Traktor Kánaán, agrárgép Eldorádó 1. rész

2017.07.30.
Traktorok a parkban                                                                                  A szerző felvételei Nem hagyja magát eltéríteni és inkább a múzeumról mesél, pedig portré-interjúnak indult beszélgetésünk, de ez is mutatja, hogy Dr. Hentz Károly igazgató nem saját személyiségét, hanem szakmáját, szenvedélyét és leginkább munkahelyét akarja mindenáron bemutatni. Jól teszi.    A helyszín Gödöllő Szent István Egyetem csodálatos parkja, Budapesttől mindössze 25 kilométerre, hivatalos címe Páter Károly u. 1, hivatalos neve pedig Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum. Igazi meglepetés a gyűjtemény, amit sajnos csak idén ismertem meg, ami rám nézve szégyen. Magyar járműtörténeti kiállításra felkészített traktor fotózásához kértem még tavasszal segítséget Dr. Hentz Károly igazgatótól, aki készségesen segített és megmutatta a FORDSON-t, ami magyar tervezőiről, Farkas Jenőről, Galamb Józsefről és persze konstrukciójukról is híres. De ennél sokkal gazdagabb az erőgépkrónika, különösen annak fényében, hogy a főcsapások kijelölése magyar úttörőknek köszönhető. Magyar utak A mérnökként is dolgozó Dr. Hentz Károly 14 éve igazgatja a sok ezer darabos gyűjteményt, melyből több, mint 2 ezer darab állandó kiállításon is megtekinthető, melyet immár tízezer négyzetméternyi területen mutatnak be (Gödöllőn és Kétegyházán). Van itt gőzgép, szélmalom, vízikerék, stabil motor-, és traktorkollekció. Írás közben is elragad a hév, amitől az objektív tudósítónak óvakodnia kellene, de a gyűjtemény káprázatos, ráadásul sok darabját működés közben is meg lehet nézni. Lelkesedésemnél már csak az igazgatóé nagyobb: gyakorló mérnökként is dolgozott, így tökéletes krónikát ad elő a világ mezőgazdasági erőgépeinek történetéről. Ebből kiderül, hogy a műfaj három korszakra bontható és mindegyik etalonjait magyarok tervezték. Az első klasszikus traktor, a Fordson konstrukciójának lényege az önhordó váz, ahol minden a hajtásláncra épül. Minden múzeumi tárgy értékes, de nem áru A gazdag gyűjtemény idén öt évfordulót is ünnepelhet: az agrártörténeti értékek megőrzésére 1977-ben alapított intézmény Romány Pál mezőgazdasági miniszter kezdeményezésére jött létre, annak is köszönhetően, hogy az akkori ágazatvezető agrárszakember és agrártörténész volt. Nem a fiskális szemlélet uralkodott, hanem a műszaki kultúra részeként értékelték az agráreszközök megőrzését. Egyetlen fillért nem kellett beszerzésre fordítani, mert az akkori rendelet szerint megtiltották az állami gazdaságok leselejtezett eszközeinek megsemmisítését, így megakadályozták, hogy régi ekék, erőgépek olvasztóba, múzeum helyett. Elvileg ma is lenne ilyen törvényi lehetőség, de az állami vagyongazdálkodás inkább bevételt és nem gyűjteményt akar gyarapítani. A feleslegessé váló és felajánlott eszközök négy évtizede megmenekültek és a kétegyházi mezőgazdasági szakközépiskolába kerültek. Az agrártechnika-történeti gyűjtemény annyira megnőtt, hogy azt szakgyűjteménnyé nyilvánították, a terminológiát ekkor használták először. Gyűjtemények, szakmúzeumok A következő megemlékezésre érdemes dátum 1982, amikor döntés született arról, hogy a nagyobb publicitást érdemlő kétegyházi gyűjteményt átköltöztetik Gödöllőre, ahol 1987-ben elkészül és kiállítóhelyként nyílt meg a hatezer négyzetméteres komplexum. A gyűjteményt és oktató központot 1992-ben minősítették országos szakmúzeummá. Országos gyűjtőkörű agrártechnika-történeti szakmúzeum Gödöllőn kívül Európában csak a németországi Hohenheim-i Egyetemen működik. A gödöllői gyűjteményalapnak otthont adó épületegyüttes akkor negyvenmillió forintba került, mostanság nőtt tízezer négyzetméteresre a komplexum, melyben bővült az infrastruktúra, nagyobb szerepet kapott az állagmegóvó és oktatási tevékenység, a múzeumi környezet folyamatosan alakul multifunkcionális kulturális térintézménnyé. 1050 hallgató befogadására alkalmas a négy nagy-előadó és a húsz műszaki oktató laboratórium. Tárlatok és konferenciák Rendszeresen ad otthont az intézmény szakmai rendezvényeknek, mezőgazdasági gépbemutatóknak, így képet ad az aktuális általános műszaki világról. A közelmúltban többek között itt tartották Magyar Gázüzemű Közlekedési Klaszter Egyesület 4. nemzetközi konferenciáját és kiállítását, melyen több előadást tartottak és tucatnyi járművet is bemutattak. A tudományos ismeretterjesztés stabil jövőt biztosít a múzeumnak, mely rektor-közvetlen intézményként, vagyis kvázi kari-szervezetként, önálló költségvetéssel működik. Megérdemelten, mert napjainkban a múzeumi miliő egészen mást jelent, mint régen és egyre fontosabb a szerepe, mert gyűjteni és őrizni kell az emberi kultúra örökséget, méghozzá tárgyak formájában. Különösen lényeges műszaki emlékek esetében, hiszen hiába van levéltárakban 20-30 oldalas leírás például egy hűtőszekrényről, annak alapján nehéz elképzelni és reprodukálni a terméket. Márpedig a műszaki tárgyak megőrzése nem lehetséges könyvtárakban, levéltárakban. Kezdenek felértékelődni a tárgyak, mert azok hordozzák legteljesebben a műszaki tartalmat, ezért is tekintenek gazdasági értéktárként a múzeumokra a jelenleg prosperáló vállalatok.   Járművek Édesapja Danuviáján tanult meg motort szerelni Hentz Károly, aki aztán a honvédségnél vezetett és szerelt Csepelt, GAZ-t, szervó nélküli KRAZ-t, T55-ös harckocsit. Buldogfülkés Csepelen kapott műszaki tartalékos kiképzést. Első saját kocsija Trabant 601-es volt, majd két Lada 1300-as következett, jelenlegi autója az immár negyedik Ford Mondeo, melyet 2 literes dízel hajt. Zenében mindenevő, mindig hallgat valamit.   Folytatás következik!   Dr. HENTZ Károly Születési helye, ideje: Csorna, 1956.08.21. 1986-98 GATE Mezőgazdasági Géptani Intézet tudományos munkatárs 1998-2003 2002-2011 GATE MGTI egyetemi adjunktus GATE Kht- Kft ügyvezető igazgató 2003- Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum igazgató 2006- Gyakorlati Képzési és Szaktanácsadási Központ, igazgató Munkahely: Szent István Egyetem Munkaköre: SZIE Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum igazgató SZIE Gyakorlati Képzési és Szaktanácsadási Központ igazgató Vezetői beosztásai: Géptani Intézet, Műszaki Informatikai Laborvezető CAD-CAM laborvezető oktató, CAE laborvezető GATE Kht ügyvezető igazgató Műszaki és Szolgáltató Tanüzem vezető Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum igazgató Gyakorlati Képzési és Szaktanácsadási Központ, igazgató   Dr. Hentz Károly szakképzettsége, tudományos fokozata: 1974 Érettségi, középfokú mezőgazdasági gépész 1980 Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök 1983 Agrár-gépész gazdasági szakmérnök 1985 Mezőgazdasági műszaki doktor 1986 Agrár szakközgazda 1988 CAD- CAE oktató(AUTODESK LONDON) 1992 Szaktanácsadó vezető oktató 1993 Marketing Logisztikai Menager 1996 Távoktatási tananyag fejlesztő 1997 Multimédia fejlesztő 1999 ProEnginer fejlesztő 2001 SoliEdge vezető oktató 2004....Műszaki muzeológus 2014 Közgyűjteményi menedzser Főbb kutatási területek: Mezőgazdasági gépek szerkezete, fejlesztése; Növénytermesztés gépei; Műszaki fejlesztés, stratégiai tervezés; Magyar agrár–technikatörténet. Összes publikációk száma: 117   Publikációk:   Magyar mérnökök az agrártechnika történetében Kreatív Magyarország Mérnöki Tudás - Múlt, Jelen, Jövő BME, Budapest 2012 Mérnöki Tudás – Mérföldkövek a magyar agrártechnika történetében konferencia előadás, kiállítás: Kreatív Magyarország Mérnöki Tudás - Múlt, Jelen, Jövő, SZIE Gödöllő, 2012 A magyar traktorgyártás története, 100 év - 100 magyar traktor Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum kiállítás, kiadvány, Mezőkövesd 2016-2017. A SZIE Gépészmérnöki Kar 65 éve kiállítás, Gödöllő Szent István Egyetem 2017 Bemutatkozik a Wöhler malomtörténeti gyűjtemény időszaki kiállítás 2017 Magyar Tudósok és Feltalálók kiállítás, Gödöllő Szent István Egyetem 2017 Főbb szakmai referenciák: AutoCAD oktató laboratórium kialakítása GATE Matematikai és Számítástechnikai Intézet, 1989. CATIA Mérnökinformatikai Laboratórium létesítése, Gépészmérnöki Kar Géptani Intézet, 2001. Mérnökinformatikai Központ tervezése, részvétel a megvalósításban, Gépészmérnöki Kar, 2003. AGRIEXPO Agrár Műszaki kiállítások megvalósítása. Géptani Intézet 2000-2009. Magyar traktorgyártás története állandó kiállítás kurátor SZIE Mezőgazdaági Eszköz és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum 2003. Intervenciós gyűjtő gabonatárházak technológiai tervezése, kivitelezése (1millió tonna kapacitás, Dunaújváros, Gyomaendrőd, Foktő, Adony 2003-2009)    

Magyar Nagydíj - Baumgartner Zsolt visszatért a Hungaroringre

2017.07.30.
A 36 éves korábbi pilóta az MTI-nek úgy nyilatkozott, "szép időszak" volt a pályafutásában a 2003-as, illetve a 2004-es év, amikor bemutatkozhatott az autósport elitkategóriájában, majd a 2004-es Egyesült Államok Nagydíján, Indianapolisban a nyolcadik helyen ért célba a Minardival - a mezőny leggyengébb autójával -, s ezzel egy pontot szerzett. Forrás: Farkas Péter - GPhírek - Óriási siker volt, hogy azzal a nehéz autóval legalább ezt az eredményt elértük. Korábban a Minardival csak Mark Webber tudott pontot szerezni, ezért sokat jelentett az a nyolcadik hely a csapatnak is - emlékezett vissza arra az időszakra Baumgartner, aki versenyzőként húsz F1-es futamon indult. Baumgartner most az úgynevezett F1 Experiences, azaz F1 Élmények programban dolgozik mint pilóta, s kétüléses Forma-1-es autóval viszi körbe a különböző pályákon a vendégeket. - Ennek a programnak az a lényege, hogy mi tulajdonképpen 11. csapatként utazunk együtt a mezőnnyel, és a kiválasztott vendégeknek megmutatjuk, hogyan működik egy F1-es istálló - mondta a pilóta, majd hozzátette: az egész versenyhétvégén úgy dolgoznak, mint egy F1-es csapat, de csak három-négy kör erejéig hajtanak a pályára, "az élmény kedvéért". Forrás: Farkas Péter - GPhírek Baumgartner Zsolt elárulta, hogy a kétüléses autók karosszériájának alapja a 2000-es években használt Tyrell, míg a motorja egy 2003-as V10-es Cosworth, amelynek hangját minden pályán nagyon szeretik a nézők és a csapatok tagjai is. - Monzáig bezárólag minden pályán ott leszünk, a belgiumi Spa és az olaszországi Monza nagy élmény lesz nekünk is, mert ezekkel az autókkal nem mentünk még ott, aztán elmegyünk még az Egyesült Államokba és Mexikóba - mondta Baumgartner. A pilóta elmondta, hogy a Forma-1 új tulajdonosa egyelőre kísérleti jelleggel vezette be ezt a programot, a jövőben pedig remélhetőleg egyre több helyszínen, kibővített lehetőségekkel folytatódik majd. Baumgartner szerint a Hungaroringnek nagyon jót tett a tavalyi újraaszfaltozás, élvezetesebb lett a pálya, s külön örül annak, hogy az idén is nagyon sok néző, köztük magyarok is kilátogattak az eseményre.

Elkészült a 300 ezredik Mercedes G-osztály

2017.07.30.
Legördült a Magna Steyr gyárának szalagjáról a 300 ezredik Mercedes-Benz G-osztály. A jubileumi példány egy G500-as típus volt kék fényezéssel, fekete bőrülésekkel és Off-Road csomaggal, amely 16 colos felniket, speciális terepgumikat és masszív tetősínt is tartalmaz. Ezt a konfigurációt nem egy vevő találta ki, hanem a terepjáró rajongótábora a Facebookon, amikor a gyár megkérdezte őket, hogy szerintük milyen lenne az ideális G-osztály. A következő hónapokban a jubileumi példány körbeturnézza majd a világot, különféle közösségi média eseményeken. „Ma a terepjáró-ikonunk sikeresebb, mint valaha. A 300 ezredik példány legyártása egy fontos mérföldkő, de ezt a sikert az alkalmazottaink – akik 38 éve írják a G-osztály történetét - nélkül nem érhettük volna el. Évtizedek óta sikeres az együttműködésünk a Magna Steyr-rel, akik a gyártást végzik – mondta a gyárban tartott ünnepségen Dr. Gunnar Güthenke, a Mercedes-Benz terepjárókért felelős részlegének vezetője. Gütheke nem a levegőbe beszélt, a G-osztály eladásai ugyanis tényleg fokozatosan nőnek 2009 óta, 2012 óta minden év rekordot hozott, tavaly átlépték a 20 ezer darabot. A G-osztály fejlesztése 1972-ben kezdődött, a Steyr-Daimler-Puch (ma Magna Steyr) a kezdetektől fogva partnerként segítette benne a Mercedest. 1975-ben kezdték el a grazi üzem építését, ahol a mai napig, nagyrészt kézzel készülnek az autók. 1979. február 1-jén gördült le az első, a maiaknál jóval kevesebb luxust kínáló példány a szerelősorról. A típust a hadseregek is előszeretettel alkalmazzák, és egyes piacokon Puch márkanév alatt is árulták. A G-osztálynak az utóbbi években olyan különleges, portáltengelyes változatai is bemutatkoztak, mint a hatkerekű AMG G63 6x6, az emelt G500 4x42, vagy a hosszított tengelytávú Mercedes-Maybach G650 Landaulet.

Magyar Nagydíj - Vettel nyert és növelte az előnyét összetettben

2017.07.30.
A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott. Vettel mögött a finn Kimi Räikkönen lett a második, így a Ferrari kettős sikert ünnepelhetett a Hungaroringen. A harmadik helyen Valtteri Bottas ért célba, miután csapattársa, Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta neki a pozíciót. A rajtot remekül kapta el a pole pozícióból indult Vettel, így maga mögött tudta tartani csapattársát, Räikkönent. Szintén kiválóan indult a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo, ám márkatársa, Max Verstappen elfékezése után kettejük autója összeért, s a hármas kanyarban az ausztrál a sérült autóval megpördült, de a mögötte érkezők kikerülték. A fiatal holland a baleset okozásáért 10 másodperces büntetést kapott, míg Ricciardo dühösen és elégedetlenül sétált vissza a boxutcába. A mezőny a pályára folyt olaj, illetve a törmelékek eltakarítása alatt a biztonsági autó mögött haladt, ami a hatodik kör elején hagyta el a pályát. A 22. körben Romain Grosjean kényszerült kiállni azt követően, hogy a kerékcseréjénél a Haas szerelői rosszul rögzítették a bal hátsó abroncsot. Az esetet a futam után vizsgálják, a francia versenyző várhatóan szankcióra számíthat. Az élbolyban eközben a Ferrari két pilótája elszakadt az őket üldöző két Mercedesestől, a harmadik Bottastól és az ötödik Hamiltontól, illetve a közöttük autózó Verstappentől, aki az első kerékcsere alkalmával - amit a többiekhez képest jóval később, a 42. körben tett meg - töltötte le büntetését. A boxkiállásokat az élen haladók közül Bottas kezdte meg a 31. körben. Ezek lezárultával a Mercedesek közelebb zárkóztak a Ferrarikhoz, s mindkét istállóból a hátrébb haladó autó tűnt gyorsabbnak, így Verstappen kiállásakor öt másodpercen belül autózott az élbolyt alkotó négy pilóta. A Ferrarinál ennek a legfőbb oka az volt, hogy Vettel kisebb technikai problémával küszködött a futam során, s a csapat rádión többször is kérte tőle, hogy ne használja a rázóköveket, nehogy komolyabb gond legyen az autójával. A 45. kör elején Hamiltont Bottas látványosan lassítva elengedte az első kanyarban, így a brit üldözőbe vette a második helyen száguldó Räikkönent. Tíz kör alatt fel is zárkózott a finnre, ám - néhány kisebb hibának is köszönhetően - támadni nem igazán tudta riválisát. A 63. körben Paul Di Resta Williamsét tolták be a garázsba: a brit tesztpilóta Felipe Massa helyett ugrott be a szombati időmérő előtt, a brazil rosszulléte miatt. Hamilton az utolsó körökre kissé leszakadt Räikkönentől, így végül nem veszélyeztette a Ferrari kettős győzelmét. A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott. Bottas a hajrában tartotta negyedik helyét Verstappennel szemben, sőt, az utolsó kanyarban Hamilton visszaadta a harmadik pozíciót a finnek. Így Vettel 14 pontra növelte előnyét Hamilton előtt a világbajnoki címért folyó harcban. Hatodikként Fernando Alonso ért célba, aki szombaton ünnepelte 36. születésnapját. A vb egy hónap szünet után, augusztus végén Belgiumban folytatódik. A szervezők tájékoztatása szerint a négy nap során összesen 199 ezren látogattak ki a Hungaroringre, ami 23 ezerrel több a tavalyi nézőszámnál. A vasárnapi futamot 79 ezren követték a helyszínen. Végeredmény, 32. Magyar Nagydíj (70 kör, 306,63 km):1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:39:46.713 óra 2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 0.908 másodperc hátrány 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 12.462 mp h. 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 12.885 mp h. 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 13.276 mp h. 6. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:11.223 perc hátrány 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör hátrány 8. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 k h. 9. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 k h. 10. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1 k h. 11. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 k h. 12. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1 k h. 13. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 k h. 14. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1 k h. 15. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 2 k h. 16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2 k h. kiesett: Nico Hülkenberg (német, Renault) 69. kör Paul Di Resta (brit, Willilams) 63. kör Romain Grosjean (francia, Haas) 22. kör, rosszul rögzített kerék miatt Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1. kör, ütközés miatt leggyorsabb kör: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:20.182 perc pole pozíció: Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:16.276 p - pályacsúcs. A vb-pontverseny állása 11 futam után (még 9 van hátra): pilóták: 1. Vettel 202 pont 2. Hamilton 188 3. Bottas 169 4. Ricciardo 117 5. Räikkönen 116 6. Verstappen 67 7. Perez 56 8. Ocon 45 9. Sainz 35 10. Hülkenberg 26 11. Massa 23 12. Stroll 18 13. Grosjean 18 14. Magnussen 11 15. Alonso 10 16. Wehrlein 5 17. Kvjat 4 18. Vandoorne 1. Csapatok: 1. Mercedes 357 pont 2. Ferrari 318 3. Red Bull 184 4. Force India 101 5. Williams 41 6. Toro Rosso 39 7. Haas 29 8. Renault 26 9. McLaren 11 10. Sauber 5  

Egy ember meghalt, hatan megsérültek 43-as számú főúton Deszknél

2017.07.30.
Eddig tisztázatlan körülmények között két gépkocsi ütközött 2017. július 30-án, 15 óra körül a 43-as számú főút 8-as kilométerszelvényében. A balesetben négyen megsérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes az útlezárás a főút érintett szakaszán. A rendőrség a forgalmat Klárafalván a 4302-es útra, valamint a szőregi körforgalomnál Kübekháza felé tereli. Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét!

New York-ban beindul a Chariot transzfer-szolgáltatás

2017.07.30.
A metropoliszokban ‘közlekedési sivatagnak’ nevezik azokat a részeket, ahol gyalogos távolságon belül nem érhető el a tömegközlekedés. Az innen munkába járók számára kínál új megoldást a Chariot, hogy eljuthassanak A-ból B-be. A kisbuszok az ingázás csúcsidejében közlekednek, reggel munkába, délután pedig hazaszállítva utasaikat. A Chariot minden járművében több mint egy tucat embernek jut kényelmes – és garantált – ülőhely. - A Chariot küldetése, hogy a lehető legtöbb ember számára kínáljon kiszámítható, biztonságos és megfizethető megoldást - nyilatkozta Ali Vahabzadeh, a Chariot vezérigazgatója. “Szeretnénk egyszerűbb megoldással összekötni az embereket úticéljukkal – legyen az akár egy közlekedési csomópont, akár egy olyan környék, ahol nincs tömegközlekedés.” A Chariot szolgáltatásának legújabb helyszíne New York, ahol a cég kezdetben két körzetben – Manhattanben és Brooklynban – szállítja majd az utasokat 4 dolláros átalánydíjért. A Chariot tervei szerint őszre hatvan kisbusz áll majd szolgálatba New York-ban. A New York-i bevezetés részeként a munkába járók a mindenkori igények szerint formálhatják praktikusabbá a szolgáltatást. A Chariot felméri azokat a körzeteket, ahol tömeges igény mutatkozik a kisbuszos utazásra, és a cég ennek figyelembe vételével alakítja ki tranzit-útvonalait. A felhasználók új, egyéni útvonalakat is javasolhatnak azokon a helyeken, ahol úgy érzik, hogy hasznos lenne a Chariot szolgáltatása; ezeket megoszthatják barátaikkal, családjukkal és szomszédaikkal, akik hasonló módon szeretnének utazni. Amint elegendő ember jelzi a támogatását és utazási szándékát az javasolt útvonalon, a Chariot megfelelő mennyiségű járművet állít munkába a környéken. A Chariot tervezési folyamatait a Ford saját globális adatgyűjtő és adatelemző csapata támogatja. A csoport egy fejlett optimalizáló algoritmust dolgozott ki, ami figyelembe veszi a közlekedési igényeket és szokásokat, a forgalmi adatokat és a meglévő infrastruktúrát, s ennek alapján segít meghatározni a lehetséges útvonalakat. A Chariot használata egyszerű. Az utazók egy alkalmazás segítségével találhatják meg a hozzájuk legközelebb eső útvonalat, és ugyanezzel az alkalmazással ülőhelyet is foglalhatnak maguknak az éppen közelítő kisbuszon. A vállalat számára fontos, hogy a szolgáltatás megfizethető maradjon, ezért a Chariot teljesen kompatibilis az olyan fizetési megoldásokkal, mint a WageWorks és a feltölthető ingázó-bérletek. A Chariot kiválóan alkalmas arra, hogy az emberek eljussanak a tömegközlekedési útvonalakhoz, illetve hogy megoldják utazásuk első és utolsó kilométereit. San Francisco-ban, ahol a Chariot 12 körzetben működik, az utasok mintegy 20 százaléka használja arra a szolgáltatást, hogy így közelítse meg a tömegközlekedési útvonalakat és a kompkikötőket. A szolgáltatás ugyanakkor egyfajta kiegészítő tömegközlekedésként is használható a csúcsidőszakban, hiszen az emberek nagyobb csoportjait szállítja, így azoknak nem kell egyesével autóba ülniük. A KPMG elkészített egy tanulmány, amiből az derült ki, hogy minden egyes ilyen kisbusz olyan mértékben csökkenti a csúcsforgalom sűrűségét, mintha 10 autóval kevesebb araszolna ilyenkor a város útjain. Az ingázók szállítása mellett a Chariot vállalati és charter-szolgáltatásokat is kínál majd New York-ban. A vállalati szolgáltatást azok a cégek vehetik majd igénybe, aki így szervezik meg dolgozóik munkába járását, a charter pedig azoknak lesz hasznos, akik egyszeri utakra vagy rendezvényekre szeretnének lefoglalni egy 14 személyes Chariot kisbuszt.  

Tóbiás és Balambér az ifjúsági olimpián

2017.07.30.
  Egy nagy lehetőség. (kép: gyor2017.hu) Tóbiás és Balambér édesapjával és édesanyjával együtt nézték a tévét a nappaliban. A tévében éppen a Győrben megrendezett ifjúsági olimpiáról volt szó. „Óriási megtiszteltetés ez a sportesemény megszervezése Győr város számára.” mondta a híradóban a bemondó bácsi. - Nem is tudtam, hogy ilyen jók vagyunk, hogy ilyen nagy sporteseményt szervezünk. – csodálkozott el Tóbiás. - Bizony, nagyon nagyszabású rendezvény, és képzeljétek, holnap mi is ellátogatunk Győrbe, hogy szurkoljunk a magyar fiataloknak. – válaszolt az édesanya. - Ez szuper, mindig csak a tévébe néztünk kézilabda meg vízilabda mérkőzést, most végre élőben is nézhetünk meccset. – lelkendezett Balambér. - Egyszer már voltunk Győrben, emlékszel Balambér? Ilyen tudományos kiállításon voltunk anyával meg apával. – kérdezte Tóbiás. - Igen, már emlékszem, de a belvárosban nem is voltunk, nem is emlékszem, hogy is néz ki Győr. - Pedig nagyon szép hely, nem véletlenül szervezhette meg ezt a „kis” olimpiát. – válaszolt édesanya. A belvároson keresztül mennek a bringások. (kép: gyor2017.hu) A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a legfontosabb sportszakmai támogatója a magyarországi EYOF megrendezésének. A pályázattal a MOB az egyik legfontosabb küldetését, az olimpiai eszme népszerűsítését kívánja erősíteni. A helyszínválasztás sem véletlen, Győr Magyarország legsportosabb városa címet nyerte el a 2010. évben, számtalan nemzetközi versenynek adhatott már otthont a kisalföldi megyeszékhely. Az EYOF megrendezésének lehetősége jelentős fejlődést és előrelépést jelenthet Magyarország és Győr számára egyrészt az utánpótlás-nevelés, másrészt az infrastruktúrafejlesztés és a sportturizmus népszerűsítése területén. A város képviselőtestülete ezért egyöntetűen szavazta meg, hogy a MOB-bal közösen pályázatot nyújt be a 2017. évi nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére. A versenyt Győr városa látja vendégül, a jelenleg meglévő, valamint a játékokra felépített sport- és szabadidős infrastruktúra segítségével. Az ifjúsági olimpia sportágai: 1. Atlétika 2. Kézilabda 3. Torna 4. Judo 5. Kosárlabda 6. Úszás 7. Kajak-kenu 8. Röplabda Az indulás pillanata. (kép: gyor2017.hu) A kis család nem csak a különböző sportesemények miatt indult el otthonukból, hanem az egyéb programok és esti koncertek is lázba hozták őket. A kis család már az autóban ülve, Győr felé tartva tervezgette az aznapi programot. - Na, gyerekek! 10-től indul a kajak-kenu verseny, ott fognak evezni a versenyzők a Mosoni Dunán. Menjünk oda, és először nézzük meg azt! Utána kezdődik a kézilabda, amit szintén meg kéne nézni. - És mikor nézzük meg a kosarasokat, én rájuk is nagyon kíváncsi vagyok. – kérdezte Balambér. - Azt is megnézzük, délután 3-kor kezdődik. – válaszolt az édesanya. - Szuper! – kiáltotta Balambér Nagyon hamar oda is értek a helyszínre, és együtt szurkoltak a magyar kajak-kenusoknak. - Hajrá, hajrá! Hajrá magyarok! – skandálták együtt a gyerekek. Ezüstérmet szerzett Szellák-Rendessy Eszter kajakpáros 500-on és a Horváth Benedek, Molnár Csenge kenu vegyespáros 500 méteren. Bronzérmet szerzett kajak egyesek ötszáz méteres távján Opavszky Márk. - Nagyon ügyesek voltak, milyen gyorsan mentek, csak úgy siklottak a vízen. – lelkendezett Tóbiás. - Gyertek, menjünk tovább, hamarosan kezdődik a kézilabda, Dánia játszik Magyarországgal! – utasította a gyerekeket az édesanya. Micsoda dobás. (kép: gyor2017.hu) Gyorsan átsétáltak a sportcsarnokba, ahol perceken belül elkezdődött a nagy kézilabda mérkőzés. Óriási szurkolás volt, mindenki bíztatta a magyar kézilabdásokat, és egy góllal meg is előzték a dánokat, így győzelmet ünnepelhettek. - Hát, ők is nagyon ügyesek voltak. Ma nagyon jól szerepelnek a magyarok. – mondta örömmel Tóbiás. - Mi lesz a következő meccs? – kérdezte Balambér. - Választhatunk, hogy hova menjünk. Vagy megnézünk még egy kézilabda meccset, mert most fognak játszani a női kézisek, vagy nézhetünk atlétikát. – kérdezte az édesanya. - Szerintem menjünk atlétikára! – kiáltotta Tóbiás. - Akkor indulás! Átsétáltak az atlétika helyszínére, ahol szintén nagyon izgalmas küzdelmeket, és magyar sikereket láttak. Apáti Bence második helyen végzett 1500 m-en. - Jaj, annyira büszke vagyok, olyan ügyesek voltak a versenyzők. – mondta az édesanya. - Jól eltelt az idő, mindjárt mehetünk is haza. – mondta csalódottan Tóbiás. - Na, ne olyan gyorsan, este koncert lesz a Dunakapu téren, azt még mindenképpen megnézzük. A kulturális programok miatt is érdemes volt elmenni. (kép: kisalfold.hu) A kis család nagyon jól érezte magát egész nap, amit egy esti 64U koncert koronázott meg. A koncert után kocsiba pattantak, és már robogtak is hazafelé. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Az Exxon megduplázta negyedéves profitját

2017.07.30.
A Texas állambeli irvingi székhelyű cég adózott eredménye 3,35 milliárd dollár, részvényenként 78 cent lett a június végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 1,70 milliárd dollár, részvényarányosan 41 cent után. Elemzők előzetesen azonban magasabb, 84 centes részvényenkénti eredménnyel számoltak. Ez volt a második éves szintű negyedéves nyereségnövekedés 2014 harmadik negyedéve óta, amikor a kőolaj világpiaci ára 30 dollár alá csúszott. Az Exxon Mobil bevétele éves szinten 9 százalékkal, 62,88 milliárd dollárra emelkedett a második negyedévben, amely magasabb az elemzői várakozások átlagában szereplő 61,16 milliárd dollárnál. Az Exxon részvényárfolyama 1,87 százalékos mínuszban, 79,32 dolláron állt a New York-i értéktőzsdén péntek délután öt óra előtt. Az Exxon Mobil 2004 óta működő budapesti szolgáltatóközpontjában a vállalati honlapon közöltek szerint több mint 1400 ember dolgozik pénzügyi, számviteli, IT és ügyfélszolgálati területen.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója