Több száz jármű rekedt az utakon Japánban egy hóviharban

2017.01.24.
A járművek legtöbbje hétfő kora délutántól kezdve akadt el Tottori prefektúra négy útján. A kialakult forgalmi dugók több mint 20 órán át tartottak, s az NHK közszolgálati televízió szerint legalább két embert kórházba kellett szállítani. A meteorológiai szolgálat arra figyelmeztette a lakosokat, hogy további havazás várható a térségben a Japán-tenger felől, és emiatt további fennakadások lehetnek a közlekedésben. A keddi előrejelzések szerint a Tokió környéki területeken a következő 24 órában akár 40 centiméter hó is hullhat. Egy hideghullám miatt szokatlanul alacsony, fagypont alatti hőmérséklet van az ország nagy részén. A leghidegebbet, mínusz 32,8 Celsius-fokot a Hokkaido szigetén lévő Simukappu faluban mérték. A sziget fővárosában, Szapporóban mínusz 12,8 volt az éjjel. Fotó: Japan Today
Címkék: 

Kompakt SUV-t visz Genfbe a Mitsubishi

2017.01.24.
A Nissan Qashqai méretű újdonság egy feltűnő formájú, teljesen új autó, amely lehetővé teszi Mitsubishinek, hogy az ASX és az Outlander mellett egy sportos kupészerű SUV modellel jelentősen bővítse ügyfélkörét. A Mitsubishi a Nissant másolja azzal, hogy (közel) tisztán SUV gyártóvá akar válni Európában. Ez a kompakt SUV is egy további lépést képvisel a márka fokozatos újrapozícionálásában. Az új autó a gyár ígérete szerint élesebb, karakteresebb megjelenésű, mint egy hagyományos kupé. A dizájnt nagyon letört kontúrok ék alakú övvonallal, előre dőlő C-oszlopból adódó jellegzetes hátsó V-vonal illetve vaskos izmos hátsó sárvédők jellemzik. Bővebb információkat (beleértve a műszaki adatokat is) a világpremier után közöl majd a gyár.

Tom Hanks lengyel rajongói Polski Fiatot ajándékoznak a színésznek

2017.01.24.
Monika Jaskolska, az ajándékozás kezdeményezője a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta, hogy az autót már megvásárolták, és a következőkben teljesen felújítják. Néhány hónap múlva adják át az Oscar-díjas színésznek. Tom Hanks novemberben posztolt Twitter mikroblogján egy fotót, melyen egy magyar rendszámú piros Polski Fiat mellett pózol Budapesten. "Nagyon örülök az új autómnak" - írta a kép alá. Később egy sárga autóról közölt egy képet.  Lengyelországban a Bielsko-Bialában és Tychyben lévő gyárak 2000-es bezárásáig több mint 3,3 millió darabot gyártottak a kultikussá vált autóból.  

Közel százezer autós volt kíváncsi e-matricájának érvényességére

2017.01.24.
Bár az érvényesség lekérdezése jelenleg a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. viszonteladói hálózatában online vagy SMS-ben vásárolt matricákra vonatkozik, azaz például benzinkúton vásárolt matrica érvényessége egyelőre nem kérdezhető le, az elmúlt időszakban közel százezer felhasználó kereste fel a hiánypótló online eszközt. A használati statisztikákból jól kiolvasható, hogy az autósok jelentős része még nem váltotta meg a 2017-es éves úthasználati jogosultságát: a felhasználók mindössze 9%-a rendelkezik már valamely éves matricával az idei évre, az eszközt használók 74%-a 2016-os jogosultsággal bír, míg a lekérdezők 17%-a semmilyen úthasználati jogosultságot nem tudhat magáénak. Ezen adatok alapján kijelenthető, hogy a legtöbben idén is január utolsó napjaiban tervezik megvásárolni friss éves matricájukat.  Valójában azonban nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, hiszen ha elfeledkezünk róla vagy nem várt akadályokba ütközik vásárlásunk, mindez könnyen sokba kerülhet, mivel a tapasztalatok szerint a legritkább esetben úszhatjuk meg a bírságot - figyelmeztetett az www.e-autopalyamatrica.hu portált üzemeltető Biorobotok Informatikai és Adatfeldolgozási Kft. képviselője.
Címkék: 

Vezető nélküli elektromos minibusszal kísérleteznek Párizsban

2017.01.24.
A két darab EZ10 típusú villanyminibusz áprilisig szállítja az utasokat tesztüzemmódban a Lyon és az Austerlitz pályaudvar között. Egy-egy járművön hat személy számára van ülőhely. A GPS vezérelte minibuszok ingyenesek, és a hét minden napján közlekednek. Az Easeymile francia cég által kifejlesztett elektrobuszokkal már kísérleteznek más országokban is, köztük az Egyesült Államokban. Nemsokára a francia főváros egy másik térségében, Párizs két nagy déli közparkja között is kipróbálják őket.  Az önvezető járművek látványos módon megváltoztatják a városképet 20 éven belül - jelentette ki az innovációért felelős párizsi főpolgármester, Jean-Louis Missika.

Jelentős forgalomcsökkenés, kismértékű javulás a fővárosban

2017.01.24.
A mérési adatok eredményei szerint a szálló por 24 órára számított átlagos koncentrációja a fővárosban működő 10 mérőpontból 8 helyen meghaladta a riasztási küszöbértéket - olvasható a kedd hajnali közleményben. A jogszabályok szerint a riasztási fokozat akkor áll fenn Budapesten, ha a szálló por koncentrációja a riasztási küszöbértéket három mérőponton, két egymást követő nap, 24 órás átlagában meghaladja, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható. Szálló por esetében a riasztási fokozat akkor szüntethető meg, ha egy nap 24 órás átlagában egyik folyamatosan működő mérőállomáson sem lépi túl a légszennyező anyag koncentrációja a küszöbértéket és az előrejelzések szerint a következő napon nem várható a levegőminőség romlása - közölték. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán van esély némi javulásra, de jelentős változás kevésbé valószínű. Csütörtökön napközben kissé megélénkülhet a keleti szél, bizonytalan mértékben légtömegcsere történhet, ami bizonyos mértékben javíthat a levegőminőségen, utána viszont ismét a szennyezőanyag-koncentráció emelkedése valószínű. A riasztási fokozat és a gépjárműforgalom korlátozása továbbra is indokolt. Reggel 6-tól 22 óráig Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód: 0, 1, 2, 3 vagy 4, valamint amelynek a forgalmi engedélyében nincs környezetvédelmi osztályt jelölő kód - teszik hozzá. A forgalomkorlátozás nem terjed ki az M0-s Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében pedig a következő útvonalakra: Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út-Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út-Budapest közigazgatási határa. Az ezekre az útvonalakra szóló mentességet a nagykovácsiak és a remeteszőlősiek lakcímkártyájukkal igazolhatják.
Címkék: 

In Memoriam

2017.01.23.
Most nem lehet jól elkezdeni egyetlen mondatot sem, hiszen nem követíthető az a helyzet, ami a veronai buszbaleset során kialakult. Hiába a hírszerkesztői rutin, nem lehet egyetlen billentyűt sem érzelmektől mentesen leütni. Gyászolunk, és megpróbálunk együttérezni az együttérezhetetlennel és eközben eszünkbe jut David Servan Schreiben egy idő illő gondolata, ami sok dolgot fémjelez a mai napot illetően: "Nagyszerű kiváltság, ha valakinek megadatik a halálra való felkészülés lehetősége. A tévéhíradók a balesetekről és katasztrófákról szóló tudósításaikban minden este emlékeztetnek arra, hogy az erőszakos halál bármelyik pillanatban ott teremhet, egyszerűen lekaszálja áldozatát, megfosztva a hozzátartozókat a búcsúzás értékes pillanataitól." Az Autószektor szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki, minden gyászoló családnak és osztozik a hozzátartozók és a barátok fájdalmában.        

Percről-percre - Olasz rendőrség: eddig nem találtak műszaki meghibásodásra utaló jeleket

2017.01.23.
Girolamo Lacquaniti kijelentette, hogy a baleset utáni óráktól megállás nélkül dolgozó hatóságok "jól állnak, ami az autóbusz által megtett út részletes rekonstrukcióját illeti". Hangsúlyozta, hogy a baleset okait vizsgálva "több lehetőségen dolgoznak, de jelenleg semmilyen tárgyi bizonyíték nem utal a jármű bármilyen különösebb meghibásodására". Hozzátette, hogy az áldozatokon végzett orvosszakértői vizsgálatok célja is az, hogy a baleset körülményeiről világos válaszokat tudjanak adni a családtagoknak. "Fényt akarunk deríteni arra, ami történt, ezt szolgálta a baleset óta eltelt három nap munkája" - mondta Girolamo Lacqaniti. Elismerte, hogy az olasz rendőrök munkájának legnehezebb része az emberi tényező, de hangsúlyozta, hogy "munkájukat hatósági személyként a lehető legnagyobb szakmai hozzáértéssel és összpontosítással végzik". A halálos áldozatok és a válságos állapotban levő két sérült azonosítása a legsürgetőbb, de időigényes feladat is - mondta Angela Barbaglio veronai helyettes államügyész. Elmondta, hogy mind a tizenhat halálos áldozat esetében megállapítják, hogy a halált az ütközés vagy a lángok okozták-e.     Az eddigi információk szerint az autóbusz nekisodródott az autósztráda szalagkorlátjának, majd nekihajtott egy felüljáró tartófalának és kigyulladt. Angela Barbaglio elmondta, hogy az ügyészség külső műszaki szakértőt kért fel konzulensként a kiégett autóbusz roncsának megvizsgálására. Hangsúlyozta, hogy a jármű motorja nem semmisült meg a lángokban, így információkkal szolgálhat. Az ügyész hozzátette, hogy az áldozatok azonosításának lezárása után megadják az engedélyt a halottak hazaszállítására. Giovanna Ghirlanda, az életveszélyes állapotban lévő két magyar sérültet kezelő Borgo Trento veronai kórház orvosigazgatója az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a betegek állapota nem változott, továbbra is stabil, de válságos. A veronai kórházakban ápolt hat magyar súlyos sérültből ők ketten maradtak itt. Az együttérzők a Római Magyar Akadémián (RMA) hétfőn és kedden egy könyvbe jegyezhetik be részvénynyilvánításaikat. Az első nap számos olasz és külföldi diplomata tett ilyen bejegyzést.   (MTI)

Anyukám is érteni fogja – Így viselkedj a szervizben

2017.01.23.
Amióta elindult a Mesél a szerviz című alrovatunk, sok levél érkezik hozzánk olyan történetekkel, amelyekben így, vagy úgy de a vártál sokkal több lesz a szervizszámla. De hogyan lehet elkerülni ezeket a megvezetéseket? Tisztelet a kivételnek Azzal kezdeném, hogy nem lehet általánosságban arról beszélni, hogy aki betér egy szervizbe, azt biztosan átverik. Sok esetben inkább arról van szó, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy valamilyen szervizelési beavatkozás magával hozhat néhány járulékos teendőt és alkatrészt. Például egy flakon féktisztítót, tömítéseket, vagy egy „kis segédanyagot”. Ez utóbbi majdnem minden számlán szerepel és általában 1-2%-át teszi ki a számlának, mégis jobb megoldás ezt így csinálni, mintsem minden kis csavart, egy adag gépzsírt külön-külön számlázni. A legnehezebb az első találkozás Ha először járunk egy szervizben, mi is ismeretlenek vagyunk számukra és nekünk is minden idegen. Múltkor volt szó róla, hogy hogyan találjunk megfelelő szervizt, érdemes az első látogatás előtt alaposan körbeszimatolni az ismerőseinknél és persze az interneten is. Ha megvan, hogy hová visszük a kocsit, akkor egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek a kellemetlen meglepetések. Hogyan kommunikáljunk a szervizzel? A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha mi magunk is értünk valamelyest az autóhoz. Ebben az esetben a hibajelenség helye jól behatárolható, amit értő módon el tudunk magyarázni a munkafelvételen. A legjobb, ha előre megírunk egy listát, hogy mit szeretnénk elvégeztetni, nem pedig a szervizre bízzuk, hogy nézzék át a kocsit és amit találnak, azt csinálják meg. Saját történetem, hogy amikor megvettem most is nálam lévő, akkor még csak 9 éves autómat, az első télen nem indult be reggel. Indítóspray segítségével tudtam csak elvergődni egy távoli ismerősöm által ajánlott szervizbe. Persze nem volt megfelelő diagnosztikájuk hozzá, így még egy egyszerű lekérdezés is két napba telt. Az eredmény az lett, hogy az javasolták, cseréjünk porlasztócsúcsokat a kocsiban! Öthengeres kocsiról beszélünk, tehát, alsóhangon a nyakamba akartak varrni egy félmilliós beavatkozást. Amúgy a vége egy gázolaj cső cseréje (12.000,-) lett és az autó azóta is az eredeti porlasztóival működik és már 370.000 kilométer van benne. Kérjünk részletes tájékoztatást (Foto: tormasi.hu) Ha nem értünk az autóhoz, de érezzük, hogy valami nem stimmel, akkor a hibajelenség ismertetése után kérdezzük meg, mi lehet a baj. Nyilván az lesz a válasz, hogy át kell nézni az autót és kiderül. Ez teljesen rendben van, de akkor érdeklődjük meg azt is, mennyibe kerül a hibafeltárás. Nem kell kukacoskodni, de ne is adjuk be biankó javításra a kocsit, éreztessük a szervizzel, hogy megnézzük, mire adjuk ki a pénzünket. Árajánlat A szervizek rettentően utálnak árajánlatot készíteni – szerintem amúgy senki sem szereti, mert zéró bevétel mellett megy a drága munkaidő. Kisebb szervizekben felejtsük is el, hogy nekünk előre tételes árajánlatot fognak adni. Cserébe biztosan van már annyi tapasztalatuk, hogy plusz-mínusz tíz százalékos eltéréssel meg tudják becsülni a javításhoz szükséges alkatrészek árát és a ráfordítandó munkaidőt. Ha sikerült behatárolni a hibaforrást, akkor ezt a becslést mindenképpen kérdezzük meg, és amit mondanak, azt jegyezzük meg jól, vagy írjuk fel magunknak. Ha így teszünk és a kocsi átvételekor még nagyságrendileg sem stimmel az összeg, akkor joggal kérdezősködhetünk. Kérjünk mindenről tájékoztatást Egy jó szakember ismérve, hogy saját szakmájáról a laikusok számára is érthető módon tud beszélni. Ha nem tudja nekünk elmagyarázni, hogy mi az a kartergáz szűrő, akkor nem feltétlenül mi vagyunk ostobák, hanem a kolléga bukna meg a Pisa-teszten. Figyelembe kell azonban venni, hogy egy autó javításánál bármi közbe jöhet. Elég egy berohadt csavar és máris bukjuk a normaidőt. Aztán kiderülhet, hogy a berohadt csavar miatt a lengőkarunkat, csak flex-szel lehet leszedni a kocsiról, ezért új lengőkarra is szükség lesz. A lehetőségek tárháza végtelen, éppen ezért 100-ból 99 esetben van valami plusz munka, vagy alkatrész. Ez természetes, az viszont nem, ha ezt csak a nap végén árulják el. Hiszem, ha látom! (Forrás: tormasi.hu) Ha a javíttatás előtt nem végeztettük el a szervizzel az állapot felmérést, vagyis nem tudjuk a főbb hibákat és az ehhez szükséges alkatrészek lehetőség szerint pontos listáját, akkor ezek a dolgok csak javítás alatt derülnek (a szerviz számára is.) Ha hibafeltárás nélkül hagyjuk ott az autót, akkor kössük a szerviz lelkére, hogy bármilyen felmerülő újabb igény esetén hívjanak fel bennünket, mondják meg a többletköltség nagyságát és persze azt is kérdezzük meg a telefonban, hogy miért van erre szükség, esetleg lehet-e halasztani még javítást. Ha ez nem tesszük meg és rájuk bízzuk a javítást, nyilván mindent megcsinálnak majd, amit csak tudnak. A nagy kérdés, hogy ilyenkor mit tegyünk. Tényleg szükséges volt? A szervizek valószínűleg sokkal jobban meg tudják ítélni, hogy valamilyen javítás indokolt-e. Ha valamit távollétünkben kicseréltek és erről nem szóltak például telefonon, akkor annyi a minimum, hogy a kicserélt alkatrészt megmutatják, elmagyarázzák mi volt a hibája és ez milyen közlekedésbiztonsági kockázatokkal jár. Mutassák meg a kiszerelt fékcsövet, mutassák meg rajta a repedéseket, mondják meg mi lesz, ha egyszer csak eldurran az egyik fékkörünk. A kicserélt motorbakot tartsák meg és mutassanak egy újat, hogy láthassuk a különbséget magunk is. Vérmérséklet kérdése Vannak emberek, akik sportot űznek abból, hogy a boltban, szolgáltatóknál valamiért kiverjék a balhét. A profi reklamálók néha indokolatlanul is verik az asztalt, de tény, hogy vannak olyan esetlek, amikor tényleg ki kell állnunk magunkért. Akik nem szeretik a konfliktusokat, azok sokszor inkább a zsebük mélyére nyúlnak, lenyelik a békát és fizetnek. Meglehet, ők néha olyan dolgokért is pénz hagynak a szolgáltatóknál, amit nem kértek, vagy nem volt indokolt. Így már érthető, hogy miért kellett kicserélni a csapágyat Aki tisztességes szervizbe jár, az a munka előtt megkapja a munkafelvételi lap másolatát, hogy a kiinduló pont mindkét félnél meglegyen. Ha az előre jelzett összegnél lényegesen magasabb számlát tesznek elénk, ne legyünk restek megkérdezni, hogy miből jött ez össze. Ha tényleg úgy áll a dolog, hogy nem kértünk, de kaptunk valamit, annak nyugodtan megtagadhatjuk a kiegyenlítését. Vannak persze kivételek Kevesen vagyunk tisztában vele, hogy egy szerviznek egy létszükségletnek nevezhető beavatkozáskor két lehetősége van. Az első természetesen, hogy megjavítja a járművet. Például egy vason lévő fékbetétpár cseréjének szükségességéhez nem férhet kétség. A második, hogy az ügyfelet tájékoztatják arról, hogy önmagára és másokra is veszélyes állapotban van az autója. Egy ilyen hibával a szerviz ki sem engedheti a kapun az autót, hiszen bármilyen erre a hibára visszavezethető baleset és kár esetén azonnal ők lennének a felelősek. Ha az ügyfél ilyen esetben mégsem kéri a szolgáltatást, akkor alá kell írnia egy papírt arról, hogy saját felelősségére viszi el a kocsit. Váratlan szervizelések Aki rendszeresen szervizbe hordja a kocsiját, azt ritkán érik meglepetések útközben, hiszen tervszerű megelőző karbantartással (TMK) a legtöbb hiba előre látható és elkerülhető. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor minden igyekezetünk ellenére lerobbanunk valahol. Ilyenkor a legközelebbi szervizbe megyünk (vagy visznek), és ott kell gyorsan felmérni mindent, amiről eddig beszéltünk. Ne feledjük, hogy kommunikáció ingyen van, a javítás drága! A végén muszáj leírnom még az autózással kapcsolatos vesszőparipámat: autót tartani nagyon drága dolog. Senkit sem szeretnék felesleges reklamálásra, szervizben való jelenetrendezésre buzdítani. El kell fogadnunk, hogy időről-időre kisebb-nagyobb összegeket kell a kocsira költeni, és ahogy idősödik a járgány, ezek az összegek valószínűleg egyre magasabbak lesznek. Mindenkinek bölcsességet kívánok ehhez!

Átadták a rendőrség új MD902-es helikoptereit

2017.01.23.
Az ünnepélyes átadáson mondott beszédében Papp Károly országos rendőrfőkapitány felidézte, hogy alig száz éve szállt fel az első magyar repülőgép, majd a hatóságok felismerték, hogy szabályokat kell bevezetni a repüléssel kapcsolatban, amelyeket ellenőrizni is kell. A második világháború után már folyamatosan nyíltak a repülőklubok, ezért létrehozták a rendőrségen belül a Légirendészeti Kapitányságot. Az első szolgálati repülést egy csehszlovák Sokol repülőgéppel teljesítették. Azóta számos típus teljesített szolgálatot a rendőrségnél, csehszlovák és lengyel gépek váltották egymást, majd az 1970-es években megérkeztek az első helikopterek, a szovjet Mi-2-esek. Ezt a típust váltják az amerikai MD500-as és 902-es gépekkel, utóbbiból öt darab érkezett, az utolsó példány tavaly decemberben landolt Budapesten. A korábban beszerzett MD500-asokkal együtt kilenc amerikai helikopter teljesít februártól szolgálatot a rendőrség flottájában. Papp Károly elmondta, hogy a helikopterek feladata a polgári repülésben résztvevők, a repülőterek, a légi járművek ellenőrzése, eltűnt emberek felkutatása, a közbiztonság fenntartása, a vízi és közúti forgalom ellenőrzése, kiemelt állami vezetők szállítása és a határvédelem lesz. A flottába állított MD902-esek a németországi Baden-Württemberg tartományból érkeztek Magyarországra, a forgószárnyas járműveket a Pratt & Whitney 711 lóerős gázturbinás hajtóművével szerelték fel, legnagyobb sebességük 244 kilométer/óra. A helikoptereket műszeres repülésre alkalmas navigációs rendszerrel, éjjellátóval, robotpilótával, digitális képtovábbítóval és TCAS-szel, azaz ütközéselkerülő rendszerrel is felszerelték.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója