Új üzemeltetési igazgató az ÁAK-nál

2013.08.02.
A tájékoztatás szerint Duma Viktor közutas pályafutását 25 éve kezdte a korábbi autópálya-társaságnál. Dolgozott a Közlekedési Minisztériumban, a Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht.-nál és a Magyar Közút Nzrt.-nél különböző vezetői munkakörökben. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél feladatait az üzemeltetési igazgatóra vonatkozó feltételeknek megfelelően végzi, a Magyar Közútnál fennálló feladatai megtartása mellett - áll a közleményben.Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. csütörtökön közölte, hogy Börzsei Tibort nevezte ki az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. vezérigazgatójának.A tulajdonosi jogok gyakorlásával megbízott MFB július 22-én tájékoztatott arról, hogy közös megegyezéssel távozott posztjáról Bakó Attila, az ÁAK előző vezérigazgatója, illetve Horváth Róbertnek, az ÁAK korábbi üzemeltetési igazgatójának is megszűnt a munkaviszonya, szintén közös megegyezéssel.
Címkék: 

Olcsó logisztikai helyszín Budapest

2013.08.02.
Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló közlemény szerint a legdrágább, négyzetméterenként 313 dollár éves költségű Heathrow-t Hongkong és Szingapúr követi.Budapesten tavaly 5,2 százalékkal csökkentek a költségek az előző évhez képest, így itt évente 72 dollárba kerül egy négyzetméter logisztikai ingatlan bérlése.A magyar főváros mellett a legolcsóbb európai piacok közé tartozik Marseille, Antwerpen, Brüsszel és Lyon, 2017-ig várhatóan ezek maradnak a legköltséghatékonyabb városok.A közlemény idézi a magyar logisztikai piac egy másik szereplőjének, a CA IMMO ingatlanbefektetési társaságnak a véleményét is, eszerint Magyarország versenyképessége leginkább az európai szinten is alacsony költségszintjének tudható be.Az ingatlanbefektető úgy véli, hogy a jelenlegi 22,8 százalékos üresedési szintet és a Magyarországon tevékenykedő logisztikai szolgáltatók által bérelt, de a valóságban mégis kihasználatlanul álló üres területeket figyelembe véve, még nem éri meg további fejlesztéseket indítani a közeljövőben."Ha a bérleti díjak elérik legalább a prágai szintet, akkor fognak az ingatlanbefektetők komolyabban elgondolkozni, hogy Magyarországon ipari ingatlant vásároljanak" - idézi a közlemény Szalma Pétert, a CA IMMO bérbeadási menedzserét.Joó Domonkos, a DTZ üzletágvezetője szerint részletesebb összehasonlításban már nem egyértelműen kedvező Budapest pozíciója.A befektetők szempontjából kedvezőtlen az is, hogy a korábban magasabb bérleti díjjal kötött szerződések lejárta után a hosszabbítás már alacsonyabb bérleti díjon történik, így romlik az ingatlanok jövedelemtermelő képessége - olvasható a közleményben.

Új telephelyet hoz létre Tapolcán a BHA Kft.

2013.08.02.
Császár László (Fidesz-KDNP), Tapolca polgármestere csütörtökön, a szerződés aláírása után az MTI-nek elmondta: 2006-ban kezdődött meg a város területén működő laktanyák átvétele a Magyar Honvédségtől. A déli laktanya területére turisztikai célú beruházást tervezett a város, azonban ezeket a terveket a 2008-ban kezdődő gazdasági válság keresztülhúzta. Ezért újragondolták a terület hasznosítását: 2011-ben kezdődött meg a rendezési terv részleges módosítása turisztikai célú besorolásból kereskedelmi-, gazdasági-, szolgáltató övezetté - tette hozzá.Császár László elmondta, nagy volt az érdeklődés az önkormányzatnál, így pályázatot írtak ki az ingatlanokra, és szándéknyilatkozatokat adtak ki azok számára, akik fejlesztési célú vagy telephellyel kapcsolatos pályázaton kívántak elindulni.    A volt honvédségi ingatlanok állapotuk miatt nem képviselnek nagy értéket, azonban a terület infrastruktúrája jó, ipari vágánnyal rendelkezik, és jelentős a földterület.A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára nem az egyszeri bevétel a fontos, hanem az ide települő vállalkozások értékteremtő-termelő ereje és a munkahelyek számának növekedése. Nem elhanyagolható a helyi adókból származó bevételek növekedése sem - jegyezte meg. Ha az érdeklődő cég jelentős létszámbővítést, szakképzésben való partnerséget és egyéb bővítéseket-fejlesztéseket vállal, akkor akár 50 százalékkal is csökkenhet a vételár - magyarázta.Tájékoztatása szerint a BHA Kft. mellett tárgyalásokat folytat az önkormányzat egy élelmiszeripari gépek forgalmazásával foglalkozó céggel, egy faipari céggel, egy forgácsolással foglalkozó vállalkozással. Nagy reményeket fűznek egy habüveget gyártó környezetvédelmi beruházáshoz és egy építési hulladékot feldolgozó cég betelepüléséhez is. A polgármester úgy vélte, hogy ha a rendelkezésre álló 30 hektár benépesül, akkor kétszáznál is több munkahely létesülhet a városban.Az első betelepülő, a hűtéstechnikával és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó BHA Kft. 24 éve működik a városban, 50 embert foglalkoztat, a tavalyi nettó árbevétele 500 millió forint volt. A cég tájékoztatása szerint három nyertes pályázatuknak köszönhetően új telephelyet hozhatnak létre a volt katonai ingatlanon a szükséges berendezésekkel. A 7,2 hektáron megvalósuló 600 millió forintos beruházás után üzemi területük az eddigi 2500-ról 6000 négyzetméterre nő, munkatársaik létszámát pedig a tervek szerint megháromszorozzák.
Címkék: 

Meghosszabbította az MNB a hitelek lehívását

2013.08.02.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a beruházási hitelek esetében a hitelösszeg legalább 30 százalékát 2013. szeptember 30-ig kell folyósítani, az e feletti rész felhasználására pedig 2014. március 31-ig van lehetőség. A hitelszerződések megkötésére változatlanul 2013. augusztus 29-ig van lehetőség, az eredetileg kitűzött határidőnek megfelelően.Nagyban lehetne javítani a hitelkeretek kihasználásának hatékonyságán, ha a II. pillérben megmaradó kvótákat a bankok az I. pillérben is felhasználhatnák.     Az MNB igazgatósága arról is döntött, hogy az I. pillérben mutatkozó túlkereslet nagyobb arányú kielégítése és így a rendelkezésre álló keretösszeg hatékonyabb felhasználása érdekében a hitelintézetek a II. pillér keretében számukra allokált hitelkeret jelenleg még rendelkezésre álló részét felhasználhatják az I. pillér feltételei szerinti hitelek nyújtására is.A jegybanki közlemény emlékeztet arra, hogy a monetáris tanács 2013. április 4-i ülésén döntött a MNB növekedési hitelprogramjának  elindításáról, majd annak érdekében, hogy minél több kis- és középvállalkozás juthasson hitelhez a program keretében, május 28-i ülésén 50 százalékkal megemelte a keretösszeget a korábban meghatározotthoz képest.A program I. pillére keretében a beruházások, forgóeszközök és uniós támogatások finanszírozására felvehető hitelekre, illetve korábban ilyen célokra felvett hitelek kiváltására rendelkezésre álló keretösszeg így 425 milliárd forintra, míg a program II. pillére keretében a deviza alapú hitelek kiváltására felvehető hitelekre rendelkezésre álló keretösszeg 325 milliárd forintra emelkedett.Az MNB többször konzultált a programban részt vevő hitelintézetekkel és a vállalati szféra képviselőivel. Az MNB növekedési hitelprogramjával kapcsolatban jelentős az érdeklődés, különösen az I. pillér kapcsán, ahol több bank esetében a számukra allokált hitelösszeg többszörösére nyújtottak be hitelkérelmet a vállalkozások.Az előzetes felmérések szerint a II. pillérben azonban elképzelhető, hogy a tényleges kereslet kismértékben elmarad a rendelkezésre álló jegybanki hitelkerettől.A meghosszabbítást indokolja, hogy a hitelintézeti partnerektől és az üzleti szféra képviselőitől kapott visszajelzések szerint a program sikeres lebonyolítását segítené, ha több idő állna rendelkezésre a vállalkozások számára a folyósítási feltételek teljesítésére. Ugyancsak nagyban lehetne javítani a hitelkeretek kihasználásának hatékonyságán, ha a II. pillérben megmaradó kvótákat a bankok az I. pillérben is felhasználhatnák.     Az MNB igazgatósága emiatt döntött úgy, hogy a program eredeti időkeretének megtartása mellett egy hónappal, szeptember 30-ig meghosszabbítja a hitelek lehívására rendelkezésre álló időt - olvasható a jegybank közleményében.
Címkék: 

Romlott a feldolgozóipari BMI

2013.08.02.
A szezonálisan kiigazított 49,0 pontos júliusi érték azt mutatja, hogy a felmérésben a válaszadók nagyobb hányada a júniushoz képest összességében kissé kedvezőtlenebb folyamatokról számolt be.A mutató 50 pont alatti értéke a feldolgozóipari tevékenység visszaesését, míg az annál nagyobb érték az ágazat bővülését jelzi.Az elmúlt egy évben ötször nem volt 50,0 pont felett az index, ami arányaiban megegyezik a 2011 augusztusa és 2012 júliusa között eltelt év mutatóival, de akkor az ötből négy szűkülő hónap 2011 végén koncentrálódott. Korábban, 2010 augusztusa és 2011 júliusa között ugyanakkor egy szűkülő hónapot sem mértek - közölte az MLBKT.A júliusi felmérésben vizsgált részindexek öt kivétellel csökkentek júniushoz képest.A termelési mennyiség indexe növekedett júniusi értékéhez képest, és a májusi szűkülés után második hónapja a termelt mennyiség emelkedését jelzi. A mostani érték alacsonynak számít, az elmúlt 17 évben tizennégyszer volt nagyobb az index értéke júniusban.Az új rendelések indexe erősebben csökkent, és a mostani a második legalacsonyabb júliusi érték 1995 óta.A foglalkoztatottsági index értéke 2012 januárjában a korábbi csökkenés után emelkedett, és 50,0 pont fölé került. Tavaly az index csak négy hónapban mutatott csökkenést, júliusban, augusztusban, októberben és decemberben. Ez év januárjától a mutató bővülést jelzett egészen áprilisig, majd a trend abbamaradt, és azóta folyamatosan csökkenést mér az MLBKT.A beszerzési mennyiség indexe csökkent ugyan júniusi értékéhez képest, de a mutató a mennyiség emelkedését jelzi. A mostani érték alacsonyabb az elmúlt három év átlagánál, és a negyedik legalacsonyabb júliusi adat. A beszerzett mennyiség hatszor növekedett eddig az idei év folyamán.A beszerzési árak esetében folytatódott az árak enyhe növekedése a válaszadók szerint. Ezzel a beszerzési árak az elmúlt negyvenegy hónapban negyven alkalommal növekedtek. A mostani, 1995-ig visszamenőleg, a hatodik legalacsonyabb júliusi ütem.A késztermékkészletek szintje júliusban alacsonyabb lett. A korábbi júliusi értékeket nézve az idei mélyen átlag alattinak mondható, és a harmadik legalacsonyabb 1995 óta. Az idén már ötször csökkent az index értéke.A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent júniushoz képest, és a február-májusi négy havi bővülés után továbbra is az import mennyiségének csökkenését jelzi. A másik külpiaci mutató, az exportindex értéke emelkedett az előző hónaphoz képest. 2012 decemberében 42 hónap után 50,0 pont alá került az index, de az idei értékek ismét növekedést jeleznek, május kivételével - közölte az MLBKT.
Címkék: 

Alacsony a megtakarításokkal rendelkezők aránya

2013.08.02.
A GfK Hungária ezer fő megkérdezésével végzett kutatása rámutatott, hogy miközben a lakosság nettó pénzügyi vagyona stabil növekedést mutat 2011 óta a KSH szerint, a banki megtakarítások aránya továbbra is nagyon alacsony, a vagyoni egyenlőtlenség tovább erősödött az elmúlt egy évben is.A megtakarítókat vizsgálva kitűnik, hogy az átlagnál magasabb arányban vannak közöttük a felsőfokú végzettségűek, körükben 40 százalék rendelkezik valamilyen megtakarítással. Szintén nagyobb arányban képeznek megtakarításokat a lakosságon belül az 50 évnél idősebbek, a Budapesten vagy nagyvárosban élők, és a magas jövedelműek - jegyzi meg az elemzés.A GfK összegzése szerint a megtakarítási szokások változását több tényező együttesen alakítja, annak mértéke és szerkezete függ a jövedelmi lehetőségektől, a kockázatvállalási hajlandóságtól, a megélhetési költségek, illetve az általános fogyasztói bizalom alakulásától is. A nehezen kiszámítható gazdasági környezet, a valutaárfolyamok és a fogyasztói árak emelkedése, a banki kamatok csökkenése, a közvetett és közvetlen adók növekedése sok családban okozott komoly bizonytalanságot, amelyet a rezsiköltségek csökkentése, vagy az adózásban bekövetkező egyes kedvezmények sem tudtak ellensúlyozni.Némi optimizmusra adhat okot a piackutató intézet szerint, hogy a fogyasztás tárgyú megtakarítási célok fontossága némileg emelkedett a megtakarítással rendelkezők körében. A fogyasztói bizalom növekedésére utal az utazási vagy üdülési célú megtakarítások növekedése, és minimálisan növekedett az autóvásárlás céljából megtakarítók aránya is.A kutatás szerint a váratlan kiadásokra való felkészülés továbbra is a legfontosabb a szempont Magyarországon a megtakarításra. A gyerekek jövőjére vagy a nyugodt nyugdíjas évek biztosítására továbbra is kevesebben tudnak spórolni, de a célok fontossága kismértékben növekedett 2011 óta - tartalmazza a GfK összegzése.
Címkék: 

Kinevezték az ÁAK új vezérigazgatóját

2013.08.01.
Az MFB az MTI-hez eljuttatott közleményében tájékoztat arról, hogy Börzsei Tibor 46 éves közlekedésmérnök, vállalatgazdasági szakirányú közgazdasági mérnök, MBA.Huszonkét éve dolgozik, egyebek között közlekedési vállalatoknál (Budapesti Közlekedési Vállalat, Miskolc Város Közlekedési Zrt., DKV Debreceni Közlekedési Zrt.), illetve közlekedési járműgyártónál (OBUS Elektrik Innovációs Szolgáltató Kft.). A szakmai közéletben is vállalt feladatokat, például a Közlekedéstudományi Egyesületben és a Magyar Közösségi Közlekedési Szövetségben.Új beosztásába a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatói posztjáról érkezik - áll a közleményben.Az MFB július 22-én tájékoztatott arról, hogy közös megegyezéssel távozott posztjáról Bakó Attila, az ÁAK előző vezérigazgatója.
Címkék: 

Škoda Citigo CNG-rekordkísérlet Európán át

2013.08.01.
Plattner célja, hogy a földgázüzemű Citigo volánja mögött, nem egészen 100 eurónyi üzemanyaggal jusson el a svéd fővárosig, Stockholmig, mindvégig a lehető legtakarékosabban és leginkább környezetkímélő módon közlekedve a rendkívül gazdaságos Škoda Citigo modellel.Rekordkísérletből már volt jó néhány, Alaszkától a Tűzföldig vagy éppen 13 alpesi hágót megjárva mindössze 24 óra alatt – Gerhard Plattner szinte mindent véghezvitt már, amit csak az autósok elképzelhetnek. Most újabb gazdaságossági rekord kihívása előtt áll: kilenc európai ország és bő 2700 kilométer egy hét alatt, nem több, mint csupán száz eurónyi üzemanyaggal a földgázüzemű Škoda kisautóval. „Számomra elsősorban az jelent különös vonzerőt, hogy első hallásra lehetetlennek tűnő dolgokat hajtsak végre a takarékos autózás terén, de természetesen a csodálatos út is csábít. Minden eshetőségre jól felkészülten indulok útnak” – jelentette ki Plattner az előtte álló feladatról.Olaszországból Skandináviába tartva a rekorder vezető Ausztria és Magyarország mellett a Škoda Citigo CNG „szülőhelyét” is érinti. A Škoda palettájának nagysikerû legkisebb tagja ugyanis Szlovákiában, Pozsonyban készül, ahonnan 2011 vége óta immár 55.400 példányt szállítottak ki belőlük. A tisztán földgázhajtású túra ezután a cseh fővároson, Prágán át a Škoda székhelye, Mladá Boleslav, majd Lengyelországon át Németországba, Berlin felé folytatódik. A rekordkísérlet Dánia érintésével végül a következő pénteken, azaz augusztus 2-án zárul a svéd fővárosban, Stockholmban, látványosan igazolva, hogy a Škoda Citigo földgáz-technikája nem csupán hatékony, hanem kimondottan költségtakarékos is egyben.Különleges üzemanyag-takarékossági túrái és fogyasztási rekordjai során Plattner sok ezer kilométert autózott már a világ legkülönbözőbb részein. A Guinness Rekordok Könyve „a világ legsokoldalúbb autóvezetőjeként” említi Plattnert, aki a Škoda számára már több gazdaságossági rekordot is felállított a cseh sikermárka termékeivel. A Škoda teljes modellpalettáját igen kedvező üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek jellemzik. 2005-ben Plattner egy Škoda Fabia volánja mögött nagyjából 18 ezer kilométert tett meg Európában, összesen 31 országot érintve – s mindössze ezer eurónyi üzemanyaggal. 2011 májusában a Škoda Fabia GreenLine egyetlen tanknyi üzemanyagával autózott el Ausztriából egészen Dániáig, s vissza. Az összesen 2.006 kilométeres útra végül 2,21 literes átlagfogyasztás adódott 100 kilométerenként.A Škoda Citigo CNG modellel most újabb gazdaságossági rekord felállítását tûzte ki célul az osztrák vezető, amely során a lehető legkevesebb földgázzal kíván elautózni Vicenzából Stockholmba. S hogy mi motivál valakit ilyen különleges rekordokban? „Azt szeretném megmutatni, hogy nemcsak ideális körülmények között és lezárt tesztpályán lehet egy-egy autó takarékos. A megfelelő közlekedéssel egy Škoda még akár télen is a szabvány szerinti átlagfogyasztása alatt használható” – hangsúlyozta Plattner.A Citigo CNG változat bevezetését az importőr a hazai CNG kúthálózat fejlesztésétől teszi függővé. 

Robix: félmilliárdos fejlesztés

2013.08.01.
Tájékoztatásuk szerint speciális piaci igényekre egy új, többfunkciós hajtóművet fejlesztettek ki. Az újonnan kifejlesztett reduktort a vállalkozás elsősorban a kisfelhasználóknak szánja, egyedi igények kielégítésére, főként az exportpiacokon. Az értékesítés másik kiemelt területe az ipari felhasználás - közölték.A Robix kerti kisgépeket, kapálógépeket, fűkaszákat, mulcsozókat, szőlő- és gyümölcsfeldolgozó berendezéseket, takarmány-előkészítő gépeket, szemestermény-darálókat, roppantóberendezéseket, magasnyomású mosó- és fertőtlenítőberendezéseket gyárt.A 211 embert foglalkoztató cég nettó árbevétele a céginformáció adatai szerint 2012-ben 1,1 milliárd forint volt, 2011-ben 1,4 milliárd forintot tett ki. A Robix mérleg szerinti eredménye tavaly 3,2 millió forint volt, 2011-ben 32,9 millió forintos nyereséget ért el a cég.
Címkék: 

Londoni elemzők a munkaerőáramlásról

2013.08.01.
A Demos nevű - magát pártközi, de inkább baloldali irányultságú intézményként meghatározó - kutatóműhely a brit kormány által az uniós és tagállami döntési kompetenciák "átrendezéséről" kezdett felülvizsgálathoz nyújtotta be ajánlásait.A tanulmány, amelyet személyesen David Goodhart, a Demos igazgatója terjesztett szerdán a kormány elé, kiemeli, hogy a 2004-es EU-bővítés utáni hét évben csak Nagy-Britanniában majdnem 1,5 millió munkavállaló érkezett a keleti tagállamokból az előzetes becslésekben szereplő évi néhány tízezer helyett, és közülük egymillióan tartósan letelepedtek. Az elemzés szerint "ez volt a legnagyobb békeidőbeli népvándorlás az európai történelemben".Visszatekintve egyértelmű hiba volt nem alkalmazni a hétévi átmeneti korlátozást, sőt az is, hogy az EU nem vette fontolóra valamilyen jövedelmi küszöb elérésének előírását a munkaerő szabad áramlásának lehetővé tétele előtt - áll a tanulmányban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója