a kihívást jelentő körülmények, például a korona és a félvezető szűk keresztmetszet ellenére" - mondta Filiz Albrecht munkaügyi igazgató a Német Sajtóügynökségnek. A Bosch 2021-ben túljutott a korona-mélyponton, és tíz százalékkal, 78,8 milliárd euróra növelte eladásait. Az előzetes adatok szerint az üzemi eredmény 3,2 milliárd euróra nőtt a korábbi 2 milliárd euró után. Ukrajna hatása nem egyértelmű Nem látható előre, hogy az ukrán háború milyen hatással lesz az üzletre – mondta Stefan Hartung Bosch-főnök a Stuttgarter Zeitungnak és a Stuttgarter Nachrichtennek adott interjújában. A Bosch azonban továbbra is az eladások növekedésében reménykedik 2022-ben. Az autóipari beszállító nagymértékben korlátozta üzleti tevékenységét Oroszországban. Hartung szerint a Bosch Oroszországban Szentpéterváron, Szamarában és Engelsben üzemeltet gyárakat. A szentpétervári termelést most leállítják, és a szamarai üzem is „a következő napokban többé-kevésbé leáll”. A gyártás egy része Engelsben folytatódik.
Címkék: 

Bombafenyegetés miatt szálltak fel a magyar vadászgépek

2022.03.28.
A közlemény szerint a repülőgép a lengyel légtér felett kapott bombafenyegetést, ezért onnan visszafordították Belgrád felé. Emiatt a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja elrendelte a magyar Gripenek felszállását. Illusztráció: honvedelem.hu A szerb felségjelzésű gépet a magyar légtérbe érkezéskor a vadászgépek azonosították, majd a magyar-szerb határig kísérték, ahol az elhagyta a magyar légteret - tájékoztatott a HM. Ezt követően a  Gripenek a határmenti térségben maradtak és járőr feladatot hajtottak végre, majd a civil gép földet érését követően visszatértek a kecskeméti bázisra - írták.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója