Portugáliában a fő futamon megszerezted az első idei győzelmed. Megkönnyebbültél? Persze, nagyon is. El kell árulnom, hogy kicsit változtattam a hozzáállásomon a májusi hungaroringi hétvége után, mert azt éreztem, hogy valami nem stimmel. Nem tudtam, hogy ez a kislányom születésével volt-e kapcsolatos, vagy én görcsöltem-e rá az túlságosan arra, hogy idén komoly esélyem van megnyerni a világbajnokságot. Az olasz és a magyar versenyhétvégék után úgy éreztem, hogy valamin muszáj változtatnom. Volt két szerencsétlen szituációm ezeken a hétvégéken, amelyeket - utólag belegondolva - ma sem csinálnék másként, de ugyanakkor abban is hiszek, hogy az embernek fel kell ismernie, ha valami nem úgy működik, ahogy kellene. Valószínűleg ez a két eset sem csak a balszerencsére vezethető vissza. Kérlek, elevenítsd fel, mi volt ez a két szerencsétlen szituáció. A Hungaroringen harmadik lehettem volna a nyitó futamon, de kiestem, mert amikor egy kicsúszást követően Björk visszajött a pályára a Volvójával, ütköztünk, amitől megsérült a futóművem, és bal első defektet is kaptam. Hasonló volt két héttel korábban az eset Monzában, amikor az élen haladó Bennanit támadtam, és a Parabolica kanyar előtt megpróbáltam kifékezni, de ő rámhúzta a kormányt. Ennek az ütközésnek szintén defekt, futómű sérülés, és kiesés lett a vége. Miben változott a hozzáállásod ezek után? Most már mindig csak a következő versenyhétvégére koncentrálok, nem foglalkozom a bajnokság alakulásával. Amióta így gondolkodom, elkezdtek újra működni a dolgok: a Nürburgringen már megvolt a pole pozíció, csak azért lettem második, mert a rajt nem sikerült túl jól. Portugáliában azonban végre minden összejött, a pole pozíció, és a fő futamon aratott rajt-cél győzelem is. Mindent így próbálok majd a következő versenyeken is csinálni. Az, hogy megvan a futamgyőzelem, és az ezzel járó sok pont, növelni fogja az önbizalmamat. Björkkel és Bennanival megbeszélted ezeket az eseteket? Bennanival rögtön akkor, amikor az eset után be kellett mennünk a sportfelügyelőkhöz. Ugyan nem ismerte el, hogy hibázott, de a sportfelügyelők előtt már nem igazán tudta megvédeni az álláspontját. Björk viszont rögtön odajött az eset után, hogy bocsánatot kérjen, aztán pedig a nürburgringi versenyhétvége csütörtöki napján részletesen is átbeszéltük a dolgokat. Hozzá kell tennem, hogy ezen a szinten már elég ritka, hogy valaki elismerje, hogy hibázott, de ha szóban ezt nem is teszik meg, azért látszik rajtuk, ha hibásnak érzik magukat. A bajnokságból még hátravan Argentína, Kína, Japán, Makaó és Katar. Elméletileg mind fekszik a Hondának és nekem is, csak a kínai pálya ismeretlen, mert új helyszínen rendezik azt a versenyhétvégét. De amennyit láttam a vonalvezetéséből, egy kicsit szűkebb és technikásabb, mint amilyen a régi sanghaji pálya volt. A bajnokság hátralévő részében nem a pályák miatt kell aggódni, hanem amiatt, hogy a büntetősúlyok hogyan fognak alakulni hétvégéről hétvégére, mert az komolyan befolyásolhatja az erőviszonyokat. A különböző márkák autói hogyan viszonyulnak egymáshoz idén? Nagyon kiegyenlített lett a küzdelem. A Volvo borzasztóan sokat fejlődött tavalyhoz képest, ráadásul mindhárom autójukban kiváló pilóták ülnek. A Citroën esetében nem meglepő, hogy az autó erős, de a pilótáik közül szerintem kiemelkedik Robert Huff. Nálunk, a Hondánál pedig az látszik, hogy Rio Michigami még nem igazán tudott úgy alkalmazkodni a körülményekhez, ahogy sokan szerették volna. Összességében, ha választhatnék, akkor is Hondával mennék, mert hatalmasat fejlődött az autónk az egyenesekben a motorerő növelésének köszönhetően. Szerintem most a miénk a legjobb csomag, amit az is mutat, hogy az eddigi öt versenyhétvégéből háromszor a miénk volt a pole pozíció, csak egyszer nyert egy Citroën (Huff), és egyszer egy Volvo (Björk). Ha megnyernéd idén a bajnokságot, akkor megmaradna a motivációd jövőre is, vagy más kihívás után néznél? Szerintem megmaradna, bár azt is érzem magamon, hogy az utóbbi pár hónapban sokat változtam, de ez nem érinti a versenyzéshez való hozzáállásomat. A legnagyobb változást természetesen az hozta, hogy megszületett a kislányom, Mira, aztán az is, hogy megalapítottam a versenycsapatomat, amely a TCR sorozatban próbál helyt állni. Szóval zajlottak az események, de ez a WTCC-s motivációmat nem befolyásolta, és egy esetleges vb-cím sem fogja. Az autóversenyzők körében az a mondás járja, hogy minden egyes gyerek megszületése után 1 tizeddel lassul az apa pilóta körönként. Ez rád is igaz? Ez csak egy mondás, hallottam már 1, 2 és több tizedet is. Belülről ezt nehéz megítélni. Marokkóban, az év első versenyén az volt a fura, hogy csak rajtam múlt, hogy nem jött össze a pole pozíció, mégsem emésztettem magam emiatt túlságosan, viszonylag korán továbbléptem. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy néhány nappal korábban született meg a lányom. Ugyanez az érzés volt meg bennem Olaszországban is, ahol kikaptam a csapattársamtól, Tiago Monteirótól, de a hatodik hellyel is elégedett voltam. Korábban, ha hibáztam, akkor sokkal jobban magamba szálltam, mindig az volt a legfontosabb számomra, hogy a csapattársamat legyőzzem. Amikor apa lettem, hirtelen szakadt rám a tudat, hogy a versenyzés nem a legfontosabb dolog az életemben. Viszont a hungaroringi időmérő óta azt érzem, hogy kezdek visszatérni a régi kerékvágásba, a régi mentális állapotomba a szezon eleji zűrzavar után. Ez azon is látszik, hogy ha nem úgy alakul valami, ahogy szeretném, akkor megint kezdek kissé rástresszelni. Sokan mondják, hogy ez nem jó, én mégis úgy érzem, hogy ez a hozzáállás ösztönöz arra, hogy jobban teljesítsek. Tudom, hogy otthon minden rendben van Johannával és a kis Mirával, ezért újra jobban tudok a versenyzésre koncentrálni. Beszéljünk a csapatodról a M1RA-ról is. Gondoltad volna, hogy rögtön az első szezonjában ilyen sikeres lesz? Az egyéniben és a csapatok között is vezetitek a TCR bajnokságot. Amikor december-január tájékán alakítgattuk, tervezgettük a csapatot az operatív főnökkel, Bári Dáviddal, és próbáltuk meghatározni a célokat, emlékszem, soha nem hangzott el az, hogy nekünk az első évben esélyünk lehet megnyerni a bajnokságot. Mindig azt mondtuk magunknak, hogy szeretnénk mindent jól csinálni, nem érdekel, hogy mit csinálnak a többiek, tudjuk, hogy mit akarunk elérni, miközben talán egy-két dobogós helyezést, esetleg futamgyőzelmet begyűjtünk. Ha az egyik versenyzőnknek, Roberto Colciagónak úgy alakul a szezonja, akkor esetleg harcban lehet az egyéni bajnoki címért, mert rutinos, de arra a legszebb álmainkban sem gondoltunk, hogy ilyen eredményeket érhetünk el. Ha ránézek a pontállásra, akkor még néha most sem hiszem el, hogy ilyen gyorsan sikerült ilyen magas szintre emelni a csapat teljesítményét. Azt is látni kell, hogy a csapat sok új munkatársból áll, sokan csatlakoztak az év eleje óta is, dolgoznak nálunk olasz szakemberek is. Nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt ebben a rendszerben, de úgy látszik, hogy egyelőre működik. Viszont az ilyen helyzetektől kicsit tartok, mert ha jól mennek a dolgok, hajlamos vagyok elkényelmesedni. Most az látom a fő veszélyforrásnak, hogy mindenki megnyugszik a csapatban, mert fut a szekér; azt érezhetik tévesen a csapattagok, hogy magától megy minden. Közben a legfontosabb, hogy figyeljünk arra a rengeteg apró részletre, amire eddig figyeltünk, és ami a siker kulcsát jelentette. A siker egyik kulcsa Tassi Attila, aki két futamgyőzelmet is szerzett a Hungaroringen. Abszolút így van. Ő két International TCR szezont már teljesített a B3 csapattal, és Dávid és Matiz Zsolt is folyamatosan azt mondta róla, hogy mennyire tehetséges, és motivált, ezért nem volt kérdés, hogy ő legyen az egyik pilótánk. Egy ilyen fiatal, 18 éves pilótánál egy külső szemlélő csak nehezen tudja megállapítani, hogy valójában mekkora benne a potenciál, ehhez látni kell a telemetria adatokat is. Áruld el, miben különbözik egy TCR Honda Civic egy WTCC-stől? Kívülről nézve talán nincs nagy differencia köztük, de tudni kell, hogy a TCR autó 150 kilóval nehezebb, amit versenyzőként nagyon jelentős különbségnek érzek féktávon, kanyarban és kigyorsításoknál is. A Hungaroringen 3,5-4 másodperccel lassabb a TCR-es gép egy körön, ami elsősorban a súlytöbbletből adódik. Persze az is különbség, hogy a TCR-es autó kormányváltós, és a motorja is kicsit gyengébb, összességében tehát érzésre közelebb van az utcai autókhoz. A WTCC-s gép rendívül kemény és merev, minden részlete sokkal több odafigyeléssel készült, és persze a leszorítóereje is jóval nagyobb. Az egy igazi versenyautó. Zengő Zoltánnal tartod még a kapcsolatot? Persze, a versenyhétvégéken sokszor összefutunk, de annyit már nem beszélünk egymással, mint amikor még az ő csapatában versenyeztem. Nem tudom, mostanában miért nem teljesítenek olyan szinten, mint korábban, azt hiszem az egyik autójuk idei fejlesztésű, a másik 2015-ös alapokkal rendelkezik, de vannak benne 2016-os alkatrészek is. Úgy alakult az életünk, hogy kicsit más irányba tartunk, valamilyen szinten egymás ellenfeleivé váltunk.